BK ÍH 2021/2.
BK ÍH 2021/2.
2021.03.01.
I. Emberölés vétségének és bűntettének, illetve segítségnyújtás elmulasztása bűntettének elhatárolási kérdései[Btk. 160. § (1) és (4) bekezdés, Btk. 166. § (2) bekezdés].
II. Védekezésre képtelen személy sérelmére mulasztással elkövetett emberölés értékelése [Btk. 160. § (1) és (2) bekezdés j) pont, 459. § (1) bekezdés 29. pontja; 3/2013. Büntető jogegységi határozat 10. pontja].
A törvényszék ítéletével B. A. vádlottat a Btk. 160. § (1) bekezdésében meghatározott és a (4) bekezdés szerint minősülő emberölés vétsége miatt négy év szabadságvesztésre ítélte, melyet fogházban rendelt végrehajtani. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő.
B. A. vádlott kertes családi házban lakott családjával. Itt élt a vádlott testvére, az 1968-ban született B. A. M. sértett, aki kromoszóma-rendellenesség következtében Down-kórral született. A súlyos mentális retardációban szenvedő sértett ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel nem rendelkezett, folyamatos gondozásra, ellátásra szorult, önálló életvitelre képtelen volt.
A sértett beszélni, kommunikálni is nehezen tudott, néhány szót ismert mindössze. Az elé tett ételt megette, de elkészíteni nem tudta. Tisztálkodni sem tudott önállóan, a fürdésben, mosdásban is segítségre szorult, legfeljebb 2-3 órára lehetett egyedül hagyni. Fogyatékosságán túlmenően más fizikai betegségben nem szenvedett, orvosi kezelést igénylő egyéb betegsége az évek folyamán nem volt.
A bíróság 1992. március 13-án jogerőre emelkedett határozatával a sértettet cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte, majd ennek szükségességét 2016. május 30-án kelt határozatával felülvizsgálta, gondnokság alá helyezését cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezésre módosította és őt a választójogból kizárta.
A családi házban lakott még a vádlott és a sértett édesanyja továbbá a vádlott lánya is, a sértett gondozását 2013. május 7-én bekövetkezett haláláig a vádlott édesanyja látta el. Ezt követően a vádlottra, úgy is, mint gondnokra hárult testvérének és az akkor még középiskolás – azóta nagykorú, felsőfokú tanulmányokat folytató – lányának a tartása, gondozása, ellátása.
A vádlott 2003 óta ugyanazon a munkahelyen dolgozott, hajnali 3 órakor kelt fel, miután 4 órára járt munkába. Anyja halála után, hogy testvérét ellássa, reggel 8 órakor munkahelyéről hazament és az öccsének enni adott. Munkaideje délben járt le, ezután hazament, majd délutánonként rendszeresen alkalmi munkát vállalt, hogy a megélhetésükhöz szükséges anyagi feltételeket biztosítani tudja. Az alkalmi munkákból minden este 18-19 órakor ért haza.
A vádlott és a sértett által lakott ház rendkívül elhanyagolt, rendetlen és piszkos állapotú volt, azt nem takarították, így a sértett szobájában is nagy mennyiségű szemét halmozódott fel.
2017. november hónap vége felé a sértett megbetegedett, hányt, valamint hasmenés gyötörte. Két-három nap múlva azonban jobban lett és a betegsége alatti étvágytalansága is megszűnőben volt. A vádlott 2017. november 30-án járt a háziorvosnál, de a sértett betegségéről nem tett említést.
2017. december első hetében a sértett egészségi állapotában ismét hanyatlás következett be, újra hányni kezdett és hasmenése volt. Gyengesége miatt a wc-re sem tudott ekkor már kimenni, ezért a vádlott pelenkát adott rá. Néhány nap után azonban munkája miatt testvérét ellátni kellő mértékben már nem tudta. Fürdetni is csak nagyon körülményesen tudta volna, mert amikor a fürdésről, tisztálkodásról esett szó, akkor a sértett ellenállt és inkább elhagyta magát. Így december első hetétől a sértett pelenkázása, tisztálkodása, fürdetése is elmaradt.
A sértett napokon keresztül betakarva feküdt, felültetve, mozgatva – az ételen és italon kívül ellátva – napokon keresztül nem volt, a széklet és vizelet a pelenkából kifolyt, az ágyat és környezetét szennyezte, amely eredményeként a szobában felhalmozódott nagy mennyiségű szemét mellett átható bűz is terjengett.
A vádlott december 8-án is járt a háziorvosnál, de ekkor sem tett említést a sértett betegségéről, annak ellenére, hogy észlelte testvére napról napra rosszabbodó állapotát.
Miután a sértett állapota egyre hanyatlott, a vádlottnak eszébe jutott, hogy a testvére egészségének további hanyatlása esetleg halálhoz is vezethet, de remélte, hogy mint korábban, most is felgyógyul és továbbra sem hívott hozzá orvost.
A sértett ellátásának a hiánya felfekvéses fekélyeket okozott testszerte, emellett a széklet- és vizeletmaradványok következtében bőrirritáció alakult ki, és az elvakart sebekben lárvák és nyüvek telepedtek meg. Végül a sértett tüdőgyulladást kapott, amelynek tüneteként légzése nehézkessé és hörgővé változott.
2017. december 12. napján a vádlott ezt észlelve a reggeli órákban szabadságot kért és felkereste a háziorvost, akit tájékoztatott a sértett tüneteiről. Az orvos felismerve a helyzet súlyosságát azt a határozott utasítást adta, hogy haladéktalanul hívjon mentőt a beteghez. A mentők a sértettet szállítható állapotba hozták és a sürgősségi osztályra vitték, ahol az esti órákban elhunyt. Halálának közvetlen oka kétoldali heveny tüdőgyulladás talaján kialakult szepszis volt, amely kialakulásához hozzájárultak a kezeletlen, elhanyagolt felfekvéses fekélyek, a hámhiányainak fertőződése, a tartós ágyhoz kötöttség és a mozgatás hiánya, valamint a szervezet általános legyengülése. A sértett a halála előtt legalább egy héttel önmentésre képtelen állapotba került.
A sebekben az élősködők jelenléte olyan súlyosan elhanyagolt állapotot jelentett, mely megfelelő orvosi kezelés hiányában önmagában is szükségszerűen a sértett halálhoz vezetett volna.
A vádlottnak, mint hozzátartozónak és a testvére gondnokának kötelessége lett volna a gondoskodás, amelyet elmulasztott. Amennyiben a sértettet megfelelőképpen ápolta volna, vagy annak ápolásáról orvosi ellátás igénybevétele mellett gondoskodik, halála nagy valószínűséggel elkerülhető lett volna.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést a cselekmény eltérő – a Btk. 160. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés j) pontja szerint minősülő emberölés bűntetteként történő – minősítése, továbbá a büntetés súlyosbítása végett.
A fellebbviteli főügyészség az átiratában a cselekmény eltérő minősítésére és a büntetés súlyosbítására irányuló fellebbezést változatlan tartalommal fenntartotta.
Az ügyben a fellebbezés a Be. 598. § (1) és (2) bekezdéseiben felsorolt feltételek hiányában tanácsülésen nem lett volna elintézhető. Időközben azonban hatályba lépett a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 31.) Korm.rendelet (továbbiakban: R.), mely lehetőséget biztosított eltérő rendelkezések alkalmazására.
Az R. 82. § (1) bekezdése szerint, ha a másodfokú bíróságnak a fellebbezés elintézésére a Be. 599. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülést kell tartania, azonban az elbíráláshoz szükséges adatok a fellebbezéssel érintettek írásbeli nyilatkozata alapján beszerezhetők, az ehhez szükséges intézkedéseket a tanács elnöke teszi meg. Ha az így beszerzett adatok alapján tárgyalás tartása nem szükséges, vagy ha a rendelkezésre álló adatok alapján az ügy tanácsülésen való elbírálásának nincs akadálya és a vádlott, védő, az ügyész a nyilvános ülés kitűzését nem indítványozza – figyelemmel az R. 82. § (2) bekezdésében írtakra – a másodfokú bíróság a fellebbezésről tanácsülésen dönt. Jelen esetben a tanácsülésen történő elbírálásnak nem volt eljárásjogi akadálya.
A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott határozatot a Be. 590. § (1) és (2) bekezdései alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül, melynek során vizsgálta a tényállás megalapozottságát, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseit, valamint az indokolás helyességét és az eljárási szabályok megtartását. A Be. 590. § (7) bekezdése értelmében hivatalból vizsgálta az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdéseket.
A felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi előírások megtartásával folytatta le, olyan alapossággal, hogy az ügy ténybeli és jogi részleteiben megnyugtatóan állást lehetett foglalni.
A vádlott már az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, így a bizonyítási eljárás leghangsúlyosabb részét a sértett halálához vezető folyamat feltárása és tisztázása jelentette. Ennek során az elsőfokú bíróság meghallgatta a kirendelt igazságügyi orvosszakértőket, akik valamennyi releváns részlet tekintetében ellentmondástól mentes felvilágosítást adtak.
Ezért az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által kismértékben kiegészített tényállás a Be. 593. § (3) bekezdése értelmében a másodfokú eljárásban is irányadó volt. A tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére, a cselekmény minősítése azonban nem felel meg a büntető anyagi jogszabályoknak.
A cselekmény minősítése körében a másodfokú bíróság az alábbiakra mutatott rá.
A sértett hányással és hasmenéssel járó, kezdetben megszűnő, majd visszatérő betegsége a vádlottól függetlenül alakult ki. Ezt követően azonban a vádlott mulasztásban megnyilvánuló magatartása már olyan tényezőként jelentkezett, mely a sértett egészségi állapotának a romlásához, majd néhány nappal később annak halálához vezetett. A halálos eredmény bekövetkezésében a sértett veleszületett rendellenessége, a súlyos mentális retardációval kísért Down-szindróma még részoki szerepet sem játszott, hiszen a kellő időben biztosított orvosi ellátás és a megfelelő ápolás a légzési rendszer összeomlásával, valamint a szepszis kialakulásával fenyegető folyamatot megállíthatta volna. Márpedig a halálos eredmény elhárítására a vádlottnak minden lehetősége megvolt.
A halálos eredmény tehát azért következett be, mert a vádlott nem lépett közbe, amikor tőle függetlenül megindult egy olyan folyamat, mely kifejlődve már közvetlenül a sértett életét veszélyeztette, illetve fenyegette.
A mulasztás ténye és az azzal okozati összefüggésben álló halálos eredmény alapján ugyanakkor még nem lehetett állást foglalni a helyes minősítés kérdésében, így abban, hogy a cselekmény az emberölés [Btk. 160. § (1) bekezdés], avagy a segítségnyújtás elmulasztása súlyosabban értékelendő [Btk. 166. § (2) bekezdés] törvényi tényállásának feleltethető-e meg.
A mindenkit terhelő általános segítségnyújtási kötelezettség nem teljesítése a Btk. 166. § (1) bekezdésének, illetve – a körülményektől függően – a (2) és (3) bekezdéseinek a keretei között értékelendő.
Ezzel szemben az ezt meghaladó, speciális jogszabályi előíráson, polgári jogi szerződésen, hatósági előíráson, vagy akár munkaviszonyon alapuló kötelezettség halálos eredménnyel járó nem teljesítése már a Btk. 160. § (1) bekezdésében meghatározott nyitott törvényi tényállás lehetséges elkövetési magatartása. Ilyenkor az elkövető és a sértett közötti kapcsolat megszemélyesített, illetve olyan, hogy az jogi és erkölcsi értelemben felülírja a mindenkitől elvárható, általános segítségnyújtási kötelezettséget.
A vádlott és a sértett testvérek voltak. Egy háztartásban éltek úgy, hogy a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondokság alá helyezett sértett törvényes képviseletét, vagyonának kezelését és gondozását – az édesanya 2013-ban bekövetkezett halála után – általa is elismerten, a vádlott látta el. A testvérével szemben fennálló gondozási kötelezettsége hatósági határozaton (gondnoki kirendelésen), végső soron a Polgári Törvénykönyv 2:31. § (1) bekezdésén és 2:34. § (3) bekezdésén alapult. Ez okból a cselekmény minősítésének körében a segítségnyújtás elmulasztásának bűntette szóba sem jöhetett.
A vádlott halálos eredményhez való viszonyulását az elsőfokú bíróság tudatos gondatlanságként értékelte.
A Btk. 8. § I. fordulata szerint gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja cselekményének lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában. E rendelkezés helyes értelmezéséből következően a tudatos gondatlanságnak tudati és érzelmi összetevője van: egyfelől a magatartás lehetséges következményeinek előre látása (értelmi oldal), másfelől pedig az a bizakodás, hogy a káros eredmény nem következik be (akarati oldal).
A második rosszullétet követően, a kiszáradás veszélyével járó hányás és hasmenés visszatérése utáni napokban már számolni kellett a tartósan ágyhoz kötött sértett állapotának rosszabbra, akár válságosra fordulásával, illetve azzal, hogy orvosi ellátás hiányában az életét veszítheti. Ezt a vádlott is felismerte, ahogyan az előkészítő ülésen fogalmazott: „eszébe jutott, hogy a testvére meghalhat”. A vádlott számára ekkorra már tudatosult, hogy a sértett önmentésre képtelen állapotba került, ennek jeleit – erőtlenség, mozdulatlanság, teljes kiszolgáltatottság – a vádlott is észlelte.
A tudatos gondatlanság megállapításához nem elegendő a puszta bizakodás hangoztatása, az abban való reménykedés, hogy az előre látott káros eredmény talán elmarad, ez nem több, mint egyszerű vágyakozás. Tudatos gondatlanság esetén az elkövető nem a véletlenre bízva várja az eredmény elmaradását, hanem a saját képességeivel, tapasztalataival, az elhárítás körében tett konkrét intézkedéseivel vagy valamely nem teljesen valószínűtlen külső beavatkozással számol. Bizakodásának tehát ténybeli alapja van.
A jelen ügyben ilyen körülményekre vonatkozó adatok nem merültek fel. A vádlott és a sértett idegenektől, szomszédoktól elzárkózva élt, velük egy háztartásban mindössze a vádlott lánya lakott, aki azonban tanulmányai miatt többnyire nem tartózkodott a házban. A vádlott vendégeket – lakókörnyezetének szegényessége miatt – egyáltalán nem fogadott, így nem számíthatott arra sem, hogy látogatója érkezhet.
A sértett elesettségéről, vizelet- és széklettartási problémáiról, a hányással és hasmenéssel járó tüneteiről még a háziorvosának sem tett említést, annak ellenére, hogy két alkalommal is járt nála. Ugyanakkor elmulasztotta a legalapvetőbb ápolási feladatokat: fürdetésről vagy mosdatásról, pelenkacseréről és a sértett mozgatásáról nem gondoskodott.
A halálos eredmény felé vezető folyamatban így nem maradt egyetlen olyan mozzanat sem, melyet a vádlott az uralma alatt, illetve akaratának és szándékának a hatókörében tartott volna. Ezért kizárólag a véletlenben bizakodhatott, mely – a következetes ítélkezési gyakorlat szerint – nem más, mint a lehetséges következményekbe való belenyugvás.
Ugyanakkor a szándékosság enyhébb formája állapítható meg, ha az elkövető – a Btk. 7. § II. fordulatában írtak szerint – cselekményének következményeibe belenyugszik. Erről volt szó a jelen ügyben is, a vádlottat a halálos eredmény tekintetében eshetőleges szándék terhelte.
Az ügyészség a cselekmény súlyosabb minősítésére, a védekezésre képtelen személy sérelmére történő elkövetés megállapítására tett indítványt.
A Btk. 459. § (1) bekezdés 29. pontja értelmében védekezésre képtelennek kell tekinteni azt (is), aki helyzeténél vagy állapotánál fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére. E minősítő körülmény a 3/2013. BJE határozat 10. pontja szerint akkor róható fel, ha a sértett védekezésre képtelensége az elkövetőtől függetlenül állt elő, vagy azt az elkövető az ölési szándék kialakulását megelőzően (az ölési cselekménytől függetlenül) idézte elő.
Ez utóbbi szempont elemzésének szükségessége a jelen ügyben nem merült fel, ezért a másodfokú bíróság a továbbiakban a vádlotti magatartás és a sértett állapota közötti összefüggéseket vizsgálta.
A sértett kromoszóma-rendellenességgel, Down-szindrómával született és súlyos mentális retardációban szenvedett. Cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt állt, értelmi fogyatékossága miatt a legegyszerűbb élethelyzetek kivételével támogatásra, segítségre szorult. Így önmagában ezen állapotánál fogva nem volt képes arra, hogy aktív, erőszakos magatartással szemben érdemi, akaratlagosan vezérelt ellenállást tanúsítson. Ennek szükségessége azonban nem is vetődött fel, miután a vádlott büntetőjogi felelősséget megalapozó cselekménye passzív magatartásban, a gondozási kötelezettség elmulasztásában öltött testet.
Mulasztás esetén a sértett ellenállás kifejtésére való alkalmassága és a védekezésre képtelen állapot fogalmi elemeinek az egybevetése jelentőségét és értelmét veszti, illetve – gyakorlati szempontból – kivitelezhetetlen is. A mulasztással szemben ugyanis nem lehet ellenállni. (Nyilvánvalóan erre vezethető vissza az a következetes ítélkezési gyakorlat, mely a szóban forgó minősítő körülmény megállapítását az újszülött sérelmére elkövetett élet elleni bűncselekmények vonatkozásában sem tekintette indokoltnak.)
A sértett Down-szindrómán és súlyos szellemi fogyatékosságán túlmenően – 2017. decemberében – jelentkező önmentésre képtelen állapota pedig a vádlott magatartásával állt összefüggésben. Azaz éppen a mulasztás volt a közvetlen oka annak, hogy a sértett testi ereje teljesen megtört és az ellenállásra való fizikai képességét is elvesztette. A vádlott tehát azért felel, mert nem akadályozta meg a sértett „védekezésre képtelenné válását”. Ez utóbbi körülményt kétszer a terhére értékelni nem lehet.
Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a sértett felfekvéses sebeiben megjelenő élősködők nagyobb mértékű fájdalmat nem okoztak, döntően viszkető, kellemetlen érzéssel jártak. Így a sértettnek a fekélyesedés és a kétoldali hörgős tüdőgyulladás miatt az átlagosat lényegesen meghaladó szenvedést nem kellett kiállnia, legfeljebb azt, hogy az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen körülmények között töltötte az utolsó napjait, vizelettel és széklettel szennyezett ruhaneműben, illetve matracon. Szükséges azonban megjegyezni, hogy az elhanyagoltság, a rendetlenség és az alapvető higiénia hiánya lakókörnyezetének egészét jellemezte, azt a háztartásban élők mindennaposnak tekintették. Ezen okokból a cselekményt nem lehetett különös kegyetlenséggel elkövetettként értékelni.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a vádlott által elkövetett cselekményt a Btk. 160. § (1) bekezdésében meghatározott emberölés bűntetteként minősítette. A cselekmény eltérő minősítése indokolttá tette a büntetőjogi jogkövetkezmények ismételt áttekintését.
A bűncselekmény öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, melynek a Btk. 80. § (2) bekezdése szerinti középmértéke tíz év.
Mindenekelőtt mellőzte a másodfokú bíróság a hosszú ideig tartó, jelentős szenvedés okozására való utalást. A sértett ugyanis – az igazságügyi orvosszakértői véleményből következően – hozzávetőlegesen egy hetet volt teljesen ágyhoz kötött, önmentésre képtelen állapotban, mely mozzanatok a vádlotti magatartás lényegi részeként a mulasztás bűncselekményként történő értékelése során már teret kaptak. Ezért e körben mindössze az súlyosító, hogy a pelenkázás és ágyneműcsere elhanyagolása miatt a vizeletében és székletében fekvő sértett emberi méltósága is csorbát szenvedett.
Ugyanakkor nyomatékos enyhítő körülmény az ötvenedik életévét betöltött vádlott büntetlen elő-élete, törvénytisztelő életmódja, illetve az a tény, hogy hosszú időn keresztül komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a vele egy háztartásban élő családtagjait eltartsa. Lányát a főiskolai tanulmányok végzése során is támogatta, míg az átlagosnál lényegesen nagyobb türelmet, odafigyelést és körültekintést igénylő sértettet éveken keresztül ellátta, a közös otthonukban gondozta.
A vádlott a büntetőeljárás során őszinte megbánást tanúsított, beismerő vallomást tett és a hatóságokkal együttműködött. Ezeket a javára kellett értékelni, éppen úgy, mint a szándékosságának az enyhébb (eshetőleges) formáját.
Az enyhítő körülmények nagyobb száma és nyomatéka lehetővé tette a büntetési tétel alsó határánál enyhébb büntetés kiszabását, ezért a másodfokú bíróság a szabadságvesztés tartamát a Btk. 82. § (2) bekezdés b) pontja alapján két évben határozta meg, amelynek végrehajtási fokozata a Btk. 37. § (2) bekezdés a) pontjában írtak szerint börtön.
A vádlott kedvező személyi körülményei folytán alaposan feltehető, hogy a büntetési célok a szabadságvesztés végrehajtása nélkül is elérhetőek, ezért azt a másodfokú bíróság – a Btk. 85. § (1) és (2) bekezdései alapján – négy év próbaidőre felfüggesztette.
Ekként a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a cselekmény minősítésére, valamint a büntetőjogi jogkövetkezményekre vonatkozó részét – a Be. 606. § (1) bekezdése értelmében – megváltoztatta, míg egyéb rendelkezéseit a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Bf.I.19/2020/6.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás