• Tartalom

1986/2021. (XII. 27.) Korm. határozat

1986/2021. (XII. 27.) Korm. határozat

az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében a „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt 2020. évben megvalósítandó I. üteméről szóló 1598/2020. (IX. 21.) Korm. határozat módosításáról1

2021.12.28.

A Kormány, tekintettel arra, hogy az ország területén elhagyott vagy jogellenesen elhelyezett hulladékok felszámolását a koronavírus-világjárvány hátráltatta úgy, hogy a több embert együttesen megmozgató akciók elkerülendőek voltak, egyetért azzal, hogy az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében a „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt 2020. évben megvalósítandó I. üteméről szóló 1598/2020. (IX. 21.) Korm. határozat
a)–b)2
1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2021. december 29. napjával.

2

Az a)–b) pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére