BÜ BH 2021/328
BÜ BH 2021/328
2021.12.01.
I. Az a magatartás, hogy a rendőr hivatalos intézkedése során az intézkedés célján túlmenően, magánjellegű céljai elérése érdekében az intézkedés hatálya alatt lévő személyt megalázó módon, őt mintegy „trófeaként” ábrázolva lefényképezi, majd a felvételt Messenger-csoportban megosztja, ezzel emberi méltóságát megsérti, valamint alapjaiban sérti a rendőrség mint állami szerv működésének törvényességébe vetett közbizalmat. A hivatali helyzettel való ilyen jellegű visszaélés az eljárás alá vont személynek jogtalan hátrányt okoz, így alkalmas a hivatali visszaélés megállapítására.
II. A hivatali helyzettel egyébként visszaélés elkövetési magatartásába tartozik minden olyan formailag törvényesnek látszó intézkedés, eljárás, amely a hivatali helyzethez fűződő jogok rendeltetésellenes gyakorlását jelenti. A célzatra figyelemmel a cselekmény feltétele a jogtalan hátrány okozására vagy a jogtalan előny szerzésére irányuló szándék. Jogtalan az a hátrány vagy előny, amely az elkövető hivatalos személyi mivoltát felhasználva a hivatali eljárás nyújtotta lehetőség nélkül nem jöhetett volna létre, és amelynek okozására vagy szerzésére nincsen jogszabályi alap [Btk. 305. § c) pont].
[1] A törvényszék katonai tanácsa a 2019. december 12. napján meghozott ítéletében a rendőr főtörzsőrmester I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki lőszerrel visszaélés bűntettében [Btk. 325. § (2) bek. a) pont], ezért őt megrovásban részesítette. A bíróság ugyanakkor a rendőr főtörzsőrmester I. r. vádlottat az ellene hivatali visszaélés bűntette [Btk. 305. § c) pont] miatt emelt vád alól felmentette. A bíróság a rendőr törzsőrmester II. r. és a rendőr őrmester III. r. vádlottakat az ellenük társtettesként elkövetett hivatali visszaélés bűntette [Btk. 305. § c) pont] miatt emelt vád alól, míg a rendőr főhadnagy IV. r. vádlottat az ellene elöljárói intézkedés elmulasztásának vétsége [Btk. 452. § (2) bek. a) pont] miatt emelt vád és következményei alól felmentette.
[2] Az ítélettel szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést az I. r. vádlott terhére a felmentő rendelkezés miatt, bűnössége megállapítása érdekében, továbbá halmazati büntetésként felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért. A II. r., a III. r. és a IV. r. vádlottak terhére a felmentésük miatt, a bűnösségük megállapítása érdekében és pénzbüntetés kiszabásáért fellebbezett.
[3] Az ítélőtábla katonai tanácsa a 2020. szeptember 16. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a rendőr főtörzsőrmester I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki még a Btk. 305. § c) pontjába ütköző, társ-tettesként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében is, ezért – halmazati büntetésül – egyévi börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását kettő évi próbaidőre felfüggesztette. Az I. r. vádlottat előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól.
[4] A másodfokú bíróság a rendőr törzsőrmester II. r. és a rendőr őrmester III. r. vádlottakat bűnösnek mondta ki a Btk. 305. § c) pontjába ütköző társtettesként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében, ezért a II. r. vádlottat 200 napi tétel, a III. r. vádlottat 250 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egynapi tétel összegeként mindkét vádlott vonatkozásában 1000 forint összeget állapított meg.
[5] A másodfokú bíróság a rendőr főhadnagy IV. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 3 rendbeli, a Btk. 452. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző elöljárói intézkedés elmulasztásának vétségében, ezért halmazati büntetésül 200 napi tétel, napi tételenként 1500 forint pénzbüntetésre ítélte.
[7] A másodfokú ítélet ellen a fellebbviteli főügyészség a rendőr törzsőrmester III. r. és a rendőr főhadnagy IV. r. vádlottak terhére, a III. r. vádlott esetében súlyosításért, a soron következő fizetési fokozatba előresorolásra előírt várakozási idő meghosszabbítása katonai mellékbüntetés kiszabásáért; a rendőr főhadnagy IV. r. vádlott esetében a halmazati büntetésül kiszabott pénzbüntetés napi tételszámának és a napi tétel összegének súlyosítása végett jelentett be fellebbezést; a vádlottak és védőik felmentésért jelentettek be másodfellebbezést.
[21] A Legfőbb Ügyészség átiratában az ügyészi másodfellebbezést fenntartotta, a vádlottak és védőik által bejelentett másodfellebbezéseket alaptalannak tartotta.
[30] A fellebbviteli főügyészség fellebbezése és a Legfőbb Ügyészség átirata a III. r. vádlott vonatkozásában, valamint az I. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tekintetében a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról történő rendelkezés elmaradása tekintetében alapos, egyebekben alaptalan; a vádlottak és védőik fellebbezése alaptalan.
[31] A Kúria legelőször is megvizsgálta, hogy a másodfokú bíróság ítélete ellen bejelentett fellebbezések alapján a harmadfokú eljárás lefolytatásának van-e helye, illetőleg a harmadfokú eljárást milyen terjedelemben kell lefolytatni.
[32] A Be. 615. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén.
[33] A Be. 615. § (2) bekezdése értelmében ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság
a) olyan vádlott bűnösségét állapította meg vagy olyan vádlott kényszergyógykezelését rendelte el, akit az elsőfokú bíróság felmentett, vagy vele szemben az eljárást megszüntette;
b) az első fokon elítélt vádlottat felmentette vagy vele szemben a büntetőeljárást megszüntette;
c) a vádlott bűnösségét olyan bűncselekményben állapította meg, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett.
[34] A Be. 2021. január 1-jétől hatályos – és a másodfokú bíróság ítélete elleni fellebbezés elbírálása során a Kúria eljárásában a Be. 868. § (1) bekezdésére figyelemmel jelen eljárásban is alkalmazandó – 615. § (2a) bekezdése alapján nem tekinthető ellentétes döntésnek, ha a vádlott egy cselekménye több bűncselekményt valósít meg és erre figyelemmel a másodfokú eljárásban az elsőfokú bíróság által megállapított minősítés megváltoztatásának lett volna helye.
[35] A Be. 615. § (3) bekezdése értelmében a fellebbezés sérelmezheti
a) az ellentétes döntést, illetve
b) kizárólag az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálatból eredő, az 583. § (3) bekezdésében meghatározott rendelkezést vagy indokolást.
[36] A Be. 583. § (3) bekezdése szerint fellebbezésnek kizárólag a kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés neme és mértéke vagy tartalma; az ítéletnek az egyszerűsített felülvizsgálati eljárás tárgyát képező rendelkezés; a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti indítványt, illetve a polgári jogi igényt érdemben elbíráló rendelkezése; vagy a felmentő ítélet indokolásának az 566. § (4) bekezdése, valamint a megszüntető határozat indokolásának 567. § (5) bekezdése tartama ellen is helye van.
[37] A Be. 615. § (5) bekezdésére figyelemmel a másodfokú ítéletnek a (3) bekezdésben meghatározottakon kívüli rendelkezése, illetve része ellen nincs helye fellebbezésnek.
[38] A Be. 615. § (4) bekezdés a) és b) pontja alapján nincs helye fellebbezésnek – és értelemszerűen a tényállás megalapozottsága felülbírálatának sem –, ha az elsőfokú bíróság ítéletével szemben:
– korlátozott fellebbezést jelentettek be [583. § (3) bek.], – vagy a másodfokú bíróság az 590. § (5) bekezdése alapján a fellebbezéssel nem érintett rész tekintetében is felülvizsgálta az elsőfokú bíróság ítéletét (bűnösség kérdésében, ha a vádlottat fel kell menteni, illetve a minősítés vagy joghátrány kérdésében).
[39] A felülvizsgálat terjedelmét a Be. 618. §-a határozza meg. Ennek (1) bekezdése alapján a harmadfokú bíróság
a) a másodfokú bíróság ítéletének
aa) a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntését,
ab) azon rendelkezését, illetve részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett és
b) az elsőfokú és másodfokú bírósági eljárást
arra tekintet nélkül bírálja felül, hogy ki, milyen okból fellebbezett.
[40] Azaz azt, hogy az eljárt bíróságok az eljárási szabályokat megtartották-e, a harmadfokú felülbírálat során fellebbezéstől függetlenül mind az első-, mind a másodfokú eljárás kapcsán vizsgálni kell. Egyebekben azonban a felülbírálat csak a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntésre, illetve az ezzel összefüggő rendelkezésekre terjedhet ki.
[41] A Be. 618. § (3) bekezdés a) pontja alapján akkor, ha a harmadfokú bíróság az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálja a másodfokú ítéletet, hivatalból vizsgálja az alábbiak szerint:
[42] 1. az 590. § (5) bekezdés a)-c) pontjában meghatározottakat, azaz
– az elsőfokú bírósági eljárást, és ennek során vizsgálja azon eljárási szabályok megtartását, amelynek megsértése feltétlen hatályon kívül helyezést eredményez, így a 607. § (1) bekezdése, valamint a 608. § (1) bekezdése szerinti esetleges eljárási szabálysértéseket,
– a bűnösség megállapítására vonatkozó rendelkezést, azonban csak akkor, ha a terheltet fel kell menteni vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni,
– és a bűncselekmény minősítésére vonatkozó rendelkezést;
[43] 2. a Be. 615. § (3) bekezdése szerinti, az összefüggő felülbírálatból eredő fellebbezés esetén – ha az a joghátrányon kívüli rendelkezést sérelmezett – felülbírálja az 590. § (5) bekezdés d) pontjában írtakat.
[44] A Be. 618. § (4) bekezdése teljes mértékben kizárja a fellebbezéssel nem támadott felmentő vagy megszüntető rendelkezés felülbírálatát.
[45] A Be. 619. § (1) bekezdése szerint a harmadfokú bíróság ítéletét arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság a határozatát meghozta, kivéve, ha az a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozott.
[46] Az ítélet fellebbezéssel nem érintett részének felülbírálata során – ideértve az azon cselekmény miatti felülbírálatot, amely cselekmény tekintetében a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróság döntésével szemben fellebbezésnek nincs helye – a Be. 619. § (4) bekezdés II. fordulata alapján az ítélet megalapozottsága nem vizsgálható, a határozat kizárólag a másodfokú bíróság által alapul vett tényállásra alapozható.
[47] Mindezeket figyelembe véve jelen ügyben a másodfokú bíróság ítéletével szemben benyújtott fellebbezésekkel kapcsolatosan a következők állapíthatóak meg.
[48] Az ítélőtábla másodfokú ítélete a törvényszék elsőfokú ítéletével ellentétes a II., III. és IV. r. vádlottak esetében, valamint az I. r. vádlott esetében a hivatali visszaélés bűntette vonatkozásában, nem ellentétes ugyanakkor az I. r. vádlott tekintetében a lőszerrel visszaélés bűntettében történő bűnösség megállapításának kérdésében. Az ellentétes döntés megnyitja a fellebbezés lehetőségét a harmadfokú bírósághoz. A másodfokú bíróságnak az I. r. vádlott vonatkozásában az elsőfokú bíróság ítéletének a lőszerrel visszaélés bűntettében történő bűnössége megállapítása nem ellentétes, ezért ezen rendelkezéssel szemben önállóan másodfellebbezésnek nincs helye, azonban az ellentétes rendelkezésekkel szemben benyújtott joghatályos másodfellebbezések következtében a harmadfokú bíróság ezen bűncselekmény tekintetében is elvégzi a harmadfokú felülbírálatot, de kizárólag a másodfokú bíróság által helybenhagyott, jogerősen megállapított tényállás alapján azzal, hogy annak megalapozottsága nem vizsgálható, és kizárólag abban a terjedelemben, hogy az így megállapított tényállás alapján helye van-e az I. r. vádlott felmentésének, vagy az eljárás megszüntetésének, illetőleg, hogy ezen cselekmény minősítése törvényes-e. A fellebbviteli főügyészség ellentétes döntéssel szemben benyújtott fellebbezése a Be. 615. § (3) bekezdés b) pontjára alapozva támadhatja az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálatból eredő, büntetés kiszabásával kapcsolatos rendelkezést, illetőleg az egyszerűsített felülvizsgálat alapjául szolgáló rendelkezést (jelen esetben a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés törvényi kötelező rendelkezése elmulasztását). A vádlottak és védőik a Be. 615. § (3) bekezdés a) pontja alapján sérelmezhetik az ellentétes döntést, azaz az I. r. vádlott és védője a hivatali visszaélés bűncselekményében történő bűnösség megállapítását és ennek következményeit; a II. és III. r. vádlottak, valamint védőik a hivatali visszaélés bűncselekményében történő bűnösség megállapítását és ennek következményeit; a IV. r. vádlott és védője pedig az elöljárói intézkedés elmulasztásának bűncselekményében történő bűnösség megállapítását és ennek következményeit.
[51] A Kúria mint harmadfokú bíróság a felülbírálatot az I. r. vádlott vonatkozásában a lőszerrel visszaélés bűncselekménye tekintetében a másodfokú bíróság ítéletével e vonatkozásban helybenhagyott, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítva végezte el, ebben a körben a tényállás megalapozottságát a Be. 619. § (4) bekezdésére figyelemmel nem vizsgálta. A másodfokú bíróság által megállapított, az I. r., II. és III. r. vádlottak tekintetében a hivatali visszaélés bűntette alapjául szolgáló tényállás, valamint a IV. r. vádlott vonatkozásában az elöljárói intézkedés elmulasztása vétségének alapjául szolgáló tényállás vonatkozásában vizsgálta, hogy a másodfokú bíróság által megállapított, és az ítélete alapjául szolgáló tényállás megalapozatlan-e; megalapozott tényállás esetén a Kúria mint harmadfokú bíróság határozatát a másodfokú bíróság által megállapított, ítélete alapjául szolgáló tényállásra alapítja.
[52] A Be. 619. § (2) bekezdése értelmében a harmadfokú bírósági eljárásban nincs helye bizonyításnak. Ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan, és a helyes tényállás az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján megállapítható, vagy a helytelen ténybeli következtetés az ügyiratok alapján kiküszöbölhető, a harmadfokú bíróság a tényállást hivatalból kiegészíti, illetve helyesbíti.
[53] A Kúria a harmadfokú eljárást mindezen keretek között, a megjelölt terjedelemben és korlátok között bírálta felül.
[54] A Kúria mint harmadfokú bíróság a fellebbezést a Be. 620. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülésen bírálta el. A Legfőbb Ügyészség indítványozta, hogy a Kúria a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. tv. 211. § (7) bekezdésére figyelemmel a harmadfokú eljárásban is irányadó (2) bekezdése alapján a fellebbezéseket tanácsülésen intézze el, azonban mivel a Kúria felhívására az I. r. vádlott, valamint a II. r. vádlott és a védője indítványozták nyilvános ülés tartását, ezért a Kúria az ügyet nyilvános ülésen bírálta el.
[55] A Kúria a harmadfokú felülbírálat során megállapította, hogy az első- és a másodfokú bíróság az eljárása során olyan eljárási szabályt nem sértett, amely miatt az ítéletét hatályon kívül kellene helyezni.
[56] A Kúria megállapította, hogy a másodfokú bíróság ítélete a sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozott, ezért határozatát arra a tényállásra alapította, amely alapján a másodfokú bíróság az ítéletét meghozta (a hivatali visszaélés bűntette, valamint az elöljárói intézkedés elmulasztása vétsége tekintetében).
[57] A Kúria a III. r. vádlott védőjének fellebbezésében foglaltakra is figyelemmel kifejti, hogy amennyiben a büntetőjogi felelősség megállapításának alapját jogszabály, az állami irányítás egyéb jogi eszköze, más szabályzó vagy egyedi döntés, az ezekben foglalt kötelezettség megszegése vagy elmulasztása alapítja meg, annak bizonyítás tárgyává tétele, illetve a jogi indokolás körében való felhasználása elengedhetetlen annak megállapítása érdekében, hogy a vádlott magatartása mely norma megszegésével válik a törvényi tényállás részévé. A bíróság által megállapított történeti tényállásnak ugyanis nem a Büntető Törvénykönyv Különös Részében meghatározott törvényi tényállás felsorolását, hanem azon történeti tények összességét kell megjelölnie, ideértve a büntetőjogi felelősséget megalapozó normasértés alapjául szolgáló norma és annak tartalma megjelölését is, amely alapján megállapítható, hogy a vádlott magatartása a Büntető Törvénykönyv által meghatározott, büntetni rendelt törvényi tényállási magatartás kereteibe illeszthető. Minderre figyelemmel a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy e tekintetben a IV. r. vádlott cselekvőségének megítélése érdekében a tényállás részét kell, hogy képezze azon kötelezettség megállapítása is, amely kötelezettség elmulasztása eredményezte a IV. r. vádlott vonatkozásában a büntetőjogi felelősség ténybeli alapját.
[58] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás e részében felderítetlen volt, így részben megalapozatlan, amelyet a másodfokú bíróság a Be. 593. § (1) bekezdés a) pontja alapján kiküszöbölhetett olyan módon, hogy a tényállást kiegészítette, illetve helyesbíthette, illetve a helyes tényállást az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás útján megállapíthatta.
[59] A K. R. Ny.-i Határrendészeti Igazgatóság Igazgatójának intézkedése a K. R. Ny.-i Határrendészeti Igazgatóság Ügyrendjéről nem jogszabály és nem is az állami irányítás egyéb eszköze, hanem egyedi szervezeti döntés, ennek folytán azok hivatalbóli ismerete – a jogszabályokkal ellentétben – nem követelhető meg, így annak a bizonyítás tárgyává tétele, okirati bizonyítékként történő felhasználása valódi és indokolt bizonyítási cselekmény, melynek következtében a másodfokú bíróság indokoltan tartott tárgyalást, mivel a bizonyítás felvételére a másodfokú eljárásban is csak tárgyaláson kerülhet sor.
[60] A lefolytatott bizonyítás alapján kizárólag a IV. r. vádlott cselekvőségét érintő részében került sor az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás részbeni megalapozatlanságának kiküszöbölésére. A másodfokú bíróság az I., II. és III. r. vádlott vonatkozásában az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást nem tartotta megalapozatlannak, ezen tényállás részbeni megalapozatlanságának kiküszöbölésére nem került sor. A másodfokú bíróság a hivatali visszaélés bűntettében a bűnösség megállapítását és az ezzel kapcsolatos ítéleti rendelkezéseket az elsőfokú bíróság által megállapított történeti tényállásra alapította.
[61] A másodfokú bírósági eljárásban bizonyítás felvételének a részbeni megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében akkor is helye van, ha a fellebbezésben új tényt állítottak, vagy új bizonyítékra hivatkoztak [Be. 594. § (1) bek.]. Ezért még annak ellenére is, hogy ezen bizonyítási eszköz előterjesztése a védői fellebbezésben foglaltaknak megfelelően valóban késedelmes – mivel ezen bizonyítási eszköz létezéséről már az elsőfokú eljárásban is tudott az ügyészség –, az indítvány alapján a másodfokú bizonyítás lefolytatása törvényes volt. A Be. 520. § (6) bekezdése értelmében, ha az indítványozott bizonyítás lefolytatása nélkül a tényállás nem tisztázható, a bíróság az (1)–(3) bekezdés rendelkezéseivel ellentétesen előterjesztett indítványnak is helyt adhat. Ebben az esetben a bíróság – feltéve, hogy az indítvány előterjesztése az eljárás elhúzására alkalmas – az ügyészség indítványa esetén tájékoztathatja az ügyészség vezetőjét, egyebekben rendbírsággal sújthatja az indítványozót. Mindezek alapján a bíróságnak helyt kellett adni az ügyészség által előterjesztett bizonyítási indítványnak, mivel az szükséges volt a tényállás tisztázásához, a részleges megalapozatlanság kiküszöböléséhez, ugyanakkor nem vezetett az eljárás elhúzódásához. A másodfokú bíróság ezért a IV. r. vádlott vonatkozásában törvényesen folytatott le bizonyítást, a lefolytatott bizonyítás alapján, valamint a IV. r. vádlott tudattartamára vonatkozó elsőfokú ítéleti megállapítás mellőzése esetén helyes ténybeli következtetés alapján tudta kiküszöbölni az ítéleti tényállás részbeni megalapozatlanságát, így vált az ítélet megalapozottá. A Be. 163. § (2) bekezdése értelmében a bíróságnak a döntését valósághű tényállásra kell alapoznia, a Be. 164. § (3) bekezdése pedig csak azt zárja ki, hogy indítvány hiányában a bíróság konkrét bizonyíték beszerzésére és megvizsgálására nem köteles, azonban nem zárja ki akár a hivatalból történő bizonyítás lehetőségét is (EBH 2019.B.23.). A bíróság azonban jelen esetben indítvány alapján végzett bizonyítást a másodfokú eljárásban.
[62] Az irányadó ítéleti tényállás I. és II. pontjának lényege szerint: A K. R. Ny.-i Határrendészeti Igazgatóság Határvadász Bevetési Főosztály állományába tartozó rendőr főtörzsőrmester I. r., a rendőr törzsőrmester II. r. és a rendőr őrmester III. r. vádlott 2018. február 11. napján 20 óra körüli időben az Sz.-i Határrendészeti Kirendeltség illetékességi területén intézkedést kezdeményezett három albán és egy iráni határsértővel szemben.
[63] Ennek során a határsértőket hassal a földre fektették, majd azok kiszolgáltatott állapotát hivatali helyzetükkel visszaélve arra használták fel, hogy a II. r. vádlott mobiltelefonnal olyan fényképfelvételt készített, amelyen az látható, hogy a III. r. vádlott az egyik határsértő hátára könyököl, míg az I. r. vádlott a III. r. vádlott fejét hátulról fogva az objektív felé fordította. A vádlottak ezt a fényképet a Bevetési Alosztály állományának tagjait tömörítő Messenger-csoportban megosztották, így az intézkedés alá vont megalázó helyzetben lévő határsértőknek jogtalan hátrányt okoztak.
[64] A rendőr főhadnagy IV. r. vádlott a szolgálat leadásakor tudomást szerzett a fenti fényképfelvételről és azt meg is tekintette. Az I. r. vádlottal szóban közölte, hogy helytelenül jártak el a fénykép elkészítésekor, ennek ellenére azonban nem tette meg a szükséges intézkedést és jelentést és ezzel megsértette a K. R. Ny.-i Határrendészeti Igazgatóság ügyrendjének V. Fejezetében írt általános vezetői feladatait. Az I., II. és III. r. vádlottakkal szemben semmilyen intézkedést nem tett, csupán új Messenger-csoportot hozott létre az alosztály állományának tagjai részére.
[65] A hivatali visszaélés bűncselekményének alapjául szolgáló elsőfokú ítéleti tényállás esetében a másodfokú bíróság nem állapított meg megalapozatlanságot, ebben a körben nem folytatott le bizonyítást, és részbeni megalapozatlanság egyéb módon történő kiküszöbölésére sem került sor. Mindezek miatt téves a védők hivatkozása a felülmérlegelési tilalom megsértésére. A Be. 59. § (2) bekezdése csak az ítélet megalapozatlanságának kiküszöbölésével kapcsolatosan fogalmaz meg tilalmat: ha a másodfokú bíróság az ítélet megalapozatlanságának kiküszöbölése során – a helyes tényállás érdekében felvett bizonyítás, az ügyiratok tartalma vagy ténybeli következtetés kapcsán – az elsőfokú bíróságtól eltérő tényeket állapít meg, az eltérő tényekkel kapcsolatos bizonyítékokat eltérően értékelheti. A másodfokú bíróság nem értékelheti az elsőfokú bíróságtól eltérően a másodfokú bíróság által megállapított ténnyel össze nem függő, valamint a megalapozatlansággal nem érintett tényekkel kapcsolatos bizonyítékokat. A másodfokú bíróság az I., II. és III. r. vádlott tekintetében megállapított tényállást nem tartotta megalapozatlannak, e tekintetben bizonyítékértékelést nem végzett. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásból vont le eltérő jogi következtetést az I., II. és III. r. vádlott tekintetében a hivatali visszaélés bűntette vonatkozásában, erre pedig törvényes lehetősége volt. Az I., II., III. és IV. r. vádlott terhére a bűnösség megállapítására irányuló elsőfokú ügyészségi fellebbezés folytán súlyosítási tilalom nem állt fenn, ugyanakkor a másodfokú bíróság felülbírálati jogköre a fellebbezésekre figyelemmel teljes körű volt [Be. 590. § (1) bek.], így a megalapozott tényállás alapján a másodfokú bíróságnak joga volt a bűnösség kérdésében eltérő döntést hozni, a bűnösség megállapítására figyelemmel a cselekmény minősítését megállapítani és büntetést kiszabni, valamint ennek következtében az egyéb járulékos kérdéseket meghatározni.
[66] A vádon túlterjeszkedésre történő hivatkozás sem alapos. Nem jelenti a vádelv sérelmét, ha a bíróság ügydöntő határozatában megállapított tényállás ugyan nem fedi teljesen a vádiratban leírt tényeket, de a bűncselekmény törvényi tényállásának lényeges elemeit alkotó tények tekintetében annak megfelel, ezért a tett-azonosság keretén belül marad (BH 2011.245.).
[67] A vád tárgyává tett történeti tények körében nem a különös részi törvényi tényállás jogi fogalmait kell felsorolni, hanem azokat a tényeket, amelyek alkalmasak az indítványozott (vagy akár attól eltérő), ám mindenképpen büntetőtörvénybe ütköző cselekmény megállapítására. Nem értékelhető törvényes vád hiányaként és a vádon túlterjeszkedésként az, ha a bíróság egy bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító elkövetési magatartás kapcsán a tettazonosság keretei között a vádiratban le nem írt tényt is megállapít (BH 2017.217.).
[68] A vádhoz kötöttség elvéből fakad a tettazonosság szükségessége, vagyis az ítéletnek a vádirat által leírt cselekménnyel kapcsolatos tényeket kell tartalmaznia. A bíróság olyan tényeket is rögzíthet ítéletében, amelyet a vádirati tényállás nem tartalmaz. Nem jelenti a vádelv sérelmét, ha a bíróság a történeti tényállással összefüggésben olyan részletet is megállapít, amelyet a vádirat nem tartalmazott, valamint akkor sem sérül a vádelv, ha a bíróság határozatában foglalt tényállás nem fedi a vádban foglalt tényeket, de a bűncselekmény lényeges elemét alkotó tények tekintetében annak megfelel (BH 2005.7.).
[69] Jelen esetben a vádirat lényegét alkotó cselekmény az első- és másodfokú eljárásban, valamint a harmadfokú eljárásban is változatlan maradt. A hivatali visszaélés és az elöljárói intézkedés elmulasztása alapjául szolgáló vádirati történeti tényállás, valamint az első- és másodfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás az I., II. és III. r. vádlott esetében az intézkedés során történő fényképkészítésről, majd annak zárt Messenger-csoportba történő feltöltéséről, illetőleg a IV. r. vádlott által a feltöltést követően annak tényéről, valamint az elkészített képről történő tudomásszerzést követő cselekvőségéről és mulasztásáról szól. Nem jelenti a vádhoz kötöttség elvének sérelmét az, ha a megállapított történeti tényállás részét képező tudattartam esetén a bűncselekmény törvényi tényállási elemei között szereplő egyik célzat helyett másik célzatot állapít meg a bíróság (hátrány okozása helyett előny szerzése).
[70] A Kúria a másodfokú bíróság ítéletének alapjául szolgáló tényállás megalapozottsága vizsgálata keretében a védők által kifejtettekkel kapcsolatosan megállapította, hogy az eljáró bíróságok helyesen rögzítették, hogy a véletlen elesésre történő hivatkozással szemben a hivatali visszaélés alapjául szolgáló fénykép beállított, annak készítésekor az I. r. és III. r. vádlott tudatában volt annak, hogy a II. r. vádlott fényképet készít róluk, annak elkészítésébe beleegyeztek és a beállított pózból következően annak elkészültét kívánták is. Az I., II. és III. r. vádlott tisztában volt azzal, hogy a II. r. vádlott mobiltelefonnal készíti a fényképet, amely elkészítése nem képezte hivatali feladatuk részét, magáncélú használatnak minősült, és hogy a fénykép elkészítésére hivatalos eljárásuk alatt került sor. A fénykép kompozíciójából megállapítható, hogy annak elkészülte azt a célt szolgálta, hogy az elfogott határsértőket „trófeaként” ábrázolva tüntesse fel, és a III. r. vádlottat úgy mutassa be, mint a sikeres eredmény elérőjét, akit a helyzet dokumentálásában a III. r. vádlotthoz hasonló büszkeséget megjelenítő arckifejezéssel az I. r. vádlott is egyetértőleg támogat. Az I., II. és III. r. vádlott magatartása a fénykép alapján egyértelmű, azon vádlotti nyilatkozat, mely szerint egy sikeres szakmai eredményt értek el és ezt kívánták megörökíteni, ugyancsak egyértelművé teszi, hogy a fénykép elkészítésére egyenes szándékkal került sor, annak célja a fényképen beállított helyzet, és nem pedig egy véletlenül előállt humoros eset megörökítése volt. A Kúria ugyanakkor megállapította azt is, hogy a hivatali eljárás keretébe nem tartozott bele az, hogy magáncélra a rendőri intézkedés bármely mozzanatát emlék vagy szórakozás céljából saját mobiltelefonnal megörökítsék. A mobiltelefon saját célú használata még abban az esetben is tiltott volt, ha a mobiltelefon hivatali célú használata a kapcsolattartás nehézségeire figyelemmel egyébként engedélyezve volt. A vádlottaknak nem volt kötelezettsége a rend-őri intézkedés során elfogott határsértők hivatalos eljárásban történő, a tényállásban írtak szerinti dokumentálása, róluk fényképfelvétel elkészítése, de annak nyilvánvalóan nem is ilyen módon kellett eleget tenni. A fénykép alapján kizárható, hogy azt az I., II. és III. r. vádlott szolgálati feladatuk ellátása során, a feladathoz tartozó módon készítették volna el; egyértelműen megállapítható, hogy nem a feladat teljesítéséhez kötődött, így magáncélra készült, a megjelenített képi tartalom pedig ellenkezik a hivatalos eljárás céljával. Mindezek önmagában a felvétel megtekintéséből megállapíthatók, ezért a zárt Messenger-csoportba történő feltöltést követően annak IV. r. vádlott által történő megtekintésekor számára, mint az I., II. és III. r. vádlott elöljárója, továbbá a csoport tagjai számára is ismerté váltak. Az a tény, hogy a IV. r. vádlott új Messenger-csoportot hozott létre, egyértelműen arra utal, hogy a fénykép elkészítését és annak tartalmát nem tartotta elfogadhatónak. A Sz. F. ezredes tanúra történő hivatkozással kapcsolatban a Kúria megállapítja, hogy a tanú vallomása alapján is a parancsnoknak kell kivizsgálni az esetet vagy intézkedni a kivizsgálás kezdeményezéséről, ez a IV. r. vádlott részéről nem történt meg.
[71] A Kúria mindezek alapján a harmadfokú felülbírálatot arra a tényállásra alapozta a hivatali visszaélés bűntette, valamint az elöljárói intézkedés elmulasztása vétsége tekintetében, amelyre a másodfokú bíróság az ítéletét alapozta; míg a fellebbezéssel nem érintett lőszerrel visszaélés bűntette esetében a törvény által előírt vizsgálatot a jogerősen megállapított tényállásra, annak megalapozottságát nem vizsgálva végezte el.
[72] Az elsőfokú bíróság által az ítélet III/A. pontjában megállapított tényállás alapján az ügyben eljáró bíróságok törvényesen állapították meg az I. r. vádlott bűnösségét a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 325. § (2) bekezdés a) pontja szerinti lőszerrel visszaélés bűntettében, mivel a tényállás alapján az I. r. vádlott kézi lőfegyverhez tartozó csekély mennyiséget [Btk. 325. § (6) bek.] meghaladó lőszert engedély nélkül megszerzett és tartott. Az I. r. vádlott vonatkozásában ezért az ő esetében ezen cselekmény miatt felmentésnek vagy az eljárás megszüntetésének helye nincs, a cselekmény minősítése is törvényes.
[73] A Btk. 305. § c) pontja értelmében az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
[74] A hivatali visszaélés bűntettének jogi tárgya az állam-apparátus törvényes, szabályszerű működésébe, valamint az állami szervekbe és hivatalos személyekbe vetett bizalom. A hivatali visszaélés bűncselekménye ezért akkor állapítható meg, ha a hivatalos személy a törvényi tényállásban meghatározott elkövetési magatartások valamelyikét úgy fejti ki, hogy az közvetlen összefüggésben van a hivatali működésével, ezáltal sérti vagy veszélyezteti a hivatali működés törvényességébe vetett bizalmat (BH 2014.68.).
[75] Az I., II. és III. r. vádlott a Btk. 459. § (1) bekezdés 11. pontjára figyelemmel a cselekmény elkövetésekor hivatalos személyként járt el.
[76] A hivatali visszaélés bűncselekménye csak egyenes szándékkal követhető el, mivel a törvény a szándékon túl a célzatot is megköveteli.
[77] Az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen hivatkozik arra, hogy a bűncselekmény 305. § c) pontjában írt elkövetési magatartása a bűncselekmények megállapítására alkalmas cselekmények legtágabb köre, idetartozik minden olyan formailag törvényesnek látszó intézkedés, eljárás, amely a hivatali helyzethez fűződő jogok rendeltetésellenes gyakorlását jelenti. A célzatra figyelemmel a cselekmény feltétele a jogtalan hátrány okozására vagy a jogtalan előny szerzésére irányuló szándék. Jogtalan az a hátrány vagy előny, amely az elkövető hivatalos személyi mivoltát felhasználva a hivatali eljárás nyújtotta lehetőség nélkül nem jöhetett volna létre, és amelynek okozására vagy szerzésére nincsen jogszabályi alap. Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatosan is helyesen hivatkozik arra, hogy a hátrány, illetve az előny az elkövetéshez kapcsolódó olyan helyzet, amely valakire nézve kedvezőtlenebb, illetve kedvezőbb, mint az elkövetést megelőző korábbi helyzet. A hátrány vagy előny lehet akár vagyoni, akár személyes (erkölcsi). A hátrányt a tettesen kívüli személynek kell elszenvednie, az előny azonban jelentkezhet a tettesnél, de másnál is. Az előnynek vagy hátránynak jogtalannak kell lennie és az elkövetési magatartásokkal kell oksági kapcsolatban lenni.
[78] A Kúria ezért rámutat, hogy a hivatali visszaélés bűntette célzatos bűncselekmény, megvalósulásához nem szükséges, hogy a hivatalos személy jogellenes magatartása folytán ténylegesen bekövetkezzék a jogtalan előny vagy a jogtalan hátrány. Elegendő, hogy az elkövető ennek érdekében valósítsa meg (BH 2016.260.I.).
[79] Az elsőfokú bíróság ezen helyes alapokról indulva helytelen jogi következtetésre jutott. Az elsőfokú bíróság indokolásában kifejtettek alapján ugyanis a vád-irattal egyező formában megállapított, jogtalan hátrány okozására irányuló célzat megállapításának van helye, és ez alapján az I., II. és III. r. vádlott bűnössége megállapítható. A vádirat az I., II. és III. r. vádlottak magatartásánál a jogtalan hátrány okozását abban jelölte meg, hogy a fényképfelvétel elkészítését követően zárt Messenger-csoportban azt megosztották, amellyel az intézkedés alá vont, megalázott helyzetben lévő határsértőknek jogtalan hátrányt okoztak. A Kúria ugyanakkor megállapítja, hogy a jogtalan hátrány már a felvétel elkészítésével megvalósult. Az intézkedés alá vont határsértők esetében jogszerű intézkedésként került sor arra, hogy őket a földre fektették és az ezzel kapcsolatos ellenőrzéseket tűrniük kellett; ugyanakkor az a vádlotti magatartás, amellyel az intézkedés alá vont és ezen minőségükben kiszolgáltatott embereket trófeaként ábrázolta, egyértelműen jogellenes volt, mivel az intézkedés célján túlmenő, megalázó, az emberi méltóságot sértő helyzetet hozott létre. Ennek a helyzetnek a létrehozására a hivatalos eljárás keretein belül sem az I., sem a II., sem a III. r. vádlottnak nem volt jogosultsága, önmagában arra sem lett volna joguk, hogy az intézkedés alá vont határsértőkről saját célra fényképfelvételt készítsenek. Az intézkedés alá vont személyek azonban ezen a képen nem is tárgyszerűen, az intézkedés dokumentálásának tekinthető módon, hanem a vádlottak sikerének „illusztrációjaként” szerepelnek, mely beállított „kompozíció” létrehozásában a III. r. vádlottal egyetértve az I. r. vádlott is részt vett, a II. r. vádlott pedig mindezt a képet megörökítette. Az I., II. és III. r. vádlottak, mint hivatalos személyek kizárólag a hivatalos eljárás során kerülhettek olyan helyzetbe, hogy elfogott határsértő személyekről „trófea” jellegű, megkomponált fényképet készíthessenek, amelyet saját elégedettségükre másokkal is megoszthattak. Az I., II. és III. r. vádlottak mint hivatalos személyek ezért hivatalos helyzetüket felhasználva, azzal visszaélve okoztak jogtalan hátrányt az intézkedés alá vont személyeknek. A jogtalan hátrány bekövetkeztének nem feltétele az, hogy azt a hátrányt szenvedő személy észlelje, az emberi méltóságának sérelme, a megalázó bánásmód ettől függetlenül megvalósult, és ezt az I., II. és III. r. vádlottak nemcsak dokumentálták, hanem saját bűncselekményük bizonyítékaként rendőr társaikkal megosztották. A fénykép elkészítésével a bűncselekmény befejezetté vált, további jogtárgysértést annak feltöltése már nem jelentett. Az elsőfokú bíróságnak fel kellett volna ismerni, hogy az általa leírtakból egyértelműen megállapítható, hogy a fénykép elkészítésével az intézkedés alá vont személyek számára a fényképfelvételt megelőzően olyan, rájuk nézve kedvezőtlenebb, megalázó helyzet jött létre, amely az I., II. és III. r. vádlottak elkövetési magatartásával oksági kapcsolatban van, és amely az érintettekre erkölcsi hátrányt jelent. Az elsőfokú bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a fényképek elkészítésével nem ért senkit jogtalan hátrány, mivel a földön fekvő személyek nem ismerhetők fel, nem tudták és nem is észlelhették azt, hogy róluk bármilyen felvétel készül. A hátrány bekövetkeztének és a bűncselekmény megvalósulásának nem feltétele az, hogy azt az elkövetőn kívül más személy is észlelje, feltéve, hogy annak megtörténte bizonyítható. Ebben a körben a társadalomra veszélyesség hiányára történő hivatkozás is téves. A hivatali bűncselekmény megállapításának feltétele, hogy a kötelességszegés, vagy a jogosultság önkényes gyakorlása közvetlen hatással legyen a hivatalos személy közfeladatot ellátó tevékenységére, sértse vagy veszélyeztesse az állami szerv működésének rendjét, illetve törvényességébe vetett közbizalmat (BH 2004.493.). Ez jelen bűncselekmény esetén maradéktalanul megvalósult. Az a magatartás, hogy a rendőr hivatalos intézkedése során az intézkedés célját túlmenően magánjellegű céljai elérése érdekében az intézkedés hatálya alatt lévő személyt megaláz, emberi méltóságát megsérti, alapjaiban sérti a rendőrség mint állami szerv működésének törvényességébe vetett közbizalmat. A Btk. 4. § (2) bekezdése értelmében társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvénye szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti.
[80] Magyarország Alaptörvénye alapvetés B) cikk (1) bekezdése értelmében Magyarország független és demokratikus jogállam. Az R) cikk (2) bekezdése értelmében az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek, a Szabadság és felelősség rész I. cikk (1) bekezdése értelmében az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani, védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége, míg a (2) bekezdés szerint Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait. A Szabadság és felelősség rész III. cikk (1) bekezdése értelmében senkit sem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni, valamint szolgaságban tartani. Az Alaptörvény „A rendőrség és nemzetbiztonsági szolgálatok” cím alatti 46. cikk (1) bekezdése értelmében a rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása és nem pedig elkövetése. A hivatali helyzettel egyéb módon történő visszaélés körébe vonhatók azok a magatartások, amelyek a hivatalos minőséghez fűződő jogosítványoknak a társadalmi rendeltetésükkel ellentétes gyakorlásában öltenek testet (BH 2004.493.).
[81] A Kúria a cselekmény társadalomra veszélyességével kapcsolatban egyetért az ítélőtábla ítéletének indokolása [39]-[40] bekezdésében foglaltakkal.
[82] Mindezek alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásból, az elsőfokú bíróság által ismertetett jogszabályokból és joggyakorlatból helytálló következtetést csak az I., II. és III. r. vádlottak bűnösségére lehet levonni. A Kúria megállapította, hogy az ítélőtábla ítéletének azon hivatkozása, mely szerint az I., II. és III. r. vádlott cselekménye jogtalan haszonszerzésre irányul, mert a fénykép elkészítését, az eljárást, az intézkedés menetét, az abból fakadó szituációt a saját és társaik szórakoztatására használták fel nem releváns, mert a vádlottak azzal, hogy a képet elkészítették a jogtalan hátrány okozását már megvalósították, így ez alapján állapítható meg az I. és III. r. vádlottak bűnössége. Az ítélőtábla is hivatkozott arra, hogy a II. r. vádlott a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatása során elmondta, hogy a kép elkészítésére azért került sor, mert a határsértők elfogásával a határnál egy szakmai sikert értek el és ezt kívánták megörökíteni, ez egyértelműen megerősíti azt, hogy a vádlottaknak a célja a határsértők elfogásának ábrázolása volt – „trófeaként történő módon rögzítették” –, a rendőri intézkedés eredményének ilyen módon történő rögzítését pedig a szolgálat ellátására vonatkozó szabályok nem teszik lehetővé. A másodfokú bíróság tévedett akkor, amikor azt állapította meg, hogy az I-III. r. vádlottak tudatában a jogtalan hátrány okozása legfeljebb eshetőlegesen merült fel, mivel önmagában az intézkedés hatálya alatt álló, kiszolgáltatott emberek trófeaszerű helyzetben való ábrázolása megvalósította a jogtalan hátrány okozását, ezen helyzet létrehozása, a felvétel beállítása pedig kifejezetten célzatos volt.
[83] A Kúria egyetért az elöljárói intézkedés elmulasztása vétsége tárgyában az ítélőtábla által kifejtettekkel. A Kúria álláspontja szerint a Btk. 452. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt elöljárói kötelezettség megszegésével az alárendelt kötelezettség szegésének felelősségre vonásához szükséges intézkedés elmulasztása megállapítható a IV. r. vádlott esetében. A IV. r. vádlottnak azt fel kellett ismernie és fel is ismerte, hogy a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 181. § (1) bekezdése szerinti fegyelemsértés gyanúja merült fel. A hivatkozott rendelkezés szerint fegyelemsértést követ el, és fegyelmi eljárás keretében felelősségre kell vonni a hivatásos állomány tagját, ha a szolgálat teljesítésre vagy a szolgálati viszonyára vonatkozó kötelezettségét vétkesen megszegi.
[84] Az elöljárói intézkedés elmulasztása bűncselekmény jogi tárgya a katonai szervezet szolgálati rendje, alapja az, hogy jogsértés esetén az alárendeltet felelősségre kell vonni. Az elöljáró köteles megakadályozni az alárendelt kötelességszegését, illetve azt, hogy bűncselekményt kövessen el. Amennyiben ez a törekvése nem járt vagy nem járhatott eredménnyel, azaz a kötelességszegést vagy bűncselekményt elkövették, akkor az alárendelt felelősségre vonása iránt kell intézkedni. A fegyelemsértést elkövető beosztottat az elöljáró minden esetben köteles felelősségre vonni. Ha pedig cselekményének elbírálása jogkörét meghaladja, felettesének kell jelentést tennie (Legfelsőbb Bíróság Katf.I.79/1983.).
[85] A K. R. Ny.-i Határrendészeti Igazgatóság ügyrendjének 5. fejezetében írt általános vezetői feladatok közül a 24.h. és a 24.i. pontok alapján a IV. r. vádlottnak döntési jogosultsága volt, amely egyben kötelezettséget is jelentett a hatáskörébe tartozó fegyelmi ügyekben, ugyanakkor kötelezettsége volt a hatáskörét meghaladó ilyen ügyeket a döntésre jogosult vezetőhöz felterjeszteni. A fegyelmi jogkör gyakorlóját tájékoztatni kellett a tudomására jutott fegyelemsértésről és a fegyelemsértés gyanújáról. Az, hogy a IV. r. vádlottban legalább a fegyelemsértés gyanúja felmerült, bizonyítható azzal, hogy miután a fénykép elkészítéséről tudomást szerzett és azt megismerte, gondoskodott arról, hogy a továbbiakban az ne legyen elérhető, az állomány számára létrehozott zárt Messenger-csoportot megszüntette és új csoportot hozott létre. Minderre nem került volna sor akkor, ha az I., II. és III. r. vádlott magatartásában nem látott volna semmi kivetnivalót. A fegyelemsértés gyanúja esetén IV. r. vádlottnak kötelezettsége lett volna a fegyelmi eljárás megindítására jogosult személyt értesíteni, ezt azonban elmulasztotta. A mobiltelefonnal magáncélra készített, a képen azonnal felismerhető módon az intézkedéshez nem tartozó, magáncélra készített kép alapján alárendeltjei kötelességszegő magatartására – ahogy az ítélőtábla erre helyesen hivatkozott – következtetnie kellett. A IV. r. vádlott ilyen következtetést vont le akkor, amikor intézkedett a régi Messenger-csoport megszüntetéséről és új létrehozásáról. A IV. r. vádlott ugyanakkor egyéb intézkedés megtételére is köteles lett volna, elöljárói helyzetéből fakadóan alárendeltjei fegyelemsértésének vagy bűncselekményének gyanúját jeleznie kellett volna, amennyiben csak fegyelemsértésnek tekinti, úgy azt kellett volna jelentenie a fegyelmi eljárás megindítása tárgyában döntési jogkörrel rendelkező személynek.
[86] A rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet elkövetéskor hatályos 88. § (1) bekezdés a), b), c) és e) pontja értelmében a szolgálati elöljáró ellenőrzi az alárendelt egységek és a beosztottak munkáját, a felelős személyének megállapítására és a felelősségének érvényesítésére a szükséges intézkedéseket megteszi, hatáskörén belül önállóan intézkedik, megköveteli alárendeltjeitől, hogy pontosan és időben teljesítsék szolgálati kötelezettségüket, a hanyag, fegyelmezetlen alárendelteket felelősségre vonja, alárendeltjeitől megköveteli az Alaptörvény, a jogszabályok és a szolgálati tevékenységet szabályozó egyéb rendelkezések betartását.
[87] A Kúria erre figyelemmel a IV. r. vádlott vonatkozásában az elöljárói intézkedés elmulasztása bűncselekményében történő bűnösség megállapításával, valamint a cselekménynek a Btk. 452. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző minősítésével egyetértett.
[88] A Kúria a büntetés kiszabása körében valamennyi vádlott vonatkozásában mellőzte az enyhítő körülmények közül a büntetlen előéletet, mivel a rendőr vádlottak esetében ez alkalmazásuk feltétele volt. Az I., II. és III. r. vádlott esetében ugyanakkor további súlyosító körülményként vette figyelembe a társas elkövetést.
[89] A Kúria a III. r. vádlott vonatkozásában megállapította, hogy a fellebbviteli főügyészség fellebbezésében, valamint a Legfőbb Ügyészség átiratában foglaltak alapján a Btk. 79. §-a szerinti büntetési célok eléréséhez a III. r. vádlottal szemben az is szükséges, hogy a Btk. 136. § (1) bekezdés b) pontjára és a 140. § (1a) bekezdésére figyelemmel soron következő fizetési fokozatba elősorolásra elért várakozási idő meghosszabbítása katonai mellékbüntetés is kiszabásra kerüljön, ezért a Kúria a Hszt. 116-119. §-ára figyelemmel a 117. § (1) bekezdésében meghatározott fizetési várakozási idő alapján a III. r. vádlott várakozási idejét egy évvel meghosszabbította, és így őt várakozási idő meghosszabbítása katonai büntetésre is ítélte a Btk. 140. § (1) bekezdése alapján, egy évben meghatározva annak idejét.
[91] A Kúria a IV. r. vádlott esetében elsősorban a további, a IV. r. vádlottnak fel nem róható jelentős időmú-lásra figyelemmel nem tartotta alaposnak a kiszabott büntetés súlyosítására irányuló ügyészi indítványt, a Kúria álláspontja szerint a IV. r. vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetés napi tételeinek száma és annak egynapi tétele összege is megfelel a büntetési céloknak.
(Kúria, Bhar. I. 1.248/2020.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás