BK ÍH 2021/66.
BK ÍH 2021/66.
2021.09.01.
I. Az életfogytig tartó szabadságvesztésből történt feltételes szabadságra bocsátás tartama alatti ismételt szabadságvesztésre ítélés esetén, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztásában történő megalapozott döntés a büntetőtörvény időbeli hatályának vizsgálata alapján hozható[1978. évi IV. törvény 47/B. § (5)–(6) bekezdés; Btk. 2. § (2) bekezdés, 45. § (5)–(6) bekezdés; Be. 838. §].
II. Az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás alatt elkövetett bűncselekmények miatt kiszabott szabadságvesztések nem hajthatók végre, így összbüntetési eljárásnak nincs helye [Btk. 45. § (5) bekezdés, 93. § (1) és (2) bekezdés].
D. L. terheltet a megyei bíróság 1987. február 6-án kelt, illetve a Legfelsőbb Bíróság 1987. október 8-án jogerős ítéletével emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.
A terheltet az életfogytig tartó szabadságvesztésből 2004. január 3. napján feltételes szabadságra bocsátották.
A terheltet a feltételes szabadság tartama alatt két alkalommal is határozott tartamú szabadságvesztésre ítélte a bíróság.
Az F.-i Törvényszék Katonai Tanácsa 2014. október 22. napján kelt, illetve az F.-i Ítélőtábla 2016. március 21. napján jogerős határozatával, a 2012. június 23-án bűnsegédként elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettének kísérlete miatt visszaesőként 5 év 6 hónap fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság egyben az életfogytig tartó szabadságvesztés utáni feltételes szabadságot megszüntette, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 5 év 6 hónappal elhalasztotta.
Ezt követően az F.-i Törvényszék 2019. május 29. napján kelt, illetve az F.-i Ítélőtábla 2021. március 26. napján jogerős ítéletével, a 2005. február 3. és 2005. október 13. között bűnsegédként elkövetett emberölés bűntette miatt mint többszörös visszaesőt 20 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Erre figyelemmel a Be. 838. §-a alapján az alapügyben első fokon eljárt bíróságnak nem ügydöntő végzésben kellett határoznia az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztásáról.
A törvényszék különleges eljárás lefolytatását követően a 2021. május 7-én kelt végzésével a D. L. elítélttel szemben kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztésből történt – időközben megszüntetett – feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi idejét 20 évvel elhalasztotta. Rendelkezett arról, hogy a feltételes szabadság legkorábbi idejének megállapítása során az elítélt által előzetes fogvatartásban, illetve házi őrizetben töltött időt be kell számítani.
Az elsőfokú végzés ellen az elítélt és védője jelentett be fellebbezést. A védő fellebbezésének írásbeli kiegészítésében a végzés hatályon kívül helyezését, ezt követően az összbüntetési eljárás lefolytatásáig az eljárás felfüggesztését indítványozta.
A fellebbviteli főügyészség átiratában – az indokolás helyesbítése mellett – a határozat helybenhagyására tett indítványt.
Az elsőfokú bíróság határozatának felülbírálata során a másodfokú bíróság megállapította, hogy a törvényszék a Be. 838. §-a alapján törvényesen folytatta le a különleges eljárást, és törvényesen döntött az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztásáról.
Azt is helyesen ismerte fel a törvényszék, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztásában történő megalapozott döntés a büntetőtörvény időbeli hatályának vizsgálata alapján hozható. A vizsgálat eredményeképpen azt állapította meg, hogy az elkövetéskor – 2005. október 13. – hatályos 1978. évi IV. törvény 47/B. § (5) bekezdése és az elbíráláskor hatályos Btk. 45. § (5) bekezdése azonos rendelkezést tartalmaz. Mindkét törvény egyezően szabályozza ugyanis, hogy ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztésből történt feltételes szabadságra bocsátás alatt elkövetett bűncselekmény miatt határozott tartamú szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságot megszüntetni és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés tartamáig, de legalább öt és legfeljebb húsz év közötti időtartamra elhalasztja.
Mindezek alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy miután az elkövetéskori és az elbíráláskori szabályozás azonos, ezért az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztásáról szóló döntés meghozatala során az elkövetéskori büntetőtörvény rendelkezései az irányadók.
Ezen – téves – álláspontja kialakítása során nem észlelte, hogy az elkövetéskor hatályos szabályozás még nem tette lehetővé a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának megállapítása során a határozott tartamú szabadságvesztésbe beszámított előzetes fogvatartás, valamint bűnügyi felügyelet (házi őrizet) idejének a figyelembevételét. Az erre vonatkozó – ténylegesen enyhébb – szabályozást a 2007. évi CLXII. törvény 1. §-a iktatta be az 1978. évi IV. törvény 47/B. § (6) bekezdéseként, és 2008. január 1. napjától volt hatályos. Ugyanezt a rendelkezést tartalmazza a Btk. 45. § (6) bekezdése is.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a Btk. 2. § (2) bekezdése alapján az elítéltre nézve az elbíráláskor hatályos törvény tartalmaz kedvezőbb rendelkezéseket, ezért jelen ügyben a Btk. rendelkezéseit tekintette az irányadónak, ezért mellőzte az elsőfokú végzés indokolásából az elkövetéskori büntetőtörvényre való hivatkozást.
Annak ellenére, hogy a törvényszék az ügyben alkalmazandó jogszabályként az elkövetéskori, 1978. évi IV. törvényt jelölte meg, mégis a Btk. 45. § (6) bekezdésének megfelelően a feltételes szabadságra bocsátás elhalasztásának legkorábbi időpontja meghatározásánál beszámította az előzetes fogvatartás és a házi őrizet teljes idejét, ami az elbíráláskor hatályos törvény alkalmazását jelenti. Az elsőfokú bíróság tehát a döntése meghozatalánál az elkövetéskori, illetve az elbíráláskori büntetőtörvényt kombinatív módon alkalmazta, annak ellenére, hogy a következetes bírói gyakorlat alapján a büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezés nem vezethet az elkövetéskori és az elbíráláskori büntetőtörvény vegyített alkalmazásához (BH 2010.264.).
Miután azonban a kifejtettek szerint jelen ügyben az elbíráláskori törvény az irányadó, a törvényszék beszámításra vonatkozó rendelkezései törvényesek.
Az összbüntetési eljárás lefolytatásával, és ezzel összefüggésben az eljárás felfüggesztésére vonatkozó védelmi érveléssel kapcsolatban a másodfokú bíróság az alábbiakra mutat rá.
Tényszerűen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a terheltet az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátását követően a bíróság két alkalommal határozott ideig tartó, végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. A különleges eljárás lefolytatását megalapozó 20 év szabadságvesztésre ítélését megelőzően a terheltet az F.-i Törvényszék Katonai Tanácsa 2014. október 22. napján kelt, illetve az F.-i Ítélőtábla 2016. március 21. napján jogerős határozatával, a 2012. június 23-án bűnsegédként elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettének kísérlete miatt visszaesőként 5 év 6 hónap fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság egyben az életfogytig tartó szabadságvesztés utáni feltételes szabadságot megszüntette, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 5 év 6 hónappal elhalasztotta.
Ezzel kapcsolatban helyesen rögzítette a törvényszék, hogy a halasztás törvényi mértékét a Btk. 94. §-a alapján megállapítható összbüntetés tartama nem befolyásolja.
Megjegyzi ugyanakkor a másodfokú bíróság, hogy az összbüntetési eljárás lefolytatására vonatkozó védői álláspont nem megalapozott.
A Btk. 93. § (2) bekezdése szerint összbüntetésbe csak olyan végrehajtandó szabadságvesztések foglalhatók, amelyeket az összbüntetésbe foglaláskor még nem hajtottak végre, vagy amelyeket folyamatosan hajtanak végre. Jelen esetben azonban a terhelttel szemben a két jogerős ítéletben kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés-büntetések nem hajthatók végre.
A Btk. 45. § (5) bekezdésében írt rendelkezés helyes értelmezéséből ugyanis az következik, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás alatt elkövetett bűncselekmény miatt kiszabott határozott tartamú szabadságvesztés nem hajtható végre, hanem az életfogytig tartó szabadságvesztés után alkalmazott feltételes szabadság kerül megszüntetésre, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának az elhalasztása történik meg a határozott tartamú szabadságvesztés tartamáig. Ekként a terhelt ténylegesen nem a vele szemben kiszabott határozott idejű szabadságvesztést tölti, hanem a feltételes szabadság megszüntetése folytán az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása folytatódik. Nincs ezért olyan több határozott ideig tartó szabadságvesztés, amely a Btk. 93. §-ában foglalt feltételeknek megfelel és összbüntetésbe foglalható.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság a Be. 837. § (1) bekezdés e) pontja szerinti tanácsülésen eljárva a törvényszék végzését a Be. 605. § (1) bekezdése alapján – az indokolás helyesbítése mellett – helybenhagyta.
(A Pécsi Ítélőtábla Bpkf.I.106/2021/9.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás