PK ÍH 2021/43.
PK ÍH 2021/43.
2021.06.01.
I. Ha az eladó arra hivatkozik a perben, hogy a vevő teljesítésére vonatkozó nyilatkozatai nem felelnek meg a valóságnak, de a saját akarati hibájára hivatkozva az adásvételi szerződést, illetőleg az abban foglalt bejegyzési engedélyt mint a teljesítésének minősülő önálló jognyilatkozatot nem támadja meg, illetve ezek semmisségét sem állítja, akkor a bíróság csak abból indulhat ki, hogy az adásvételi szerződés és a bejegyzési engedély érvényes, a felperesi akaratnyilatkozatok alapjául szolgáló egyidejű teljesítés pedig megtörtént, vagyis a felek a szerződéses kötelezettségeiknek eleget tettek [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:4. § (1) bekezdés, 6:9. §].
II. A szerződésszegés bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradását jelenti, vagyis a teljesítés létszakához köthető jogintézmény. Fogalmilag kizárt a késedelem megállapítása, ha a teljesítések szerződésszerűen megtörténtek. Ha a felek közötti kötelem a szolgáltatás teljesítésével megszűnt, azt már nem lehet újra megszüntetni a szerződéstől való elállással mint egyoldalú nyilatkozattal [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:3. § a) pont, 6:137. §].
III. Ha az alperes írásbeli ellenkérelmében rámutat a felperes jogállítása, a hozzátartozó jogi érvelés és a tényállítás ellentmondásaira, a kereset következetlenségére és a felperes válasziratában kifejti az ezzel kapcsolatos álláspontját, a bíróságnak a ténylegesen fennálló következetlenség tekintetében nincs anyagi pervezetési, közrehatási kötelezettsége [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 237. §].
A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy a perbeli ingatlanokra 2018. február 12-én létrejött adásvételi szerződéstől történő elállása érvényes. Kérte továbbá az eredeti állapot helyreállításaként a tulajdonjogának visszajegyzését. Keresete ténybeli és jogi alapjaként előadta, hogy a perbeli ingatlanokat 2018. február 12-én eladta az alperesnek, aki a vételárfizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért 2018. március 26-án felszólította, hogy 5 napon belül fizesse meg a 80 651 381 forintos vételárat, ellenkező esetben az adásvételi szerződéstől eláll. Az alperes a kitűzött póthatáridő ellenére a vételárat nem fizette meg, ezért az adásvételi szerződéstől a 2018. április 16-án kelt levelével elállt.
Az alperes a vételár megfizetésének elmulasztásával megszegte a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:215. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségét. Az elállást tartalmazó egyoldalú nyilatkozat megfelel a Ptk. 6:140. § (1) bekezdésének és 6:213. § (1) bekezdésének, mivel a Ptk. 6:154. § (1) bekezdése szerinti felhívás azt megelőzte, továbbá a Ptk. 6:154. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti póthatáridőt is biztosított az alperes részére, mely eredménytelenül telt el, így a teljesítéshez fűződő érdekmúlása is igazolt. A vételár megfizetésének hiányában az eredeti állapot visszaállítható a perbeli ingatlanok tulajdonjogának visszajegyzésével.
Részletes előadást tett arra vonatkozóan, hogy az adásvételi szerződésben és az azzal egy napon kelt megállapodásban foglalt – a teljesítést elismerő – nyilatkozata ellenére a vételár megfizetése valójában nem történt meg. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy keresete nem az adásvételi szerződés megtámadására irányul, az adásvételi szerződés nem tévedéssel, megtévesztéssel jött létre és nem is színlelt más szerződés.
Az alperes kérte a kereset elutasítását. Érvelése szerint a felperes az adásvételi szerződésben és megállapodásban tett nyilatkozatait semmilyen jogcímen nem támadta meg, így a kötelem érvényesen létrejött. A felperes elismerte a vételár maradéktalan teljesítését, melyből következően a késedelme kizárt, szerződésszegést nem követett el. Arra is hivatkozott, hogy a kereset megállapítási keresetnek minősül, melynek a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 172. § (3) bekezdése szerinti feltételei nem állnak fenn, mivel a felperesnek nem áll fenn vele szembeni jogvédelmi helyzete.
Vitatta érdemben is azt az állítást, hogy a megállapodásban foglaltak szerint a vételárat nem teljesítette maradéktalanul.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes részére 2018. április 16-án megküldött, a perbeli ingatlanokra 2008. február 12-én megkötött adásvételi szerződéstől történő elállás érvényes és megkereste az illetékes földhivatalt a tulajdonjog felperes részére történő visszajegyzése végett.
Határozatának indokolásában tényként állapította meg, hogy a felperes a 2018. február 12-én kelt adásvételi szerződéssel eladta az alperesnek a perbeli ingatlanokat 80 651 381 forint vételárért. A szerződés 5. pontjában rögzítették a felek, hogy az eladót megillető vételárat az eladó és a vevő között létrejött, külön okiratba foglalt megállapodás rendelkezésének megfelelően egymással szemben elszámolták, melyre tekintettel az eladó kijelenti, hogy a vevőnek további vételártartozása nem áll fenn, annak teljesítése maradéktalanul megtörtént. A 8. pontban a felperes feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulást adott az alperes tulajdonjogának bejegyzésére.
Az adásvételi szerződéssel azonos napon „Megállapodás” elnevezésű szerződés (a továbbiakban: Megállapodás) jött létre M. R. mint engedményező, az alperes mint engedményes vagy vevő és a felperes mint új engedményes és eladó között. A Megállapodás szerint az engedményező az a), b), c) és d) pontok szerinti követeléseit az alperesre engedményezte és az alperes az így megszerzett, felperessel szembeni követelését beszámítja 6 984 970 (helyesen 69 840 970) forint összegben az adásvételi szerződésből eredő vételártartozásába. A Megállapodás tartalmazza azt is, hogy az alperes az e) pontban megjelölt tartozás átvállalását, összesen 10 810 411 forint összegben szintén beszámítja a vételár tartozásába. Mindezek alapján a felperes az okirat aláírásával elismerte a vételár hiánytalan megfizetését.
2018. február 26-án a felperes felszólította a korábbi vezérigazgatóját, hogy nyilatkozzon az adásvételi szerződés megkötésének körülményeire, aki válaszában közölte, hogy annak megkötésére a 2017. évi konszolidációs eljárás alapján került sor, a vételár megfizetése a korábbi megállapodásokból fennálló tartozások egybeszámításával történt.
Azt követően, hogy a felperes eredménytelenül kérte az alperestől az adásvételi szerződés teljesítéséhez kapcsolódó okiratok megküldését, 2018. március 26-án felszólította az alperest, hogy 5 napon belül fizesse meg az ingatlanok vételárát, ellenkező esetben a szerződéstől el fog állni. Az alperes válaszában közölte, hogy a szerződés szabályos, érvényes, törvényes, a vételár megfizetése maradéktalanul megtörtént.
A fentieket követően a felperes a 2018. április 16-án kelt levelével elállt az adásvételi szerződéstől.
Időközben az illetékes földhivatal az alperes perbeli ingatlanokra vonatkozó tulajdonjogát bejegyezte.
Az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolásában a Ptk. 6:213. § (1) bekezdésének, a 6:215. § (1) bekezdésének, a 6:140. § (1)–(2) bekezdéseinek, a 6:154. § (1) bekezdésének és (2) bekezdés b) pontjának felhívását követően rögzítette, hogy azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes jogszerűen elállhatott-e a perbeli szerződéstől, illetőleg az alperes a vételárfizetési kötelezettségét maradéktalanul teljesítette-e.
Megállapította, hogy a felperesi könyvelési iratokban sem a Megállapodás, sem a számla nem volt fellelhető, az alperes a vételár megfizetését sem a pert megelőzően, sem a perben nem bizonyította. A Megállapodás a vételár hiánytalan kifizetését nem igazolja. A felperes részletesen vitatta az abban szereplő egyes tételeket és a mögöttes okiratok valódiságát is. Az alperes ezzel szemben tényelőadást sem tett, hogy a vételár megfizetése ténylegesen hogyan történt, a Megállapodásban hivatkozott beszámítás szerinti tartozások valóban fennálltak-e, annak kötelezettje a felperes volt-e, valamint bizonyítási indítványt sem terjesztett elő. Megállapította, hogy a Megállapodásban rögzített T. S.p.o.o. és a Gy. Kft. közötti jogviszonyhoz a felperesnek nincs köze, ezért a vételárból 26 143 887 forint biztosan nem került megfizetésre, melyből következően az alperes a vételárat hiánytalanul nem fizethette meg.
Rámutatott az elsőfokú bíróság, hogy az alperes korábbi ügyvezetője a vételár megfizetésére nem adott magyarázatot, a T. S.p.o.o. és a Gy. Kft. közötti beszámítás kapcsán sem tudott nyilatkozni. A felperes korábbi vezérigazgatója a Megállapodás aláírására nem emlékezett, így arra sem, hogy az mikor és hol történt, arra az adásvételi szerződést megelőzően, azzal egyidejűleg vagy azt követően került-e sor. Nem tudott arra nyilatkozni, hogy a Megállapodásban írt S. Kft. és a felperes közötti jogviszonynak mi volt a tartalma, és a T. S.p.o.o.-val kapcsolatban sem tudott konkrét nyilatkozatot tenni. Az adásvételi szerződést szerkesztő ügyvéd tanúvallomása alapján rögzítette, hogy a szerződés aláírásakor beszéltek a Megállapodásról a felek, utaltak arra, azonban azt nem ő készítette.
A fentiek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes nem igazolta kétséget kizáróan, hogy a Megállapodásban rögzített jogügyletek a felperesre vonatkoznak és azok mögött valós jogviszonyok voltak. Nem bizonyította, hogy a T. S.p.o.o. és a Gy. Kft. közötti jogviszonyhoz a felperesnek köze van, ekként a vételárba beszámítható a 26 143 887 forint, melyre tekintettel ezen összeg nem kerülhetett megfizetésre. Mindezek okán a felperes jogszerűen közölhette az elállást, mert nem volt igazolt a vételár maradéktalan megfizetése a kitűzött póthatáridőben sem, ezért a teljesítéshez fűződő érdekmúlás alapján az elállási jog közlésével a felperes egyoldalú nyilatkozata megfelelt a Ptk. szabályainak. Minderre tekintettel a keresetnek megfelelően rendelkezett az eredeti állapot helyreállítása körében a perbeli ingatlan tulajdonjogának a felperes részére történő visszajegyzéséről.
Rögzítette azt is, hogy a további okiratokkal kapcsolatos bizonyítási eljárás lefolytatása szükségtelen volt, valamint utalt arra, hogy az eljárás Pp. 123. § (1) bekezdése szerinti felfüggesztésének feltételei nem álltak fenn, mivel a per elbírálása nem függött a hivatkozott büntetőeljárások jogerős befejezésétől.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, másodlagosan a megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Az elsődleges fellebbezési kérelmét a Pp. 369. § (1) bekezdésére és a 381. §-ára alapította, mivel álláspontja szerint az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak megsértése az ügy érdemi eldöntésére kihatott, és annak orvoslása a másodfokú eljárásban nem lehetséges, nem észszerű. A fellebbezési tárgyaláson tett nyilatkozata szerint az elsődleges fellebbezési kérelmének alapja az, hogy az elsőfokú bíróság nem rendelkezett teljeskörűen az elállás jogkövetkezményéről.
Fenntartotta azon álláspontját, hogy a kereset ténylegesen megállapítási keresetnek minősül, melynek a Pp. 172. § (3) bekezdésében foglalt feltételei nem állnak fenn és az elsőfokú bíróság adós maradt ennek értékelésével.
A perbeli kötelemben maga a felperes jelentette ki két külön okiratban, hogy a vevőnek nincs vételártartozása, a teljesítés maradéktalanul megtörtént. Késedelembe tehát nem eshetett, ezt maga a kötelem tartalma zárja ki. Tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor jogszerűnek tekintette az elállást, mivel az adásvétel teljesedésbe ment és szerződésszegést nem követett el, ezért a Ptk. 6:140. § (1) bekezdésének, a 6:154. § (1) bekezdésének és a (2) bekezdés b) pontjának alkalmazhatósága kizárt, azokból a keresettel érvényesíteni kívánt jog nem következhet. Jogszabály sem biztosít elállási jogot a felperesnek, ezért a Ptk. 6:213. § (1) bekezdésére való felperesi hivatkozás is megalapozatlan. Nem értékelte az elsőfokú bíróság, hogy az adásvételi szerződés létrejöttekor a felperesi törvényes képviselő a cégjegyzék szerinti jogaival élve kötött szerződést, képviseleti joga harmadik személlyel szemben nem volt korlátozott, azaz a perbeli kötelem érvényesen létrejött azzal a tartalommal, amellyel a szerződés rendelkezik, és amelyben a felek rögzítették, hogy a külön okiratba foglalt Megállapodás rendelkezéseinek megfelelően egymással szemben elszámolták. Hangsúlyozta e körben, hogy a felperes vezérigazgatója által tett nyilatkozatokat nem támadta meg, így nem támadta meg a vételár teljes körű megfizetése tárgyában tett nyilatkozatokat sem. Érthetetlen és iratellenes ezért az ítélet azon megállapítása, hogy a Megállapodás a vételár maradéktalan kifizetését nem igazolja.
Tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a vételárból 26 143 887 forint biztosan nem került megfizetésre, melynek körében előadta, hogy a T. S.p.o.o. és a Gy. Kft. felperessel való kapcsolatát bizonyítja, hogy a Gy. Kft. a 85%-os tulajdonosa a felperesnek, így a felperesnek elemi érdeke volt a megmentése.
A felperesnek a Megállapodásban rögzített jogviszonyokat kellett volna támadnia a teljesítés állítólagos elmaradása kapcsán és csak annak a pernek a jogerős megállapításait vehette volna figyelembe az elsőfokú bíróság a jelen jogvitában. Ennek hiányában csak az adásvételi szerződésben és a Ptk.-ban rögzített elállási jog gyakorlásának a lehetőségét vizsgálhatta volna, amelynek eredményeként arra kellett volna jutnia, hogy az nem létezik. A Megállapodásban foglaltak részleges vizsgálatával túlterjeszkedett a kereseten. A Megállapodás alapját képező okiratok részleges bírói vizsgálta alapján – a többszereplős szerződések esetén csupán az egyik felet, az alperes korábbi törvényes képviselőjét meghallgatva – nem foglalhatott volna állást a Megállapodásban írt jogviszonyokról.
Nem vizsgálta ugyanakkor, hogy a felperesnek a szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt-e és amennyiben igen, milyen okból. E körben utalt arra, hogy a teljesítéshez fűződő felperesi érdek nem szűnt meg, csupán a törvényes képviselője saját önös érdekből szeretné megtartani a perbeli ingatlant.
Rámutatott, hogy a felperessel szemben több mint 56 000 000 forint, míg a többségi tulajdonosával (Gy. Kft.-vel) szemben több mint 26 000 000 forint lejárt követelése áll fenn, melyről az elsőfokú bíróság az eredeti állapot helyreállítása körében nem rendelkezett. Az elállás esetleges jogszerűsége esetén a szerződéskötést megelőző állapot visszaállítása keretében rendelkezni kellett volna a kapott vételár visszaszolgáltatásáról is. Ennek hiányában az ítélet sérti a Ptk. 6:212. § (3) bekezdését, a 6:213. § (1) bekezdését és a felperes jogalap nélkül gazdagodott a határozattal. Hivatkozott e körben a BH 2012.94. számú eseti döntésre, melynek értelmében az ellenérdekű fél részére visszajáró szolgáltatásról való rendelkezés akkor sem mellőzhető, ha a fél ilyen kérelmet nem terjesztett elő.
Az elsőfokú bíróság nem a bizonyítékok okszerű és teljes körű mérlegelésével hozta meg döntését, levont következtetései a tényállásból nem következnek, azok a Pp. 346. § (5) bekezdésében foglaltaknak nem felelnek meg. Indokolási kötelezettségének nem tett kellő mértékben eleget, mivel az elsőfokú ítélet a felek perbeli előadásainak hosszas idézésén túlmenően önálló, érdemi tényállást nem tartalmaz, érdemi indokolásai pedig nem tartalmazzák kellő részletességgel a tényként elfogadott körülmények és a határozat rendelkező része szerinti döntés közötti ok-okozati összefüggést, ezek logikai levezetése gyakorlatilag teljesen hiányzik. Az ítélet indokolása nem tartalmazza az ítélet alapjául szolgáló jogszabályhelyek pontos megjelölését, sem azok ítéleti tényálláshoz viszonyított értelmezését, és nem derül ki az sem, hogy az elsőfokú bíróság milyen körülményeket vett irányadónak a bizonyítékok mérlegelésénél és a tények megállapításánál. A határozat rendelkező részében eltérő döntésre jutott, mint amire a rendelkezésre álló tényekből és bizonyítékokból következtetni lehet. Az ítélet mindennek okán sérti a Pp. 279. §-át, az elsőfokú bíróság döntésének iratellenessége magából a rögzített tényállásból is következik.
Sérelmezte azt is, hogy indítványa ellenére az elsőfokú bíróság nem hallgatta ki tanúként ismételten a felperes korábbi törvényes képviselőjét és elmulasztotta megindokolni az elutasítás okát.
A 2020. április 30-án érkezett fellebbezéskiegészítés elnevezésű beadványában kifejtette, hogy az eredeti állapot miért nem állítható helyre. Megismételte, hogy a szerződésben és a Megállapodásban foglalt vételár kifizetésére tett felperesi nyilatkozat érvénytelenségének hiányában nem állapítható meg az elállási okként állított szerződésszegés, de a Megállapodásban foglalt követelések a beszámítás alapját is képezhették. Arra is hivatkozott e körben, hogy a bírói gyakorlat szerint a felperesnek nincs joga a Megállapodás szerinti engedményezési szerződések érvényességét megkérdőjelezni, mivel erre vonatkozóan nem rendelkezik perbeli legitimációval. Egyebekben a felperes nem is lenne képes az eredeti állapot helyreállítására, mivel a saját maga által előadottak szerint nem végez tevékenységet, vagyona, árbevétele nincs.
Az elsőfokú bíróság anyagi jogi pervezetése nem terjedt ki arra, hogy elállás esetén az eredeti állapot helyreállíthatóságának kérdése vizsgálandó a perben, ezért kérte az eljárás ezen részének a felülbírálatát a Pp. 369. § (4) bekezdése alapján és kérte azt is, hogy az így biztosított bizonyítási lehetőség keretében a másodfokú bíróság fogadja be azon átutalási igazolásokat és pénztári befizetési bizonylatokat, amelyeket a fellebbezés kiegészítéséhez csatolt.
Hangsúlyozta, hogy a felperes a korábbi törvényes képviselője által tett nyilatkozatokat – habár arra lehetősége lett volna – nem támadta meg, így a perbeli kötelem érvényesnek tekintendő. Rámutatott arra is, hogy a fellebbezés kiegészítése határidőben érkezett, mivel a 74/2020. (III. 31.) Kormányrendelet 97. § (2) bekezdése értelmében a 2020. március 14. és április 15. napja között lejáró határidők a kormányrendelet kihirdetését követő 30. napig meghosszabbodnak.
A felperes fellebbezési ellenkérelme szerint az elsőfokú bíróság a releváns tényeket megállapította és az abból levont jogi következtetése is helytálló. A keresete a Pp. 172. § (1) bekezdése szerinti marasztalási keresetnek minősül, az az alperes ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjogának a törlésére irányul az eredeti állapot helyreállításával.
Az alperes tévesen állítja, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta a teljesítéshez fűződő érdek megszűnését, hiszen az ítélet indokolása egyértelműen tartalmazza, hogy jogszerűen közölte az elállást, mivel az alperes a vételár teljesítését nem igazolta a kitűzött póthatáridőben sem. A lefolytatott bizonyítási eljárás során igazolta, hogy az alperes semmilyen mértékű vételárat nem fizetett meg, melyből következően a BH 2012.94. számú eseti döntés nem releváns.
Az alperes korábbi ügyvezetője a Pp. 5. § (1) bekezdése szerinti jóhiszemű eljárási kötelezettségét megszegte és önhibájából a per szempontjából jelentős tények tekintetében valótlan nyilatkozatot tett, mivel azt állította, hogy a Megállapodást az adásvételi szerződést szerkesztő ügyvéd készítette és az ő irodájában írták alá. A tárgyalási jegyzőkönyvben foglalt nyilatkozatát később a Pp. szerint nem is kezelhető beadványban módosította, melynek értelmében lényegében semmire nem emlékszik azon okiratok és körülmények vonatkozásában, ahol fél vagy okirati tanú volt, mely alátámasztja, hogy az alperes ténylegesen a vételárat nem fizette meg. Az alperes korábbi ügyvezetője a szerződéskötés, illetőleg a Megállapodás szerinti okiratok körében „logikátlanul és „összevissza beszélve ad elő” különféle ellentétes nyilatkozatokat.
Rámutatott, hogy az alperes – jogi képviselője útján – a 2019. augusztus 16-i beadványában új tényelőadást tett a T. S.p.o.o. követelés vonatkozásában, amely ellentmond a törvényes képviselője által előadottaknak, ezért a Pp. 279. § (2) bekezdése alapján úgy kell tekinteni, mintha a fél tényállításai lennének eltérők. Idézte a felperes volt vezérigazgatójának – érvelése szerint ellentmondásos – tanúvallomását, amely alapján alapján megállapítható az is, hogy azok valamilyen korábban felkészített és betanított szöveg szerintiek, másrészről az is nyilvánvaló, hogy a felperes tényleges működéséről semmi információja nem volt.
Arra is hivatkozott, hogy az alperes 2019. augusztus 16-i beadványában a T. S.p.o.o. követelés vonatkozásában olyan új tényelőadást tett a perfelvétel lezárását követően, amely a korábbi tényelőadása megváltoztatását jelenti, melynek figyelembevételére nincs lehetőség. Utalt arra, hogy a csatolt engedményezési nyilatkozat és M. R. fizetési felszólításai ellentétesek a Megállapodással és a 2018. február 1-jén kelt tartozást elismerő nyilatkozattal, mivel nem tartalmazhattak volna olyan 537 798 forint pénzösszeget, ami később került engedményezésre. Ez az okirati bizonyíték is azt támasztja alá, hogy a 2018. február 1-jei dátumú engedményezési szerződés és a Megállapodás valótlan okiratok, azok nem a keltezés szerinti időben és helyen készültek, hanem 2018. június 1-jét követően.
A perben bizonyítva lett, hogy a felperesi társaságot ténylegesen M. R. és az alperes volt ügyvezetője irányították és működtették, minden vagyonával sajátjukként rendelkeztek. Az adásvételi szerződést az alperes utasításának megfelelően készítette el az ügyvéd az arról készült számlát pedig az alperes készítette és írta alá. A felperes könyvelését M. R. jelenlegi alperesi ügyvezető végeztette és irányította, abban az alperesi érdekeknek megfelelő bizonylatok kerültek elhelyezésre. A felperes volt vezérigazgatója ténylegesen csak egy stróman volt a működtetésében. A vételár ténylegesen nem került megfizetésre, a Megállapodás és a 2018. február 1-jei okiratok nem valós tartalmúak, azokat az alperes csak azért készítette, hogy az ingatlanok tulajdonjogát megszerezze a vételár megfizetése nélkül. Az elsőfokú bíróság a vételár megfizetésének hiányában nem sértette meg az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettségét, az ingatlanok visszajegyzésével semmivel nem gazdagodott.
Kérte a fellebbezéskiegészítés figyelmen kívül hagyását annak elkésettsége okán, melynek esetleges hiányában hangsúlyozta, hogy az alperes a jogvita összegzését követően azt adta elő, a vételár kifizetését nem kívánja igazolni, tehát maga döntött úgy, hogy ebben a körben semmilyen bizonyítást nem terjeszt elő. A bizonyítás sikertelensége az ő terhére esik. Az elsőfokú bíróság eljárása nem sértette a Pp. 237. §-át, mivel az alperes perfelvételi nyilatkozata nem volt hiányos, illetőleg nem kellően részletezett vagy ellentmondó, a döntéshez szükséges lényeges tények, nyilatkozatok rendelkezésre álltak.
Az alperes a fellebbezéskiegészítésében új tényelőadást tett és okirati bizonyítékokat csatolt a vételár tényleges megfizetése vonatkozásában, ugyanakkor az elsőfokú eljárás során arra még tényelőadást sem tett. A fellebbezéskiegészítésben foglaltak tiltott ellenkérelem-változtatást és utólagos bizonyítást jelentenek, mivel az előadott tényekről tudomása volt az elsőfokú ítélet meghozatala előtt és a csatolt okiratok nem az elsőfokú tárgyalás berekesztését követően keletkeztek, ezért azokat figyelmen kívül kell hagyni.
Az elsőfokú ítéletnek jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt, ezért azt az ítélőtábla teljes terjedelmében vizsgálta felül.
Az alperes fellebbezése alapos.
Az ítélőtábla itt mutat rá arra, hogy a felperes által helyesen kifejtettek szerint a fellebbezés kiegészítése a fellebbezési határidőn belül érkezett, ennek azonban nem volt jelentősége, mert az ítélőtábla a fellebbezést az először benyújtott jogi érvelés alapján találta megalapozottnak.
A fellebbezés hatályon kívül helyezésre is irányult, az ítélőtábla elsődlegesen ezt az indítványt vizsgálta, mert annak megalapozottsága az érdemi felülbírálatot kizárná. Az alperes a hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértésként a fellebbezési tárgyaláson tett nyilatkozata alapján kizárólag arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság nem rendelkezett teljeskörűen az elállás jogkövetkezményéről, azaz az eredeti állapot helyreállításáról. Az ítélőtábla későbbiekben kifejtett, az elsőfokú bíróságétól eltérő jogi álláspontja folytán azonban – a kereset alaptalansága miatt – erre nem is volt szükség. A másodfokú bíróság nem észlelt olyan hivatalból figyelembe veendő eljárási hibát sem, amely a hatályon kívül helyezést tette volna szükségessé, ezért az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatának nem volt akadálya.
Az elsőfokú bíróság a releváns tényeket megállapította, azonban az ítélőtábla az érdemi döntésével és annak indokaival nem értett egyet.
Az elsőfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy a felek között nem vitásan ingatlanadásvételi szerződés jött létre, amely alapján a Ptk. 6:215. § (1)–(2) bekezdése értelmében az eladó felperes a dolog tulajdonjogának és birtokának átruházására, a vevő alperes pedig a vételár megfizetésére és a dolog átvételére volt köteles. Nem osztotta ugyanakkor az ítélőtábla azon jogi álláspontot, hogy a perben a felperes elállásának jogszerűsége és az alperes teljesítése érdemben vizsgálható volt. E körben az alperesnek az ellenkérelmében előadott és a fellebbezésében lényegében megismételt jogi érvelése volt a helyes.
A kötelmek általános szabályai között rendelkezik a Ptk. a teljesítés idejéről, amelynek értelmében az meghatározható határnap vagy határidő tűzésével. Határnap tűzése esetén a szolgáltatást ezen a napon kell teljesíteni. Határidő megjelölése esetén a szolgáltatás a meghatározott időtartamon belül bármikor teljesíthető, kivéve, ha az eset körülményeiből az következik, hogy a jogosult választhatja meg a teljesítés időpontját [6:35. § (1) bekezdés]. A Ptk. a visszterhes szerződések esetében ugyanakkor az egyidejű teljesítés elvéből indul ki. A 6:128. § [Egyidejű teljesítés] alapján a teljesítési idő beálltával bármelyik fél követelheti a másik fél esedékessé vált szolgáltatásának teljesítését, ha saját szolgáltatása egyidejű teljesítését felajánlja.
A felek az adott esetben nem tűztek határnapot, vagy határidőt a teljesítésre, hanem egyidejű teljesítésben állapodtak meg.
Az írásba foglalt szerződés 5. pontja az alperes tekintetében tartalmazza, hogy egyes követelései beszámításával teljesítette a vételárfizetési kötelezettségét. A teljesítést a felperes a Ptk. 6:38. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően elismerte.
A felperes kötelezettségei tekintetében a szerződés 8. pontja tartalmazza a tulajdonjog bejegyzéséhez szükséges engedélyét, az ugyanezen a napon megvalósuló birtokba adásról pedig a szerződés 6. pontjában rendelkeztek a felek. Utóbbi megtörténtét a jogosult alperes nem tette vitássá.
A felperes a keresetét arra alapította, hogy az írásba foglalt nyilatkozatokkal szemben az alperes nem teljesítette a szerződést és ennek következtében elállásra volt jogosult. Azt az álláspontot képviselte, hogy a perben bizonyítandó tény a vételárfizetési kötelezettség teljesítése, a megállapodás szerinti beszámítás alapját képező jogügyletek létrejötte és tartalma. Egy tényállítás bizonyítására a perben azonban csak akkor kerülhet sor, ha az adott tény a keresettel érvényesített jog, jelen esetben a felperes elálláshoz és ezáltal a szerződés megszüntetéséhez való jogának fennállását alátámasztja. A perbeli esetben ez a feltétel nem áll fenn.
A felperes az alperes védekezésével szemben – mely szerint az adásvételi szerződést az abban foglaltak szerint teljesítette és a felperes a nyilatkozatok érvénytelenségére nem hivatkozik – azzal érvelt a perben, hogy a szerződés megkötésekor nem volt tévedésben, nem tévesztették meg, és a szerződés színleltségét sem állította (2020. január 17-én kelt 59. sorszámú felperesi beadvány).
A fellebbezési ellenkérelmében lényegében az előzőeket fenntartva előadta, hogy az adásvételi szerződést aláíró képviselője valójában azt sem tudta, hogy mit ír alá, mi a szerződés és a megállapodások tényleges tartalma, mivel a felperesi társaságot M. R., illetve az alperesi társaság irányította (fellebbezési kérelem utolsó bekezdése). A szerződési akaratának hibájára (Ptk. 6:90-6:93. §) továbbra sem hivatkozott. Nem állította, hogy tévedésben volt a szerződés megkötésekor, hogy megtévesztették és ezen okokból nem is támadta meg a szerződést, de azzal sem érvelt, hogy a felek között színlelt megállapodás jött létre, ezért az semmis.
A Ptk. 6:90. § (1) bekezdése alapján, ha valaki az akaratát hamis, a valóságnak nem megfelelő feltételezés, körülmény hatására alakítja ki, akkor a szerződéses nyilatkozatát tévedés címén megtámadhatja, ha tévedését a másik fél okozta, vagy felismerhette. Szándékos tévedésbe ejtés esetén a megtámadás jogcíme a megtévesztés lehet [Ptk. 6:91. § (1) bekezdés]. Ebből következően a felperes tényállításai, melyek szerint az adásvételi szerződést aláíró képviselője ténylegesen azt sem tudta, hogy mit ír alá, mi a szerződés és a megállapodás tényleges tartalma, illetve az elismerése ellenére az alperes nem teljesítette a vételárfizetési kötelezettségét, akkor bírtak volna jelentőséggel, ha ezekre hivatkozással a szerződést, illetve a bejegyzési engedélyét megtámadja. Ekkor kellett, illetve lehetett volna a perben – a felperes akarati hibájának alapjául szolgáló körülményként – vizsgálni, hogy az alperes vevőként teljesítette-e a vételárfizetési kötelezettségét, adott esetben a beszámítás alapjául szolgáló ügyletek valósak-e, mivel egy eredményes megtámadás esetén a szerződés a megkötésének időpontjától érvénytelen, és az érvénytelenség jogkövetkezményeként nyílhat lehetőség a tulajdonjog visszajegyzésére.
A feleket köti a szerződéses nyilatkozatuk és a felperest az – adott esetben a szerződést tartalmazó okiratba foglalt – egyoldalú jognyilatkozata is, amellyel a tulajdonjog bejegyzéséhez szükséges engedélyt megadta. Ez ugyanis a Ptk. 6:4. § (1) bekezdése alapján joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat, amelynek érvénytelenségére a Ptk. 6:9. §-a értelmében – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Helyesen fejtette ki ezért az alperes, hogy mivel az eladó felperes a saját akarati hibájára hivatkozva a Megállapodást és az adásvételi szerződést, illetőleg az abban foglalt bejegyzési engedélyt mint a teljesítésének minősülő önálló jognyilatkozatot nem támadta meg, illetve ezek semmisségét sem állította, a perben csak abból lehetett kiindulni, hogy a Megállapodás, az adásvételi szerződés és a bejegyzési engedély érvényes, a felperesi akaratnyilatkozatok alapjául szolgáló egyidejű teljesítés pedig megtörtént, vagyis a felek a szerződéses kötelezettségeiknek eleget tettek.
A fentiekből az is okszerűen következik, hogy a szerződésszegésre – az alperes fizetési késedelmére – alapított kereset nem lehet alapos. Egyrészt a szerződésszegés a Ptk. 6:137. §-a értelmében bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradását jelenti, vagyis a teljesítés létszakához köthető jogintézmény, fogalmilag kizárt az alkalmazása, a késedelem megállapítása, ha a teljesítések szerződésszerűen megtörténtek. Másrészt a felek közötti kötelem a Ptk. 6:3. § a) pontja szerint a szolgáltatás teljesítésével megszűnt, amiből az következik, hogy azt már nem lehet újra megszüntetni a felperes keresete szerint elállással mint egyoldalú nyilatkozattal. A kereset ezen következetlensége folytán nem lehetett vizsgálni a perben, hogy a beszámítás alapjául szolgáló ügyletek megvalósultak-e.
Az alperes már az írásbeli ellenkérelmében hivatkozott a felperes szerződéses nyilatkozatára, arra, hogy a teljesítését elismerte és ebből eredően is a kereset nem lehet alapos, a felperes jogállítása és a hozzátartozó jogi érvelés a tényállításaival ellentmondásban van, illetve nem következetes. Mivel az alperes ebben a körben egyértelmű nyilatkozatot tett, a védekezését erre is alapította, a felperes pedig kifejtette a kapcsolódó álláspontját, a bíróságnak a Pp. 237. §-a értelmében a ténylegesen fennálló következetlenség tekintetében nem volt anyagi pervezetési, közrehatási kötelezettsége.
Megjegyzi azt is a másodfokú bíróság, hogy az elállás érvényességének megállapítására irányuló kereset a marasztalás kizártsága hiányának okán is alaptalan. A felperes ugyanis követelhet marasztalást, ahogyan azt meg is tette, hiszen kérte az eredeti állapot helyreállítását. Mindebből következően az elállást tartalmazó egyoldalú nyilatkozat érvényességének megállapítására irányuló kereset a Pp. 172. § (3) bekezdésében előírt egyik konjunktív feltétel, a marasztalás kizártságának hiánya miatt sem alapos.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság tévesen vizsgálta az adásvételi szerződés teljesítésének megtörténtét, az elállás jogszerűségét, így a fellebbezésben, valamint a fellebbezési ellenkérelemben előadott további hivatkozásoknak sem volt jelentősége.
Az ítélőtábla a fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdésének második fordulata alapján megváltoztatta és a keresetet elutasította.
(Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.439/2020/10.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás