PÜ BH 2021/307
PÜ BH 2021/307
2021.11.01.
I. A reális, értékelhető esélyt nem lehet százalékos mértékhez kötni. Minden esetben figyelemmel kell lenni az adott eset sajátosságaira, és az összes körülmény együttes értékelésével lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy adott esetben a betegnek lett volna-e reális esélye a gyógyulásra, állapotjavulásra.
II. Egy, a szakértő által számszerűsíthetően nem véleményezhető, de mindenképpen csekélynek minősített esély, amelynek mértékén olyan súlyos tényezők rontanak mint a beteg természetes kórokú, súlyos betegségei, illetve életvitelbeli szokásai, nem tekinthető olyannak, amely időben elkezdett, megfelelő terápia esetén a gyógyulás valóságos, valósághoz igazodó lehetőségét jelenti.
Az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelősségét nem alapozhatja meg, ha a józan ész és belátás figyelembevételével időben elvégzett, adekvát kezelés esetén sem lehet reálisan számítani a beteg gyógyulására, állapotjavulására [Ptk. 6:519. §, 6:525. §; 1952. évi III. tv. (régi Pp.) 206. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperesnél 2015. február 20-án 12 óra körüli időponttól kezdődően agyi értörténés tünetei kezdődtek, a bal lába elgyengült, imbolygóan tudott csak járni és szédült.
[2] A készenléti feladatokat ellátó orvos 13 óra 10 perckor a felperes fizikális vizsgálata alapján, TIA diagnózis gyanúval az alperes jogelőd intézményének Sürgősségi Betegellátó Osztályára (a továbbiakban: SBO) utalta be a felperest, akit mentővel szállítottak oda. Az alperes jogelődjénél a betegosztályozás (Triage) időpontja 14 óra 55 perc volt. Ekkor az ápoló rögzítette a Triage státuszt.
[3] A felperes az SBO-n történő várakozás során – közelebbről meg nem határozható időpontban – rosszabbul lett, azonban ezt nem jelezte az alperes egészségügyi dolgozóinak.
[4] Az SBO-n a szakorvos 16 óra 50 perc körüli időpontban vizsgálta meg a felperest, sürgős CT-vizsgálatot kért, amelyre 18 óra 02 perckor került sor. A felperes az agyi értörténés kezelésére adekvát trombolízis kezelést már nem kaphatta meg, mivel ekkorra a 4,5 órás időablak perióduson túl volt.
[5] Ezt követően a felperest a Neurológiai Osztályra utalták be, és ott kezelték 2015. március 4-ig.
[6] A felperesnek jelenleg a bal oldalán enyhe fokú központi arcidegbénulása van, a bal felső és bal alsó végtagja súlyos paretikus, ujjai és könyöke kontaktú-rásak, izomtónusa spasztikus, 39%-os neurológiai egészségkárosodást szenvedett el, amely 48%-os munkaképesség-csökkenésnek felel meg, állapotában érdemi javulás nem várható.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[7] A felperes keresetében 5 000 000 forint sérelemdíj és havi 8000 forint gyógyszerköltség megtérítésére kérte az alperes kötelezését. Előadta, hogy amennyiben az alperesnél az SBO-n időben megkezdték volna a kezelését, úgy maradandó egészségkárosodás nélkül gyógyult volna.
[8] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy az intravénás trombolízis időablaka 3-4,5 óra, amely a felperes esetében már reggel 8 órától számolandó, mivel a felperes első tünetei ekkor jelentkeztek. Hivatkozott a felperes közrehatására is, mivel az állapotrosszabbodását nem jelezte az SBO-n az egészségügyi dolgozóknak. Vitatta az okozati összefüggést is a felperes idegrendszeri károsodása és a jogelőd egészségügyi alkalmazottak részéről elkövetett esetleges foglalkozási szabályszegés között.
[9] Az alperes pernyertessége érdekében beavatkozó biztosító ellenkérelmében szintén a kereset elutasítását kérte.
Az első- és másodfokú ítélet
[10] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
[11] Ítélete indokolásában a tanúvallomások és az okirati bizonyítékok mérlegelésével megállapította, hogy a felperes tüneteinek kezdeti időpontja 12 óra körül volt, amely az ambuláns lapon is rögzítésre került. Erre tekintettel kiemelte, hogy a vérrögoldó kezelés időpontja a 12 órai tünetkezdettel legkésőbb 2015. február 20-án 16 óra 30 perckor bezárult.
[12] Az aggálytalan orvos szakértői vélemény alapján úgy ítélte meg, hogy az alperes jogelődjének egészségügyi alkalmazottai nem a szakma szabályai szerint végezték a felperes Triage besorolását, a TIA diagnózis gyanúját megfelelően kellett volna értékelniük a felperes panaszai és tünetei alapján, valamint kellő jelentőséget kellett volna tulajdonítaniuk a zsibbadásnak. Hangsúlyozta, hogy az alperes jogelődje nem végezte el azokat a vizsgálatokat, amelyek alapján a vérrögoldó kezelésre nyitva álló időtartamon belül egyértelműen ki lehetett volna zárni a stroke diagnózist.
[13] Az alperes terhére szakmai szabályszegésként értékelte az elsőfokú bíróság, hogy a felperes betegfelvétele során nem észlelték a nála zajló agyi értörténést és e körben további vizsgálatokat nem rendeltek el, állapotát nem követték nyomon.
[14] Ugyanakkor az orvos szakértői vélemény alapján kifejtette azt is, hogy a felperesnek a trombolízis kezelés időben történő elvégzésével sem volt reális esélye a nála kialakuló egészségkárosodás vagy annak egy része elkerülésére. Hangsúlyozta, hogy az esélynek mindenképpen reális, bizonyítási eszközökkel valószínűsítetten létező, értékelhető esélynek kell lennie ahhoz, hogy az alperes kártérítési felelősségét megalapozza (Kúria Pfv.III.22.587/2017/8., Kúria Pfv.III.20.663/2014/8., Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.282/2018/8., Pfv.III.20.500/2016/5.).
[15] A másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperest teljes kártérítési és sérelemdíj iránti felelősség terheli a felperesnél 2015. február 20-án lezajlott agyi infarktusból eredő egészségkárosodással okozati összefüggésben a felperesnél bekövetkezett vagyoni és nem vagyoni hátrányokért.
[16] Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helyesen határozta meg a felperes tüneteinek kezdő időpontját 2015. február 20-án déli 12 órában és helyesen értékelte az alperes terhére szakmai szabályszegésként, hogy a felperes a 3-4,5 órás időablakon belül nem kaphatta meg a nála zajló agyi értörténésre egyedül alkalmazható trombolízis kezelést.
[17] Nem értett egyet azonban az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperesnek nem volt reális esélye az egészségkárosodás elkerülésére. A kiegészítő szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a jelen esetben a gyógyulási esély átlagos körülmények között 1:18 arányú, azaz hozzávetőlegesen 5,5%-os mértékű volt, amelynél a felperesnek a kórelőzménye folytán rosszabb esélye lett volna. Érvelése szerint az 5,5%-osnál rosszabb esély azonban – amely további szakértői pontosítás hiányában magában foglalhatja akár az 5%-os gyógyulási esélyt is – csekély mértékű, akár a minimális jelzővel is illethető, ám fennálló és reális esély.
[18] Kifejtette, hogy amennyiben valószínűsíthető, hogy a felróható mulasztás hiányában az időben végzett kezelés, beavatkozás mellett akár minimális, ám reális esélye lett volna a betegnek a kialakult egészségügyi hátrány elkerülésére, úgy az egészségügyi szolgáltató felelőssége megállapítható (Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.20.190/2011/3.).
[19] Rámutatott arra, hogy a perben irányadó bizonyítási teher szerint az alperes csak akkor mentesülhetett volna a kártérítés és a sérelemdíj iránti felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a betegnek a leghatékonyabb terápiát időben megkezdve – az alperes felróható mulasztása hiányában – sem lett volna reális esélye a károsodás teljes vagy részleges elkerülésére. Utalt a Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.282/2018/8. számú ítéletére, amely szerint ha valószínűsíthető, hogy a leghatékonyabb gyógykezelési mód időben történő alkalmazása esetén reális esélye lett volna a felperesnek a károsodás elkerülésére vagy csökkentésére, úgy az alperes gyógyintézet felelőssége megállapítható.
[20] Fentiek alapján a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az alperes a perben nem tudott eredményesen eleget tenni az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek, azaz a szakértői bizonyítás nem támasztja alá azt, hogy a felperesnek az alperes felróható mulasztása hiányában sem lett volna reális esélye a gyógyulásra.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[21] A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását, harmadlagosan annak az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte.
[22] Megsértett jogszabályhelyként a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 206. §-át, 221. §-át, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:519. §-át és 6:525. §-át jelölte meg.
[32] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében – tartalmilag – a jogerős közbenső ítélet hatályában fenntartását kérte.
[33] Az alperes pernyertessége érdekében beavatkozó biztosító a felülvizsgálat során tett nyilatkozatában csatlakozott az alperes felülvizsgálati kérelmében előadottakhoz.
A Kúria döntése és jogi indokai
[34] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
[35] A régi Pp. 270. § (2) bekezdésének és a régi Pp. 275. § (3), illetve (4) bekezdéseinek együttes értelmezéséből következően az eredményes felülvizsgálat alapja lehet valamely anyagi jogi vagy eljárási szabálysértés, utóbbi azonban csak akkor, ha annak az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása van.
[36] Az alperes felülvizsgálati kérelmében mind anyagi jogi, mind eljárási szabálysértésre hivatkozott. Állítása szerint a jogerős közbenső ítélet sérti a Ptk. 6:519. §-át és 6:525. §-át mint anyagi jogszabályt, mivel álláspontja szerint a bizonyítékok mérlegelése a régi Pp. 206. §-ában foglaltak sérelmével történt mind a szakvélemény, mind a felperes nyilatkozatai-nak értékelése vonatkozásában.
[37] Utal arra a Kúria, hogy az alperes felülvizsgálati kérelmében megsértett jogszabályhelyként a régi Pp. 206. §-át jelölte meg, amely azonban több bekezdésből áll. A felülvizsgálati kérelem tartalma alapján az alperes a régi Pp. 206. § (1) bekezdésében szabályozott mérlegelési tevékenységet támadta.
[38] A Kúria az alperes régi Pp. 206. § (1) bekezdésére történt hivatkozásával kapcsolatban kiemeli, hogy abban az esetben van lehetőség a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésére, s ennek eredményeképpen a tényállás megváltoztatására, ha a jogerős határozat iratellenes, nyilvánvalóan okszerűtlen, ellentmondásos megállapításokat tartalmaz (EBH 2006.1526.).
[39] Az alperes hivatkozására tekintettel a Kúriának elsősorban abban kellett állást foglalnia, hogy az ügyben eljárt bíróságok megfelelően értékelték-e a bizonyítékokat, illetve a felperes nyilatkozatainak ellentmondásait a tünetek jelentkezésének időpontjával kapcsolatban.
[40] E körben a Kúria egyetértett a másodfokú bírósággal abban, hogy az elsőfokú bíróság a kereset jogalapja szempontjából releváns tényállást a bizonyítékok régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő mérlegelésével, helytállóan állapította meg a perben releváns időpontok vonatkozásában. A másodfokú bíróság közbenső ítéletének indokolásában részletesen kitért arra is, hogy a felperesnek a többéves időmúlás elteltével megtett és valóban önellentmondásos nyilatkozatai mellett az elsőfokú bíróság helyesen tulajdonított nagyobb jelentőséget a korabeli dokumentumokban rögzített adatoknak, megfelelően értékelte továbbá a perben rendelkezésre álló tanúvallomásokat is, illetve az orvosi dokumentációt. Egyetértett a Kúria a másodfokú bírósággal abban, hogy a bizonyítékok együttes mérlegelése alapján aggálytalanul volt tényként megállapítható, hogy a felperes tünetei-nek kezdete 2015. február 20. 12 óra körüli időpontban határozható meg, amelyhez képest a felperes a dokumentáció által is igazoltan 14 óra 35 perckor, vagyis a szakértő által meghatározott 4,5 órás időablakon belül érkezett az alperes jogelődjének sürgősségi betegellátó osztályára.
[41] Mindezek figyelembevételével az ügyben eljárt bíróságok az ellátás perben releváns időpontjai tekintetében a tényállást a bizonyítékok régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő mérlegelésével állapították meg.
[42] Ezt követően azt kellett vizsgálni, hogy a bíróságok a bizonyítékok, köztük a szakértői vélemény okszerű mérlegelésével foglaltak-e állást az alperes felelőssége körében.
[43] A másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően helyesen foglalt állást úgy, hogy az alperes jogelődjének alkalmazottai nem a szakma szabályai szerint, illetve az elvárható gondosság elvének megfelelően jártak el a beteg SBO-ra történt felvétele és a sürgősségi ellátásának fontossága tekintetében történő besorolása során, amelynek következtében a felperes a 3-4,5 órás időablakon belül nem kaphatta meg a nála zajló agyi értörténésre egyedül alkalmazható trombolízis kezelést.
[44] A Kúria több eseti döntésében rögzítette, hogy a gyógyulási esély csökkenését, elvesztését nem az okozatosság, hanem a felróhatóság körében kell értékelni (Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.25.585/2000/5., Pfv.III.26.674/2000/7., Pfv.III.21.790/2007/3., Kúria Pfv.III.22.388/2016/6.). Ez azt jelenti, hogy ha van az egészségügyi ellátó részéről hiba, akkor az egészségügyi szolgáltató csak annak bizonyításával mentesülhet a felelősség alól, hogy a hiba nélkül sem maradt volna reális esély a gyógyulásra (Kúria Pfv.III.22.375/2016/6.). Egységes a Kúria gyakorlata abban a tekintetben is, hogy a kártérítési felelősségnek a gyógyulási (túlélési) esély elvesztése (csökkenése) csak akkor lehet alapja, ha az reálisan fennállt a károkozó magatartás időpontjában (Kúria Pfv.III.20.801/2011/3., Pfv.III.22.587/2017/8.). A Kúria a Pfv.III.20.381/2015/4. számú ítéletének indokolásában korábban kifejtette: a reális esély jogi tartalmát abszolút módon meghatározni nem lehet, ennek mércéje nincs, de az adott tényállás mellett a bíróság meghatározhatja azt, hogy mikor veszett el az orvos hibájából olyan esély, amely akár a mértéke, akár a tartalma miatt kártérítési felelősséget keletkeztet, illetőleg mikor van szó olyan esélyről, amely nem jár felelősséggel.
[45] Az esély, illetve a reális esély megítélésével kapcsolatban a Kúria a következőket tartja szükségesnek kiemelni. Az esély mértéke egy olyan, nem számszerűsíthető fogalom, amely azt fejezi ki, hogy adott körülmények mellett a beteg milyen valószínűséggel gyógyult volna meg, vagy következett volna be nála állapotjavulás időben elkezdett, megfelelő kezelés mellett. Az esély alakulását több olyan tényező is befolyásolja, amely nem teszi lehetővé, hogy annak mértékét pontos, egzakt számmal fejezzük ki.
[46] Adott esetben a szakértő is úgy nyilatkozott, hogy „nem lehetséges számszerűsített, pontos választ adni” az esély mértékét illetően. A szakértő átlagos körülmények esetén határozta meg, hogy 18 betegből egynél sikeres a 4,5 órás időablakon belüli kezelés. A szakvélemény alapján megállapítható azonban, hogy ez a paraméter nem veszi figyelembe sem a kórelőzményt, sem az eset egyedi körülményeit. A szakértő maga is úgy fogalmazott, hogy „ennél az esélynél, a statisztikai átlagolás hatása és konfidencia limitek miatt a felperesnek (figyelembe véve az ő saját kórelőzményét) rosszabb esélye lett volna”. Rögzíthető tehát, hogy a felperesnél fennálló érbetegség, magas vérnyomás betegség, illetve a dohányzás ezen a paraméteren mindenképpen rontott volna, tehát a sikeres kezelés esélye alatta maradt volna az átlagos adatok alapján számítható 5,5%-nak. Ki kell emelni azt is, hogy a szakértő ezeket az adatokat 4,5 órás időablak mellett adta meg, ugyanakkor megállapítható, hogy a felperes a tünetek jelentkezését követően 3 óra múlva került felvételre, tehát nála a kezelésre legfeljebb a 3-4,5 óra közötti időablakon belül lett volna lehetőség, nem pedig a teljes 4,5 órás időintervallumban.
[47] A fentiek figyelembevételével a bíróságoknak abban a kérdésben kellett állást foglalniuk, hogy ez az esély olyannak tekinthető-e, amely mellett reálisan számítani lehetett arra, hogy a felperesnél ne alakuljanak ki a jelenleg tapasztalt károsodások, maradványtünetek.
[48] Az esély megítélésénél minden esetben figyelembe kell venni az ügy egyedi körülményeit. A bizonyítékok mérlegelése során nem hagyható figyelmen kívül a szakértő azon megállapítása, hogy tekintettel a felperes több évtizedes dohányzása talaján kialakult érbetegségére, valamint az érintett oxigénhiányra igen érzékeny agyterületre, nem állítható, hogy az idejekorán elvégzett trombolízissel a felperesnél nem, vagy kisebb fokú egészségkárosodás alakult volna ki. A szakvélemény tartalmazza azt is, hogy a felperesnek nem volt reális esélye a központi idegrendszeri károsodás elkerülésére. Ugyanígy foglaltak állást a szakértők a szakvélemény-kiegészítésben is, fenntartva az alapszakvéleményben tett megállapítást, kiegészítve azzal, hogy az „idejekorán elvégzett trombolízis esetén is nála csak csekély esélye lett volna annak, hogy a bekövetkezett agyi értörténés (stroke) következtében a kialakult egészségkárosodás ne jöjjön létre”. A szakértő egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy „teljesen téves az az elképzelés, hogy a trombolízis kezelés egyet jelent azzal, hogy a felperes nagy valószínűséggel tünetmentessé vált volna”.
[49] Hangsúlyozza a Kúria, hogy a reális, értékelhető esélyt nem lehet %-os mértékhez kötni. Minden esetben figyelemmel kell lenni az adott eset sajátosságaira, és az összes körülmény együttes értékelésével lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy adott esetben a betegnél lett volna-e reális esély a gyógyulásra, állapotjavulásra, kisebb mértékű károsodás kialakulására.
[50] Rámutat a Kúria, hogy egy, a szakértő által számszerűsíthetően nem véleményezhető, de mindenképpen csekélynek minősített esély, amelynek mértékén olyan súlyos tényezők rontanak, mint a felperes érbetegsége, magas vérnyomás betegsége, illetve a dohányzási szokásai, nem tekinthető olyannak, amely időben elkezdett, megfelelő terápia esetén a gyógyu-lás valóságos, valósághoz igazodó lehetőségét jelenti. A perbeli esetben, az adott körülmények mellett a gyógyulás valószínűsége csupán hipotetikus, az csak feltevésnek tekinthető.
[51] A Kúria megítélése szerint – egyetértve az elsőfokú bírósággal – az alperes kártérítési felelősségét nem alapozhatja meg, ha a józan ész és belátás figyelembevételével időben elvégzett, adekvát kezelés esetén sem lehet reálisan számítani a beteg gyógyulására, állapotjavulására.
[52] Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékok nem megfelelő mérlegelésével foglalt állást úgy, hogy az alperest kártérítési felelősség terheli a perbeli esetben, így a bizonyítékértékelés nem felelt meg a régi Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak, amely következtében megállapítható a Ptk. 6:519. §-ának sérelme is.
[53] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Kúria Pfv. III. 21.056/2020/9.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás