MÜ BH 2021/23
MÜ BH 2021/23
2021.01.01.
I. Az Mt. 31. § felhatalmazása alapján alkalmazandó Ptk. 6:70. § (2) bekezdése szerint a szerződést írásba foglaltnak kell tekinteni akkor is, ha nem ugyanaz az okirat tartalmazza valamennyi fél nyilatkozatát, hanem a szerződő felek külön okiratba foglalt jognyilatkozatai együttesen tartalmazzák a felek kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánítását [A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:70. § (2) bekezdés].
II. Az Mt. 15. § (4) bekezdése szerint az egyoldalú jognyilatkozat a címzettel való közléssel válik hatályossá, és – e törvény eltérő rendelkezésének hiányában – csak a címzett hozzájárulásával módosítható vagy vonható vissza [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 15. § (4) bekezdés].
A tényállás
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2012. augusztus 21-től állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperessel, illetve jogelődjével. 2011. november 18-tól egyéni vállalkozóként önálló kereskedelmi ügynöki tevékenységet is végzett.
[2] A felperes a tanévkezdést megelőző héten, 2018. augusztus 27-én hétfőn kereste meg személyesen a tagintézmény vezetőjét azzal a kéréssel, hogy ügynöki tevékenységére figyelemmel csütörtöki napokon és esetenként pénteken ne kelljen közalkalmazotti munkát végeznie. A felperes és felettese között lefolytatott egyeztetéskor felmerült annak lehetősége is, hogy a felperes óraadó tanárként kerülne továbbfoglalkoztatásra, ehhez azonban előbb meg kellene szüntetni közalkalmazotti jogviszonyát. Erre tekintettel a felperes 2018. augusztus 27-én kelt, és a tagintézmény vezetőjének e napon átadott okiratban kérte, hogy „munkaviszonyát” 2018. augusztus 31-én közös megegyezéssel szüntessék meg. A tagintézmény vezetője 2018. augusztus 29-én (szerdán) küldte meg a munkáltatói jogkört gyakorló igazgatóhoz a felperes által írt kérelmet, amire rávezette, hogy ahhoz maga hozzájárul.
[3] A felperes 2018. augusztus 30-án csütörtökön érkezett kérését a főigazgató elfogadta, ezért a felek közötti közalkalmazotti jogviszony közös akarattal és szándékukkal mindenben megegyezően 2018. augusztus 31-én pénteken közös megegyezéssel megszüntetésre került. Ennek megfelelően az aznap délutáni tanévnyitó értekezleten a tagintézmény vezetője bejelentette a változást a kollégáknak, és a jogviszony megszüntetésére vonatkozó adminisztrációs kötelezettségének is eleget tett.
[4] A jogviszony megszűnése időpontjában, 2018. augusztus 31-én a felperes óraadói jogviszonya létesítéséhez szükséges okiratok még nem álltak rendelkezésre teljeskörűen, ezért a szakmai referens telefonon tájékoztatta a tagintézmény vezetőjét, hogy a felperes hétfőtől biztosan nem tudja elkezdeni óraadóként tevékenységét. Erről a tényről a tagintézmény vezető közvetlenül a tanévnyitó értekezlet után tájékoztatta a felperest, aki erre feldúltan reagált.
[5] A péntek délután történtekre figyelemmel a felperes 2018. szeptember 1-jei dátummal, szeptember 3-i hétfői kézbesítéssel személyesen adta le a titkárságon azon nyilatkozatát, miszerint „A közös megegyezéssel történő megszüntetésre irányuló nyilatkozatot azért írtam, mert ígéretet kaptam arra, hogy a jogviszony megszüntetését követően engem óraadóként fognak tovább alkalmazni. Abban az esetben, ha ez nem valósul meg, akkor továbbra is fent kívánom tartani a jogviszonyomat”.
[6] 2018. szeptember 3-án a felperes munkavégzésre jelentkezett, a tagintézmény vezetője azonban a rendelkezésre álló információi alapján arra kérte, hogy tartózkodjon a munkavégzéstől és hagyja el az épületet, vagy legalább ne a tanáriban, hanem a vendégek számára kijelölt helyen tartózkodjon, figyelemmel arra, hogy közalkalmazotti jogviszonya már nem, egyéb jogviszonya még nem állt fenn a munkáltatóval. A kérés ellenére az e napon kora délután tartott tantestületi értekezletre bement a felperes, és ott fennhangon, a többi kollégája között „tanúkat keresve” közölte a tantestülettel az általa sérelmezett történéseket, majd eltávozott a tagintézményből.
[7] 2018. szeptember 4-én ismét megjelent a munkáltatónál, ahol távozásra szólították fel, azonban a tagintézmény vezetője rávezette a felperes 2018. szep-tember 1-jén kelt kérelmére, hogy „Hozzájárulok, a 2018. augusztus 27-i felmondást tekintsük semmisnek”. Az iratot még e napon továbbították az annak elbírálására hatáskörrel rendelkező főigazgatóhoz, aki e felperesi kérés teljesítéséhez is feltétel nélkül hozzájárult, és ezt közölte a tagintézmény vezetőjével is. 2018. szeptember 4-én délben a tagintézmény vezetője tájékoztatta a felperest, hogy az utóbbi kérését is elfogadva a jogviszonya visszaállításra került akként, hogy az jogfolytonosnak minősül, azaz 2018. szeptember 1. és szeptember 4. között is megilleti az illetmény, az időközben megtett hatósági bejelentések módosítása iránt pedig intézkednek. A felperes a tájékoztatást örömmel fogadta, azonban találkozott R. S. nevű kollégájával, aki elbizonytalanította abban, hogy valóban az alperesnél szeretne-e dolgozni a továbbiakban is. Emiatt a felperes a „válaszra” a tagintézmény vezetőjétől gondolkodási időt kért és kapott is.
[8] 2018. szeptember 5-én az alperes megírta a Magyar Államkincstár felé azt a kérelmét, hogy a felperes jogviszonyának helyreállítására figyelemmel töröljék az augusztus 31-i közös megegyezéses megszüntetés tényét, amire figyelemmel másnap megjelent az adatbázisban az arra vonatkozó adat, hogy a felperes jogviszonya nem szűnt meg. 2018. szeptember 5-én délelőtt, a „gondolkodási idő” lejártát követően megtartott megbeszélésen a felperes közölte a tagintézmény vezetőjével és helyettesével, hogy ügyvédje javaslatára nem fogadja el az „ajánlatot”, jogviszonyát nem kívánja fenntartani, ezután pedig az intézményt elhagyta. Erre tekintettel a főigazgató – a tagintézmény-vezető jelzését követően – e-mailben szólította fel a felperest, hogy miután a „közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetéséhez szükséges megállapodás tehát nem jött létre”, haladéktalanul álljon munkába, vagy abbeli akadályoztatását, annak okát és várható időtartamát jelezze.
[9] A felperes 2018. szeptember 5-től keresőképtelen állományba került, majd a 2018. szeptember 11. napján kelt, 2018. szeptember 13-án közölt rendkívüli lemondással a közalkalmazotti jogviszonyát megszüntette. Az indokolásában rögzítette az általa valósnak tartott tényállást. Állítása szerint szeptember 3-án a tagintézmény-vezető a teljes tanári kar előtt rendkívül kínos és megalázó helyzetbe hozta. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a jogviszony megszűnésének bejelentése „teljességgel jogellenes” volt, figyelemmel arra, hogy soha nem írt alá közös megegyezéses megszüntetésre vonatkozó okiratot. 2018. szeptember 4-én vissza kívánták állítani a jogviszonyát, és orvosolni a NAV-nál történő bejelentést, ő azonban már nem kívánta fenntartani közalkalmazotti jogviszonyát, mivel a munkáltató olyan magatartást tanúsított, ami a jogviszony fenntartását lehetetlenné tenné. A tagintézmény-vezető a munkatársai előtt több alkalommal megalázó, rendkívül kellemetlen, az emberi és tanári méltóságát súlyosan sértő helyzetbe hozta, a főigazgató asszony pedig anélkül, hogy erre a jogszabályok szerint jogosult lett volna, bejelentette a jogviszonya „jogellenes megszüntetését” a NAV irányába, amellyel jogellenes cselekményt követett el. Rögzítette, hogy „a jogviszonyom fennállása álláspontom szerint kétséget kizáróan fennáll”, ugyanis közös megegyezéssel történő jogviszony-meg-szüntetésről szóló okiratot nem írt alá, erre utal a főigazgató szeptember 5-én munkavégzésre felszólító levele is.
[10] Az alperes a 2018. szeptember 19. napján kelt írásbeli intézkedésében tájékoztatta a felperest, hogy jognyilatkozatát tudomásul vette, annak alapján a jogviszony rendkívüli lemondással 2018. szeptember 13. napján megszűnt, azonban a rendkívüli lemondás jogszerűségét nem ismeri el.
[11] A felperes a 2018. szeptember 28. napján kelt levelében a jogviszonya jogszerű megszüntetését állítva, annak jogkövetkezményeként járó anyagi juttatások megfizetésére szólította fel az alperest, aki azonban annak nem tett eleget.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[12] A felperes keresetében 1 552 950 forint felmentési időre járó távolléti díj, tizenkét havi távolléti díjnak megfelelő 3 727 080 forint végkielégítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy a 2018. augusztus 27-i nyilatkozata megírására azért került sor, mert a tagintézmény vezetője ígéretet tett arra, hogy óraadóként fogják a továbbiakban foglalkoztatni, egyébként a jogviszonya megszüntetése nem állt szándékában. Megítélése szerint szeptember 3-án és 4-én is fennállt a jogviszonya figyelemmel arra, hogy annak megszüntetésére irányuló közös megegyezéses megszüntetést tartalmazó okiratot nem írta alá, így megalázó és sértő volt számára a tagintézmény vezetőnek a szeptember 3-i, illetve szep-tember 4-én délelőtt tanúsított magatartása. Ennek ellenére is örömmel fogadta, hogy tovább tudják foglalkoztatni az intézményben akként, hogy a jogviszonya folytonosan fennállónak tekintendő, azonban egy kollégája közlése folytán végül úgy döntött, hogy nem kívánja azt fenntartani a történtekre figyelemmel. Állította továbbá, hogy augusztus 31-én nem szűnt meg közös megegyezéssel a jogviszonya, ezért jogellenesen járt el az alperes akkor is, amikor a jogviszony megszüntetésével kapcsolatos további iratokat állított ki. Az alperes által tanúsított magatartás nem tette lehetővé számára jogviszonya fenntartását.
[13] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, és viszontkeresetében a rendkívüli lemondás jogellenességére figyelemmel két havi távolléti díjnak megfelelő összegként 621 180 forint távolléti díj megfizetésére kérte kötelezni a felperest. Előadta, hogy a felperes valamennyi kérésének maradéktalanul eleget tettek, jogviszonyát a kérésének megfelelő időponttal megszüntették. A közös megegyezés létrejöttének nem feltétele, hogy egy közös nyilatkozatba foglalt írásbeli okirat tartalmazza azt. Mivel a felperes óraadói foglalkoztatása meghiúsult, a rendes jogviszonya helyreállítása iránt intézkedtek, melyet ő szüntetett meg jogellenes rendkívüli lemondással. A feleket a közalkalmazotti jogviszonyban is együttműködési kötelezettség terheli, a jogaikat nem gyakorolhatják visszaélésszerűen.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[15] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy a rendkívüli lemondás jogellenességére figyelemmel fizessen meg az alperesnek 621 180 forint közalkalmazotti lemondás esetén irányadó lemondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget.
[16] Ítélete indokolásában kifejtette, hogy a felek között fennállt közalkalmazotti jogviszony 2018. augusztus 31-ével közös megegyezéssel került megszüntetésre. Hivatkozott arra, hogy nem teszi a megállapodást érvénytelenné, ha a felek a nyilatkozatot nem közös okiratba foglalják, de egybehangzóan rögzítik a megszüntetés iránti szándékukat. Ezen eljárás megfelel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 21. § (1) bekezdésében, és a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 22. § (3) bekezdésében foglalt követelményeknek.
[17] Utalt arra, hogy a tagintézmény vezetője nem gyakorolt munkáltatói jogkört, így jogszerűnek tekinthette 2018. szeptember 3-án és 4-én azt a tényt, hogy a felperesnek nem állt fenn a közalkalmazotti jogviszonya, felszólíthatta a felperest e napokon a tanáriból, illetve az intézményből történő távozásra. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján úgy ítélte meg, hogy az a felhívás nem volt megalázó, a felperes emberi és tanári méltóságát sértő. A munkáltatói jogkör gyakorlója legkorábban 2018. szeptember 4-én délelőtt volt abban a helyzetben, hogy a felperes jogviszonyának kérdésében döntést hozzon, és a felperes kérelmére közalkalmazotti jogviszonyát visszamenőlegesen helyreállítsa.
[18] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy a 2018. augusztus 27-én kelt irat, mely a felperes jogviszonya megszüntetését kezdeményezte, nem tartalmazott és nem is tartalmazhatott olyan feltételt, amely a jogviszony megszüntetését a későbbi óraadói foglalkoztatásától, egy bizonytalan feltételtől tette volna függővé, így a közalkalmazotti jogviszonya 2018. augusztus 31-én megszűnt. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:70. § (1) és (2) bekezdése alapján a megállapodást írásba foglalták, ennek nem volt feltétele az, hogy mind a két fél közös okiratban tegye meg nyilatkozatát. A felperes a hatályosulást követően vonta vissza a közölt jognyilatkozatát, így a megszűnt jogviszony helyreállítására csak a munkáltató beleegyezésével kerülhetett sor.
[19] Nem történt olyan munkáltatói magatartás, amely alapot adhatott volna a jogviszony rendkívüli lemondással történő megszüntetésére, így a felperes jogellenesen járt el. A tanúvallomásokat értékelve a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes szubjektív érzete nem elegendő a rendkívüli lemondást megalapozó munkáltatói magatartás megállapításához.
A felülvizsgálati kérelem és
a felülvizsgálati ellenkérelem
[20] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és állapítsa meg, hogy a 2018. szeptember 11-én kelt rendkívüli lemondás valós és okszerű volt és kötelezze az alperest a felmentés esetén rá irányadó felmentési időre járó díj, valamint hathavi távolléti díj kétszeresének megfelelő végkielégítés megfizetésére, a viszontkereset elutasítására. Érvelése szerint a jogerős ítélet sérti a Kjt. 21. § (1) bekezdését, 25. § (2) bekezdés d) pontját, 29. §-át, 33. § (1) bekezdését és 37. § (1) bekezdését.
[21] Érvelése szerint a közalkalmazotti jogviszony nem került megszüntetésre a felek közös megegyezésével, mivel a felek közös szándéka az volt, hogy erre abban az esetben kerüljön sor, ha óraadóként kerül továbbfoglalkoztatásra. A megszüntetett jogviszonyt nem lehetett volna helyreállítani, a munkáltatói jogkör gyakorlója is akként nyilatkozott, hogy erre nem került sor.
[22] A munkáltató megtévesztette az óraadói foglalkoztatás ígéretével. A közös megegyezéses megszüntetés feltétele lett volna az írásbeliség, illetve a felek félreérthetetlen, valódi megszüntetésre irányuló szándéka, ilyen azonban nem történt. Maga az intézményvezető nyilatkozta, hogy tárgyalták az óraadói minőségben történő továbbfoglalkoztatásáról, és ennek a folyamatnak a részeként írta alá a közös megegyezés iránti kérelmet. Egyértelműen és világosan kifejezte azon szándékát, hogy a közös megegyezést csak abban az esetben kéri, amennyiben óraadóként továbbfoglalkoztatják, a feltételhez pedig az alperesi tagintézmény vezetője is hozzájárult. E feltétel nem teljesült, így a közalkalmazotti jogviszony nem került megszüntetésre közös megegyezéssel. Ezentúl korábbi nyilatkozatát írásban is visszavonta, és a közös megegyezéses megszüntetés meghiúsulását maga az alperes által kiállított dokumentumok is alátámasztják.
[23] Az alperes által tanúsított magatartás körében kifejtette, hogy a munkatársai előtt történő, az értekezletről, illetve az intézményből való kiutasítása nyilvánvalóan emberi és tanári méltóságot sértő, megalázó magatartásnak minősült.
[24] Álláspontja szerint életszerű, hogy a jogviszony-helyreállítás felajánlásakor pillanatnyilag örült, viszont úgy érezte, hogy nem akar megaláztatásokban részesülni a továbbiakban.
[25] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn. A felperes bizonyítási kötelezettségének nem tudott eleget tenni és nem igazolt olyan munkáltatói magatartást, amely a jogviszony-fenntartását objektíve lehetetlenné tette volna. Indokolatlanul állította, hogy a jogviszony megszüntetéséhez szükséges nyilatkozatokat egy okiratba kellett volna foglalni, az a tény pedig, hogy a felperes nem írta alá a MÁK nyomtatványt, nem jelenti azt, hogy a közös megegyezés ne jött volna létre. A felperes utóbb egyoldalú nyilatkozatával visszavonta a megszüntetési szándékát, melyhez a munkáltatói jogkör gyakorlója hozzájárult.
[26] Az eljárt bíróságok helytállóan értékelték a tanúk vallomását, illetve azt a körülményt, hogy a felperes meg sem kísérelt munkába állni a jogviszonya helyreállítását követően. Valótlan a rendkívüli lemondás indoka, mivel a munkáltató nem tanúsított olyan magatartást, amely a közalkalmazotti jogviszony fenntartását lehetetlenné tette volna.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[27] A felperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott.
[28] A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja [Pp. 413. § (1) bekezdés]. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkréten megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Mindezek bármelyikének hiánya a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását eredményezi [1/2016. (II. 15.) PK vélemény].
[29] A felperes felülvizsgálati kérelmében megsértett jogszabályhelyként a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 21. § (1) bekezdését, 25. § (2) bekezdés d) pontját, 29. §-át, 33. § (1) bekezdését, 37. § (1) bekezdését jelölte meg. Ezenfelül vitatta a perben megállapított tényállás helyességét is, ezzel kapcsolatban azonban megsértett jogszabályhelyként nem jelölte meg a Pp. 279. § (1) bekezdését, így a Kúria a fent kifejtetteknek megfelelően az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által helyesnek tartott tényállást tekintette a felülvizsgálati eljárásban is irányadónak.
[30] Kellő alap nélkül állította a felperes, hogy az alperessel fennállt közalkalmazotti jogviszony 2018. augusztus 31-ével nem került közös megegyezéssel megszüntetésre. Jogszerűen fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy az ilyen tartalmú megállapodás a közalkalmazotti jogviszonyban a Kjt. 2. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Mt. 14. §-a szerint a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozatával jön létre. Az Mt. 22. § (3) bekezdése szerint a megállapodást ha írásba kell foglalni, módosítani vagy megszüntetni csak írásban lehet. Ennek megfelelően a felek közös megegyezéssel írásban szüntethették meg a közöttük fennállt közalkalmazotti jogviszonyt.
[31] Az Mt. 31. § felhatalmazása alapján alkalmazandó Ptk. 6:70. § (2) bekezdése szerint a szerződést írásba foglaltnak kell tekinteni akkor is, ha nem ugyanaz az okirat tartalmazza valamennyi fél nyilatkozatát, hanem a szerződő felek külön okiratba foglalt jognyilatkozatai együttesen tartalmazzák a felek kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánítását.
[32] Ennek megfelelően a felek közötti közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodás nemcsak akkor jön létre, ha az arra vonatkozó okiratot mindkét fél aláírja, hanem akkor is, ha a felperes, mint közalkalmazott írásba foglalt és közölt ajánlatát a nyilatkozatban foglalt tartalomnak megfelelően az ajánlati kötöttség fennállta alatt, 2018. augusztus 31-ig a munkáltató változatlan feltételekkel elfogadja [Ptk. 6:66. §, 6:69. § (1) bekezdés]. A perbeli esetben a felek egybehangzó szándékát bár két okirat tartalmazta, azok egyező tartalmára figyelemmel a felperes közalkalmazotti jogviszonya 2018. augusztus 31-én megszűnt, ennek megfelelően jogszabályi kötelezettségének eleget téve intézkedett az alperes ezen tényeknek a hatósághoz történő bejelentéséről.
[33] Bár a felperes közvetlen felettesével tárgyalt a későbbi óraadóként történő foglalkoztatásáról, ezt a feltételt a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére irányuló ajánlat nem tartalmazta, arról a munkáltatói jogkör gyakorlójának nem volt tudomása, a fél titkos fenntartása vagy rejtett indoka a megállapodás érvényességét nem érinti -[Mt. 28. § (6) bekezdés].
[34] Az Mt. 15. § (4) bekezdése szerint az egyoldalú jognyilatkozat a címzettel való közléssel válik hatályossá, és – e törvény eltérő rendelkezésének hiányában – csak a címzett hozzájárulásával módosítható vagy vonható vissza. A perbeli esetben a felperes a jogviszony megszüntetésére vonatkozó nyilatkozatát a 2018. szeptember 1-jei keltű és 2018. szeptember 3-án közölt levelének tartalma szerint visszavonta. Arra hivatkozott, hogy a közalkalmazotti jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló nyilatkozatot azon ígéretre figyelemmel tette, hogy óraadóként kívánják továbbfoglalkoztatni, amennyiben ez nem valósul meg, úgy továbbra is fenn kívánja tartani jogviszonyát. A munkáltató a fent idézett jogszabályi rendelkezés alapján elfogadta a felperes korábbi jognyilatkozatát visszavonó kérelmét, és ennek tartalma szerint intézkedett a közalkalmazotti jogviszony jogfolytonos helyreállítása iránt. Mindezekre figyelemmel a felperes kérésének eleget téve a közalkalmazotti jogviszony helyreállításra került, így jogszerűen szólította fel a munkáltatói jogkör gyakorlója a felperest 2018. szeptember 5-én arra, hogy haladéktalanul álljon munkába vagy a munkavégzésben történő akadályoztatását jelezze. Ennek megfelelően a felperes állításával ellentétben nem sérült a Kjt. 21. § (1) bekezdése.
[35] A Kjt. 29. § (1) bekezdése lehetőséget biztosít a közalkalmazott számára arra, hogy rendkívüli lemondással szüntesse meg közalkalmazotti jogviszonyát abban az esetben, ha a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy olyan magatartást tanúsít, amely a közalkalmazotti jogviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Vita esetén a rendkívüli lemondás indokának valóságát és okszerűségét a közalkalmazottnak kell bizonyítania [Pp. 265. § (1) bekezdés].
[36] A perbeli esetben a felperes e kötelezettségének nem tudott eleget tenni. Helytállóan hivatkozott a másodfokú bíróság arra az egységes bírósági gyakorlatra, hogy a közalkalmazotti jogviszony fenntartását lehetetlenné tevő munkáltatói magatartás csak akkor lehet rendkívüli lemondás jogszerű indoka, ha emiatt nemcsak a közalkalmazott szubjektív véleménye szerint lehetetlen az adott körülmények között a közalkalmazotti jogviszony fenntartása, hanem az az adott körülmény egyben objektíve is folytathatatlanná teszi a jogviszony fenntartását. A felperes a jogviszonya helyreállítása iránti kérelmet 2018. szeptember 3-án terjesztette elő, a munkáltatói jogkör gyakorlója ahhoz csak 2018. szeptember 5-én járult hozzá, így a tagintézmény vezetője 2018. szeptember 3-án és szeptember 4-én alappal járhatott el annak megfelelően, hogy az adott időszakban a felperes közalkalmazotti jogviszonya nem áll fenn, így felszólíthatta őt az intézményből való távozásra.
[37] Nem tudta igazolni a felperes, hogy a munkáltató az emberi méltóságát sértő magatartást tanúsított irányában. Ezzel kapcsolatban az eljárt bíróságok jogszerűen értékelhették a meghallgatott tanúk vallomását bizonyítékként. Egyéb bizonyított tények fennállta hiányában alaptalanul kifogásolta a felperes azt, hogy a munkáltatóval fennálló alá-fölé rendeltségi viszonyukra figyelemmel nem tettek elfogulatlan tanúvallomást (BH 1999.260.).
[38] Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság azt is, hogy a felperes a 12. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv 9. oldalán tett nyilatkozata szerint szeptember 4-én délben örömmel értesült jogviszonya helyreállításáról, és kizárólag R. S. közlése indította el azt a gondolkodást, hogy ne dolgozzon az alperesnél. E nyilatkozatát meg is erősítette a 12. sorszámú jegyzőkönyv 10. oldal (3) bekezdésében tett nyilatkozatával. Ezekből a nyilatkozatokból az tűnik ki, hogy nem az alperes nem megfelelő, megalázó magatartása következtében döntött a felperes a jogviszonya megszüntetéséről, hanem a kollégájával történt beszélgetés tartalma indította erre.
[39] Ezek alapján megállapítható, hogy a felperes nem tudta bizonyítani azt, hogy a Kjt. 29. § (1) bekezdésében rögzített feltételek adott esetben fennálltak, azt, hogy a munkáltató olyan magatartást tanúsított, amely következtében a közalkalmazotti jogviszony fenntartása objektíve lehetetlenné vált. Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.X.10.070/2020.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás