• Tartalom

1879/2021. (XII. 6.) Korm. határozat

1879/2021. (XII. 6.) Korm. határozat

egyes építésügyet érintő feladatokról

2021.12.07.

A Kormány

1. felhívja a sajátos építményfajták körébe tartozó építményekért felelős agrárminisztert, belügyminisztert, emberi erőforrások miniszterét, valamint az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy vizsgálják felül a feladatkörükbe tartozó sajátos építményfajtákkal összefüggő közigazgatási hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjai és egyéb díjai határozott idejű kivezetésének lehetőségét, és ennek eredményéről tárcánként készítsenek jelentést a Kormány részére;

Felelős: agrárminiszter

belügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: 2021. december 15.

2.1

1

A 2. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére