• Tartalom

661/2021. (XI. 30.) Korm. rendelet

661/2021. (XI. 30.) Korm. rendelet

az emelt szintű könnyűzenei képzési központ létrehozását biztosító beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 705/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról1

2021.12.02.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (4) bekezdés a)–c) pontjában, valamint 12. § (5) bekezdés a), b) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1–5. §2

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 661/2021. (XI. 30.) Korm. rendelethez3

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2021. december 3. napjával.

2

Az 1–5. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

Az 1. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére