1981/2021. (XII. 27.) Korm. határozat
1981/2021. (XII. 27.) Korm. határozat
egyes állami vagyontárgyak ingyenes tulajdonba adásáról
A Kormány
1. az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (2) bekezdés c) pontja alapján, a Vtv. 36. § (3) bekezdésében, valamint a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításáról szóló 2018. évi CIII. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról szóló Korm. rendelet 1. §-ában meghatározott jogkörében eljárva úgy dönt, hogy az 1. mellékletben felsorolt, állami vagyonba tartozó ingatlanok az ott megjelölt helyi önkormányzati feladatok ellátásának segítése érdekében ingyenesen Esztergom Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonába kerülnek;
2. felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) útján tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az Önkormányzattal a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződés (a továbbiakban: Szerződés) megkötésre kerüljön;
Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Határidő: az Esztergom 638/9/A/4 és 648 helyrajzi számú ingatlan esetében e határozat közzétételét követően azonnal, az Esztergom 643 helyrajzi számú ingatlan esetében az ingatlanra vonatkozó végrehajtási jogok ingatlan-nyilvántartásból történő törlését követően azonnal
3. felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Szerződés megkötése előtt az MNV Zrt. a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti jóhiszemű eljárásnak, együttműködési és tájékoztatási kötelezettségnek eleget téve tájékoztassa az Önkormányzatot az ingatlanokra vonatkozó terhekről, korlátozásokról, a folyamatban lévő eljárásokról és az egyéb jogi természetű ügyekről, valamint adja át az ezekkel kapcsolatban rendelkezésére álló dokumentumokat;
Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Határidő: az e határozat közzétételét követően azonnal
4. felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Szerződés – a tulajdon-átruházási szerződésekre vonatkozó általános jogszabályi követelményeken túl – tartalmazza az alábbiakat:
a) az ingatlanoknak a tulajdonosi joggyakorló által megállapított, ingatlanforgalmi értékbecslésen alapuló forgalmi értékét,
b) az Önkormányzat kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy az ingatlanokat terhelő kötelezettségeket teljeskörűen átvállalja, ideértve az esetlegesen felmerülő általános forgalmi adó megtérítését is,
c) az Önkormányzat – szükség esetén – saját költségvetése terhére vállalja az ingatlanok környezeti állapotának felmérését, kármentesítését, valamint, ha az ingatlanokon tervezett tevékenység engedélyköteles, akkor a szükséges engedélyek megszerzését,
d) az Önkormányzat vállalja, hogy az ingatlanok vonatkozásában a Magyar Állammal szemben semmilyen követelést nem támaszt,
e) a tulajdon-átruházást megelőzően bérbeadással vagy más jogcímen hasznosított ingatlanok esetében az Önkormányzat vállalja a fennálló jogviszonyokból eredő kötelezettségeket és a tulajdonossal szemben támasztott esetleges jövőbeni követelésekért való helytállást, és a bérleti jogviszonyokból eredően a Magyar Állammal, az MNV Zrt.-vel, továbbá a Maradványvagyon-hasznosító Zártkörűen Működő Részvénytársasággal szemben igényt nem támaszt,
f) az Önkormányzat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott, az átruházott vagyon hasznosításáról szóló beszámolási kötelezettségének – a Szerződés hatálybalépését követő évtől kezdődően – minden év december 31. napjáig írásban eleget tesz,
g) amennyiben az Önkormányzat az f) alpontban foglalt kötelezettségének nem tesz eleget, az a) alpont szerinti bruttó forgalmi érték 5 százalékát mint késedelmi kötbért köteles az MNV Zrt. erre vonatkozó felhívásának kézhezvételétől számított 30 napon belül megfizetni,
h) az ingatlanokat az Nvtv. 13. § (4) bekezdés a) pontja szerint az Önkormányzat az 1. mellékletben és a Szerződésben az adott ingatlanok vonatkozásában megjelölt hasznosítási célnak megfelelően köteles hasznosítani,
i) ha az Önkormányzat a h) alpontban írt kötelezettségének részben vagy egészben nem tesz eleget, az MNV Zrt. az Nvtv. 13. § (7) és (8) bekezdésének megfelelően jár el, azzal, hogy az Önkormányzat a nemteljesítési kötbért köteles a felszólítás kézhezvételétől számított 60 napon belül az MNV Zrt.-nek megfizetni,
j) az Önkormányzat vállalja azon esetleges külön feltételek teljesítését, amelyekhez a jelenlegi vagyonkezelő, annak felügyeleti szerve az ingyenes tulajdonba adáshoz szükséges hozzájáruló nyilatkozat kiadását kötötte.
Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Határidő: az e határozat közzétételét követően azonnal
1. melléklet az 1981/2021. (XII. 27.) Korm. határozathoz
Ingatlan / tulajdoni hányad |
Segítendő feladat / cél |
Ingatlan-nyilvántartási megnevezés |
Terület (m2) |
|---|---|---|---|
Esztergom |
Településfejlesztés, településrendezés |
beépítetlen terület |
74 |
Esztergom |
Településfejlesztés, településrendezés |
beépítetlen terület |
55 |
Esztergom |
Településfejlesztés, településrendezés |
lakás |
50 |
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
