BK ÍH 2021/33.
BK ÍH 2021/33.
2021.06.01.
Halált okozó testi sértés bűntettének és nem gondatlanságból elkövetett emberölés vétségeként minősül, ha az elkövető testi sértésre irányuló szándékkal a sértettet nagy erővel fellöki, aki ennek következtében olyan súlyos koponyasérüléseket szenved, amelyek halálához vezetnek [Btk. 160. § (1) bekezdés, (4) bekezdés, 164. § (1) bekezdés, (8) bekezdés II. fordulat].
A törvényszék S. R. vádlott bűnösségét gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében [Btk. 160. § (1) bekezdés és (4) bekezdés] állapította meg, ezért a terheltet 3 év 6 hónap fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte. Rendelkezett a feltételes szabadságra bocsáthatóság legkorábbi időpontjáról.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő:
A vádlott 2019. december 19. napján B.-n az esti órákban baráti társaságban alkoholt – nagyobb mennyiségű whiskyt és sört – fogyasztott, majd 2019. december 20. napján 0 óra 30 perc körüli időben lakóhelyére indult. Az ittas állapotban lévő vádlott útközben találkozott az általa korábban nem ismert K. A. sértettel, illetve N. R.-rel, akik szintén a vádlott lakása irányába gyalogoltak. A sértett és N. R. az éjszaka folyamán nagyobb mennyiségű alkoholt, különböző fajtájú borokat fogyasztottak. A vádlott a sértettől és N. R.-től cigarettát kért, majd egymással beszélgettek. A kezdetben nyugodt hangvételű beszélgetés elmérgesedett, majd hangos szóváltást követően előbb a sértett, utóbb pedig a vádlott egymás édesanyját kölcsönösen trágár kifejezésekkel szidalmazni kezdték. A szidalmazás során a vádlott a sértettől fokozatosan, kb. 50 méterre eltávolodott, miközben őt a járdán a sértett és N. R. tanú követte. A sértett a járdán – ittassága miatt – egy alkalommal egyensúlyát elvesztve megtántorodott, de tovább közeledett a vádlott irányába. A sértett ezt követően sértően utána szólt a távolodó vádlottnak, aki erre visszafutott a sértetthez, majd a sértett előtt megállt, és szidalmazni kezdte. A vádlott ekkor váratlanul, mindkét karját kinyújtva, tenyérrel a mellkasánál erőteljesen meglökte a sértettet, aki a lökéstől – ittassága miatt is – egyensúlyát veszítette, majd tompítás nélkül, közepesnél nagyobb erővel, a járdáról merőlegesen hátra vágódva, a beton úttestre zuhant. Az esés során a fejét – a koponya jobb hátsó részénél – az útburkolatba beverte.
A vádlott a lökést követően megfordult és a helyszínről távozott, miközben N. R. észlelve, hogy a sértett nem mozog, azonnal értesítette telefonon a mentőket.
A vádlott lökése következtében a sértett a hajas fejbőr és a jobb oldali halántékizom bevérzését, továbbá életveszélyes sérüléseket, így a koponyalapra kiterjedő jobb oldali koponyacsonttörést, koponyaűri vérzést és kiterjedt agyzúzódást szenvedett el, amelyek következtében az azonnali és szakszerű orvosi ellátás ellenére 2019. december 31. napján 7 óra 5 perckor meghalt.
Józan állapotú elkövetőt feltételezve, a vádlottnak fel kellett volna ismerni a sértett ittas állapotát és kellő gondosság tanúsítása esetén számolnia kellett azzal, hogy a sértett az egyensúlyát elveszítheti és lökése folytán az úttestre esve akár halálos kimenetelű koponyasérülést szenvedhet.
Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban a büntetés enyhítéséért jelentettek be fellebbezést.
A fellebbviteli főügyészség átiratában a jogorvoslati kérelmeket alaptalannak ítélve arra mutatott rá, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat megtartva a tényállást a bizonyítékok mérlegelésével megalapozottan állapította meg. Az ügyészi álláspont szerint a törvényszék okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, a terhelt nem volt jogos vagy vélt jogos védelmi helyzetben. A vádlott a védekezésre esélyt sem adva erőteljesen lökte el a sértettet a járdán, szándéka a testi sértést illetően eshetőleges, míg a bekövetkezett eredmény vonatkozásában a gondatlansága hanyag jellegű volt. Erre figyelemmel az ügyészség kifogásolta a cselekmény törvényszék általi minősítését, az általa részletezett körülmények és azon alapuló jogi okfejtés alapján halált okozó testi sértés bűntettét látta megállapíthatónak. Indítványozta ezért a cselekmény Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és a (8) bekezdés II. fordulata szerinti testi sértés bűntettekénti minősítését, a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának börtönben meghatározását
Az ítélőtábla a fellebbezésekkel sérelmezett elsőfokú ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt a Be. 590. § (1), (2) és (7) bekezdésében foglaltak alapján bírálta felül. Ennek körében alapvetően arra a megállapításra jutott, hogy az első fokon eljárt bíróság a perrendi szabályokat megtartva, megfelelő körben és törvényesen folytatta le a bizonyítási eljárást. A másodfokú felülbírálat a fellebbezéssel támadott elsőbírói határozat valamennyi fő és járulékos jellegű, azaz az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésére, továbbá az elsőfokú bíróság általános értelemben vett és konkrét eljárási módjára is kiterjedt.
A rendelkezésre álló bizonyítási anyag vizsgálata során megállapítható, hogy a szükséges körben és valamennyi érdemi vonatkozásban a beszerzett bizonyítékhalmaz tárgyalás anyagává tételére perrendszerűen sor került. Az első fokon eljárt bíróság a szükséges mértékben elemezte a vádlotti védekezést. A vádlotti ténybeli beismerés magában foglalta azt, miszerint a sértettet a mellkasánál meglökte, ennek következtében a sértett egyensúlyát veszítve háttal az úttestre zuhant. Nem kívánta vitatni, hogy a sértett sérülései az úttestre esése folytán keletkeztek, illetőleg a sértett napokkal később bekövetkezett halála az elszenvedett sérülésekkel okozati összefüggésben állt be. Miután fentieket sem a vád, sem a védelem nem vitatta, a törvényszék okszerűen alkalmazta a Be. 163. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezést.
A törvényszék által megállapított tényállás a fentiek szerint a rendelkezésre álló bizonyítási anyagnak megfelelő, túlnyomórészt megalapozott, amely mentes a Be. 592. § (1), (2) bekezdésében írt hibáktól, hiányosságoktól. Mindemellett a tényállás annyiban szorult kiegészítésre, hogy a vádlott testmagassága 184 cm, testtömege 85-86 kg, a sértett testmagassága 176 cm, a testsúlya 100-110 kg volt; az úttestre zuhanását követően a sértett feje a járda szélétől 2 m-re helyezkedett el.
Utóbbiakra figyelemmel az ítélőtábla a Be. 593. § (3) bekezdésében foglaltak alkalmazásával az elsőfokú bíróság ítéletét a helyesbített és pontosított tényállás alapján bírálta felül.
A fentiek szerint megalapozott tényállásból a törvényszék okszerűen vont következtetést a terhelt bűnösségére, a vádlott terhére rótt bűncselekmény elsőfokú bíróság általi minősítését azonban az ítélőtábla nem találta helyesnek, e tekintetben osztotta a fellebbviteli főügyészség jogi álláspontját.
A gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és a halált okozó testi sértés bűntette elhatárolása szempontjából annak van meghatározó jelentősége, hogy az elkövetési magatartás szándékos vagy gondatlan-e.
Jelen esetben az állapítható meg, hogy a sértett nem intézett támadást a vádlott ellen, a sértettnek a távolból, szidalmazások közbeni vádlott felé haladása a terhelt személyét közvetlenül fenyegető támadásként nem volt értékelhető. A vádlott volt az, aki a verbális erőszakra hasonló módon válaszolva, a sértetthez visszatérve indulatból, tettlegesen, erőszakos magatartást valósított meg. A sértett nem erőszakoskodott, ezért őt nem volt szükséges a vádlottnak akár kisebb vagy nagyobb erőkifejtéssel magától távol tartania. A vádlott váratlanul, ilyen irányú előzmények nélkül, a védekezésre esélyt sem adva, jelentősebb erővel bántalmazta, lökte el a sértettet. Ezt igazolja a sértett aszfaltra zuhanásának távolsága, illetőleg az úttesten elfoglalt véghelyzete.
Az elkövetési körülmények jogi értékelése körében elsősorban arra szükséges rámutatni, hogy a halált okozó testi sértés megállapításának elsődleges feltétele, hogy az elkövető szándéka testi sértésre irányuljon. Nem tekinthető testi sértésnek a bántalmazás azon módja, amely nem irányul testi sértés okozására, és azon magatartás legfeljebb bántalmazási szándékkal elkövetett tettleges becsületsértés megállapítására alkalmas. Utóbbiakból következően a kifejezetten kisebb erővel való arcul vagy nyakon ütés, a kisebb erővel történő el-, fellökés általánosságban nem tekinthető olyan magatartásnak, amelynél az elkövető szándéka testi sértés okozására irányul. Jelen esetben azonban a terhelt nem kisebb erővel, hanem erőteljesen lökte el a zömök felépítésű, ám nagy testtömegű sértettet, aki ennek hatására a lökési ponttól viszonylag nagyobb távolságra zuhant az aszfalt felületű, nagy szilárdságú úttestre. Az ezzel kapcsolatos jogi értékelés során meghatározó jelentőséggel kellett figyelembe venni az aktuális terhelti erőkifejtés mértékét, hirtelenségét, intenzitását, amely a fentiek szerint a kisebb erejű bántalmazáson túlmutatott. Másrészéről jelen ügy körülményei között fel sem merült, hogy esetlegesen az ittas személy erőszakoskodásának, tolakodásának elhárítása végett volt szükség a támadó tenyérrel történő, lökésszerű távoltartására. A vádlott az eluralkodó indulatai hatása alatt állva váratlanul, mindkét karját kinyújtva, jelentős erővel lökte fel az ugyan szóbeli vitát kezdeményező, amúgy azonban nem erőszakos és nem tolakodó sértettet. A sértett ittasságát és annak jelentős mértékét annak ellenére is felismerte, hogy a járdán történt korábbi közlekedése során bekövetkező megtántorodására nem figyelt fel. Utóbbi szempontból is osztotta az ítélőtábla a fellebbviteli főügyészségi érvelést, a sértett elkövetéskori ittassága és annak elkövető általi felismerhetősége feltétlenül releváns és a megvalósított bűncselekmény jogi minősítésére is kiható tényező, ellentétben a vádlott ittasságával, mert a Btk. 18. §-a értelmében a 17. § nem alkalmazható arra, aki a bűncselekményt önhibájából eredő ittas állapotban követi el.
Mindezen tényezők értékelésével a másodfokú bíróság arra vont következtetést, hogy a vádlott cselekménye elkövetésekor fennálló tudata legalább eshetőlegesen átfogta a testi sértés lehetőségét, tehát előre látta magatartásának testi sérülés előidézésében megnyilvánuló következményeit, és ezekbe belenyugodva hajtotta végre a cselekményt. Az előre nem látott halálos eredmény tekintetében a hanyag gondatlansága állt fenn. A terhelt a cselekménye jóvátehetetlen következményeit, tehát azt, hogy a sértett a lökése és útburkolathoz csapódása következtében az életét vesztheti, azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta. Így annak ellenére, hogy a sértetti ittassággal saját védekezése tartalmából következően is tisztában volt, adott körülmények között nem mérte fel megfelelően, hogy a sértett ittas állapotából következő bizonytalan egyensúlyi állapota folytán a szilárd, kemény burkolathoz csapódása során az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedhet el. A vádlott az objektíve előre látható és elkerülhető halálos eredményt a saját képességeihez és lehetőségeihez mérten előre is láthatta és elkerülhette volna, amennyiben a tőle elvárható figyelmet, illetőleg körültekintést fejti ki.
A törvényszék okszerű következtetést vont arra, hogy a vádlott a sértettel szemben nem volt jogos védelmi helyzetben, a sértett nem intézett jogtalan támadást a vádlott irányába, őt nem lökte meg, vele szemben tettlegességgel fenyegető magatartást nem tanúsított, ilyet meg sem kezdett, annak veszélye sem állt fenn. A vádlott egyértelműen a számonkérés szándékával tért vissza sietősen, rohamszerűen a sértett közvetlen közelébe. A mozgása körülményeiből, közvetlen előzményéből logikailag is következően ő tanúsított offenzív magatartást. A bizonyítékok által igazoltan legalább néhány szó erejéig kiabálva felelősségre is vonta a sértettet. Egyértelműen ő lépett fel a sértettel szemben – mind a szavak, mind a tettek szintjén – támadólag, minderre figyelemmel a jogos védelem mint büntethetőséget kizáró ok hiányában a vádlott felmentésére nem kerülhetett sor.
Miután a terhelt által tanúsított elkövetési magatartás eshetőleges szándékkal testi sértés okozására irányult, egyúttal az ilyen jellegű cselekménnyel okozati összefüggésben következett be a sértett halála, amely eredmény tekintetében az elkövető bűnössége hanyag gondatlanság (negligencia) formájában jelentkezett, a másodfokú bíróság a vádlott terhére rótt cselekményt a Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és a (8) bekezdés II. fordulata szerint minősülő halált okozó testi sértés bűntettének minősítette.
A büntetéskiszabás során az ítélőtábla is figyelemmel volt az elsőfokú bíróság által számba vett és értékelt enyhítő és súlyosító körülményekre.
A vádlott által elkövetett bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés, a büntetési tétel középmértéke pedig 5 évi szabadságvesztés. Az elsőfokú eljáráshoz képest jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmény másodfokú bíróság által történt megállapítása ellenére rögzíthető, hogy a fennforgó enyhítő körülmények – elsősorban a vádlott bűnösségének fokával, mértékével összefüggésben részletezett tényezők – összességében jelentősebb nyomatéka folytán az elsőfokú bíróság által alkalmazott szankció együttesen megfelelően és hatékonyan szolgálja a speciális prevenció mellett az általános megelőzéssel összefüggő célkitűzéseket is.
A fentiekre figyelemmel az előterjesztett fellebbezéseket elbírálva a másodfokú bíróság a támadott elsőfokú határozatot a Be. 606. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazásával a bűncselekmény minősítését illetően megváltoztatta, ezzel összefüggésben a másodfokon megállapított bűncselekményhez igazodóan a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtön fokozatban határozta meg. Egyebekben az elsőfokú ítélet törvényes és megalapozott rendelkezéseit a Be. 605. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazásával helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Bf.II.70/2020/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás