57/2021. (IX. 29.) ME határozat
57/2021. (IX. 29.) ME határozat
a Magyarország Kormánya és a Marokkói Királyság Kormánya közötti film koprodukciós együttműködési megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról
2021.09.29.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, az emberi erőforrások minisztere és a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyarország Kormánya és a Marokkói Királyság Kormánya közötti film koprodukciós együttműködési megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) létrehozásával;
2. felhatalmazom az emberi erőforrások miniszterét, hogy a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom az emberi erőforrások miniszterét vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet a kézjegyével lássa el;
4. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a Megállapodás létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom az emberi erőforrások miniszterét, a külgazdasági és külügyminisztert, valamint az igazságügyi minisztert, hogy a Megállapodás létrehozását követően a Megállapodás szövegének végleges megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
