• Tartalom

42/2021. (VIII. 31.) HM utasítás

42/2021. (VIII. 31.) HM utasítás

a Honvéd Kadét Programról, valamint a hazafias és honvédelmi nevelés támogatásáról

2022.12.29.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a következő utasítást adom ki:

1. § Az utasítás alkalmazásában

1. hazafias nevelés: a hazához, a haza értékeihez való érzelmi kötődés, pozitív viszony kialakítása és megszilárdítása,

2. honvéd kadét: az a Honvéd Kadét Program (a továbbiakban: HKP) valamelyik szintjén középiskolai tanulmányait folytató személy, aki önkéntes vállalás alapján, a törvényes képviselő hozzájárulásával részt vesz a HKP által biztosított honvédelmi nevelésben,

3. honvéd kadét formaruházat: az a Magyar Honvédségnél (a továbbiakban: MH) rendszeresített egyenruhától megkülönböztethető, attól eltérő, a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium (a továbbiakban: HM) által biztosított formaruházat, amelyet a honvéd kadétok, a honvéd kadét instruktorok és a honvéd kadét oktatók (a továbbiakban: HKP-ban résztvevők) meghatározott szabályok szerint a HKP szabadidős foglalkozásain, továbbá gyakorlati és elméleti tanóráin viselhetnek,

4. honvéd kadét instruktor: a Honvéd Kadét Partneriskola (a továbbiakban: HKP partneriskola) nevelőtestületének, oktatói testületének tagja vagy óraadója, aki a HKP keretében a honvéd kadét szabadidős tevékenységét szervezi és irányítja,

5. honvéd kadét közismereti képzés: a honvédelmi alapismeretek választható közismereti tantárgy kerettanterve szerinti, középiskolában folyó képzés,

6. honvéd kadét oktató: a HKP partneriskola nevelőtestületének pedagógus tagja, oktatói testületének oktatója vagy óraadója, aki a HKP keretében a honvéd kadét tanórai tevékenységét szervezi és irányítja,

7. HKP: a HM által támogatott, középiskolában folyó, a honvéd kadét közismereti képzés vagy a honvéd kadét szakképzés tantárgyi elemeire épülő rendszer, amelyben a tanórai elemeket honvédelmi jellegű szakkörök és szabadidős elfoglaltságok (a továbbiakban: szabadidős elemek) egészítik ki, amelyek egymásra épülve, egymást erősítve fejtik ki hatásukat, és emelt szinten biztosítják a honvédelmi nevelés programjának, valamint a honvédségi pályára irányítás céljának megvalósítását,

8. HKP partneriskola: Honvéd Kadét Program I. (a továbbiakban: HKP I.) vagy a Honvéd Kadét Program II. (a továbbiakban: HKP II.) szintjén működő középiskola, amely a feladatai ellátása érdekében együttműködési megállapodást köt a Honvédelmi Sportszövetséggel (a továbbiakban: HS) és az MH kijelölt honvédségi szervezetével,

9. honvéd kadét szakképzés: a miniszter által engedélyezett, a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Szkt.) 10. §-a szerinti szakmajegyzékben szereplő honvéd kadét szakmára felkészítő, technikumban zajló képzés,

9a.1 honvédelmi nevelés: a fiatalok fizikai, érzelmi és szellemi felkészítése a haza védelmére, az országban élő emberek és a nemzeti értékek megóvásához szükséges tudás és attitűdök elsajátíttatása,

10. honvédelmi nevelési referens: a Magyar Honvédség Parancsnoksága (a továbbiakban: MHP) alárendelt honvédségi szervezeteinél szolgálatot teljesítő, a hazafias és honvédelmi nevelési feladatok, valamint a HKP koordinálására rendszeresített beosztást betöltő személy,

10a.2 honvédségi pályára irányítás: a haderő humánerőforrás igényeinek megfelelő létszámú utánpótlása érdekében végzett olyan szakmai tevékenység, melynek során a honvédségi szervezet a pályaválasztás előtt álló fiatalok részére a katonai szolgálatra, az egyes szolgálati formákra, a továbbtanulási lehetőségekre vonatkozó hiteles, célzott információkat szolgáltat annak érdekében, hogy minél nagyobb hányaduk válassza a katonai életpályát,

11. középiskola: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerinti gimnázium, szakgimnázium és az Szkt.-ban meghatározott technikum.

2. § Az 1. § 7. pontja szerinti HKP-nak három szintje van, amelyek a következők:

a) a HKP I., a HKP belépő szintje, amely esetén a középiskola a szabadidős elemeket és a honvéd kadét közismereti képzést biztosítja,

b) a HKP II., a HKP középső szintje, amely esetén a nem a HM fenntartói irányítása alatt álló középiskola a szabadidős elemeket és a honvéd kadét szakképzést biztosítja,

c) a HKP III., a HKP felső szintje, amely esetén a HM fenntartói irányítása alá tartozó többcélú szakképző intézmény vagy köznevelési intézmény a HKP tanórai és szabadidős elemeinek hatását a kötelező bentlakásos képzéssel fokozza.

3. § (1)3 A hazafias és honvédelmi nevelési feladatokat, valamint a HKP támogatását a HM humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár (a továbbiakban: HM HPHÁT) – a HM Oktatási és Ifjúságstratégiai Főosztály (a továbbiakban: HM OIF) mint kijelölt szakterületi felelős szervezet útján – irányítja.

(2) A hazafias és honvédelmi nevelési feladatok, valamint a HKP támogatásának végrehajtásáért a Magyar Honvédség parancsnoka (a továbbiakban: MH PK) szakmai irányítási jogkörében felelős.

(3) A hazafias és honvédelmi neveléssel, valamint a HKP támogatás végrehajtásával összefüggő feladatokat az MH PK által kijelölt,

a) a végrehajtás koordinációjáért felelős honvédségi szervezet (a továbbiakban: koordinációért felelős szervezet) és

b) a végrehajtásért és támogatásért, valamint ellátásért felelős honvédségi szervezetek (a továbbiakban: végrehajtásért felelős szervezet)

hajtják végre.

4. §4 A HM OIF

a) tervezi a hazafias és honvédelmi neveléssel, valamint a HKP-val kapcsolatos forrásszükségletet,

b) kapcsolatot tart az MHP honvédelmi nevelésért felelős szervezeti egységével (a továbbiakban: MHP szervezeti egység),

c)5

d) dönt a középiskola HKP I. szinthez történő csatlakozásáról, illetve előkészíti a HKP partneriskola HKP II. szintre lépéséhez szükséges döntést,

e) információt biztosít az MHP részére a hazafias és honvédelmi neveléssel, valamint a HKP-val kapcsolatos stratégiai döntésről,

f)6 meghatározza – az MHP szervezeti egységével együttműködésben – a HKP és a honvédelmi nevelést támogató programok szakmai kritériumrendszerét,

g)7 éves programtervet készít – a tárgyévet megelőző év január 31-ig – a honvédelmi neveléssel kapcsolatos programokról, és azt megküldi az MHP szakmai felelős szervezet részére,

h) meghatározza

ha) a honvéd kadét formaruházat összetételét és műszaki követelményeit,

hb) az oktatás támogatásához szükséges eszközök, felszerelések és segédletek körét

[a h) pont ha) és hb) alpontjában foglaltak a továbbiakban együtt: eszköz és felszerelés],

i) kezdeményezi az MHP-nál – a honvédelmi nevelést támogató feladatok végrehajtására tervezett költségvetés terhére – a központi és intézményi szintű logisztikai beszerzési eljárás megindítását,

j) részt vesz a beszerzési dokumentáció kidolgozásában, a beszerzési műszaki követelmények meghatározásában és a beszerzési pályázat elbírálásában, és

k)8 meghatározza a beszerzett eszközök és felszerelések elosztásának irányelveit.

5. § (1) Az MH PK intézkedik a hazafias és honvédelmi neveléssel, valamint a HKP-val kapcsolatos feladatok végrehajtására, így különösen

a)9 a Honvédelmi tábor, az Országos Haditorna Versenysorozat, az „1000 év katonái” című kétfordulós honvédelmi témájú szellemi csapatvetélkedő és további – a hazafias és honvédelmi neveléssel, valamint a HKP-val kapcsolatos – ifjúságot érintő, az MH által szervezett program- és végrehajtási tervek előkészítésére, kidolgozására és a HM OIF részére történő jóváhagyás iránti felterjesztésre,

b)10 a honvédségi szervezet önálló szervezésében megvalósuló, a hazafias és honvédelmi neveléssel, valamint a HKP-val kapcsolatos program elgondolásának véleményezésére és ennek – legkésőbb a program kezdetét megelőző 14. napig – a HM OIF részére történő továbbítására,

c) az MH hazafias és honvédelmi neveléssel, valamint a HKP-val kapcsolatos feladatok éves költségvetési tervének elkészítésére,

d) honvédelmi nevelési referens beosztások létrehozására, a beosztások feltöltésére, a honvédelmi nevelési referensek felkészítésére, tevékenységük koordinálására,

e)11 a hazafias és honvédelmi neveléssel, valamint a HKP-val kapcsolatos feladatra történő felkészítésre, valamint a végrehajtást követően az erről szóló jelentés elkészítésére és – a felkészítést követő 30 napon belül – a HM OIF részére történő felterjesztésre,

f) a HKP-val kapcsolatos elektronikus felületek üzemeltetésének koordinálására,

g)12 az MH hazafias és honvédelmi neveléshez, valamint a HKP-val kapcsolatos kommunikációs és médiatervének – a HM sajtófőnök és a HM OIF szakmai támogatása mellett – összeállításáról a miniszteri, valamint parancsnoki részvétellel történő kiemelt rendezvény esetében és

h)13 az MH szintű feladat kapcsán felmerülő tapasztalatok gyűjtéséről, és az azon alapuló javaslat kidolgozásáról, valamint a javaslat – a HM OIF útján – a HM HPHÁT részére történő, a feladat végrehajtását követő 60 napon belüli felterjesztéséről.

(2) Az MH PK rendelkezik a hazafias és honvédelmi neveléssel, valamint a HKP-val kapcsolatos feladatok végrehajtása keretében a HKP partneriskola adatainak nyilvántartása végett, így különösen

a) a HKP partneriskola Köznevelési Információs Rendszerben (a továbbiakban: KIR) vagy a Szakképzés Információs Rendszerében (a továbbiakban: SZIR) rögzített pontos nevének és

b) a HKP partneriskola OM azonosítójának, illetve közös igazgatású nevelési-oktatási intézmény tagintézménye esetén a középiskola OM azonosítójának és a tagintézmény feladatellátási helyként rögzített sorszámának a KIR-ben, illetve szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény SZIR-ben rögzített OM kódjának

tárolására.

(3) Az MH PK intézkedik a hazafias és honvédelmi nevelésben, valamint a HKP-ban résztvevők logisztikai támogatásához szükséges feladatok megszervezése, ellátása, felügyelete során

a) az ellátási rendszer koordinálásával összefüggő feladatok végrehajtására,

b) az eszköz és felszerelés használatba adására vonatkozó – az ingó vagyontárgyak ideiglenes használatba adásának rendjéről szóló HM utasítás szerinti – szerződés (a továbbiakban: szerződés) előkészítésére és megkötésére,

c) a HKP partneriskola részére átadott eszköz és felszerelés nyilvántartására,

d) a HKP partneriskola részére átadott eszköz és felszerelés – az együttműködési megállapodásának felmondása következtében – visszavételével, megőrzésével és tárolásával, valamint – szükség esetén – karbantartásával és a honvéd kadét formaruházat minőségi cseréjével, selejtezésével kapcsolatos feladatok ellátásra és

e)14 a felhasznált költségvetési források nyilvántartására és az arról készített negyedévi jelentés felterjesztésére a HM OIF részére.

(4) Az MH PK eljár a HKP-hoz csatlakozással, a HKP II. szintjére lépéssel, a HKP-ból történő kilépéssel és a végrehajtásért felelős szervezet megváltoztatásával összefüggő, a honvédségi szervezet feladatainak szabályozása érdekében, így különösen meghatározza

a) – az 1. melléklet szerinti – együttműködési megállapodás megkötésének,

b) a HKP iránt érdeklődő középiskolával, illetve a HKP partneriskola adataiban bekövetkező változással kapcsolatos adatszolgáltatás

rendjét.

(5) Az MH PK

a) meghatározza a honvédségi szervezet és a HKP partneriskola közötti kapcsolattartás és együttműködés szabályait,

b) kialakítja a honvéd kadét szakképzésben részt vevő honvéd kadét, valamint az egyéb közép- és felsőfokú oktatási intézményből kötelező szakmai gyakorlatra vagy iskolai közösségi szolgálatra jelentkező diák foglalkoztatásához szükséges eljárásrendet,

c)15 összeállítja a hazafias és honvédelmi neveléssel, valamint a HKP-val kapcsolatos feladatok végrehajtása során felmerült problémákról, javaslatról szóló tanévenkénti jelentést, és azt felterjeszti a HM OIF részére tárgyév július 30-ig,

d) felügyeli a honvédelmi nevelési referens tevékenységét,

e) felügyeli a hazafias és honvédelmi neveléssel, valamint a HKP-val kapcsolatos feladatok végrehajtását.

(6)16 Az MH PK intézkedik a 2. melléklet szerinti HKP minőségbiztosítási rendszere működtetésével kapcsolatos részletszabályok kidolgozására és a rendszer működtetésére.

6. § (1)17 A HM OIF kezeli a középiskola által benyújtott, a HKP-hoz történő csatlakozási nyilatkozatot, amelyben az adott középiskola kinyilvánítja csatlakozási és kötelezettségvállalási szándékát (a továbbiakban együtt: szándéknyilatkozat). A középiskola csatlakozása a HKP I. szintjén történik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szándéknyilatkozat tartalmazza, hogy a középiskola

a) vállalja az intézmény pedagógiai programjának, ennek hiányában szakmai programjának módosítását, amely kiterjed

aa) a honvéd kadét közismereti képzés beemelésére,

ab) különböző honvédelmi jellegű tanulmányi és szabadidős program, szakkör megszervezésére,

ac) a honvéd kadét – a honvéd kadét közismereti képzéshez kapcsolódva – közép-, illetve emelt szintű érettségi vizsgára történő felkészítésére,

b) biztosítja a vállalt feladathoz szükséges számú, megfelelő szakképzettséggel rendelkező pedagógus, oktató alkalmazását és részvételét a HM által szervezett pedagógus-, oktató-továbbképzésen,

c) biztosítja – a tanulmányokhoz kötődő elfoglaltság figyelembevételével – a tanulók részvételét a HKP-val kapcsolatos rendezvényen, versenyen,

d) lehetővé teszi a középiskola pedagógusa, oktatója és 18. életévét betöltött tanulója – önkéntes vállalás alapján – csatlakozását az MH önkéntes tartalékos rendszeréhez,

e) a HKP sikeres megvalósítása érdekében együttműködési megállapodást köt a végrehajtásért felelős honvédségi szervezettel és a HS-sel,

f) vállalja az MH által átadott honvéd kadét formaruházat átvételét, nyilvántartását és átadását a HKP-ban résztvevők részére, valamint a honvéd kadét formaruházat bevonását és visszaszolgáltatását az MH részére, és

g) vállalja az oktatás támogatásához az MH és a HS által átadott felszerelés, segédlet és eszköz átvételét, nyilvántartását, felelős megőrzését és szükség szerinti visszaszolgáltatását.

h)18 mely időponttól kezdi meg felmenő rendszerben a honvéd kadét közismereti képzést,

i)19 vállalja az iskola házirendjének kiegészítését a honvéd kadét formaruházat viselésére vonatkozó – 3. melléklet szerinti – szabályokkal.

(2a)20 A honvéd kadét közismereti képzés felmenő rendszerben történő megkezdésének (2) bekezdés h) pontja szerinti időpontja

a) – a tárgyév május 31. napjáig beérkező szándéknyilatkozat esetén – nem lehet korábbi, mint a tárgyévet követő év szeptember 1.,

b) – a tárgyév május 31. után beérkező szándéknyilatkozat esetén – nem lehet korábbi, mint a tárgyévet követő 2. év szeptember 1.

(3)21 A HM OIF

a) az (1) bekezdés szerinti szándéknyilatkozat kézhezvételét követő 14 naptári napon belül megvizsgálja a (2) bekezdésben felsoroltak meglétét, valamint a középiskola csatlakozási szándéka és a HKP fejlesztési terve közötti összhangot,

b) az MHP szervezeti egységétől bekéri a koordinációért felelős szervezet véleményét a szándéknyilatkozatot benyújtó középiskolával kapcsolatosan, és

c) megszervezi a középiskola bejárását.

(4)22 A HM OIF a vizsgálatot és a bejárást követően haladéktalanul

a) értesíti a középiskolát, ha csatlakozási szándéka nem áll összhangban a HKP fejlesztési tervével, vagy

b) megkeresi az MH PK-t a középiskolával együttműködő, végrehajtásért felelős szervezetet kijelölése érdekében, ha a középiskola csatlakozási szándéka a HKP fejlesztési tervével összhangban áll.

(5)23 Az MHP PK – a HM OIF kezdeményezésének kézhezvételét követő 14 napon belül – kijelöli – a (4) bekezdés b) pontja esetében – a középiskolával együttműködő, végrehajtásért felelős szervezetet, és

a) erről tájékoztatja a középiskolát,

b) intézkedik együttműködési megállapodás megkötése iránt,

c)24 tájékoztatja – az együttműködési megállapodás megkötését 14 nappal megelőzően – a HM OIF-et az aláírás időpontjáról és helyszínéről, és

d) erről tájékoztatja – az együttműködési megállapodás megkötését követő 7 napon belül – a HS-t.

(6) A végrehajtásért felelős szervezettel kötött együttműködési megállapodás aláírásának napján a szándéknyilatkozatot benyújtó középiskola HKP partneriskolává válik.

7. § (1)25 A HM OIF kezeli a szakképzést folytató HKP partneriskola általi – legkorábban a honvéd kadét közismereti képzés bevezetésének időpontjától számított harmadik tanévben benyújtható – írásbeli megkeresést, amely tartalmazza a HKP II. szintre lépési szándékot, és – a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés b) pontja szerinti – miniszteri engedély iránti kérelmet a honvéd kadét szakképzés bevezetésére (a továbbiakban: módosítási kérelem) vonatkozóan.

(2) Az (1) bekezdés szerinti – a honvéd kadét szakképzés megkezdésének tervezett időpontját megelőző év május 31. napjáig beérkező – módosítási kérelem tartalmazza

a) a HKP partneriskola OM azonosítóját,

b) a HKP partneriskola által biztosítani kívánt, a szakmajegyzék szerinti honvédelem ágazat, honvéd kadét szakma, szakmairány megnevezését,

c) a honvéd kadét szakképzés megkezdésének tervezett időpontját és

d) a fenntartói nyilatkozatot a honvéd kadét szakma képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott tárgyi eszközeinek, továbbá a honvéd kadét szakképzés egyéb személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáról.

e)26 a 2. melléklet C) A HKP I–II szintlépés alcím alatti teljesítménymutatók értékelését lehetővé tévő dokumentumokat.

(3)27 A HM OIF a módosítási kérelem kézhezvételét követő 14 napon belül megvizsgálja a (2) bekezdésben felsoroltak meglétét, valamint a HKP partneriskola módosítási kérelme és a HKP fejlesztési terve közötti összhangot, és azt követően

a) haladéktalanul tájékoztatja a HKP partneriskolát, ha a HKP partneriskola módosítási kérelme a HKP fejlesztési tervével nem áll összhangban, vagy

b) a módosítási kérelmet – tárgyév július 15-ig – miniszteri döntésre előkészíti, ha a HKP partneriskola módosítási kérelme a HKP fejlesztési tervével összhangban áll.

(4)28 A HM OIF – a (3) bekezdés b) pontjában meghatározottak esetében – a miniszter döntését követő 7 napon belül

a) tájékoztatja a döntésről a HKP partneriskolát,

b) tájékoztatja a döntésről az MHP szervezeti egységét és a HS-t, és

c) kezdeményezi a támogatói feladatok felülvizsgálatát, ha a miniszter engedélyezi a HKP partneriskola számára a honvéd kadét szakképzés bevezetését.

(5)29 Az MH PK – a HM OIF kezdeményezésének kézhezvételét követő 14 napon belül – dönt a végrehajtásért felelős szervezetben történő változásról.

(6) A honvéd kadét szakképzés megkezdésével a HKP partneriskola a HKP II. szintjére lép. A HKP partneriskola a honvéd kadét szakképzés megkezdése mellett a honvéd kadét közismereti képzést is tovább folytathatja.

8. § (1) Az MH PK döntése alapján a végrehajtásért felelős szervezet megváltozik, ha az együttműködési megállapodást a végrehajtásért felelős szervezet felmondja, vagy a támogatófeladatok változása esetében.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben az együttműködési megállapodás a tanév végével mondható fel, ha azt az MH PK engedélyezi, és kijelölhető az új végrehajtásért felelős szervezet. Az új együttműködési megállapodás hatálybalépésének napja a megelőző együttműködési megállapodás megszűnésének napja.

(3) Az MH PK az új végrehajtásért felelős szervezet kijelölésével egyidejűleg

a) intézkedik új együttműködési megállapodás megkötése iránt, és

b)30 tájékoztatja a HM OIF-et és a HS-t az új végrehajtásért felelős szervezetről.

9. § (1) A HKP partneriskola a HKP-hez történő csatlakozását a végrehajtásért felelős honvédségi szervezettel kötött együttműködési megállapodás felmondásával szüntetheti meg.

(2)31 Az MHP szervezeti egysége az (1) bekezdésben meghatározott esetben tájékoztatja – a felmondásról szóló nyilatkozat beérkezését követő 14 napon belül – a HM OIF-et és a HS-t.

9/A. §32 (1) A HKP partneriskola a HKP-ból kivezethető, amennyiben a 2. melléklet B) A HKP I. szintjén lévő partneriskolák minőségbiztosítása alcíme alatti teljesítménykritériumokat három egymást követő évben nem teljesíti.

(2) A HKP-ból történő kivezetést a HM OIF döntését követően a végrehajtásért felelős szervezet kezdeményezi a HKP partneriskolával kötött együttműködési megállapodás felmondásával.

(3) HKP-ból kivezetett középiskola a 6. § (1) bekezdése szerinti szándéknyilatkozatot legkorábban a kivezetést követő 3 naptári év elteltével nyújthat be ismételten.

9/B. §33 (1) A HKP partneriskola a HKP II. szintről a HKP I. szintre visszaléptethető, amennyiben a 2. melléklet D) HKP II. partneriskolák minőségbiztosítása alcíme alatti teljesítménykritériumokat három egymást követő évben nem teljesíti.

(2) A HKP II. szintről visszaléptetett partneriskola a miniszter döntését követően a képzési területei közül kivezeti a honvéd kadét szakképzést.

(3) HKP I. szintre visszaléptetett partneriskola a 7. § (1) bekezdése szerinti módosítási kérelmet legkorábban a visszaléptetést követő 3 naptári év elteltével nyújthat be újra.

10. § A HM biztosítja a HKP partneriskola és a HKP-ban résztvevők számára – az HKP egységes megjelenése, képzési folyamatának és eredményességének támogatása, valamint a HKP-ban résztvevők munkavédelmi feltételeinek biztosítása érdekében –

a) honvéd kadét formaruházatot és

b) az oktatás támogatásához szükséges eszközt, felszerelést, segédletet.

11. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

12. §34 A Honvéd Kadét Programról, valamint a hazafias és honvédelmi nevelés támogatásáról szóló 42/2021. (VIII. 31.) HM utasítás módosításáról szóló 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás hatálybalépése előtt kötött együttműködési megállapodások végrehajtása érdekében a végrehajtásért felelős szervezet a HKP partneriskolával kiegészítő megállapodást köt, amelyben rögzítik

a) a HKP partneriskola házirendjének 3. melléklet szerinti módosítására,

b) a HKP partneriskola által a honvéd kadétok részére saját erőforrásból készített ünnepi ruházat bevezetése előtt az ünnepi ruházattal kapcsolatos HM egyetértés beszerzésére

vonatkozó kötelezettségvállalást.

13. § Ezen utasítás hatálybalépése nem érinti az 51/2019. HM utasítás alapján a középiskolákkal kötött együttműködési megállapodásokat.

1. melléklet a 42/2021. (VIII. 31.) HM utasításhoz

MAGYAR HONVÉDSÉG
KIJELÖLT HONVÉDSÉGI SZERVEZETE

EGYÜTTMŰKÖDŐ
KÖZÉPISKOLA

Nyt. szám: … számú példány

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

Amely létrejött egyrészről
középiskola neve:
székhelye:
OM azonosító szám / OM kód:
aláírásra jogosult képviselő neve, beosztása:
Szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény / közös igazgatású nevelési-oktatási intézmény tagintézmény neve:
székhelye:
közös igazgatású nevelési-oktatási intézmény tagintézmény feladatellátási hely sorszáma:
aláírásra jogosult képviselő neve, beosztása:
(a továbbiakban: középiskola), valamint

másrészről
honvédségi szervezet neve: Magyar Honvédség kijelölt honvédségi szervezet
székhelye:
levelezési címe:
aláírásra jogosult képviselő neve, beosztása:
(a továbbiakban: együttműködő honvédségi szervezet)

(a középiskola és az együttműködő honvédségi szervezet a továbbiakban együttesen: Felek) között az alulírott helyen és napon, az alábbiak szerint.

1. Az együttműködés célja

1.1.35 Felek kifejezik azon szándékukat, hogy a honvédelemről és a a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 6. § (1) bekezdés g) pontjának megfelelően, valamint a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet Mellékletének I.1.1. fejezetében megfogalmazott fejlesztési területek és nevelési célok megvalósítása érdekében, a nemzeti öntudatra nevelés, a hazafias nevelés, valamint a honvédelmi nevelés területén, hosszú távon együtt kívánnak működni.

1.2. Az együttműködés célja, hogy a felnövekvő nemzedéknek kézzelfogható és valódi értéket jelentő program álljon rendelkezésére, amely lehetővé teszi számukra a fejlődést annak érdekében, hogy a mai kor kihívásaira és a ma még nem is látható jövőbeli kihívásokra megfelelően felkészülve léphessenek a felnőttkorba. Nemzeti érdek, hogy gyermekeink váljanak a hazájukért tenni is hajlandó felelős állampolgárokká.

1.3. Fenti cél elérését a Felek a Honvéd Kadét Programon keresztül valósítják meg, amelynek küldetése, hogy biztonságos környezetben kihívást jelentő, érdekfeszítő, jól szervezett, honvédelmi témájú tevékenységekkel készítse fel a Honvéd Kadét Programban részt vevő diákokat (a továbbiakban: honvéd kadét) a választott életpályájuk sikeres megvalósítására, eközben hiteles információkkal bővítse ismereteiket a honvédelemről, a Magyar Honvédségről és annak társadalmi szerepéről.

1.4. A fenti cél érdekében végzett közös munka növeli a köznevelés és szakképzés keretében megvalósuló értékteremtő tevékenység eredményességet, támogatja a hazafias és a honvédelmi neveléssel kapcsolatos feladatok eredményes és hiteles végrehajtását, továbbá növeli a Magyar Honvédség társadalmi támogatottságát és a honvédségi pálya népszerűségét.

1.5. Az együttműködési megállapodás megkötésének célja – az előzőek mellett – a Felek közötti közvetlen kapcsolat kiépítése és intézményesítése, az együttműködés kereteinek meghatározása és kiszélesítése.

1.6. A Felek kölcsönösen és közösen áttekintik azokat a területeket, amelyeken tevékenységük ellátása során képesek hasznosítani egymás meglévő szellemi kapacitásait, gyakorlati tapasztalatait, kapcsolati rendszerét.

2. A Felek vállalásai

2.1. Az együttműködő honvédségi szervezet – szabad kapacitásai terhére, a Hvt.-ből fakadó kötelezettségeinek elsődlegessége mellett – vállalja a következőket:

2.1.1. A Felek előzetes egyeztetésének megfelelően segítséget nyújt a speciális katonai szakértelmet és eszközöket igénylő tanórák és egyéb foglalkozások megtartásában szakemberek biztosításával, valamint eszközök, katonai felszerelések rendelkezésre bocsátásával, bemutatásával.

2.1.2. Közreműködik és maga is szervez a Honvéd Kadét Program keretében megvalósuló, iskolai és iskolán kívüli rendezvényeket, programokat.

2.1.3. Ingó használatbaadási szerződés megkötését követően eljuttatja a középiskolához a Honvédelmi Minisztérium által a Honvéd Kadét Programhoz biztosított honvéd kadét formaruházatot, oktatási segédeszközöket, egyéb módszertani segédleteket, arculati elemeket és kiadványokat, amelyek segítik a honvédelmi nevelés magas színvonalú megvalósítását.

2.1.4. A Honvédelmi Minisztérium által rendelkezésre bocsátott információk alapján tájékoztatja a középiskolát a honvédelmi nevelés aktuális kérdéseiről, a pályázati lehetőségekről, továbbá azokról a rendezvényekről, amelyek a középiskola tevékenységét érintik.

2.1.5. Információt biztosít a középiskola részére a Honvéd Kadét Program központi versenyeiről, táborozási lehetőségeiről, programjairól.

2.1.6. A Magyar Honvédség és saját szervezésű kiemelt katonai rendezvényein részvételi lehetőséget biztosít a honvéd kadétoknak és a honvéd kadét oktatónak, instruktornak.

2.1.7. A Felek előzetes egyeztetésének megfelelően alkalmat biztosít a katonai hivatás mélyebb megismerésére, a katonák napi életének, kiképzésének, főbb tevékenységi köreinek bemutatására.

2.1.8. Közreműködik annak megszervezésében, hogy a középiskola honvéd kadétjai, honvéd kadét oktatói és instruktorai csoportos látogatás keretében részt vehessenek az egyes honvédségi szervezetek által tartott nyílt napokon, illetve a laktanya-látogatásokon.

2.1.9. A foglalkozások idején a különböző sérülések, balesetek elkerülése érdekében mindenkor a legkörültekintőbben, a hatályos munka- és balesetvédelmi jogszabályoknak és belső szabályozóknak megfelelően jár el.

2.1.10. Minden baleseti kockázatot magában rejtő foglalkozás előtt a helyszínen feleleveníti a balesetvédelmi tudnivalókat, amelyről jegyzőkönyvet vezet.

2.2. A középiskola vállalja a következőket:

2.2.1. Csatlakozik a Honvéd Kadét Programhoz, működteti a középiskolában a Honvéd Kadét Program tanórai és szabadidős elemeit, eljuttatja a Honvéd Kadét Programmal kapcsolatos információkat tanulóihoz, a Honvéd Kadét Programban közreműködő honvéd kadét oktatóknak és instruktoroknak lehetővé teszi a Honvéd Kadét Program keretében szervezett rendezvényeken, programokon, továbbképzéseken, versenyeken és táborokban történő részvételét.

2.2.2. Vállalja, hogy a Honvéd Kadét Program keretében részére átadott, nyilvántartásra kötelezett, az Ingó használatbaadási szerződésben meghatározott eszközöket, felszereléseket és berendezéseket felelős őrzésre átveszi, nyilvántartja, és szükség szerint azokat az átadó honvédségi szervezet részére visszaszolgáltatja.

2.2.3.36 Vállalja, hogy az átadott, az Ingó használatba adási szerződésben meghatározott honvéd kadét formaruházatot felelős őrzésre átveszi, azokat a honvéd kadétok, kadét oktatók és kadét instruktorok részére kiadja, szükség esetén visszaveszi, a kiadással-visszavétellel kapcsolatos nyilvántartásokat vezeti, vállalja, hogy szükség szerint a honvéd kadét formaruházatot az átadó honvédségi szervezet részére visszaszolgáltatja. Vállalja, hogy a honvéd kadét formaruházat viselésével kapcsolatos szabályokat házirendjében a Honvéd Kadét Programról szóló HM utasításban meghatározottak szerint folyamatosan szerepelteti, és szükség szerint a szabályokat módosítja. Vállalja továbbá, hogy a honvéd kadétok részére saját erőforrásból készített ünnepi ruházat bevezetése előtt az ünnepi ruházattal kapcsolatosan az együttműködő honvédségi szervezet útján beszerzi a Honvédelmi Minisztérium egyetértését.

2.2.4. A Honvéd Kadét Programhoz csatlakozás során benyújtott szándéknyilatkozatában vállaltakat tanügyigazgatási dokumentumaiban szerepelteti, továbbá megfelelő végzettséggel, szakképzettséggel rendelkező és számú pedagógust, oktatót alkalmaz.

2.2.5. Biztosítja a pedagógusok, oktatók részvételét a Honvédelmi Minisztérium által szervezett pedagógus-továbbképzéseken.

2.2.6. Lehetővé teszi pedagógusai, oktatói, munkavállalói és nagykorú tanulói számára az önkéntes tartalékos szolgálat vállalását.

2.2.7. A Felek előzetes egyeztetésének megfelelően biztosítja a Honvéd Kadét Program keretében, továbbá a honvédségi szervezet által tartandó ismeretátadó foglalkozások, bemutatók és tájékoztatók infrastrukturális feltételeit, továbbá lehetővé teszi azon a tanulók önkéntes részvételét.

2.2.8. Biztosítja a középiskolán kívül megtartásra kerülő csoportos foglalkozásokhoz a szükséges számú kísérő részvételét. A Felek előzetes egyeztetésének megfelelően gondoskodik a honvéd kadétok, honvéd kadét oktatók és instruktorok szállításáról az iskola és csoportos foglalkozás helyszíne között.

2.2.9. Tevékenysége során nem közvetít olyan tartalmú üzenetet, hogy a Magyar Honvédség részeként vagy annak szervezeteként működik.

3. A felelősség egyes kérdései

3.1. A Felek rögzítik, hogy a jelen megállapodásban meghatározott honvédelmi nevelés a középiskola pedagógiai, ennek hiányában szakmai programja alapján történik. A honvédelmi alapismeretek tantárgy tanítását és/vagy a honvéd kadét szakképzést a vonatkozó, érvényben lévő tanügyigazgatási szabályzóknak megfelelően végzi az iskola.

3.2. A Felek a jelen megállapodás teljesítése során jóhiszeműen járnak el, együttműködnek, tevékenységüket összehangolják, konszenzusra törekednek.

3.3. A Felek rögzítik, hogy a Honvéd Kadét Programmal kapcsolatos feladatok ellátására az együttműködő honvédségi szervezet szabad kapacitásai terhére, a Hvt.-ből fakadó kötelezettségeinek elsődlegessége mellett alapfeladatainak ellátása keretében kerül sor. Felek jelen megállapodásból fakadó kötelezettségeiket anyagi ellenszolgáltatás nélkül teljesítik.

3.4. Az együttműködő honvédségi szervezet a jelen megállapodással összefüggésben a középiskolának vagy harmadik személynek okozott kárért való felelősségét kizárja, amennyiben a károkozás neki nem felróható. A középiskola a jelen megállapodás aláírásával kifejezetten elfogadja az együttműködő honvédségi szervezet felelősségének fentiek szerinti kizárását.

4. A kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezések

4.1. Felek meghatalmazott kapcsolattartói:

4.1.1. Az együttműködő honvédségi szervezet részéről:

Beosztás: honvédelmi nevelési referens

Hivatali telefon:

Hivatali e-mail:

4.1.2. A középiskola részéről:

Beosztás: honvéd kadét instruktor

Hivatali telefon:

Hivatali e-mail:

5. Záró rendelkezések

5.1. A Felek a jelen megállapodás rendelkezéseinek végrehajtására szükség esetén további megállapodást köthetnek.

5.2. A Felek a jelen megállapodást határozatlan időre kötik, azt bármely fél felmondhatja. A felmondás annak a tanévnek a végére történhet, amelyben a középiskola a honvéd kadét közismereti képzést, valamint a honvéd kadét szakképzést felmenő rendszerben kivezeti.

Felek együttesen gondoskodnak arról, hogy a felmondással érintett valamennyi folyamatban levő ügy, illetve a megállapodás hatálya alá tartozó egyéb közös tevékenység befejezése biztosított legyen.

5.3. A Felek rögzítik, hogy a jelen megállapodás szerződésszerű teljesítésével kapcsolatban felmerülő költségeket mindegyik fél saját maga viseli.

5.4. A Felek kijelentik, hogy a jelen megállapodással összefüggő adatkezeléseik során a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló, 2016. április 27-i

(EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelete rendelkezései szerint járnak el.

5.5. A jelen megállapodásban nem rögzített és nem szabályozott, a teljesítés során felmerülő problémákat, igényeket, a megállapodásból eredő esetleges jogvitákat a Felek tárgyalásos úton rendezik.

5.6. A Felek a jelen megállapodás teljesítése során folyamatosan együttműködve kötelesek eljárni, és haladéktalanul kötelesek egymást értesíteni minden olyan tényről, körülményről, illetve változásról, amely a jelen megállapodás szerinti jogaik gyakorlását és kötelezettségeik teljesítését érinti.

5.7. A Felek megállapodnak abban, hogy a jelen megállapodás sikeres és hatékony megvalósítása érdekében, amennyiben a Felek megítélése szerint az szükséges, előzetesen egyeztetett időpontban személyes konzultációt tartanak.

5.8. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései irányadóak.

5.9. A jelen megállapodás a Felek által történő aláírás napján lép hatályba. Amennyiben a Felek a jelen megállapodást eltérő időpontban írják alá, úgy a jelen megállapodás hatálybalépésének napja az azt legkésőbb aláíró Fél aláírásának napja.

5.10. A Felek a jelen együttműködési megállapodást elolvasás és kölcsönös értelmezés után mint akaratukkal mindenben megegyezőt, helybenhagyólag aláírják. E megállapodás 3 (három) eredeti példányban készült, mely példányonként …… sorszámozott lapot tartalmaz.

Kelt: ………………, év …… hó ……………

Kelt: ………………, év …… hó ……………


P. H.


P. H.

……………………………………………
aláírásra jogosult
MH kijelölt
honvédségi szervezet
parancsnok

……………………………………………
önálló gazdálkodásra jogosult
középiskola vezetője
vagy a fenntartó képviselője


önálló gazdálkodásra nem jogosult középiskola esetén:

Kelt: ………………, év …… hó ……………

P. H.

……………………………………………
aláírásra jogosult
intézményvezető (igazgató)



Készült: 3 példányban
Egy példány: …… lap
Ügyintéző (tel.): kijelölt honvédségi szervezet ügyintézője (közcélú vagy szolgálati mobiltelefonszám)
Kapják: 1–2. számú példány: középiskola példányai

3. számú példány: kijelölt honvédségi szervezet

2. melléklet a 42/2021. (VIII. 31.) HM utasításhoz37

A Honvéd Kadét Program minőségbiztosítási rendszere
A) A minőségbiztosítási rendszer szükségessége
A Honvéd Kadét Program (a továbbiakban: HKP) fő célja a honvédelmi nevelés támogatása, vagyis azon középiskolák segítése, amelyek – a HKP-hoz önként csatlakozva – részt kívánnak venni a középiskolás fiatalok fizikai, érzelmi és szellemi felkészítésében, és közvetíteni kívánják azokat az értékeket, pozitív attitűdöket és tudást, amelyek hozzásegítik a fiatalokat a nemzeti értékek megóvásához szükséges ismeretek megszerzéséhez.
Ezt a fő célt a Honvédelmi Minisztérium a HKP partneriskolák számának a növelése mellett, a partneriskolák minőségi honvédelmi nevelési tevékenységének elősegítésével kívánja elérni.
A HKP I. szintjéhez csatlakozó középiskolák száma évről-évre nő. Egyre gyakrabban jelentkeznek csatlakozni szándékozó középiskolák, amelyek olyan járásban működnek, ahol már található HKP partneriskola. Az iskolák elhivatottsága és azok nevelőtestületének, oktatói testületének motiváltsága is különböző. Ez a csatlakozást követően változhat is, mely a HKP eredményességét és hatékonyságát ronthatja. Mindezek mellett a HKP önkéntes vállaláson alapszik mind az iskola, mind a diákok részéről.
A fentiek figyelembevételével szükséges egy olyan minőségbiztosítási rendszer működtetése, amely biztosítja a versenyhelyzet kialakulását az azonos térségben működő partneriskolák körében, ezzel lehetővé téve azt, hogy a HKP-ban csak motivált és tenni akaró iskolák és diákok vegyenek részt.
A HKP minőségbiztosítási rendszere arra törekszik, hogy a partneriskolák teljesítménye könnyen – és a lehetőségekhez mérten objektíven – összehasonlítható legyen. Ennek érdekében olyan teljesítménymutatókat határoz meg, amelyek együttes vizsgálata méri a honvédelmi nevelés megvalósulásának eredményességét és hatékonyságát is az adott HKP partneriskolában.
B) A HKP I. szintjén lévő partneriskolák minőségbiztosítása
I. Teljesítménymutatók a HKP I. szintjén
1. a HKP partneriskola szabadidős honvédelmi nevelési tevékenysége,
2. az iskolában tanuló honvéd kadétok száma,
3. a honvéd kadét instruktorok és a honvéd kadét oktatók szakmai felkészültsége.
1. A HKP partneriskola szabadidős honvédelmi nevelési tevékenysége
A Honvédelmi Sportszövetség (a továbbiakban: HS) a tanórán kívüli iskolai programok, szabadidős tevékenységek megvalósítása érdekében minden tanévre pályázatot ír ki a HKP partneriskolák számára (a továbbiakban: HS pályázat). A HS pályázatra beküldött pályázati anyagban (a továbbiakban: pályázati anyag) a HKP partneriskola részletesen kifejti a tanévre tervezett szabadidős honvédelmi nevelési tevékenységét és a tevékenységhez szükséges forrásszükségletet. A HKP partneriskolának lehetősége van arra, hogy a honvédelmi nevelési tevékenységekhez ne igényeljenek forrást.
A pályázati anyagot a HKP partneriskolának úgy kell összeállítania, hogy az tartalmazza a HS pályázat pályázati felhívásában (a továbbiakban: pályázati felhívás) előre meghatározott honvédelmi nevelési tevékenységeket, és megfeleljen a pályázati felhívásban vagy a pályázati felhívás mellékleteiben (pl. Benchmark) meghatározott szabályoknak, beleértve a tartalmi és a formai követelményeket is.
A beérkezett pályázati anyagot a HS bíráló bizottsága értékeli oly módon, hogy a HKP partneriskolák által beküldött pályázati anyagok összemérhetőek legyenek.
Az elkészített és elfogadott pályázati anyag a HKP iskola adott tanévre vonatkozó szabadidős honvédelmi nevelési terveként (munkaterveként) szolgál, amely megvalósulásáról a tanév végén a HKP partneriskola beszámolót készít, és a HS részére megküld.
A HKP partneriskolai státusz megtartásának a minimális követelménye: évente egy – a HS által elfogadott – pályázati anyag és beszámoló elkészítése.
2. Az iskolában tanuló kadétok száma
Egy HKP partneriskola elkötelezettségét jól méri a honvéd kadétok létszáma. Annak érdekében, hogy eltérő tanulói összlétszámú HKP partneriskolák összehasonlíthatók legyenek, fontos, hogy a honvéd kadétok partneriskolán belüli arányát is vizsgáljuk.
A HKP partneriskolai státusz megtartásának a minimális követelménye: a HKP partneriskolában tanuló diákok teljes létszámának legalább 3%-a, de minimálisan 15 fő honvéd kadét.
3. Az instruktorok és a honvédelmi alapismeretek közismereti tantárgyat tanító tanárok szakmai felkészültsége
Egy partneriskola honvédelmi nevelési tevékenységében kulcsszerepe van a szabadidős programokat szervező instruktoroknak és a honvédelmi alapismeretek közismereti tantárgyat tanító tanároknak, oktatóknak.
A HKP I. szintjén maradás minimális követelménye: az iskola tanárai közül legalább 1 fő elvégezte a 120 órás pedagógus továbbképzést, továbbá az iskola rendelkezik legalább 1 fő – a HS által szervezett továbbképzéseken – részt vevő instruktorral.
II. A teljesítménymutatók értékelése
A felsorolt teljesítménymutatókat évente kell teljesíteni, azonban lehetőséget kell nyújtani a partneriskolák számára azon folyamatok, eljárások kijavítására, amelyek ahhoz vezettek, hogy nem tudták elérni a minimális teljesítményszinteket. Az adott hiányosság(ok) pótlására az intézménynek 3 év áll rendelkezésére. Amennyiben a 4. tanév megkezdésére sem sikerül a minimális szintet elérni, akkor az iskolának felmenő rendszerrel ki kell vezetnie a működéséből a HKP-t.
A korábban a HKP-ból kivezetett iskola újbóli csatlakozási szándéknyilatkozatot legkorábban csak 3 naptári év elteltével nyújthat be.
C) A HKP I–II. szintlépés
I. Teljesítménymutatók a szintlépés elbírálásához
1. a csatlakozás időpontja,
2. a HKP partneriskola honvédelmi nevelési tevékenysége,
3. a honvéd kadétok száma,
4. honvédségi pályát vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: NKE) polgári szakjait választók száma,
5. motiváció
1. A csatlakozás időpontja
A HKP-ba történő belépés időpontja egy olyan objektív mutató, amely az alábbiakban részletezett tevékenység figyelésével a HKP iránti elkötelezettség mértékét mutatja meg. A szintlépés legkorábban a csatlakozást követő 3. tanévben kezdeményezhető.
2. A HKP partneriskola honvédelmi nevelési tevékenysége
A HKP partneriskola honvédelmi nevelési tevékenysége megítélésekor az iskola tanórán kívüli tevékenységeit, a honvédelmi jellegű versenyeken, eseményeken, táborokban történő részvétel gyakoriságát, a résztvevő honvéd kadétok számát, illetve az elért eredményeket kell figyelembe venni.
3. A honvéd kadétok száma
A HKP megvalósításának leghangsúlyosabb mutatója, az iskola teljes létszámához képest honvéd kadétként tanulók aránya.
4. A honvédségi pályát vagy a NKE polgári szakjait választók száma
Az iskola befejezése után a Magyar Honvédséggel szolgálati viszonyt létesítők száma azt támasztja alá, hogy őket a HKP keretében folytatott tanulmányaik során erőteljesen motivált, a honvédelem ügye iránt kiemelt figyelmemmel lévő pedagógusok és oktatók tanították és támogatták.
A katonai továbbtanulást – így a tiszti, altiszti pályát választók számát – súlyozottan kell figyelembe venni.
5. Az iskola motivációja
A HKP II. szintjére lépés támogatásánál meghatározó lehet az, ahogyan az iskola HKP-n belüli célkitűzéseiről, jövőképéről gondolkodik, továbbá egy motivációs anyag lehetővé teszi, hogy a pályázó iskola kiemelje az intézményében az eddigiekben megvalósított HKP legérdekesebb, adott esetben helyspecifikus tartalmát. Ebben a dokumentumban a HKP II. szintjére lépni kívánó HKP partneriskola felsorolhatja a rendelkezésre álló képességei meglétét, kihangsúlyozhatja erősségeit, valamint leírhat egyéb – általa – említésre érdemesnek tartott információkat.
A teljesítménymutatók értékelésekor figyelembe kell venni az iskola számára elérhető erőforrásokat.
II. A teljesítménymutatók értékelése – Csatlakozási Értékelő Rendszer (CSÉR)
A minőségbiztosítás érdekében a szintváltást tervező HKP partneriskolákat objektív szempontrendszer alapján kell vizsgálni.
A HKP Csatlakozási Értékelő Rendszer (CSÉR) az iskola HKP-n belüli hosszú távú, hatékony működéséhez szükséges feltételek meglétét ellenőrzi, illetve azokat súlyozottan veszi figyelembe az értékelés során. A CSÉR olyan átlátható követelményrendszert tartalmaz, amely az iskolák számára is követhető, megkönnyítve ezzel az ambiciózus intézmények sikeres szintváltáshoz történő felkészülését.
1. Minimumkövetelmények
1.1. Legalább 3 éves HKP I. szintjén történő működés a honvédelmi alapismeretek közismereti tantárgy tanításával;
1.2. A HKP partneriskolában tanuló diákok legalább 3%, de évfolyamonként minimum 10 fő honvéd kadét;
1.3. Szintlépéshez szükséges minimális pontszám: 220 pont.
2. Fő szabályok
2.1. Azonos településen/járásban/régión belül, amennyiben többen is szintet kívánnak lépni, az iskolákat az elért pontszámuk alapján rangsoroljuk.
2.2. Az összpontszámot minden esetben az utolsó 3 tanév pontjai adják.
2.3. Az önálló szervezésű iskolai honvédelmi programok akkor számítanak be a HKP CSÉR-be, ha arról rövid szakmai és fényképes beszámolót készít az iskola. A kadét résztvevők száma rendezvényenként legalább 10 fő.
3. Értékelési szempontok és a szempontokhoz hozzárendelt pontszámok
A CSÉR értékelési szempontjait és a szempontokhoz hozzárendelt pontszámokat a Honvédelmi Minisztérium Oktatási és Ifjúságstratégiai Főosztály (a továbbiakban: HM OIF) főosztályvezetője adja ki, és a következő év vonatkozásában minden év szeptember 30-ig közzéteszi a HKP hivatalos honlapján.
4. A HKP partneriskola részéről benyújtandó dokumentumok:
A HKP partneriskola részéről a csatlakozás érdekében benyújtandó dokumentumok jegyzékét a HM OIF főosztályvezető adja ki, és a következő év vonatkozásában minden év szeptember 30-ig közzéteszi a HKP hivatalos honlapján.
D) A HKP II. partneriskolák minőségbiztosítása
I. Teljesítménymutatók a HKP II. szintjén
1. A HKP I. teljesítménymutatók megvalósítása
A teljesítménymutatókat a B) alcímben részletezettek szerint kell teljesíteni.
2. Beiskolázási adatok
A HKP partnerintézmény által minden tanévben legalább egy fél honvéd kadét osztály beiskolázása az Szkt. szabályai szerint. A létszám nem lehet kevesebb, mint 15 fő.
3. A honvéd kadétok lemorzsolódása
A honvéd kadétok kevesebb mint 30%-a hagyja el a középiskolai tanulmányai alatt a honvéd kadét osztályokat.
4. Pályaorientációs hatás
A végzős kadétok legalább 30%-a választja a honvédelmi pályát, beleértve az önkéntes tartalékos, a hivatásos, a szerződéses és a honvédelmi alkalmazotti jogviszonyt is.
II. A teljesítménymutatók értékelése
A felsorolt teljesítménymutatókat évente kell teljesíteni, azonban lehetőséget kell nyújtani a partneriskolák számára azon folyamatok, eljárások kijavítására, amelyek ahhoz vezettek, hogy nem tudták elérni a minimális teljesítményszinteket. Az adott hiányosság(ok) pótlására az intézménynek 3 év áll rendelkezésére. Amennyiben a 4. tanév megkezdésére sem sikerül a minimális szintet elérni, akkor az iskolának felmenő rendszerrel ki kell vezetnie a működéséből a honvéd kadét szakképzést, a HKP partneriskola a HKP I. szinten folytathatja tevékenységét, amennyiben a HKP I. szintre meghatározottakat teljesíti.
A HKP II. szintről visszalépett HKP partneriskola legkorábban csak 3 naptári év elteltével kezdeményezheti a HKP II. szintre lépést.

3. melléklet a 42/2021. (VIII. 31.) HM utasításhoz38

A honvéd kadét formaruházat viselésével kapcsolatos ajánlás a HKP partneriskolák számára
A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 32. § (2) bekezdése és a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 96. §-a alapján a technikum, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 25. § (2) bekezdése és a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 5. §-a alapján a gimnázium házirendjében állapítja meg a középiskolában elvárt viselkedés szabályait, köztük szabályozhatja a formaruhaviselés előírásait.
A) Általános ajánlások
1. A HKP partneriskola házirendjében meghatározza azon iskolai tanórák, rendezvények, foglalkozások, továbbá az iskola szervezésében megvalósuló iskolán kívüli rendezvények és foglalkozások körét, amelyeken a formaruha viselése a honvéd kadétok számára a B) alcímben részletezett viselési előírások betartásával kötelező.
2. A HKP partneriskola házirendjében rögzíti, hogy a honvédelmi neveléssel kapcsolatos gyakorlati foglalkozások és szabadidős elemek alkalmával, továbbá a HKP keretében megvalósított rendezvényeken és foglalkozásokon a formaruha viselése kötelező a B) alcímben részletezett viselési előírások betartásával.
3. A HKP partneriskola házirendjében rögzíti, hogy a honvédelmi neveléshez és a HKP-hoz nem kapcsolódó vagy nem a HKP keretében, illetve az iskola szervezésében megvalósuló rendezvényeken és foglalkozásokon a formaruha viselése nem megengedett.
4. A HKP partneriskola házirendjében rögzíti a B) alcímben részletezett viselési előírásokat.
5. A HKP partneriskola házirendjében a B) alcímben részletezett viselési előírásokkal összhangban lévő, részletesebb viselési előírásokat alkalmazhat.
6. A HKP partneriskola a házirendjében rögzíti iskolai karjelzésének leírását, amennyiben rendelkezik karjelzéssel.
7. A HKP partneriskola a házirendjében rögzíti a honvéd kadét jutalmazását szolgáló, a pedagógiai programban – ennek hiányában a szakmai programban – rögzített elvek szerint adományozott, a honvéd kadét tanulmányi teljesítményét vagy a honvéd kadét speciális felkészültségét elismerő jelvények, felvarrók és egyéb ékítmények leírását, amennyiben a HKP partneriskola rendelkezik jelvényekkel, felvarrókkal vagy egyéb ékítményekkel.
8. A HKP partneriskola által a honvéd kadétok részére saját erőforrásból készített, a Honvédelmi Minisztérium egyetértésével bevezetett ünnepiruházat-viselési előírásait házirendjében rögzíti.
B) Viselési előírások
1. Általános viselési előírások
1.1. A honvéd kadét formaruházatot az igénybevételi alkalomnak, az évszaknak és az időjárásnak megfelelően a viselési szabályok szerint kell megválasztani, és azt az abban meghatározottak szerint kell viselni. A honvéd kadét réteges öltözetét úgy kell meghatározni, hogy az biztosítsa a feladata végrehajtását, és nyújtson védelmet az időjárás viszontagságai ellen.
1.2. Alakzatban egységes öltözetet kell viselni, melyet a honvéd kadét oktató vagy a honvéd kadét instruktor határoz meg a 3. pontban leírtak alapján.
1.3. A honvéd kadét formaruházat civil ruházattal vegyesen nem viselhető.
1.4. Épületen belül – ha másként nem határoz a honvéd kadét instruktor vagy a honvéd kadét oktató – önállóan a 3.1. pontban meghatározott öltözet honvéd kadét barett sapka nélkül viselhető.
1.5. A honvéd kadétnak épületen kívül – ha másként nem határoz a honvéd kadét instruktor vagy a honvéd kadét oktató – honvéd kadét barett sapkát vagy honvéd kadét polár sapkát (a továbbiakban együtt: fejfedő) kell viselni.
1.6. A honvéd kadét napszemüveget viselhet, azonban rendezvények alkalmával vagy alakzatban viselése nem megengedett, kivéve a fényre sötétedő lencséjű, orvosi rendelvényre használt szemüveget.
1.7. A honvéd kadét formaruházaton csak a honvéd kadét formaruházathoz a Honvédelmi Minisztérium által rendszeresített vagy a HKP partneriskola által bevezetett ékítmény viselhető a B) alcímben részletezett viselési előírások betartásával.
2. Korlátozó rendelkezések
2.1. A honvéd kadét formaruházat nem viselhető a HKP-val nem összeegyeztethető foglalkozásokon, rendezvényeken, pártpolitikai rendezvényen.
2.2. A honvéd kadét formaruhával össze nem egyeztethető táskát, reklámtasakot, csomagot viselni vagy kézben vinni nem szabad.
2.3. A honvéd kadét formaruházaton nem viselhető a Magyar Honvédségnél vagy más haderőnél rendszeresített jelzések és ékítmények.
3. A honvéd kadét formaruházat viselési szabályai
3.1. Alap öltözet

1.

honvéd kadét barett sapka

2.

honvéd kadét zubbony

3.

honvéd kadét nadrág

4.

honvéd kadét póló

5.

honvéd kadét bakancs

6.

honvéd kadét hevederöv

3.2. Meleg, esős, szeles vagy hideg időjárási körülmények között a 3.1. pontban meghatározott öltözetet az alábbi kiegészítőkkel lehet viselni:

honvéd kadét formaruházatot kiegészítő ruházati cikkek

1.

honvéd kadét polár sapka

2.

honvéd kadét softshell kabát

3.

honvéd kadét polár pulóver

4.

honvéd kadét polár kesztyű

5.

honvéd kadét nedvszívó kendő

3.3. Felső ruhadarabként viselhető ruházati cikkek:

1.

honvéd kadét softshell kabát

2.

honvéd kadét polár pulóver

3.

honvéd kadét zubbony

4.

honvéd kadét póló

5.

honvéd kadét nadrág

3.4. A honvéd kadét formaruházat hordmód változatai és megengedett viseletei
Minden hordmód változat esetén a honvéd kadét nadrág hevederövvel és a honvéd kadét bakanccsal viselendő. A fejfedő viselésére az 1.4. és 1.5. pontban leírtakat kell alkalmazni a 3.4.1. és a 3.4.3. pontban leírtak figyelembevételével.
3.4.1. Hideg időjárási körülmények között a formaruházat elemei és lehetséges hordmódjai:
a) honvéd kadét softshell kabát honvéd kadét polár pulóverrel, zárt gallérral, alatta honvéd kadét zubbony zárt gallérral, alatta honvéd kadét póló;
b) honvéd kadét softshell kabát honvéd kadét polár pulóverrel, nyitott gallérral, alatta honvéd kadét zubbony zárt gallérral, alatta honvéd kadét póló;
c) honvéd kadét softshell kabát – honvéd kadét polár pulóver nélkül – nyitott gallérral, alatta honvéd kadét zubbony zárt gallérral, alatta honvéd kadét póló;
d) honvéd kadét polár pulóver zárt gallérral, alatta honvéd kadét zubbony zárt gallérral, alatta honvéd kadét póló.
Hideg időjárási viszonyok között fejfedőként honvéd kadét polár sapka viselhető.
3.4.2. Meleg, esős vagy szeles időjárási körülmények között a formaruházat elemei és lehetséges hordmódjai:
a) honvéd kadét softshell kabát – honvéd kadét polár pulóverrel vagy a nélkül – zárt vagy nyitott gallérral, alatta zubbony zárt vagy nyitott gallérral, alatta honvéd kadét póló;
b) honvéd kadét polár pulóver zárt vagy nyitott gallérral, alatta honvéd kadét zubbony zárt vagy nyitott gallérral, alatta honvéd kadét póló;
c) honvéd kadét zubbony nyitott gallérral, alatta honvéd kadét póló;
d) honvéd kadét póló önállóan.
3.4.3. Kötelezően honvéd kadét barett sapkát visel:
a) a díszalegység alkalmazása során a díszalegységbe beosztott;
b) a zászló kísérésére kijelölt;
c) a koszorúzási ünnepségeken a koszorúvivő és díszőrséget adó;
d) kiemelt és ünnepi rendezvényeken részt vevő honvéd kadét, honvéd kadét oktató és honvéd kadét instruktor.
3.5. A honvéd kadét formaruhához tartozó egyéb felszerelések és ékítmények viselési szabályai
3.5.1. A honvéd kadét formaruhán – az arra kialakított helyen – az ékítmények az alábbiak szerint viselhetők:
a) a hímzett kadét évfolyamjelzés a felső ruhadarabon kialakított tépőzáras felületen;
b) a hímzett „KADÉT” felirat a felső ruhadarab bal oldalán a kialakított tépőzáras felületen;
c) a hímzett név a felső ruhadarab jobb oldalán a kialakított tépőzáras felületen;
d) a hímzett kadét barett sapka jelvény a kadét barett sapkán kialakított felületen;
e) a HKP partneriskola által bevezetett, a honvéd kadét teljesítményét vagy a honvéd kadét speciális felkészültségét elismerő jelvény, felvarró és egyéb ékítmény a honvéd kadét zubbony bal oldalán, a hímzett „KADÉT” felírat felett;
f) a HKP partneriskola karjelzése a felső ruhadarab bal ujján kialakított tépőzáras felületen.
1

Az 1. § 9a. pontját az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

2

Az 1. § 10a. pontját az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 1. § (2) bekezdése iktatta be.

3

A 3. § (1) bekezdése az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 1. és 2. pontja szerint módosított szöveg.

4

A 4. § nyitó szövegrésze az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

5

A 4. § c) pontját az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 13. §-a hatályon kívül helyezte.

6

A 4. § f) pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 4. § g) pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 4. § k) pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

Az 5. § (1) bekezdés a) pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

10

Az 5. § (1) bekezdés b) pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

11

Az 5. § (1) bekezdés e) pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

12

Az 5. § (1) bekezdés g) pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

13

Az 5. § (1) bekezdés h) pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. és 4. pontja szerint módosított szöveg.

14

Az 5. § (3) bekezdés e) pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

15

Az 5. § (5) bekezdés c) pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

16

Az 5. § (6) bekezdését az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 3. §-a iktatta be.

17

A 6. § (1) bekezdése az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

18

A 6. § (2) bekezdés h) pontját az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 4. § (1) bekezdése iktatta be.

19

A 6. § (2) bekezdés i) pontját az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 4. § (1) bekezdése iktatta be.

20

A 6. § (2a) bekezdését az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 4. § (2) bekezdése iktatta be.

21

A 6. § (3) bekezdése az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

22

A 6. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. és 5. pontja szerint módosított szöveg.

23

A 6. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 6. § (5) bekezdés c) pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

25

A 7. § (1) bekezdése az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. és 6. pontja szerint módosított szöveg.

26

A 7. § (2) bekezdés e) pontját az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 6. §-a iktatta be.

27

A 7. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 7. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

29

A 7. § (5) bekezdése az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

30

A 8. § (3) bekezdés b) pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

31

A 9. § (2) bekezdése az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

32

A 9/A. §-t az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 7. §-a iktatta be.

33

A 9/B. §-t az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 7. §-a iktatta be.

34

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 8. §-a iktatta be.

35

Az 1. melléklet 1.1. pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 12. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

36

Az 1. melléklet 2.2.3. pontja az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

37

A 2. mellékletet az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 10. §-a iktatta be.

38

A 3. mellékletet az 57/2022. (XII. 28.) HM utasítás 11. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére