71/2021. (XI. 2.) ME határozat
71/2021. (XI. 2.) ME határozat
Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a világűr békés célú kutatása terén megvalósuló „Csibisz–AI”, „Obsztanovka–2” és „Trabant” közös magyar–orosz űrmissziós projektekben való együttműködés kialakításáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról
2021.11.02.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a világűr békés célú kutatása terén megvalósuló „Csibisz”, „Obsztanovka–2” és „Trabant” közös magyar–orosz űrmissziós projektekben való együttműködés kialakításáról szóló megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) létrehozásával;
2. felhatalmazom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom a külgazdasági és külügyminisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el;
4. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a Megállapodás létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert és az igazságügyi minisztert, hogy a Megállapodás létrehozását követően a Megállapodás szövegének végleges megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
