3235/2021. (VI. 4.) AB határozat

alkotmányjogi panasz elutasításáról

2021.06.04.

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Salamon László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával – meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

Az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.II.37.653/2019/13. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.

I n d o k o l á s

[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője (dr. Grád András ügyvéd) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben kérte a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.653/2019/13. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, mivel az véleménye szerint ellentétes az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésével, és a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdéseivel.

[2] A támadott bírósági határozat alapján az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy előzménye a következőképpen foglalható össze.

[3] 1.1. Az indítványozó mint vevő, aki az alkotmányjogi panasz benyújtására okot adó perben az elsőfokú eljárás felperese volt, 2016. októberében három budapesti, belvárosi ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződést kötött, amelyben az eladó gazdasági társaság (a per beavatkozója, a továbbiakban: beavatkozó) tulajdonjogának fenntartását kötötte ki. A beavatkozó már jóval az adásvételi szerződés megkötése előtt határozott a régi ügyvezető ezen megbízásának megszűnéséről és új ügyvezető megbízásáról, de a cégbíróság a szóban forgó változásokat tartalmazó végzését csak 2016. novemberében tette közzé, 2007. június 30-i hatállyal. A 2016. november 23-án kelt, az új tisztségviselő nyilvántartásba vételéről szóló cégbírósági végzés tárgyában polgári per volt folyamatban, amelynek eredményeként jogerős ítélet állapította meg egyrészt a cégbírósági végzés jogszerűségét, másrészt azt, hogy a nyilvántartásba vétel csak ex nunc hatályú változásokat idézhet elő. Az adásvételi szerződés megkötését követően, de még a beavatkozó képviselőjének változásáról szóló végzés közzétételét megelőzően az indítványozó a tulajdonjog fenntatással történt eladás feljegyzése iránti kérelmet nyújtott be az elsőfokú ingatlanügyi hatósághoz. A kérelmet a hatóság határozatával elutasította arra való hivatkozással, hogy egyrészt az adásvételi szerződést a beavatkozó képviselőjeként aláíró személy képviseleti jogosultsága a cégkivonat szerint már 2007-ben megszűnt, másrészt az indítványozó a kérelméhez nem csatolta a beavatkozó bejegyzési engedélyét, továbbá megállapítható volt az is, hogy a beavatkozó mint eladó statisztikai számjele és székhelye nem egyezett a cégkivonatban szereplő adatokkal. Az elsőfokú határozattal szemben az indítványozó 2017. januárjában fellebbezést nyújtott be, amelyhez mellékelte az eredeti adásvételi szerződés egy olyan példányát, amely már – utólagos belejavítással – az eladó cég helyes statisztikai számjelét tartalmazta, továbbá külön okiratként az adásvételi szerződés aláírása napjával megegyező dátumú bejegyzési engedélyt, amelyet a beavatkozó képviseletében a cégjegyzékből már törölt ügyvezető írt alá. A másodfokú ingatlanügyi hatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta, kiemelve ebben, hogy a beavatkozó képviseletére az adásvételi szerződés megkötésekor a szerződést aláíró személy már nem volt jogosult, és utalt a bejegyzés törvényi feltételeként szabályozott bejegyzési engedély hiányára is.

[4] Az indítványozó ezt követően nyújtotta be keresetét a bírósághoz, elsődlegesen a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényének a bejegyzését kérve, másodlagosan pedig a határozat hatályon kívül helyezését és a hatóság új eljárásra utasítását kezdeményezte. A közigazgatási bíróság a közigazgatási határozatot hatályon kívül helyzete és a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. A bíróság ítéletének indokolásában kifejtettek szerint az indítványozó helyesen hivatkozott arra, hogy az ingatlanügyi hatósági eljárás megindításakor, azaz 2016. október 22-én a cégnyilvántartás adatai szerint még a szerződést aláíró ügyvezető volt a beavatkozó mint eladó képviselője, mivel a cég képviseletében beállott változás közzétételére csak 2016. november 25-én került sor, mindezekből következően az adásvételi szerződés aláírásakor is, továbbá az indítványozó bejegyzési kérelmének az ingatlanügyi hatósághoz történő benyújtásakor is a cégnyilvántartás adatai szerint a szerződést aláíró és a kérelmet előterjesztő személy volt a beavatkozó képviseletére jogosult tisztségviselő. Ezzel összefügésben a bíróság utalt arra is, hogy a beavatkozó cég jóhiszemű személlyel szemben nem hivatkozhatott arra, hogy a cégnyilvántartásba bejegyzett adat nem felelt meg a valóságnak. A bíróság megállapította, hogy a hatóság tényállás tisztázási kötelezettsége keretei között helyénvaló módon szerezte be a szükséges cégkivonatot, annak tartalmát azonban csak a hatósághoz előterjesztett kérelem időpontjában fennálló tartalma szerint lehetett volna értékelni, a hatóság az ezen időpontot követő változást már nem vehette volna figyelembe.

[5] Az elsőfokú ítélettel szemben a beavatkozó által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán lefolytatott eljárás eredményeként a Kúria a közigazgatási bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az indítványozó keresetét elutasította, illetve megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem az ügy érdemét tekintve alapos. A kúriai döntés szerint a jogerős ítéletben megállapított tényállás bár helyes, de az eljáró bíróság a megállapított tényekből nem minden kérdést tekintve vont le helyes jogi következtetést, „és különösen nem észlelte, hogy a tulajdonjog fenntartással történő adásvétel tényének ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzése iránti kérelmet elutasító döntés több, önmagában is elutasításra vezető jogalapi hivatkozást is tartalmaz, a felperes azonban nem mindegyik elutasítási okot támadta keresetében”.

[6] A beavatkozó képviseletének hiánya körében a Kúria álláspontja szerint a bíróság helyes következtetésre jutott a vonatkozó egységes bírói gyakorlatra tekintettel akkor, amikor kimondta, hogy az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés iránti vagy feljegyzésre irányuló kérelem az okiratnak a kérelem iktatásakor fennálló tartalma alapján bírálható el, ezért közömbös, hogy a kérelem benyújtását követően történt-e változás a beavatkozó képviseletében vagy sem. A bejegyzés iránti kérelem hatóság általi elutasításának másik indoka a törvény által előírt, az eladó részéről kiállítandó bejegyzési engedély hiánya volt, amelyre azonban a kereseti kérelem semmilyen érvelést nem tartalmazott, azaz az indítványozó által benyújtott kereset nem állította, hogy a hatóság bejegyzést elutasító döntése a bejegyzési engedély hiányára hivatkozással jogsértő lett volna. A Kúria ebben a vonatkozásban rögzítette, hogy „tekintettel arra, hogy a tulajdonjog fenntartással történő adásvétel tényének feljegyzése iránti kérelem elutasításáról döntő határozatban az elutasítási indokként megjelenített okok egyike megvalósulása is a kérelem elutasítását kellett, hogy eredményezze, és a felperes kereseti kérelmében nem cáfolta az ingatlanügyi hatósági határozat bejegyzési engedély hiányára vonatkozó érvelését, és nem nevezte a határozatot ez okból jogsértőnek – az elsőfokú bíróságnak észlelnie kellett volna, hogy a jogvita tárgyát képező ingatlanügyi hatósági határozat keresettel nem támadott elutasítási ok miatt jogszerű, ezért a jogszabályoknak megfelelő döntés a kereset elutasítása lett volna”. A kúriai döntés tényként rögzíti továbbá, hogy a bejegyzés iránti kérelemnek az elsőfokú hatósághoz történő benyújtása időpontjában az indítványozó nem mellékelte ahhoz a törvényi előírásoknak megfelelő bejegyzési engedélyt, és erre a felülvizsgálati kérelem is hivatkozik. A Kúria kiemelte azt is ebben a körben, hogy a bíróságok gyakorlata egységes a bejegyzési engedély tartalma és alakisága megítélésél. A Kúria megítélése szerint a felülvizsgálati kérelem helyesen hivatkozik végül arra is, hogy az adásvételi szerződésen a feljegyzés iránti kérelem benyújtásakor a beavatkozó statisztikai számjele hibásan volt feltüntetve. Ez a – helyesen írt – számjel pedig a szerződésnek olyan kötelező tartalmi eleme, azaz a bejegyzés alapjául szolgáló okirat olyan tartalmi kelléke, amire nézve a hiánypótlás kizárt a vonatkozó bírói gyakorlat szerint is. „A kereseti kérelemmel nem támadott – bejegyzési engedély hiányára alapított – elutasítási ok miatt érdemben csak felperes keresetét elutasító rendelkezés volt hozható”, mivel a törvényben előírt tartalmú „bejegyzési engedély hiánya önmagában megalapozza az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés iránti kérelem elutasítását”, zárta ítéletének indokolását a Kúria.

[7] 1.2. Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz. Alkotmányjogi panaszában előadta, hogy álláspontja szerint a Kúria ítélete ellentétes az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdéseivel, továbbá a XIII. cikk (1) bekezdésével. Az indítványozó megítélése szerint a tisztességes bírósági eljáráshoz való joga sérelmét eredményezi ügyében az, hogy a Kúria általa támadott ítélete „egyrészt jogszabálysértő, másrészt iratellenes, harmadrészt ellentétes egy azonos ténybeli és jogi alapú eljárásban született ítélettel”. Előadása szerint panaszával „azt az alkotmányos igényt szeretné érvényesíteni, mely a bírói gyakorlatot és az ítélet meghozatalát a jogszerűség és az igazságosság követelményéhez igazítaná”. Az indítványozó ezt követően részletesen indokolja, hogy a közigazgatási bírósághoz benyújtott kereseti kérelmében miért csak a képviseleti jogosultság hiányára és a székhellyel kapcsolatos elutasítási okra nézve terjesztett elő jogi érvelést, illetve a bejegyzési engedély hiányára nézve miért nem tette ezt. Meglátása szerint ez utóbbi hiányosságot a másodfokú hatóság orvosoltnak tekintette, az elutasítás indokaként meg sem jelölte, így azzal szemben kereseti kérelmet sem terjeszthetett elő.

[8] Az indítványozó – érvelését folytatva – rámutat arra is, hogy a beavatkozó csak a felülvizsgálat során hivatkozott a bejegyzési engedély hiányára és a statisztikai számjel elírására, az alap-perben nem. Azzal, hogy a Kúria ezt a hivatkozást mégis figyelembe vette, az indítványozó nézete szerint „túlterjeszkedett a kereseten, az ellenkérelmen és a felülvizsgálati kérelmen is, szemben a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével, amely perjogi szempontból helyesen a kereseti kérelem, az ellenkérelem és a beavatkozó nyilatkozata keretei között bírálta el a jogkérdést”. A Kúria tehát ítéletében – az indítványozó megítélése szerint – olyan hiányosságokat állapított meg, amelyet a hatóság nem, és amely hiányosságok megállapítására a bíróságoknak már nem volt anyagi és eljárásjogi lehetőségük. Az indítványozó meglátása szerint a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott olyan kérdésben való döntés, amely az alapügyben nem volt jogvita tárgya, részben sérti a panaszában felsorolt jogszabályi rendelkezéseket, ellentétes a korábban megállapított tényállással, „ezzel a tisztességes eljáráshoz való alapjog, valamint a jogorvoslathoz való alapjog sérelmét okozva”. Az indítványozó megítélése szerint nem helytálló a Kúria ítéletében foglalt azon jogi érvelés sem, miszerint a hiányosságok kapcsán a benyújtáskori állapotot kell figyelemmbe venni, hiszen ennek orvoslására a másodfokú közigazgatási eljárásban is lehetőség volt, és ezt a másodfokú hatóság meg is erősítette a bírósághoz intézett ellenkérelmében. Az indítványozó sérelmezi azt is, hogy a Kúria azonos jogalapon és ténybeli alapon indult eljárásokban más, eltérő döntést hozott, amely szerinte arra vezethető vissza, hogy míg ügyében a Kúria nem vette figyelembe a másodfokú hatóság megállapításait, addig más ügyben igen, vagyis eltérő álláspontra helyezkedett azonos körülmények fennállása mellett.

[9] Az indítványozó annak indokolásaként, hogy az általa támadott kúriai ítélet miért ellentétes az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésével előadja, hogy az ítélet sérti az általa a panaszában felsorolt jogszabályokban foglalt „tételes anyagi jogszabályokat, amelyek a közhiteles nyilvántartás adataiban bízva jóhiszeműen, ellenérték fejében tulajdont szerző fél védelmére irányulnak”. Véleménye szerint „a jogalkotó szándéka a fenti jogszabályhelyekkel egyértelműen a tulajdonhoz való jog, mint alapjog garantálása volt, hogy a már megszerzett tulajdon elvonásra, korlátozásra ne kerülhessen”. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria annak kimondásával, hogy a hatóságnak a kérelem iktatásának napja szerinti tartalommal kell a hatályos adatokat vizsgálnia – és így a képviseleti jogosultság a követelményeknek megfelelt – egyúttal kimondta azt is, hogy az indítványozó az adott időpontban tulajdont szerzett. A kúriai ítélet azonban – a képviseleti jog fennállására vonatkozó helyes döntéshez képest – a bejegyzési engedély hiányára alapozottan arra – az indítványozó szerint – téves következtetésre jutott, hogy az a bejegyzés elutasítását eredményezi. Az indítványozó meglátása szerint „az ítélet meghozatalával a bíróság az indítványozó megszerzett tulajdonát – amelynek megszerzésével látszólag elvi éllel egyetértett – korlátozta, amely okszerűtlen és hibás következtetéseken alapult, ezzel a tulajdonhoz való alapjog súlyos sérelmét előidézve”. Ezt követően az indítványozó előbb előadja, hogy kétségtelen jogcíme okán magát tulajdoni várományosnak tekinti, majd hangsúlyozza, hogy nem a tulajdon megszerzéséhez való joga védelmét kéri panaszában, mivel „a tulajdon megszerzésére már az adásvételi szerződés megkötésével sor került, annak bejegyzése azonban jogszabály alapján szükséges”. Tulajdonhoz való jogának sérelmét az indítványozó abban jelöli meg, hogy – miután nézete szerint jelenleg ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonosnak minősül – a fennálló „állapot a tulajdonhoz való alapjog gyakorlását súlyosan lekorlátozza, gyakorlatilag ellehetetleníti, továbbá a tulajdonjog védelmét is érinti, ugyanis az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés hiánya következtében a tulajdonjog harmadik személlyel szembeni védelme nem biztosított”.

II.

[10] Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései:

„XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár”.

„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.

[…]

(7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti”.

III.

[11] 1. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében előírtak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az Alkotmánybíróság ezért tanácsban eljárva mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a törvényben előírt befogadhatósági feltételeknek.

[12] Az Alkotmánybíróság a vonatkozó vizsgálat eredményeként megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz határidőben érkezett, és az indítvány részben megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdése szerinti határozott kérelem feltételeinek. Így az indítványozó panaszában megjelölte az Alkotmánybíróság hatáskörét és az indítványozói jogosultságát megalapozó törvényi rendelkezést, az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit, a támadott bírói döntést, továbbá az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése és a XIII. cikk (1) bekezdése vonatkozásában az alaptörvény-elleneségre vonatkozó okfejtést, valamint kifejezett kérelmet a bírói döntés megsemmisítésére. Ugyanakkor az Alaptörvény megsérteni vélt rendelkezései között az indítványozó a XXVIII. cikk (7) bekezdését csak megjelölte, de nem támasztotta alá arra vonatkozó indokolással, hogy az Alaptörvény e rendelkezését a támadott bírói döntés miért és mennyiben sérti. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozza: „Indokolás hiányában a kérelem nem felel meg a határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdésében írt követelményének, annak elbírálására nincs lehetőség. Az Alaptörvény egyes rendelkezéséinek puszta felsorolása ugyanis nem ad kellő alapot az alkotmányossági vizsgálat lefolytatására.” {34/2014. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [212]} Így a panasz ebben a tekintetben nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjában előírt feltételnek.

[13] Az indítványozó a bírósági eljárásban félként részt vett, így érintettsége a támadott ítélet vonatkozásában megállapítható. Az indítvány az Abtv. 27. § (1) bekezdés b) pontjának is eleget tesz, mivel az indítványozó a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette.

[14] 2. Az Alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt további feltételeinek való megfelelés vizsgálata során az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg.

[15] Az Abtv. 27. §-a értelmében alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti [(1) bekezdés a) pont].

[16] Az Abtv. 29. §-a az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását {pl. 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]; illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]}.

[17] 2.1. Az indítványozó bár állította, hogy véleménye szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való joga is sérelmet szenvedett, a támadott kúriai ítélet vonatkozásában érvei valójában törvényességi és szakjogi kérdéseket – így a bíróság tényállás megállapítását, a bizonyítási eljárás lefolytatását és a bizonyítékok értékelését, a rendelkezésre álló bizonyítékokból levont következtetések helytállóságát, jogalkalmazását és jogértelmezését, a kúriai felülvizsgálat terjedelmét, magának a felülvizsgálati eljárásnak a mibenlétét – érint és kifogásol. A tényállás megállapítása és a bizonyítékok értékelése kapcsán az Alkotmánybíróság jelen döntésében is hangsúlyozza, hogy az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a alapján az ítéleteknek kizárólag alkotmányossági szempontú felülvizsgálatára van hatásköre. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ából következően nem tekinthető az általános hatáskörű bírói szervezetrendszer egyik felülbírálati fórumának, az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos hatásköre is – az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának védelmén keresztül – az Alaptörvény védelmét biztosítja. Az Alkotmánybíróság az igazságszolgáltatásra irányuló tevékenység megítélésével összefüggésben értelmezi az Alaptörvény rendelkezéseit és ezen értelmezéssel veti össze azt, hogy a bíróság jogértelmezése megfelelt-e ennek, illetve az alkalmazott jogszabályi rendelkezés teret engedett-e az Alaptörvény szerinti értelmezésnek. Az Abtv. 27. §-a szerinti panaszok esetében is alkotmányjogi, nem pedig szakjogi kérdésekben dönt tehát, azaz a konkrét ügy elbírálása a bíróság feladata. Ezzel áll összhangban az is, hogy az Alkotmánybíróság nem ténybíróság, a bizonyítási eljárás lefolytatása, a bizonyítékok értékelése, a megállapított tényállás és a bizonyítékok egybevetéséből következtetések levonása, az ügyben alkalmazandó jog megállapítása, illetve mindezek bizonyos fokú felülvizsgálata a jogorvoslati eljárás(ok) során a bíróságok, végső soron a Kúria feladata. A bírói döntések irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének, valamint a a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel. A bíróság fentiekre vonatkozó értékelő tevékenysége nem lehet alkotmányossági vizsgálat tárgya {pl. 7/2013. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [33], [38]; 3343/2018. (X. 26.) AB végzés, Indokolás [11]}.

[18] Az Alkotmánybíróság a 2/2017. (II. 10.) AB határozatában a következőképpen foglalta össze a tisztességes eljáráshoz való jog lényegéről kialakított álláspontját: a „tisztessége eljárás (fair trial) olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek a figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy tisztességes [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95]. A tisztességes eljáráshoz való jog olyan abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye [14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 266]. A tisztességes eljáráshoz való jog több garanciális szabályból áll. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványai különösen: a bírósághoz fordulás joga, a tárgyalás igazságossága, a tárgyalás nyilvánosságának és a bírói döntés nyilvános kihirdetésének a követelménye, a törvény által létrehozott bíróság, a bírói függetlenség és a pártatlanság kívánalma, továbbá az ésszerű határidőn belüli elbírálás követelménye. A szabály de facto nem állapítja meg, de az Alkotmánybíróság értelmezése szerint része a tisztességes eljárásnak az is, hogy az eljárásban biztosítva legyen a fegyverek egyenlősége {22/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [49]}.” (Indokolás [49]–[50]) Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint továbbá „a tisztességes eljárás alapjoga […] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el. […] A bíró bármely ténybeli vagy jogi tévedése nem teszi automatikusan tisztességtelenné az egész eljárást, mivel ezek a tévedések teljesen soha nem küszöbölhetők ki, azokat az igazságszolgáltatás ma ismert rendszere magában hordozza.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]–[15]} Az Alkotmánybíróság jogköre nem teremthet alapot arra sem, hogy minden esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan – vélt vagy valós – jogszabálysértő jogalkalmazásra kerül sor, amely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható {pl. 3113/2018. (IV. 9.) AB végzés, Indokolás [24]}.

[19] A vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlat áttekintését követően az Alkotmánybíróság az elbírálandó ügynek a szóban forgó alapjoggal való összefüggése kapcsán megállapította, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére nézve előadott indítványozói érvelés nem hivatkozik a szóban forgó alapjog fentiekben ismertetett részjogosítványai egyikének sérelmére sem. Ezzel szemben az indítvány indokolása csupán törvényességi szempontból, a vélt eljárási és anyagi jogszabálysértéseket hangsúlyozva kifogásolja a Kúria bizonyítékértékelési, jogértelmezési és jogalkalmazási tevékenységét továbbá azt, hogy egy másik – az indítványozó állítása szerint – azonos jogi megítélésű perben a jelen ügyben hozott ítélettől eltérő tartalmú kúriai döntés született. Az Alkotmánybíróság jelen ügy kapcsán is hangsúlyozza és megerősíti, hogy a rendes bíróságok feladata az ügyben releváns jogszabályok értelmezése és alkalmazása, a megállapított tényállás és az alkalmazandó jogszabályok egybevetését, egymásra vetítését követően az ügy eldöntéséhez szükséges következtetések levonása, mint ahogyan az is, hogy eldöntsék: alkalmazható-e egy korábbi ügyben hozott határozat az adott tényállásra, vagy sem. Önmagában az, hogy az indítványozó az egyébként részletesen megindokolt, rá nézve kedvezőtlen tartalmú kúriai döntés érvelését tévesnek, megalapozatlannak tartja, nem alkotmányossági kérdés. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére alapított indítványt érdemben nem vizsgálhatta.

[20] 2.2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában hivatkozott arra is, hogy a támadott kúriai ítélet sérti az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében biztosított jogát. Tulajdonhoz való jogának sérelmét az indítványozó szerint az okozza, hogy annak ellenére, hogy álláspontja szerint a perbeli ingatlanok tulajdonjogát – jóllehet ennek ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére nem került sor, de már az adásvételi szerződés megkötésével – megszerezte, a támadott bírói ítélet következményeként fennálló állapot a tulajdonhoz való alapjoga gyakorlását „súlyosan lekorlátozza, gyakorlatilag ellehetetleníti, továbbá a tulajdonjog védelmét is érinti, ugyanis az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés hiánya következtében a tulajdonjog harmadik személlyel szembeni védelme nem biztosított” a számára. Az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésére alapított panaszelem kapcsán az Alkotmánybíróság a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét megalapozó kérdésként értékelte az indítvány által felvetett azt a problémát, hogy az eladó tulajdonjoga fenntartásával ingatlan adásvételi szerződést kötő vevőre, – jóllehet tulajdonszerzése az ingatlan-nyilvántartásba még nem került bejegyzésre – kiterjed-e az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tulajdonvédelem.

[21] 3. Az Alkotmánybíróság az indítványt az Ügyrend 31. § (6) bekezdését alkalmazva, külön befogadási eljárás mellőzésével érdemben bírálta el.

IV.

[22] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a panasz az alábbiak szerint nem megalapozott.

[23] 1. Az Alkotmánybíróság az indítványban felvetett probléma kapcsán is irányadónak tekinti a kérdéssel összefüggésben kialakított korábbi, az ügy elbírása szempontjából releváns, így a jelen ügy elbírálásakor is figyelembe veendő gyakorlatát. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság emlékeztet rá, hogy a testület a 3115/2013. (VI. 4.) AB határozatában már kifejtette és rögzítette, hogy „[a]z Alaptörvény XIII. cikke két szempontból garantálja a tulajdonhoz való jogot. Egyrészt védi a megszerzett tulajdont az elvonás ellen, másrészt védi a szintén már megszerzett tulajdont annak korlátozása ellen. […] Ugyanakkor az Alkotmánybíróság rámutat, hogy a védelmi funkció és szerep csak és kizárólag a már megszerzett tulajdonjog védelmére terjed ki, függő helyzetben lévő, még el nem bírált bejelentésre, kérelemre, igényre azonban nem.” (Indokolás [34]) Ezen álláspont figyelembevételével jelen ügyben az Alkotmánybíróságnak azt a kérdést kellett megvizsgálnia és megválaszolnia, hogy az indítványozó a perbeli ingatlanok vonatkozásban tulajdonjogát már megszerezte-e annak ellenére is, hogy tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba nem volt bejegyezve, azaz a fentiekben ismertetett feltételnek eleget tevő, ennek folytán az Alaptörvény XIII. cikkének védelmét élvező tulajdonosnak minősül-e.

[24] Jelen ügyben a bíróságok által megállapított tényállás szerint az indítványozó mint a perbeli ingatlanok vevője olyan ingatlan adásvételi szerződést kötött, amelyben az eladó, a tárgyi ingatlanok tulajdonosa tulajdonjogának fenntartását kötötte ki. Az adásvételi szerződés megkötését követően az indítványozó a tulajdonjog fenntartással történt eladása tényének feljegyzése iránti kérelemmel élt az illetékes elsőfokú ingatlanügyi hatósághoz, amely a kérelmet több ok miatt is, – alapvetően a feljegyzési kérelem teljesítését kizáró három, törvényben meghatározott feltétel meglétének a hiányára hivatkozással – elutasította. Az elsőfokú határozatot pedig az indítványozó fellebbezése folytán eljáró másodfokú hatóság helybenhagyta. Az indítványozó perindítását követően lefolytatott eljárása eredményeként a közigazgatási bíróság a másodfokú közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezte és a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az indítványozónak az adásvételi szerződéssel érintett ingatlanok tulajdonjogának bejegyzésére iránti ügye és igénye, – sőt még a tulajdonjog fenntartással történt eladás tényének feljegyzése iránti kérelme is – következésképp a Kúria elé kerülése időpontjában elintézetlen, függőben lévő és vitatott volt.

[25] Az adásvételi szerződés megkötésekor már hatályban lévő és így az ügyben alkalmazandó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5:38. § (2) bekezdése értelmében „[i]ngatlan tulajdonjogának átruházással való megszerzéshez az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím és erre tekintettel a tulajdonjog átruházásának az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges”. A rendelkezés szerint tehát az ingatlan tulajdonjoga akkor tekinthető megszerzettnek, ha az ingatlanra nézve az eladó és a vevő érvényes adásvételi szerződést kötöttek, és a tulajdonjog-változást a közhiteles ingatlan-nyilvántartásba konstitutív, azaz jogkeletkeztető aktussal bejegyezték. Ez a két törvényi feltétel a szabály tartalmából fakadóan konjunktív, tehát mindkettő egyidejű megléte szükséges a jogszerzés bekövetkeztéhez, azaz bármelyikük elmaradása a tulajdonszerzés beálltának akadályát képezi. A tulajdonjog-fenntartással történt adásvételi szerződésen alapuló tulajdonszerzés bejegyzése a kötelem lényegéből és sajátos természetéből adódóan jellemzően két – egymásra épülő, egymást követő – ütemben történhet: a fenntartást tartalmazó szerződés megkötése tényének feljegyzése az ingatlan-nyilvántartásba, amelynek következménye lesz a vevő védelme érdekében az elidegenítési és terhelési tilalom beállta az eladó oldalán, majd – a teljes vételár megfizetését követően – az eladó bejegyzési engedélye alapján a vevő tulajdonjogának a bejegyzése. Jelen ügyben a bíróságok által megállapított tényállás és az alkotmányjogi panaszban foglaltak szerint az indítványozó tulajdonjog bejegyzési igénye még a második szakaszba sem jutott, megrekedt az első eljárási fázisnál, azaz az indítványozó – ügyének a Kúria elé kerülésekor – nem rendelkezett a Polgári Törvénykönyv szerinti kritériumoknak megfelelő, megszerzett, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjoggal, annál inkább sem, mert az általa kezdeményezett eljárás éppen erre irányult.

[26] Mindezek figyelembevételével az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozónak nemcsak a tulajdonszerzése, de még a tulajdonjog fenntartással történt adásvétel feljegyzése iránti kérelme is – egyébiránt a beavatkozó által vitatott - igény állapotában, azaz függőben volt a kúriai döntés meghozataláig, ennek okszerű és nyilvánvaló következményeként a Kúria általa támadott ítélete nem sértette és nem is sérthette az indítványozónak az Alaptörvény XIII. cikkében garantált tulajdonhoz való jogát, mivel azt meg sem szerezte.

[27] 2. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.II.37.653/2019/13. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése vonatkozásában megalapozatlannak találta, és azt a rendelkező részben foglaltak szerint elutasította.

Budapest, 2021. május 18.

	Dr. Szalay Péter s. k.,
	tanácsvezető, előadó alkotmánybíró

Dr. Szalay Péter s. k.,	Dr. Szalay Péter s. k.,	Dr. Szalay Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró	tanácsvezető alkotmánybíró	tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott	az aláírásban akadályozott	az aláírásban akadályozott
dr. Dienes-Oehm Egon	dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó	dr. Salamon László
alkotmánybíró helyett	alkotmánybíró helyett	alkotmánybíró helyett

	Dr. Szalay Péter s. k.,
	tanácsvezető alkotmánybíró
	az aláírásban akadályozott
	dr. Szabó Marcel
	alkotmánybíró helyett

Dr. Salamon László alkotmánybíró párhuzamos indokolása

[28] A határozattal, az abban foglalt elutasítással egyetértek. Az indokoláshoz az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlatának pontosító értelmezése céljából az alábbiakat kívánom hozzátenni.

[29] A határozat indokolása – idézve az Alkotmánybíróság gyakorlatának idevágóan megfogalmazott formuláját – utal arra, hogy az Alaptörvény XIII. cikkében foglalt tulajdonjog védelme a már megszerzett tulajdonra terjed ki. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában megjelenő ezen elvi tétel alapvetően a tulajdoni igényekkel kapcsolatos vagyonjogi perek szakjogi kérdéseinek Alkotmánybírósághoz való becsatornázását volt hivatott megakadályozni. Ettől azonban elhatárolható, ugyanakkor az idézett tétellel dogmatikailag is összeegyeztethető annak az egyértelműsítése, hogy az Alaptörvény a tulajdon megszerzésének objektív jogi lehetőségét is védelmezi. Történetileg a polgári alkotmányokba is alapvetően ebből a célból került be a tulajdonhoz való jog védelme; az a tulajdonszerzés jogi lehetőségének főszabályként mindenki részére történő biztosítását szolgálta. A mai alkotmányokban szereplő tulajdonjogvédelmi rendelkezéseknek is ez a gyökere.

[30] Nézetem szerint tehát e védelem kiterjed a tulajdon megszerzésének objektív jogi lehetőségére is, ami esetlegesen jellemzően a jogalkotás (azaz nem a jogalkalmazás) során sérülhet. Elméleti példaként a rendszerváltozás előtt intézményesített egyes tulajdonszerzési korlátozásokat (telek-, lakás és üdülő tulajdonszerzésének korlátozásai) említem, melyek ma aligha mennének át az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése szerinti alkotmányos korlátozás tesztjén.

[31] A jelen ügyben a tulajdonjog megszerzésével kapcsolatos körülmények nem hozhatók összefüggésbe a tulajdonszerzés objektív jogi lehetőségének kérdésével. Azok megítélése a tulajdonszerzés objektív jogi lehetőségétől független szakjogi-törvényességi kérdésnek minősülnek.

Budapest, 2021. május 18.

Dr. Szalay Péter s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

az aláírásban akadályozott

dr. Salamon László

alkotmánybíró helyett

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1539/2020.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek