BÜ BH 2021/68
BÜ BH 2021/68
2021.03.01.
I. A harmadfokú eljárásban – a Be. 617. §-a értelmében – alkalmazni kell a Be. 590. § (5) bekezdés b) pontját, miszerint az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálatnak van helye a bűnösséget megállapító rendelkezés vonatkozásában, ha a terheltet fel kell menteni, vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni.
A Be. 590. § (5) bekezdés b) pontjának érvényre jutásának természetes perjogi velejárója az adott ítéleti részek anyagi jogi helyességének felülbírálata, különben a felmentés, illetve megszüntetés kérdése tárgyában észszerű aggályoktól mentes álláspont nem lenne elfoglalható.
Értelemszerűen ez a rendelkezés a harmadfokú eljárásban egyrészt a Be. 618. § (2) és (3) bekezdésétől függetlenül érvényesül, másrészt az ítéletnek az e törvényi rendelkezéssel célzott része kívül áll a 618. § (4) bekezdése által szabályozott esetkörön.
Valójában a Be. 590. § (5) bekezdés b) pontja a Be. 618. § (1) bekezdése körébe tartozó tartalom, a 617. § folytán ott a helye.
Mindezek folytán kerül összhangba a Be. 650. § (1) bekezdés a) pontja (ami kizárja az anyagi jogi okból való felülvizsgálatot a harmadfokú bíróság jogerős ügydöntő határozata, illetve része ellen), és a Be. 649. § (1) bekezdés a) pontja, ami biztosítja anyagi jogi okból a felülvizsgálat alanyi jogát a 651. § szerint jogosult számára.
Mindezen túlmenően kétségtelen, hogy a harmadfok a felülvizsgálathoz képest annyiban tágabb, hogy mind a bűnösség megállapítását, mind pedig a büntetés vizsgálatát biztosítja, utóbbit pedig nem csupán a törvényes minősítés hibája, avagy önmagában vett anyagi jogi hiba esetén. Ezért van helye és jogi alapja jelen ügyben a büntetés vizsgálatának [Be. 590. § (5) bek. b) pont, 617. §, 618. § (1) bek.].
II. A Btk. 79. §-ában írtak szerint a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. A büntetés kétségtelen joghátrány, a büntetés kiszabása ekként joghátrány okozása, vagyis az elkövetőre vonatkozó rosszallás megtestesítése. Az elkövetett bűncselekmény viszont nyilvánvalóan szintén rosszat jelent.
Ehhez képest a büntetés lényege – hagyományosan – a rosszra (a bűnre) adott olyan válasz, amiben testet ölt az elkövetőre vonatkozó, az elkövető számára rossz, azaz joghátrány (szabadságelvonás, jogkorlátozás stb.) okozása.
A büntetés alakilag mindig megtorlás, vagyis az elkövető által elkövetett bűntettnek megfelelő, arányos joghátránnyal való viszonzása. A büntetés lényege, tartalma pedig egyfelől fenyítés, azaz az elkövető számára nehézséggel sújtás, másfelől a bűnhődés lehetőségének elindítása.
Ahhoz, hogy egy büntetés elérje célját általában elegendő, hogy a büntetés okozta rossz nagyobb legyen, mint a bűnből következő jó, és a rossznak túlsúlya alapján kell kiróni a büntetést és közömbössé tenni azt az előnyt, amelyet egy adott bűncselekmény elkövetése az elkövető számára jelentene. Ez a helyzet a más vagyonát károsító cselekmények esetében.
Az élet elvétele esetén viszont oly nagy a veszteség, hogy annak mérése szinte lehetetlen. Ezért ilyenkor – feltéve, hogy ennek törvényi lehetősége adott – az olyan büntetés válik vizsgálhatóvá, aminek tartama a mérhetetlen veszteség ellenében határozatlan.
Elítélés és büntetés kiszabása esetében az időmúlás kétségtelen enyhítő körülmény. Azonban a felsoroltak jelentősége a bűncselekményektől függően egészen eltérő lehet. A bűncselekmény elkövetésétől eltelt idő – miként a kényszerintézkedés alkalmazásának ideje – esetében minél súlyosabb egy bűncselekmény, annál hosszabb az az idő, amely időmúlás enyhítő körülményként értékelhető [Btk. 79. §, 80. § (1) bek., 26. § (3) bek. b) pont].
[1] A hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban eljárt törvényszék a 2018. október 30-án kihirdetett ítéletével az I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett emberölés bűntettében [Btk. 160. § (1) bek., (2) bek. d) pont] és felbujtóként elkövetett lopás vétségében [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bf) alpont], ezért mint visszaesőt – halmazati büntetésül – 18 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett emberölés bűntettében [Btk. 160. § (1) bek., (2) bek. d) pont] és lopás vétségében [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bf) alpont], ezért mint visszaesőt – halmazati büntetésül – 19 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Mindkét vádlott esetében a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napban határozta meg.
A kiszabott szabadságvesztésbe beszámította a vádlottak által előzetes fogvatartásban töltött időt; rendelkezett a bűnjelekről, valamint az eljárás során felmerült bűnügyi költség viseléséről.
[2] Kétirányú fellebbezések alapján eljárva az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2019. szeptember 20. napján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét mindkét vádlott tekintetében megváltoztatta.
Az I. r. vádlottat a felbujtóként, míg a II. r. vádlottat a tettesként elkövetett lopás vétsége [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bf) alpont] miatt emelt vád alól felmentette.
Megállapította, hogy az I. r. vádlott mint felbujtó, és a II. r. vádlott elkövették a Szabs. tv. 177. § (1) bekezdésében meghatározott tulajdon elleni szabálysértést, és az eljárást megszüntette.
Megállapította, hogy az eljárás során felmerült összesen 13 063 790 forint bűnügyi költségből az I. r. és a II. r. vádlott egyetemlegesen 11 990 177 forintot, az I. r. vádlott további 402 898 forintot, míg a II. r. vádlott további 380 546 forintot köteles megfizetni az államnak. A fennmaradó 290 169 forintot az állam viseli.
Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét mindkét vádlott tekintetében helybenhagyta azzal, hogy mellőzte a büntetés halmazati jellegére történő utalást. A kiszabott szabadságvesztés tartamába mindkét vádlott vonatkozásában beszámította az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől előzetes fogvatartás-ban töltött időt is; a másodfokú eljárásban felmerült 47 232 forint bűnügyi költségről akként rendelkezett, hogy azt az állam viseli.
[3] A másodfokú ítélettel szemben másodfellebbezést jelentett be az ügyész az I. r. és a II. r. vádlott terhére a lopás vétségének vádja alóli részfelmentésük miatt, e bűncselekményben is bűnösségük megállapítása, valamint büntetésük súlyosítása végett.
[4] Az I. r. vádlott és védője, a II. r. vádlott és védője a másodfokú bíróság ítéletét tudomásul vette.
[5] Az ügyészi fellebbezés a Be. 615. § (3) bekezdés a) pontja alapján a lopás vétsége tekintetében első fokon marasztaló, míg másodfokon felmentő ítéleti rendelkezésekre figyelemmel az e vonatkozásban ellentétes döntést sérelmezi.
[6] Indokai szerint az ítélőtábla az irányadó tényállás alapján tévesen következtetett arra, hogy a vádlottak nem valósították meg a lopás vétségét. A vádlottak a vagyon elleni cselekmény elkövetését már a sértetti ingatlanba történő bemenetel előtt elhatározták. Megtévesztő magatartásuk abban érhető tetten, hogy látogatásuk célja ebben az esetben – a korábbiaktól eltérően – nem a sértettel történő italozás, kártyázás volt, hanem telefonjának eltulajdonítása. Az ügyészi álláspont szerint a vádlottak éppen azt a helyzetet használták ki, hogy a sértett ismerte őket, megbízott bennük, e bizalmi viszony tette lehetővé számukra az ingatlanba történő bejutást. Ennélfogva a vádlottak cselekménye szabálysértési értékre elkövetett, helyiségbe megtévesztéssel bemenve elkövetett lopás vétségének minősül.
[7] A vádlottak által megvalósított lopás bűncselekménye, figyelemmel különös visszaesői minőségükre is, a minősített emberölés bűncselekménye mellett sem tekinthető jelentéktelen tárgyi súlyúnak, ezért a velük szemben kiszabott büntetés súlyosítása indokolt.
[8] A Legfőbb Ügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést változatlan tartalommal fenntartotta. A bűnösség körének indítványozott bővülése az ügyész szerint indokolttá teszi a büntetés kiszabásával összefüggő mérlegelő tevékenység újbóli elvégzését is. Ezzel összefüggésben az ügyészi fellebbezés határozatlan idejű szabadságvesztés kiszabására irányuló érveit is fenntartotta. E körben kiemelte, hogy az elsőfokú bíróságtól eltérően az ítélőtábla indokoltan állapította meg, hogy a vádlottak az ölési cselekményt egyenes szándékkal követték el az egyedülálló idős nő sértett sérelmére. A vádlottak cselekményének tárgyi súlya és kiemelkedő társadalomra veszélyessége mellett pedig figyelemmel kell lenni a visszaesői, illetőleg különös visszaesői minőségükre is, amelyek egyaránt a büntetés súlyosítását, a vádlottakkal szemben határozatlan idejű szabadságvesztés kiszabását indokolják. A bíróság által hivatkozott 4,5 éves időmúlás korántsem olyan súlyú, amely miatt életfogytig tartó szabadságvesztés alkalmazása ne lenne indokolt.
[9] Indítványozta, hogy a Kúria a Be. 624. § (1) bekezdése alapján a másodfokú ítéletet az ügyészi fellebbezésben foglaltaknak megfelelően akként változtassa meg, hogy az I. r. és a II. r. vádlottak bűnösségét mondja ki a Btk. 370. § (1) bekezdésében meghatározott, és a (2) bekezdés b) pont bf) alpontja szerint minősülő lopás vétségében is, az I. r. vádlottat mint felbujtót. Ezért halmazati büntetésként az I. r. és a II. r. vádlottat a Btk. 41. § (1) bekezdése alapján ítélje életfogytig tartó szabadságvesztésre, a Btk. 41. § (2) bekezdése alapján állapítsa meg, hogy annak végrehajtási fokozata fegyház, és a Btk. 42. §-a, valamint 43. § (1) bekezdése alapján határozza meg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját.
[10] Az I. r. vádlott 2020. január 13-i, március 23-i keltezésű észrevételében hivatkozott arra, hogy a bíróság nem vette figyelembe azon tanúk vallomását, akik a sértettet még a vádbeli cselekményt követő időben élve látták – bevásárolni menet –, ezzel szemben a bíróság elfogadta a II. r. vádlott rá nézve terhelő vallomását. Hivatkozott arra, hogy a sértett halálát félrenyelés következtében fulladás, nem pedig bántalmazás okozta, ezért az emberölés vádja alóli felmentésnek van helye. A 2020. augusztus 18-i keltezésű beadványában megismételte az eljárás során előadott védekezését, tagadta a bűncselekményben való részvételét. Ennek indokául előadta, hogy nem az ő, hanem a II. r. vádlott DNS-mintáját találták meg a helyszínen, kifogásolta az elkövetés időpontjának meghatározását.
[11] A II. r. vádlott 2020. augusztus 31-i keltezésű észrevételében az eljárt bíróság bizonyítékértékelő tevékenységét kifogásolva további DNS-vizsgálat elvégzését, elsődlegesen a terhére rótt cselekmény alóli felmentését, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítését kérte.
[12] A Kúria a másodfellebbezéseket a Be. 620. § (1) bekezdés zárófordulata szerint nyilvános ülésen bírálta el. A nyilvános ülés megtartása a Be. XX. Fejezete szerint telekommunikációs eszköz alkalmazásával történt.
[13] A nyilvános ülésen a Legfőbb Ügyészség képviselője az írásbeli indítványban foglaltakat változatlan tartalommal fenntartotta.
[14] Az I. r. vádlott védője a vádlott észrevételében írtakkal egyező tartalommal szólalt fel. Hivatkozott arra, hogy a vádlottak a sértett lakásába nem megtévesztő módon jutottak be, oda bejáratosak voltak, ezért az ítélőtábla jogi álláspontjával egyetértve a lopási cselekményt érintő felmentő rendelkezés helybenhagyását indítványozta azzal, hogy a kiszabott büntetés további súlyosítása sem indokolt.
[15] A II. r. vádlott védője felszólalásában az ügyészi fellebbezés elutasítását, és a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
[16] Az I. r. vádlott írásban benyújtott kérelmét fenntartotta, ártatlanságára hivatkozva poligráfos vizsgálat elvégzését indítványozta.
[17] A II. r. vádlott a bizonyítási eljárás továbbfolytatását, a helyszínen fellelt italosüvegről rögzített anyagmaradványok DNS szakértői vizsgálatának elvégzését, az eljárás megismétlését kérte.
[18] Az I. r. és a II. r. vádlott terhére bejelentett ügyészi fellebbezés a következők szerint alapos.
[19] A (másod)fellebbezés alapján harmadfokú eljárásnak van helye. Az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata elleni fellebbezés jogát a Be. 579. § (1) bekezdése általánosságban – a Be. 580. §-ában foglalt szűk körű kivételekkel, további feltétel előírása nélkül – biztosítja. Ezzel szemben a Be. 615. § (1) bekezdése a másodfokú bíróság ügydöntő határozata elleni fellebbezés lehetőségét kizárólag a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén biztosítja.
[20] A jogorvoslati, felülbírálati és a döntési jogkör összefügg. A jogorvoslat terjedelmének korlátozottsága kihat a felülbírálat terjedelmére, és maga után vonja a döntési jogkör meghatározottságát. Ugyanakkor a döntési jogkör fogalmilag nem lehetséges felülbírálati jogkör nélkül. Mindez a következőket jelenti.
[21] A Be. 615. § (1) és (2) bekezdése meghatározza a másodfellebbezés törvényi okát, a (3) bekezdés pedig a másodfellebbezés törvényi jogát.
[22] A Be. 615. § (1) bekezdése szerint a másodfokú ítélet ellen (másod)fellebbezésnek van helye, ha a másodfokú bíróság döntése az elsőfokú bíróságéval ellentétes.
[23] A 615. § (2) bekezdése szerint ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság
a) olyan vádlott bűnösségét állapította meg vagy olyan vádlott kényszergyógykezelését rendelte el, akit az elsőfokú bíróság felmentett vagy vele szemben az eljárást megszüntette,
b) az első fokon elítélt vádlottat felmentette vagy vele szemben az eljárást megszüntette,
c) a vádlott bűnösségét olyan bűncselekményben állapította meg, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett.
[24] Az ellentétes rendelkezés mint a másodfellebbezés törvényi okának rendeltetése nyilvánvalóan az, hogy lehetőség nyíljon az ellentétet, illetve eltérést eldöntő – így az első bűnösségmegállapítás, illetve a felmentés ellenében igénybe vehető – új eljárási fokra.
[25] A hatályos Be. ehhez, a korábbi eljárási törvényben is meglévő feltételhez hozzárendelte, hogy nem önmagában az eltérés, ellentét (objektíve), hanem annak fájlalása, sérelmezése (szubjektíve) adja ki együtt a harmadfokú eljárás megnyitását.
[26] Utóbbiról rendelkezik a 615. § (3) bekezdése, ami a másodfellebbezés törvényi joga, s ehhez kötődik a felülbírálat 618. § szerinti szabályozása.
[27] Ennek lényege, hogy az ellentétes döntés elengedhetetlen, de nem eleve, feltétlen (hivatalból), hanem csak akkor jelent harmadfokú eljárásra jogot, ha az ilyen, avagy azzal összefüggő rendelkezést a jogosult sérelmezi. Ez a sérelmezés jelent belépőt az érintett rész felülbírálatához, és ha a sérelem alapos, akkor nyílik meg a döntési jogkör. Tehát nem automatikusan van helye harmadfokú eljárásnak, hanem csak akkor, ha a jogosult a törvény adta jogával élve, valamely törvényi okból sérelmezi a másodfokú határozatot.
[28] E szabályozás által – tehát a jogorvoslat terjedelméhez, célra tartásához kötöttsége folytán – a harmadfokú eljárás közelített a felülvizsgálathoz, ami egyébként jellegét tekintve természetes, mivel a harmadfokú eljárás valójában nem a másodfokú revízió folytatása, hanem a felülvizsgálati revízió előrehozatala, jogerő előttre hozatala (aminek perjogi következménye, hogy kiváltja a későbbi anyagi jogi okból való felülvizsgálatot).
[29] Mindehhez járul a 618. § (4) bekezdése, miszerint a senki által nem támadott felmentő, avagy eljárást megszüntető rendelkezés nem bírálható felül, azonban ilyenkor is megmarad az a fellebbezési jog, ami az ilyen rendelkezéssel mint ellentétes döntéssel előállt törvényi ok esetében az ezzel összefüggő rendelkezés sérelmezésére biztosít fellebbezési jogot (Bhar.III.111/2019/8.).
[30] Ez tehát a harmadfok kapuja, aminek törvényi oka, valamint törvényi joga egyaránt biztosított jelen ügyben az ügyész és az érintett vádlottak esetében, s ezzel a joggal az ügyész élt is.
[31] Itt jegyzi meg a Kúria, hogy a felülbírálat lehetőségét – értelemszerűen – önállóan, a saját jogán nyitja meg az adott jogosult fellebbezési jogának (törvénynek megfelelő) gyakorlása.
[32] A Be. 618. § (1) bekezdése alapján a harmadfokú bíróság
a) a másodfokú ítéletnek
aa) a sérelmezett ellentétes döntését,
ab) azon rendelkezését, illetve részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett és
b) az elsőfokú és a másodfokú bíróság eljárását arra tekintet nélkül felülbírálja, hogy ki, milyen okból fellebbezett.
[33] A joghatályos ügyészi fellebbezés alapján a Kúria – első körben – a Be. 618. § (1) és (2) bekezdése szerinti terjedelemben felülbírálta a megtámadott másodfokú ítéletet, valamint az azt megelőző első- és másodfokú eljárást.
[34] Jelen ügyben az ügyészi másodfellebbezés az ellentétes döntés mellett mindkét vádlott esetében a kiszabott büntetést is támadta. Megjegyzi a Kúria, hogy erre nyilvánvalóan védelmi fellebbezés estén is lehetőség van [Be. 615. § (3) bek. a) és b) pont].
[35] A büntetéskiszabás a bűnösséggel, illetve a bűnösség terjedelmével nyilvánvalóan összefüggésben áll. Ezért, amennyiben a bűnösség terjedelme a másodfokú ítéletben eltérő az elsőfokú ügydöntő határozathoz képest, akkor az ellentétes döntéssel szükségképpen összefüggésben áll az is, hogy a másodfokú bíróság a bűnösségi kör változása ellenére miért nem változtatta meg, vagy – más esetben – miért az adott irányban és mértékben változtatta meg az elsőfokú bíróság által alkalmazott joghátrányt. Ezért ilyen esetben a büntetés szükségképpen – még érintetlenül hagyása esetén is – a másodfokú bíróság ítéletének olyan része, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett.
[36] Ez tehát jelen ügyben a harmadfokú fellebbezési jogból és felülbírálati okból következő döntési jogkör levezetése, és annak elvi tartalma. Ehhez képest válik biztosítottá a jogosultak jogorvoslati jogának érvényesítése [amit az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése garantál, s egyben a Be. 2. § (3) bekezdése által védett].
[37] Jelen ügyben mindez a következőket jelenti. Nem csupán ellentétes döntés van az ügyben, hanem az ügyész azt kifejezetten kifogásolta is, következésképpen helye van a büntetés – ügyész általi igénye szerinti – vizsgálatának, illetve felülbírálatának. Kétségtelen ugyanakkor, hogy egy szabálysértési értékhatárra elkövetett (két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett) lopásban való bűnösség kérdése lenne a vádlottak számára egyébként törvényben kilátásba helyezett büntetés (így akár életfogytig tartó szabadságvesztés) kiszabásának kulcsa.
[38] Ugyanakkor a Kúria – (összhangban a már kifejtettekkel) függetlenül az ellentétes döntés tárgyát képező bűnösség kérdésétől – a következők szerint látta jogi alapját a vádlottak büntetése vizsgálatának.
[39] Kétségtelen, hogy az ügyész akkor is kérhette volna a büntetés súlyosítását (vagy a védelem az enyhítést), ha az ellentétes döntést kifejezetten nem fájlalja. Kétségtelen ugyanis, hogy van ellentétes döntés, ami megnyitotta a harmadfok törvényi kapuját, kétségtelen az is, hogy az ügyész élt a másodfellebbezés jogával, végül kétségtelen az is, hogy az ügyésznek perjogi jogosultsága volt súlyosítást indítványozni.
[40] A Kúria – amint azt a Bhar.III.111/2019/8. számú határozatában is kifejtette – alapvető szempontnak tartja a perbeli jogorvoslati lehetőség biztosítását. Ehhez képest pedig nincs jogi alapja olyan értelmezésnek, ami kizárná a büntetés vizsgálatának felek általi igényét, illetve annak harmadfokú bíróság általi felül-bírálati, illetve döntési lehetőségét.
[41] Kétségtelen továbbá, hogy a harmadfokú eljárásban – a 617. §-a értelmében – alkalmazni kell az 590. § (5) bekezdés b) pontját, miszerint az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálatnak van helye a bűnösséget megállapító rendelkezés vonatkozásában, ha a terheltet fel kell menteni, vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni.
[42] Ugyanakkor nyilvánvaló (különösebb magyarázatot nem igényel), hogy az 590. § (5) bekezdés b) pontjának érvényre jutásának természetes perjogi velejárója az adott ítéleti részek anyagi jogi helyességének felülbírálata, különben a felmentés, illetve megszüntetés kérdése tárgyában észszerű aggályoktól mentes álláspont nem lenne elfoglalható.
[43] Értelemszerűen ez a rendelkezés a harmadfokú eljárásban egyrészt a 618. § (2) és (3) bekezdésétől függetlenül érvényesül, másrészt az ítéletnek az e törvényi rendelkezéssel célzott része nem esik, kívül áll a 618. § (4) bekezdése által szabályozott esetkörön.
[44] Valójában a Be. 590. § (5) bekezdés b) pontja a Be. 618. § (1) bekezdés körébe tartozó tartalom, a 617. § folytán ott a helye.
[45] Mindezek folytán kerül összhangba a Be. 650. § (1) bekezdés a) pontja (ami kizárja az anyagi jogi okból való felülvizsgálatot a harmadfokú bíróság jogerős ügydöntő határozata, illetve része ellen), és a Be. 649. § (1) bekezdés a) pontja, ami biztosítja anyagi jogi okból a felülvizsgálat alanyi jogát a 651. § szerint jogosult számára.
[46] Mindezen túlmenően kétségtelen, hogy a harmadfok a felülvizsgálathoz képest annyiban tágabb, hogy mind a bűnösség megállapítását, mind pedig a büntetés vizsgálatát biztosítja, utóbbit pedig nem csupán a törvényes minősítés hibája, avagy önmagában vett anyagi jogi hiba esetén. Ezért van helye és jogi alapja jelen ügyben a büntetés vizsgálatának.
[47] A felülbírálat tárgya értelemszerűen és főszabályként először az eljárási szabályok – azon belül a feltétlen, majd az ún. relatív hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabályok – megtartása, ezt követően pedig a tényállás megalapozottsága.
[48] Mindezek előrebocsátásával (és sorrendjében) a Kúria a felülbírálat során nem észlelt olyan – a Be. 607. § (1) bekezdése, illetve a Be. 608. § (1) bekezdése szerinti – eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezési okot képez, az ügy érdemi elbírálását kizárná [Be. 625. § (1) bek. és (2) bek.].
[49] Az első- és a másodfokú bíróság az eljárást a perjogi szabályokat betartva folytatta le.
[50] A felülbírálat ezt követő szempontja, hogy a másodfokú ítélet tényállásának a másodfellebbezéssel érintett része megalapozott-e.
[51] A harmadfokú bíróság a határozatát akkor alapíthatja a másodfokú ítélet alapját képező tényállásra, ha az további bizonyítás felvétele nélkül is megalapozott, vagy az iratok alapján azzá tehető, ekként a helyes tényállás megállapítható, avagy a helytelen ténybeli következtetés kiküszöbölhető (Be. 619. §).
[52] Az elsőfokú bíróság ítéletének I. pont alatti, lopási cselekményt leíró – váddal egyező – tényállását a másodfokú bíróság korrekciója nem érintette, e tényállás megalapozottságát fellebbezési támadás nem is érte.
[53] A másodfokú bíróság által ítélkezése alapjául elfogadott e tényállási pont megalapozott, ezért az irányadó volt a harmadfokú eljárásban is [Be. 619. § (1) bek.].
[54] Eldöntendő kérdés, hogy a sértett szabálysértési értékhatárt meg nem haladó értékű (9000 forint) mobiltelefonjának elvételét a vádlottak a sértett lakásába megtévesztéssel bemenve valósították-e meg vagy sem, s ezáltal cselekményük tulajdon elleni szabálysértésnek, avagy lopás vétségének minősül [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bf) alpont].
[55] Másképpen szólva, a lopási cselekményben való előzetes megegyezés, közös elhatározás önmagában megalapozza-e ezen minősítő körülmény megállapítását, ha a sértett saját akaratából engedi be ingatlanába a lakásba egyébként rendszeresen bejáratos, általa ismert vádlottakat.
[56] A helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult tudta és beleegyezése nélküli bemenetellel minősítés lényegében a jogtalan behatolásnak a Btk. (illetőleg az 1978. évi IV. törvény) előtti ítélkezési gyakorlatban a „besurranásnak” ismert módját szabályozza. A besurranás nem azonos a nyitott helyre egyszerű engedély nélküli bemenetellel, hanem az a bemenetelt akadályozó körülmények félrevezető, áltató módon, észrevétlenség biztosításával, tehát meg nem engedett eszközökkel való leküzdése mellett történő bejutást jelent (BH 1978.194.).
[57] Megtévesztéssel bemenetel esetén a félrevezető módon való bejutás, a bemenetel a használatra jogosult (tulajdonos) személy tudtával, hozzájárulásával történik, de az egyetértés azon a téves feltevésen alapul, amit az elkövető alakított ki a megtévesztett személy tudatában. Vagyis – amint a magánlaksértés ugyanezen fordulata esetében – a sértett engedélyezi ugyan a bemenetelt, de az erre vonatkozó akarata tévedésen alapul.
A beengedőnek tehát eleve nincs szándékában beengedni a tolvajt, valójában köztük ellentétes akarat mutatkozik, amelyet az elkövető, mint bejutást akadályozó körülményt ily módon küzdi le.
[58] Az irányadó tényállás – eldöntendő kérdés szempontjából, és a vádlottak cselekvőségét érintő – lényeges része a következő:
– az I. r. vádlott 2000. évben ismerte meg az 1955. születésű sértettet, mivel a sértettnek, illetőleg a sértett néhai élettársának segédkezett a ház körüli munkákban. A sértett élettársa 2014. évben hunyt el, halálát követően a sértett egyedül élt az ingatlanban és italozó életmódot folytatott, melynek során lakásán rendszeresen fogadta a vádlottakat, valamint más személyeket is annak érdekében, hogy velük közösen italozzon, kártyázzon.
– A vádlottak 2015. március 8. napján 14 óra után az m.-i áruháznál találkoztak, amikor is a II. r. vádlott elmondta az I. r. vádlottnak, hogy a telefonkészüléke meghibásodott, ezért szüksége lenne egy új készülékre.
– Az I. r. vádlott ekkor felajánlotta a II. r. vádlottnak azt, hogy amíg ő eltereli a sértett figyelmét annak lakásán, addig a II. r. vádlott el tudja tulajdonítani a sértett telefonkészülékét.
– Az áruházban az I. r. vádlott vásárolt egy 1,5 literes bort, majd ezt követően a vádlottak együttesen a sértett ingatlanához mentek annak érdekében, hogy a megbeszéltek szerint a sértett telefonkészülékét eltulajdonítsák.
– A sértett – mivel a vádlottakat korábbról jól ismerte, velük együtt szokott italozni, kártyázni – behívta az otthonába a vádlottakat, a lakóingatlanának bejárati ajtajától jobbra lévő első utcafronti szobába, ahol a vádlottak a sértettel együtt italozni kezdtek.
– Kis idő elteltével az I. r. vádlott az ingatlan konyhájába ment és oda kihívta magával a sértettet azért, hogy ez idő alatt – a korábbi megbeszélésüknek megfelelően – a II. r. vádlott a sértett telefonját el tudja tulajdonítani.
– Ezen helyzetet kihasználva a II. r. vádlott a szobában lévő szekrényből eltulajdonította a sértett mobiltelefon-készülékét, annak töltőjével együtt, összesen 9000 forint értékben.
[59] E tényekből kitűnően a sértett rendszeresen fogadta a lakásában a vádlottakat, akik oda bejáratosak voltak, többször vele közösen italoztak. A kérdéses napon a sértett – mivel a vádlottakat korábbról jól ismerte – behívta őket az otthonába.
[60] A „behívás” olyan kifejezett – és a vádlottak lakásba menő szándékával egyező irányba mutató – akaratnyilvánítás a sértett részéről, amelyhez jelen esetben semmilyen téves feltevés nem kapcsolódott. Ilyen, a vádlottak által okozott tévedésre utaló tényt, körülményt a tényállás nem tartalmaz.
[61] Rámutat a Kúria arra, hogy a megtévesztéssel való bemenetel esetén a lakásba, helyiségbe való bemenetel tekintetében kell megtévesztést okozni; ez alatt azonban nyilvánvalóan nem értendő a lopási szándék elhallgatása.
[62] Nem sértett törvényt tehát a másodfokú bíróság, amikor az I. r. vádlottat a felbujtóként, míg a II. r. vádlottat a tettesként elkövetett lopás vétsége [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bf) alpont] miatt emelt vád alól felmentette, megállapította, hogy az I. r. vádlott felbujtóként és a II. r. vádlott elkövették a Szabs. tv. 177. § (1) bekezdésében meghatározott tulajdon elleni szabálysértést, és e cselekmény miatti részében az eljárást megszüntette.
[63] Az eljárt bíróság – két fokon – egyező döntésével a vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett emberölés bűntettében [Btk. 160. § (1) bekezdés, (2) bekezdés d) pont, tényállás II. pont].
[64] Az ügyészi fellebbezés mindkét vádlott esetében a kiszabott büntetés súlyosítását is célozta.
[65] A továbbiakban a Kúria felülbírálati jogkörét a Be. 618. § (3) bekezdés a) pontja határolja be, ami a Be. 590. § (5) bekezdés a)-c) pontjában írtak felülbírálatát csak a Be. 615. § (3) bekezdése – jelen esetben immár annak b) pontja – szerinti, a büntetés mértékét támadó fellebbezés alapossága esetén teszi lehetővé.
[66] A Kúria ezért elsőként azt vizsgálta, hogy az eljárt bíróság által kiszabott büntetések az alkalmazott minősítés mellett törvényesek-e, és ennek során arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlottak esetében a határozott ideig tartó szabadságvesztés nem alkalmas a Btk. 81. §-ában írt büntetési célok valóra váltására.
[67] Ennélfogva a harmadfokú bíróság az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálta a Be. 590. § (5) bekezdés a)-c) pontjában meghatározottakat, vagyis az eljárási szabályok megtartásán túl
– a bűnösség megállapítására vonatkozó rendelkezést akkor, ha a terheltet fel kell menteni, vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni;
– és a bűncselekmény minősítésére vonatkozó rendelkezést.
[68] Az I. r. és a II. r. vádlott bűnösségére vont következtetés alapját nyilvánvalóan az elsőfokú bíróság által megállapított, és a másodfokú bíróság által kiegészített, ekként irányadónak tekintett tényállás képezi.
[69] E tényállás egyértelműen rögzíti a következőket:
– 2015. március 8. napján a délutáni órákban, miután a sértett és az I. r. vádlott visszajöttek a sértetti ingatlan szobájába, továbbfolytatták együttesen a II. r. vádlottal a kártyázást, illetőleg az italozást. Kártyázás közben az I. r. vádlott ismeretlen okból indulatossá vált, ezért az I. r. vádlott tenyérrel kétszer a sértettet a fején megütötte.
– Ezt látva a II. r. vádlott is bekapcsolódott a sértett bántalmazásába, így a vádlottak már közösen, együttesen, pontosan meg nem állapítható módon, de ököllel, közepes erővel, legalább négy ízben megütötték a sértettet a fején. A bántalmazás következtében a földre eső sértett mindkét vállát legalább közepes erővel megtérdelték, megtaposták, mellkasát nagy erővel minimálisan egy ízben megtaposták, vagy megtérdelték. A fentieken túl a II. r. vádlott a tulajdonát képező 7 cm pengehosszúságú késsel egy ízben a sértettet közepes erővel a bal vállán megszúrta.
– Az I. r. vádlotthoz köthető két fejre mért ütés és a II. r. vádlott által tanúsított késszúrás kivételével a vádlottak cselekvőségét elkülöníteni nem lehetett, az azonban bizonyos, hogy a sértett valamennyi sérülését a vádlottak okozták, bántalmazása során mindketten végig jelen voltak.
– A vádlottak ezt követően a sértettet lemeztelenítették, majd a hüvelyébe és a végbelébe egy 2 dl-es vodkás üveget dugtak. A bántalmazás következtében a magatehetetlenné vált sértettet a vádlottak a szoba padlóján hagyták meztelenül, majd pedig a helyszínről együtt távoztak 17 óra körül – pontosabban meg nem állapítható – időpontban.
– A sértett bántalmazásának befejezésekor gyakorlatilag mozgás- és önmentésre képtelen állapotban volt.
– A vádlottak együttes bántalmazása következtében a sértett összetett agysérülést, a mellkas kétoldali elülső felszínének nagy kiterjedésű bőr- és lágyrész-bevérzését, a szegycsont testének teljes haránt törését, kétoldali ablakos jellegű sorozatos bordatörést szenvedett el a bal felkar szúrt sérülése, a gát és a hüvely repedése, valamint a végbél nyálkahártya-repedése mellett.
– A sértett halála a gyomor tartalmának a légutakba történő félrenyelése következtében állt be, így a közvetlen halálok a sértett fulladása volt, amelyhez a koponyaűri sérülés és az összetett mellkasi trauma, valamint az egyéb sérülések okozta fájdalom – így a bal válltájék szúrt sérülése, valamint a hüvely és a végbél berepedése, bevérzése – együttesen vezettek.
[70] E tényállást az eljárt bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg, ezzel ellentétes okot vagy körülményt a Kúria az iratokban nem észlelt.
[71] Ezen tényállásra figyelemmel az I. r. és a II. r. vádlottat nyilvánvalóan nem kell felmenteni, illetve velük szemben az eljárást nem kell megszüntetni [Be. 590. § (5) bek. b) pont].
[72] Rámutat a Kúria, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megállapításánál elsősorban emberiességi, valamint erkölcsi szempontok a meghatározók. Az emberölés akkor minősül ily módon elkövetettnek, ha a cselekmény végrehajtása az élet kioltásához rendszerint szükséges kegyetlenséget meghaladó rendkívüli embertelenséggel történik, és a cselekmény a sértettnek olyan testi szenvedést, vagy lelki gyötrelmet okoz, amely az emberi élet kioltásával általában együtt járó szenvedést, gyötrelmet is lényegesen meghaladja.
[73] Azonban nem csupán a fizikai ráhatással járó fájdalomérzetnek van jelentősége, hanem annak a lelkiállapotnak is, amibe az elkövetés folytán a sértett kerül. Az ölés rossz, viszont nyilvánvaló többletgyötrelmet jelent az olyan ölési magatartás, ami szakadatlansága folytán teljes reménytelenségbe űzi a sértettet, aki ennélfogva saját halála szörnyűségét nemcsak fizikailag elszenvedi, hanem azt átéli (EBH 2013.B.7.).
[74] Jelen ügyben erről van szó.
[75] Az irányadó tényállás alapján a bíróság a vádlottak cselekményét törvényesen minősítette társtettesként elkövetett emberölés bűntettének [Btk. 160. § (1) bek., (2) bek. d) pont; Be. 590. § (5) bek. c) pont].
[76] A Kúria ezt követően azt vizsgálta, hogy a kiszabott büntetések az alkalmazott minősítés mellett a büntetés céljával összhangban állnak-e.
[77] A törvény – a korábbival egyezően és változatlan tartalommal – meghatározza a büntetés célját, és a büntetéskiszabás elveit [Btk. 79. §, 80. § (1) bek.].
[78] A Btk. 79. §-ában írtak szerint a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. A büntetés kétségtelen joghátrány, a büntetés kiszabása ekként joghátrány okozása, vagyis az elkövetőre vonatkozó rosszallás megtestesítése. Az elkövetett bűncselekmény viszont nyilvánvalóan szintén rosszat jelent.
[79] Ehhez képest a büntetés lényege – hagyományosan – a rosszra (a bűnre) adott olyan válasz, amiben testet ölt az elkövetőre vonatkozó, az elkövető számára rossz, azaz joghátrány (szabadságelvonás, jogkorlátozás stb.) okozása.
[80] A büntetés alakilag mindig megtorlás, vagyis az elkövető által elkövetett bűntettnek megfelelő, arányos joghátránnyal való viszonzása. A büntetés lényege, tartalma pedig egyfelől fenyítés, azaz az elkövető számára nehézséggel sújtás, másfelől a bűnhődés lehetőségének elindítása.
[81] Értelemszerűen annál erősebbek kell legyenek azon akadályok, amelyek az elkövetőket visszatartják a bűntettektől, minél ellentétesebbek azok a közjóval, és minél erősebbek azok a hatások, amelyek a bűntettekre ösztönzik őket.
[82] Ahhoz, hogy egy büntetés elérje célját általában elegendő, hogy a büntetés okozta rossz nagyobb legyen, mint a bűnből következő jó, és a rossznak túlsúlya alapján kell kiróni a büntetést és közömbössé tenni azt az előnyt, amelyet egy adott bűncselekmény elkövetése az elkövető számára jelentene. Ez a helyzet a más vagyonát károsító cselekmények esetében.
[83] Az élet elvétele esetén viszont oly nagy a veszteség, hogy annak mérése szinte lehetetlen. Ezért ilyenkor – feltéve, hogy ennek törvényi lehetősége adott – az olyan büntetés válik vizsgálhatóvá, aminek tartama a mérhetetlen veszteség ellenében határozatlan.
[84] E mérlegelési folyamatnak nyilvánvalóan vannak általános, és speciális (az elkövető személyéből és a cselekmény jellegéből adódó) szempontjai.
[85] Ez tehát a büntetés célja, és egy adott büntetés arányosságának lényege.
[86] Az első- és másodfokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó bűnösségi körülményeket túlnyomórészt helyesen ismerte fel, azonban nem súlyuknak megfelelően értékelte.
[87] A bíróság enyhítő körülményként értékelte a II. r. vádlott javára, hogy 1 kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.
[88] Ezzel szemben tényszerűen rögzítette, hogy a II. r. vádlott hajléktalan életmódot folytatott; a vádlottak egymást régóta ismerték, korábban közösen követtek el testi épség elleni bűncselekményt is, majd a büntetés-végrehajtási intézetből történő szabadulásukat követően is jórészt együtt töltötték napjaikat, melynek során közösen italoztak. Mindezekből az, hogy a II. r. vádlott gyermeke eltartásáról gondoskodik, javára szóló körülményként alappal nem merül fel.
[89] Mindkét vádlott esetében enyhítőként értékelte az időmúlást, ezen belül is azt, hogy a cselekmény elkövetése óta négy és fél év eltelt, a vádlottak mindvégig a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt álltak, a büntetés-végrehajtás intézet igazgatási jogkörében felmerült okot, azzal együtt, hogy rögzítette, a büntetőeljárásban hatósági késedelem nem volt tetten érhető.
[90] A Kúria rámutat a következőkre. Az időmúlás kétségtelen enyhítő körülmény. Azonban a felsoroltak jelentősége bűncselekményektől függően egészen eltérő lehet. A bűncselekmény elkövetésétől eltelt idő – miként a kényszerintézkedés alkalmazásának ideje – esetében minél súlyosabb egy bűncselekmény, annál hosszabb az az idő, amely enyhítő körülményként értékelhető. Az emberölés minősített esete életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett, a Btk. 26. § (3) bekezdés b) pontja értelmében pedig büntethetősége nem évül el.
[91] Jelen ügyben tehát – egy hatósági késedelem nélküli büntetőeljárásban – a cselekmény elkövetésétől eltelt öt és fél év időtartamnak, miként a kényszerintézkedés tartamának nyomatéka, illetve jelentősége közömbös.
[92] A másodfokú bíróság helyesen mellőzte a vádlottak személyiségzavarának enyhítő körülményként való értékelését, mivel az a beszámítási képességüket nem érintette.
[93] További enyhítő körülmény viszont nincs.
[94] Ezzel szemben mindkét vádlott esetében súlyosító körülmény a büntetett előélet, a visszaesést megalapozó elítélésen túli büntetettség, a tártettesi elkövetés, az ölési cselekmény egyenes szándékkal, nagyobb nyomatékkal az idős, egyedülálló nő sérelmére történő megvalósítása.
[95] A Kúria további súlyosító körülményként értékelte az ittas állapotban való elkövetést, és azt, hogy a cselekményt – a különös kegyetlenségen túlmenően – a sértett női mivoltának meggyalázásával hajtották végre. Ennek alapja az iratban nyomon követhető, és a tényállás is rögzíti.
[96] A súlyosító körülmények számára és jelentős nyomatékára tekintettel, a bűnösségi körülmények átértékelése alapján a Kúria úgy ítélte meg, hogy az I. r. és a II. r. vádlottal szemben határozatlan idejű szabadságvesztés-büntetés alkalmazása szükséges. Ezért az I. r. és a II. r. vádlott szabadságvesztés-büntetését a Btk. 41. § (1) bekezdése alapján életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította azzal, hogy a Btk. 41. § (2) bekezdése alapján annak végrehajtási fokozata fegyház. Meghatározta a Btk. 42. §-a, valamint 43. § (1) bekezdése alapján, hogy mindkét vádlott esetében a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja huszonöt év. Az eljárt bíróság által alkalmazott közügyektől eltiltás mellékbüntetés törvényes.
[97] A másodfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezései közül csupán az állam terhén maradó bűnügyi költség összege szorul pontosításra, mivel 7200 forint nyomozás során felmerült összegről nem történt ez ideig rendelkezés. Ezért azt a Kúria a rendelkező részben írtak szerint helyesbítette.
[98] A vádlottak a harmadfokú eljárásban tett észrevételeikben ártatlanságukra hivatkozva, lényegében a tényállás megalapozottságát vitatva a bizonyítási eljárás továbbfolytatását – poligráfos vizsgálat elvégzését, a bűnjelként lefoglalt italosüveg szakértői vizsgálatát – szorgalmazták.
[99] A harmadfokú eljárásban bizonyításnak nincs helye [Be. 619. § (1) bek.].
[100] Az iratokból kitűnően ezen bizonyítási igények már a megismételt eljárásban felmerültek, az első- és a másodfokú bíróság azonban ezek elvégzését szükségtelennek tartotta.
[101] Helytállóan hivatkozott a bíróság arra, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok mellett az ölési cselekmény esetében a büntetőjogi felelősség eldöntése szempontjából perdöntő jelentőségük nincs. A nyomozás során beszerzett genetikai szakértői vélemény tartalmazza ugyanis, hogy a II. r. vádlott tulajdonát képező fanyelű kés pengéjén a sértett és a II. r. vádlott kevert autoszómás DNS-profilja, míg a sértett körömmintájában a II. r. vádlott DNS profilja volt megtalálható. Ilyen körülmények között a helyszínen fellelt italosüveg további szakértői vizsgálata szükségtelen.
[102] A tényállás megalapozatlanságát sérelmező kifogás kapcsán rámutat a Kúria, hogy az valójában ugyanolyan gondolkodást igényel, mint a perújítás megengedhetősége esetében.
[103] A tényálláshoz kötöttség elvi indokát a Be. 167. § (3) és (4) bekezdése adja, ami szerint a bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott bizonyító ereje, a bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességében szabadon értékeli, és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg.
[104] Ezáltal biztosított a bizonyítékok meggyőződés szerinti, szabad értékelése, és védett azok mikénti mérlegelése.
[105] Megjegyzi a Kúria, hogy a ki nem használt bizonyítás nem a megalapozatlanság szinonimája. A má-sod- és harmadfokú felülbírálat során nyilvánvalóan másról van szó, mint az elsőfokú eljárásban, amikor egy jövőbeni döntés ténybeli alapjának megteremtése, kialakítása történik.
[106] Ami elsőfokú eljárásban bizonyítási igényként felmerülhet, másod- és harmadfokú eljárásban egyben mindig a meglévő ténybeli alappal szembeni kifogás, ami azonban már csak a törvényi feltételek, illetve korlátok között érvényesíthető.
[107] Ekként a Kúria a fellebbviteli főügyészség által bejelentett másodfellebbezést elbírálva az ítélőtábla ítéletét a büntetés kiszabása körében az I. r. és a II. r. vádlott tekintetében a Be. 624. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, a változtatással nem érintett egyéb rendelkezéseit a Be. 623. §-a alapján helybenhagyta.
(Kúria Bhar. III. 170/2020.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás