• Tartalom

19/2021. (V. 13.) HM utasítás

19/2021. (V. 13.) HM utasítás

a ruházati illetménynorma és a ruházati költségtérítés 2021. évi összegeinek megállapításáról1

2021.05.14.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a következő utasítást adom ki:

1. § (1) Az utasítás hatálya a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 80. § 13. pontja szerinti honvédelmi szervezetre, továbbá a honvédelmi miniszter (a továbbiakban: miniszter) által az állam nevében alapított, honvédelmi szervezetnek nem minősülő többcélú szakképző intézményre (a továbbiakban: szakképző intézmény) terjed ki.

(2) Az utasítás alkalmazásában a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó szakképző intézmény esetében a honvédelmi szervezet személyügyi szervezeti egysége és ruházati ellátását végző szervezeti egysége alatt a szakképző intézmény logisztikai utaltsági rend szerinti, ellátásért felelős honvédelmi szervezet szervezeti egységeit kell érteni.

2. § A ruházati illetménynorma 2021. évi összegeit az 1. melléklet tartalmazza, mely a ruházati ellátási körbe tartozó szakanyagokra terjed ki.

3. § (1) A 2021. évi hivatásos utánpótlási ruházati utalványfüzetben 111 000 forint, tábornok esetében 124 000 forint keretösszeget kell előrenyomtatni és a kiállításra jogosult által hitelesíttetni.

(2) A szerződéses tiszti, altiszti állomány részére a szerződéses év fordulónapján kiadásra kerülő 2021. évi szerződéses utánpótlási ruházati utalványfüzetben a 2021. évre vonatkozóan 126 000 forint utánpótlási illetményt kell bejegyezni és a kiállításra jogosult által hitelesíttetni.

4. § (1) A 2021. évi hivatásos utánpótlási ruházati utalványfüzetben előrenyomtatott és a 3. § (1) bekezdése szerint hitelesített keretösszegen felül, utalványszelvény kitöltése nélkül

a) tábornok részére 20 000 forintot,

b) hivatásos tiszt és altiszt részére 15 000 forintot

kell kifizetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kifizetést követően – a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (továbbiakban: KNBSZ) állományának kivételével – a hivatásos utánpótlási ruházati utalványfüzet „Feljegyzések” részében hivatásos tiszt és altiszt esetében a „Keretösszegen felül 15 000 Ft kifizetve.”, tábornok esetében a „Keretösszegen felül 20 000 Ft kifizetve.” megjegyzést kell bejegyezni és a kiállításra jogosult által hitelesíttetni.

(3) A szerződéses tiszti, altiszti állomány részére – a 3. § (2) bekezdése szerint hitelesített 2021. évi utánpótlási illetmény terhére – utalványszelvény kitöltésével 15 000 forintot kell kifizetni.

(4) A 2020. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott – 126 000 forinttal, tábornok esetében 144 000 forinttal érvényesített – 2021. évi utánpótlási illetményt tartalmazó hivatásos és szerződéses utánpótlási ruházati utalványfüzet keretösszeg maradványából a 2021. évi utánpótlási illetmény terhére 15 000 forintot, tábornok részére 20 000 forintot kell utalványszelvény kitöltésével kifizetni.

(5) Ha a 2020. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott utánpótlási ruházati utalványfüzettel ellátott igényjogosult nem rendelkezik a (4) bekezdés szerinti 15 000 forint, tábornok részére 20 000 forint kifizetéséhez szükséges fedezettel, részére csak a keretmaradvány összege fizethető ki.

(6) A KNBSZ állományának kivételével az (1) bekezdés és a (3)–(5) bekezdés szerinti kifizetés csak azon igényjogosult részére teljesíthető, aki átvett, érvényes 2021. évi utánpótlási ruházati utalványfüzettel rendelkezik.

(7) Az (1), (4) és (5) bekezdés szerinti kifizetést a honvédelmi szervezet személyügyi szervezeti egysége és a honvédelmi szervezet ruházati ellátását végző szervezeti egysége által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján legkésőbb 2021. május 31-ig kell teljesíteni.

(8) A KNBSZ állományának kivételével az (1) és a (3)–(5) bekezdés szerint kifizetett pénzösszeg fehérnemű, egyéni higiéniát biztosító tusolópapucs, illetve a katonai szolgálatra való egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságról, valamint a felülvizsgálati eljárásról szóló 10/2015. (VII. 30.) HM rendelet (a továbbiakban: HM rendelet) 17. §-ában előírt fizikai kondicionális képességi követelmények teljesítéséhez szükséges sportruházat vásárlására és pótlására fordítható.

(9) Az (1) és a (3)–(5) bekezdés szerinti kifizetett pénzösszeggel az igényjogosultnak számlával nem kell elszámolni.

5. § (1) A KNBSZ állományának kivételével a tábornok, hivatásos tiszt és altiszt részére – a 3. § (1) bekezdése szerint hitelesített 2021. évi utánpótlási illetmény terhére – utalványszelvény kitöltésével 24 000 forint előleget kell kifizetni.

(2) A szerződéses tiszt, altiszt részére – a 3. § (2) bekezdése szerint hitelesített 2021. évi utánpótlási illetmény terhére – utalványszelvény kitöltésével 24 000 forint előleget kell kifizetni.

(3) A 2020. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott – 126 000 forinttal, tábornok esetében 144 000 forinttal érvényesített – 2021. évi utánpótlási illetményt tartalmazó hivatásos és szerződéses utánpótlási ruházati utalványfüzet keretösszeg maradványából – a 4. § (4) bekezdése szerinti kifizetést követően – a tábornok, tiszt, altiszt részére 24 000 forint előleget kell utalványszelvény kitöltésével kifizetni.

(4) Ha a 2020. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott utánpótlási ruházati utalványfüzettel ellátott tábornok, tiszt, altiszt – a 4. § (4) bekezdése szerinti kifizetést követően – nem rendelkezik a (3) bekezdés szerinti 24 000 forint előleg kifizetéséhez szükséges fedezettel, részére csak a keretmaradvány összege fizethető ki.

(5) Az (1)–(4) bekezdés szerinti előleg kifizetése csak azon igényjogosult részére teljesíthető, aki átvett, érvényes 2021. évi utánpótlási ruházati utalványfüzettel rendelkezik.

(6) Az (1), (3) és (4) bekezdés szerinti előleg kifizetését a honvédelmi szervezet személyügyi szervezeti egysége és a honvédelmi szervezet ruházati ellátását végző szervezeti egysége által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján legkésőbb 2021. május 31-ig kell teljesíteni.

(7) Az utasítás hatálybalépésének napján vagy ha az előleg kifizetésére való jogosultság később keletkezik, a jogosultság keletkezésének napján külszolgálaton lévő tábornok, tiszt, altiszt részére az (1)–(4) bekezdés szerinti előleg kifizetése kérelem alapján történik. Az előleg a külszolgálat időtartama alatt vagy az annak befejezésétől számított 30. napig, de legkésőbb 2026. november 30-ig kérelmezhető.

(8) Az (1)–(4) bekezdés szerint folyósított előleg felhasználását igazoló számlával az igényjogosultnak a kifizetés napjától számított 30. napig kell elszámolni. Az adott naptári évre szóló, belföldön nyilvántartásba vett adóalany által kiállított számlát az állományilletékes honvédelmi szervezet, az 1 évet meghaladó időtartamra külföldi beosztásba vezényelt – ide nem értve a rendelkezési állományba helyezés nélkül, 1 évet meghaladó időtartamban külföldi szolgálatot teljesítő – tábornoki, tiszti, altiszti állomány esetében a hazai illetmény ellátásáért felelős honvédelmi szervezet nevére és címére kell kiállíttatni.

(9) Az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleget az igényjogosult fehérnemű, egyéni higiéniát biztosító tusolópapucs, illetve a HM rendelet 17. §-ában előírt fizikai kondicionális képességi követelmények teljesítéséhez szükséges sportruházat vásárlására és pótlására fordíthatja.

(10) Az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleget az igényjogosult nem számolhatja el tisztításra, mosatásra és méretre igazításra.

(11) Ha az igényjogosult a (8) bekezdésben meghatározott határidőig az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleggel nem vagy csak részben számol el, a honvédelmi szervezetet ellátó pénzügyi és számviteli szervezeti egységnek gondoskodnia kell az elszámolás után fennálló összegből az adó és a járulék – következő havi illetményéből történő – levonásáról.

6. § (1) A KNBSZ állományának kivételével a hivatásos katonanői állomány részére – a 3. § (1) bekezdése szerint hitelesített 2021. évi utánpótlási illetmény terhére – utalványszelvény kitöltésével további 15 000 forint előleget kell kifizetni.

(2) A szerződéses tiszt, altiszt katonanő részére – a 3. § (2) bekezdése szerint hitelesített 2021. évi utánpótlási illetmény terhére – utalványszelvény kitöltésével további 15 000 forint előleget kell kifizetni.

(3) A 2020. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott – 126 000 forinttal érvényesített – 2021. évi utánpótlási illetményt tartalmazó hivatásos és szerződéses utánpótlási ruházati utalványfüzet keretösszeg maradványából – a 4. § (4) bekezdése és az 5. § (4) bekezdése szerinti kifizetést követően – a tiszt, altiszt katonanő részére további 15 000 forint előleget kell utalványszelvény kitöltésével kifizetni.

(4) Ha a 2020. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott utánpótlási ruházati utalványfüzettel ellátott hivatásos és szerződéses tiszt, altiszt katonanő – a 4. § (4) bekezdése és az 5. § (4) bekezdése szerinti kifizetést követően – nem rendelkezik a (3) bekezdés szerinti 15 000 forint előleg kifizetéséhez szükséges fedezettel, részére csak a keretmaradvány összege fizethető ki.

(5) Az (1)–(4) bekezdés szerinti előleg kifizetése csak azon igényjogosult részére teljesíthető, aki átvett, érvényes 2021. évi utánpótlási ruházati utalványfüzettel rendelkezik.

(6) Az (1), (3) és a (4) bekezdés szerinti előleg kifizetését a honvédelmi szervezet személyügyi szervezeti egysége és a honvédelmi szervezet ruházati ellátását végző szervezeti egysége által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján legkésőbb 2021. május 31-ig kell teljesíteni.

(7) Az utasítás hatálybalépésének napján, vagy ha az előleg kifizetésére való jogosultság később keletkezik, a jogosultság keletkezésének napján külszolgálaton levő tiszt, altiszt katonanő részére az (1)–(4) bekezdés szerinti előleg kifizetése kérelem alapján történik. Az előleg a külszolgálat időtartama alatt vagy az annak befejezésétől számított 30. napig, de legkésőbb 2026. november 30-ig kérelmezhető.

(8) Az (1)–(4) bekezdés szerint folyósított előleg felhasználását igazoló számlával az igényjogosultnak a kifizetés napjától számított 30. napig kell elszámolni. Az adott naptári évre szóló, belföldön nyilvántartásba vett adóalany által kiállított számlát az állományilletékes honvédelmi szervezet, az 1 évet meghaladó időtartamra külföldi beosztásba vezényelt – ide nem értve a rendelkezési állományba helyezés nélkül, 1 évet meghaladó időtartamban külföldi szolgálatot teljesítő – tiszti, altiszti állomány esetében a hazai illetmény ellátásért felelős honvédelmi szervezet nevére és címére kell kiállíttatni.

(9) Az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleget az igényjogosult katonanő a hatályos Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatában meghatározott, a szolgálatteljesítéséhez szükséges

a) a nemének és az Öltözködési Szabályzat előírásainak megfelelő fehérnemű, így különösen kombiné, kombi dressz, trikó, melltartó, női alsónemű, valamint

b) testszínű harisnya és harisnyanadrág vagy a használat tekintetében hasonló rendeltetésű termékek vásárlására fordíthatja.

(10) Az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleget az igényjogosult nem számolhatja el tisztításra, mosatásra és méretre igazításra.

(11) Ha az igényjogosult a (8) bekezdésben meghatározott határidőig az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleggel nem vagy csak részben számol el, a honvédelmi szervezetet ellátó pénzügyi és számviteli szervezeti egységnek gondoskodnia kell az elszámolás után fennálló összegből az adó és a járulék – következő havi illetményéből történő – levonásáról.

7. § (1) Az egészségügyi fegyvernemi vagy szakági azonosítóval meghatározott beosztásban szolgálatot teljesítő tábornok, hivatásos tiszt, altiszt részére – a 3. § (1) bekezdése szerint hitelesített 2021. évi utánpótlási illetmény terhére – utalványszelvény kitöltésével további 15 000 forint előleget kell kifizetni.

(2) Az egészségügyi fegyvernemi vagy szakági azonosítóval meghatározott beosztásban szolgálatot teljesítő szerződéses tiszt, altiszt részére – a 3. § (2) bekezdése szerint hitelesített 2021. évi utánpótlási illetmény terhére – utalványszelvény kitöltésével további 15 000 forint előleget kell kifizetni.

(3) A 2020. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott – 126 000 forinttal érvényesített – 2021. évi utánpótlási illetményt tartalmazó hivatásos és szerződéses utánpótlási ruházati utalványfüzet keretösszeg maradványából – a 4. § (4) bekezdése szerinti kifizetést, valamint az 5. § (4) bekezdése és a 6. § (3) bekezdése szerinti előleg kifizetését követően – az egészségügyi fegyvernemi vagy szakági azonosítóval meghatározott beosztásban szolgálatot teljesítő hivatásos és szerződéses tiszt, altiszt részére további 15 000 forint előleget kell utalványszelvény kitöltésével kifizetni.

(4) Ha a 2020. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott utánpótlási ruházati utalványfüzettel ellátott, az egészségügyi fegyvernemi vagy szakági azonosítóval meghatározott beosztásban szolgálatot teljesítő hivatásos és szerződéses tiszt, altiszt – a 4. § (4) bekezdése szerinti kifizetést, valamint az 5. § (4) bekezdése és a 6. § (3) bekezdése szerinti előleg kifizetését követően – nem rendelkezik a (3) bekezdés szerinti 15 000 forint előleg kifizetéséhez szükséges fedezettel, részére csak a keretmaradvány összege fizethető ki.

(5) Az (1)–(4) bekezdés szerinti előleg kifizetése csak azon igényjogosult részére teljesíthető, aki átvett, érvényes 2021. évi utánpótlási ruházati utalványfüzettel rendelkezik.

(6) Az (1), (3) és a (4) bekezdés szerinti előleg kifizetését a honvédelmi szervezet személyügyi szervezeti egysége és a honvédelmi szervezet ruházati ellátását végző szervezeti egysége által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján legkésőbb 2021. május 31-ig kell teljesíteni.

(7) Az utasítás hatálybalépésének napján, vagy ha az előleg kifizetésére való jogosultság később keletkezik, a jogosultság keletkezésének napján külszolgálaton levő, az egészségügyi fegyvernemi vagy szakági azonosítóval meghatározott beosztásban szolgálatot teljesítő tábornok, tiszt, altiszt részére az (1)–(4) bekezdés szerinti előleg kifizetése kérelem alapján történik. Az előleg a külszolgálat időtartama alatt vagy az annak befejezésétől számított 30. napig, de legkésőbb 2026. november 30-ig kérelmezhető.

(8) Az (1)–(4) bekezdés szerint folyósított előleg felhasználását igazoló számlával az igényjogosultnak a kifizetéstől számított 30. napig kell elszámolni. Az adott naptári évre szóló, belföldön nyilvántartásba vett adóalany által kiállított számlát az állományilletékes honvédelmi szervezet, az 1 évet meghaladó időtartamra külföldi beosztásba vezényelt – ide nem értve a rendelkezési állományba helyezés nélkül, 1 évet meghaladó időtartamban külföldi szolgálatot teljesítő – tábornoki, tiszti, altiszti állomány esetében a hazai illetmény ellátásért felelős honvédelmi szervezet nevére és címére kell kiállíttatni.

(9) Az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleget az igényjogosult a kulturált munkahelyi megjelenéshez szükséges felsőruházati cikkek és lábbeli vásárlására fordíthatja.

(10) Az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleget az igényjogosult nem számolhatja el tisztításra, mosatásra és méretre igazításra.

(11) Ha az igényjogosult a meghatározott határidőig az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleggel nem vagy csak részben számol el, a honvédelmi szervezetet ellátó pénzügyi és számviteli szervezeti egységnek gondoskodnia kell az elszámolás után fennálló összegből az adó és a járulék – következő havi illetményéből történő – levonásáról.

8. § (1) A 2021. évi hivatásos és szerződéses alapfelszerelési ruházati utalványfüzetben bejegyzett és érvényesített keretösszegből, utalványszelvény kitöltésével, a próbaidő leteltét követően a katonanő részére 17 000 forintot kell kifizetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kifizetés csak azon igényjogosult részére teljesíthető, aki átvett, érvényes 2021. évi alapfelszerelési ruházati utalványfüzettel rendelkezik.

(3) Az (1) bekezdés szerint kifizetett pénzösszeg fehérnemű, valamint testszínű harisnya és harisnyanadrág vásárlására fordítható.

(4) Az (1) bekezdés szerinti kifizetett pénzösszeggel az igényjogosultnak számlával nem kell elszámolni.

9. § (1) A legénységi állomány részére a 2021. évben egyszeri alkalommal, külön jegyzék alapján 24 000 forint előleget kell kifizetni a következők figyelembevételével:

a) ha a legénységi állományú katona szolgálati viszonya év közben keletkezik, a próbaidő letelte után a teljes összegre jogosult,

b) ha a legénységi állományú katona próbaideje a 2021. év végéig nem telik le, kifizetésre nem jogosult,

c) teljes összegben jogosult a legénységi állományú katona a kifizetésre akkor is, ha próbaidejét letöltötte, de szolgálati viszonya az utasítás hatálybalépésének időpontja előtt megszűnt, vagy annak megszűnési időpontja ismert, és

d) ha a teljes összeg kifizetése jogszerűen történt, a legénységi állományú katona szolgálati viszonyának év közbeni megszűnése, megszüntetése miatt a kifizetett összeg nem követelhető vissza.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kifizetést a honvédelmi szervezet személyügyi szervezeti egysége és a honvédelmi szervezet ruházati ellátását végző szervezeti egysége által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni. A kifizetés határideje legkésőbb 2021. május 31-e, azon legénységi állományú katona esetén, akinek próbaideje az utasítás hatálybalépésének napjáig letelt. Egyéb esetben a kifizetést a próbaidő leteltét követő 30. napig kell teljesíteni.

(3) Az (1) bekezdés szerint folyósított előleg felhasználását igazoló számlával az igényjogosultnak a kifizetés napjától számított 30. napig kell elszámolni. Az adott naptári évre szóló, belföldön nyilvántartásba vett adóalany által kiállított számlát az állományilletékes honvédelmi szervezet nevére és címére kell kiállíttatni.

(4) Az (1) bekezdés szerint kifizetett előleget az igényjogosult fehérnemű, egyéni higiéniát biztosító tusolópapucs, illetve a HM rendelet 17. §-ában előírt fizikai kondicionális képességi követelmények teljesítéséhez szükséges sportruházat vásárlására és pótlására fordíthatja.

(5) Az (1) bekezdés szerint kifizetett előleget az igényjogosult nem számolhatja el tisztításra, mosatásra és méretre igazításra.

(6) Ha az igényjogosult a (3) bekezdésben meghatározott határidőig az (1) bekezdés szerint kifizetett előleggel nem vagy csak részben számol el, a honvédelmi szervezetet ellátó pénzügyi és számviteli szervezeti egységnek gondoskodnia kell az elszámolás után fennálló összegből az adó és a járulék – következő havi illetményéből történő – levonásáról.

(7) Ha a legénységi állományú katona szolgálati viszonya az utasítás hatálybalépésének időpontja előtt megszűnt, az igényjogosult részére a ruházati költségtérítés adóval és járulékkal csökkentett része kerül kifizetésre.

(8) Az utasítás hatálybalépésének napján, vagy ha az előleg kifizetésére való jogosultság később keletkezik, a jogosultság keletkezésének napján külszolgálaton lévő legénységi állományú katona részére az (1) bekezdés szerinti előleg kifizetése kérelem alapján történik. Az előleg a külszolgálat időtartama alatt vagy az annak befejezésétől számított 30 napig, de legkésőbb 2026. november 30-ig kérelmezhető.

10. § (1) A honvéd tisztjelölt és a honvéd altiszt-jelölt állomány részére a 2021. évben egyszeri alkalommal, az évfolyam megkezdésekor – első évfolyam esetében a próbaidőt követően –, külön jegyzék alapján 10 000 forintot kell kifizetni.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti teljes összeg kifizetése jogszerűen történt, a honvéd tisztjelölti, honvéd altiszt-jelölti szolgálati viszony év közbeni megszűnése, megszüntetése miatt a kifizetett összeg nem követelhető vissza.

(3) Az (1) bekezdés szerinti kifizetést a honvédelmi szervezet személyügyi szervezeti egysége és a honvédelmi szervezet ruházati ellátását végző szervezeti egysége által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni.

(4) Az (1) bekezdés szerint kifizetett pénzösszeg fehérnemű, egyéni higiéniát biztosító tusolópapucs, illetve a HM rendelet 17. §-ában előírt fizikai kondicionális képességi követelmények teljesítéséhez szükséges sportruházat vásárlására és pótlására fordítható.

(5) Az (1) bekezdés szerint kifizetett pénzösszeggel az igényjogosultnak számlával nem kell elszámolni.

11. § (1) A KNBSZ szakmai, támogatási, együttműködési, biztonságvédelmi és kapcsolattartási feladataiban részt vevő hivatásos állományának differenciált ruházati kiegészítő illetménye a ruházati utánpótlási illetmény 60%-áig terjedhet. A differenciált ruházati kiegészítő illetmény megállapítását, valamint a ruházati utánpótlási és differenciált ruházati kiegészítő illetmény kifizetési, elszámolási, valamint nyilvántartási rendjét, módját, továbbá a katonai egyenruházaton felül elszámolható cikkek listáját a KNBSZ főigazgatója szabályozza.

(2) Az Öltözködési Szabályzat rendelkezéseitől eltérő öltözet viselésére kötelezett tényleges állományú katona részére az eltérő öltözet beszerzésére – a KNBSZ állományának kivételével – az utánpótlási illetményből előlegként készpénz fizethető ki. A ruházati utánpótlási illetmény terhére készpénzben kifizethető előleg jóváhagyása – a honvédelmi szervezet vezetőjének javaslata alapján – a HM közigazgatási államtitkára (a továbbiakban: HM KÁT) hatáskörébe tartozik. A javaslatokat a honvédelmi szervezetek vezetői – a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal útján – terjesztik fel a HM KÁT részére jóváhagyásra. A jogviszony megszűnésének kivételével az esetleges pénzbeli kifizetés legfeljebb az utolsó 3 évi utánpótlási illetmény terhére történhet.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott utánpótlási illetményből történő kifizetés esetén a folyósított előleg felhasználását igazoló számlával az igényjogosultnak a kifizetés napjától számított 30. napig kell elszámolni. Az adott naptári évre szóló, belföldön nyilvántartásba vett adóalany által kiállított számlát az állományilletékes honvédelmi szervezet, az 1 évet meghaladó időtartamra külföldi beosztásba vezényelt – ide nem értve a rendelkezési állományba helyezés nélkül, 1 évet meghaladó időtartamban külföldi szolgálatot teljesítő – tábornoki, tiszti, altiszti és legénységi állomány esetében a hazai illetmény ellátásért felelős honvédelmi szervezet nevére és címére kell kiállíttatni. A kifizetés mértékét és a katonai egyenruházaton felül számla ellenében elszámolható cikkek listáját a honvédelmi szervezet vezetője határozza meg.

(4) A (2) bekezdés szerinti előleg kifizetése csak azon személyek részére lehetséges, akik az Öltözködési Szabályzat 15. pont d) alpontjának előírásai szerint rendelkeznek az Öltözködési Szabályzat 45–48. pontjában meghatározott öltözeti változatokkal. Az öltözetek meglétének ellenőrzésére a honvédelmi szervezetek vezetői intézkednek.

(5) A (2) bekezdés szerinti előleg kifizetése a tábornoki, tiszti, altiszti állomány esetében csak azon igényjogosult részére teljesíthető, aki átvett, érvényes 2021. évi utánpótlási ruházati utalványfüzettel rendelkezik.

(6) Ha az igényjogosult a (3) bekezdésben meghatározott határidőig az (1) és (2) bekezdés szerint kifizetett előleggel nem vagy csak részben számol el, a honvédelmi szervezetet ellátó pénzügyi és számviteli szervezeti egységének gondoskodnia kell az elszámolás után fennálló összegből az adó és a járulék – következő havi illetményéből történő – levonásáról.

12. § (1) Az egyes költségtérítésekről szóló 19/2013. (IX. 6.) HM rendelet 33/A. §-a alapján a honvédelmi szervezeteknél foglalkoztatott honvédelmi alkalmazottak 2021. évi ruházati költségtérítésének keretösszegét bruttó 142 000 forintban állapítom meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti keretösszegre vonatkozó költségtérítés kifizetését a honvédelmi szervezet személyügyi szervezeti egysége által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján legkésőbb 2021. május 31-ig kell teljesíteni.

(3) Az (1) bekezdés szerint folyósított összeg felhasználását igazoló számlával az igényjogosultnak nem kell elszámolnia.

13. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

14. § Ez az utasítás 2027. január 1-jén hatályát veszti.

1. melléklet a 19/2021. (V. 13.) HM utasításhoz

A ruházati illetménynorma 2021. évi összegei

1. Hivatásos, szerződéses állomány ruházata


Fsz.

A

B

C

D

E

F

Jogcím

Jogcímkód

Illetmény összege (Ft)

Férfi

 

Alapfelszerelési illetmény

1.

Tiszt, altiszt

Általános

(1)

20 001

1 344 000

1 254 000

2.

Repülőszerelő

(1)

20 002

1 259 000

1 262 000

3.

Légierős

(1)

20 003

1 396 000

1 399 000

4.

Hadihajós

(1)

20 004

1 300 000

1 281 000

 

Utánpótlási illetmény

5.

Tábornok

20 101

144 000

6.

Tiszt, altiszt

20 102

126 000

 

Kiegészítő illetmény

7.

Ezredes dandártábornoki kinevezésekor

20 201

361 000

249 000

8.

Főtörzsőrmester zászlóssá vagy tisztté történő előléptetésekor

Általános

20 202

194 000

156 000

9.

Légierős, hadihajós

20 203

40 000

40 000

10.

Őrmester, törzsőrmester tisztté történő előléptetésekor

Általános

20 204

194 000

156 000

11.

Légierős, hadihajós

20 205

40 000

40 000

12.

A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi
CCV. törvény 57. § (1) bekezdés alapján

magasabb rendfokozatba

kinevezett ezredes

20 206

361 000

249 000

13.

előléptetett főtörzsőrmester

20 207

194 000

156 000

14.

az állomány azon tagja, akinek részére alacsonyabb rendfokozatot állapítottak meg

dandártábornok

20 208

265 000

174 000

15.

zászlós

20 209

177 000

121 000


Megjegyzések:

(1) A 20 001–20 004 jogcímkód összegéből köznapi és társasági öltözetre alapfelszerelési utalványfüzetbe jóváírandó összeg: Férfi: 598 000,-; Nő: 507 000,-

2. A tábornoki rendfokozatú katona utánpótlási ruházati illetményének egyhavi átlaga: 12 000 Ft.

3. A tiszt, altiszt rendfokozatú katona utánpótlási ruházati illetményének egyhavi átlaga: 10 500 Ft.

2. Ellátottak ruházati kiadásai


Fsz.

A

B

C

D

E

F

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

1.

2.

Illetmény (Ft)

Alap-
felszerelés

Utánpótlás
1 évre

1.

Honvéd tisztjelölt

Férfi

20 301

1 303 000

355 000

2.

20 302

1 283 000

358 000

3.

Honvéd altiszt-jelölt

20 303

747 000

4.

Honvéd középiskolai tanuló

20 304

86 000

34 000

5.

Legénységi állomány

Általános

20 305

747 000

223 000

6.

Repülőgép szerelő

20 306

885 000

233 000

7.

Díszelgő öltözet kiegészítő illetmény

Díszelgő

Díszelgő öltözet

20 307

696 000

762 000

8.

Zenész

Férfi

(1)

20 308

200 000

45 000

9.

(1)

20 309

200 000

38 000

10.

Koronaőr

Díszelgő öltözet

20 310

760 000

408 000

11.

Szolgálati öltözet

20 311

223 000

48 000

12.

Palotaőr

Díszelgő öltözet

20 312

1 087 000

638 000

13.

Légiutas kísérők

Férfi

20 313

547 000

89 000

14.

20 314

261 000

48 000

15.

Repülőhajózó védőöltözet ellátás

Hazai állomány

(1)

20 315

887 000

184 000

16.

A C17-es és az NFTC programban résztvevők

(1)

20 316

887 000

282 000

17.

Önkéntes tartalékos

Önkéntes Műveleti Tartalékos

20 317

275 000

113 000

18.

Önkéntes Védelmi Tartalékos

20 318

252 000

19.

Önkéntes Területvédelmi Tartalékos

20 319

329 000

90 000

20.

Önkéntes Katonai Szolgálat

20 320

792 000

21.

Missziós kiegészítő norma

(2)

20 321

1 132 000


Megjegyzések:

(1) A Hadtáp Szabályzat a ruházati szakterület részére kiadásáról szóló 188/2015. (HK 8.) HVKF szakutasítás alapján.

(2) A központi gazdálkodásért felelős szerv számolja fel.

3. Ruházati kiegészítő és felszerelési anyagok


Fsz.

A

B

C

D

E

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

1.

2.

Illetmény (Ft)

Alap-
felszerelés

Utánpótlás
1 évre

1.

Tiszti és legénységi étkezde (asztalonként)

20 400

2 600

1 300

2.

Őr (fűtetlen őrhelyenként)

20 410

35 900

12 000

3.

Ágyfelszerelés ágyanként

Gyengélkedő szobai ágy

 

20 420

13 000

7 000

4.

Egészségügyi vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely

 

 

20 421

1 500

1 500

5.

Tiszti, altiszti ügyeleti, szolgálati fekhely

 

(1)

20 422

20 000

17 000

6.

Nőtlen tiszti-, nővérszálló

 

(2)

20 423

20 000

17 000

7.

Kiképzési-oktatási és regeneráló központ

 

 

20 424

20 000

17 000

8.

Rekreációs központ

 

 

20 425

20 000

17 000

9.

Kórházi ágy

 

20 426

20 000

17 000

10.

Gépek

Mosógép

 

(3)

20 430

94 000

47 000

11.

Szárítógép

 

(3)

20 431

104 000

52 000

12.

Varrógép

 

 

20 432

416 000

84 000

13.

Interlock

 

 

20 433

416 000

84 000

14.

Vasaló

 

 

20 434

5 000

3 000

15.

Felderítő

20 440

5 000

500

16.

Rendész felszerelése

20 450

23 000

9 000

17.

Rendvédelmi felszerelés

(4)

20 460

1 110 000

278 000

18.

Forgalomszabályozó, diszpécser és ellenőr

20 470

33 000

11 000

19.

Sátor

(4)

20 480

846 000


Megjegyzések:

(1) Hadihajón lévő fekhelyekre is biztosítandó.

(2) Legénységi állomány laktanyai elhelyezése esetén is fel kell számítani.

(3) Minden megkezdett 20 fő Legénységi és Helyőrségi szállón elhelyezett igényjogosult állomány után.

(4) Katonai szervezet feltölthető létszáma után 6 fő/sátorral számvetve (mínusz a katonai szervezet készletében lévő mennyiség).

4. Irodai papír

Fsz.

A

B

C

D

E

F

Jogcímkód

Illetmény

Jogcímkód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

1.

20 501

I.

6 000

20 505

V.

37 000

2.

20 502

II.

9 000

20 506

VI.

66 000

3.

20 503

III.

16 000

20 507

VII.

108 000

4.

20 504

IV.

28 000

20 508

VIII.

355 000

5. Nyomtatvány

Fsz.

A

B

C

D

E

F

Jogcímkód

Illetmény

Jogcímkód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

1.

20 509

1.

8 100

20 511

3.

81 000

2.

20 510

2.

27 000

20 512

4.

335 000

6. Írószer, egyéb irodaszer

Katonai szervezet után:

Fsz.

A

B

C

D

E

F

Jogcímkód

Illetmény

Jogcímkód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

1.

20 513

I.

3 600

20 517

V.

36 000

2.

20 514

II.

7 600

20 518

VI.

67 000

3.

20 515

III.

14 000

20 519

VII.

101 000

4.

20 516

IV.

25 000

20 520

VIII.

329 000

7. Írószer, egyéb irodaszer

Igényjogosult után:

Fsz.

A

B

C

Állománykategória

Jogcímkód

Illetmény (Ft)

1.

Tábornok

20 601

6 000

2.

Tiszt

20 602

4 700

3.

Altiszt

20 603

3 500

4.

Honvéd tisztjelölt

20 604

2 900

5.

Honvéd altiszt-jelölt

20 605

2 400

6.

Legénységi állomány

20 606

1 200

7.

Önkéntes műveleti tartalékos

20 607

600

8.

Önkéntes védelmi tartalékos

20 608

600

9.

Önkéntes területvédelmi tartalékos

20 609

600

10.

Önkéntes katonai szolgálat

20 610

600

11.

Műszaki rajzoló

20 611

14 000

12.

Kormánytisztviselő

20 612

4 700

13.

Honvédelmi alkalmazott

20 613

2 400

8. Papíralapú irodai termékek

Igényjogosult után:

Fsz.

A

B

C

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

2.

Illetmény (Ft)

Utánpótlás

1 évre

1.

Tábornok

20 701

5 400

2.

Főtiszt

20 702

4 300

3.

Tiszt

20 703

3 300

4.

Zászlós

20 704

2 200

5.

Altiszt

20 705

1 100

6.

Legénységi állomány

20 706

120

7.

Kormánytisztviselő

20 707

3 300

8.

Honvédelmi alkalmazott

20 708

600

9. Mosatás, vegytisztítás, fertőtlenítés

Fsz.

A

B

C

D

E

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alapfelszerelés

Utánpótlás

1 évre

1 napra

1.

Mosatás és vegytisztítás

20 800


Megjegyzés: Szükségleti terv alapján.

10. Munka- és védőruházat

Fsz.

A

B

C

D

E

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alapfelszerelés

Utánpótlás

1 évre

1 napra

1.

Általános egyéni védőeszköz

20 900


Megjegyzés: Egyéni és Katonai Védőeszköz Ellátási Terv (EVET) alapján.



A honvédelmi szervezetek után felszámítható illetménytípusokat és szorzószámokat a Hadtáp Szabályzat a ruházati szakterület részére kiadásáról szóló 188/2015. (HK 8.) HVKF szakutasítás határozza meg.

1

Az utasítás a 14. § alapján hatályát vesztette 2027. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére