PÜ BH 2021/334
PÜ BH 2021/334
2021.12.01.
A végintézkedés keltezésének a téves megjelölése önmagában a végintézkedés érvénytelenségét nem vonja maga után, hanem – szükség esetén – a valóságos adatok bizonyításának az útját nyitja meg [2013. évi V. tv. (Ptk.) 7:17. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes édesanyja (a továbbiakban: örökhagyó) a 2015. május 28. napjára keltezett végrendeletében a tulajdonát képező ingatlant (a továbbiakban: perbeli ingatlan) és minden ingó vagyonát az alperesre hagyta, mivel ő ápolja és gondozza betegségében a saját lakásában, ő az egyetlen támasza.
[2] Az örökhagyó a végrendeletben kinyilatkoztatta, hogy a felperessel semmilyen kapcsolatot nem tart, az öröklésből kitagadja a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 7:78. § (1) bekezdés b), d) és g) pontjai és a (2) bekezdése alapján. A kitagadás okaként azt jelölte meg, hogy a felperes vele nem törődik, nem ápolja és nem gondoskodik róla, holott súlyos beteg, továbbá korábban több esetben bántalmazta részegen, és bár őt tisztességgel felnevelte, anyagilag támogatta, de a felperes durván bánt vele és hálátlanul viselkedett.
[3] A végrendeletet annak keltezése időpontjában egy ügyvéd szerkesztette meg, azt az alperes részére zárt borítékban átadta, majd pedig az alperes azt az örökhagyónak adta át. Az örökhagyó és a két tanú néhány nap múlva írta alá a végrendeletet.
[4] Az örökhagyó tulajdonát képezte korábban egy másik ingatlan, amelyet 2015. január 15-én 10 300 000 forint vételárért eladott. Az örökhagyó a perbeli ingatlant 2015. április 15-én vette meg 9 300 000 forint vételárért.
[5] Az örökhagyó a halálát megelőzően rosszindulatú húgyhólyagdaganat betegségben szenvedett, őt az alperes a saját lakásában gondozta. A felperes az örökhagyóval utoljára 2015 márciusában találkozott, azt követően telefonon tartották a kapcsolatot.
[6] Az örökhagyó 2015. június 7-én elhunyt.
[7] A közjegyző hagyatékátadó végzésével hagyatékként a perbeli ingatlant az alperesnek adta át.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[8] A felperes végleges keresetében elsődlegesen a 2015. május 28. napján kelt végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérte a Ptk. 7:17. § (1) bekezdés b) pontja, a 7:18. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 7:19. § (1) és (3) bekezdése alapján, és kérte elrendelni a perbeli ingatlanra a tulajdonjoga 1/1 arányú bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásba öröklés címén. Arra hivatkozott, hogy a végrendeletet nem az örökhagyó írta alá; nem két tanú együttes jelenlétében írta alá; nem akkor és nem ott készült a végrendelet, ahogy az okirat tartalmazza; nem állapítható meg, hogy az örökhagyó ismerte-e a tanúkat, a tanúk az örökhagyó személyazonosságának tanúsítására nem voltak képesek. Állította, hogy az alperes közreműködött a végrendelet készítésében, az ügyvéd neki adta át a végrendeletet, az alperes engedte be a tanúkat a lakásba, mert az örökhagyó mozgásképtelen volt. A felperes vitatta, hogy az örökhagyó végrendelkezni akart volna, illetve előadta, hogy az örökhagyó a betegségéből kifolyólag olyan állapotban volt, hogy akarata nem irányulhatott ilyen tartalmú végrendelet készítésére, betegsége befolyásolta abban, hogy végrendeletet tegyen, ezért a végrendelet a Ptk. 7:40. § (1) bekezdés a) pontja alapján is érvénytelen.
[9] A felperes másodlagosan a végrendelet részleges érvénytelenségének megállapítását kérte a kitagadására vonatkozó rész tekintetében, és kérte a kötelesrésze kiadását akként, hogy a bíróság kötelezze az alperest 5 300 000 forint megfizetésére.
[10] Előadta, hogy a megjelölt kitagadási okok teljes mértékben alaptalanok, soha nem bántalmazta az örökhagyót, ápolni pedig azért nem tudta, mert az alperes eltitkolta előle az örökhagyó betegségét és megakadályozta a kapcsolattartást. A végrendeletben hivatkozott – a Ptk. 7:78. § (1) bekezdés d) és g) pontban írt – okok nem fedik a valóságot, a Ptk. 7:78. § (1) bekezdés b) pontja szerint hivatkozott bűncselekményt nem követett el, és a (2) bekezdés szerinti durva hálátlanságról sem tud.
[11] A felperes kérte továbbá az alperest arra kötelezni, hogy adja ki a részére az örökhagyó ingóságait, személyes tárgyait 460 000 forint értékben.
[12] A felperes hivatkozott arra is, hogy a hagyaték tárgyát képezte az örökhagyó korábbi ingatlanának eladási ára és a perbeli ingatlan vételára közötti vételár-különbözet is. Azt állította, hogy ebből 1 000 000 forint az alperes birtokába került, és elsődlegesen ennek megfizetésére kérte kötelezni az alperest a végrendelet érvénytelensége esetére, másodlagosan – a kitagadás érvénytelensége esetére – kötelesrész címén kérte kötelezni az alperest az összeg egyharmad részének megfizetésére. Vállalta az alperes által megfizetett hagyatéki terhek beszámítását és az általa megfizetett közös költség összegének elszámolását.
[13] Az alperes a kereset elutasítását kérte, a felperes által megjelölt valamennyi érvénytelenségi ok tekintetében vitatta a végrendelet érvénytelenségét, és állította a kitagadási okok fennállását.
[14] Előadta, hogy a felperes és az örökhagyó kapcsolata nem volt jó, a felperes az örökhagyóval még betegsége alatt is agresszív, követelőző volt, trágárul beszélt vele és kihasználta anyagilag. Az örökhagyó 2015 márciusában felhívta a felperest azzal, hogy kórházban van, a felperes azonban nem látogatta meg. Hivatkozott arra, hogy az örökhagyót 2015. április 3. napjától a saját lakásában ápolta, az örökhagyó fekvőbeteg volt, etetni, pelenkázni, mosdatni kellett.
[15] Állította, hogy az örökhagyó 2015 májusában telefonon ügyvéddel megbeszélte, hogy végrendeletet kíván készíteni, ekkor a lakásból kimenni már nem tudott, de telefonon elmondta, hogy mi a végakarata. Előadása szerint az ügyvéd neki zárt borítékban átadta a végrendeletet, amelyet ő az örökhagyó részére átadott, majd az örökhagyó kérésére felkért két tanút annak igazolására, hogy az okiratot előttük írja alá. 2015. május 30. napján a tanúk megérkezése után ő a lakásból elment, majd visszatérve az örökhagyó közölte vele, hogy a javára végrendelkezett.
[16] Az ingó kiadása iránti keresetet is vitatta arra hivatkozással, hogy a felperes az örökhagyó halála után annak minden holmiját elvitte. Az alperes vitatta azt is, hogy a vételár-különbözettel ő rendelkezett volna.
[17] A kötelesrész iránti igény pénzben történő kiadására vonatkozó keresetnek helyt adás esetére az általa kifizetett 496 076 forint közös költség erejéig beszámítással élt.
Az első- és másodfokú ítélet
[18] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a perbeli végrendelet érvénytelen, és megkereste a földivatalt a perbeli ingatlan vonatkozásában a felperes tulajdonjogának bejegyzésére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[19] Az alaki érvénytelenségi okok körében a bizonyítási eljárás alapján – egyéb, a felülvizsgálati eljárás tárgyát nem képező megállapítások mellett – megállapította, hogy az alperes nem működött közre a végrendelkezésben oly módon, hogy magatartása a végrendelet tartalmának érdemi befolyásolására alkalmas lehetett. Kifejtette: önmagában az, hogy az alperes az ügyvédtől zárt borítékban elhozta az elkészített végrendeletet és azt az örökhagyónak átadta, továbbá az örökhagyó kérésére felkért két személyt, hogy vegyenek részt a végrendelet aláírásánál, majd őket a lakásba beengedte, nem minősül olyan magatartásnak, amely a végrendelet tartalmára érdemi kihatással lehetett, és a bizonyításra köteles felperes sem bizonyított egyéb érdemi – a végrendelet tartalmára befolyással bíró – magatartást.
[20] A végrendelet alaki érvényessége körében vizsgálta, hogy keltének helye és ideje kitűnik-e az okiratból. Megállapította, hogy mivel az alperes ellenkérelmében azt adta elő, hogy a végrendelet aláírása 2015. május 28. napján volt, majd utóbb azt állította, hogy a végrendeleten szereplő időpontot követően 2-3 nappal később került sor a végrendelet aláírására, később ezt is módosítva úgy nyilatkozott, hogy a végrendeletet lezárt borítékban hazavitte, odaadta az örökhagyónak, majd 2-3-4 napig, nem tudja mennyi ideig ott pihent nála, végül pedig határozottan állította, hogy 2015. május 30-án került sor az aláírásra, abból a végrendelkezés ideje, a végrendelet aláírásának a valós időpontja nem tűnik ki. Szerinte ezért úgy kell tekinteni, hogy az nem tartalmaz keltezést, ezért az a Ptk. 7:17. § (1) bekezdésének első fordulata alapján érvénytelen.
[21] A Ptk. 7:40. § (1) bekezdés a) pontjára alapított érvénytelenségi okot a kirendelt orvos szakértő szakvéleménye alapján megalapozatlannak találta, megállapítva, hogy az örökhagyó a végrendelet télteléhez szükséges belátási képességgel rendelkezhetett.
[22] A végrendeletnek a felperest kitagadó rendelkezése körében kiemelte, hogy a bizonyításra köteles alperes nem tudta bizonyítani a Ptk. 7:78. § (1) bekezdés b), d), g) pontjai szerinti kitagadási okot, ugyanakkor a Ptk. 7:78. § (2) bekezdésére alapított kitagadási ok fennáll, mert a tanúvallomások alátámasztják azt, hogy a durva hálátlanság megállapítható a felperes részéről, tekintve, hogy a felperes viselkedése az örökhagyóval szemben kifogásolható volt, különösen az, hogy előfordult: az őt rendszeresen anyagilag is támogató örökhagyót bántalmazta.
[23] Az ingó kiadására, valamint az 1 000 000 forint vételárkülönbözetre vonatkozó keresetet bizonyítottság hiányában utasította el.
[24] A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a végrendelet érvénytelenségének a megállapítása és a hagyaték átadása iránti keresetet elutasította, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[25] Nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját abban, hogy ha az okiratból a végrendelet aláírásának a valós időpontja nem tűnik ki, azt úgy kell tekinteni, hogy az nem tartalmaz keltezést. Kifejtette, hogy a Ptk. 7:17. § (1) bekezdése szerint a végrendelet egyik érvényességi kelléke az, hogy „készítésének helye és ideje” magából az okiratból kitűnjék, ami annyit jelent, hogy az okiratnak a készítésének a helyét és idejét feltétlenül tartalmaznia kell. Indokolása szerint ha az okirat ezeket az adatokat tartalmazza, akkor az – függetlenül attól, hogy ezek az adatok helyesek vagy tévesek-e, vagyis a végintézkedés valóságos helyével és idejével megegyeznek-e – az alaki érvényességi követelményeknek megfelel. Hozzátette, hogy egymagában ezeknek az adatoknak a téves megjelölése a végintézkedés érvénytelenségét nem vonja maga után, hanem – szükség esetén – a valóságos adatok bizonyításának nyitja meg az útját, amikor is a keltezés bizonyított valóságos helye és ideje – egyéb társult ok folytán – esetleg a végrendelet anyagi jogi érvénytelenségét eredményezheti. Utalt a Kúria BH 2011.225. számon közzétett eseti döntésére, és megjegyezte, hogy az ugyan még a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) alkalmazása körében született, de mivel az anyagi jogi szabályozás a lényegét tekintve a Ptk. alapján sem változott, az továbbra is irányadónak tekintendő. Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított okból a végrendelet érvénytelensége nem állapítható meg.
[26] A felperes által a fellebbezésben hivatkozott további érvénytelenségi okok alaptalansága tárgyában osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját. Indokolása szerint a Ptk. 7:19. § (1) és (3) bekezdése alapján a végrendelet(i juttatás) nem érvénytelen, mert az alperes nem működött közre a végrendelkezésben oly módon, hogy magatartása a végrendelet tartalmának érdemi befolyásolására alkalmas lehetett, azt egyetlen bizonyíték sem támasztotta alá.
[27] Utalt arra, hogy a felperes a Ptk. 7:40. § (1) bekezdés a) pontjára alapított érvénytelenségi okot sem bizonyította, a bizonyítási eljárás alapján az örökhagyó a végrendelet télteléhez szükséges belátási képességgel rendelkezhetett, illetve az örökhagyó testi betegsége nem befolyásolta a mentális, pszichés állapotát, és nem befolyásolta abban sem, hogy végrendeleti akaratát kifejezze.
[28] A végrendeletnek a felperest kitagadó rendelkezése vonatkozásában – egyebek mellett – egyetértett az elsőfokú bírósággal abban is, hogy a Ptk. 7:78. § (2) bekezdése alapján a kitagadás érvényes. Kifejtette, hogy az e körben rendelkezésre álló bizonyítékokat – így az alperes állítását egyértelműen alátámasztó tanúvallomásokat, továbbá azt a tényt, hogy az örökhagyó nem mondta el egyetlen gyermekének, a felperesnek, hogy milyen betegségben szenvedett, vagy hogy személyes kapcsolat huzamosabb időn keresztül nem volt közöttük – az elsőfokú bíróság helytállóan mérlegelte, és logikusan érvelt amellett, hogy a felperes és az örökhagyó meglehetősen passzív kapcsolatának oka a felperesnek az örökhagyóval szemben korábban tanúsított durva magatartása volt.
[29] Az ingók kiadása és az 1 000 000 forint megfizetésére irányuló kereset tekintetében is osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, egyrészt mert a felperes e körben nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének, másrészt azért, mert a végrendelet érvényességére tekintettel ezeket a felperes öröklés jogcímén alappal nem követelheti.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[30] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben – tartalma szerint – kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatásával elsődlegesen az elsődleges, másodlagosan a másodlagos kereseti kérelme teljesítését.
[31] Megsértett jogszabályhelyként a Ptk. 7:17. § (1) bekezdését, a 7:19. § (3) bekezdését, a 7:40. § (1) bekezdés c) pontját, a 7:77. §-át, 7:78. § (2) bekezdését és a 7:79. § (1) bekezdését jelölte meg.
[32] Részletezte, hogy az egyes érvénytelenségi okok, valamint a kitagadás körében álláspontja szerint ellentmondásosak a bizonyítékok, így a jogerős ítélet megállapításai nem helytállóak. Mindezekre figyelemmel állította, hogy az alperes részéről a végrendelet készítésében való közreműködés megállapítható, továbbá nem bizonyított, hogy a végrendeletet mikor írták alá, de az biztos, hogy nem az azon lévő keltezés időpontjában, amely okokból a végrendelet érvénytelen. Utalt arra, hogy a másodfokú bíróság által hivatkozott eseti döntés a régi Ptk. körében született.
[33] Hivatkozott arra, hogy a végrendelet alaki hibás is; az igazságügyi orvos szakértő véleményét – annak hiányosságai és a háziorvos tanúvallomásával fennálló ellentmondás miatt – szerinte nem lehet elfogadni a bírósági döntés alapjául.
[34] A kitagadási ok kapcsán is a bizonyítékok ellentmondásosságára hivatkozott, és hozzátette, hogy a másodfokú bíróság tényként olyan adatokat rögzített, amelyeket az elsőfokú bíróság által feltárt tényállás nem támasztott alá. Hangsúlyozta, hogy édesanyjával, az örökhagyóval jó volt a kapcsolata, de ezzel ellentétes megállapítás esetén egyébként is a Ptk. 7:79. § (1) bekezdését kellett volna figyelembe venni, tekintettel arra, hogy a kitagadás okát az örökhagyó a végintézkedése előtt megbocsátotta, hiszen, ha durván hálátlan lett volna, akkor az örökhagyó nyilván nem akart volna vele összeköltözni és nem nyilatkozik több személynek is arról, hogy az ingatlana értékesítésből megmaradó összeget neki kívánja adni.
[35] Utalt arra, hogy a kitagadásra okot adó magatartás bizonyítására egymagában az a körülmény nem alkalmas, hogy az örökhagyó ennek megtörténtét állítja, és fontos, hogy ennek valóságát egyéb bizonyítékok alapján lehessen megállapítani. Kiemelte, hogy a perben csak egy tanú nyilatkozott arra, hogy az örökhagyóval rossz volt a kapcsolata, ami meggyőző bizonyításra nem alkalmas. Évelése szerint a kitagadási ok meglétét az köteles bizonyítani, aki a kitagadásra hivatkozva örökölni kíván, ebben a körben a BH 1993.358. számú eseti döntésre hivatkozott.
[36] Az ingók kiadásával kapcsolatban megjegyezte, hogy a másodfokú bíróság a végrendelet érvénytelenségére hivatkozással nem tett megállapítást.
[37] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében – tartalma szerint – a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Utalt arra, hogy a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok mérlegelésére nincs lehetőség, a megjelölt anyagi jogi jogszabályokat pedig a jogerős ítélet nem sérti.
A Kúria döntése és jogi indokai
[38] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[39] A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 270. § (2) bekezdésének és 275. § (3) és (4) bekezdéseinek együttes értelmezéséből következően az eredményes felülvizsgálat alapja lehet valamely anyagi jogi vagy eljárási szabálysértés, utóbbi azonban csak akkor, ha annak az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása van.
[40] A Kúria előrebocsátja, hogy a felülvizsgálati eljárás mint rendkívüli perorvoslati eljárás során a jogerős ítéletet a régi Pp. 275. § (2) bekezdésének megfelelően kizárólag a felülvizsgálati kérelem korlátai között, a kérelemben támadott rendelkezések vonatkozásában bírálja felül. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet kizárólag anyagi jogi jogszabálysértésekre hivatkozással támadta, ebből következően a Kúria kizárólag a megjelölt anyagi jogi jogszabálysértések körében vizsgálhatta a jogerős ítélet esetleges jogszabálysértő voltát.
[41] A Kúria ezzel összefüggésben utal arra: a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja [régi Pp. 272. § (2) bekezdés]. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti [1/2016. (II. 15.) PK vélemény 3. és 6. pontja]. Érdemben csak azok a hivatkozások vizsgálhatók, amelyek esetében a régi Pp. 272. § (2) bekezdésében meghatározott tartalmi követelmények maradéktalanul teljesülnek (Kúria Pfv.I.20.259/2019/6; Pfv.V.20.301/2015/6., megjelent: BH 2015.307.).
[42] A felperes a felülvizsgálati kérelmében az egyes érvénytelenségi okokkal, az orvos szakértő véleményével, az ingók kiadásával, a vételár-különbözet, valamint a durva hálátlanságon alapuló kitagadás ténybeli alapjával összefüggésben anélkül hivatkozott a bizonyítékok „ellentmondásosságára”, a bizonyítási eljárás hiányosságaira, hogy ebben a körben adekvát eljárásjogi jogszabályhely, a bizonyítékok mérlegeléséről szóló régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértését állította volna. Erre figyelemmel a Kúria e hivatkozásait nem vizsgálhatta érdemben, és ebből következően a felülvizsgálati eljárásban a másodfokú bíróság által megállapított tényállást kellett irányadónak tekinteni.
[43] A fentiek mellett a Kúria azt is előrebocsátja, hogy a felülvizsgálati kérelemnek a Ptk. 7:40. § (1) bekezdés c) pontjára és a Ptk. 7:79. § (1) bekezdésére való hivatkozása sem képezhette a felülvizsgálat tárgyát. Ezek vizsgálata a másodfokú eljárásnak, így a Kúria által felülbírálható jogerős ítéletnek nem volt tárgya; arról a másodfokú bíróság fellebbezési kérelem hiányában nem foglalt állást, ebből következően azzal kapcsolatban jogszabálysértést sem követhetett el (EBH 2002.653., Pfv.V.20.797/2016/11., megjelent: BH 2017.232., Pfv.I.20.202/2019/5.).
[44] A megjelölt anyagi jogi jogszabálysértések közül a Ptk. 7:17. § (1) bekezdésére hivatkozással a végrendelet készítésének az idejére vonatkozó felülvizsgálati érveléssel összefüggésben a Kúria kiemeli: bár a másodfokú bíróság utal a régi Ptk. és a Ptk. szabályozásának különbségére, de – a végrendelet keltének helyét illetően – tévesen a régi Ptk szövegét idézi. A Ptk. az előterjesztői indokolása szerint viszont a régi Ptk. szabályaihoz képest – egyebek mellett – nem kívánta fenntartani azt a rendelkezést sem, amely szerint a végrendelet keltének helye is tűnjék ki magából az okiratból, azaz a jogalkotó célja a végintézkedés könnyítése volt.
[45] Az adott esetben tény az, hogy a végrendelet keltezésének idejéhez képest azt az örökhagyó és a tanúk néhány nappal később írták alá. A régi Ptk.-hoz kapcsolódó bírói gyakorlat következetes volt abban, hogy a végintézkedés keltezésének – és a keltezés helyének – a téves vagy nem megfelelő megjelölése önmagában a végintézkedés érvénytelenségét nem vonja maga után, hanem – szükség esetén – a valóságos adatok bizonyításának az útját nyitja meg (BH 2011.225.). Figyelembe véve a végintézkedés egyszerűbbé tételére vonatkozó jogalkotói szándékot, és azt a tényt, hogy az adott esetben nem merült fel olyan társult ok, amely a végrendelet aláírása valóságos idejére tekintettel anyagi jogi érvénytelenséget eredményezhetne, a Kúria – az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően – a másodfokú bírósággal értett egyet abban, hogy ebből az okból a végrendelet érvénytelensége nem állapítható meg. Mindezekre tekintettel a Kúria nem tartotta indokoltnak ebben a körben a korábbi Ptk.-hoz kapcsolódóan kialakult bírói gyakorlat megváltoztatását.
[46] A közreműködőnek történő juttatással összefüggésben a Kúria szükségesnek tartja utalni arra, hogy a közreműködés fogalmának meghatározásánál a Ptk. a régi Ptk. alapján kialakult bírói gyakorlatra (pl. BH 1980.92., BH 1986.234., BH 2001.576.) támaszkodott, amikor annak – a végrendelet megfogalmazása, szerkesztése, leírása mellett – a végrendelet tartalmának az érdemi befolyásolására lehetőséget nyújtó tevékenységet tekinti. A Kúria úgy ítéli meg, hogy adott esetben az első- és másodfokú bíróság helyesen definiálta a közreműködés fogalmát, azaz a korábban már kifejtettek szerint irányadónak tekintendő tényállás mellett az alperes tevékenysége nem érte el azt a szintet, ami miatt azt kellene megállapítani, hogy ez a Ptk.-ban megfogalmazott közreműködésnek minősülne. Következésképpen a jogerős ítélet ebből az okból sem jogszabálysértő.
[47] Mindezek alapján a Kúria a felperes által állított okokból nem jogszabálysértő jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 21.181/2020/5.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás