PK ÍH 2021/18.
PK ÍH 2021/18.
2021.03.01.
A fogvatartott a fogvatartása során, azzal összefüggésben elszenvedett személyiségijog sértésre alapított sérelemdíj iránti igényét annál a fogvatartást foganatosító büntetés-végrehajtási szervnél terjesztheti elő, ahol az állított jogsértés bekövetkezett. A bv. szerv határozata ellen annak közlésétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül a határozatot hozó bv. szerv székhelye szerint illetékes bíróság előtt keresetet indíthat [Bv.tv. 10/A. §, 143. § (2) bekezdés].
A felperes az alperesi büntetés-végrehajtási intézetben szabadságvesztés-büntetését tölti. A felperes kártérítési igénnyel fordult az alpereshez az ún. Hess lámpák félóránkénti éjszakai felkapcsolása miatt. Az alperes a kártérítési igényt a 30528-12/1319-.../2020. számú határozatával elutasította. A határozatot a felperes személyesen 2020. május 19. napján vette át.
A felperes a 2020. június 27. napján előterjesztett, majd módosított keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, az alperes azzal, hogy nem biztosította a nyugodt éjszakai pihenését éveken keresztül, megsértette a személyiségi jogait. Kérte továbbá, hogy kötelezze az alperest 772 000 Ft összegű sérelemdíj megfizetésére. Érvényesíteni kívánt jogként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (Ptk.) 2:42. § (1) és (2) bekezdését, valamint a 2:43. § a)-c) pontjait jelölte meg. Tényállításként előadta, 2018. május 14. napjától kezdődően az alperesi büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodik, ahol nyugodt éjszakája nem volt, mivel az őrök a 25 W-os ún. Hess lámpák helyett az esti világítótestek fényforrásait kapcsolták fel félóránként, erre felriadt, és mire visszaaludt volna, ismételten felkapcsolták a világítást. Állította, emiatt évek alatt teljesen kikészült idegileg, frusztráltabb, ellenségessebben viselkedő személlyé vált. Álláspontja szerint az alperes a fenti magatartásával testileg és lelkileg kínt és szenvedést okozott számára, ami sérti az emberi méltóságát. Állította, kárigényét az alpereshez bejelentette, az alperes azonban azt elutasította.
Az alperes ellenkérelmében elsődlegesen alaki védekezést terjesztett elő, és kérte az eljárás megszüntetését. Hivatkozott arra, a felperes a kárigényét elutasító határozatot 2020. május 19. napján vette át, amelyhez képest a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési eljárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. tv. (Bv.tv.) 143. § (2) bekezdésében meghatározott 30 napos határidőn túl terjesztette elő a keresetlevelét, ezért az elsőfokú bíróságnak a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. tv. (Pp.) 176. § (1) bekezdés i) pontja alapján vissza kellett volna azt utasítania, annak hiányában pedig a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja szerint az eljárás megszüntetésének van helye. Utalt arra, a keresetlevelet a Pp. 176. § (1) bekezdés b) pontjára tekintettel is vissza kellett volna utasítani, mivel a világítást érintő igényt a Bv.tv. 10/A. § (1) bekezdése szerint a büntetés-végrehajtási bíró hatáskörébe tartozó nemperes eljárásban lehet érvényesíteni. Vitatta érdemben is a keresetet.
Az elsőfokú bíróság végzésével az eljárást megszüntette. Határozatának indokolása szerint a felperes az éjszakai zárkaellenőrzés módjára, időtartamára hivatkozva állított személyiségijog-sértés Ptk. szerinti jogkövetkezményének levonása iránti kérelmét a Bv.tv. hatálya alatti fogvatartásával összefüggésben terjesztette elő. Rámutatott, a fogvatartással összefüggő ügyekben a Bv.tv. 10. § (1) bekezdése kötelező igényérvényesítési módot ír elő, amelynek értelmében az elítélt a büntetés-végrehajtási ügyben vagy a fogvatartással összefüggésben kérelmet terjeszthet elő, a kérelemről hozott döntés ellen panaszt nyújthat be, továbbá a törvény szerint egyéb jogorvoslati joggal, illetve a Bv.tv. 143. § (1) bekezdése szerinti kártérítési igénnyel élhet, amely igényeket írásban kell előterjeszteni. A kártérítési igényt határozattal kell elbírálni, amely ellen az elítélt a közléstől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül a határozatot hozó büntetés-végrehajtási szerv székhelye szerint illetékes bíróság előtt keresetet indíthat. Utalt arra, a Bv.tv. 143. § (2) bekezdése meghatározza az elítélttel való közlés fogalmát, eszerint a perindítási határidő az elítélt részére történő kézbesítéstől veszi kezdetét. Az Alkotmánybíróság 3254/2019. (X. 30.) AB határozata indokolásának [33] pontjában kifejtettekre hivatkozva megállapította, hogy a fogvatartottakra vonatkozó kártérítési eljárás szabályai alkalmazandók a személyiségi jogok megsértéséből eredő, így többek között a sérelemdíj iránti igényekre is, miután a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése a sérelemdíjra kötelezés feltételeire a kártérítési felelősség szabályainak alkalmazását írja elő. Mindebből arra a következtetésre jutott, hogy a felperes kártérítés és sérelemdíj megfizetése iránti igényének érvényesítésére indított polgári pert szükségképpen meg kell előznie a fogvatartott kérelmére indult és a büntetés-végrehajtási szerv által lefolytatott, határozattal elbírált eljárásnak. Utalt arra, a fogvatartottakra vonatkozó kártérítési eljárás szabályai a kártérítés és a sérelemdíj iránti igények nyilvánvaló különbsége ellenére is egységesen alkalmazandók, ebből következően azok a személyiségi jogok megsértéséből eredő további – objektív – szankciókra, igényekre is kiterjednek. Kiemelte, a felperes ugyan személyiségi jogainak sérelme miatt bejelentette igényét az alperesnél, amely azt határozatával elbírálta, keresetét azonban a jogszabályban meghatározott 30 napos határidő elteltével terjesztette elő.
A végzés ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak az eljárás további folytatására utasítását kérte. Hivatkozott arra, bármilyen eljárásban – ideértve a polgári peres eljárást, és a büntetés-végrehajtási eljárást is –, ha jogi képviselővel jár el, a jogvesztő határidők csak a jogi képviselővel történő közlést követően kezdődnek meg. Állította, jogi képviselője – belső nyilvántartása szerint – a kereseti kérelmet a határozat átvételétől számított 30 napon belül nyújtotta be. Megítélése szerint a személyiségijog-sértéssel kapcsolatos igények érvényesítése esetén az alperes előtti kártérítési eljárás nem szükséges előfeltétele a peres eljárásnak, ezért keresetlevelét a bírósághoz közvetlenül is benyújthatta.
Az alperes ellenkérelme az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyására irányult annak helyes indokaira figyelemmel.
A fellebbezés alaptalan.
A Pp. 370. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét az erre irányuló kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a fellebbezés 371. § (1) és (2) bekezdésében megjelölt tartalmi követelményei körében előadottak. E jogszabályi rendelkezésből következik, hogy korlátot nemcsak az képez, hogy a fellebbező fél milyen tartalmú másodfokú döntést kér, hanem az is, hogy ezt milyen indokkal teszi, melyik eljárási vagy anyagi jogszabály megsértésére hivatkozik, továbbá a felülbírálat jogkörei közül melynek vagy melyeknek a gyakorlását kéri a másodfokú bíróságtól.
A felperes fellebbezésében ugyan kifejezetten – a Pp. 369. § (1) bekezdésére vagy a Pp. 369. § (3) bekezdés valamely pontjára hivatkozással – nem jelölte meg a másodfokú bíróságtól gyakorolni kért felülbírálati jogkört, azonban a fellebbezésében kifejtette, hogy az eljárás megszüntetésének álláspontja szerint miért nincs helye. Az elsőfokú bíróság a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megszüntette, amelyre figyelemmel – hasonlóan a keresetlevél visszautasításához – a döntés érdemét eljárási kérdés adja. Ezért ha az eljárás megszüntetéséről rendelkező végzés elleni fellebbezés folytán a másodfokú bíróságnak arról kell döntenie, hogy az eljárás megszüntetésének feltételei fennállnak-e, az elsőfokú bíróság eljárásának szabályszerűségét kell felülbírálnia, azaz a másodfokú bíróság a Pp. 369. § (1) bekezdése szerinti felülbírálati jogkört gyakorolhatja.
Ezért – bár az alperes fellebbezésében az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését is kérte – a Pp. 110. § (3) bekezdésében megjelölt „tartalom szerinti elbírálás elve” és a fellebbezés egyértelmű céljának megfelelően az ítélőtáblának arról kellett döntenie, hogy az elsőfokú végzés megváltoztatásának és az eljárás megszüntetése mellőzésének van-e helye.
A felperes a személyiségi jogi jogsértés Ptk. szerinti jogkövetkezményeinek levonása iránt előterjesztett keresetlevelében az éjszakai lámpás ellenőrzés módját sérelmezte, amely a Bv.tv. 3. § 8. pontja szerint fogvatartással kapcsolatos ügynek minősül.
A Ptk. 1:6. §-a értelmében a törvényben biztosított jogok érvényesítése – ha törvény másképpen nem rendelkezik – bírósági útra tartozik, amelyből az következik, hogy ha a bírósági úton való jogérvényesítés főszabálya alól kivételt tesz a törvény, az igényérvényesítés módjára ezt az előírást kell alkalmazni.
Amint arra az elsőfokú bíróság is helyesen rámutatott, a fogvatartással kapcsolatos ügyekben a Bv.tv. 10. § (1) bekezdése – figyelemmel ugyanezen szakasz (6) bekezdésére – kötelező igényérvényesítési módot ír elő, miszerint a fogvatartott – egyebek mellett – a Bv.tv. 143. § (1) bekezdése szerinti kártérítési igénnyel élhet, amely igényeket írásban kell előterjeszteni. A Bv.tv. 143. § (1) bekezdése alapján az elítélt kárigényét – kivéve ha szabadult – annál a bv. szervnél terjesztheti elő, ahol a kár bekövetkezett. A Bv.tv. 143. § (2) bekezdése értelmében a kártérítési igényt határozattal kell elbírálni, amely ellen az elítélt a közléstől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül, a határozatot hozó bv. szerv székhelye szerint illetékes bíróság előtt keresetet indíthat.
Az Alkotmánybíróság a Bv.tv. 10. § (6) bekezdésének alaptörvény-ellenességét, ezzel összefüggésben a bírósághoz való fordulás jogának korlátozottságát vizsgáló 3254/2019. (X. 30.) AB határozatában kifejtette, a Bv.tv. kár megtérítésére vonatkozó 143. §-a nem tesz különbséget vagyoni és nem vagyoni kártérítés vagy sérelemdíj, valamint felróhatóságtól független szankciók között, nem tett a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény hatálya alatt sem. A Bv.tv. 143. §-a kizárólag azt mondja ki, hogy a kárigényt a fogvatartott hol terjesztheti elő, arról a büntetés-végrehajtási szerv miként, milyen formában dönt, és azzal szemben milyen további igényérvényesítésre van lehetőség. A Bv.tv. 143. § (3) bekezdése továbbá kimondja, hogy az elítéltet ért kárért a büntetés-végrehajtási szerv a Ptk. szabályai szerint felel. A Bv.tv. tehát nem tesz különbséget a tekintetben, hogy a fogvatartott milyen jellegű (anyagi javaiban esett kár vagy személyiségijog sértés miatt) kárigényét érvényesíti. Megállapította, a bírói gyakorlat egységes a tekintetben, hogy a fogvatartottakra vonatkozó kártérítési eljárás szabályai a kártérítés és a sérelemdíj iránti igények nyilvánvaló különbségei ellenére is alkalmazandók a személyiségi jogok megsértéséből eredő, így többek között a sérelemdíj iránti igényekre is. Rámutatott, ez az értelmezés felel meg az Alaptörvény 28. cikkében rögzített követelménynek is, amelynek megfelelően a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alkotmánybíróság döntése az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) 39. § (1) bekezdése alapján mindenkire, így a bíróságokra nézve is kötelező. Az Abtv. 63. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság döntése az ügy érdemében, illetve az Abtv. 61. § (2) bekezdése szerinti ideiglenes intézkedés esetében határozat, minden más eljárási kérdés tekintetében pedig végzés. Így a döntés az Alkotmánybíróság határozatainak és végzéseinek összefoglaló megnevezése. Ezeknek a döntéseknek az Abtv. 63. § (2) bekezdése alapján – az Abtv. vonatkozó rendelkezésében megjelölt kivételekkel – kötelező részét képezi az indokolás is. Ezért az Abtv. 39. § (1) bekezdésében meghatározott, az Alkotmánybíróság döntéseinek ergaomnes hatályára vonatkozó rendelkezésre figyelemmel az alkotmánybírósági határozatok és végzések indokolása is köti az eljáró bíróságokat. Az alkotmánybírósági döntések az alkotmányossági érvelés tekintetében kötelezőek, azaz az alkotmányossági kérdésben mind a rendelkező rész, mind az indokolás kötelező (BH 2016.K.18). Az Alkotmánybíróság a fent hivatkozott döntésében megadta a perbeli ügyben alkalmazandó jogszabály alkotmányos értelmezését, erre az értelmezésre alapította azt a döntését, miszerint a Bv.tv. 10. § (6) bekezdése nem alaptörvény-ellenes. Következésképpen a bíróságnak követnie kell az Alkotmánybíróság Bv.tv. 143. §-ának értelmezését. Ezért a felperes által hivatkozott – az Alkotmánybíróság döntéséhez képest korábbi – BDT 2017.3620. eseti döntésben foglaltak nem tekinthetők irányadónak. Mindezekre tekintettel a fogvatartottnak okozott kár megtérítése és a fogvatartás során állítottan elszenvedett személyiségijog-sértés miatt sérelemdíj és egyéb jogkövetkezmények iránti polgári pert szükségképpen meg kell, hogy előzze a fogvatartott kérelmére indult és a büntetés-végrehajtási szerv által lefolytatott határozattal elbírált eljárás, igényét a fogvatartott felperes közvetlenül bíróság előtt nem érvényesítheti.
Jelen esetben a felperes a fogvatartásával kapcsolatban felmerült sérelemdíj iránti igényét az alperesnél érvényesítette, amely igényt az alperes határozattal el is bírált, azaz a felperes igényérvényesítését megelőzte a kérelmére indult és az alperes mint büntetés-végrehajtási szerv által lefolytatott eljárás.
A határozat ellen ugyanakkor kereset a Bv.tv. 143. § (2) bekezdésében meghatározott 30 napos jogvesztő határidőn belül indítható. A határidő jogvesztő jellegére tekintettel elmulasztásának a következménye a Pp. 176. § (1) bekezdés i) pontja alapján a keresetlevél visszautasítása, míg annak hiányában a kereset közlését követően a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja szerint az eljárás megszüntetése. Vizsgálni kellett ezért, hogy a felperes a keresetlevelet a jogszabályi határidőn belül terjesztette-e elő.
A Bv.tv. 11. § (5) bekezdése értelmében fogvatartással kapcsolatos ügyben az elítélt képviselőt hatalmazhat meg. Ezzel összefüggésben azonban a Bv.tv. nem tartalmaz a Pp. 136. § (1) bekezdéséhez hasonló rendelkezést, miszerint, ha a félnek meghatalmazottja van, az iratokat kizárólag a részére kellene vagy lehetne kézbesíteni, és nem is írja elő az alperes eljárására a Pp. alkalmazását. A felperes pedig fellebbezésében – a Pp. 371. § (1) bekezdés d) pontja szerinti kötelezettsége ellenére – nem is jelölt meg olyan jogszabályt, amely a határozat jogi képviselő részére történő kézbesítése szükségességét, így azt támasztaná alá, hogy a határozat jogi képviselő általi átvételétől kellene a jogvesztő keresetindítási határidőt számítani. Következésképpen a kártérítési igényt elbíráló határozat az elítélt részére kézbesíthető, és az ettől számított 30 napos határidőn belül kell a keresetet előterjeszteni a határozattal szemben. Nem sértett ezáltal jogszabályt az elsőfokú bíróság a keresetindítási határidő kezdő időpontjának meghatározásakor.
A felperes részére a kárigényét elutasító határozat közlése tehát 2020. május 19. napján megtörtént, amelyhez képest a keresetlevelet 2020. június 27. napján terjesztette elő, azaz a 30 napos jogvesztő határidő elteltét követően. Mindezekre tekintettel helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes keresetlevelét a jogszabályban meghatározott jogvesztő határidőn túl terjesztette elő, amely miatt a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárás megszüntetésének van helye.
Megjegyzi az ítélőtábla, a felperes csupán hivatkozott arra, hogy képviselővel járt el az alperes előtti eljárásban, és a határozat jogi képviselője általi kézhezvételét követő 30 napon belül nyújtotta be a keresetlevelet, azonban nem igazolta, hogy az alperes előtti eljárásban képviselővel járt el, valamint a határozat jogi képviselő általi kézhezvételének pontos időpontját sem jelölte meg és azt nem is bizonyította.
A kifejtettek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 389. §-a folytán alkalmazandó 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Pkf.III.20.447/2020/2.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás