PÜ BH 2021/260
PÜ BH 2021/260
2021.09.01.
A gépjármű-felelősségbiztosítási jogviszonnyal összefüggésben a kárenyhítési kötelezettség akkor sem a gépjárműjavítást végző márkaszervizeket terheli, ha a károsultak érdekében a kárrendezést ők végzik. A károsultaktól viszont annak megkövetelése, hogy olyan márkaszervizben javíttassák a balesetben sérült gépkocsit, amely a felelősségbiztosító által kijelölt alkatrész-kereskedőktől szerzi be – mindössze 10%-os árkülönbséggel – az alkatrészeket, olyan többletkötelezettséggel és teherrel járhat, amelynek viselése nem várható el a károsulttól. Az olyan magatartás elmulasztása pedig nem értékelhető a kárenyhítési kötelezettség megsértéseként, amely a károsult számára az elvárható mértéket meghaladó terhet eredményez [2013. évi V. tv. (Ptk.) 6:522. § (1)–(2) bekezdés, 6:525. § (1) bekezdés, 1:4. § (1) bekezdés; 2009. évi LXII. tv. (Gfbt.) 12-15. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A biztosító alperes a 2014. június 15-én kelt levelében tájékoztatta a járműjavítást végző partnereit, hogy közte és egyes gépjármű-alkatrészeket forgalmazó kereskedők között a piac minden más szereplője felé is nyitott együttműködés jött létre annak érdekében, hogy ügyfelei és az általuk javítással megbízott autójavító vállalkozások a sérült gépjárművek javításához szükséges gyári alkatrészeket a piacon elérhető optimális és valós piaci árszinten tudják beszerezni. Az együttműködés alapján a kereskedők az alperes által rendezett gépjárműkárokhoz vásárolt gyári alkatrészeket a kalkulációs rendszerekben mindenkor feltüntetettnél 10%-kal alacsonyabb kereskedelmi áron forgalmazzák. A kereskedők mindegyike országos lefedettséggel vállalja a megrendelt gyári alkatrészek térítésmentes kiszállítását. Tekintettel arra, hogy a kereskedők által biztosított kereskedelmi ár az alperes ügyfelei és az általuk megbízott javító partnerek részére minden korlátozástól mentesen elérhető, az alperes a 2014. augusztus 1-jén és ezt követően bejelentett károk esetében a hivatkozott kalkulációs rendszerekben meghatározott gyári alkatrészár legfeljebb 90%-át fogadja el a gyári alkatrészek elszámolható áraként. A levélben az alperes megnevezte a négy közreműködő partnerét és az elérhetőségeiket.
[2] A továbbiakban az alperes a tájékoztató levelében foglaltak szerint eljárva a számlán megjelölt összeg 90%-át térítette meg az idegenhibás balesetek károsultjainak. Az érdekképviseleti szerv felperes tagságához tartozó 15 márkaszerviz 175 károsulttól engedményezés útján megszerezte az alperes kárrendezési gyakorlata szerint meg nem térített kártérítési követelést, majd azt tovább engedményezte a felperesre.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[3] A felperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:522. §-ára és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Gfbt.) 12. és 27. §-ára alapított keresetében az alperest 4 565 798 forint és járulékai engedményezett követelés megfizetésére kérte kötelezni. Álláspontja szerint az alperes nem határozhatja meg egyoldalúan az alkatrészbeszerzés forrását, a 10%-os árkülönbség nem olyan mértékű, amely ezt indokolná. A balesetek vétlen károsultjainak nem róható fel, ha nem olyan márkaszervizbe viszik javításra a sérült gépkocsijukat, amely a 10%-os árkülönbség miatt az alperes által kijelölt forrásból szerzi be az alkatrészeket. Az alperes az idegenhibás balesetek okozóinak felelősségbiztosítójaként a károkozók helyébe lépve a károsult teljes kárát köteles megtéríteni. Ennek keretében mindazon költség megtérítésére köteles, amely a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges.
[4] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta a felperes perbeli legitimációját, a kereset jogalapját, összegszerűségét és a kamatfizetés kezdő időpontját. Álláspontja szerint az engedményezési szerződések nem jöttek létre, de ha létre is jöttek, semmisek, mert színleltek, illetve a pénzintézeti tevékenységre vonatkozó jogszabályba ütköznek. A kárrendezési gyakorlata nem volt jogellenes, mert nem számla kifizetésére, hanem kártérítésként az indokolt és szükséges költség megtérítésére köteles. A felperes jogelődeit kárenyhítési kötelezettség terhelte. A megbízásukból eljárt márkaszervizek mulasztottak, amikor nem adtak tájékoztatást az alperes kárrendezési gyakorlatáról. A kereset összegszerűsége azért vitatható, mert a vállalkozási szerződések ismerete nélkül nem állapítható meg, milyen ellenértékben állapodtak meg a javítás tekintetében a felek.
Az első- és másodfokú ítélet
[5] Az elsőfokú bíróság ítéletével helyt adott a keresetnek.
[6] Az indokolásában kifejtettek szerint az engedményezési szerződések megalapozták a felperes legitimá-cióját. Az engedményezésben részes felek, valamint az A.-F. Kft. márkaszerviz jelenlegi ügyvezetője tanúkénti meghallgatására nem volt szükség, mert az alperes csak általánosságban vitatta a felperes által becsatolt engedményezési szerződések tartalmát, a Kft. korábbi ügyvezetőjének tanúvallomása alapján pedig megállapítható volt, hogy az engedményezési szerződésben meghatározott követeléseit a társaság a felperesre engedményezte. Az elsőfokú bíróság szerint önmagában az a tény, hogy egy okirat nem rendelkezik a teljes bizonyító erejű magánokirat kellékeivel (tanúk aláírása, cégszerű aláírás), még nem jelenti, hogy a benne foglalt nyilatkozat ne lenne hiteles, ne a felek tényleges szerződési akaratát rögzítené. Az alperes alaptalanul kifogásolta, hogy az engedményezési szerződések színlelt megbízási szerződések. Az engedményezési szerződés érvénytelenségére csak az abban részes felek hivatkozhatnak. A felperes nem folytatott üzletszerű követelésvásárlást, ezért a tevékenysége nem minősül engedélyköteles faktoring-tevékenységnek. Az alapszabálya szellemében járt el, amikor a perbeli követelések megszerzésével az alperes gyakorlatával szemben fellépett.
[7] Az elsőfokú bíróság a kárenyhítési kötelezettség megszegésére alapított védekezéssel sem értett egyet. Megállapította, hogy az alperes elvi szempontok szerint vont le 10%-ot a márkaszervizek által kiállított számlák összegéből, amellyel azt szankcionálta, hogy a szervizek nem a kárrendezési gyakorlata alapján jártak el az alkatrészek beszerzése során. Az alkalmazott szankciónak jogszabályi alapja nem volt. A felperes jogelődei nem tanúsítottak olyan magatartást, amely a károkkal szembeni közömbös, felelőtlen vagy hanyag hozzáállást mutatott volna. A károsulttól nem várható el, hogy szakértelem hiányában gazdasági szereplők között válasszon. Nem róható fel a megrendelőnek valamely alapárhoz képest 10%-kal drágább javítás megrendelése. A perbeli károsultakat megillette a gépjárműjavító megválasztásának joga és nem kötelezhetők arra – jogszabályi alap és szerződéses rendelkezés hiányában –, hogy az alperes által megjelölt néhány alkatrész-kereskedő közül válasszanak.
[8] Az alperes a vállalkozási szerződések tényleges tartalmát, az alkatrészek beszerzését és a felhasználásukat nem vitatta, ezért szükségtelen volt a vállalkozási szerződések becsatolása. Az összegszerűség vitatásához az alperesnek konkrétan kellett volna megjelölnie, hogy a javítási költség mely tételét, milyen okból nem fogadja el. Ilyen tényelőadást azonban nem tett.
[9] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben – a marasztalási tőkeösszeg után fizetendő késedelmi kamat mértéke és kezdő időpontja vonatkozásában – megváltoztatta, a meghaladó keresetet elutasította, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az indokolásában foglaltak szerint az elsőfokú bíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 164. § (1) bekezdése alapján helyesen állapította meg a feleket terhelő bizonyítási kötelezettséget, valamint annak terjedelmét, és arról a régi Pp. 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő tájékoztatást adott. A bizonyítási eljárást a szükséges terjedelemben lefolytatta. A rendelkezésre álló bizonyítékok régi Pp. 206. §-ának megfelelő, okszerű mérlegelésével állapította meg a tényállást. A levont jogi következtetései és indokai is helytállóak. A fellebbezés egyedül a késedelmi kamat kezdőidőpontja és mértéke vonatkozásában volt alapos.
A felülvizsgálati kérelem
[10] Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet – elsőfokú ítéletre is kiterjedő – hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte.
[11] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a felperes perbeli legitimációja körében jogszabálysértő módon zárta el a bizonyítási kötelezettség teljesítésétől. A tényállás ennek következtében nem kellően feltárt, így a döntés megalapozatlan. A bíróság hivatalból is köteles lett volna vizsgálni, hogy a felperes érvényesíthet-e vele szemben igényt.
[12] A kárrendezési eljárását az elsőfokú bíróság nem értékelhette volna szankcióként. A kárenyhítést célzó iránymutatás szándékos figyelmen kívül hagyása a károsultak és a javítók részéről a kárenyhítési kötelezettség megszegésének minősül. A kárrendezési eljárás lebonyolítására meghatalmazott márkaszervizek nem tájékoztatták a károsultakat, hogy figyelmen kívül hagyják a javítás során az alperes kárrendezési gyakorlatát és ezzel eleve olyan helyzetet teremtenek, hogy a benyújtott számla nem kerül teljes egészében kifizetésre. A túlszámlázásból eredő többletköltség nem hárítható át a biztosítóra. A javítási számla alkatrészáraiból történő levonás jogszabályi alapja a Ptk. 6:522. §-a és 6:525. § (1) bekezdése. A kárrendezési gyakorlat megreformálása azt az évek óta fennálló, méltánytalan gyakorlatot kívánta orvosolni, amelyben a javítók az alkatrészeket kizárólag a biztosítók számára az A. rendszerben rögzített áron számlázzák. Az elsőfokú bíróság nem mellőzhette volna az A. Magyarország Kft. megkeresését. A nyilatkozatával ugyanis igazolható lett volna, hogy az A. rendszerben rögzített árak az importőrök, gyártók által megadott, képzett és olyan maximalizált árak, amelyek nem állnak összhangban a tényleges piaci árakkal. A javítás elvállalása előtt nyilvánvaló volt, hogy az alperes az alkatrészárakat milyen módon téríti meg, és ehhez az eljárási rendhez az alkatrészek beszerzésének lehetőségét is biztosította. Nem megalapozott ezért az a jogi álláspont, hogy a kárenyhítési kötelezettség körében nem várható el a károsulttól a kedvezmények igénybevétele.
[13] Az összegszerűség vonatkozásában a jogerős ítélet azért megalapozatlan, mert a felperes nem csatolta a vállalkozási szerződéseket, így nem volt megállapítható, milyen ellenértékben állapodtak meg a felek. A felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a márkaszervizek által kiállított számla alkatrészárai a vállalkozási díj részeként a Ptk. 6:63. § (3) bekezdésében foglaltak szerint megfelelnek a középárnak. Az alperes a kárkori időszakban elfogadta középárnak az Audatex rendszerben megjelölt alkatrészárak 10%-kal csökkentett mértékét tekintette arra, hogy a tájékoztató levelében megjelölt kereskedők vállalták a kicserélendő alkatrészek beszállítását és a kedvezmény biztosítását. A javítási számlák vonatkozásában konkrétabb vitatást nem kellett előadni, mivel az alperesi nyilatkozat valamennyi számlára és minden egyes alkatrészárra vonatkozott.
A Kúria döntése és jogi indokai
[16] Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a felperes perbeli legitimációjának jogellenes megállapításában, a kárenyhítési kötelezettség téves megítélésében és a döntés összegszerűségének megalapozatlanságában határozta meg. A Kúria ezért a régi Pp. 275. § (2) bekezdése alapján eljárva ebben a keretben bírálta felül a jogerős ítéletet.
[17] A felperes legitimációjának hiányára az alperes a megsértett jogszabályi rendelkezés megjelölése nélkül hivatkozott, ezért ebben a vonatkozásban a Kúria nem vizsgálhatta érdemben a felülvizsgálati kérelmet.
[18] A felelősségbiztosító a Ptk. 6:522. § (1) bekezdése értelmében – a Gfbt. 12-15. §-aira tekintettel – a károsult teljes kárát köteles a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályban foglaltak szerint megtéríteni, és ennek keretében mindazon költség megtérítésére köteles a Ptk. 6:522. § (2) bekezdés c) pontja alapján, amely a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges. A károsultat ugyanakkor a hátrányok kiküszöbölésével összefüggésben a Ptk. 6:525. § (1) bekezdése alapján kárenyhítési kötelezettség terheli, azaz a Ptk. 1:4. § (1) bekezdése értelmében a kár csökkentése érdekében a károsult úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az e kötelezettség felróható megszegése miatt keletkezett kárt a károkozó nem köteles megtéríteni. A Kúria kiemeli, hogy a kárenyhítési kötelezettség nem a márkaszervizeket, hanem a sérült gépjárművek tulajdonosait, a károsultakat terheli. Attól, hogy a kárrendezést a márkaszervizek végzik, a Ptk. 6:525. § (1) bekezdése alapján felhívott 1:4. § (1) bekezdése alapján vizsgálandó, az adott helyzetben általában elvárható magatartást nem a márkaszervizek, hanem a sérült gépjárművek tulajdonosai oldaláról, szempontjából kell értékelni. Az alperes és az egyes gépjármű-alkatrészeket forgalmazó kereskedők között létrejött együttműködési megállapodások hatálya a károsultakra nem terjed ki, hiszen annak nem szerződő felei. A felülvizsgálati eljárásban ezért kizárólag azt kellett vizsgálni, hogy a sérült gépjárművek tulajdonosai megsértik-e a Ptk. 6:525. § (1) bekezdése szerinti kárenyhítési kötelezettségüket, azaz az adott helyzetben elvárható magatartás követelményét akkor, ha nem olyan márkaszervizbe viszik javítani a baleseti sérült gépkocsit, amely az alperes által kijelölt forrásból szerzi be – 10%-os árkülönbséggel – az alkatrészeket.
[19] A károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek megítélésével kapcsolatos bírói gyakorlatban alapvetően az észszerűség, a célszerűség, az indokoltság, az arányosság objektív kritériumai érvényesülnek. Az adott helyzetben elvárható magatartás követelményéből azonban az is következik, hogy nemcsak az általában elvárhatóságot, hanem az adott helyzetből fakadó körülményeket is értékelni kell. A károsultaktól annak megkövetelése, hogy olyan márkaszervizben javíttassák a baleseti sérült gépkocsit, amely az alperes által kijelölt alkatrész-kereskedőktől szerzi be – mindössze 10%-os árkülönbséggel – az alkatrészeket, sok esetben többletköltséggel járna, de legalábbis olyan többletkötelezettséggel és teherrel, amelynek viselése nem várható el a károsulttól. Az olyan magatartás pedig nem értékelhető a károsult kárenyhítési kötelezettségének a megsértéseként, amely számára az elvárható mértéket meghaladó terhet eredményezne. Alaptalanul állította tehát az alperes, hogy a károsultak megszegték a kárenyhítési kötelezettségüket és szándékosan figyelmen kívül hagyták a kárenyhítést célzó iránymutatásait. A felelősségbiztosítás úgy hivatott biztosítani a kárigény kielégítését, a biztosító kötelezett helyetti teljesítését, hogy közben az eredeti kötelmi helyzeten nem változtat. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás intézményének célját és rendeltetését, vagyis a károsultnak a kár megtérítéséhez fűződő érdeke védelmében a gépjármű üzemeltetése során okozott károk felelősségbiztosítás általi megtérítését, az alperes által kialakított, majd később megszüntetett kárrendezési gyakorlat nem szolgálja.
[20] A perben nem kellett megállapítani a Ptk. 6:63. § (3) bekezdése szerinti középárnak megfelelő javítási költséget, a márkaszervizek és a károsultak ugyanis megállapodtak a javítási költségben. Az alperes által megtérítendő javítási költség felmerültét, összegszerűségét a felperes a javítási számlákkal és az engedményező nyilatkozatokkal igazolta. Alaptalanul hivatkozott ezért a felülvizsgálati kérelmében az alperes arra, hogy a jogerős ítélet az összegszerűség vonatkozásában megalapozatlan.
[21] A Kúria mindezekre tekintettel azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben felhívott jogszabályokat nem sérti, ezért azt a régi Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. V. 20.099/2020/11.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás