• Tartalom

BK ÍH 2021/39.

BK ÍH 2021/39.

2021.06.01.

A beadványokat tartalmuk szerint kell elbírálni. Ha az elítélt beadványában az egyszerűsített felülvizsgálat mellett a határozat kijavítását is kérte, beadványát kijavítási indítványként is el kell bírálni [Be. 453. § (1) bekezdés].

Az első fokon eljáró törvényszék – mint törvényben kizártat, érdemi indokolás nélkül – elutasította a VIII. r. elítélt egyszerűsített felülvizsgálati eljárás lefolytatására irányuló indítványát.
A bíróság végzése ellen a VIII. r. elítélt jelentett be kézbesítési íven fellebbezést, amit nem indokolt, de az nyilvánvalóan az indítvány elutasítását sérelmezte.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta. Az ügyészség álláspontja szerint eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor a VIII. r. elítélt kérelmét nem a tartalma szerint, azaz kijavítás iránti kérelemként bírálta el.
A fellebbezés alapos, a főügyészség indítványát mindenben osztotta az ítélőtábla.
A megállapított tényállás lényege szerint 2008. október 21-én az ítélőtáblán másodfokon jogerőre emelkedett döntésével a törvényszék a VIII. r. elítéltet kábítószerrel visszaélés bűntette miatt 5 év 10 hónap fegyházra, 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, és rendelkezett az egyéb járulékos kérdésekről is. Az elítélt jelenleg ezt a büntetését tölti 2017. június 17. napjától kezdődően.
A VIII. r. elítélt a megyei főügyészségnek megküldött írásbeli beadványában egyszerűsített felülvizsgálati eljárás lefolytatását és ennek keretében az elkövetési idő kijavítását kérte az alapügyben eljáró bíróságok által megállapított tényállás 8. pontjában írt elkövetési időpont tekintetében. Kérelmében megjelölte azokat a nyomozati iratokat, amelyekre a helyesbítést alapította.
Abban helyesen foglalt állást a törvényszék, hogy a Be. 671. §-a szerinti egyszerűsített felülvizsgálat keretében nincs lehetőség a határozat kijavítására. Ez a rendkívüli jogorvoslati eljárás csak az 1-18. pontban taxatíve felsorolt esetekben folytatható le.
Egységes azonban az ítélkezési gyakorlat abban, hogy a beadványokat tartalmuk szerint kell elbírálni (BH 2003.355.).
Az elítélt a már hivatkozott beadványában az egyszerűsített felülvizsgálat mellett a határozat kijavítását is kérte, ezért azt a Be. 453. § (1) bekezdése szerinti indítványként is el kellett volna bírálni.
Az elsőfokú bíróság azzal, hogy az elítélt indítványa elutasításának érdemi indokolását mellőzte, olyan eljárási szabálysértést valósított meg, ami lényeges kihatással volt az eljárás lefolytatására. Az eljárási szabálysértés a másodfokú eljárásban nem orvosolható.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla a Be. 579. § (3) bekezdése szerint eljárva az elsőfokú végzést a Be. 609. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak a terhelt beadványát határozat kijavítása iránti indítványnak kell tekintenie.
A VIII. r. elítélt terhére megállapított 8. tényállás szerint a bűncselekmény elkövetési ideje 2002 januárjától 2002 novemberéig terjedő időszak. A rendelkezésre álló iratok, így különösen a terhelt beadványában megjelölt nyomozati iratok alapján kell érdemben döntenie arról a törvényszéknek, hogy a kijavítás iránti indítvány alapos-e vagy sem.
(Szegedi Ítélőtábla Bpkf.I.467/2020.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére