BÜ BH 2021/281
BÜ BH 2021/281
2021.10.01.
Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény 30. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szempontjából a specialitás szabályának (az európai elfogatóparancsban rögzített cselekménynek) a bíróság által megállapított ítéleti tényálláshoz való mikénti viszonyulását a tettazonosság keretei határozhatják meg. Így nem eredményezi a specialitás sérelmét, ha a bíróság ítéletében az európai elfogatóparancsban megnevezett terheltnek az európai elfogatóparancsban leírt cselekményének az elkövetési magatartását rögzíti, de a tettazonosság keretei között a sértett személye attól eltér; emellett a bíróság pl. az elkövetés helye, módja, eszköze, eredménye, indítéka stb. tekintetében is eltérhet az európai elfogatóparancsban leírtaktól anélkül, hogy ezzel a specialitás elvét sértené [2012. évi CLXXX. tv. (Eutv.) 30. § (1) bek., (2) bek. g) pont].
[1] A járásbíróság a megismételt eljárásban meghozott és 2018. április 12. napján kihirdetett ítéletével a terheltet 3 rendbeli, egy esetben folytatólagosan elkövetett csalás bűntette [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 318. § (1) bek., (2) bek. c) pont, (5) bek. b) pont; I., II. és VIII. tényállási pont], valamint 5 rendbeli csalás bűntette [korábbi Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. c) pont, (6) bek. b) pont; III., IV., V., VI. és VII. tényállási pont] miatt – halmazati büntetésül – mint különös visszaesőt 5 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint vele szemben 24 500 000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. Megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Elbírálta B. J., B. A., Sz. M., az Ny. A. B. Gy. és K. A. magánfelek által bejelentett polgári jogi igényt és rendelkezett az eljárási illeték, valamint a bűnügyi költség viseléséről.
[2] Az ítélet ellen az ügyészség által a terhelt javára, az ítélet V. tényállási pontját érintően az eljárás megszüntetése végett és enyhítésért; továbbá a terhelt és védője által felmentésért, az eljárás megszüntetéséért és enyhítésért bejelentett fellebbezések alapján másodfokon eljárt törvényszék a 2019. november 28. napján kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta. A terhelttel szemben az V. tényállási pont szerinti csalás bűntette [korábbi Btk. 318. § (1) bek, (2) bek. c) pont, (6) bek. b) pont] miatt indult eljárást megszüntette, a vagyonelkobzás összegét 38 200 000 forintra felemelte, rendelkezett az őrizetben töltött idő beszámításáról és az Ny. A. B. Gy., K. A., valamint Cs. G. magánfelek polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította, e magánfelek vonatkozásában az eljárási illeték megfizetésére kötelezést mellőzte. Ezt meghaladóan helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
[3] A terhelt által bejelentett másodfellebbezést elbírálva az ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a 2020. június 26. napján meghozott végzésével helybenhagyta a másodfokú ítéletet.
[4] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, amelynek törvény szerinti okát nem jelölte meg.
[5] A terhelt egyrészt a bűnösségének, valamint a különös visszaesői minősültségének a megállapítását, továbbá a vele szemben – súlyos betegsége és a jelentős időmúlás figyelembevétele nélkül – kiszabott, eltúlzott mértékű büntetést kifogásolta.
[6] E körben hivatkozott arra is, hogy az eljárás kezdetétől nem volt összegszerűen meghatározva az elkövetési érték, tisztázatlan volt a konkrét sértettek kiléte, és az is, hogy az eljárást megelőzően egyes sértettek milyen összeget kaptak vissza. Álláspontja szerint elítélésére bizonyítottság hiányában került sor, és a 2013. évben történt kihallgatásakor tett vallomását nem lehetett volna bizonyítékként értékelni.
[7] Másrészt pedig arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a bűnösségét törvénysértő módon annak ellenére állapította meg, hogy az ügyészség elállt a vádtól, és a specialitás elvére figyelemmel az eljárás felfüggesztését indítványozta a szlovák állam részéről szükséges kiadatás érdekében.
[8] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta és a megtámadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.
[9] Indokai szerint rámutatott arra, hogy a Be. 650. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó, az nem támadható, ebből következően nem vitatható a tényállás megalapozottsága és nem kifogásolható a tényállás megállapítását eredményező bizonyítékértékelő tevékenység mikéntje sem. A tényállástól eltérő ténybeli alapokon álló jogi érvek a felülvizsgálat során nem vehetők figyelembe. A Be. 659. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó.
[10] Az irányadó tényállással ellentétesek a felülvizsgálati indítvány azon kifogásai, amelyek a terhelt 2013. évi vallomásának figyelembevételére, a sértetti vallomások megkérdőjelezésére, a bűnösségét megalapozó bizonyítékok hiányára, a bizonyítékértékelő, -mérlegelő tevékenységre vonatkoznak. Ugyancsak a megállapított tényállást támadja, és így nem vehető figyelembe az indítvány azon része sem, amely az elkövetési érték és a kár megtérülésének összegszerűségét, valamint a sértettek személyének megállapítását sérelmezi.
[11] Az indítványt a specialitás szabályán alapuló mentesség megsértése miatt, a Be. 649. § (2) bekezdés f) pontja szerinti eljárási szabálysértésre alapított részében a Legfőbb Ügyészség nem tartotta alaposnak.
[12] A terhelttel szemben valamennyi tényállási pont tekintetében európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, amely alapján került sor a terheltnek a szlovák hatóságok általi átadására. Az V. tényállási pontban foglalt cselekmény sértettjének személyében bekövetkezett változás miatt a törvényszék a specialitás elvére hivatkozva az eljárást megszüntette, így felülvizsgálati okként a specialitás elvének sérelme alappal fel sem merülhet. E körben kifejtette, hogy álláspontja szerint – amely megegyezik az ítélőtábla harmadfokú végzésének [11]-[25] bekezdésben írtakkal – az eljárás megszüntetésére alaptalanul, a specialitás elvének téves értelmezése miatt került sor. Abban az esetben, ha a vád tárgyává tett cselekmény lényeges ténybeli alapjai azonosak az átadás alapjául szolgáló bűncselekmény ténybeli alapjaival, úgy nincs szó különböző bűncselekményről, azáltal büntetőeljárási akadály sem állapítható meg.
[13] A büntetéskiszabás önmagában nem képezheti felülvizsgálat tárgyát. A felülvizsgálati indítvány a bűncselekmény törvénysértő minősítésére, vagy a büntetőjog más szabályának megsértésére nem hivatkozik, a súlyosító és enyhítő körülmények mérlegelésének kifogásolása felülvizsgálati eljárást nem alapoz meg.
[14] A terhelt különös visszaesői minőségének megállapítása törvényes, ellenkező esetben a törvénysértés a Be. 671. § 16. pontja szerint egyszerűsített felülvizsgálat keretében lenne orvosolható, így e tekintetben a felülvizsgálatot a Be. 650. § (1) bekezdés c) pontja zárja ki.
[15] A Legfőbb Ügyészség ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a Be. 662. § (1) bekezdése alapján, a Be. 660. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen a megtámadott határozatokat hatályában tartsa fenn.
[16] A Legfőbb Ügyészség átiratára tett észrevételeiben a terhelt a fentieken túl kifogásolta a feltételes szabadságra bocsátásból való kizárását, valamint azt is, hogy a megismételt eljárásban a hatályon kívül helyező végzésben adott iránymutatásnak nem tett mindenben eleget a járásbíróság. A kiadatási egyezmény megsértésére hivatkozva négy (konkrétan meg nem nevezett) sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény esetében állította, hogy nem a valódi sértettekre tekintettel adta ki őt a szlovák állam. Kifogásolta továbbá az ítélőtábla határozatának indokait. Megromlott egészségi állapotára hivatkozott, valamint arra, hogy K. A., Cs. G. és B. S. sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt nem lehetett volna vele szemben eljárást folytatni.
[17] A védő álláspontja szerint is a specialitás elvét megsértve jártak el a hatóságok, mivel valamennyi tényállási pont tekintetében nem került kibocsátásra európai elfogatóparancs, így N. G. Z. magánszemélyként nem szerepelt a kiadatásban, csak az L. Kft., ekként a terheltet ebben az ügyben nem kérték ki. Hasonlóképpen B. S. mint magánszemély sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt adták ki a terheltet, holott az Ny. A. B. Gy. a sértett, amelynek tudta és felhatalmazása nélkül rendelkezett nevezett sajátjaként a gyülekezet pénzével. Arra is kitért, hogy a Cs. G. és K. A. sérelmére elkövetett cselekmények vonatkozásában az elkövetéskori, kedvezőbb törvényt kellett volna alkalmazni.
[18] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
[19] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely a Be. 648. §-a értelmében kizárólag a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen, és a Be. 649. §-ában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokból vehető igénybe. A felülvizsgálati okok törvényben meghatározott köre nem bővíthető.
[20] Anyagi jogi okból felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság jogerős ítéletében a terhelt bűnösségét a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg, továbbá, ha a jogerős ítéletben kiszabott büntetés a cselekmény törvénysértő minősítése, vagy a büntetőjog más – a büntetés kiszabására vonatkozó kötelező, nem a bíróság mérlegelésére bízott – szabálya megsértése következtében törvénysértő [Be. 649. § (1) bek. a) pont aa) alpont, b) pont ba) alpont].
[21] A terhelt felülvizsgálati indítványa tartalmát tekintve részben anyagi jogi okból előterjesztett.
[22] A Legfőbb Ügyészség e körben kifejtett – az indítvány kizártságára vonatkozó – álláspontja helytálló, azonban indoka eltérő; a Kúria az indítvány tartalmát e részében nem is vizsgálhatta.
[23] Anyagi jogszabálysértésre hivatkozással ugyanis nincs helye felülvizsgálatnak, ha a jogerős ügydöntő határozatot a harmadfokú bíróság hozta meg. A harmadfokú eljárásra vonatkozó és a Be. 618. §-a által szabályozott felülbírálat terjedelméből következően a harmadfokú bíróság eljárása során mindazon körülményeket vizsgálni köteles, amelyek anyagi jogszabálysértésre hivatkozással felülvizsgálati eljárás megindítását eredményeznék az első- vagy a másodfokú eljárásban jogerőre emelkedett ügydöntő határozat esetén.
[24] Következésképpen jelen esetben az indítvány anyagi jogi szabálysértésekre vonatkozó részében a felülvizsgálat törvényben kizárt [Be. 650. § (1) bek. a) pont], a Kúria ezekkel érdemben nem foglalkozhat.
[25] A terhelt indítványában eljárási szabálysértésre is hivatkozott.
[26] A Be. 649. § (2) bekezdés f) pont első fordulata szerint eljárási szabálysértés miatt felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság a határozatát a specialitás szabályán alapuló mentesség megsértésével hozta meg.
[27] Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény (a továbbiakban: Eutv.) 30. § (1) bekezdése értelmében az átadott személlyel szemben az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható büntetőeljárás, nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától.
[28] Az ügy irataiból kitűnően a jelen ügyben a terhelt ellen 2013. április 29. napján a K.-i Járásbíróság két európai elfogatóparancsot bocsátott ki:
– egyet az N. G. Z., az L. Kft., K. A. és Cs. G. sértettek sérelmére elkövetett (a K.-i Járási Ügyészség vádiratának III., IV., V. és VIII. pontjaiban vád tárgyává tett bűncselekmények); valamint
– egy másikat a B. J. és B. A. sérelmére elkövetett (a vádirati tényállás I. és II. pontjai szerinti) bűncselekmények miatt.
[29] A szlovák igazságügyi hatóságok előtt a terhelt nem mondott le a specialitás elvéről. Az Ny. Megyei Bíróság a fenti két európai elfogatóparancsban részletezett bűncselekmények tekintetében hozzájárult a terhelt átadásához, amely 2013. július 23. napján meg is történt.
[30] A K.-i Járásbíróság ezt követően, 2013. december 16-án bocsátott ki a terhelt ellen újabb európai elfogatóparancsot a B. S. I. sérelmére 2012. évben elkövetett (a vádirati tényállás VII. pontja szerinti) bűncselekmény miatt.
[31] E bűncselekmény kapcsán az Ny. Megyei Bíróság 2014. június 13. napján kelt és 2014. augusztus 19. napján jogerős határozatával utólagos beleegyezését adta a büntetőeljárás lefolytatásához. Ekként az Eutv. 30. § (2) bekezdés g) pontjára és (4) bekezdésére figyelemmel nem sérült a specialitás elve.
[32] A harmadfokon eljárt ítélőtábla helyesen mutatott rá, hogy az átadás előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatti eljárás tilalma (stb.) azt (is) jelenti, hogy az átvevő tagállam büntetőeljárása nem alakítható át olyan vizsgálattá, amelynek ténybeli alapjai és keretei lényegesen különböznek az európai elfogatóparancsban előadottaktól. Ennek megfelelően helytállóan fejtette ki, hogy az V. tényállási pont tekintetében a terhelt ellen kibocsátott európai elfogatóparancsban a kiadatás alapjául szolgáló múltbeli történések és az elsőfokú bíróság tényállásában írtak közötti – végső soron a sértett gazdasági társaság személyében jelentkező eltérés – a különbözőség ellenére sem eljárásjogi akadálya a büntetőjogi felelősségre vonásnak.
[33] A Kúria egyetértett az ítélőtábla álláspontjával a tekintetben, hogy a specialitás elvéhez nyilvánvalóan nem kötődnek olyan szigorú előírások, amelyek az igazságügyi hatósági határozatban leírt cselekmény és a bíróság által megállapított tényállás között teljes egyezőséget kívánna meg. Az igazságügyi hatósági határozat a bírósági határozattól terjedelmében, jellegében és céljában is eltér. Nem szükséges és nem is elvárt, hogy közöttük minden mozzanatra kiterjedő egyezőség álljon fenn.
[34] Ha a bírósági határozat lényeges ténybeli alapjai azonosak az igazságügyi hatósági határozatban foglaltakkal, úgy nincs szó különböző bűncselekményekről és azt sem lehet feltételezni, hogy a végrehajtó (átadó) hatalom engedélye, az átadásban testet öltött jogi aktusa érvényét vesztette volna.
[35] A specialitás szabályának (az európai elfogatóparancsban rögzített cselekménynek) a bíróság által megállapított ítéleti tényálláshoz való mikénti viszonyulását valóban a tettazonosság keretei határozhatják meg. A tettazonosság fogalmát a bírói gyakorlat – elsősorban a vádelv értelmezése kapcsán – már részletesen kidolgozta. Eszerint nem eredményezi a vádelv sérelmét, ha a bíróság a vádiratban megnevezett terheltnek a vádiratban terhére rótt cselekmény elkövetési magatartását rögzíti, és a tettazonosság keretei között a sértett személyét – a vádiratban foglaltaktól – eltérően állapítja meg (EBH 2015.B.13.). A bizonyítás eredményéhez képest a bíróság pl. az elkövetés helye, módja, eszköze, eredménye, indítéka stb. tekintetében eltérhet a vádbeli ténymegállapításoktól anélkül, hogy ezzel a vádelvet sértené (EBH 2011.2385.III.).
[36] Mindezek – a tettazonosság fogalmának azonosságára tekintettel – a specialitás elvének értelmezése kapcsán is irányadók.
[37] Ekként nincs eljárásjogi akadálya a büntetőjogi felelősségre vonásnak, ha a bíróság által a terhelt terhére megállapított bűncselekmény lényeges tényállási elemei megfeleltethetőek az átadás alapjául szolgáló – az igazságügyi hatósági határozatban rögzített – múltbeli történések leírásának. Jelen ügyben önmagában a sértett személyében jelentkező különbözőség nem fosztotta meg az európai elfogatóparancsban leírt és a bíróság ítéletben elbírált cselekményeket a ténybeli azonosságuktól.
[38] Az V. tényállási pontban írt cselekmény tekintetében – a specialitás elvének téves értelmezésével – az eljárás megszüntetésére került sor, így felülvizsgálati okként a specialitás elvének sérelmére hivatkozás fel sem merülhet.
[39] A VII. tényállási pontban írt cselekmény tekintetében a K.-i Járásbíróság európai elfogatóparancsa azt tartalmazza, hogy 2012 májusa és júliusa között a terhelt megtévesztette B. S. I.-t, amikor megígérte, hogy részére gépkocsit vásárol és ennek vételáraként 2012. július 16-án K.-n 6 500 000 forintot utalt át a terhelt bankszámlájára. Valójában K. P.-nek nem állt szándékában, hogy gépkocsit vegyen a sértettnek, csupán azért ejtette tévedésbe B. S. I.-t, hogy a pénzét megszerezze.
[40] A K.-i Járási Ügyészség vádirata ezt a bűncselekményt azzal az eltéréssel tette vád tárgyává, hogy a megtévesztett sértett 2012. július 10-én és július 16-án B.-n összesen 8 500 000 forintot utalt a terhelt bankszámlájára.
[41] A jogerős ítéleti tényállás VII. pontja a vádirat tényállástól annyiban különbözik, hogy B. S. I. nem magánszemélyként, hanem mint az Ny. A. B. Gy. vezetője járt el, és az átutalt pénz is a gyülekezeté volt.
[42] Ebből következően a bíróság által megállapított bűncselekmény lényeges tényállási elemei megfeleltethetőek az átadás alapjául szolgáló – az igazságügyi hatósági határozatban rögzített – múltbeli történések leírásának, így a ténybeli azonosságuk fennáll. E bűncselekmény esetén a sértett személyében, illetve az elkövetési érték tekintetében megmutatkozó különbözőség a büntetőjogi felelősségre vonásnak nem eljárásjogi akadálya.
[43] A csalás elkövetésénél nem feltétlenül a megtévesztett személy szenvedi el a kárt. A csalás elkövetése többszörös okozatosságot feltételez: tipikusan akként valósul meg, hogy a tettes a tévedésbe ejtő magatartásával a passzív alanynál akarati hibát idéz elő, aki ennek következményeként tesz olyan jognyilatkozatot, amelyet egyébként nem tenne, a jognyilatkozat következtében pedig akár ő maga, akár más személy károsodik (BH 2014.69.I.).
[44] Nem arról van szó tehát, hogy a bíróság a terhelt más – az európai elfogatóparancsban nem szereplő – cselekménye [azaz az Eutv. 30. § (1) bekezdése szerinti „az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény"] miatt állapította volna meg a büntetőjogi felelősségét. Az elbírált, továbbá az elfogatóparancsban és a vádiratban szereplő cselekmény ugyanazon cselekmény, ezen belül a két körülményt érintő eltérő ténymegállapítás a bizonyítási eljárás eredménye. Ez azonban a cselekményegység kereteit nem törte át.
[45] A felülvizsgálati eljárásban vizsgált többi (I-IV., VI. és VIII.) tényállási pont tekintetében ennyi eltérés sincsen, a kifogásolt eljárási szabálysértésre hivatkozás ekként valamennyi esetben alaptalan.
[46] Csupán megjegyzi a Kúria – miután ez a felülvizsgálatnak nem tárgya –, hogy a terhelt felmentés iránti másodfellebbezésének értelmezése nincs összhangban a terhelt írásban (utóbb) részletesen indokolt fellebbezésével (amely a törvényszék szűkre szabott jogorvoslatra történő kioktatását figyelembe véve irányadónak tekinthető volt). Abban ugyanis a terhelt, miként a felülvizsgálati indítványában, nem a megszüntető rendelkezést, hanem valójában a további – másodfellebbezéssel egyébként nem támadható – bűnösséget megállapító rendelkezés helybenhagyását sérelmezte. Kétségtelen viszont, hogy a megszüntető rendelkezéssel (is) összefüggésben eltúlzottnak tartotta a vele szemben kiszabott büntetést. Ekként a harmadfokú eljárásnak a Be. 615. § (3) bekezdés b) pontja alapján helye volt.
[47] Minderre figyelemmel a Kúria – miután nem észlelt olyan egyéb eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára hivatalból köteles – a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat – a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen – a Be. 662. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. II. 1.344/2020.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás