• Tartalom

BK ÍH 2021/71.

BK ÍH 2021/71.

2021.09.01.

A védő részére felkészülési díj megállapításának az eljárási cselekményen történő részvétel nem feltétele, de a felkészülési díj alapja csak a védelem körében kifejtett tényleges védői tevékenység lehet [Be. 46. § (9) bekezdés; 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet 7. § (2) bekezdés; Alkotmánybíróság III/1751/2020. számú határozata; BH 2020.137.]

A törvényszék a kirendelt védő felkészülési díj megállapítására irányuló indítványát elutasította.
Az elsőfokú végzés indokolása szerint az ítélőtábla perújítást rendelt el a terhelt ügyében, majd a törvényszék 2021. január 19. napján kelt végzésével a Be. 44. § a) és b) pontjára figyelemmel védőt rendelt ki a terhelt részére. Védőként a megyei ügyvédi kamara dr. N. B. ügyvédet jelölte ki. A bíróság a kirendelt védő részére megküldte a vádiratot, az alapeljárásban született első- és másodfokú határozatot, az ítélőtábla perújítást elrendelő végzését, valamint a 2021. március 5. napjára kitűzött tárgyalásra szóló idézést. A védő a bíróság elektronikus úton megküldött határozatát 2021. január 22. napján töltötte le.
Ezt követően 2021. január 29. napján dr. K. T. ügyvéd csatolta védői meghatalmazását. A bíróság végzésében megállapította a kirendelés megszűnését és erről a határozat megküldésével a kirendelt védőt értesítette. A védő a bíróság elektronikus úton megküldött határozatát 2021. február 5. napján töltötte le.
Dr. N. B. ügyvéd 2021. február 23. napján érkezett beadványában kérte felkészülési díja megállapítását a Be. 46. § (9) bekezdésére és a pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő részére megállapítható díjról szóló 32/2017. (XII. 27.) IM rendeletre (a továbbiakban: IM rendelet) hivatkozással, tekintettel arra, hogy kirendelt védői tevékenysége körében a részére kézbesített iratokat kinyomtatta és elolvasta, azokból felkészült, majd azokat a meghatalmazott védő részére átadta.
A törvényszék álláspontja szerint a kirendelt védő indítványa nem volt megalapozott, melyet a következőkkel indokolt.
A Be. 46. § (9) bekezdése szerint a kirendelt védő közreműködéséért díjra és költségei megtérítésére is jogosult. Az IM rendelet 1. § (1) bekezdése szerint a kirendelt védőt a bírósági eljárásban és a büntetőeljárás vádemelésig terjedő szakaszában végzett tevékenységért munkadíj és költségtérítés (a továbbiakban együtt: díj) illeti meg. A kirendelt védőt megillető munkadíj elemei között az IM rendelet 7. §-a az eljárási cselekményen történő részvételt, illetve – amennyiben azt nem lehet megtartani – a megjelenés díját, a fogvatartásban lévő terhelttel folytatott megbeszélés díját és a felülvizsgálati indítvány előterjesztésének díját szabályozza. Az IM rendelet 7. § (2) bekezdése szerint a kirendelt védőt felkészülési díjként az eljárási cselekményen való részvételért eljárási cselekményenként az (1) bekezdés alapján kiszámított díj húsz százalékának megfelelő összeg illeti meg.
Az IM rendelet 7. § (3) bekezdése értelmében a felkészülési díj ügyenként legalább a kirendelt ügyvédi óradíj háromszorosának, legfeljebb a kirendelt ügyvédi óradíj harmincszorosának megfelelő összeg.
A bírói gyakorlat szerint az IM rendelet 7. § (2) bekezdése szerinti felkészülési díj megállapításának az eljárási cselekményen történő részvétel nem feltétele, arra sor kerülhet abban az esetben is, amennyiben az eljárás eljárási cselekmény tartása nélkül, vagy a védő távollétében megtartott eljárási cselekményt követően fejeződik be (BH 2020.137.). A felkészülési díj a Be. 46. § (9) bekezdése szerint a védőt a közreműködéséért megillető díjazás egyik eleme, mely a védőt a büntetőeljárás során ellátott – az IM rendelet szerint egyéb módon nem ellentételezett – védői tevékenységéért illeti meg. Ezen értelmezést támasztja alá az IM rendelet 7. § (2) bekezdésében rögzített azon rendelkezése, hogy a helyettes védő felkészülési díjra nem jogosult és ezt támasztja alá az Alkotmánybíróság III/1751/2020. számú határozatához fűzött indokolás [21] és [28]-[35] bekezdése, valamint a BH 2019.217. és BH 2020.137. számú eseti döntés is. Ilyen – külön díjazással nem járó – védői tevékenység lehet a felülvizsgálati eljárásban az észrevétel előterjesztése (BH 2020.287.) vagy az eljárás iratainak tanulmányozása (BH 2019.217.) A törvényszék a védő nyilatkozata és a rendelkezésre álló iratok alapján azt állapította meg, hogy a kirendelt védő eljárási cselekményen nem vett részt, a vádlottal a kapcsolatot nem vette fel, az eljárás iratait nem tanulmányozta, az iránt kérelmet sem terjesztett elő, a bíróság felé indítvánnyal nem élt, észrevételt nem tett és egyéb beadványt sem szerkesztett, jogorvoslattal támadható határozatot át nem vett, így annak gyakorlásáról állást foglalnia sem kellett. A védő nyilatkozata szerint átvette, elolvasta, majd a meghatalmazott védő részére továbbította a részére kézbesített iratokat.
Mindebből a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a kirendelés mindösszesen 15 napos tartama alatt a kirendelt védő olyan védői tevékenységet nem fejtett ki, melyre tekintettel részére az IM rendelet 7. § (2) bekezdése szerinti felkészülési díj megállapítható lenne, önmagában a kirendelés tényéből ez nem következik.
A végzés ellen dr. N. B. ügyvéd terjesztett elő fellebbezést, amelyben előadta, hogy a részére megküldött iratok átvétele a kirendelt védői minőségében történt, ezért azok áttanulmányozása is megalapozza a felkészülési díjra való jogosultságát. Mivel a védő kötelessége az iratok továbbítása az új védő részére, a felkészülési díj ezen tevékenység után is megilleti. Előadta, hogy a felkészülési díj kifizetése részére jogosan járó átalány, mivel időt és pénzt fordított az ügyre (nyomtatás, folyamatos informatikai fejlesztések).
A fellebbviteli főügyészség átiratában a fellebbezést alaposnak találta, a törvényszék végzésének megváltoztatására és a minimálisan adandó 18 000 Ft felkészülési díj megállapítására tett indítványt.
Az ítélőtábla a végzés ellen bejelentett fellebbezést nem találta alaposnak.
A törvényszék érvelésével, melyet az irányadó bírói gyakorlatot bemutató AB határozattal és eseti döntésekkel is alátámasztott, az ítélőtábla maradéktalanul egyetértett.
Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy a felkészülési díj a Be. 46. § (9) bekezdése szerint a védőt a közreműködéséért megillető díjazás egyik eleme, mely a védőt a büntetőeljárás során ellátott – az IM rendelet szerint egyéb módon nem ellentételezett – védői tevékenységéért illeti meg.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a védői tevékenység mindig, a konkrét ügyben képviselt vádlott érdekében kifejtett aktív magatartást feltételez, csakúgy, mint a Be. 46. § (9) bekezdésében megfogalmazott közreműködés.
Ennek az aktív tevékenységnek nem szükséges feltétlenül párosulni valamely eljárási cselekményen való személyes részvétellel (BH 2020.137.), de mindenképpen valamilyen, az ügyet érintő érdemi aktusnak kell lennie.
Ilyen lehetett volna a kirendelést követő tárgyalás előkészítő szakban – az elsőfokú bíróság végzésben is példálózva felsorolt – irattanulmányozás, a terhelttel történő kapcsolatfelvétel, kérelem, bizonyítási indítvány, észrevétel előterjesztése stb.
A kirendelt védő által hivatkozott mozzanatok: az elektronikusan érkező bírósági iratok letöltése, új védő belépése esetén továbbítása, olyan feladatok, amelyek az általános ügyvédi tevékenység részei. A kötelező elektronikus kapcsolattartáshoz szükséges folyamatos informatikai fejlesztések, illetőleg az iratok nyomtatása, postázása olyan költségek, amelyek nem kizárólag a kirendelt védői feladatok körében merülnek fel, hanem az ügyvédi iroda működésével függenek össze. Az ügyvéd ilyen irányú kötelezettségei nem a Be. kirendelt védőre vonatkozó szabályain, hanem az E-ügyintézési törvény és az ügyvédi törvény előírásain alapulnak.
Osztotta az ítélőtábla a törvényszék álláspontját abban, hogy a kirendelés 15 napos tartama alatt a kirendelt védő olyan érdemi védői tevékenységet nem fejtett ki, melyre tekintettel részére az IM rendelet 7. § (2) bekezdése szerinti felkészülési díj megállapítható lenne.
Az ítélőtábla a fentiekre figyelemmel a törvényszék végzését a Be. 614.§ (4) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Bpkf.II.210/2021/3.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére