PÜ BH 2021/42
PÜ BH 2021/42
2021.02.01.
I. A per észszerű időn belül történő befejezéshez való jog sérelmére alapított igényérvényesítés esetén az alapul szolgáló magánjogi jogviszony a jogerős ítélet meghozatalakor jön létre, így a Pp. 2. § (3) bekezdésének ekkor hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.
II. Az alapjogsértés szempontjából figyelembe kell venni az adott eljárás lefolytatásának egyedi körülményeit is, mert a bíróságnak a konkrét eljárásban, az ügy urai által meghatározott keretek között kell a felek alapjogát érvényesítenie. Ha a fél és a bíróság magatartása miatt bekövetkezett elhúzódás tartama egymástól elkülöníthető, akkor a fél a bíróság kötelességszegéséből eredő elhúzódás miatt érvényesíthet igényt [2010. évi CXXX. tv. (Jat.) 15. §; 2013. évi CLXXVII. tv. (Ptké.) 8. § (2) bek.; 1952. évi III. tv. (régi Pp.) 2. § (1) és (3) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2004. augusztus 3. napján a Budai Központi Kerületi Bíróságon keresetlevelet terjesztett elő öt alperessel szemben (a továbbiakban: alapügy), amelyben kérte az I-II. rendű alperesek között létrejött ajándékozási szerződés színleltségből eredő semmisségének a megállapítását, az eredeti állapot helyreállítását, valamint a III-V. rendű alperesek tűrésre kötelezését. Indokolása szerint jogerős bírósági ítélet kötelezte az I. rendű alperest 9 000 000 forint és járulékai felperesnek való megfizetésére, amelynek az I. rendű alperes nem tett eleget, és a tulajdonában álló ingatlanhányadot elajándékozta a II. rendű alperesnek.
[2] A felperes az alapügy I. rendű alperesével szemben végrehajtási eljárást kezdeményezett, de a végrehajtó 2004. április 25. napján megállapította, hogy a követelés behajthatatlan és a végrehajtási eljárás szünetel. A felperes nem kérte a végrehajtási eljárás folytatását, így a végrehajtással érintett követelés 2009-ben elévült.
[3] Az alapügyben áttételt követően első fokon eljárt alperes bíróság 2013. október 7. napján meghozott ítéletével megállapította az I. és II. rendű alperes közötti ajándékozási szerződés felperessel szembeni hatálytalanságát, és az alpereseket annak tűrésére kötelezte, hogy a felperes követelését kielégítse az ingatlan tulajdoni hányadából.
[4] Az alapügy II. rendű alperese részéről előterjesztett fellebbezés folytán eljárt ítélőtábla a 2015. szeptember 24. napján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint az alapügy I. rendű alperesével szemben indult végrehajtással érvényesített követelés elévült. Az elévülési idő megszakításáról a felperes a végrehajtási eljárásban előterjesztett, az eljárás folytatása iránti kérelem útján gondoskodhatott volna, különösen akkor, amikor az alapügyben olyan adat merült fel, hogy az I. rendű alperes örökség útján végrehajtható vagyonhoz jutott. A másodfokú bíróság megjegyezte, hogy a III-V. rendű alperesek perbenállása szükségtelen volt, mert nem kötelezhetőek a II. rendű alperes tulajdoni hányadára vezetett kielégítés tűrésére. A felperes végleges keresete az alapügy V. rendű alperesével szemben nem is tartalmazott kérelmet.
[5] Az alapügyben a felperes a keresetlevelét nem a per elbírálására hatáskörrel rendelkező bírósághoz nyújtotta be, keresetlevele hiányos volt, és a hiánypótlás teljesítése után került sor a keresetlevél áttételére. A felperes keresetét több alkalommal megváltoztatta, és olyan személyeket vont perbe alperesként, akiknek a perben állása szükségtelen volt. Az alperes az alapügyben nem adott tájékoztatást a peres feleknek a bizonyításra szoruló tényekről és a bizonyítási teherről. Az alperes az alapügyben 2005. május 18-án 2005. november 2-re, 2005. november 2-án 2006. március 31-re, 2006. július 14-én 2006. november 29-re, 2007. június 27-én 2007. november 21-re, 2008. május 30-án 2008. november 10-re, 2009. március 9-én 2009. július 10-re, 2010. május 12-én 2010. no-vember 3-ra halasztotta a per folytatólagos tárgyalását. A 2012. szeptember 19-i tárgyalás elhalasztása 2013. január 16. napjára történt, de ez a tárgyalás bíróváltozás miatt elmaradt, az új kitűzött határnap 2013. május 15. volt, amely így négy hónap késedelmet jelentett.
[6] Az alapügy alperesei és az idézett tanúk több alkalommal nem jelentek meg szabályszerű idézés ellenére, akiket az alperes pénzbírság terhe mellett felhívott a távolmaradás igazolására. A 2005. március 23-i tárgyalásra a felek idézése megtörtént, de egyes alperesek tértivevényei nem érkeztek vissza. Az alapügyben az eljárás három alkalommal félbeszakadt a III-V. rendű alperesek halála miatt.
A kereset és az alperes védekezése
[7] A felperes 3 000 000 forint sérelemdíj és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 2. § (3) bekezdése alapján.
[8] Indokolása szerint az alperes az alapügy pervezetéséből és inaktivitásából eredő eljárás elhúzódásával, az elsőfokú eljárás kilencévi tartamával megsértette a felperesnek a tisztességes eljáráshoz és a per észszerű időn belül történő befejezéshez való jogát. Az alperes a tárgyalási határnapokat nagy szünetekkel tűzte ki, rendszerint inaktív volt, a felek és a tanúk megjelenési és nyilatkozattételi kötelezettségének elmulasztását nem szankcionálta, nem fordított figyelmet az alperesi oldal perelhúzó magatartására, és nem törekedett a per során felmerülő külső körülmények (például a fél halála) hatásának enyhítésére sem. A felperes vitatta, hogy saját magatartása közrehatott volna a per elhúzódásában.
[9] Az alperes kérte a kereset elutasítását.
[10] Indokolása szerint az alapügyben meghozott jogerős ítélet tartalma nem tehető vitássá, és az nem kifogásolható az eljárás elhúzódása miatt. Állította, hogy az eljárásban nem voltak indokolatlanul inaktív időszakok, az alperes betartotta a régi Pp. szabályait, a felperes viszont folyamatosan mulasztott. Sem az alperes, sem az alapügy alperesei nem tanúsítottak perelhúzó magatartást. A felperes keresetét több alkalommal megváltoztatta, valamint bizonyítási indítványokat terjesztett elő, ezért került sor több tárgyalás elhalasztására, ami lassította az ügy érdemi befejezését. Az eljárás elhúzódásához a felperes szakszerűtlen perbeli cselekményei, mulasztásai, számos és indokolatlan keresetváltoztatása vezetett. Az alapügyben háromszor került sor az eljárás félbeszakadására és jogutódlás megállapítására. A bíróváltozás miatti halasztás kivételével az alperes minden esetben a törvényben megszabott határidőn belülre tűzte ki a következő tárgyalást, figyelemmel a nyári ítélkezési szünet tartamára is.
Az első- és másodfokú ítélet
[11] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.
[12] Indokolása szerint a 2005. március 23-i tárgyalással kapcsolatban az alperes helytálló utasítást adott a felek idézésére, azért nem tehető felelőssé, hogy a tértivevények a tárgyalásig nem érkeztek vissza, így nem állapítható meg az alperes felróhatósága. A bíróság formalizáltan nem adott tájékoztatást a bizonyítási teherrel kapcsolatban, de a bírósági tájékoztatás bírói kérdések formájában a jegyzőkönyvekből kitűnik. Az alperes számos esetben felhívta a tárgyalásról távol maradó felet és tanút távolmaradása igazolására, és pénzbírság kiszabását is kilátásba helyezte, a régi Pp. 206. § (2) bekezdése pedig a bíróság mérlegelési jogkörébe teszi annak megítélését és következményeinek levonását, hogy a fél távolmaradását értékelje. Álláspontja szerint az alperes nem szegte meg a régi Pp. 142. § (2) bekezdésének szabályát, az előírt négy hónapot jellemzően betartotta, a kivételeknél a nyári és a téli ítélkezési szünet is közrejátszott. Nem állapított meg olyan mérvű, a tárgyalás halasztása miatti időeltolódást, amely a bizonyítási eljárást elnehezítette volna, így sérthetné az észszerű időn belüli befejezéshez való jogot. Nem látta akadályát annak, hogy a bíróság vasárnap hozzon határozatot a jogutódlás megállapításáról és a tárgyalás kitűzéséről, figyelemmel a bírák otthondolgozási lehetőségére. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a felperes oldalán nem állapított meg alapjogsérelmet, ezért a keresetet elutasította.
[13] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, kötelezte az alperest 1 500 000 forint és járulékai megfizetésére, egyebekben helybenhagyta.
[14] Indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást hiányosan és pontatlanul állapította meg, ezért a tényállást kiegészítette. A kiegészített tényállás mellett az elsőfokú bíróság döntésével és indokaival csak részben értett egyet. Mivel a felperes a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát abból vezette le, hogy az eljárás indokolatlanul elhúzódott, ezért kizárólag az eljárás elhúzódását vizsgálta. Az alapügy 2014. március 15. utáni jogerős befejezésére figyelemmel a felperes keresetét a 2014. március 15-től hatályos Pp. 2. §-a alapján bírálta el.
[15] A másodfokú bíróság először abban a kérdésben foglalt állást, hogy az alapeljárás – a jogvita tárgyát és természetét, valamint az eljárás lefolytatásának egyedi körülményeit is figyelembe véve – észszerű időn belül fejeződött-e be. Abból indult ki, hogy az alapügyben a keresetmódosítást követően a jogvita tárgya egy ajándékozási szerződés fedezetelvonó jellege és a felperessel szembeni hatálytalansága volt, ezért a jogvita nem volt bonyolult tényállású és nehéz jogi megítélésű. Mivel az ajándékozás ingyenes ügylet, ezért a szerződéskötéskor hatályos, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 203. § (1) bekezdése alapján nem kellett bizonyítani a megajándékozott rosszhiszeműségét. Az alapügyben így két bizonyításra szoruló tény volt: a felperes követelése fennállt-e a szerződéskötés időpontjában az ajándékozóval szemben, és az ajándékozónak volt-e más olyan vagyona, amelyből a felperes követelése kielégíthető lett volna. A másodfokú bíróság álláspontja szerint mindezekre figyelemmel, még az eljárás egyes alperesek halála miatt bekövetkezett többszöri félbeszakadása mellett is, négy év tekinthető a per befejezéséhez szükséges észszerű időnek. Ehhez képest a per több mint kilenc év után, öt évvel az észszerű időn túl fejeződött be első fokon, ezért sérült a felperes észszerű időn belüli befejezéshez fűződő eljárási alapjoga.
[16] Ezt követően a másodfokú bíróság azt vizsgálta, hogy a felperes hozzájárult-e a per elhúzódásához. Ezzel kapcsolatban rögzítette, hogy a felperes nem a per elbírálására hatáskörrel rendelkező bírósághoz nyújtotta be a keresetlevelét, az hiányos volt, a keresetet a per olyan szakaszában módosította, amikor az eredeti kereset tárgyalása folyamatban volt, és olyan személyeket vont perbe alperesként, akiknek a perben állása szükségtelen volt. Mindezek a pertartam jelentős – a másodfokú bíróság megítélése szerint mintegy kétévnyi – megnövekedését eredményezték, figyelemmel arra is, hogy az eljárás félbeszakadására a szükségtelenül perbe vont alperes halála miatt is sor került. Döntése szerint így a felperes maga is hozzájárult a per elhúzódásához. A felperes közrehatásának joghatása körében arra jutott, hogy az nem vezet a sérelemdíj követeléséhez fűződő jog teljes elvesztéséhez, hanem a sérelemdíj összegének meghatározása során kell figyelmen kívül hagyni azt az időtartamot, amely a per elhúzódásából a felperes terhére esik.
[17] Az észszerű időn túli elhúzódásból fennmaradó három évet az alperes mulasztása következményeként értékelte. Egyrészt azért, mert az alperes a régi Pp. 3. § (3) bekezdésének megsértésével nem tájékoztatta a peres feleket a bizonyításra szoruló tényekről és a bizonyítási teherről, így a bizonyítási eljárás a per eldöntése szempontjából lényegtelen tények tisztázására folyt, míg a per eldöntése szempontjából jelentős tények bizonyítása csak jelentős késedelemmel kezdődött meg, amely kétévi elhúzódást eredményezett; a bíróságnak formális módon kell tájékoztatást adnia a bizonyítással kapcsolatban, nem tekinthető megfelelő tájékoztatásnak, ha a peres félnek a bíróság kérdéseiből kell kikövetkeztetnie, hogy mely tények bizonyítására köteles. Másrészt az alperes többször megsértette a régi Pp. 142. § (2) bekezdését azzal, hogy a folytatólagos tárgyalást négy hónapon túli határnapra tűzte ki, és ezt nem kompenzálta rövidebb határidőre történő kitűzéssel, ezzel hozzávetőlegesen egy évvel késleltette szükségtelenül a per befejezését; önmagában a régi Pp. 142. § (2) bekezdésének a megsértése még nem eredményezi a per elhúzódását, de ha arra többször kerül sor, úgy az már az eljárás elhúzódását eredményezi. A 2005. március 23-i tárgyalás elhalasztása szempontjából közömbösnek ítélte, hogy az idézés kiadása ténylegesen megtörtént-e, mert a tárgyalási időköz leszállításának hiányában a tárgyalás akkor sem lett volna megtartható, ha a tértivevények visszaérkeznek.
[18] A másodfokú bíróság nem értékelte az alperes terhére azokat az eseteket, amikor négy hónapon belülre, de ahhoz közeli időpontra tűzte ki a folytatólagos tárgyalást, mert ekkor nem sértette a régi Pp. 142. § (2) bekezdését. Nem értékelte a per szükségtelen elhúzódásához vezető okként azt sem, ha az alperes nem szankcionálta az alapügy alpereseinek a késedelmes bejelentéseit, vagy más késedelmeit, mert a szankció alkalmazása sem lett volna alkalmas a késedelem pertartamra gyakorolt hatásainak elhárítására.
[19] A másodfokú bíróság a per három évnyi, az alperes terhére kimutatható indokolatlan elhúzódásán kívül a felperes hátrányaként értékelte azt is, hogy a per elhúzódása miatt a felperes elvesztette annak esélyét, hogy az ajándékozóval szembeni követelését kielégíthesse az ingatlanból. Mindezekre figyelemmel 1 500 000 forint sérelemdíjat talált alkalmasnak a felperes alapjogi sérelmének hozzávetőleges pénzbeli kiküszöbölésére.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[20] Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. A felülvizsgálati kérelem szerint a jogerős ítélet sérti a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 15. §-át, a régi Pp. 221. § (1) bekezdését és a régi Pp. 2. §-át.
[21] Indokolása szerint a Jat. 15. § (2) bekezdés a) pontja alapján az alapügy megindításakor hatályos Pp. 2. § (3) bekezdésében írt rendelkezést kell alkalmazni, nem pedig a 2014. március 15. napján hatályba lépett módosított rendelkezéseket. A jogerős ítélet így helytelen anyagi jogszabály alkalmazásával kötelezte az alperest sérelemdíj megfizetésére, mert a korábbi rendelkezések csak nem vagyoni kártérítés iránti igény érvényesítését teszik lehetővé. A jogerős ítélet nem tartalmaz indokolást arra, hogy milyen okból alkalmazta a módosított rendelkezéseket, figyelemmel arra is, hogy a keresetben sérelmezett elsőfokú ítéletet az alperes 2013. október 7. napján, tehát még a módosítást megelőzően hozta meg.
[27] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását.
A Kúria döntése és jogi indokai
[33] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[35] A felülvizsgálati kérelem szerint a jogerős ítélet sérti a Jat. 15. §-át, mert a felperes keresetét a Pp. 2014. március 15-től hatályos 2. §-a alapján bírálta el annak ellenére, hogy az alapügy ezt megelőzően indult, és a jogsértőnek tartott elsőfokú eljárás is befejeződött ezt megelőzően.
[36] A Jat. szabályozása megkülönbözteti egymástól a jogszabály időbeli hatályát (2. alcím) és annak alkalmazandóságát, a szabályozási átmenetet (3. alcím). A Jat. 7. § (1) bekezdése alapján a hatálybalépés napját a jogszabályban minden esetben meg kell határozni. A szabályozási átmenetről, a jogszabály alkalmazandóságáról nem kötelező jogszabályban külön rendelkezni, mert ennek hiányában azt a Jat. 15. §-a szabályozza. A Jat. 15. § (1) bekezdés a) pontja és a (2) bekezdés a) pontja alapján eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában az anyagi jogszabályt az időbeli hatálya alatt keletkezett tényekre és jogviszonyokra kell alkalmazni. Mindezek alapján – külön jogszabályi rendelkezés hiányában – az anyagi jogszabály alkalmazandóságának meghatározásakor a vizsgált anyagi jogszabályi rendelkezéssel szabályozott jogviszony tartalmából, és ebből következően a jogviszony létrejöttének időpontjából kell kiindulni.
[37] A felperes keresete alapjául szolgáló Pp. 2. §-át újraszabályozó, az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény (a továbbiakban: beiktató törvény) indokolásában, valamint a régi Pp. 2. § (3) bekezdését 2014. március 15. napjától módosító, az egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCLII. törvény (a továbbiakban: módosító törvény) indokolásában megfogalmazottakkal összhangban álló bírósági gyakorlat szerint a régi Pp. 2. § (1) bekezdése szerinti igazságszolgáltatási alapelvek alapjogi – és nem személyiségi jogi – természetűek, amelyek érvényre juttatását az államnak elsősorban közjogi eszközökkel kell biztosítania. A jogalkotónak ugyanakkor a jogrendszer egységességét is szem előtt tartva a magánjogi személyiségvédelem eszközéhez hasonlóan biztosítania kell, hogy ha bíróság megsértette a fél alapjogát, úgy a fél ezzel kapcsolatban igényt érvényesíthessen. A régi Pp. 2. § (3) bekezdése ezért – az anyagi jog sérelemdíj, illetve kártérítés megítélésére vonatkozó szabályaitól eltérően – egy speciális, felróhatóságtól független (objektív) felelősségi alakzat. Mindezek alapján az alapjogsértéssel összefüggő jogviszony speciális, attól függetlenül, hogy a régi Pp. 2. § (3) bekezdése szankcióként kártérítés/sérelemdíj iránti igény érvényesítését teszi lehetővé.
[38] A személyiségi jogok általános védelméből és a károkozás általános tilalmából következően a jogosult abszolút szerkezetű jogviszonya a személyiségi jog megsértésének vagy a károkozás bekövetkezésének időpontjában válik relatív szerkezetű (kötelmi) jogviszonnyá, így ezek a jogviszonyok ekkor jönnek létre. Mivel a jogalkotó e jogviszonyok körében el kívánt térni a Jat. 15. §-ában megfogalmazott főszabálytól, ezért a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 8. § (2) bekezdésében és az 54. §-ban külön szabályozta azokat az eseteket, amikor a személyiségijog-sértést vagy kárt okozó folyamatos magatartás megkezdődött a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) hatálybalépését megelőzően, függetlenül attól, hogy maga a kötelmi jogviszony esetleg csak a Ptk. hatálybalépését követően jött létre. A jogalkotó ezekre a jogviszonyokra a jogviszony létrejöttét megelőző anyagi jogszabály, az 1959-es Ptk. szabályait rendelte alkalmazni.
[39] A Jat. 15. § (1) bekezdés a) pontja és a (2) bekezdés a) pontja alapján a régi Pp. 2. § (3) bekezdés alkalmazandósága körében is abból kell kiindulni, hogy mikor jön létre az igényt megalapozó jogviszony. A polgári per mint a magánjogi jogviták elbírálását szolgáló közjogi jogviszony kétpólusú jogviszonyként létrejön a keresetlevél benyújtásával, ami hárompólusú közjogi jogviszonnyá válik a perindítás hatályainak a beállásával, a kereset közlésével. A régi Pp. 2. § (3) bekezdésén alapuló igényérvényesítés azonban nem a per közjogi jogviszonyán alapul, hanem a közjogi jogviszony keretében a bíróság részéről elkövetett alapjogsértéssel létrejött magánjogi jogviszonyon. Ha a fél igényét az észszerű időn belül történő befejezéshez való alapvető jogának sérelmére alapítja, úgy ekkor a keresetlevél benyújtásától a jogerős ítélet meghozataláig terjedő időtartamot, az eljárás egészének tartamát kell vizsgálni annak körében, hogy az alapjogsértés megvalósult-e (BH 2013.45., BDT 2008.1811.). A felperes igényérvényesítése alapjául szolgáló jogviszony (az alapjogsértés) létrejöttének időpontja ezért a jogerős ítélet meghozatalának a napja.
[40] A módosító törvény a szabályozási átmenetre nem tartalmaz rendelkezést, így a Jat. 15. § (1) bekezdés a) pontja és a (2) bekezdés a) pontja alapján a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének anyagi jogi szabályát az időbeli hatálya alatt keletkezett tényekre és jogviszonyokra kell alkalmazni. Mivel az alapügy jogerősen 2014. március 15. napját követően fejeződött be, ezért a felperes által állított magánjogi jogviszony ekkor jött létre, így a jogerős ítélet az igény elbírálása során helyesen a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének ekkor hatályos rendelkezéseit alkalmazta.
[41] A felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélet több okból fennálló tartalmi hiányosságát állította.
[42] A jogerős ítélet tartalmazza a jogszabályban előírt tartalmi elemeket, abból a bíróság döntése és annak indokai egyértelműen megállapíthatók. A régi Pp. 221. § (1) bekezdése alapján az ítéletnek tartalmaznia kell a tényállást, annak bizonyítékait, a bizonyítékok mérlegelésénél figyelembe vett körülményeket, valamint az ítélet alapjául szolgáló jogszabályokat. Nem jelenti a régi Pp. 221. § (1) bekezdésének a megsértését, ha a jogerős ítélet külön nem tér ki a fél által felhozott valamennyi érvre, elegendő a bíróság mérlegelési szempontjait és jogi álláspontját tartalmaznia (Kúria Pfv.III.20.737/2019/4.). Ez az álláspont összhangban áll a 7/2013. (III. 1.) AB határozat indokolásának [31] bekezdésében írtakkal, amely szerint az indokolt hatósági döntéshez való jog semmiképpen sem jelentheti azt, hogy az ügyben eljáró bíróságot a felek valamennyi érvelése tekintetében részletes indokolási kötelezettség terhelné. Mindezek alapján a jogerős ítélet nem sérti a régi Pp. 221. § (1) bekezdését.
[43] A felülvizsgálati kérelem szerint a jogerős ítélet alperest marasztaló döntése sérti a régi Pp. 2. §-át.
[44] A jogerős ítélet abból indult ki, hogy a jogvita tárgya egy ajándékozási szerződés fedezetelvonó jellege és a felperessel szembeni hatálytalansága volt. Ez alapján rögzítette, hogy milyen tényeket kellett volna bizonyítani, és erre figyelemmel határozta meg a per befejezéséhez szükséges észszerű időt. A régi Pp. 2. § (2) bekezdése alapján a per befejezésének észszerű időtartama körében a konkrét eljárás lefolytatásának egyedi körülményeit is figyelembe kell venni, nemcsak a jogerős ítélettel végül elbírált jogvita tárgyát és természetét. Az alapügyben eljárt alperesnek a konkrét perben kellett biztosítania a felek észszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát, annak a beiktató törvény indokolásában is rögzített elvnek a figyelembevétel, hogy az ügy urai maguk a felek, ők határozzák meg a per tárgyát és ezáltal a bírósági eljárás mozgásterét. Az észszerű időn belül történő befejezéshez való jog megsértése körében tehát a konkrét eljárás lefolytatásának egyedi körülményeit is figyelembe kell venni, hiszen az alperesnek ebben a konkrét eljárásban, az ügy urai által meghatározott keretek között kellett a felek alapjogát érvényesítenie. Ebből következik a régi Pp. 2. § (2) bekezdésének az a rendelkezése, hogy nem hivatkozhat a per észszerű időn belül történő befejezésének követelményére az a fél, aki magatartásával, illetve mulasztásával a per elhúzódásához maga is hozzájárult. A beiktató törvény indokolásában is kinyilvánított jogalkotói cél annak a lehetőségnek a kizárása volt, hogy a fél mulasztása vagy rosszhiszemű magatartása ellenére számon kérje a bíróságon az eljárás késedelmes voltát.
[45] A felperes az alábbiak szerint járult hozzá az alapügy elhúzódásához.
[46] A felperes az alapügyben végig jogi képviselővel járt el. Keresetlevelét kerületi bíróságon terjesztette elő, abban a régi Pp. 26. §-ában írt kötelezettsége ellenére a pertárgy értékét nem jelölte meg, így a kerületi bíróság hiánypótlást követően rendelkezhetett – hatáskör hiányában – a keresetlevél áttételéről. Ennek következményeként a 2004. augusztus 3. napján előterjesztett keresetlevele 2004. december 20. napján érkezett meg a perre hatáskörrel rendelkező bírósághoz.
[47] A felperes keresetlevelében az alapügy I-II. rendű alperesei közötti ajándékozási szerződés (a továbbiakban: ajándékozási szerződés) színleltségen alapuló semmiségének a megállapítását, az eredeti állapot helyreállítását, valamint a III-V. rendű alperesek tűrésre kötelezését kérte, ezzel szemben az eljárás végén ítélettel elbírált keresete csak az ajándékozási szerződés hatálytalanságán alapult, a III-V. rendű alperesek perbenállása szükségtelen volt. A 2005. május 18. napján megtartott tárgyaláson a felperes a keresetlevélben előadott kereset változatlan fenntartásáról nyilatkozott, ugyanakkor határidőt kért pontosított keresete előterjesztésére. A bíróság felhívása ellenére e kötelezettségét nem teljesítette, keresetváltoztatását csak a 2005. november 2-i tárgyaláson terjesztette elő, amelyben az ajándékozási szerződés hatálytalanságának a megállapítását, és a III-V. rendű alperesek ennek tűrésére kötelezését kérte. A tárgyalás elhalasztására az ott közölt keresetváltoztatás miatt került sor. Az utóbb szükségtelenül perben álló V. rendű alperes halála miatt az eljárás félbeszakadt 2005. szeptember 10. napján, amit a II. rendű alperes jelentett be 2006. március 22. napján, ugyanakkor a felperes a 2006. március 31-i tárgyaláson perbe vonta a jogutódokat, így ez nem okozott elhúzódást. A felperes a 2008. február 27-i tárgyaláson keresetét kiterjesztette az utóbb szükségtelenül perben álló VII. rendű alperesre az ingatlanra bejegyzett jelzálogjog miatt, a tárgyalás elhalasztására a keresetváltoztatás miatt került sor. A 2008. május 30-i tárgyaláson előterjesztett előkészítő iratában hivatkozott arra, hogy az I-II. rendű alperesek kimerítették az 1959-es Ptk. 203. § (1)–(2) bekezdését, de kereseti kérelemként az ajándékozási szerződés és a VII. rendű alperes javára történt jelzálogjog-bejegyzés semmisségének a megállapítását kérte, valamint hivatkozott arra is, hogy az I-II. és a VII. rendű alperesek egyetemlegesen kárt okoztak a felperesnek. A tárgyalás elhalasztására a VII. rendű alperessel szemben előterjesztett keresettel összefüggő bizonyítás miatt került sor. Az eljárás 2009. április 30. napján félbeszakadt az utóbb szükségtelenül perben álló III. rendű alperes halála miatt, amit az I. rendű alperes jelentett be 2009. június 19. napján, a felperes 2010. január 13. napján kérte az eljárás folytatá--sát. Az eljárás az utóbb szükségtelenül perben álló IV. rendű alperes halála miatt félbeszakadt 2010. szeptember 23. napján, a félbeszakadás megszüntetése érdekében a felperes nem tett perbeli nyilatkozatot, az I. rendű alperes kérte az eljárás folytatását 2011. augusztus 24. napján. A 2012. február 22-i tárgyaláson a felperes 30 napos határidő biztosítását kérte, hogy nyilatkozzon keresete pontos tartalmáról, a bíróság erre figyelemmel a tárgyalást elhalasztotta, de a felperes a bíróság felhívása ellenére e kötelezettségét nem teljesítette. A 2012. június 20-i tárgyaláson keresetét kiterjesztette az utóbb szükségtelenül perben álló VI. rendű alperes jogutódjára, a bíróság a tárgyalást e miatt halasztotta el. A felperes a 2012. szeptember 13. napján előterjesztett beadványában feltüntette az 1959-es Ptk. 203. § (1)–(2) bekezdését is, de kereseti kérelemként az ajándékozási szerződés és a VII. rendű alperes javára történt jelzálogjog-bejegyzés semmisségének a megállapítását, és az eredeti állapot helyreállítását kérte, valamint az I-II. és VII. rendű alperesek egyetemleges kárfelelősségére is hivatkozott. Ezzel szemben a 2012. szeptember 19-i tárgyaláson keresetét az I-II. rendű alperesek közötti ajándékozási szerződés hatálytalanságának megállapításában, a kielégítés tűrésére való kötelezésben, valamint az V. rendű alperessel szemben a jelzálogjoggal kapcsolatos szerződés semmisségének a megállapításában jelölte meg, ugyanakkor határidőt kért a kereset pontosítására, de az általa benyújtani vállalt előkészítő iratot nem terjesztette elő. A 2013. május 15. napján megtartott tárgyaláson a felperes úgy nyilatkozott, hogy a zálogszerződésekkel kapcsolatos keresetét nem tartja fenn.
[48] Az alapügy irataiból megállapítható, hogy négy tárgyalás (2005. március 23., 2006. július 14., 2008. január 14. és 2009. március 9.) kivételével valamennyi tárgyalás elhalasztásának oka volt a felperes valamely kérelme, indítványa, a felperes felhívása vagy az utóbb szükségtelenül perben álló valamely alperessel kapcsolatos jogutódlás.
[49] A Pp. 2. § (2) bekezdése alapján a per befejezésének észszerű időtartama meghatározása körében nem abból kell kiindulni, hogy a 2004. augusztus 3. napján előterjesztett keresetlevéllel megindult peres eljárásban az utolsó előtti, 2013. május 15. napján megtartott tárgyaláson fenntartott és így ítélettel elbírált jogvita szempontjából mi volt az észszerű időtartam, hanem figyelembe kell venni az eljárás lefolytatásának az egyedi körülményeit.
[50] A felperes a fenti magatartásaival alapvetően hozzájárult a per elhúzódásához. Az alapügyben eljáró alperes ugyanakkor a hatékonyságot mellőző pervezetésével nem akadályozta meg az eljárás elhúzódását. Az alperes így nem érvényesítette a felek jogát az észszerű időn belül történő befejezéshez, ezért megsértette az alapügy feleinek ehhez fűződő alapjogát. A régi Pp. 2. § (3) bekezdése ebben az esetben lehetővé teszi az alapjogsérelmet szenvedő fél számára az igényérvényesítést, amelynek körében a fél az alapvető jogait ért sérelemre hivatkozással követelhet sérelemdíjat.
[51] A régi Pp. 2. § (2) bekezdése alapján nem hivatkozhat a per észszerű időn belül történő befejezésének a követelményére az a fél, aki magatartásával, illetve mulasztásával a per elhúzódásához maga is hozzájárult. E jogszabályi rendelkezés nyelvtani értelmezéséből olyan álláspont is következhet, amely eleve kizárja a per elhúzódásához bármilyen módon hozzájáruló fél igényérvényesítésének a lehetőségét. A szabályozás céljának vizsgálata azonban ettől eltérő értelmezésre vezet. Az igazságszolgáltatás alapelvei a bíróság számára alapvetően kötelezettséget, a fél számára alapvetően jogosultságot jelentenek: a bíróság kötelessége a felek jogainak érvényesítése – egyebek mellett – a per észszerű időn belül történő befejezéséhez. Az ügy urai azonban a felek, akik perbeli cselekményeikkel meghatározzák a per tárgyát, a bírósági eljárás mozgásterét, így alapvetően befolyásolják a per tartamát. Ha a fél magatartása vagy mulasztása miatt bekövetkezett elhúzódás és a bírósági feladat teljesítésének elmulasztásából eredő elhúzódás tartama egymástól elkülöníthető, akkor a fél a bíróság kötelességszegéséből eredő elhúzódás miatt igényt érvényesíthet a bírósággal szemben. Ha viszont a per elhúzódását mindkét tényező úgy okozta, hogy a fél és a bíróság magatartása miatti elhúzódás tartama nem választható szét egymástól, akkor a per elhúzódását okozó fél nem kérheti számon a bíróságon az eljárás késedelmes voltát. Ez az értelmezés összhangban áll azzal az állásponttal, hogy a fél mulasztása nem menti fel az alapügyben eljáró bíróságot a régi Pp. 2. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettsége alól, és nem fosztja meg a mulasztó felet a Pp. 2. § (3) bekezdésére alapított igénytől, ezért mérlegelni kell a követelés jogi feltételeinek a fennállását (994/D/2005. AB határozat indokolás III/3.1. pont). A beiktató törvény indokolása szerint jogalkotói cél volt az is, hogy a perrendtartás elvei összhangba kerüljenek a nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségekkel; az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata szerint pedig a kérelmező magatartása az eljárás objektív jellemzője, amely kívül áll az állam ellenőrzésén, ezért figyelembe kell venni annak meghatározásakor, hogy az eljárás meghaladta-e az észszerű időt [Wiesinger kontra Ausztria (11796/85) 1991. október 30., 57. bekezdés], ugyanakkor a kérelmező magatartása nem használható a bíróság tétlenségének az indokolására.
[52] A jogerős ítélet álláspontjától eltérően a jelen ügyben a felperes magatartásából eredő elhúzódás és az alperes pervezetéséből eredő elhúzódás tartama nem választható szét egymástól. A felperes keresetének többszöri változtatása, a felperes végső, tényleges igénye szempontjából szükségtelen alperesek perbenállása okozta alapvetően a per elhúzódását, és ennek tartama alatt, ehhez hozzájárult az alperes azzal, hogy pervezetésével nem akadályozta meg az eljárás elhúzódását. A felperes a 2013. május 15-i tárgyaláson tette egyértelművé, hogy milyen igényt kíván érvényesíteni, amelyet az elsőfokú bíróság a 2013. október 7-i ítéletével elbírált, a másodfokú bíróság pedig a jogerős ítéletet 2015. szeptember 24-én hozta meg. Mindezekre figyelemmel a jogerős ítélet által a folytatólagos tárgyalások kitűzésével kapcsolatban megállapított késedelemnek – a felperes magatartásából eredő elhúzódás miatt – nincs jelentősége.
[53] A fentiek alapján a felperes nem hivatkozhat a per észszerű időn belül történő befejezésének a követelményére, ezért az erre alapított igénye alaptalan.
[54] A Kúria fenti álláspontjából következően a jogerős ítélet sérti a régi Pp. 2. § (2)–(3) bekezdését, ezért a Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályon kívül helyezte. A döntéshez szükséges tények megállapíthatók, ezért a Kúria a jogerős ítélet helyett új határozatot hozott, és az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét helybenhagyta.
(Kúria Pfv. III. 20.998/2019/7.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás