• Tartalom

20/2021. (V. 19.) HM utasítás

20/2021. (V. 19.) HM utasítás

a honvédelmi szervezetek költségvetési gazdálkodásának rendjéről

2024.02.01.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a következő utasítást adom ki:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Az utasítás hatálya

1. § (1) Ezen utasítás hatálya

a)1 a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 3. § 14. pontja szerinti honvédelmi szervezetre (a továbbiakban: honvédelmi szervezetek) és

b) a honvédelmi szervezet költségvetési gazdálkodására

terjed ki.

(2) Ezen utasítás rendelkezéseit alkalmazni kell a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) fenntartói irányítása alá tartozó, többcélú szakképző intézményre (a továbbiakban: szakképző intézmény).

(3) A honvédelmi szervezet beszerzéseinek rendjéről külön közjogi szervezetszabályozó eszköz (a továbbiakban: Beszerzési utasítás) rendelkezik.

(4) A vagyongazdálkodási tevékenységet külön közjogi szervezetszabályozó eszközök szabályozzák.

(5)2 Az utasítás hatálya a 7. §, 28. §, 29. § és 48. § tekintetében kiterjed a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet (a továbbiakban: HM fejezet) 20–22. címe költségvetési gazdálkodására.

2. § Ezen utasításban nem szabályozott gazdálkodási kérdésekben a HM fejezet egységes számviteli politikájáról és számlarendjéről szóló HM KÁT szakutasítás mellékleteként kiadott, a Honvédelmi Minisztérium Fejezet Egységes Számviteli Politikája Szabályzat (a továbbiakban: Számviteli Politika) rendelkezései az irányadóak.

2. Értelmező rendelkezések

3. § (1) Ezen utasítás alkalmazásában

1. anyagnem: a honvédelmi szervezet által kötelezően alkalmazott, kódszámmal jelölt, a honvédelmi szervezet működéséhez szükséges eszközök, készletek, pénzeszközök és szolgáltatások 1. melléklet szerinti besorolása,

2. címrendkód: a költségvetési gazdálkodás során a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszerben (a továbbiakban: HM KGIR) kötelezően alkalmazott, a honvédelmi szervezet feladatait rendszerező, a kiemelt feladataihoz kapcsolódó előirányzatok elkülönített tervezését, teljesítését és elszámolását szolgáló kódszám,

3. gazdasági szerv:

a)3 a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) esetében az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 9. § (1) bekezdése szerinti feladatait ellátó szervezeti egysége vagy

b) a honvédelmi szervezetek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 346/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 8. § (1) bekezdése szerinti, a logisztikai és pénzügyi-számviteli költségvetési gazdálkodási feladatait egymástól elkülönülő szervezeti egységével ellátó, vagy e területeken ellátásra utalt honvédelmi szervezet vonatkozásában a Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése szerinti logisztikai gazdasági és pénzügyi gazdasági szervezeti egysége,

4.4 honvédségi szervezet: a Hvt. 3. § 15. pontja szerinti szervezet,

5. intézményi bevétel: a honvédelmi szervezet 11. pont szerinti központosított bevételnek nem minősülő bevétele és a KNBSZ speciális működési bevétele,

6. keretgazda: az intézményi, központi és fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési javaslata elkészítésének és jóváhagyásának eljárásrendje (a továbbiakban: tervezési körlevél) mellékletében felsorolt honvédelmi szervezet, mely a jogkörébe utalt feladatok költségvetési előirányzatait érintően végzi az elemi költségvetési javaslat összeállítása során a keretek tervezésének szakmai irányítását, a javaslat előzetes, írásbeli jóváhagyását, az előirányzat-átcsoportosítási és -módosítási igények előzetes jóváhagyását, valamint a feladatok végrehajtásáért felelős honvédelmi szervezet beszámoltatását,

7. KNBSZ kiküldött: a KNBSZ Magyarország külképviseletein működő véderő, katonai- és légügyiattasé-hivatalokban, valamint a nemzetközi szervezetekben tartós külszolgálatot teljesítő személyi állománya,

8. költségvetési gazdálkodás: a költségvetés tervezése, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának végrehajtása, valamint a beszámolás,

9. központi ellátás: a honvédelmi szervezet Korm. rendelet 2. § (4) bekezdése szerinti eszköz- és szolgáltatási igényeinek – 2. melléklet szerinti – központi ellátó honvédelmi szervezet által, térítés nélkül történő biztosítása,

10. központi költségvetés: a honvédelmi szervezet kiemelt feladataihoz, illetve a központi ellátásba vont eszközök beszerzéséhez és szolgáltatások megrendeléséhez kapcsolódó kiadási és bevételi előirányzatok összessége,

11. központosított bevétel: a HM költségvetési fejezet központosított bevétele különösen

a) a honvédelmi szervezet szervezeti és működési szabályzatában (a továbbiakban: SzMSz) alaptevékenységként vagy alapfeladatként rögzített feladatából, a jogszabályban vagy közjogi szervezetszabályozó eszközben részére elrendelt feladatból, szolgáltatásnyújtásból és termékértékesítésből származó forint- és – az árfolyamnyereség kivételével – devizabevétel, amelyhez kapcsolódó kiadások fedezete a jóváhagyott intézményi költségvetés terhére költségvetési támogatásból, működési és felhalmozási célú átvett pénzeszközből, valamint természetbeni ellátás formájában a feladat végrehajtására biztosított,

b) ha jogszabály másként nem rendelkezik, a hatósági díjbevétel,

c) a honvédelmi szervezet 101. § (1) bekezdés szerinti kiegészítő tevékenységéből befolyt bevételének 107. § és vállalkozási tevékenységből eredő bevételének 112. § szerinti része,

d) a 72. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével a helyiségek bérbeadásából származó bevétel,

e) az ingó vagyonelemekkel való gazdálkodásról szóló HM utasítás szerinti hulladék és inkurrencia HM hatáskörébe tartozó értékesítésének, valamint az ingó vagyontárgyak bérbeadásának általános forgalmi adóval (a továbbiakban: áfa), továbbá az értékesítés során felmerült, bizonylatokkal alátámasztott költségekkel csökkentett összege,

f) a munkahelyi étkeztetés térítési díjbevételének a bruttó térítési díj áfájával, a Magyar Honvédség élelmezési ellátásáról szóló 14/2018. (IX. 17.) HM rendelet szerinti I. számú élelmezési pénznorma ebéd résznorma nettó összegével, valamint bankkártya-elfogadó terminál alkalmazása esetén a – terminálszolgáltatást biztosító bankkal kötött szerződés szerinti – bankkártya és az elektronikus utalvány (a továbbiakban együtt: kártya) elfogadás forgalmi jutalékával csökkentett összege,

g)5 a szerződés vagy egyéb, fizetési kötelezettséget keletkeztető, szabályszerű jognyilatkozat (a továbbiakban együtt: szerződés) szerinti késedelmes teljesítésből befolyt késedelmi kamat vagy kötbér,

h) a Honvédelmi Minisztérium által nyújtott lakhatási támogatásokkal összefüggő feladatok ellátásáról szóló HM utasítás (a továbbiakban: lakhatás támogatási HM utasítás) alapján folyósított törlesztési támogatáshoz kapcsolódó támogatási szerződés megszegése esetén a kifizetés évét követően visszafizetett támogatás, késedelmi kamat és a kifizetéskor felmerült egyéb költségek visszatérítése, ideértve a honvédelmi szervezet részére keletkezett adó- és járulékterheket is,

i) a személyi állomány illetményjellegű juttatásainak, képzési költségeinek jogszabály alapján, szerződés szerinti megtérítéséből származó bevételek és

j) jogszabályban meghatározott, szellemi alkotásokhoz vagy iparjogvédelmi oltalomhoz fűződő vagyoni jogokból származó bevételek,

12. projektkód: a költségvetési gazdálkodás során a HM KGIR-ban alkalmazott kódszám, mely az annak feladataihoz kapcsolódó előirányzatok önálló vagy címrendkódon belüli részletező elkülönített tervezését, teljesítését és elszámolását szolgálja,

13. többletbevétel: a Korm. rendelet 28/A. §-a szerinti bevétel,

14. utaltsági rend: a honvédelmi szervezet feladatainak végrehajtásához szükséges infrastrukturális, logisztikai, pénzügyi és számviteli, továbbá egyéb szolgáltatások, valamint eszközellátás biztosítása érdekében az ellátó és az ellátott honvédelmi szervezet között gazdaságossági, célszerűségi szempontok alapján kialakított kapcsolatrendszer,

15. visszatérülés: az 5. pont szerinti intézményi bevételből

a) a szolgáltatásnyújtásból és termékértékesítésből származó bevétel vagy annak azon része, amelyhez kapcsolódó kiadásokra a honvédelmi szervezet jóváhagyott intézményi bevételi előirányzatának teljesítése nyújt fedezetet,

b)6 a szolgáltatásnyújtásból származó bevétel vagy annak azon része, amelyhez kapcsolódó kiadásokra a honvédelmi szervezet közfeladata ellátására jóváhagyott költségvetési támogatási, támogatásértékű bevételi előirányzatok és az azok terhére beszerzett intézményi készletek ideiglenes felhasználása nyújt fedezetet, így azok visszapótlása a honvédelmi szervezet közfeladatának végrehajtása érdekében kötelező, ideértve a Hvt. 59. § (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti tevékenység bevételeiből a felhasznált intézményi készletek értékét is, és

c) a munkáltatói kölcsön visszatérítéséből származó, illetve a kártérítés vagy kártalanítás jogcímén teljesített bevétel.

(2)7 Az utasítás vonatkozásában a honvédelmi szervezet vezetőjén a HM esetében a – az utasításban meghatározott kivételekkel – a HM gazdálkodási ügyekért felelős helyettes államtitkárt (a továbbiakban: HM GHÁT) kell érteni.

3. A költségvetési gazdálkodás pénzügyi és számviteli szakterületének a Korm. rendelet szerinti általános szabályai

4. § A honvédelmi szervezet pénzügyi és számviteli feladatainak ellátása intézményi és – különösen a Korm. rendelet 2. § (4) bekezdés a)–c) és h) pontja szerinti területeken – központi gazdálkodás és ellátás keretében valósul meg.

5. § (1) A honvédelmi szervezet könyvvezetését, előirányzat-felhasználási keretforgalmának kezelését, egyes pénzügyi ellenjegyzési feladatait – figyelemmel a Korm. rendelet 7. § (3) bekezdésére – a HM Védelemgazdasági Hivatal (a továbbiakban: HM VGH) központi ellátás keretében végzi.

(2) A Korm. rendelet 2. § (4) bekezdés a) pontja szerinti, a könyvvezetéssel, a pénzügyi ellenjegyzéssel, a pénzforgalom lebonyolításával és a beszámolással kapcsolatos központi pénzügyi és számviteli ellátáshoz kapcsolódó munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét – a Korm. rendelet 5. §-ában meghatározottaknak megfelelően – a 35. alcím szabályozza.

6. § (1)8 A pénzügyi gazdasági szervezettel nem rendelkező honvédelmi szervezet pénzügyi és számviteli ellátását – figyelemmel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 10. § (4a) és (4b) bekezdésében foglaltakra – a HM VGH által összeállított, a Honvéd Vezérkar (a továbbiakban: HVK) főnökével (a továbbiakban: HVKF) egyeztetett és a HM közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: HM KÁT) által kiadott pénzügyi és számviteli ellátási-utaltsági rend (a továbbiakban: PSZEUR) szerint kijelölt honvédelmi szervezet pénzügyi gazdasági szerve végzi.

(2) A pénzügyi és számviteli ellátásra utalt honvédelmi szervezet és az ellátó honvédelmi szervezet közötti – a Korm. rendelet 5. §-a szerinti – munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét a 36. alcím szabályozza.

7. § (1) A honvédelmi szervezet – Áht. 80. § (2) bekezdése szerint a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által kiadott, a forintszámla-vezetési szolgáltatásokról szóló szabályzatban meghatározott – kincstári számláinak megnyitásával, módosításával és megszüntetésével kapcsolatos, továbbá az egyéb, az irányító szerv feladatkörébe tartozó teendőket a HM VGH látja el.

(2) A honvédelmi szervezet pénzforgalma – a (3)–(5) bekezdésben foglaltak kivételével – kizárólag a Kincstár által vezetett számlákon, a pénztárban és a pénzkezelő helyen bonyolítható.

(3) A KNBSZ speciális kiadásai teljesítéséhez számlát hazai székhelyű hitelintézetnél, a KNBSZ kiküldöttek feladatainak ellátása érdekében külföldi székhelyű hitelintézetnél a KNBSZ főigazgatójának engedélyével nyithat és vezethet.

(4) Az Áht. 79. § (1) bekezdése szerinti lakhatás támogatással kapcsolatos pénzforgalom bonyolítására a HM VGH az OTP Bank Nyrt.-nél számlákat nyithat és vezethet.

(5) Külföldi székhelyű hitelintézetnél számlát a honvédelmi szervezet – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – a HM VGH főigazgatójának engedélyével nyithat és vezethet.

(6) A Kincstár által a HM költségvetési fejezet címei és alcímei részére havonta megnyitott költségvetési előirányzat-felhasználási kereteket, valamint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (a továbbiakban: NEAK) által folyósított támogatásértékű bevételeket (a továbbiakban: NEAK támogatás) – az igénylések figyelembevételével – a HM VGH megosztja a központi illetményszámfejtésben és az intézményi hatáskörben felhasználható előirányzatok között, és az intézményi hatáskörben felhasználható előirányzat-felhasználási kereteket a honvédelmi szervezet részére kiutalja.

8. § A honvédelmi szervezet készletéből történő büfé és éttermi vendéglátás keretében megvalósuló személyi és rendezvényi reprezentációs normák felhasználása kivételével a honvédelmi szervezetek egymás részére nem számlázhatnak, a nyújtott szolgáltatás vagy termékértékesítés ellenértékét a szolgáltatást nyújtó vagy a terméket átadó honvédelmi szervezet részére előirányzat-átcsoportosítással kell biztosítani.

9. § A honvédelmi szervezet gazdálkodási tevékenysége kormányzati funkciók szerinti könyvelését és elszámolását – a honvédelmi szervezetek alapításáról, tevékenységéről és szabályzatairól szóló 44/2019. (VI. 20.) HM utasításban (a továbbiakban: Alapítási HM utasítás) foglaltakra figyelemmel – a Számviteli Politikában előírtak szerint végzi.

4. A költségvetési gazdálkodás logisztikai szakterületére vonatkozó, a Korm. rendelet szerinti általános szabályok

10. § A logisztikai gazdálkodás magában foglalja

a) a honvédelmi szervezet feladatainak végrehajtásához szükséges, – a 99-es pénzügyi és számviteli anyagnem kivételével – az 1. melléklet szerinti anyagnemekhez tartozó eszközök és szolgáltatások tervezését, beszerzését, felhasználását, és elszámolását, az eszközök kutatás-fejlesztését, rendszerbe kerülését, üzemben tartását, nyilvántartását, készletezését, tárolását, leltározását, kezelését, felhasználását, kategorizálását, rendszerből történő kivonását, selejtezését, a kiselejtezett eszközök hasznosítását, megsemmisítését, a veszélyes anyagok kezelését, ellenőrzését,

b) az a) pont szerinti területekhez kapcsolódó szabályozók és analitikus nyilvántartási rendszer kidolgozását, a logisztikai gazdasági műveletek, folyamatok megtervezését, végrehajtását, és

c) a főkönyvi nyilvántartások megalapozása érdekében analitikus nyilvántartások vezetését – ideértve az előirányzatoknak, a követeléseknek, valamint a kötelezettségvállalásoknak a főkönyvi nyilvántartásokban nem szereplő további részletező nyilvántartásait is –, valamint a gazdasági események összességének elszámolását és a beszámolást.

11. § (1) A honvédelmi szervezet költségvetési gazdálkodása logisztikai szakterületen intézményi gazdálkodás, valamint központi gazdálkodás és ellátás keretében valósul meg.

(2)9 A logisztikai gazdasági szervvel nem rendelkező honvédelmi szervezet intézményi logisztikai ellátását – figyelemmel az Áht. 10. § (4a) és (4b) bekezdésében foglaltakra – a HVK által évente összeállított és a HM KÁT által kiadott logisztikai utaltsági rend (a továbbiakban: LUR) szerint kijelölt honvédségi szervezet végzi.

(3)10 A LUR karbantartását, évközi módosításainak átvezetését és a módosítások kiadását – amennyiben a módosítás nemcsak honvédségi szervezetet érint, a HM KÁT egyetértésével – a HVK végzi.

(4)11 A honvédségi szervezet egyes feladatainak végrehajtásához kapcsolódóan szükségessé váló, LUR-tól való eseti eltéréseket a HVKF engedélyezhet. Az eseti eltérések engedélyezése során annak tartalmát és időtartamát minden esetben meg kell határozni.

(5) A honvédelmi szervezet feladatai végrehajtásához szükséges, a központi ellátás körébe tartozó eszközöket és szolgáltatásokat a LUR szerint kijelölt központi logisztikai ellátó honvédségi szervezet – normák és normatívák alapján meghatározott keretek terhére vagy igénylés alapján – biztosítja.

(6) A LUR intézményi és központi ellátási szinten a HM költségvetési fejezet egészére anyagnemenként és szaktevékenységenként határozza meg az ellátó és ellátott honvédelmi szervezet kapcsolatát.

(7) Ha a honvédelmi szervezet vagy valamely szervezeti egysége a logisztikai ellátást szervezetileg biztosító honvédségi szervezettől távol települ, ahhoz a honvédségi szervezethez kerül intézményi logisztikai ellátási utalásra, amely az ellátást a leggazdaságosabb módon tudja biztosítani.

(8) A LUR keretében biztosítható azon honvédelmi szervezetnek az egyes szakanyagokkal, szolgáltatásokkal való ellátása is, amely rendelkezik logisztikai gazdasági szervezettel, azonban egyes anyagnemek vonatkozásában a gazdálkodás részfolyamatai, a gazdaságosság követelményének figyelembevételével nem teszik indokolttá a teljes körű önálló logisztikai gazdálkodást.

12. § (1) Honvédelmi szervezet – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – szolgáltatást, termékértékesítést természetes és jogi személyek részére csak térítés ellenében nyújthat.

(2) A szolgáltatásnyújtás, termékértékesítés térítési díja – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – nem lehet alacsonyabb a szolgáltatás-, illetve a termék előállításának önköltségénél.

(3) Szolgáltatásnyújtás, termékértékesítés történhet az önköltséget el nem érő, kedvezményes térítési díj ellenében vagy térítés nélkül, ha azt

a) a b) pontban foglaltak kivételével természetes és jogi személyek részére jogszabály vagy

b) a honvédelmi szervezet személyi állománya, a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) szerinti nyugállományú katona, a honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról szóló 2013. évi XCVII. törvény szerinti honvédségi nyugdíjas, valamint azok Hjt. szerinti közeli hozzátartozója vagy élettársa részére jogszabály

rendeli el.

13. § (1)12 A Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) logisztikai gazdálkodásának részletes szabályait a HVKF belső rendelkezésekben határozza meg.

(2)13 Az MH szintű logisztikai gazdálkodás megszervezése és végrehajtása szakmai elöljárói rendszerben történik. A (4) bekezdés szerinti anyagnemek kivételével a szakmai elöljárókat a HVKF jelöli ki.

(3) A szakmai elöljárók szakterületüket érintően

a) irányítják az anyagnemhez tartozó szaktevékenységet, szabályozók kidolgozásával biztosítják az egységes feladat-végrehajtást és

b) szakmai elöljárói ellenőrzés keretében ellenőrzik a honvédelmi szervezetek anyagnemi szakterületéhez tartozó tevékenységet.

(4) Az 1. melléklet szerinti 38-as – kivéve a katonai elhelyezési szakterületet – és 99-es anyagnemeket érintően a HM VGH főigazgatója a fejezeti szintű szakmai elöljáró.

5. A költségvetési gazdálkodás infrastrukturális szakterületére vonatkozó, a Korm. rendelet szerinti általános szabályok

14. § Az infrastrukturális biztosítás központi gazdálkodás és ellátás keretében valósul meg, amely kiterjed

a) a honvédelmi szervezet alapfeladatai megvalósításához szükséges ingatlanállomány biztosítására, létesítésére, az ingatlanok honvédelmi szervezethez való utalására, használatba adására, üzemeltetésére, felújítására, szolgáltatásokkal való ellátására,

b) az ingatlanok állagmegóvása és rendeltetésszerű használhatóságának biztosítása érdekében szükséges megelőző karbantartási feladatok, valamint felújításnak nem minősülő javítási munkák elvégzésére,

c) az ingatlanok élőerős és technikai őrzésvédelmére,

d) környezetiállapot-helyreállításával kapcsolatos feladatokra, továbbá a központi környezet- és természetvédelmi feladatok ellátására és

e) az a)–d) pontban foglalt feladatokhoz szükséges előirányzatok tervezésére, felhasználására és elszámolására.

15. § (1) A honvédelmi szervezet infrastrukturális biztosítását központi ellátás keretében a HM VGH végzi.

(2)14 Az ingatlanok honvédelmi szervezethez történő elhelyezési utalásáról, valamint a honvédelmi szervezet részére történő használatba adásáról – a HM VGH főigazgatójának a HM Ingatlanvagyon és Lakhatástámogatás Felügyeleti Főosztály (a továbbiakban: HM ILFF) és az ingatlan vagyongazdálkodásért felelős minisztériumi felsővezető útján előterjesztett javaslatát figyelembe véve – a honvédségi szervezet vonatkozásában a HVKF, egyéb honvédelmi szervezet esetében a HM KÁT dönt.

(3) A HM vagyonkezelésében lévő ingatlanok üzemeltetését, fenntartását, társasház- és helyőrségiszálló-kezelését, valamint ezen ingatlanok őrzésvédelmét és elhelyezési ellátását részletesen a honvédelmi szervezetek békeidőszakban történő elhelyezéséhez szükséges objektumok kialakításának elveiről és követelményeiről, valamint a honvédelmi feladatok ellátásához szükséges ingatlanok, gyakorlatok és rendezvények infrastrukturális és élőerős őrzés-védelmi biztosításáról szóló HM utasítás (a továbbiakban: Infrastrukturális HM utasítás) szabályozza.

16. § (1)15 A honvédelmi- és haderőfejlesztéshez, valamint normatívák és az ingatlanok műszaki állapotához kapcsolódó

a) központi és

b) a HVKF által kijelölt honvédségi szervezet által – a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységről szóló 195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 1/A. §-a szerinti – saját eszközzel és állománnyal végrehajtásra tervezett

építési beruházási igényeket és az ezekkel kapcsolatos követelményeket a honvédségi szervezet, valamint a honvédelmi programok tekintetében az ingatlan vagyongazdálkodásért felelős minisztériumi felsővezető által kijelölt szakmai szervezet szolgálati úton megküldi a HM VGH részére.

(2)16 Az (1) bekezdés szerinti igényeket tartalmazó beruházási tervet a HM VGH a fejlesztési igények és a költségvetési lehetőségek figyelembevételével dolgozza ki és állítja össze. A beruházási tervet a HVKF és az ingatlan vagyongazdálkodásért felelős minisztériumi felsővezető egyetértésével a HM KÁT hagyja jóvá.

(3) A jóváhagyott beruházási tervben szerepeltetett sajáterős kivitelezésű beruházások előirányzatait

a) a HM VGH központi előirányzataiból előirányzat-átcsoportosítás kezdeményezésével, vagy

b)17 a költségvetési lehetőségek függvényében – melynek tényét a beruházási tervben szerepelteti – a HVKF saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosítással

biztosítja az építés-beruházást végrehajtó honvédségi szervezet részére.

17. §18 A normatívák és az ingatlanok műszaki állapota alapján kialakított felújítási szükséglet, valamint a honvédelmi szervezet által igényelt felújítások, illetve a tárgyévi költségvetési lehetőségek figyelembevételével készült éves ingatlanfelújítási tervet a HM VGH főigazgatója készíti el, és azt a tárgyévet megelőző évben a HM ILFF-en, az ingatlan vagyongazdálkodásért felelős minisztériumi felsővezetőn és a HM GHÁT-on keresztül, a HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály (a továbbiakban: HM GTSZF) egyidejű tájékoztatásával, a HVKF útján terjeszti fel jóváhagyásra a HM KÁT részére.

18. §19 A honvédelmi szervezet elhelyezési eszközökkel és anyagokkal – így különösen irodai bútorzattal, tábori elhelyezési szakanyaggal – történő ellátását a LUR szerinti honvédségi szervezet végzi. Az ellátás rendjét az Infrastrukturális HM utasítás és a HVKF belső rendelkezése szabályozza.

19. § (1) A HM költségvetési fejezet központi környezet- és természetvédelmi feladatai, így különösen a nemzeti programok, az állami felelősségi körbe tartozó kárelhárítási és kármentesítési feladatok egyes program- és célfeladatai – ideértve az uniós forrásból megvalósuló projekteket is – előkészítését és teljesítését a HM VGH tervezi, szervezi, és központi ellátási rendben hajtja végre.

(2) A HM vagyonkezelésében lévő ingatlanok környezeti állapotfelmérését és vizsgálatát, valamint – a jogszabályokban rögzített szintű – környezeti helyreállítását a HM VGH a használó honvédelmi szervezettel együttműködésben végzi.

(3)20 Az (1) és (2) bekezdésbe nem tartozó, működési, fenntartási és kiképzési körbe sorolt környezet- és természetvédelmi feladatokra a HVK logisztikai előirányzatot biztosít.

(4) Az intézményi környezet- és természetvédelmi feladatokat a honvédelmi szervezet az intézményi gazdálkodáshoz biztosított előirányzatai terhére hajtja végre.

6. A gazdálkodással kapcsolatos feladat- és hatáskörök

20. § (1) A honvédelmi szervezet gazdálkodásának vezetése – figyelemmel a Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésében foglaltakra – vezetői, parancsnoki feladat, amelyet az egyszemélyi vezető személyesen vagy saját felelőssége megtartása mellett a gazdasági vezető vagy – a Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése szerinti feladatmegosztás esetén a honvédelmi szervezet SzMSz-ében kijelölt – logisztikai gazdasági vezető és a pénzügyi gazdasági vezető útján gyakorol.

(2) A honvédelmi szervezet vezetőjének alapvető költségvetési gazdálkodási feladatkörébe tartozik

a) a gazdálkodás követelményeinek, aktuális célkitűzéseinek – a rendelkezésre álló költségvetési kereteken belül történő – meghatározása,

b) a honvédelmi szervezet feladatai ellátásához szükséges költségvetési igények felmérése,

c) a költségvetési javaslat elkészítése,

d) a jóváhagyott költségvetési előirányzatok gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználására irányuló intézkedések kiadása és azok végrehajtásának ellenőrzése,

e) a 85. § (1) bekezdése szerinti költségvetési előirányzat-átcsoportosítási jogkör gyakorlása, továbbá javaslattétel a hatáskörét meghaladó előirányzat-átcsoportosításra,

f) a gazdálkodásról szóló költségvetési zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás jóváhagyásra történő felterjesztése,

g) az együttműködés az ellátó, illetve az ellátott honvédelmi szervezet vezetőjével,

h) az eszközök és források év végi értékelése, a behajthatatlan követelések minősítése és

i) a selejtezés, leltározás előkészítésének és végrehajtásának elrendelése.

(3) A honvédelmi szervezet vezetője felelős

a) a honvédelmi szervezet személyi állományának jogszabályban meghatározott ellátásáért,

b) a költségvetés tervezésével, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának végrehajtásával és a beszámolással kapcsolatos feladatok teljesítéséért, a beszámoló tartalmáért, megfelelőségéért,

c) a hatáskörébe tartozó számviteli, adatszolgáltatási feladatok végrehajtásáért,

d) az ellenőrzés által feltárt hiányosságok megszüntetéséért és

e) a gazdálkodás során szerzett tapasztalatok gyűjtéséért, feldolgozásáért és felhasználásáért.

(4) A honvédelmi szervezet vezetője az általa vezetett honvédelmi szervezet gazdálkodási tevékenységének szabályozására, az Ávr. 13. § (2) bekezdése szerinti gazdálkodási szabályzatot vagy intézkedést (a továbbiakban együtt: gazdálkodási szabályzat) ad ki. A gazdálkodási szabályzat kötelező tartalmi elemeit a 3. melléklet tartalmazza.

(5)21 A pénzügyi gazdasági szervvel nem rendelkező honvédelmi szervezet esetében a gazdálkodási szabályzat a PSZEUR szerinti ellátást végző pénzügyi gazdasági vezetővel egyeztetve kerül összeállításra.

21. § (1) A honvédelmi szervezet vezetője egyes gazdálkodási döntései előkészítése céljából gazdálkodási bizottságot alakíthat. A gazdálkodási bizottság feladatát, tevékenységének rendjét, jog- és hatáskörét, tagjait, az állandó és eseti meghívottak körét a honvédelmi szervezet vezetője a gazdálkodási szabályzatban határozza meg.

(2) A gazdasági döntéseknél a felhasználásra tervezett előirányzatokat, a humán erőforráshoz kapcsolódó költségeket, az eszközök és szolgáltatások igénybevételét, valamint a használatra tervezett tárgyi eszközök időarányos értékcsökkenését is számításba kell venni.

(3) A központi költségvetési előirányzattal vagy LUR szerinti ellátói kötelezettséggel rendelkező honvédelmi szervezetnél gazdálkodási bizottság létrehozása kötelező.

22. § (1) Azon honvédelmi szervezetnél, amelynél a gazdasági vezetői funkciók a Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése alapján megosztásra kerülnek,

a) a logisztikai gazdasági vezető és pénzügyi gazdasági vezető tevékenységük során együttműködnek, vitás esetben tájékoztatják a szolgálati és a szakmai elöljárót vagy a hivatali és szakmai felettest,

b) a gazdasági vezető részére az Ávr. 12. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott szakképesítési és tevékenység ellátására vonatkozó követelményt a pénzügyi és számviteli szervezeti egység vezetőjével szemben kell érvényesíteni.

(2) A honvédelmi szervezet vezetőjének feladatszabása alapján a logisztikai gazdasági vezető felelős szakterületéhez kapcsolódóan

a) a költségvetési gazdálkodás hatályos jogszabályi előírásainak – különösen az Áht., az Ávr. és a Korm. rendelet – ismeretéért, betartásáért és betartatásáért,

b) a költségvetés tervezésének, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának végrehajtásáért, az adatszolgáltatási és beszámolási feladatok végrehajtásáért,

c) a központi ellátás rendszeréből a szervezete részére biztosított és az intézményi költségvetési előirányzatai terhére beszerzett erőforrások gazdaságos, hatékony felhasználására irányuló tevékenységek tervezéséért, szervezéséért, irányításáért és szakmai ellenőrzéséért, valamint az azokkal kapcsolatos beszámolási feladatok végrehajtásáért,

d) a beszerzések, különösen a közbeszerzési eljárások tervezéséért és kellő időben történő kezdeményezéséért, amely biztosítja, hogy a kötelezettségvállalások pénzügyi teljesítése az Áht. 36. § (3) bekezdése szerinti határidőn belül megvalósuljon,

e) a beszerzési eljárások előirányzat-fedezete időbeni rendelkezésre állásáért és

f) az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Áhsz.) 14. melléklete szerinti részletező nyilvántartások közül

fa) az előirányzatok nyilvántartása vonatkozásában az I. pont, a kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek esetében a II. pont 4. alpontja és

fb) az immateriális javak, a tárgyi eszközök és a készletek vonatkozásában a VI., VII. és X. pont

szerinti logisztikai nyilvántartások vezetéséért.

(3) A pénzügyi gazdasági vezető – a logisztikai gazdasági vezető (2) bekezdés b) pontja szerinti bedolgozások felhasználásával – felelős a honvédelmi szervezet Ávr. 9. § (1) bekezdés a) pontja szerinti feladatainak végrehajtásáért.

23. § A jóváhagyott költségvetési előirányzatok felhasználásához kapcsolódó költségvetési gazdálkodási feladatok időrendi sorrendben a következők:

a) kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzése, pénzügyi szakmai feladat,

b) kötelezettségvállalás, vezetői feladat,

c) a szállítók által kiállított számla (a továbbiakban: szállítói számla) beérkezés utáni felülvizsgálata, ellenőrzése, szakági feladat,

d) a teljesítés igazolása, szakági feladat,

e) szállítói számla, számfejtési okmány, egyéb számviteli bizonylatok Ávr. 58. §-a szerinti pénzügyi szakmai ellenőrzése, előirányzat-fedezeti vizsgálata, kezelése, érvényesítése, pénzügyi szakmai feladat,

f) utalványozás – a kifizetés elrendelése –, vezetői feladat,

g) kifizetés, pénzügyi szakmai feladat.

24. § (1)22 A HVKF mint az Áht. szerinti középirányító szerv vezetője a Korm. rendelet 7/C. §-ában foglaltak szerint irányítja a honvédségi szervezet költségvetési gazdálkodását, összeállítja és folyamatosan karbantartja a honvédségi szervezet költségvetési gazdálkodását és a logisztikai gazdálkodás részletes szabályait szabályozó belső rendelkezéseket.

(2)23 A Korm. rendelet 7/C. §-a alapján a HVKF
a) meghatározza a 2. Magyar Honvédség költségvetési cím előirányzatait érintően a költségvetési gazdálkodás folyamatában a tervezés, az előirányzat-módosítás és a beszámolás előírt feladatait,
b) elosztja a 2. Magyar Honvédség költségvetési cím elemi költségvetési tervjavaslata összeállításához szükséges kiadási és bevételi tervezési kereteket,
c) előzetesen jóváhagyja a 2. Magyar Honvédség költségvetési címhez tartozó honvédségi szervezet elemi költségvetési tervjavaslatát,
d) jogosult
da) a 2. Magyar Honvédség költségvetési cím költségvetési szervei közötti előirányzat-átcsoportosítására – figyelemmel a VII. Fejezet előírásaira,
db) központi logisztikai előirányzatai átcsoportosításának elrendelésére,
dc) a 2. Magyar Honvédség költségvetési címhez tartozó honvédségi szervezet vezetője kötelezettségvállalási jogkörének – az Ávr. 52. §-a szerint írásbeli felhatalmazás alapján történő – gyakorlására,
dd) a zárszámadáshoz kapcsolódó MH szintű előírások kiadására,
de) 24 a honvédségi szervezetek év végi leltározási feladatainak meghatározására és elrendelésére, és
df) a honvédségi szervezetek adatszolgáltatásának jóváhagyására,
dg) a nemzetközi feladatok költségvetési javaslatának és éves költségvetésének összeállítására, valamint elszámolására,
e) dönt a honvédségi szervezet haditechnikai eszközökkel történő ellátásáról, és
f) a HM részére időszakos és állandó jelentéseket készít a honvédségi szervezetek és a 2. Magyar Honvédség költségvetési cím költségvetési gazdálkodásának helyzetéről.
(3) 25 A HVKF a 2. Magyar Honvédség költségvetési cím vonatkozásában a központi létszámgazdálkodás keretében önállóan vagy gazdálkodási ügyekért felelős helyettese útján gyakorolja a Korm. rendelet 7/C. § (3) bekezdése szerinti jogköröket.
(4) 26
(5) 27 A HVKF a (2) bekezdés szerinti jogköreit – az illetmény és az illetményjellegű juttatások megállapításával összefüggő kötelezettségvállalás kivételével – gazdálkodási ügyekért felelős helyettese útján gyakorolja.

25. § (1) A HM VGH főigazgatója a fejezeti szintű költségvetési gazdálkodás rendszerében ellátja

a) a HM politikai és szakmai felsővezetőinek pénzügyi szaktanácsadói és

b) a pénzügyi-számviteli szakterület fejezeti szintű szakmai elöljárói jogkörébe tartozó

feladatait.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti szakmai elöljárói jogkörében a HM VGH főigazgatója

a)28 javaslattételi és véleményezési jogkörrel rendelkezik a külszolgálati pénzügyi beosztásokba való vezénylés, valamint a HM SzMSz 4. függeléke szerinti HM szervezet (a továbbiakban: HM szervezet) pénzügyi és számviteli szervezeti egysége állományának beosztásba helyezése során,

b)29 javaslattételi jogkörrel rendelkezik a HVKF felé a honvédségi szervezet pénzügyi és számviteli egysége vezetői beosztása esetén azok feltöltésére,

c) egyetértésével kezdeményezhető a HM szervezet esetében a munkaköri jegyzékek pénzügyi és számviteli szervezeti egység állományát érintő módosítása,

d) gondoskodik a Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése szerinti pénzügyi gazdasági vezetők részére előírt, valamint a pénzügyi és számviteli szervezeti egységek vezetői számára egyéb szakmai továbbképzések megszervezéséről és végrehajtásáról,

e) a jogszabályban és közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározottak szerint, az általános eljárási rendnek megfelelően kezeli a különböző gazdálkodási, így különösen, a családalapítási támogatási-, illetményelőleg- és segély-, valamint a honvédelmi alkalmazotti béralap kereteket,

f) koordinálja és végzi a válságkezelő és békeműveletekben résztvevő honvédségi szervezetek és egyéni beosztást betöltők pénzügyi biztosítását, biztosítja a műveleti területre vezényelt pénzügyi állomány szakmai felkészítését,

g) a HM KGIR-ban és annak levelező alrendszerében biztosítja a pénzügyi és számviteli szervezeti egységek részére a költségvetési gazdálkodást érintő, hatályos jogszabályokat és normatív szabályozókat, továbbá rendelkezésre bocsátja a pénzügyminiszter és a Kincstár elnöke által kiadott és egyéb pénzügyi tárgyú információkat, és

h) intézkedik a honvédelmi szervezetek készenléte fenntartásának és fokozásának pénzügyi biztosításával kapcsolatos szabályozási és előkészítési feladatok ellátására.

(3) A HM VGH

a) összeállítja és folyamatosan karbantartja a leltározási és leltárkészítési, az értékelési, a selejtezési, a kormányzatifunkció-, az önköltségszámítási és a pénzkezelési szabályzatot, a bizonylati rendet, valamint a mintatárat tartalmazó Számviteli Politikát,

b) végrehajtja a Korm. rendelet 2. § (4) bekezdés a), d)–f), h) és k) pontja szerinti központi ellátási feladatokat,

c) végzi a Korm. rendelet 10. §-a, 13. § (1) bekezdése és 17. § (1) bekezdése szerinti feladatokat,

d) a pénzügyi és számviteli szakellenőrzés rendjéről szóló szabályozó alapján végrehajtja a honvédelmi szervezet pénzügyi és számviteli tevékenységének meghatározott időszakonkénti vizsgálatát, és

e) összeállítja és – a közjogi szervezetszabályozó eszközökben elrendelt új feladatok részére meghatározott címrendkódok, illetve a honvédelmi szervezet új feladata elkülönítéséhez igényelt címrendkód felvételének megfelelően – karbantartja a HM KGIR-ban használt címrendkódok jegyzékét.

(4) A HM VGH a Korm. rendelet 2. § (4) bekezdés c) pontja szerinti központi illetmény- és bérgazdálkodás, valamint a személyi juttatások előirányzataival történő központi gazdálkodás és ellátás keretében, figyelemmel a személyi állomány jogállásához kapcsolódó egyes jogszabályi rendelkezésekben, valamint a központosított illetményszámfejtés szabályairól szóló Korm. rendeletben foglaltakra

a) a honvédelmi szervezet bevonásával tervezi a személyi állomány illetményének, illetményen kívüli pénzbeli járandóságainak és azok járulékos kiadásainak költségvetési előirányzatait,

b) végzi az illetmény- és bérszámfejtést, -folyósítást, a kapcsolódó adó- és járulékelszámolást, -bevallást és -befizetést és

c) gazdálkodási kereteket állapít meg az illetményhez kötődő előirányzatokból.

(5) Ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 151. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott könyvviteli szolgáltatásokat a HM VGH külön szervezeti egysége a központi ellátás keretében végzi, e szervezeti egység vezetőjének is rendelkeznie kell az Ávr. 12. § (1) bekezdése szerinti számviteli képesítéssel és a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel.

(6)30 A HM VGH a feladat- és hatáskörébe tartozó szakmai kérdésekben a szakmai elöljáró – honvédségi szervezet esetében a HVKF gazdálkodási ügyekért felelős helyettese – egyidejű tájékoztatásával közvetlen adatszolgáltatást kérhet a honvédelmi szervezet pénzügyi gazdasági szervétől.

(7)31 A (6) bekezdés szerinti adatszolgáltatást a pénzügyi gazdasági szerv

a) a honvédelmi szervezet vezetőjének,

b) honvédségi szervezet esetében a honvédségi szervezet parancsnokának és a HVKF gazdálkodási ügyekért felelős helyettesének

egyidejű tájékoztatása mellett teljesíti.

26. § (1)32 A HM Kontrolling Főosztály (a továbbiakban: HM KOF) a HM KGIR-ból és az MH EK által használt más informatikai rendszerből elérhető adatok, a honvédelmi szervezetek számára meghatározott tartalmú rendszeres és az esetileg bekért adatszolgáltatások feldolgozásával és elemzésével biztosítja a minisztériumi felsővezetők részére a honvédelmi szervezetek gazdálkodásával kapcsolatos információkat.

(2)33 A honvédelmi szervezetek – nem statisztikai célú – rendszeres adatszolgáltatásának tartalmát, az egyes szakterületek sajátosságainak figyelembevételével a HM GHÁT határozza meg.

(3)34 Az esetileg bekért adatszolgáltatásokat a honvédségi szervezet a HVKF által meghatározott rendben a megadott határidőig teljesíti.

(4)35 A feldolgozásra kerülő adatokból a HM KOF a felsővezetői igényekhez igazodó, közvetlenül elérhető kimutatásokat készít.

(5)36 A HM KÁT a költségvetés egészének vagy egyes részeinek végrehajtásáról a honvédelmi szervezet részére rendszeres, illetve eseti beszámolási kötelezettséget határozhat meg, melynek előkészítését és lebonyolítását a HM KOF koordinálja.

II. Fejezet

A KÖLTSÉGVETÉS TERVEZÉSE

7. Az 1+2 éves szakmai és költségvetési terv

27. § (1) Az Áht. 29. § (2) bekezdése és az Ávr. 33/B. §-a szerinti adatszolgáltatások összeállítása és azoknak a HM KÁT általi jóváhagyását követően a Pénzügyminisztérium (a továbbiakban: PM) részére történő megküldése a HM GTSZF feladata.

(2) A HM GTSZF az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás részeként, az érvényben lévő stratégiai tervdokumentumok és az aktuális makrogazdasági mutatók figyelembevételével állítja össze a HM költségvetési fejezet költségvetési évet követő három évre vonatkozó szakmai és költségvetési tervét.

8. A HM költségvetési fejezet éves költségvetési javaslata

28. §37 A miniszter irányítása alá tartozó fejezetre vonatkozó költségvetési javaslatot az Áht. 29. § (1) bekezdése szerinti tervszámoknak megfelelően, valamint az Áht. 13. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével a HM GTSZF állítja össze.

29. § (1)38 A miniszter irányítása alá tartozó fejezetre vonatkozó költségvetési javaslat összeállításához szükséges adatszolgáltatás rendjét tartalmazó körlevelet – az Áht. 13. § (1) bekezdése szerint az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott tervezési eljárásrend figyelembevételével – a HM GTSZF készíti el, és jóváhagyását követően gondoskodik annak kiadásáról.

(2) A költségvetési javaslat összeállítása során az érvényben lévő stratégiai tervdokumentumok mellett

a) a HM GTSZF által az Áht. 13. § (1) bekezdése alapján meghatározásra kerülő keretszámokat,

b) a honvédelmi szervezet által a tervezési időszakra nyilvántartott kötelezettség- és követelésállományt és

c) a munkaköri jegyzékekről, az állománytáblákról és a létszámgazdálkodásról szóló HM utasítás (a továbbiakban: Létszámgazdálkodási utasítás) alapján meghatározott költségvetési létszámot

kell figyelembe venni.

(3) A HM GTSZF

a) az (1) bekezdés szerinti körlevélben meghatározottaknak megfelelően a HM fejezet költségvetési javaslatát a miniszter jóváhagyását követően megküldi a PM részére,

b)39 a HM fejezet elfogadott költségvetéséről, az elemi költségvetési javaslatok összeállítása érdekében tájékoztatja a HM Sport Költségvetési Főosztályt, valamint címrendkód mélységben a HM VGH-t.

9. Az elemi költségvetés

30. § A HM VGH

a) összeállítja a tervezési körlevél és az elemi költségvetési tervezési keretek tervezetét – ideértve az engedélyezett költségvetési létszám-előirányzatokat is –, és azokat jóváhagyásukat követően kiadja a tervezésben érintett honvédelmi szervezet részére,

b)40 végrehajtja az intézményi és központi elemi költségvetési javaslatok számszaki és pénzügy-szakmai felülvizsgálatát, és a központi logisztikai előirányzatokra vonatkozó kivonatát megküldi a HM GTSZF részére a HM fejezet Éves Beszerzési Tervével való megfelelés vizsgálata és a fejezet tárgyévet követő évre vonatkozó éves költségvetési javaslatának előkészítése céljából,

c)41 a felülvizsgálatot követően a tervezetet cím-, alcímszintű, valamint a tervezési körlevél szerint meghatározott tartalommal a HM GHÁT-on keresztül felterjeszti jóváhagyásra a HM KÁT részére, egyidejűleg tájékoztatásul megküldi a HM GTSZF részére, és

d) az intézményi és központi költségvetési javaslatok jóváhagyását követően

da) összeállítja a HM fejezet elemi költségvetését, azt a Kincstár részére elektronikus úton feladja, és

db) az intézményi és központi részköltségvetéseket, költségvetéseket a honvédelmi szervezet részére legkésőbb a tárgyév február 28-ig visszaigazolja.

III. Fejezet

A KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS ÉS ANNAK PÉNZÜGYI ELLENJEGYZÉSI SZABÁLYAI

10. A kötelezettségvállalás általános szabályai

31. § (1) Honvédelmi szervezet vezetője kötelezettséget az Áht. 37. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – ideértve az Ávr. 53. § (1) bekezdés a) pontja szerinti előzetes írásbeli kötelezettségvállalást nélkülöző kifizetéseket is –, az Áht. 36. § (1) bekezdése szerinti szabad előirányzatai mértékéig vállalhat.

(2) A kötelezettségvállalás aláírt dokumentumának egy példányát minden esetben a pénzügyi gazdasági szerv gyűjtőjében kell iktatni és tárolni.

(3) A honvédelmi szervezet

a)42 a b) pontban meghatározottak kivételével, a 38–40. § szerinti kötelezettségvállalások adatait, azok pénzügyi ellenjegyzésének végrehajtását megelőzően,

b) a HM irányítása alá tartozó külképviseletek, valamint a véderő-, katonai és légügyi attasé hivatalok (a továbbiakban együtt: külképviselet) kötelezettségvállalásainak adatait, azok pénzügyi ellenjegyzését megelőzően

a HM KGIR-ban rögzíti.

(4)43 Ha a pénzügyi ellenjegyzés utasításra történik, a kötelezettségvállalásra vonatkozó dokumentumra „A pénzügyi ellenjegyzés utasításra történt!” záradékot kell rávezetni, és e tényről az ellenjegyzés végrehajtója

a) a honvédelmi szervezet vezetőjét,

b) – ha az utasítást a honvédelmi szervezet vezetője adta ki – közvetlenül a HM KÁT-ot, honvédségi szervezet esetében a HVKF gazdálkodási ügyekért felelős helyettesének egyidejű tájékoztatásával

írásban haladéktalanul tájékoztatja.

(5) A kötelezettségvállalás részletszabályait a Számviteli Politika tartalmazza.

11. A pénzügyi ellenjegyzési jog- és hatáskörök

32. § (1)44 A kötelezettségvállalások – ideértve az előirányzat-átcsoportosításokat is – pénzügyi ellenjegyzésére a 33–34. § és a 37. § szerint

a) a gazdasági vezető vagy a pénzügyi gazdasági vezető,

b) a HM VGH főigazgatója vagy

c) a pénzügyi gazdasági feladatok ellátására a PSZEUR-ban kijelölt honvédelmi szervezet pénzügyi gazdasági szervének állományából kijelölt személyek közül az a)–b) pont szerinti vezetők által írásban kijelölt, és az Ávr. 55. § (3) bekezdése szerinti követelményeknek megfelelő szakképzettséggel vagy képesítéssel rendelkező személy

jogosult.

(2)45 Az (1) bekezdés c) pontja szerinti kijelölésnek tartalmaznia kell a felhatalmazás területeit és összeghatárát.

(3) A pénzügyi ellenjegyzés során alkalmazandó pénzügyi ellenjegyzési záradékok mintáját a 4. melléklet tartalmazza.

33. §46 A gazdasági vezető, a pénzügyi gazdasági vezető vagy a 32. § (1) bekezdés c) pontja szerint kijelölt személy azon kötelezettségvállalások és előirányzat-átcsoportosítások pénzügyi ellenjegyzésére jogosult, melyek különösen

a) a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez,

b) a személyi állomány illetményéhez és egyéb pénzbeli járandóságaihoz,

c) a megbízási, vállalkozási és támogatási szerződésekhez, támogatási okiratokhoz, megállapodásokhoz,

d) a reprezentációs kiadásokhoz,

e) a saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosításokhoz,

f)47 a nemzeti közbeszerzési értékhatárt el nem érő becsült értékű beszerzésekhez,

g) az ideiglenes külföldi szolgálatot teljesítő állomány külszolgálattal kapcsolatos járandóságainak megállapításáról rendelkező okmányokhoz és

h) a gazdasági vezetői, pénzügyi gazdasági vezetői feladatkörébe tartozó, szervezeten belüli előirányzat-átcsoportosításokhoz

kapcsolódnak.

34. §48 A 33. § szerinti jogosultságon túl a HVK pénzügyi gazdasági vezetője vagy a 32. § (1) bekezdés c) pontja szerint kijelölt személy jogosult azon kötelezettségvállalások és előirányzat-átcsoportosítások pénzügyi ellenjegyzésére, amelyek

a) a HVKF illetménymegállapítási jogkörébe tartozó személyi állomány illetményének megállapításához, továbbá az ezen személyek illetménymegállapításának nem minősülő illetményváltozásáról szóló értesítéshez,

b)49 az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság (a továbbiakban: MH HTP) parancsnokának, az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság parancsnokának, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnokának, az MH Összhaderőnemi és Különleges Műveleti Parancsnokság parancsnokának, az MH Légierő Parancsnokság parancsnokának, az MH Kiberműveleti Parancsnokság parancsnokának, valamint az MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnokának az alárendeltségükbe tartozó honvédségi szervezetek parancsnokai illetményének megállapításához, továbbá az ezen személyek illetménymegállapításának nem minősülő illetményváltozásáról szóló értesítéshez és

c)50 a HVK mint középirányító költségvetési szerv hatáskörébe tartozó előirányzat-átcsoportosításokhoz

d)51 a 37. § (1) bekezdés h) pontja kivételével a központi személyügyi szerv illetménymegállapítási jogkörébe tartozó személyi állomány illetményének megállapításához, továbbá az ezen személyek illetménymegállapításának nem minősülő illetményváltozásról szóló értesítéshez

kapcsolódnak.

kapcsolódnak.

35. §52 A 33. § szerinti pénzügyi ellenjegyzési jogosultságokon túl a KNBSZ gazdasági vezetője vagy a 32. § (1) bekezdés c) pontja szerint kijelölt személy jogosult azon kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzésére, amelyek

a) barterügyletekhez,

b) a Korm. rendelet 27. §-a szerinti pályázatokhoz,

c) a KNBSZ tartós külföldi szolgálatot teljesítő állományának külszolgálattal kapcsolatos rendszeres járandóságainak megállapításáról rendelkező parancsokhoz és határozatokhoz,

d) a nemzeti közbeszerzési értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű beszerzésekhez kapcsolódó kötelezettségvállalások ellenjegyzéséhez és

e) céljuttatásra vonatkozó munkáltatói döntésekhez

kapcsolódnak.

36. §53

37. § (1)54 A HM VGH főigazgatója vagy az általa a 32. § (1) bekezdés c) pontja szerint kijelölt személy azon kötelezettségvállalások és előirányzat-átcsoportosítások pénzügyi ellenjegyzésére jogosult, amelyek

a)55 a 33–35. §-ban meghatározottak kivételével, a Beszerzési utasítás 2. § 5. pontja szerinti – ide nem értve a 2. § 5. pont i) alpontja szerinti értékhatár alatti beszerzéseket – beszerzésekhez,

b) a HVKF hatáskörébe tartozó előirányzat-átcsoportosítások kivételével az Áht. 33. § (3) bekezdése szerinti előirányzat-átcsoportosításokhoz,

c) a KNBSZ pályázatai kivételével a Korm. rendelet 27. §-a szerinti pályázatokhoz,

d) a KNBSZ barterügyletei kivételével a barterügyletekhez,

e) a miniszter, a HM KÁT és a miniszteri kabinetet vezető kabinetfőnök illetménymegállapítási jogkörébe tartozó

ea) tábornoki rendfokozattal rendszeresített beosztást betöltő katona, valamint ezredes rendfokozattal rendszeresített titkárságvezető,

eb) miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó honvédelmi szervezet vezetője,

ec) államtitkár, miniszteri biztos, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár vagy

ed) magasabb vezetőnek minősülő honvédelmi alkalmazott

rendszeres illetményének – ide nem értve az eseti pótlékot, valamint az eseti kiegészítő illetményt – megállapításához, továbbá az e személyek illetménymegállapításnak vagy céljuttatásnak nem minősülő illetményváltozásáról szóló értesítéshez,

f) a tartós külföldi szolgálatot teljesítő, valamint a nemzeti szakértői tevékenységet ellátó állomány külszolgálattal kapcsolatos rendszeres járandóságainak megállapításáról rendelkező parancsokhoz, valamint határozatokhoz,

g)56 teljesítményjuttatásra, jutalomra vagy pénzjutalomra vonatkozó miniszteri döntésekhez, teljesítményelismerésre, motivációs elismerésre vagy céljuttatásra vonatkozó munkáltatói döntésekhez,

h)57 a központi személyügyi szerv illetménymegállapítási jogkörébe tartozó, tartós külföldi szolgálatot teljesítő állomány illetményének megállapításához, továbbá az ezen személyek illetménymegállapításának nem minősülő illetményváltozásáról szóló értesítéshez és

i)58 a Hjt. 122. § (1a) bekezdése, illetve a honvédek illetményéről és illetményjellegű juttatásairól szóló 7/2015. (VI. 22.) HM rendelet 50/A. § (2) bekezdése és (2b) bekezdése szerinti eltérő illetménymegállapításról szóló miniszteri döntéshez

kapcsolódnak.

(2) Az (1) bekezdés e) pontja szerinti pénzügyi ellenjegyzési jogosultság nem terjed ki a KNBSZ főigazgatója és helyettese rendszeres illetményének megállapítására, továbbá az e személyek illetménymegállapításnak nem minősülő illetményváltozásáról szóló értesítéshez kapcsolódó kötelezettségvállalásokra.

(3) Az (1) bekezdés f) pontja szerinti pénzügyi ellenjegyzési jogosultság nem terjed ki a KNBSZ tartós külföldi szolgálatot teljesítő állományának külszolgálattal kapcsolatos rendszeres járandóságainak megállapításáról rendelkező parancsokhoz, valamint határozatokhoz kapcsolódó kötelezettségvállalásokra.

12. A gazdasági vezető, pénzügyi gazdasági vezető hatáskörébe tartozó pénzügyi ellenjegyzések végrehajtásának rendje

38. § (1) A 33. §

a)59 a) pontja szerinti foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez kapcsolódó kötelezettségvállalás katona esetében a szolgálati viszony létesítésére vonatkozó parancs kiadását követően az illetménymegállapítási parancs vagy határozat, a kormánytisztviselő és honvédelmi alkalmazott esetében a kinevezési okirat, illetve a munkavállaló, közfoglalkoztatott esetében a munkaszerződés,

b) b) pontja szerinti, a honvédelmi szervezet személyi állományának egyéb pénzbeli járandóságai vonatkozásában készített parancs, határozat vagy illetménymegállapításnak nem minősülő illetményváltozásról szóló értesítés,

c) c) pontja szerinti megbízási szerződések,

d) d) pontja szerinti reprezentációs kiadások és

e) e) pontja szerinti saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosítások

dokumentumait az ellenjegyző az Áht. 37. § (1) bekezdése szerinti feltételek megléte esetén, az Ávr. 55. § (1) bekezdése szerinti pénzügyi ellenjegyzési záradékkal látja el.

(2)60 Az (1) bekezdés a)–b) pontja szerinti dokumentumot a személyügyi szerv állítja össze.

(3)61 A kötelezettségvállalások pénzügyileg ellenjegyzett dokumentumának egy-egy példánya az (1) bekezdés

a)62 a)–d) pontja szerinti esetben a munkáltatói jogkör gyakorlójának aláírását követően a gazdasági szerv, vagy a PSZEUR szerinti pénzügyi gazdasági szerv részére,

b) e) pontja szerinti esetben a logisztikai gazdasági szerv, illetve a PSZEUR szerinti pénzügyi gazdasági szerv részére

átadásra kerül.

39. § (1)63 A nemzeti közbeszerzési értékhatárt el nem érő becsült értékű kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzését az 5. melléklet szerinti „Kötelezettségvállalási adatlap a pénzügyi ellenjegyzési eljáráshoz” (a továbbiakban: kötelezettségvállalási adatlap) okmányon – és a c) pont ca) alpontja szerint a tényleges kötelezettségvállalásként szolgáló szerződésen – kell végrehajtani, a következők szerint:

a)64 a logisztikai vezető vagy intézményi költségvetési előirányzat esetén a honvédelmi szervezet gazdálkodási szabályzatában rögzített vezető beosztású személy

aa) megvizsgálja a kötelezettségvállalási adatlap és azok mellékleteinek, így különösen a döntési okmány tartalmi, valamint formai megfelelőségét,

ab) megfelelőség esetén ellenőrzi az Áht. 36. § (1) bekezdésében meghatározott szabad keret meglétét, kitölti a pénzügyi és számviteli záradékot a kötelezettségvállalási adatlap valamennyi példányán, és

ac) a pénzügyi és számviteli záradék aláírását követően a szükséges előirányzatot a tervezett teljesítéseknek megfelelő időpontokra leköti,

b) a pénzügyi gazdasági vagy a logisztikai gazdasági szerv a hatáskörébe tartozó kötelezettségvállalási adatlap adatait a HM KGIR-ban rögzíti, a logisztikai szerv a HM KGIR-ba történő rögzítéssel egyidejűleg a kötelezettségvállalási adatlapot és mellékleteit, így különösen a döntési okmányt a pénzügyi gazdasági szerv részére átadja,

c) az ellenjegyző

ca) a kötelezettségvállalási adatlap és a háttéranyagok adatait az Áht. 37. § (1) bekezdésében felsorolt feltételek szerint megvizsgálja, megfelelés esetén a kötelezettségvállalási adatlapot ellenjegyzi, annak tényét a HM KGIR-ban rögzíti, továbbá az Ávr. 55. § (1) bekezdése szerinti pénzügyi ellenjegyzési záradékot a szerződésre rávezeti, és

cb)65 a kötelezettségvállalási adatlap első példányát nyilvántartásba veszi, a többi példányt a beszerzést végrehajtó szervezeti egység részére átadja.

(2)66 A pénzügyi ellenjegyzést megelőző vizsgálat során feltárásra kerülő, de a pénzügyi ellenjegyzést érdemben nem befolyásoló számszaki hiba vagy elírás javítása a helyes adat egyértelmű feltüntetésével, a kötelezettségvállalási adatlapot készítő ügyintéző vagy a munkafolyamatba épülő ellenőrzést végrehajtó által aláírva, dátumozva történhet. Egyéb hiba esetén új kötelezettségvállalási adatlapot kell készíteni.

(3) A kötelezettségvállalás teljesítése során az egy kötelezettségvállaláshoz tartozó szállítói számlákhoz csatolt utalványrendeleteken a szerződés és a kötelezettségvállalási adatlap HM KGIR-ból kapott számát kell feltüntetni.

(4) A nemzeti közbeszerzési értékhatárt el nem érő értékű kötelezettségvállalás teljesítését követően a honvédelmi szervezet érintett szakága haladéktalanul, írásban értesíti a pénzügyi vagy a logisztikai gazdasági szervet, amely gondoskodik a HM KGIR-ban rögzített kötelezettségvállalás lezárásáról.

(5) A KNBSZ speciális működési kiadásai terhére az (1)–(4) bekezdés szerint végrehajtásra kerülő beszerzések esetében a pénzügyi ellenjegyzési adatlapok formai és tartalmi követelményeit, valamint a pénzügyi ellenjegyzés eljárásrendjét a KNBSZ főigazgatója gazdálkodási szabályzatban határozza meg.

(6)67 A tartós nem fegyveres és ideiglenes külföldi kiküldetésekhez kapcsolódó, a HM VGH részére jóváhagyott nemzetközi előirányzatok terhére – a nemzetközi utazásszervezési feladatok kivételével – vállalt kötelezettségvállalás esetén a kötelezettségvállalási adatlap szerződésazonosító részét a keretgazda tölti ki, és a döntési okmányokkal egyidejűleg megküldi a HM VGH részére. A HM VGH a megküldött kötelezettségvállalási adatlapot kiegészíti, a döntési okmány alapján ellenőrzi, és a pénzügyi ellenjegyzést végrehajtja.

40. § (1)68 A Beszerzési utasításban foglaltak alapján a válságkezelő és béketámogató műveletekben részt vevő kontingensek (a továbbiakban: kontingens) műveleti területen végrehajtott beszerzései kötelezettségvállalásának pénzügyi ellenjegyzését a 6. melléklet szerinti, a külképviseletek által külföldön végrehajtott beszerzések kötelezettségvállalásainak pénzügyi ellenjegyzését a 7. melléklet szerinti Nemzetközi pénzügyi ellenjegyzési tanúsítvány okmányon (a továbbiakban: nemzetközi tanúsítvány) a következő feltételek megléte esetén, a (2) bekezdés szerint kell végrehajtani:

a) a nemzetközi tanúsítványon

aa) a beszerzés szükségességét a kontingens parancsnoka vagy a külképviselet vezetője igazolja, és

ab) a kontingens esetében annak pénzügyi részlegvezetője – a logisztikai részlegvezetővel együttműködve – ellenőrzi az Áht. 37. § (1) bekezdése szerinti feltételeket, és azok meglétét aláírásával igazolja,

b) a kontingens pénzügyi részlege vagy a külképviselet vezetője az a) pont szerinti aláírt nemzetközi tanúsítványt legalább 5 munkanappal a kötelezettségvállalás tervezett időpontja előtt egy példányban megküldi az ellátásért felelős honvédségi szervezet parancsnoka részére,

c) az ellátásért felelős honvédségi szervezet logisztikai szakállománya összehasonlítja a nemzetközi tanúsítványon szereplő beszerzési javaslatot a kontingens vagy a külképviselet beszerzési tervével, és végrehajtja az Áht. 37. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzést,

d) a pénzügyi gazdasági vagy a logisztikai gazdasági szerv a hatáskörébe tartozó nemzetközi tanúsítvány adatait a HM KGIR-ban rögzíti,

e) az ellenőrzés után a kötelezettségvállalást az ellátásért felelős honvédségi szervezet vezetője által írásban kijelölt személy engedélyezi.

(2) Az ellátásért felelős honvédségi szervezet pénzügyi gazdasági szerve

a) végrehajtja az engedélyezést követően részére megküldött nemzetközi tanúsítvány Áht. 37. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzését, majd azt az ellenjegyző ellenjegyzi,

b) az ellenjegyzett nemzetközi tanúsítványt az ügyviteli szabályoknak megfelelően gyűjtőben tárolja, és

c) a nemzetközi tanúsítványt telefaxon vagy elektronikus úton, szkennelt formában eljuttatja a kontingens pénzügyi részlege vagy a külképviselet vezetője részére.

(3) A kötelezettségvállalás teljesítése során a nemzetközi tanúsítványhoz tartozó számlához kapcsolódó utalványrendeleten a (2) bekezdés b) pontja szerinti gyűjtőből kapott nyilvántartási számot kell feltüntetni.

(4) Az (1)–(3) bekezdés szerint a KNBSZ kiküldöttek által külföldön végrehajtott beszerzések esetében a nemzetközi tanúsítvány formai és tartalmi követelményeit, valamint az pénzügyi ellenjegyzés eljárásrendjét a KNBSZ főigazgatója a gazdálkodási szabályzatában határozza meg.

13. A HM VGH főigazgatójának hatáskörébe tartozó pénzügyi ellenjegyzések végrehajtásának rendje

41. § (1)69 A 37. § (1) bekezdés a) pontja szerinti beszerzésekhez kapcsolódó kötelezettségvállalásokat egyedileg, a kötelezettségvállalási adatlapon és a (2) bekezdés szerint a tényleges kötelezettségvállalásként szolgáló szerződésen kell ellenjegyezni a következők szerint:

a)70 a kötelezettségvállalási adatlap a szerződéstervezet és a döntési okmány alapján legalább két eredeti példányban készül, amelynek első eredeti példánya a kötelezettségvállaló honvédelmi szervezet (a továbbiakban: kötelezettségvállaló) pénzügyi gazdasági szervét illeti meg, a második eredeti példányt az ajánlatkérő részére kell biztosítani,

b) a kötelezettségvállalási adatlap minden példányához mellékelni kell az ajánlatkérői döntési okmány másolatát,

c) a kötelezettségvállalási adatlapok kézhezvételétől számított 4. munkanapig

ca)71 a logisztikai gazdasági vezető – központi logisztikai költségvetési előirányzat esetében a kötelezettségvállaló központi ellátó szervezet logisztikai gazdasági vezetője – és a pénzügyi gazdasági vezető megvizsgálja a kötelezettségvállalási adatlap és mellékletei tartalmi, valamint formai megfelelőségét,

cb) a logisztikai gazdasági vezető – központi logisztikai költségvetési előirányzat esetében a kötelezettségvállaló központi ellátó szervezet logisztikai gazdasági vezetője – végrehajtja a 39. § (1) bekezdés a) pontja szerinti feladatokat,

cc)72 a pénzügyi gazdasági vezető, valamint a logisztikai gazdasági vezető – központi logisztikai költségvetési előirányzat esetében a kötelezettségvállaló központi ellátó szervezet logisztikai gazdasági vezetője – a kötelezettségvállalási adatlap ca) és cb) alpont szerinti vizsgálatának megfelelősége esetén a pénzügyi és számviteli záradékot aláírja, és

cd)73 a pénzügyi vagy logisztikai gazdasági szerv a hatáskörébe tartozó kötelezettségvállalási adatlap adatait a HM KGIR-ban rögzíti, a logisztikai gazdasági szerv a HM KGIR-ban történő rögzítéssel egyidejűleg a kötelezettségvállalási adatlapot és mellékleteit a pénzügyi gazdasági szerv részére átadja, és a pénzügyi gazdasági szerv a HM KGIR-ban rögzített kötelezettségvállalási adatlapról, az ajánlatkérői döntési okmányról a mellékletekkel együtt egyidejűleg telefaxon vagy elektronikus úton, szkennelt formában másolatot küld a HM VGH részére,

d) a HM VGH a c) pont cd) alpontja szerinti rögzítés és értesítés érkezésétől számított 2. munkanapig a kötelezettségvállalási adatlap és a mellékletek adatait az Áht. 37. § (1) bekezdése szerinti kritériumok szerint megvizsgálja, és

da) megfelelés esetén az ellenjegyző a HM KGIR-ből kinyomtatott és ügyviteli nyilvántartásba vett kötelezettségvállalási adatlapot egy példányban ellenjegyzi, annak tényét a HM KGIR-ban rögzíti, és igény esetén telefaxon vagy elektronikus úton, szkennelt formában megküldi az ajánlatkérő részére,

db) amennyiben a kötelezettségvállalási adatlap és a mellékletek adatai nem felelnek meg az Áht. 37. § (1) bekezdése szerinti követelményeknek, úgy írásban tájékoztatja a kötelezettségvállalót, aki a pénzügyi ellenjegyzés végrehajtásához szükséges intézkedéseket megteszi,

dc) a megállapított számszaki hibák vagy elírások javítása során a 39. § (2) bekezdése szerint jár el,

e)74 az ellenjegyző – a d) pont da) alpontja szerint – a HM KGIR-ból kapott azonosítószámra történő hivatkozással a pénzügyi ellenjegyzés megtörténtét az eredeti kötelezettségvállalási adatlapokon az ellenjegyzői záradék aláírásával igazolja,

f)75 a pénzügyi gazdasági szerv az eredeti kötelezettségvállalási adatlap első példányát nyilvántartásba veszi, a többi példányt egy munkanapon belül megküldi az ügyviteli záradék szerinti érintett(ek)nek,

g) a pénzügyi gazdasági szerv a kötelezettségvállalási adatlap első példányát az ügyviteli szabályoknak megfelelően gyűjtőben tárolja,

h) ha a kötelezettségvállalás módosítása a korábban megállapított fizetési kötelezettség összegét változtatja meg, az eltérés összegére vonatkozóan a b)–g) pont szerint kell eljárni, a kötelezettségvállalás tartalmát és értékét nem módosító címrendkód-változások és belső fedezetbiztosítás miatti átcsoportosítások esetén a változások HM KGIR-ban történő átvezetésére az azt alátámasztó bizonylat alapján a logisztikai gazdasági szerv vagy a pénzügyi gazdasági szerv saját hatáskörben intézkedik, és az átvezetést alátámasztó bizonylatot a c) pont cd) alpontja szerint továbbítja.

(2)76 A szerződéskötésre – a nemzetközi szerződések eltérő eljárásrendje kivételével – csak akkor kerülhet sor, ha az Ávr. 50. § (1) bekezdése szerinti dokumentumon szerepel az Ávr. 55. §-a szerinti, az ellenjegyzésre jogosult személy által aláírt pénzügyi ellenjegyzési, valamint külön HM utasítás szerint meghatározott esetben a jogi záradék. A szerződés honvédelmi szervezetnél maradó példányához csatolni kell – a Korm. rendelet 2. § (4) bekezdése szerinti központi pénzügyi ellenjegyzésre jogosult személy által a HM KGIR-ban végrehajtott ellenjegyzés alapján – a kötelezettségvállaló szervezetnél az ellenjegyzésre jogosult személy által aláírt pénzügyi ellenjegyzői záradékot tartalmazó kötelezettségvállalási adatlapot, mely a szerződés pénzügyi ellenjegyzésének alapját képező adatlap.

(3) A kötelezettségvállalás teljesítése során az egy kötelezettségvállalás szállítói számláihoz csatolt utalványrendeleteken a szerződés és kötelezettségvállalási adatlap HM KGIR-ból kapott számát fel kell tüntetni.

(4) A kötelezettségvállalás teljesítését követően a honvédelmi szervezet érintett szakága haladéktalanul, írásban értesíti a pénzügyi vagy a logisztikai gazdasági szervet, amely gondoskodik a HM KGIR-ban rögzített kötelezettségvállalás lezárásáról.

42. § A 37. § (1) bekezdés b) pontja szerinti előirányzat-átcsoportosítások és e) pontja szerinti megállapodások pénzügyi ellenjegyzését az ellenjegyző az előirányzat-átcsoportosítás jóváhagyására vonatkozó felterjesztésben, valamint a megállapodáson rögzíti.

43. § A Korm. rendelet 27. § (1) bekezdése szerinti pályázatok vonatkozásában az önrészt, a barterügyletek esetében az áfát érintő előirányzat-fedezetre vonatkozó likviditási vizsgálatot követően az ellenjegyző a megállapodást az Ávr. 55. §-a szerinti pénzügyi ellenjegyzési záradékkal látja el.

44. § (1) A KNBSZ állománya kivételével a központi személyügyi szerv által a honvédelmi szervezet állománya vonatkozásában összeállított és a HM VGH részére pénzügyi ellenjegyzés céljából megküldött, teljesítményjuttatásra, jutalomra vagy pénzjutalomra vonatkozó miniszteri határozat-tervezetet, döntésilap-tervezetet a pénzügyi ellenjegyző az Áht. 37. § (1) bekezdése szerinti feltételek megléte esetén az Ávr. 55. §-a szerinti pénzügyi ellenjegyzési záradékkal látja el.

(2) A KNBSZ által összeállított, a személyi állománya kimagasló teljesítményét elismerő teljesítményjuttatásra vagy jutalomra vonatkozó miniszterihatározat-tervezet, döntésilap-tervezet alapján elkészített és a HM VGH részére pénzügyi ellenjegyzés céljából megküldött – minősített adatokat nem tartalmazó – személyügyi határozatkivonat pénzügyi ellenjegyzését az ellenjegyző „a szükséges előirányzat-fedezet rendelkezésre áll” megjegyzéssel hajtja végre. A pénzügyileg ellenjegyzett kivonatot a KNBSZ a miniszterihatározat-tervezethez, döntésilap-tervezethez csatolja.

14. Egyéb pénzügyi ellenjegyzési szabályok

45. § (1)77

(2) A speciális működési kiadások terhére kezdeményezett kötelezettségvállalások HM KGIR-ban történő rögzítésének szabályait a KNBSZ főigazgatója intézkedésben határozza meg.

46. § A több évet felölelő keretszerződéshez kapcsolódó kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzését a kötelezettségvállalás aktuális éveiben ismételten végre kell hajtani.

47. § (1) A tárgyévre pénzügyileg ellenjegyzett, de a tárgyévben részben vagy egészében nem teljesülő, áthúzódó kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzését az átnyúló kötelezettségvállalás összegével ismételten végre kell hajtani.

(2)78 A 46. § szerinti és a jogszabályi kötelezettségen alapuló tárgyévi kötelezettségvállalások HM KGIR-ban történő rögzítését az 5. melléklet szerinti kötelezettségvállalási adatlap kitöltésével kell kezdeményezni.

IV. Fejezet

A SZÁMLAKEZELÉS, PÉNZFORGALOM ÉS A FINANSZÍROZÁS RENDJE

15. A számlatulajdonosi jogok gyakorlása

48. § (1) A HM mint irányító szerv kincstári számlái, a költségvetési címek, alcímek – elsődleges – kincstári számlái, a központosított illetményszámfejtéshez, adó- és járulékelszámoláshoz kapcsolódó kincstári számlák, valamint – a 49. §-ban foglaltakra figyelemmel – a központi pénzügyi és számviteli ellátásra utalt honvédelmi szervezet kincstári számlái feletti bejelentési és rendelkezési jogosultság a HM VGH főigazgatóját illeti meg.

(2)79 A KNBSZ kincstári számlái feletti rendelkezési jogosultságot a honvédelmi szervezet vezetője gyakorolja.

(3) A 7. § (4) bekezdése szerinti hitelintézeti számla esetében a számlatulajdonosi jogok teljes körű gyakorlása a HM VGH főigazgatóját illeti meg.

49. § A központi pénzügyi és számviteli ellátásra utalt honvédelmi szervezet esetében a számlatulajdonos jogait és kötelezettségeit

a) a Kincstártól történő készpénzfelvételre vonatkozóan a honvédelmi szervezet vezetője,

b) az előirányzat-felhasználási keretszámla forgalmának bonyolítására, annak forgalmával kapcsolatos kincstári adatszolgáltatásra, az intézményi kincstári kártya készpénzfelvételre történő használatba adására vonatkozóan a HM VGH főigazgatója

gyakorolja.

16. A szállítói számlák kezelésének rendje

50. § A honvédelmi szervezet ügyviteli szervezeti egységének ügyfélfogadási rendjét úgy kell kialakítani, hogy a szállítói számlák legkésőbb a beérkezésüket követő munkanap végéig, ügyviteli iktatás után – figyelemmel az 53. §-ban foglaltakra – a pénzügyi gazdasági szerv részére átadásra kerüljenek.

51. § (1)80 A szállítói számlák átvételét követő egy munkanapon belül a pénzügyi gazdasági szerv azokat a HM KGIR-ban egyenként iktatja, majd értesíti a 1. melléklet szerinti anyagnemekhez tartozó szakanyagokkal gazdálkodó (a továbbiakban: gazdálkodó) szervezeti egység képviselőjét vagy a szállítói számlák átvételére kijelölt ügyintézőt a szállítói számlák átvételének lehetőségéről.

(2) A gazdálkodó szervezeti egység képviselője – vagy a szállítói számlák átvételére kijelölt ügyintéző – legkésőbb az értesítést követő munkanap végéig köteles a szállítói számlák átvételére intézkedni, vagy azokat átvenni.

52. § (1)81 Az 51. § (1) bekezdése szerint iktatott és a HM KGIR-ból nyomtatott vagy a KNBSZ gazdasági szerve által előállított átadás-átvételi bizonylat kíséretében átadott szállítói számlákat a gazdálkodó szervezeti egység a Számviteli Politika Bizonylati rend Szabályzata szerinti utalványrendeleten a szükséges záradékkal – ideértve a teljesítés igazolását és a vagyonbavételi bizonylatot is – látja el. A gazdálkodó szervezeti egység a záradékolt szállítói számlákat

a) a nagy összegű kifizetések esetében

aa) a központi pénzügyi és számviteli ellátásra utalt honvédelmi szervezet esetében a 66. § (1) bekezdése szerint meghatározott határidőt megelőző munkanapig,

ab)82 a KNBSZ esetében a gazdálkodási szabályzatában meghatározott határidőig,

b) költségvetési éven belül vagy éven túl halasztott fizetési ütemezés esetén az 51. § (2) bekezdése szerinti átvételt követő 20. munkanapig és

c) minden egyéb esetben legkésőbb a fizetési határidőt megelőző 3. munkanapig

visszajuttatja a pénzügyi gazdasági szerv részére.

(2) A pénzügyi gazdasági szerv

a) az (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti, valamint a b) pontja szerinti, a költségvetési éven belül halasztott fizetési ütemezést tartalmazó, záradékkal átvett szállítói számlákat, azok megfelelő kötelezettségvállalásokkal történt egyeztetése, ellenőrzése és könyvelhető státusszal való jóváhagyása után az előírt fizetési határidőig pénzügyileg teljesíti,

b)83 az (1) bekezdés b) pontja szerinti, a költségvetési éven túl halasztott fizetési ütemezést tartalmazó, záradékkal átvett szállítói számlákat a HM KGIR-ban elkülönített módon a tárgyévet követő költségvetés terhére rögzíti, és

c) a tárgyévet követő költségvetési évben a szállítói számlák logisztika szakág általi kontírozása után végrehajtja a könyvelhető státusszal való jóváhagyását és azok pénzügyi teljesítését.

(3) Közbeszerzések esetén a szállítói számla pénzügyi teljesítéséhez szükséges vagyonbavétel kifizetést megelőző teljesítéséhez az eljárást megindító felhívásban

a) az ajánlatkérő honvédelmi szervezet a fizetési határidőt az ügyviteli érkeztetést követő 30 napban határozza meg, vagy

b) különösen indokolt esetben a szakmai felügyeletet végző honvédelmi szervezet kérésére az ajánlatkérő honvédelmi szervezet a fizetési határidőt 30 napot meghaladó, de 60 napnál nem hosszabb időtartamban határozza meg.

(4) A honvédelmi szervezet nevére kiállított szállítói finanszírozású számlákat, amelynek összegét a közreműködő szervezet közvetlenül a szállító számlájára utalja, a kedvezményezett honvédelmi szervezet könyvelésében szerepelteti és annak pénzügyi teljesítéséig a szállító felé fennálló kötelezettségként kimutatja. Amennyiben a fizetési kötelezettség határideje lejárt, úgy azt a honvédelmi szervezet a tartozásállományról szóló adatszolgáltatásban is szerepelteti.

53. § (1) Azon honvédelmi szervezetnél, ahol a kötelezettségvállaló, a szakmai teljesítést igazoló és a pénzügyi gazdasági szerv nem azonos helyen települ, a szállítói számlák kezelésének rendjét a gazdálkodási szabályzatban kell szabályozni.

(2) A KNBSZ szállítói számlái kezelésének rendjére és iktatására vonatkozó eltérő szabályokat a KNBSZ főigazgatója gazdálkodási intézkedésében szabályozza.

17. A honvédelmi szervezet finanszírozása

54. §84 (1) A honvédelmi szervezet a működéséhez szükséges

a) havi támogatási keretigényét – a b) és c) pontban foglaltak, valamint a KNBSZ kivételével – a tárgyhónapot megelőző hónap 25-ig,

b) a tárgyhónapban jelentkező többletigényt a szükséglet felmerülésekor,

c) az időarányostól eltérő költségvetési támogatási többletigényét a szükséglet felmerülését megelőző 7 munkanappal

a HM VGH által kialakított formában és tartalommal, a c) pontban leírt előrehozás esetén indoklással együtt elektronikus úton küldi meg a HM VGH részére.

(2) A HM VGH a beérkezett támogatási igényeket felülvizsgálja, majd

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti igénylést tárgyhónap első munkanapján, a KNBSZ esetében a kincstári keretnyitás napját követő munkanapon,

b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti igénylést a beérkezést követő munkanapon és

c) az időarányostól eltérő – felülvizsgált – költségvetési támogatási többletigény esetében legkésőbb az igénylésben meghatározott munkanapon

utalja a havi támogatási előirányzat-felhasználási kereteket az érintett részére.

55. §85 (1) A honvédelmi szervezet a felhalmozási előirányzatok teljesítésarányos felhasználásához szükséges keretet

a) az Ávr. 129. §-ának előírásai szerint a tárgyhónapot megelőző hónap Felhasználási tervében igényli,

b) a tárgyhónapban jelentkező többletigényt teljesítésarányos előirányzat-finanszírozási tervben nyújtja be a kifizetést legalább 3 munkanappal megelőzően,

c) a január hónapra vonatkozó igény a Felhasználási tervben nem kérhető, erre az időszakra teljesítésarányos előirányzat-finanszírozási terv nyújtható be a költségvetési évet megelőző év december 20-ig,

amelyet elektronikus úton küld meg a HM VGH részére.

(2) A HM VGH a beérkezett teljesítésarányos előirányzat-finanszírozási igényléseket felülvizsgálja, összesíti majd azt követően a Kincstár részére megküldi. A lenyitott kereteket

a) az (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti igénylés esetén a tárgyhónap első munkanapján,

b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti igénylést a beérkezést követő 3 munkanapon belül

utalja az érintett részére.

18. Pénzkezelési szabályok

56. § (1) A honvédelmi szervezet és a kontingens készpénzszükségletét – a pénzösszeg közvetlen átadásával történő fizetési kötelezettség teljesítéséhez – házipénztár vagy valutapénztár (a továbbiakban együtt: pénztár) útján kell biztosítani.

(2) Pénztárt és pénzkezelő helyet azon honvédelmi szervezet működtethet, mely pénzügyi gazdasági szervvel rendelkezik. Valutapénztárt – a KNBSZ kivételével – csak a HM VGH főigazgatójának engedélyével lehet működtetni.

(3) A honvédelmi szervezet költségvetése teljesítésével összefüggő, pénztáron kívüli készpénzforgalom lebonyolítására, így különösen a telephelyek készpénzellátására, eseti ellátmány kezelésére, valamint készpénzbefizetések gyűjtésére és átvételére pénzkezelő hely jelölhető ki. A pénzkezelő hely kijelölése – a pénzügyi gazdasági szervvel nem rendelkező honvédelmi szervezet esetében az ellátást végző pénzügyi gazdasági szerv vezetőjének javaslatait figyelembe véve – a honvédelmi szervezet vezetőjének hatáskörébe tartozik.

57. § A pénztárosi feladatot, a pénztár intézményi kincstári kártyával, vagy a számláról történő készpénzfelvétellel történő feltöltését – az irányadó felelősségi szabályok szerint – a megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező, pénztárosi feladatokat ellátó személy végzi.

58. § (1) A pénztár működésére és a pénztáros felelősségére vonatkozó szabályokat a honvédelmi szervezet vezetőjének – az ellátást végző pénzügyi gazdasági szerv vezetőjének javaslatát figyelembe véve – a honvédelmi szervezet gazdálkodási szabályzatában kell kiterjeszteni a pénzkezelő helyre, valamint a pénzkezelőre.

(2) Eltérő rendelkezés hiányában a pénzkezelő hely elszámolási és nyilvántartási rendjét a pénztárra vonatkozó előírások figyelembevételével, a pénzügyi gazdasági szerv vezetőjének javaslata alapján a honvédelmi szervezet vezetője határozza meg.

(3) A pénzkezelő hely pénzellátásának, elszámoltatásának és ellenőrzésének megszervezéséért a pénzügyi gazdasági szerv vezetője felel.

59. § Ha a honvédelmi szervezet pénztárába befolyt bevételek együttes összege meghaladja a napi pénztárzárlat után tartható készpénz felső határát, úgy azt a honvédelmi szervezet kincstári számlájára be kell fizetni.

60. § A Számviteli Politika Pénzkezelési Szabályzatában foglaltakat figyelembe véve a KNBSZ főigazgatója intézkedésben szabályozza a KNBSZ kiküldöttek pénzellátásának, bankszámla nyitásának és kezelésének, VIP kincstári kártya és bankkártya használatának, forgalma elszámolásának és nyilvántartásának sajátos szabályait, pénzkezelő helyei működési, valamint a szállítói számlák kezelése rendjének eltérő szabályait.

19. A kincstári kártya használatával kapcsolatos szabályok

61. § (1) Intézményi kincstári kártya használható

a) pénztár készpénzellátására,

b) 200 ezer forint összeghatárig történő készlet és szolgáltatás vásárlás ellenértékének kiegyenlítésére és

c) kis értékű immateriális javak és tárgyi eszközök beszerzésére [a b) és c) pont a jelen alcím vonatkozásában a továbbiakban együtt: beszerzés].

(2) VIP kincstári kártya használható

a)86 készpénzfelvételre és

b)87 beszerzésre

összeghatártól függetlenül (a VIP kincstári kártya és az intézményi kincstári kártya a továbbiakban együttesen: kincstári kártya).

62. § A kincstári kártya beszerzését és az annak alkalmazásához szükséges kincstári kártyafedezeti számla nyitását a HM VGH útján kell kezdeményezni. A KNBSZ kivételével a jogosultak részére VIP kincstári kártya a HM VGH főigazgatójának javaslata alapján a HM KÁT, a KNBSZ állományába tartozók esetében a KNBSZ főigazgatójának engedélye szerint biztosítható.

63. § A külképviseletek logisztikai ellátására biztosított VIP kincstári kártya kezelésével, nyilvántartásával, őrzésével, használatával és a beszerzések elszámolásával kapcsolatos eljárásrendet – a Számviteli Politika Pénzkezelési Szabályzatában foglaltak figyelembevételével – a logisztikai ellátást végző honvédségi szervezet vezetője szabályozza.

64. § (1) A beszerzésekből eredő közvetlen fizetési kötelezettség teljesítésére engedélyezett intézményi kincstári kártya – az egyéb feltételek mellett – annak biztosítható, aki rendszeresen beszerzési feladatot lát el. A kincstári kártya birtokba adásának engedélyezése a logisztikai gazdasági vezető javaslata alapján, a pénzügyi gazdasági vezető pénzügyi ellenjegyzése mellett, a kötelezettségvállalásra jogosult vagy munkáltatói jogokat gyakorló vezető hatáskörébe tartozik.

(2) A honvédelmi szervezet vezetője gazdálkodási szabályzatában határozza meg a beszerzésekre alkalmazott kincstári kártya kezelésével, nyilvántartásával, őrzésével, használatával és elszámolásával kapcsolatos szabályokat, valamint azon beszerzések körét, amelyek ellenértékének kiegyenlítésére az intézményi kincstári kártya használható.

(3) A kincstári kártya hadi szakanyag ellenértékének kiegyenlítésére nem használható.

V. Fejezet

ADATSZOLGÁLTATÁS A KINCSTÁR RÉSZÉRE ÉS AZ ADATSZOLGÁLTATÁSSAL KAPCSOLATOS SZAKMAI FELÜGYELETI FELADATOK

20. Adatszolgáltatás a Kincstár részére az előirányzatok várható alakulásáról, valamint a várható nagyösszegű forint- és devizakifizetésekről

65. § (1)88 A honvédelmi szervezet a bevételeinek és kiadásainak várható alakulásáról (a továbbiakban: felhasználási terv) minden hónap 7-éig a HM VGH által elektronikus úton biztosított E01-es űrlapon adatszolgáltatást teljesít a HM VGH részére. A felhasználási tervet tárgyhónap, valamint a tárgyév egésze bontásban kell megadni.

(2)89 A HM VGH, az általa jóváhagyott felhasználási terveket a költségvetési törvény szerkezeti rendjének megfelelően összesíti, és az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti határidőig és módon a Kincstár részére megküldi.

66. § (1) A központi pénzügyi és számviteli ellátásra utalt honvédelmi szervezet az előirányzatai terhére a kincstári körön kívülre tervezett, 1 milliárd és 4 milliárd forint közötti kifizetésekről a terhelést megelőző 4 munkanappal, a 4 milliárd forint feletti kifizetésekről a terhelést megelőző 6 munkanappal elektronikus úton adatszolgáltatást teljesít a HM VGH részére.

(2)90 Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatást a HM VGH felülvizsgálja és az Ávr. 5. mellékletében foglalt táblázat 11. sorában meghatározott határidőig tájékoztatja a Kincstárt, illetve a Kincstár Számlavezető Rendszerében az esedékesség időpontját banki könyvelési dátumként megadva indítja az utalást.

(3)91 Az (1) bekezdés szerinti kifizetésekről – a (2) bekezdés szerinti határidőig – a KNBSZ közvetlen adatszolgáltatást teljesít a Kincstár részére.

67. § (1) A honvédelmi szervezet az előirányzatai terhére devizában – ideértve a valutapénztári kifizetéseket is – történő várható kifizetésekről az Ávr. 5. mellékletében foglalt táblázat 10. sorának megfelelően havonta adatszolgáltatást készít.

(2) A honvédelmi szervezet a devizában várható kifizetésekről összesítve, az 500 millió forintot meghaladó kifizetéseket egyedileg megjelölve készített – a HM VGH által kialakított Excel-formátumú – adatszolgáltatását minden hónap 20-áig elektronikus úton közvetlenül küldi meg a HM VGH részére.

(3) A HM VGH az adatszolgáltatásokat felülvizsgálja és az Ávr.-ben meghatározott határidőig összesített kimutatást küld a Kincstár részére.

21. Adatszolgáltatás a Kincstár részére a határidőn túli tartozásállományról és a tartozásállomány kezelésének rendje

68. § A honvédelmi szervezet az általa elismert, lejárt határidőn túli tartozásállományról – nemleges adat esetében is – havonta, a tárgyhónap utolsó napi helyzetének megfelelően, a tárgyhónapot követő hónap 2. munkanapjáig a HM VGH által kialakított és biztosított elektronikus adatszolgáltatást teljesít. Az adatszolgáltatást az intézményi és a központi előirányzatokra külön-külön kell elkészíteni.

69. § (1)92 30 napon túli tartozásállomány esetében az elektronikus adatszolgáltatást követő 5. munkanapig a honvédelmi szervezet vezetője elektronikus feljegyzést küld a HM VGH részére, amely tartalmazza

a) a tartozásállomány kialakulásának okát és

b) a saját hatáskörben nem rendezhető tartozásállomány számszaki és szöveges indokolását.

(2) A saját hatáskörben nem rendezhető tartozásállomány esetén az (1) bekezdés szerinti feljegyzés egy példányát a honvédségi szervezet parancsnoka közvetlen szolgálati elöljárója részére is felterjeszti.

(3)93 Ha a 60 napja lejárt esedékességű, elismert tartozásállomány a honvédelmi szervezet módosított kiadási előirányzatai 10%-át, de legalább a százmillió forintot meghaladja, a honvédelmi szervezet vezetője a tartozásállomány felszámolására irányuló intézkedési tervet készít, amelyet a 68. § szerinti adatszolgáltatással egyidejűleg – honvédségi szervezet esetében a HVKF záradékával ellátva – a HM VGH útján, a HM KÁT részére jóváhagyásra felterjeszt.

(4) A honvédelmi szervezet vezetője az intézkedési terv végrehajtásáról kéthavonta, a (3) bekezdés szerinti módon jelentést terjeszt fel a HM KÁT részére.

70. § A HM VGH

a) az Ávr.-ben meghatározott határidőre költségvetési címekre, alcímekre összesített adatszolgáltatást küld a Kincstár részére,

b) a honvédelmi szervezet által nem rendezhető tartozásállomány esetében saját hatáskörben – a honvédségi szervezet esetében azok szolgálati elöljárójával együttműködve – intézkedik a tartozásállomány megszüntetésére, és

c) a hatáskörében nem rendezhető, tartós fizetésképtelenség megszüntetése, illetve kialakulása felelősének megállapítása érdekében javaslatot terjeszt fel a HM KÁT részére.

VI. Fejezet

A BEVÉTELEKKEL KAPCSOLATOS FELADATOK

22. Az intézményi bevételek tervezése és a központosított bevételek befizetése

71. § (1) A honvédelmi szervezet az éves intézményi és központi költségvetési javaslatában, a 72. §-ban foglaltak kivételével – a (2)–(4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – kiadási és bevételi előirányzatokat tervez, kormányzati funkciószámmal vagy projektkóddal egymástól elkülönítve az Áht. 7. §-a szerinti

a) szakmai alapfeladataként az SzMSz-ében meghatározott,

b) szakmai alapfeladatai ellátását elősegítő, a 101. § (1) bekezdése szerinti alaptevékenységére és

c) vállalkozási tevékenységre.

(2) Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár alaptevékenység keretében kiemelt helyszínen végzett vendéglátási tevékenységéből befolyó bevételét – a felhasznált központi, térítésmentes természetbeni ellátás keretében biztosított készletek visszapótlásának kiadásai és a közüzemi szolgáltatások kiadásai rész kivételével – intézményi bevételként kell tervezni.

(3) A honvédelmi szervezet tevékenységével összefüggő térítési díjak bankkártya-elfogadó terminál alkalmazásával történő befizetéséhez kapcsolódó forgalmi jutalékot a térítésidíj-bevételek terhére kell a költségvetési javaslatban tervezni és az év során elszámolni. Bankkártya-elfogadás forgalmi jutaléka után áfa nem tervezhető.

(4) A jogszabályban vagy közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott térítési díjak összege a forgalmi jutalék összegével nem növelhető.

(5) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti alaptevékenység előirányzatai tervezésének részletes szabályait a 106. § tartalmazza.

72. § (1) A honvédelmi szervezet költségvetésiterv-javaslatában – a Korm. rendelet 28/A. §-ában foglaltak figyelembevételével – nem tervezi a központosított bevételeket.

(2) A HM VGH költségvetésében tervezi

a) a Honvédelmi Minisztérium által nyújtott lakhatási támogatásokról szóló 19/2009. (XII. 29.) HM rendelet 178. § d) pontja szerinti bevételeket,

b) az Infrastrukturális HM utasítás 13. § (1) bekezdés e) pontja szerinti szerződésben nevesített bevételeket és

c) a honvédelmi érdekhez kapcsolódó tevékenységet folytató gazdasági társaságok által fizetett bérleti díjbevételeket.

73. § (1) A központosított bevételeket a honvédelmi szervezet havonta a tárgyhónapot követő hónap 10-éig, a november havi központosított bevételét december 5-éig a HM VGH II. (0102) Központi megnevezésű, 10023002-01782439-00000000 számú kincstári számlára átutalja, és a Számviteli Politika HM Fejezet Egységes Számlarendjében meghatározottak szerint kezeli. Az átutalás során a közlemény rovatban a „KB” megjegyzés mellett fel kell tüntetni a (2) bekezdés szerinti ügydarab nyilvántartási számát is.

(2) A központosított bevételek átutalásával egyidejűleg a beutalt bevételeket részletező, a Számviteli Politika Mintatára szerinti, a központosított bevételek havi átutalásáról és a többletbevételekkel kapcsolatos előirányzat-módosítási javaslatról szóló kimutatást is meg kell küldeni elektronikus úton a HM VGH részére.

74. § Ha a lakhatás támogatási HM utasítás szerint folyósított törlesztési támogatáshoz kapcsolódóan a támogatás visszafizetése a kifizetés évében történik, az elszámolt központosított bevételek következtében felszabaduló előirányzat csökkentésére vonatkozó előirányzat-módosítást a HM VGH-nál kell kezdeményezni.

23. A többletbevételekkel kapcsolatos feladatok

75. § (1)94 A honvédelmi szervezet intézményi és központi költségvetésében jóváhagyott összes eredeti bevételi előirányzatát meghaladó többletbevétele – a (6) bekezdésben foglaltak kivételével – csak a HM GHÁT, illetve az Ávr. 35. § (2) bekezdésben meghatározott esetben, az államháztartásért felelős miniszter előzetes engedélyét követően használható fel.

(2) Az összes bevételi előirányzaton belül a főkönyvi számlaszámokon tervezett bevételek elmaradása vagy túlteljesítése esetén a bevételi előirányzatok – a VIII. Fejezet rendelkezései szerint – saját hatáskörben átcsoportosíthatók a bevételi főösszeg változatlanul hagyása mellett.

(3) A többletbevételből – a 24. alcím szerinti speciális többletbevételek kivételével – a honvédelmi szervezetet megillető – a (4) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti – részt intézményi bevételként kell könyvelni. A többletbevételre vonatkozó előirányzat-módosítási javaslatot a honvédelmi szervezet a (7) bekezdésben foglaltak kivételével a tárgyhónapot követő hónap 10-éig a HM VGH részére megküldi. Az előirányzat-módosító javaslatot szöveges indoklással kell felterjeszteni, amelynek alapján a 76. § szerinti felülvizsgálat végrehajtható.

(4) A (3) bekezdés szerinti szöveges indokolásban be kell mutatni

a) a többletbevétel jogcímét és nettó összegét, továbbá a többletbevételből

aa) központosított bevételként befizetendő,

ab) az előirányzat-módosításra javasolt intézményi bevétel

részösszegét,

b) az a) pont ab) alpontja szerinti intézményi bevételből

ba) a visszatérülés,

bb) a nem visszatérülés

jellegű bevétel részösszegét,

c) a b) pont szerinti többletbevétel intézményi bevételek tárgyévi teljesítésként elszámolt halmozott összegét.

(5) A honvédelmi szervezet a (4) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti visszatérülést a bevételt eredményező tevékenységhez kapcsolódó – a Számviteli Politika Önköltségszámítási Szabályzata szerinti – önköltségszámítás bizonylatával vagy az értékesítési árat, illetve térítési díjat tartalmazó jogszabályi hivatkozással vagy nemzetközi szerződéssel támasztja alá.

(6) A (3) bekezdés szerinti

a) november havi többletbevételre vonatkozó előirányzat-módosító javaslatot december 5-ig kell felterjeszteni,

b) december havi többletbevételt a honvédelmi szervezet kötelezettség jellegű sajátos elszámolásként könyveli december hónapra és a következő év januárjában a tárgyév előirányzatát terhelő teljesített bevételként könyveli.

(7) Az intézményi költségvetés jóváhagyásáig a honvédelmi szervezet alapfeladatai végrehajtásának kizárólagos forrásaként befolyó bevételeket – így különösen a munkahelyi étkeztetés térítési díjbevételeit – teljesített bevételként kell könyvelni, és azok terhére kötelezettség vállalható.

76. § A HM VGH a 75. § (3) bekezdése szerinti felterjesztés alapján

a) megvizsgálja, hogy a többletbevétel jellegének megfelelően intézményi saját bevételként kerülhet-e jóváhagyásra vagy központosított bevételként elvonásra,

b) a teljesített többletbevételek halmozott összegét a Korm. rendelet 28/A. §-a szerint minősíti,

c)95 az a) és b) pont szerinti vizsgálatnak, valamint minősítésnek megfelelően összeállítja a HM GHÁT vagy az államháztartásért felelős miniszter hatáskörébe tartozó előirányzat-módosító javaslatát, illetve intézkedik a központosított bevételek beutalására,

d)96 a 73. § szerint befolyt központosított bevételek alakulásáról, valamint az év közben jelentkező többletfeladatok előirányzat-igényéről – a hatályos költségvetési törvényben, a feleslegessé vált eszközök értékesítéséből származó bevételek felhasználását szabályozó rendelkezésekre tekintettel, a HM ILFF javaslatait figyelembe véve – folyamatosan tájékoztatja a minisztert.

24. Az ajándékokkal, pénzbeli támogatásokkal és az egyéb speciális bevételekkel kapcsolatos feladatok

77. § (1) Pénzbeli vagy természetbeni támogatást, illetve ajándékot, az (5) bekezdés szerinti esetek és honvédelmi szervezet kivételével

a)97 a honvédségi szervezet a HVKF,

b) az a) pontba nem tartozó honvédelmi szervezet a HM KÁT

engedélyével fogadhat el.

(2) Az (1) bekezdés szerinti engedélykérésben be kell mutatni az ajándék elfogadása esetén az ahhoz kapcsolódó egyszeri szállítási és elhelyezési, valamint az évente ismétlődő üzemeltetési és fenntartási kiadások várható összegét.

(3) A honvédelmi szervezet a részére felajánlott és az (1), valamint a (4) bekezdés szerint elfogadott ajándékról vagy támogatásról az adományozóval ajándékozási vagy támogatási szerződést köt. Természetbeni támogatás esetén a szerződés tartalmazza annak piaci értékét is, amely nem lehet „0” forint.

(4) A támogatásként átvett eszközt a honvédelmi szervezet a támogatási szerződésben feltüntetett értéken veszi nyilvántartásba. Az ajándékozási és a támogatási szerződést 10 évig meg kell őrizni.

(5)98 A HM KÁT vagy a HVKF külön engedélye nem szükséges

a) a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (a továbbiakban: HM HIM) részére,

b)99 a HVK részére,

c) a szakképző intézmény részére,

d) az MH Altiszti Akadémia részére,

e) az MH EK részére,

f) a KNBSZ részére,

g)100 a Hvt. 59. § (1) bekezdés i) és m) pontja, valamint 59. § (2) bekezdés a) pontja szerinti feladat végrehajtásában részt vevő honvédelmi szervezet részére, kizárólag e közreműködői feladatára tekintettel a nettó 500 000 forint összeget meg nem haladó, vagy állami szerv, illetve önkormányzat által

felajánlott pénzbeli vagy természetbeni támogatás, illetve ajándék elfogadásához, ha a természetbeni támogatás vagy ajándék elfogadása a honvédelmi szervezetnél és a központi ellátó honvédelmi szervezeteknél nem idéz elő több mint 250 000 forint, évente ismétlődő üzemeltetési és fenntartási többletkiadást, és ha a honvédelmi szervezet az ajándék vagy természetbeni támogatás elfogadásához kapcsolódó egyszeri szállítási, valamint elhelyezési kiadásokat saját költségvetése vagy a támogató költsége terhére rendezi.

(6) A honvédelmi szervezet a részére adományként felajánlott és átvett – a honvédelmi kiállítóhelyek létrehozásáról és működtetéséről, valamint a honvédelmi szervezetek által a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumtól kölcsönzött műtárgyak kezeléséről szóló HM utasítás szerinti – műtárgyakról köteles az átvételt követő 10 napon belül írásban tájékoztatni a HM HIM-et.

78. § (1) Az Európai Unió (a továbbiakban: EU) különböző alapjaitól pályázati úton elnyert, valamint az EU és Magyarország Kormánya (a továbbiakban: Kormány) által társfinanszírozott operatív programok forrásai terhére megjelent felhívások alapján odaítélt támogatásokat és azok felhasználását a honvédelmi szervezet elkülönítetten tartja nyilván.

(2) Az elkülönített nyilvántartás történhet a benyújtott pályázat, illetve az odaítélt támogatás felhasználására kötött támogatási szerződésben vagy támogatási okiratban foglaltak alapján

a) a kedvezményezett honvédelmi szervezet kezdeményezésére a HM VGH által az előirányzat-felhasználási keretszámlához kapcsolódóan,

b) az európai uniós programokhoz programonként a Kincstár által nyitott célelszámolási forintszámlán vagy

c) a kedvezményezett honvédelmi szervezet főkönyvi könyvelésében elkülönítési céllal létrehozott azonosító – címrendkód vagy projektkód – segítségével.

(3) A kedvezményezett honvédelmi szervezet

a) az EU alapjaitól pályázati úton elnyert, illetve az EU és a Kormány által társfinanszírozott operatív programok terhére megjelent felhívások alapján odaítélt támogatásról és annak felhasználásáról a költségvetési beszámolásra vonatkozó szabályozók alapján külön adatszolgáltatást készít, és

b) a kapott támogatással közvetlenül a támogató felé, a támogatási szerződésben vagy támogatási okiratban meghatározott határidőig számol el úgy, hogy a költségvetési beszámolóhoz megküldött adatszolgáltatásban szereplő adatoknak meg kell egyezniük a támogató felé megküldött elszámolásban szereplő adatokkal.

(4) A közvetlenül az EU költségvetéséből kiírt pályázatok vagy az EU és a Kormány által társfinanszírozott operatív programok terhére megjelent felhívások alapján odaítélt, önrészt is igénylő felhívások esetében, illetve a támogatás terhére el nem számolható, saját forrásból finanszírozott költségek elszámolására a pályázó vagy támogatást igénylő honvédelmi szervezet a jóváhagyott költségvetése terhére, feladatai átrendezésével biztosítja a szükséges fedezetet, vagy az a HM fejezet tárgyévi költségvetésében ezen célokra betervezett forrás terhére, egyedi engedély alapján kerülhet elszámolásra.

79. § (1) Az MH üzemeltetésében lévő gépjárművekben keletkezett kárral kapcsolatosan befolyó többletbevételek az MH Anyagellátó Raktárbázis (a továbbiakban: MH ARB) kincstári számlájára folynak be, és azokat az MH ARB előlegként kezeli, és haladéktalanul átutalja a gépjárműkárban érintett honvédelmi szervezet kincstári számlájára. Az átutalásnál a közlemény rovatban a bevétel típusát meg kell jelölni. Az így befolyó bevételt a honvédelmi szervezet – visszatérülésnek minősített – intézményi többletbevételként kezeli és a 75. § (3) bekezdésében foglaltak szerint jár el.

(2) Az (1) bekezdés szerinti többletbevételek, felhasználásra vonatkozó engedély birtokában csak a sérült gépjárművek megjavítására, valamint egyéb, a javításhoz kapcsolódó kiadások – így különösen a szállítási költség – fedezetére használhatóak fel.

80. § A honvédelmi szervezet a téves kifizetésekből a tárgyéven belül befolyt visszafizetéseket a kifizetéssel érintett teljesítési főkönyvi nyilvántartási számlán számolja el. A tárgyéven túl befolyt visszafizetéseket a HM fejezet központosított bevételeként az 10023002-00370004-60000006 számú, HM fejezeti befizetési számla megnevezésű kincstári számlára kell beutalni.

81. § (1) Honvédelmi szervezet bartermegállapodást – a KNBSZ kivételével – a HM KÁT engedélyével köthet. A honvédelmi szervezet a kérelmet – részletes számszaki bemutatással – a HM VGH útján terjeszti fel engedélyezésre.

(2) A bartermegállapodásból és az Áht. 20. §-a szerinti, európai uniós források felhasználásából származó többletbevételek pénzforgalom nélküli saját bevételnek minősülnek, azok – pénzforgalom nélküli kiadások forrásaként történő – saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosítását vagy pótelőirányzatként történő előirányzat-módosítását a VII. Fejezet rendelkezései szerint kell kezdeményezni. A bartermegállapodásból származó többletbevételt terhelő áfa elszámolását és befizetését a honvédelmi szervezet saját előirányzatai terhére rendezi.

82. § A NATO Biztonsági Beruházási Programja Nemzeti Adminisztrációs Költségeinek bevételeit és kiadásait az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja nemzeti feladatainak végrehajtásáról szóló HM utasítás rendelkezései szerint kell tervezni és elszámolni.

83. § (1) A költségvetési év során az árfolyamnyereséget előirányzat nélküli bevételként kell kezelni, és azt az árfolyamveszteségek kiadásainak fedezetére kell felhasználni úgy, hogy az árfolyamnyereség bevételeiből a honvédelmi szervezet előirányzat-módosítást kezdeményez.

(2) A költségvetési év végén, legkésőbb november 30-ig a honvédelmi szervezet a nem előirányzatosított árfolyamnyereség összegének megfelelő kiadási és bevételi előirányzat-módosítást kezdeményez.

24a.101 A bevételek számlázása

83/A. § (1) A honvédelmi szervezetek által teljesített szolgáltatásokból, a honvédelmi szervezet által igénybe vett, továbbszámlázásra kerülő szolgáltatásokból, valamint a vagyon bérbeadás vagy értékesítés útján történő hasznosításából és a költségtérítésekből származó bevételek számlázását a pénzügyi-számviteli szervezeti egység végzi.

(2) A számla kiállítására okirat, feljegyzés és az elvégzett szolgáltatások összegszerűen meghatározott vagy tételes kalkulációja alapján kerülhet sor.

(3) Számlázandó bevételnek minősülnek különösen

a) a dolgozói térítések keretében a mobiltelefon-költségtérítés továbbszámlázása az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár által megküldött, a mobiltelefonszolgáltató által közölt részletező lista lapján,

b) az inkurrencia és hulladékanyag-értékesítés bevételei,

c) bérletidíj-bevételek.

(2) A számlákról a pénzügyi-számviteli szervezeti egység analitikus nyilvántartást vezet. Amennyiben a vevő határidőben, illetve ezt követően a felszólítása ellenére sem tesz eleget a fizetési kötelezettségének, a pénzügyi-számviteli szervezeti egység a dokumentumokat további ügyintézésre átadja a jogi-igazgatási szervezeti egység részére.

25. A bevételek utalványozása

84. § (1) Az Ávr. 59. § (5) bekezdése szerinti és a 73. § (1) bekezdése szerint tovább utalt központosított bevételek kivételével az intézményi bevételek teljesítésének elszámolására csak az utalványozást követően kerülhet sor.

(2) A 79. § (1) bekezdés szerinti bevételek utalványozását a gépjárműkárban érintett honvédelmi szervezetnél kell a könyvelés előtt végrehajtani, és azt követően előirányzat-módosítást kell kezdeményezni.

VII. Fejezet

A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK ÁTCSOPORTOSÍTÁSÁNAK ÉS MÓDOSÍTÁSÁNAK, VALAMINT A TARTALÉK ELŐIRÁNYZATOK KEZELÉSÉNEK RENDJE

26. Előirányzat-átcsoportosítási és -módosítási hatáskörök

85. § (1)102 Szabad előirányzat rendelkezésre állása esetén – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével, valamint figyelemmel a (4) bekezdésben foglaltakra – saját hatáskörben előirányzat-átcsoportosítást hajthat végre a kiadási és a kapcsolódó bevételi előirányzatok terhére vagy javára, a kiemelt kiadási előirányzatok között, a kiemelt előirányzaton belül a rovatok között, valamint a rovatokon belül

a) a honvédelmi szervezet vezetője

aa) az intézményi előirányzatai tekintetében és a központi előirányzatainak címrendkóddal azonosított feladatain belül és között úgy, hogy a kiemelt képességfejlesztési programok címrendkóddal azonosított feladatai közötti előirányzat-átcsoportosítás a HM GHÁT jóváhagyásával történhet,

ab) a kiemelt képességfejlesztési programok címrendkóddal azonosított feladatai között vagy azok növelésére az egyéb előirányzatai terhére az áfa előirányzata tekintetében a kerekítési szabályok érvényesítése érdekében 1000 forint értékhatárig;

b) a HVKF gazdálkodási ügyekért felelős helyettese a honvédségi szervezetek logisztikai előirányzatai között – ideértve a HVK intézményi előirányzatait is – úgy, hogy 15 millió Ft felett a kiemelt képességfejlesztési programok előirányzatai vonatkozásában

ba) a címrendkóddal azonosított feladatok közötti átcsoportosítás – a c) pont szerinti kivétellel – a HM GHÁT jóváhagyásával,

bb) a növelő, az egyéb központi előirányzatok terhére történő átcsoportosítás a HM GHÁT utólagos – a fejlesztés műszaki vagy egyéb változását bemutató – tájékoztatásával;

c) a HVKF a K336 rovat vonatkozásában a 2. Magyar Honvédség költségvetési címre jóváhagyott előirányzatok mértékéig

történhet,

d)103 a HM VGH főigazgatója a központi előirányzatainak feladatai, valamint az intézményi és központi előirányzatai között úgy, hogy a kiemelt képességfejlesztési programok – címrendkóddal azonosított – feladatait érintő előirányzat-átcsoportosítás a b) pont ba) és bb) alpontja szerinti eljárásrendben történhet,

azzal, hogy az intézményi előirányzat-átcsoportosítás a 95. §-ra figyelemmel hajtható végre.

(2)104

(3) A HM VGH főigazgatója, a Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése alapján előirányzat-átcsoportosítást hajthat végre a HM költségvetési fejezet alcímein belül a honvédelmi szervezetek között, továbbá a honvédelmi szervezet költségvetésén belül a személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzatok javára vagy terhére, az érintett honvédelmi szervezet vezetőjének tájékoztatása mellett.

(4) Az (1) és (2) bekezdés szerinti előirányzat-átcsoportosítások nem irányulhatnak a célelőirányzatként, így különösen kormányhatározattal, támogatási szerződés vagy egyéb megállapodás keretében rendelkezésre bocsájtott előirányzatoknak a forrást biztosító dokumentumban foglaltaktól, illetve a költségvetési maradványként jóváhagyott előirányzatok feladattól eltérő átcsoportosítására.

(5) Az Áht. 33. § (4) bekezdés b) pontja szerinti – megállapodáson alapuló – előirányzat-átcsoportosításokat a HM GTSZF koordinálja.

86. § (1)105 Az előirányzat-módosításokat és a 85. §-ba nem tartozó előirányzat-átcsoportosításokat a HM VGH -nál kell kezdeményezni.

(2)106 A kiemelt képességfejlesztési programok feladatainak felsorolását a címrendkódok jegyzéke tartalmazza, melynek felülvizsgálatára és pontosítására a stratégiai tervdokumentumok jóváhagyását követően, illetve szükség szerint eseti jelleggel, a HM GTSZF és a védelmi tervezésért felelős HM szervezeti egység egyetértésével kerül sor.

27. Az előirányzat-átcsoportosítás és -módosítás rendje

87. § (1)107 A KNBSZ rovaton belüli saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosítása kivételével a 85. § szerinti előirányzat-átcsoportosítást vagy az előirányzat-módosítást a honvédelmi szervezet vezetője elektronikus úton, vezetői döntés vagy pótelőirányzat igénylés – 88. § szerinti módon történő – megküldésével kezdeményezi a HM VGH-nál, csatolva az átcsoportosítást vagy a módosítást részletező – a HM VGH által elektronikus úton biztosított – betöltőfájlt.

(2) A honvédelmi szervezet vezetője által aláírt, pénzügyileg ellenjegyzett előirányzat-átcsoportosításról szóló vezetői döntést vagy a pótelőirányzat igénylést – amely részletesen tartalmazza annak indoklását – meg kell küldeni a HM VGH főigazgatója részére.

88. § Az előirányzat-átcsoportosítás kezdeményezéséről vagy módosítási kérelméről

a)108 a b) pont kivételével a honvédelmi szervezet közvetlenül,

b) a honvédségi szervezet az intézményi és a központi előirányzatokat érintően a szakmai elöljáró útján

teljesít adatszolgáltatást a HM VGH részére.

89. §109 A HVK a 88. § b) pontja szerinti adatszolgáltatást felülvizsgálja, annak elfogadása esetén a támogatói záradékkal ellátott vezetői döntést vagy – a Korm. rendelet 7/C. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerint előzetesen – jóváhagyott kérelmet továbbítja a HM VGH részére. Az adatszolgáltatás elektronikus úton történő megküldésekor a vezetői döntéshez vagy kérelemhez az átcsoportosítást vagy a módosítást részletező betöltőfájlt is csatolni kell.

90. § (1) A HM VGH ellenőrzi az elektronikus úton beérkezett előirányzat-átcsoportosítási javaslatok vagy módosítási kérelmek államháztartási szabályok és a 85. § szerinti megfelelőségét, valamint a szabad előirányzatok meglétét, és 3 munkanapon belül

a)110 hiba vagy szabálytalanság esetén azok visszautasításáról elektronikus úton értesíti a honvédelmi szervezetet, honvédségi szervezet esetében a HVK-t, vagy

b) a javaslat, illetve kérelem befogadása esetén a Kincstárt érintő előirányzat-átcsoportosításokat vagy -módosításokat megküldi a Kincstár részére.

(2) Az átcsoportosítások vagy módosítások végrehajtásának rendjét a 96–98. § határozza meg.

91. § (1) Az Áht. 33. § (4) bekezdés b) pontja és (5) bekezdése szerinti fejezetek közötti költségvetési megállapodás előkészítését a honvédelmi szervezet a HM GTSZF-nél kezdeményezi, ezzel egyidejűleg a megállapodáshoz kapcsolódó előirányzat-átcsoportosítási kérelmet a HM VGH részére megküldi.

(2) Az előirányzat csökkentésére irányuló megállapodást a HM VGH pénzügyileg ellenjegyzi.

(3) A HM VGH a megállapodás aláírását követően a Kincstár felé intézkedik az előirányzat-átcsoportosítással kapcsolatos feladatok végrehajtására.

92. § A költségvetési év zárásának előkészítési szakaszában a költségvetési címek, alcímek, kiemelt előirányzatok és rovatok közötti előirányzat-átcsoportosításokat, valamint az előirányzat-módosításokat legkésőbb a HM VGH főigazgatója által – a Kincstár elnökének zárási körlevelében foglaltak figyelembevételével – kiadott tájékoztatóban megjelölt határidőig lehet kezdeményezni.

28. Az előirányzat-átcsoportosítás különös szabályai

93. §111 (1)112 A honvédelmi szervezet a 85. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja, valamint a HVK a 85. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti, a kiemelt képességfejlesztési programokhoz kapcsolódó előirányzat-átcsoportosításairól szóló szakmai indoklást felterjeszti a HM GHÁT részére.

(2)113 A felterjesztés HM GHÁT általi jóváhagyását követően a HM VGH a 97. § szerint jár el.

94. §114 Egyes hazai és a nemzetközi feladatokra jóváhagyott előirányzatok csökkentésére irányuló előirányzat-átcsoportosítás vagy előirányzat-módosítás csak a keretgazda előzetes írásbeli hozzájárulásával kezdeményezhető és hajtható végre.

95. § Az intézményi költségvetésekben

a) az Infrastrukturális HM utasítás szerinti elhelyezési szolgáltatási szerződéssel kapcsolatos elhelyezési szakanyagokat és szolgáltatásokat érintő előirányzat-átcsoportosítás – a KNBSZ előirányzatai és a honvédségi szervezet laktanyagondozási és épülettakarítási feladatai előirányzatainak kivételével –,

b) az 1. melléklet szerinti 99 pénzügyi és számviteli anyagnemhez tartozó előirányzatok csökkentésére irányuló előirányzat-átcsoportosítás,

c) a személyi juttatások között elszámolásra kerülő reklám- és propagandakiadások előirányzatait érintő előirányzat-átcsoportosítás

a HM VGH – elektronikus úton kiadott – engedélyét követően kezdeményezhető és hajtható végre.

29. A saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosítás és a miniszteri hatáskörű előirányzat-átcsoportosítás vagy -módosítás végrehajtása

96. § A saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-átcsoportosítással növelt költségvetési előirányzat csak a főkönyvben történő könyvelés után használható fel.

97. § (1) A saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosítás könyvelését – a Korm. rendelet 2. § (4) bekezdés a) pontja alapján – a központi pénzügyi és számviteli ellátásra utalt honvédelmi szervezet esetében a HM VGH

a) rovatokon belüli átcsoportosítások vonatkozásában az adatszolgáltatás elektronikus úton történő beérkezését,

b)115 kiemelt előirányzatok vagy rovatok közötti átcsoportosítások vonatkozásában a Kincstár visszaigazolását követő 3 munkanapon belül elvégzi, és arról – a HM KGIR-ben rögzített adatok alapján – a honvédelmi szervezet pénzügyi és számviteli ellátását végző szervezeti egység vezetőjét elektronikus úton tájékoztatja.

követő 3 munkanapon belül elvégzi, és arról – a HM KGIR-ban rögzített adatok alapján – a honvédelmi szervezet vezetőjét tájékoztatja.

(2)116 A KNBSZ a saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosításai könyvelését

a) rovatokon belüli átcsoportosítások vonatkozásában önállóan,

b) kiemelt előirányzatok, valamint rovatok közötti átcsoportosítás esetében a Kincstár visszaigazolása alapján a HM VGH – 3 munkanapon belüli – értesítését követően

végzi.

98. §117 A HM GHÁT hatáskörébe tartozó előirányzat-átcsoportosítást vagy -módosítást igénylő javaslatok és kérelmek esetében a HM VGH a javaslatot vagy kérelmet, záradékával ellátva terjeszti fel.

30. A tartalék előirányzatok kezelésének rendje

99. § (1) A jóváhagyott előirányzatok terhére

a) a Korm. rendelet 2. § (4) bekezdés b) és c) pontja szerinti központi létszám-, bér- és illetménygazdálkodás keretében – a Létszámgazdálkodási utasítás rendelkezései szerint – a tárgyévi költségvetési létszám és az elemi költségvetési létszám különbözetéből adódó költségvetési létszám-, valamint az ahhoz kapcsolódó kiadási és támogatási előirányzatok terhére előirányzatonként és alcímenként elkülönítve tartalék keret, továbbá

b)118 a miniszter és a HVKF részére költségvetési működési célú támogatás forrással kiadási tartalék-előirányzat

kerül megállapításra.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja költségvetési létszám-, kiadási és támogatási előirányzat tartalékot a HM VGH kezeli és tartja nyilván.

(3) Az (1) bekezdés b) pont szerinti miniszteri tartalékot a HM GTSZF a (4)–(6) bekezdésben foglaltak szerint kezeli és tartja nyilván.

(4)119 A jóváhagyott miniszteri tartalék-előirányzatok alakulásáról és a beérkezett igényekről a HM GTSZF a HM GHÁT útján folyamatosan tájékoztatja a minisztert.

(5) A HM Miniszteri Titkárságra beérkező pótelőirányzat igényeket a titkárságvezető felülvizsgálja, és egyetértése esetén továbbítja a HM GTSZF részére.

(6) A HM GTSZF

a)120 a HM VGH-val együttműködve felülvizsgálja a pótelőirányzat-igényt, és a HM GHÁT útján javaslatot terjeszt fel a miniszter részére,

b)121 a tárgyév október 31-ig beérkezett igényekről a tárgyévre vonatkozó utolsó javaslatot november 15-ig terjeszti fel a HM GHÁT útján a miniszter részére, amely tartalmazza az addig fel nem használt előirányzat átcsoportosítására vonatkozó javaslatot is,

c) a miniszter döntéséről tájékoztatja az igényt beküldő honvédelmi szervezet vezetőjét és a HM VGH-t a szükséges előirányzat-átcsoportosítások végrehajtása érdekében.

(7)122 Az (1) bekezdés b) pontja szerinti HVKF tartalék a 2. Magyar Honvédség költségvetési címen kerül jóváhagyásra, azt a HVK kezeli és tartja nyilván.

100. § (1) A honvédelmi szervezet az éves költségvetés végrehajtása során felmerülő, de jóváhagyott előirányzataiból nem finanszírozható – elemi költségvetési létszám alapján feltölthető beosztások – létszámigényének biztosítása érdekében kezdeményezi a jóváhagyott elemi költségvetési létszám módosítását.

(2) A létszám módosítására vonatkozó vezetői döntésről az érintett honvédelmi szervezet mellett a HM VGH is tájékoztatásra kerül, melynek alapján a HM VGH a létszám-, kiadási és támogatási előirányzat-módosítást saját hatáskörben végrehajtja.

(3) Az (1)–(2) bekezdés szerinti eljárás rendjét részletesen a Létszámgazdálkodási utasítás szabályozza.

VIII. Fejezet

A KIEGÉSZÍTŐ ÉS VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG SZABÁLYAI

31. Általános szabályok és adminisztratív feladatok

101. § (1) Kiegészítő tevékenység az Áht. 7. § (2) bekezdés a) pontja szerinti, a szakmai alapfeladatok ellátását elősegítő, nem kötelezően és elsődlegesen nem haszonszerzés, hanem a szabad kapacitás kihasználása céljából végzett alaptevékenység, amelyből származó bevétel 109. § szerinti része a honvédelmi szervezetet illeti meg, és annak vezetője a bevétel terhére a tevékenységben részt vevőket a 111. § szerint anyagi elismerésben részesítheti.

(2) Kötelezően végzett tevékenység a honvédelmi szervezet SzMSz-ében rögzített alaptevékenysége, szakmai alapfeladatai, valamint azon tevékenységek, amelyek végrehajtására a honvédelmi szervezetet jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz vagy belső rendelkezés kötelezi, és amelyek elvégzéséhez szükséges személyi állomány a honvédelmi szervezet állománytáblája vagy munkaköri jegyzéke szerint biztosított.

(3)123 Nem kötelezően végzett tevékenység az olyan, a honvédelmi szervezet vezetője által engedélyezett szolgáltatási tevékenység, amelyet az abban részt vevők a szolgálatteljesítési vagy munkaidőn belül a munkaköri leírásukban részükre meghatározott feladatok mellett, a szolgálatteljesítési vagy munkaidőn túl önként vállalva hajtanak végre.

102. § (1)124 A honvédelmi szervezet a rendszeresen végzett kiegészítő tevékenységét a gazdálkodási szabályzatában vagy külön szabályzatában meghatározott rend szerint, vállalkozási tevékenységét vállalkozási szabályzata szerint gyakorolja azzal a feltétellel, hogy a tevékenység teljesítéséből származó bevételeknek fedezniük kell a felmerülő költségeket.

A bevételek számlázására vonatkozó szabályokat a 83/A. § tartalmazza, részletszabályairól a honvédelmi szervezet gazdálkodási szabályzatában kell rendelkezni.
(2) A kiegészítő tevékenység – az (1) bekezdés szerinti – szabályzatának tartalmaznia kell legalább a tevékenység megnevezését, valamint az Alapítási utasítás 14. § (1) bekezdés b)–d) és g) pontjában foglaltakat.
(3) A vállalkozási szabályzat tartalmi követelményeit az Alapítási utasítás határozza meg.

103. § Rendszeresen végzett kiegészítő tevékenység különösen

a) az MH EK kapacitásának kihasználását célzó, a NEAK által nem finanszírozott tevékenysége,

b)125 az MH ARB műszaki eszközök karbantartására, kalibrálására, javítására, valamint a biztonságtechnikai vizsgálatra és a szakmai tanácsadásra irányuló szolgáltatási tevékenysége,

c) a honvédségi szervezetnél, a kiképzési-oktatási és regeneráló központokban (a továbbiakban: KORK), a Honvéd Kulturális Központban (a továbbiakban: HKK) és a Hotel Hadikban az igényjogosult állomány, más természetes személyek és a honvédelmi szervezet által támogatott civil szervezetek részére szervezett rendezvények élelmezési biztosítása,

d) a HKK kulturális, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (a továbbiakban: MH RKKK) rekreációs és a KORK regeneráló pihentetési célú tevékenysége szabad kapacitásának kihasználása és az azokhoz kapcsolódó vendéglátási, rendezvényszervezési tevékenységek,

e) az MH ARB által üzemeltetett méretes szabóság méretes ruházat- és lábbelikészítési szabad kapacitásának kihasználása és

f)126 az egyes honvédségi szervezetek által laboratóriumi vizsgálatok lefolytatása, speciális robbantásos eljárással végzett fémhegesztési, valamint egyéb katonai szakértelmet és eszközöket igénylő tevékenységek.

104. § (1) A honvédelmi szervezetnek az alapító okirata szerinti mértékig engedélyezett, rendszeresen végzett vállalkozási tevékenysége megkezdése előtt, de – amennyiben az Ávr. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerint a honvédelmi szervezet rendszeresen ellátott vállalkozási tevékenységét az SzMSz vagy annak módosítása megjelöli – legkésőbb az SzMSz-ének vagy annak módosítása hatálybalépéséig össze kell állítania vállalkozási szabályzatát, és a honvédelmi szervezet vezetőjének jóvá kell hagynia azt.

(2)127 Vállalkozási tevékenység csak akkor végezhető, ha az nem veszélyezteti az alaptevékenység szakmai alapfeladatainak végrehajtását. Honvédségi szervezet vállalkozási tevékenységet csak a HVKF előzetes engedélyével folytathat. Az engedély iránti kérelmet szolgálati úton, a HM VGH szakmai záradékával ellátva kell felterjeszteni.

105. § A kiegészítő és a vállalkozási tevékenység, ideértve a nem rendszeres, eseti jellegű tevékenységeket is, a Számviteli Politika Önköltségszámítási Szabályzatának rendelkezései szerint kialakított térítési díjak vagy értékesítési árak alkalmazásával és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseinek megfelelő szerződés alapján végezhető.

32. A kiegészítő és vállalkozási tevékenység előirányzatainak tervezése

106. § (1) A honvédelmi szervezet költségvetési javaslatában a kiegészítő és a vállalkozási tevékenységet, valamint – a (2) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – a logisztikai ellátásra utalt honvédelmi szervezet bevételeit és kiadásait elkülönítve, teljeskörűen tervezi, ide nem értve

a) kiegészítő tevékenység esetében a 107. § szerinti fejezeti visszatérüléssel és a működési hozzájárulással,

b) vállalkozási tevékenység esetében a 112. § (1) és (2) bekezdésével

kapcsolatosan elszámolandó kiadásokat.

(2) A kiegészítő tevékenységet végző, logisztikai ellátásra utalt honvédelmi szervezet

a) költségvetési javaslatában szerepelteti a tevékenységéhez kapcsolódó áfaelszámoláshoz és -befizetéshez, valamint a 111. § (1) bekezdése szerinti jutalmazására, teljesítményjuttatás kifizetésére, továbbá belföldi rendezvényekkel összefüggésben felmerülő reprezentációs kiadásokra tervezett bevételeket és kiadásokat,

b) a tevékenységéhez szükséges egyéb eszközigényéről adatszolgáltatást nyújt az ellátó honvédségi szervezet költségvetési javaslata összeállításához.

(3) A kiegészítő tevékenység előirányzatainak elkülönített tervezését, továbbá elszámolását a 02 kezdő számsorú forrás és az anyagnem szerinti jelölések alkalmazásával kell biztosítani.

(4) A vállalkozási tevékenység tervezése során az (1) bekezdés szerinti elkülönítést a kormányzati funkciószám alkalmazásával kell biztosítani.

33. A kiegészítő tevékenység bevételeinek elszámolása és felhasználása

107. § (1) A kiegészítő tevékenységből származó bevételeknek a közterhek, így különösen az áfa kiegyenlítését követően fennmaradó összegéből a tevékenység során felhasznált csapatbeszerzésű készletek és szolgáltatások kiadásait – a 3. § 5. pontja szerinti – intézményi bevételként kell visszapótolni, visszatéríteni.

(2)128 Az (1) bekezdésben meghatározottak eredményeképpen fennmaradó bevételből

a) a felhasznált központi, térítésmentes természetbeni ellátás keretében biztosított készletek visszapótlásának kiadásait,

b) az alkalmazott technikai eszközök értékcsökkenési leírásának összegét és

c) a közüzemi, valamint őrzés-védelmi szolgáltatások kiadásainak visszapótlását

fejezeti visszatérülés címén,

d) a honvédelmi szervezetnél egyébként is felmerülő személyi kiadások és járulékai megtérülő, kiszámlázott része 40%-ának visszapótlását működési hozzájárulásként

a HM költségvetési fejezet – 3. § 11. pontja szerinti – központosított bevételeként kell elszámolni és befizetni.

(3) A (2) bekezdés b) pontja szerinti értékcsökkenési leírás és c) pontja szerinti szolgáltatások fejezeti visszatérülésének mértéke

a) közüzemi szolgáltatás igénybevétele esetén – amennyiben az közvetlenül nem mérhető – az áfával, valamint a személyi kiadások és járulékai megtérülő összegével csökkentett bevétel 10%-a, vagy

b) közüzemi szolgáltatás igénybevétele nélkül az áfával, valamint a személyi kiadások és járulékai megtérülő összegével csökkentett bevétel 5%-a.

108. § (1) A kiegészítő tevékenységet végző, logisztikai ellátásra utalt honvédelmi szervezet a tevékenységéből származó bevételének a közterhek, így különösen az áfa kiegyenlítését követően fennmaradó összegéből

a) végrehajtja a 107. § (2) bekezdése szerinti elszámolást, valamint befizetést,

b) a bevétel a) pont, valamint 111. § (1) bekezdése szerint személyi juttatásokra és járulékaira, valamint reprezentációs kiadásokra tervezett összegével csökkentett részét a 36732 Más szervezetet megillető egyéb bevételek elszámolása főkönyvi számlaszámra átkönyveli és

c) a 36732 Más szervezetet megillető egyéb bevételek elszámolása főkönyvi számlaszámra átkönyvelt összeget időszakonként, de legkésőbb a tárgyév IV. negyedévében továbbutalja a logisztikai ellátó honvédségi szervezet részére úgy, hogy a logisztikai ellátó honvédségi szervezetnél kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány ne keletkezzen.

(2) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti átutalásnál a közlemény rovatba az átutalt összeg felhasználására vonatkozó – egyidejűleg megküldött – rendelkezés nyilvántartási számát kell rögzíteni.

109. §129 A honvédelmi szervezet a bevételek 107. § szerint csökkentett összegét működési, beruházási és felújítási kiadásaira fordíthatja.

110. § A kiegészítő tevékenységből származó, a HM költségvetési fejezet – 3. § 11. pontja szerinti – központosított bevételét képező bevétel elszámolását és befizetését, továbbá a többletbevételek előirányzat-módosítását a VI. Fejezetben meghatározott időben és eljárásrend szerint kell végrehajtani.

111. §130

34. A vállalkozási tevékenység bevételeinek elszámolása és felhasználása

112. § (1) A vállalkozási tevékenység végzéséhez igénybe vett eszközök értékcsökkenési leírását, valamint a vállalkozási tevékenységhez igénybe vett közüzemi szolgáltatások költségeit a 107. § (3) bekezdése szerint kell megállapítani, és a 110. § szerint kell megfizetni.

(2) A honvédelmi szervezet vállalkozási tevékenységét fenntartási hozzájárulás címén a HM költségvetési fejezet – 3. § 11. pontja szerinti – központosított bevételeként befizetési kötelezettség terheli, melynek mértéke a „051 személyi juttatások” nyilvántartási számlán a vállalkozási szakfeladatra együttesen elszámolt kiadások 5%-a. A fenntartási hozzájárulást a tárgyévet követő évben folyó kiadásként kell elszámolni, és befizetését a tárgyévet követő év január 20-ig a 80. § szerinti számlára – a közlemény rovatban fenntartási hozzájárulás megjegyzéssel – kell teljesíteni. A befizetési kötelezettséggel kapcsolatos kiadást az érintett honvédelmi szervezet intézményi költségvetésében, vállalkozási szakfeladaton számolja el.

(3) A honvédelmi szervezet az Áhsz. rendelkezései szerint megállapított vállalkozási maradványa terhére, az Áht. 46. § (3) bekezdése szerinti befizetési kötelezettségét a 73. § szerinti kincstári számlára történő átutalással teljesíti.

(4) A vállalkozási tevékenységből származó bevételek (2) bekezdés, valamint 107. § (1) bekezdése és (2) bekezdés a)–c) pontja szerint csökkentett összege a honvédelmi szervezet vezetőjének döntése alapján használható fel.

IX. Fejezet

KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÁS ÉS A ZÁRSZÁMADÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADATSZOLGÁLTATÁS

113. § (1)131 A honvédelmi szervezet intézményi költségvetési beszámolójának elkészítését, zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatását és egyéb, a könyvvezetéssel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségeit a 114. § h) és i) pontjában, a Korm. rendelet 7/C. § (1) bekezdés d) pontjában, valamint a HM VGH által összeállított és a HM GHÁT által évente kiadmányozásra kerülő, a költségvetési beszámoló elkészítésének és a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás rendjét szabályozó körlevelekben foglaltak szerint, a honvédelmi szervezetek vonatkozásában a HVKF középirányítói feladatai figyelembevételével teljesíti.

(2) A HM VGH a Korm. rendelet 17. §-ában meghatározottak szerint összeállítja a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény szerkezeti rendjének megfelelő részletezettségű költségvetési beszámolót, valamint a költségvetési zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást, és azt megküldi a PM és a Kincstár részére.

113/A. §132 (1) A HM KÁT fejezeti gazdálkodási jogkörében beszámolási rendszert működtet. A beszámoltatás célja a költségvetési gazdálkodás eredményeinek áttekintése, a felhasználások nyomon követése és a költségvetési gazdálkodási mozgástér bemutatása.

(2) A beszámoló összeállítását és végrehajtását havonta, vagy külön feladatszabás szerinti időpontban a HM GHÁT szakmai felügyelete mellett a HM KOF koordinálja.

X. Fejezet

A KORM. RENDELET 5. §-A SZERINTI, A PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI ELLÁTÁSSAL KAPCSOLATOS MUNKAMEGOSZTÁS ÉS FELELŐSSÉGVÁLLALÁS RENDJE

35. A könyvvezetéssel, a pénzügyi ellenjegyzéssel, a pénzforgalom lebonyolításával és a beszámolással kapcsolatos központi ellátáshoz kapcsolódó munkamegosztás és felelősségvállalás rendje

114. § A pénzügyi gazdasági szerv a saját és az ellátott honvédelmi szervezet vonatkozásában a HM KGIR feladataira tekintettel, a logisztikai szakállománnyal együttműködve

a)133 a kötelezettségvállalás adatait a 31. § (3) bekezdése szerint a HM KGIR-ban rögzíti,

b) a beérkezett szállítói számlákkal az 50–53. § szerint jár el, majd a számlát rögzíti a HM KGIR-ban,

c) a honvédelmi szervezethez befolyó bevételeket rögzíti a HM KGIR-ban, amennyiben az nem a HM KGIR-ból kiállított vevői számlából származó bevétel,

d) a kincstári kivonatot és a hozzá kapcsolódó szállítói számlákat a Számviteli Politika Bizonylati rend szabályzatában előírtak szerint iktatja,

e) a pénzforgalommal kapcsolatos vegyes és helyesbítő könyveléseket kezdeményezi a HM KGIR-ban,

f) a 65–67. § szerinti eljárásrendnek megfelelően adatszolgáltatást teljesít a HM VGH részére a kincstári körön kívülre irányuló nagy összegű, forintban, valamint a devizában tervezett kifizetésekről,

g) az 54. § szerint összeállított támogatási keretigénylés alapján a HM VGH-tól közvetlenül igényli a havi támogatási előirányzat-felhasználási keretet,

h) összeállítja a költségvetési zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást, és azt – a honvédelmi szervezet vezetőjének aláírását követően – szolgálati úton, a beszámolási körlevélben foglaltak alapján terjeszti fel,

i)134 közvetlen adatszolgáltatást nyújt a HM VGH részére az intézményi elemi költségvetési beszámolóhoz és az időközi költségvetési és mérlegjelentésekhez, valamint felhasználási tervekhez, és

j) biztosítja az intézményi költségvetési beszámoló és az időközi költségvetési és mérlegjelentések analitikus alátámasztottságát.

115. § A HM VGH könyvvezetési és pénzügyi ellenjegyzési feladatok végrehajtását, valamint a pénzforgalom kezelését és lebonyolítását végző szervezeti egységei

a)135 a 114. § a) pontja szerinti adatrögzítést követően a kötelezettségvállalások HM VGH jogkörébe tartozó pénzügyi ellenjegyzését a 11. alcím szerint végzik,

b) a szállítói számláknak a 114. § b) pontja szerinti rögzítését követően a kontírozás összefüggéseit ellenőrzik, hiba esetén közvetlenül intézkednek a pénzügyi gazdasági szerv felé annak javítására, majd végrehajtják az üzemgazdasági szemléletű könyvelést,

c) előkészítik, majd végrehajtják az átutalást,

d) a kincstári kivonat alapján végrehajtják a pénzforgalmi könyvelést és a kivonatot elektronikus úton közvetlenül megküldik a pénzügyi gazdasági szerv részére,

e) a 114. § c) pontja szerinti rögzítéseket ellenőrzik és végrehajtják a könyvelést,

f) a pénzügyi gazdasági szervvel egyeztetve végrehajtják az átkönyveléseket, a vagyonváltozást érintő és a pénzforgalomhoz kapcsolódó soron kívüli, halaszthatatlan helyesbítő könyveléseket, valamint az azokhoz kapcsolódó rovatrendezéseket,

g) a 114. § f) pontja szerint megküldött formanyomtatványt az ellenőrzést követően megküldik a Kincstár részére,

h) végzik a házipénztár, valutapénztár könyvelését a HM KGIR-ban,

i) a honvédelmi szervezet a 116. § 15. pontja szerinti kezdeményezése alapján – a Számviteli Politika Pénzkezelési Szabályzatában foglaltak szerint – rendezik az intézményi kincstári kártyával kapcsolatos adminisztratív feladatokat,

j) a 114. § g) pontja szerinti igények felülvizsgálatát követően a honvédelmi szervezet részére kiutalják a havi támogatási előirányzat-felhasználási kereteket, és

k)136 a Korm. rendelet 17. §-ában meghatározottak szerint összeállítják az intézményi elemi költségvetési beszámolót, továbbá az intézményi időközi költségvetési és mérlegjelentéseket, valamint a felhasználási terveket.

36. A pénzügyi és számviteli ellátásra utalt honvédelmi szervezet és az ellátó honvédelmi szervezet közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendje

116. § (1) Az ellátott honvédelmi szervezetek vonatkozásában a referatúra, valamint a pénzügyi és számviteli ellátást végző honvédelmi szervezetek pénzügyi és számviteli szervezeti egysége – ideértve a válságkezelő és békeműveleteket támogató kontingensek állománytáblájában rendszeresített pénzügyi és számviteli szervezeti egységeket is –

1. az ellátási körébe tartozó honvédelmi szervezet vezetőit folyamatosan és rendszeresen tájékoztatja a költségvetési pénzügyi lehetőségekről, a szakterületet érintő rendelkezésekről,

2. az ellátott személyi állományt szükség szerint tájékoztatja a rájuk vonatkozó és a szakterületet érintő rendelkezésekről, döntésekről,

3. szervezi és vezetője végzi a költségvetési gazdálkodás pénzügyi gazdasági vezető hatáskörébe tartozó szakterületi feladatait,

4. nyilvántartja és kezeli a honvédelmi szervezet hatáskörében felhasználható gazdálkodási kereteket, költségvetési előirányzatokat,

5. együttműködik a logisztikai, továbbá az egyéb, erőforrás-gazdálkodásban érintett szervezeti egységekkel vagy honvédelmi szervezettel,

6. véleményezi a szolgálati elöljáró vagy a felügyeleti szerv vezetője hatáskörébe tartozó és a szakterületet érintő pénzügyi jellegű beadványokat, kérelmeket,

7. vezetője állandó tagként vagy állandó meghívottként részt vesz a honvédelmi szervezet gazdálkodási bizottságában, ha a honvédelmi szervezetnél gazdálkodási bizottság kerül felállításra,

8. vezetője részt vesz a személyi állomány pénzbeli járandóságainak megállapítására vonatkozó, valamint a gazdálkodási tárgyú – egyedi és normatív jellegű – jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök és belső rendelkezések előkészítésében,

9. számvetést készít az előirányzat-felhasználási keret igény összeállítása érdekében a helyi gazdálkodási körbe tartozó pénzügyi jellegű várható kiadásokról és bevételekről,

10. összeállítja az intézményi szintű költségvetési előirányzatok tervezésére és módosítására vonatkozó javaslatokat,

11. vezetője gyakorolja a 38–40. § szerint a kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzésére vonatkozó jogköröket,

12. közreműködik a kártérítési és kártalanítási ügyek rendezésében,

13. koordinálja a bevételek beszedését, és végrehajtja azok minősítését, valamint kezeli a többletbevételeket,

14. teljesíti és elszámolja a központi befizetési kötelezettségeket,

15. végzi a honvédelmi szervezet intézményi kincstári kártyával történő ellátásával kapcsolatos feladatokat – így különösen az igénylést, kezelést, nyilvántartást, őrzést, módosítást és megszüntetést – úgy, hogy az igénylést és megszüntetést a honvédelmi szervezet vezetőjének aláírását követően közvetlenül küldi meg a HM VGH részére, és az igénylés visszaigazolását követően értesíti a jogosultat az intézményi kincstári kártya átvételéről,

16. felszámítja, nyilvántartja és kezeli a pénzügyi előirányzat-kereteket,

17. a készpénzfizetési szállítói számlákat kiegyenlíti, biztosítja a vásárlási előlegeket, és végrehajtja azok elszámoltatását,

18. intézményi szintű pénzügyi és számviteli belső szakellenőrzést hajt végre, és

19. az 56–59. §-ban meghatározottak szerint működteti a házipénztárt, valutapénztárt és a pénztárszolgálathoz tartozó kifizetőhelyet.

(2) Az ellátott honvédelmi szervezet

a) gazdálkodási szabályzatában rögzíti az ellátó honvédelmi szervezettel való kapcsolattartásra vonatkozó előírásokat és a költségvetés tervezésével, valamint a beszámolással kapcsolatos adatszolgáltatás rendjét, és

b) megkeresés esetén a feltüntetett határidő betartásával adatot szolgáltat az ellátó honvédelmi szervezet részére.

XI. Fejezet

A KORM. RENDELET 5. §-A SZERINTI LOGISZTIKAI ELLÁTÁSSAL KAPCSOLATOS MUNKAMEGOSZTÁS ÉS FELELŐSSÉGVÁLLALÁS RENDJE

37. A központi logisztikai ellátó szervezetek feladatai

117. § (1)137 A központi logisztikai ellátó szervezetek a gazdálkodási feladataikat az MH felső- és középirányításért felelős szervezeteinek szakmai irányításával végzik.

(2) A központi logisztikai ellátó szervezetek hajtják végre

a) a Beszerzési utasításban hatáskörükbe utalt eszközök és szolgáltatások beszerzését,

b) a központi logisztikai gazdálkodás során a jóváhagyott elemi költségvetésük és a megkötött szerződések alapján a kapcsolódó ellenőrzési, vagyonbavételi és kifizetési feladatokat,

c) a készletek, valamint a technikai eszközök átvételével, értékelésével, készletezésével, fejezetszintű központi, valamint a központi készleteket érintő intézményi nyilvántartásával, tárolásba helyezésével vagy kiadásával, karbantartásával és frissítésével, állagmegóvásával, időszakos felülvizsgálatai végrehajtásával, rendeltetésszerű használatra való alkalmassága fenntartásával és honvédelmi célra feleslegessé nyilvánításának előkészítésével, az elszámolásokkal, az ártalmatlanítással kapcsolatos feladatokat,

d) a HM vagyonkezelésébe tartozó, honvédelmi célra feleslegessé vált ingó vagyonelemek kezelésével kapcsolatos hatáskörükbe tartozó feladatokat, a veszélyes anyagok műszaki ellenőrzését, laboratóriumi és szavatossági vizsgálatokat, valamint a kijelölt veszélyes anyagok, a hadfelszerelés tárolásközi kiszolgálását és

e) a kommunikáció technikai feltételeinek biztosítását, a távközlő hálózat üzemeltetését és felügyeletét, valamint a részükre meghatározott egyéb feladatokat.

118. § 138A központi logisztikai ellátó szervezetek az ellátási körükbe utalt honvédelmi szervezetek logisztikai szakanyaggal történő ellátásának biztosítása során a HVKF rendelkezéseinek megfelelően

a)139 jelentést készítenek az év során a honvédelmi szervezetek által benyújtott eszköz- és szolgáltatásigényekről,

b) jelentést készítenek a központi raktári készletek helyzetéről, és

c) végrehajtják a beruházások aktiválását.

119. § A költségvetési év során a központi logisztikai ellátó szervezetek a központi logisztikai előirányzatokra vonatkozóan

a) nyilvántartásukba felvezetik az elemi költségvetési előirányzatokat, és folyamatosan rögzítik a felhasználásokat,

b) analitikus és főkönyvi nyilvántartást vezetnek az előirányzatok év közbeni módosításairól,

c) a pénzügyi gazdasági szervtől átvett szállítói számlákat a HM KGIR-ban történő kontírozása és utalványozása után kifizetésre átadják a pénzügyi gazdasági szerv részére,

d) átveszik a beszerzett eszközöket és készleteket, a szolgáltatásokat fogadják, végrehajtják a HM KGIR-ban történő bevételezéseket,

e) az előirányzatok felhasználásáról – a keretgazda által meghatározott rendszerességgel – adatszolgáltatást nyújtanak, valamint időszaki szakmai számszaki beszámolót készítenek,

f) a szakmai felelősségi körük szerint végzik az egészségügyi eszközök és szakanyagok biztosításával kapcsolatos feladatok végrehajtásának tervezését, szervezését,

g) ellátják a hatáskörükbe tartozó vagyonnyilvántartási feladatokat, és

h) a pénzügyi gazdasági szervvel együttműködve végzik a bevételekkel kapcsolatos feladatokat.

38. A logisztikai ellátó és az ellátásra utalt honvédelmi szervezet közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendje

120. § (1) Az ellátó honvédségi szervezet

a) az ellátott honvédelmi szervezet részére költségvetési előirányzatokat tervez minden ellátásba vont anyagnem tekintetében az ellátott honvédelmi szervezet vezetőjének bevonásával,

b) a rendelkezésre álló erőforrásokat figyelembe véve biztosítja az ellátott honvédelmi szervezet által igényelt anyagokat, eszközöket és szolgáltatásokat,

c) felelős a természetbeni ellátásra vonatkozó információk biztosításáért az ellátott honvédelmi szervezet részére,

d) a természetben nyújtott ellátásra vonatkozó adatokat ellátottanként elkülönítetten tartja nyilván,

e) felelős a vagyonában nyilvántartott és az ellátott honvédelmi szervezet részére biztosított eszközök és készletek értékeléséért, leltározásának végrehajtásáért, és

f) gazdálkodási szabályzatában az ellátott honvédelmi szervezettel egyeztetve, az ellátottal való kapcsolattartás rendjét rögzíti.

(2) Az ellátott honvédelmi szervezet biztosítja

a) a tervezéshez, ellátáshoz, beszámoláshoz szükséges adatszolgáltatást az ellátó honvédelmi szervezet részére,

b) az anyagfelelősök kijelölését, aláírásmintájuk ellátó honvédségi szervezet részére való megküldését, az ellátó honvédelmi szervezettel történő időszakos adategyeztetést,

c) a részére kiutalt logisztikai erőforrások gazdaságos felhasználását, rendeltetésszerű használatát, karbantartását, technikai kiszolgálását, tárolását, tárolóhelyi nyilvántartását, megőrzését, az ellátó honvédségi szervezet által végrehajtott leltározás során azok rendelkezésre állását,

d) az ellátó honvédségi szervezet gazdálkodási szabályzatában az ellátott honvédelmi szervezetre vonatkozó előírások teljesülését.

(3) Az a honvédelmi szervezet, amely valamely szaktevékenységi területen utalásra került, az adott szaktevékenységre vonatkozóan költségvetési előirányzatot nem tervezhet.

XII. Fejezet

SPECIÁLIS GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYOK

39. A KNBSZ gazdálkodásának speciális szabályai

121. § (1) A KNBSZ részére békeidőszakban központi ellátás keretében a KNBSZ és az MH együttműködésének szabályairól szóló HM utasítás szerinti eszközök, valamint szolgáltatások kerülnek biztosításra.

(2) A részben vagy egészben uniós forrásból megvalósuló programok előkészítését és teljesítését a KNBSZ tervezheti, szervezheti, és önállóan is végrehajthatja. A beruházásokkal kapcsolatos feladatokról a HM VGH-t tájékoztatja.

(3) A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 63. § (5) bekezdése alapján beszerzett és használt vagyon felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét, valamint az ezzel a vagyonnal összefüggő vagyongazdálkodási feladatok ellátását a KNBSZ végzi.

(4) A KNBSZ főigazgatója gazdálkodási intézkedésében szabályozza a speciális működési kiadások terhére beszerzett, valamint az alaptevékenység ellátásához besorolt speciális kezelésű vagyonelemek analitikus nyilvántartására vonatkozó szabályokat.

(5) Beszerzések esetén a felajánlott vállalati kedvezmény elfogadását a KNBSZ gazdálkodási szabályzatában kötelezettségvállalói jogosultsággal felruházott személy engedélyezi.

(6) A KNBSZ gazdálkodásának ezen utasításban nem szabályozott sajátos szabályaira a Korm. rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

40. AZ MH EK gazdálkodásának speciális szabályai

122. § E fejezet alkalmazásában

a) védelem-egészségügyi képesség: a honvédségi szervezet és a nemzetközi műveletekben részt vevő személyi állomány előírt követelményeknek megfelelő egészségügyi biztosításához, valamint a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok végzéséhez szükséges feltételrendszer rendelkezésre állása,

b)140

123. §141

124. §142 Az MH EK

a)143 fekvő- és járóbeteg-ellátási közfeladatait a NEAK és az országos tisztifőorvos szakmai felügyelete, valamint a HM VGH központi pénzügyi és számviteli ellátást – különös tekintettel a NEAK finanszírozást – érintő felügyelete mellett látja el,

b) tevékenységének Hvt. 14. § (2) bekezdése szerinti felügyeletét a HM SzMSz-ben kijelölt minisztériumi felsővezető gyakorolja, és

c) a védelem-egészségügyi képesség biztosításához kapcsolódó hazai és külszolgálati katona-egészségügyi feladatai szakanyagellátásának rendjét a HVKF irányítja.

125. § A HM VGH központi pénzügyi és számviteli ellátás keretében végzi az MH EK finanszírozását, amelynek keretében havonta tájékoztatást küld az MH EK részére az elsődleges számlára érkezett NEAK támogatásról, továbbá az elsődleges számláról az intézményi és központi előirányzat-felhasználási számlákra indított átutalásokról, NEAK és költségvetési támogatás bontásban.

126. §144

127. §145

128. §146

129. §147

130. §148

131. § (1) A NEAK által nem finanszírozott, térítés ellenében végzett bevételt eredményező tevékenységek térítési díját a Számviteli Politika Önköltség-számítási Szabályzatában foglaltak szerint kell meghatározni.

(2)149 A térítési díjakat azokban az esetekben, ahol az lehetséges – így különösen a különböző alkalmassági vizsgálatok, felülvizsgálatok térítési díjait –, normásítani kell. Az MH EK parancsnoka a tárgyévi speciális egészségügyi szolgáltatások térítési díjaira vonatkozó – részletes önköltségszámítással alátámasztott – javaslatát a HVKF útján a tárgyévet megelőző év október 31-ig a HM SzMSz-ben kijelölt minisztériumi felsővezető részére terjeszti fel.

132. §150

133. §151 Az MH EK

a) a befektetett eszközeinek és készleteinek analitikus nyilvántartására a Honvédelmi Minisztérium Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszert és a MedWorkS Pharma programot alkalmazza,

b) az egészségügyi szakanyagokat saját hatáskörben kezeli, nyilvántartja, – a HM által kezelt ingó vagyonelemekkel való gazdálkodásról szóló HM utasítás szerint – honvédelmi célra feleslegessé minősíti, és a veszélyes hulladékokat – a NEAK által finanszírozott betegellátás biztosításához szükséges egészségügyi szakanyagok kivételével – központi költségvetése terhére megsemmisíti,

c) a NEAK finanszírozással kapcsolatos minden jelentést, kimutatást, valamint adatszolgáltatást a finanszírozó szerv részére saját hatáskörben hajt végre, amelyeket egyidejűleg tájékoztatásul a HM VGH és a HVK részére is megküld.

134. § Az MH EK

a)152

b)153

c)154 a felsővezetői döntéstámogatás érdekében és a HM Kontrolling Portálon közzétett kimutatások előállításához a HM KOF részére lekérdezési jogosultsággal folyamatos hozzáférést biztosít az informatikai rendszereihez, illetve meghatározott rendszerességgel adatszolgáltatást nyújt a HM által előírt tartalommal, és

d)155 a HVKF részére készített beszámoló jelentésekben és az évközi döntés-előkészítést támogató adatszolgáltatások során biztosítja a NEAK-tól elkülönített védelem-egészségügyi feladatok értékelését.

XIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

41. Hatályba léptető és az ahhoz kapcsolódó rendelkezések

135. § Ez az utasítás a közzétételét követő ötödik napon lép hatályba.

136. § Az utasítás hatálybalépését követő 60. napig a honvédelmi szervezetek felülvizsgálják, és szükség szerint kezdeményezik a felelősségi körükbe tartozó szabályozók módosítását.

137. §156 Az utasítás folyamatos karbantartását

a) a szervezési változások vonatkozásában – a HM VGH-val egyetértésben – a HM Kiemelt Gazdálkodási Koordinációs Főosztály (a továbbiakban: HM KGKF),

b) az államháztartás vitelét szabályozó jogszabályi változások, illetve a költségvetési gazdálkodás tapasztalatai alapján szükségessé váló módosítások esetén – a HVK-val, a HM KGKF-fel és a HM GTSZF-fel egyeztetve – a HM VGH

végzi.

42. Módosító rendelkezések

138. §157 Az MH EK a 2023. évi költségvetési beszámolóját a SAP-EK rendszer adatai alapján készíti el, ezt követően a rendszer adatokat az előírásoknak megfelelő ideig archív állapotban megőrzi.

139. §158

140. §159

141. §160

142. §161

143. §162

144. §163

145. §164

146. §165

147. §166

148. §167

149. §168

150. §169

151. §170

152. §171

153. §172

154. §173

155. §174

43. Hatályon kívül helyező rendelkezések

156. §175

1. melléklet a 20/2021. (V. 19.) HM utasításhoz

Anyagnemek és anyagnemkódok

A

B

1.

Anyagnem megnevezése

Anyagnem
kódja

2.

Hagyományos fegyverzet és rakétatechnika

10

3.

Optikai és helyzetmeghatározó rendszerek

11

4.

Híradó – állandó híradás

12

5.

Informatika (szoftver)

13

6.

Repülőtechnika

14

7.

Harcvezetési rendszerek

15

8.

Felderítő rendszerek

16

9.

Elektronika, híradó

19

10.

Élelmezés

21

11.

Ruházat, irodaszer

22

12.

Üzemanyag

24

13.

Egészségügy

26

14.

Közlekedés

28

15.

Páncélos- és gépjárműtechnika

29

16.

Kiképzéstechnika

30

17.

Számítás-, ügyvitel- és nyomdatechnika (hardver)

31

18.

Humán (kulturális)

32

19.

Műszaki technika

33

20.

Vegyivédelmi technika

34

21.

Mérésügy

35

22.

Térképészet

36

23.

Infrastrukturális és elhelyezési

38

24.

Pénzügyi dologi (logisztikai)

41

25.

Ajándéktárgyak

42

26.

Szerszámgépek

43

27.

KNBSZ szakanyagok 1

61

28.

KNBSZ szakanyagok 2

62

29.

KNBSZ szakanyagok 3

63

30.

KNBSZ szakanyagok 4

64

31.

KNBSZ szakanyagok 5

65

32.

Pénzügyi és számviteli

99

2. melléklet a 20/2021. (V. 19.) HM utasításhoz176

Központi ellátó szervezetek

1. Központi logisztikai ellátó szervezetek:

1.1. Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis

1.2. Magyar Honvédség Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár

1.3. Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

2. Központi pénzügyi, számviteli és infrastrukturális ellátó szervezet:

2.1. Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal

3. melléklet a 20/2021. (V. 19.) HM utasításhoz177

A gazdálkodási szabályzat tartalmi elemei

A

B

C

1.

Tartalmi elem megnevezése

Intézményi

Központi

2.

A költségvetési gazdálkodáshoz – így különösen a tervezéshez, végrehajtáshoz, beszámoláshoz – kapcsolódó jog-, feladat- és hatáskörök – így különösen a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, teljesítés igazolása, érvényesítés, utalványozás – és azok dokumentálásának részletszabályai

X

X

3.

Gazdálkodási jogkörök, a jogkörök átruházása, ha ezeket az SzMSz vagy a hatásköri jegyzék nem tartalmazza

X

X

4.

Gazdálkodási bizottság létrehozása esetén annak tagjai, feladatai, üléseinek gyakorisága

X

X

5.

6.

A beszerzések, beruházások, felújítások, a javítás és karbantartás folyamatának
HM utasításban, illetve belső rendelkezésben nem szabályozott kérdései

X

X

7.

Az eszközök analitikus nyilvántartásának HM utasításban, illetve ágazati szintű belső rendelkezésben nem rendezett szabályai

X

X

8.

A használatra kiadott tárgyi eszközök kezelőinek HM utasításban, illetve ágazati szintű belső rendelkezésben nem szabályozott általános feladatai

X

9.

A bizonylatok kezelésének, feldolgozásának, az ehhez kapcsolódó határidők
HM utasításban vagy ágazati szintű belső rendelkezésben nem szabályozott kérdései

X

X

10.

A pénztárszolgálat működésének HM utasításban és ágazati szintű belső rendelkezésben nem rendezett szabályai, ideértve a készpénzelőleg felvételének rendjét is

X

11.

A pénzügyi és számviteli szervezeti egység és az egyéb szakterületek közötti együttműködés rendje a költségvetés tervezése, végrehajtása – ideértve az előirányzat-átcsoportosítás és -módosítás kezdeményezését is –, finanszírozása és elszámolása területén

X

X

12.

A belföldi kiküldetések elrendelésének és elszámolásának rendje

X

13.

A gépjárművek igénybevételének rendje

X

4. melléklet a 20/2021. (V. 19.) HM utasításhoz178


Pénzügyi ellenjegyzési záradék minták
1. A honvédelmi szervezet gazdasági vezetőjének, pénzügyi gazdasági vezetőjének hatáskörébe tartozó pénzügyi ellenjegyzési záradékok mintái

a) Illetménymegállapítási vagy kinevezési okirat, parancs, határozat, kinevezési okirat, munkaszerződés és az illetmény megállapításának nem minősülő illetményváltozásról szóló értesítés, valamint a személyi állomány egyéb pénzbeli járandóságainak pénzügyi ellenjegyzési záradéka:
„A pénzügyi ellenjegyzési szabályoknak megfelel, pénzügyileg ellenjegyzem.”

Dátum
Ellenjegyző

b) Megbízási szerződés ellenjegyzési záradéka:
„A megbízásra irányuló jogviszony létesítése a gazdálkodásra vonatkozó pénzügyi szabályoknak megfelel. A szükséges előirányzat a szerződés aláírásához rendelkezésre áll, pénzügyileg ellenjegyzem.”

Dátum
Ellenjegyző

c) A saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosítások ellenjegyzési záradéka:
„Az előirányzat-átcsoportosítás lekötött előirányzatot nem érint, a szükséges előirányzatok rendelkezésre állnak. Az előirányzat-átcsoportosítás a honvédelmi szervezetek költségvetési gazdálkodásának rendjéről szóló HM utasítás szerint végrehajtható, pénzügyileg ellenjegyzem.”

Dátum
Ellenjegyző
2. A HVK pénzügyi gazdasági vezetőjének hatáskörébe tartozó pénzügyi ellenjegyzési záradék mintája

a) Illetménymegállapítási és az illetmény megállapításának nem minősülő illetményváltozásról szóló értesítés pénzügyi ellenjegyzési záradéka:
„A jogszabályi feltételeknek megfelel, pénzügyileg ellenjegyzem.”

Dátum
Ellenjegyző

b) Az MH középirányítói jogkörrel rendelkező parancsnoka hatáskörébe tartozó előirányzat-átcsoportosítás pénzügyi ellenjegyzési záradéka:
„Az előirányzat-átcsoportosításra vonatkozó javaslat lekötött előirányzatot nem érint, a szükséges előirányzat rendelkezésre áll. Az előirányzat-módosítás a honvédelmi szervezetek költségvetési gazdálkodásának rendjéről szóló HM utasítás rendelkezései szerint végrehajtható, a jogszabályi feltételeknek megfelel, pénzügyileg ellenjegyzem.”

Dátum
Ellenjegyző
3. A HM VGH főigazgatójának hatáskörébe tartozó pénzügyi ellenjegyzési záradékok mintái

a) A honvédelmi szervezetek költségvetési gazdálkodásának rendjéről szóló HM utasítás szerinti miniszteri hatáskörű előirányzat-átcsoportosítási okmány pénzügyi ellenjegyzésének szövege:
„Az átcsoportosításokra vonatkozó javaslat lekötött előirányzatot nem érint, a szükséges előirányzat rendelkezésre áll. Figyelemmel a honvédelmi szervezetek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 346/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésére és (4) bekezdés a) pontjára, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 55. §-ában foglaltakra, az átcsoportosítási javaslatot pénzügyileg ellenjegyzem. Kérem Miniszter Urat, hogy egyetértése esetén az ellenjegyzett felterjesztést jóváhagyni, a mellékelt előirányzat-átcsoportosítási engedélyt pedig aláírni szíveskedjen.”

Dátum
Ellenjegyző
b) Megállapodáson alapuló, fejezetek közötti átcsoportosítások pénzügyi ellenjegyzési záradéka:
„A megállapodás a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat nem sérti. Az átcsoportosítás végrehajtásához szükséges előirányzatok rendelkezésre állnak, pénzügyileg ellenjegyzem.”
Dátum
Ellenjegyző
Ellenjegyző

c) A fejlesztési, illetve az egyéb célú támogatásokra kiírt utófinanszírozású vagy önrészt igénylő pályázatokon való részvételt megelőző miniszteri engedély pénzügyi ellenjegyzési záradéka
Önrész esetén:
„A pályázati felhívásként meghatározott önrész fedezetét a honvédelmi szervezet éves költségvetése (módosított előirányzata) tartalmazza, pénzügyileg ellenjegyzem.”
Utófinanszírozás esetén:
„A honvédelmi szervezet szabad előirányzatai az utófinanszírozás kiutalásáig biztosítják a kiadások fedezetét, pénzügyileg ellenjegyzem.”

Dátum
Ellenjegyző

d) A bartermegállapodások pénzügyi ellenjegyzési záradéka:
„A megállapodás gazdálkodásra vonatkozó szabályokat nem sérti. A megállapodás áfa-előirányzata rendelkezésre áll, pénzügyileg ellenjegyzem.”

Dátum
Ellenjegyző

5. melléklet a 20/2021. (V. 19.) HM utasításhoz179

AJÁNLATKÉRŐ
HONVÉDELMI SZERVEZET

sz. példány

Nyt. szám:

KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSI ADATLAP
a pénzügyi ellenjegyzési eljáráshoz

Eredeti/módosítás a …… KGIR számhoz/keretfeltöltés180

SZERZŐDÉSAZONOSÍTÓ:

Megbízás nyt. száma:

Fedezetbiztosítási kérelem nyt. száma:

Döntés nyt. száma:

Szerződés tárgya:

Szerződő partner neve:

Szerződő partner bankszámlaszáma:

Szerződő partner adószáma:

Kapcsolattartó személy beosztása, munkahelyi telefonszáma:

Szerződés értéke a szerződés valutanemében:

Alkalmazott árfolyam:

Szerződés bruttó értéke:

Szerződés áfa nélküli értéke:

Szerződés véghatárideje:

Tervezett teljesítés helye

Szállítás tervezett ideje

Pénzügyi teljesítés tervezett ideje

Tervezett teljesítés bruttó összege


Pénzügyi és számviteli záradék:

a) Költségvetési év:

GSZ kód / Gyár:

Főkönyvi számlaszám (pénzügyi számvitel):

Főkönyvi számlaszám (költségvetési számvitel):

Finanszírozási forrás / Anyagnemkód:

Címrendkód / PROJ kód:

Szakfeladatkód:

Éves keret:

Előirányzat-lekötés:

Jelenlegi lekötés:

További szabad keret:

b) Költségvetési év:

GSZ kód / Gyár:

Főkönyvi számlaszám (pénzügyi számvitel):

Főkönyvi számlaszám (költségvetési számvitel):

ÁFA mértéke:

Finanszírozási forrás / Anyagnemkód:

Címrendkód / PROJ kód:

Szakfeladatkód:

Éves keret:

Előirányzat-lekötés:

További szabad keret:

………………, 20…… év ……… hó ……-n

………………, 20…… év ……… hó ……-n

P. H.

P. H.

logisztikai gazdasági vezető

pénzügyi gazdasági vezető




Pénzügyi ellenjegyzési záradék:

Ellenjegyzem181 / Ellenjegyzem a HM KGIR … rendelésszám alapján.182

………………, 20…… év ……… hó ……-n

P. H.
pénzügyi ellenjegyző
Készült: példányban
Egy példány: lap
Ügyintéző (tel.):
Kapják: 1. sz. példány:
2. sz. példány:

6. melléklet a 20/2021. (V. 19.) HM utasításhoz183

KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÓ
HONVÉDELMI SZERVEZET

1. számú példány
„Elektronikusan továbbítandó!”

Nyt. szám:

NEMZETKÖZI ELLENJEGYZÉSI TANÚSÍTVÁNY

I.

Szerződésazonosító:

Beszerzés tárgya:

Beszerzés mennyisége:

Beszerzés költségkihatása valutában:

Beszerzés költségkihatása forintban:

Szállító megnevezése:

Szállító partner száma:

Beszerzés tervezett időpontja:

Beszerzés indoklása:

Költségvetési (al)cím:

Főkönyvi számlaszám (pénzügyi):

Főkönyvi számlaszám (költségvetési):

Anyagnemkód:

Finanszírozási forrás:

Címrendkód (PROJ, ha van):

Cikkszám:

Tervezési árfolyam:

Tervezett nettó összege (deviza):

Tervezett nettó összege (forint):


A beszerzést a fenti főkönyvi előirányzatok terhére javaslom.

………………, 20…… év ……… hó ……-n

……………………………………

……………………………………

kontingens logisztikai tiszt

kontingens pénzügyi tiszt




A beszerzés szükségességét igazolom, azt az ellátás biztosítása indokolja.

………………, 20…… év ……… hó ……-n

P. H.
……………………………………
Kötelezettségvállaló
kontingensparancsnok

II.

Az ellátásért felelős honvédelmi szervezet logisztikai gazdasági vezetőjének záradéka:

A beszerzés végrehajtását engedélyezem.

………………, 20…… év ……… hó ……-n

P. H.
…………………………………………………
Ellátásért felelős honvédelmi szervezet
logisztikai gazdasági vezető



III.

Ellenjegyzői záradék:

Tárgyévi keret:

aLOGIR szám:

Lekötve:

Jelenlegi lekötés:

További szabad keret:




Ellenjegyzem!

………………, 20…… év ……… hó ……-n

P. H.
……………………………………
ellenjegyző






Készült: … példányban
Egy példány: … lap
Ügyintéző (tel.):

7. melléklet a 20/2021. (V. 19.) HM utasításhoz184

KÜLKÉPVISELET MEGNEVEZÉSE

sz. példány

Nyt. szám:




NEMZETKÖZI ELLENJEGYZÉSI TANÚSÍTVÁNY

I.

Kötelezettségvállaló szervezet:
Beszerzés tárgya:
Beszerzés mennyisége:
Beszerzés költségkihatása valutában:
Beszerzés költségkihatása forintban:
Szállító megnevezése:
Beszerzés tervezett időpontja:
Beszerzés indokolása:


A beszerzés szükségességét igazolom, azt az ellátás biztosítása indokolja.

………………, 20…… év ……… hó ……-n

P. H.
……………………………………
külképviselet-vezető



II.

Az ellátásért felelős honvédelmi szervezet logisztikai gazdasági vezetőjének záradéka:

A beszerzés végrehajtását engedélyezem.

………………, 20…… év ……… hó ……-n

P. H.
……………………………………
logisztikai gazdasági vezető


Pénzügyi és számviteli záradék:

Költségvetési év:
GSZ kód / Gyár:
Főkönyvi számlaszám (pénzügyi számvitel):
Főkönyvi számlaszám (költségvetési számvitel):
Finanszírozási forrás / Anyagnemkód:
Címrendkód / PROJ:
Éves keret:
Előirányzat-lekötés:
Jelenlegi lekötés:
További szabad keret:

………………, 20…… év ……… hó ……-n

P. H.
……………………………………
pénzügyi gazdasági vezető




Pénzügyi ellenjegyzési záradék:

Ellenjegyzem.

………………, 20…… év ……… hó ……-n

P. H.
……………………………………
pénzügyi ellenjegyző





Készült: … példányban
Egy példány: … lap
Ügyintéző (tel.):
1

Az 1. § (1) bekezdés a) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

Az 1. § (5) bekezdését a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 1. § (2) bekezdése iktatta be.

3

A 3. § (1) bekezdés 3. pont a) alpontja a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (1) bekezdés 4. pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (1) bekezdés 11. pont g) alpontja az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 3. § (1) bekezdés 15. pont b) alpontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

8

A 6. § (1) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

9

A 11. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

10

A 11. § (3) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

11

A 11. § (4) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

12

A 13. § (1) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. pontja, a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 8. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

13

A 13. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

14

A 15. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

15

A 16. § (1) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

16

A 16. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

17

A 16. § (3) bekezdés b) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

18

A 17. § a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

19

A 18. § a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

20

A 19. § (3) bekezdése az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 1. §-ával megállapított, a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

21

A 20. § (5) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

22

A 24. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

23

A 24. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 9. § a) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 24. § (2) bekezdés d) pont de) alpontja az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 8. § b) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 24. § (4) bekezdését a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 3. pontja hatályon kívül helyezte.

27

A 24. § (5) bekezdését az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 2. §-a iktatta be, szövege a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 6. § (2) bekezdésével megállapított, a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 25. § (2) bekezdés a) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 25. § (2) bekezdés b) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

30

A 25. § (6) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 25. § (7) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 7. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 26. § (1) bekezdése az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 8. § c) pontja, a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 8. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

33

A 26. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

34

A 26. § (3) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

35

A 26. § (4) bekezdése az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 8. § d) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 26. § (5) bekezdése az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 8. § d) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 28. § a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

38

A 29. § (1) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

39

A 29. § (3) bekezdés b) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 8. §-ával megállapított szöveg.

40

A 30. § b) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

41

A 30. § c) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

42

A 31. § (3) bekezdés a) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

43

A 31. § (4) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

44

A 32. § (1) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

45

A 32. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

46

A 33. § nyitó szövegrésze a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

47

A 33. § f) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

48

A 34. § a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 12. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 6/2023. (III. 10.) HM utasítás 2. § a) pontja szerint módosított szöveg.

49

A 34. § b) pontja a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

50

[A 34. § c) pontjában a 6/2023. (III. 10.) HM utasítás 2. § c) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „előirányzat-átcsoportosításokhoz kapcsolódnak” szövegrész helyébe az „előirányzat-átcsoportosításokhoz és” szöveg lép, nem vezethető át.]

51

A 34. § d) pontját a 6/2023. (III. 10.) HM utasítás 1. §-a iktatta be.

52

A 35. § nyitó szövegrésze a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

53

A 36. §-t a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 5. pontja hatályon kívül helyezte.

54

A 37. § (1) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 13. §-ával megállapított szöveg.

55

A 37. § (1) bekezdés a) pontja a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 8. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

56

A 37. § (1) bekezdés g) pontja a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 8. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

57

A 37. § (1) bekezdés h) pontja a 6/2023. (III. 10.) HM utasítás 2. § d) pontja, a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 8. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

58

A 37. § (1) bekezdés i) pontját a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 2. §-a iktatta be.

59

A 38. § (1) bekezdés a) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 18. pontja és 31. § a) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 38. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

61

A 38. § (3) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 14. §-ával megállapított szöveg.

62

A 38. § (3) bekezdés a) pontja a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 8. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

63

A 39. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 8. § e) pontja, a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

64

A 39. § (1) bekezdés a) pontja az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

65

A 39. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontja az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 8. § f) pontja szerint módosított szöveg.

66

A 39. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

67

A 39. § (6) bekezdését az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 4. § (2) bekezdése iktatta be.

68

A 40. § (1) bekezdése az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

69

A 41. § (1) bekezdése az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

70

A 41. § (1) bekezdés a) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

71

A 41. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

72

A 41. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

73

A 41. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

74

A 41. § (1) bekezdés e) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

75

A 41. § (1) bekezdés f) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

76

A 41. § (2) bekezdése az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 6. §-ával megállapított, a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 8. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

77

A 45. § (1) bekezdését a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 6. pontja hatályon kívül helyezte.

78

A 47. § (2) bekezdése az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 8. § g) pontja szerint módosított szöveg.

79

A 48. § (2) bekezdése a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

80

Az 51. § (1) bekezdése a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

81

Az 52. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

82

Az 52. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

83

Az 52. § (2) bekezdés b) pontja a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

84

Az 54. § a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

85

Az 55. § a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

86

A 61. § (2) bekezdés a) pontja a 45/2022. (XII. 7.) HM utasítás 11. §-a szerint módosított szöveg.

87

A 61. § (2) bekezdés b) pontja a 45/2022. (XII. 7.) HM utasítás 11. §-a szerint módosított szöveg.

88

A 65. § (1) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 16. §-ával megállapított szöveg.

89

A 65. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

90

A 66. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 17. §-ával megállapított szöveg.

91

A 66. § (3) bekezdése a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

92

A 69. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

93

A 69. § (3) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

94

A 75. § (1) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

95

A 76. § c) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

96

A 76. § d) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 29. pontja szerint módosított szöveg.

97

A 77. § (1) bekezdés a) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

98

A 77. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

99

A 77. § (5) bekezdés b) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

100

A 77. § (5) bekezdés g) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

101

A 24a. alcímet (83/A. §-t) a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 18. §-a iktatta be.

102

A 85. § (1) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 19. §-ával megállapított szöveg.

103

A 85. § (1) bekezdés d) pontja a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

104

A 85. § (2) bekezdését a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 11. pontja hatályon kívül helyezte.

105

A 86. § (1) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 31. § b) pontja szerint módosított szöveg.

106

A 86. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

107

A 87. § (1) bekezdése a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

108

A 88. § a) pontja a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

109

A 89. § a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

110

A 90. § (1) bekezdés a) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

111

A 93. § a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 20. §-ával megállapított szöveg.

112

A 93. § (1) bekezdése a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

113

A 93. § (2) bekezdése a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

114

A 94. § az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 9. § c) pontja szerint módosított szöveg.

115

A 97. § (1) bekezdés b) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 21. §-ával megállapított szöveg.

116

A 97. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

117

A 98. § a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 28. pontja és 31. § c) pontja szerint módosított szöveg.

118

A 99. § (1) bekezdés b) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

119

A 99. § (4) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

120

A 99. § (6) bekezdés a) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

121

A 99. § (6) bekezdés b) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

122

A 99. § (7) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 5. és 40. pontja szerint módosított szöveg.

123

A 101. § (3) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 22. §-ával megállapított szöveg.

124

A 102. § (1) bekezdés záró szövegrészét a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 23. §-a iktatta be.

125

A 103. § b) pontja a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 8. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

127

A 104. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

128

A 107. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 31. § d) pontja szerint módosított szöveg.

129

A 109. § a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 24. §-ával megállapított szöveg.

130

A 111. §-t a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 31. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

131

A 113. § (1) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. és 28. pontja szerint módosított szöveg.

132

A 113/A. §-t a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 25. §-a iktatta be.

133

A 114. § a) pontja az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 8. § j) pontja szerint módosított szöveg.

134

A 114. § i) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 35. pontja szerint módosított szöveg.

135

A 115. § a) pontja az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 8. § k) pontja szerint módosított szöveg.

136

A 115. § k) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

137

A 117. § (1) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 37. pontja szerint módosított szöveg.

138

A 118. § nyitó szövegrésze a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 38. pontja szerint módosított szöveg.

139

A 118. § a) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 38. pontja szerint módosított szöveg.

140

A 122. § b) pontját a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

141

A 123. §-t a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 14. pontja hatályon kívül helyezte.

142

A 124. § a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 26. §-ával megállapított szöveg.

143

A 124. § a) pontja a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

144

A 126. §-t a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 31. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

145

A 127. §-t a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 31. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

146

A 128. §-t a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 31. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

147

A 129. §-t a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 31. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

148

A 130. §-t a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 31. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

149

A 131. § (2) bekezdése a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 27. §-ával megállapított szöveg.

150

A 132. §-t a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 31. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

151

A 133. § a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

152

A 134. § a) pontját a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 15. pontja hatályon kívül helyezte.

153

A 134. § b) pontját a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 9. § 15. pontja hatályon kívül helyezte.

154

A 134. § c) pontja az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 8. § d) pontja szerint módosított szöveg.

155

A 134. § d) pontja a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 30. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

156

A 137. § a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 28. §-ával megállapított szöveg.

157

A 138. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 67/2023. (XII. 28.) HM utasítás 7. §-a iktatta be.

158

A 139. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

159

A 140. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

160

A 141. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

161

A 142. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

162

A 143. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

163

A 144. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

164

A 145. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

165

A 146. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

166

A 147. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

167

A 148. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

168

A 149. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

169

A 150. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

170

A 151. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

171

A 152. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

172

A 153. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

173

A 154. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

174

A 155. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

175

A 156. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

176

A 2. melléklet a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

177

A 3. melléklet az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 9. § d) pontja szerint módosított szöveg.

178

A 4. melléklet a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

179

Az 5. melléklet az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 7. § (1) bekezdés a) pontjával megállapított, a 60/2022. (XII. 30.) HM utasítás 29. § (6) bekezdésével módosított szöveg.

180

A megfelelő aláhúzandó, kitöltendő.

181

A 20/2021. (V. 19.) HM utasítás 39. §-a alapján.

182

A 20/2021. (V. 19.) HM utasítás 41. §-a alapján.

183

A 6. melléklet az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 7. § (1) bekezdés b) pontjával megállapított szöveg.

184

A 7. mellékletet az 51/2021. (IX. 24.) HM utasítás 7. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére