• Tartalom

778/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet

a Danube InGrid projekt megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé, valamint a Danube InGrid projekt kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról

2021.12.24.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (4) bekezdés a)–c) pontjában, valamint 12. § (5) bekezdés a), d) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az ingatlan-nyilvántartás szerinti, az 1. mellékletben meghatározott helyrajzi számú ingatlanokon, valamint ezen ingatlanokból a telekalakítási eljárásban hozott, véglegessé vált döntés alapján kialakított ingatlanokon a Danube InGrid projekt keretében elosztó hálózat kiépítésére, hálózati fejlesztésekre irányuló beruházással (a továbbiakban: Beruházás) összefüggő, a 2. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének megkezdéséhez szükségesek.

(3) A Kormány kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítja a Beruházást, amelynek helyszíne az 1. mellékletben meghatározott ingatlanok területe.

2. § (1) A Beruházással összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni,

b) településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, és

c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

(2) Az 1. melléklet szerinti ingatlanok vonatkozásában az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletet és a hatályos településrendezési eszközöket azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az ingatlan-nyilvántartás szerinti, a 3. mellékletben meghatározott helyrajzi számú ingatlanok kivételével az építtető földkábeles megoldás alkalmazására nem kötelezhető.

3. § (1) A Beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő – az előzetes vizsgálati eljárás és a környezeti hatásvizsgálati eljárás, valamint a természetvédelmi hatósági eljárás kivételével, illetve ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg – tizenöt nap.

(2) A Beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő – ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg – nyolc nap.

4. § A Kormány a Beruházással összefüggő kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó kormánymegbízottként a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottat jelöli ki.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

6. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 778/2021. (XII. 23.) Korm. rendelethez

A Beruházással érintett, 1. § (1) bekezdése szerinti ingatlanok

 

A

B

1.

Település

Ingatlan helyrajzi száma

2.

Ászár

58, 209/1, 228, 248/2, 248/3, 248/4, 266, 363/1, 363/6, 363/7, 363/8, 1114

3.

Bajna

058/5, 064/2, 064/4, 064/19, 064/20, 064/48, 064/130, 064/144, 064/145, 0138/3, 0138/4, 0145, 0146, 0154/2, 0155/2, 0155/3, 0264/3, 0264/4, 0264/5, 0264/6, 0264/7, 0264/8, 0264/9, 0264/12, 0265/2, 0265/3, 0276/1, 0278, 0282, 0283/3, 0283/4, 0283/5, 0283/6, 0283/8, 0283/9, 0283/10, 0283/11, 0284, 0286, 0287, 0291/1, 0291/2, 0291/3, 0291/4, 0296, 77/13, 386, 388, 393, 448, 449, 450, 453/1, 567/1, 788, 907/13, 908/1, 908/2, 911/2, 911/5, 916/1, 972

4.

Bakonybánk

068/1, 070/14, 0119/2, 0120, 0123, 0130/18, 0130/22, 0132, 0134, 0135

5.

Bakonygyirót

03/2, 04, 07/1, 07/2, 07/3, 07/4, 07/5, 07/6, 07/7, 07/8, 07/9, 07/10, 07/11, 07/12, 010, 011/1, 011/2, 011/3, 012, 013/1, 013/4, 015/7, 015/8, 038, 040/1

6.

Bakonyoszlop

020, 0108, 0110/1, 0110/2, 0110/3, 0110/4, 0111, 0113, 0114, 0115, 0117, 0125, 0126, 0128/3, 0128/7, 0128/10, 0128/11, 0128/12, 0128/13, 0129, 0130, 0131, 0133/3, 0135/3, 0135/4, 0135/5, 0135/6, 0136

7.

Bakonyszentiván

052/26, 054/2, 054/3, 060, 061/10, 061/19, 061/20, 062, 075, 076, 077, 078, 086

8.

Bakonyszentkirály

086, 088, 089, 090, 092/6, 092/7, 092/8, 092/9, 095, 096/1, 096/2, 096/3, 097, 099, 0100, 0101, 0104, 0105, 0185/11, 0185/12, 0186, 0187/4, 0187/9, 0187/10, 0187/11, 0187/15, 0187/16, 0187/17, 0187/18, 0187/19, 0187/20, 0187/21, 0187/22, 0187/23, 0187/25, 0187/26, 0187/27, 0187/28, 0187/29, 0189, 0190/2, 0190/4, 0190/5, 0190/6, 0190/7, 0191, 0192, 0194/4, 0194/2, 0194/24, 0194/25, 0194/23, 0194/26

9.

Bakonyszentlászló

03/14, 07, 08/2, 09, 010/2, 010/13, 010/26, 014/2, 019, 023/7, 023/18

10.

Bakonyszombathely

0227, 0228, 0240, 0241/1, 0241/2, 0241/3, 0242, 0243, 0257/2, 0257/5, 0257/6, 0257/7, 0270/2, 0272, 0275, 0276, 0280/1, 0280/2, 0281, 0282/10, 0282/11, 0295/6, 0295/35, 0295/36, 0302, 0306/7, 0339/10, 0340/1, 0340/2, 0340/3, 0340/4, 0341, 0342, 0343/1, 0343/7, 0351, 0352, 0356, 0357, 0373/1, 0383/1, 0383/9

11.

Bakonytamási

0118, 0130/3, 0130/7, 0130/8, 0132, 0135/10, 0135/12, 0135/13, 0135/14, 0145/1, 0151/1, 0151/2, 0151/3, 0151/4, 0151/5, 0153/12, 0153/15, 0153/16, 0153/17, 0153/18, 0153/19, 0153/20, 0153/21, 0153/22, 0154, 0155/2, 0155/3, 0155/5, 0156/6, 0156/7, 0156/14, 0157/1, 0157/3, 0157/4, 0157/7, 0157/8, 0157/10, 0157/12, 0157/15, 0157/19, 0160, 0167/9, 0167/10, 0167/11, 0167/12, 0167/13, 0168/1, 0168/11, 0168/12, 0169, 0171/5, 0171/6, 0171/7, 0171/8, 0171/9, 0171/10, 0172, 0173, 0174, 0176/2, 0177, 0180/4, 0180/5

12.

Balatonfőkajár

041/2, 050/2, 050/17, 062, 064, 066, 067, 068/2, 828, 829/3, 829/4, 830, 854, 855/1, 856, 2309, 2319/5, 2320/1, 2320/3, 2328, 2329/2, 2329/3, 2329/4, 2330

13.

Béb

022/1, 022/22, 022/25, 022/30

14.

Beled

074/23, 074/27, 074/37, 074/40, 074/41, 0134/1, 0134/2, 0145/2, 0146, 0150, 0162/1, 0163/11, 0163/24, 0163/25, 0163/28, 0163/29, 0163/40, 0163/41, 0163/42, 0163/43, 0163/44, 0163/45, 0163/46, 0163/47, 0163/48, 0163/49, 0167, 0198/1, 0212/4, 0212/6, 0220/13, 0220/15, 0220/16, 0220/17, 0220/18, 0233, 0236/3, 0236/12, 0236/13, 0236/24, 0236/25, 0236/28, 0236/29, 0249/40, 0249/41, 0249/43, 0245

15.

Bogyoszló

017, 018/2, 018/3, 018/4, 019, 020/7, 020/8, 020/9, 020/10, 020/11, 020/12, 020/13, 047/43, 047/44, 047/45, 047/46, 047/47, 047/48, 047/49, 047/50, 047/51, 047/52, 047/54, 047/55, 047/61, 047/62, 052, 054/7, 054/8, 054/9, 055, 056, 057/1, 057/2, 057/3, 057/4, 057/5, 066/19, 066/20, 071, 073, 074/1, 075/9

16.

Csáfordjánosfa

09/2, 09/10, 072, 073/7, 073/8, 073/11, 073/23, 075, 076/10, 076/11, 076/12, 078, 079/5, 086, 091/24, 091/26, 091/27, 091/28, 097, 098/17, 098/18, 098/20, 098/24, 098/25

17.

Csánig

017/3, 017/5, 017/6, 017/7, 017/8, 017/10, 017/11, 063/2, 063/3, 063/4, 064/9, 064/10, 064/11, 064/12, 064/13, 064/14, 064/15, 064/16, 064/17, 064/18, 064/19, 064/20, 064/21, 064/22, 065, 071, 073/3, 073/5, 073/6, 073/7, 073/9, 073/10, 073/11, 073/12, 073/13, 073/14, 073/15, 078, 085

18.

Csép

072/3, 072/4, 075, 078/1, 078/2, 078/3, 079, 080, 082/29, 082/30, 082/31, 082/32, 082/33, 082/34, 082/35, 082/36, 083, 084/1, 084/2, 084/3, 084/4, 084/5, 084/6, 084/7, 085/1, 085/2, 0102/1, 0102/2, 0104, 0106/8, 0106/10, 0106/11, 0106/12, 0106/13, 0106/19, 0106/23, 0106/24, 0107, 0108/25, 0115, 0118/4, 0118/5, 0118/7, 0118/8, 0118/9, 0118/10, 0119/1, 0119/2, 0121/1, 0134, 0136, 0139, 0142, 0143/1, 0145, 0146/1, 0146/3, 0146/4

19.

Csepreg

034/4, 034/7, 034/8, 034/38, 034/44, 034/50, 039, 040/3, 040/19, 040/20, 040/21, 040/23, 040/24, 040/25, 046, 047, 048/5, 048/72, 0164/2, 0188/3, 0188/5, 0191/3, 0191/4

20.

Csesznek

011/2, 011/7, 011/8, 011/9, 011/10, 011/11, 011/12, 011/14, 011/15, 018, 020, 021/2, 021/3, 021/4, 021/5, 021/6, 021/10, 021/14, 021/15, 021/16, 021/18, 021/20, 021/21, 021/39, 021/40

21.

Csorna

0217/2

22.

Csót

078, 079/1, 080, 081/2, 081/9, 081/11, 081/12, 081/16, 081/18, 081/19, 081/20, 081/21, 081/23, 082, 083/2, 083/3, 083/4, 089/4, 089/5, 089/6, 096, 097, 098/4, 098/5, 098/7, 098/11, 098/12, 098/16, 0101/5, 0101/11, 0101/24, 0101/25, 0101/26, 0101/27, 0101/29, 0101/30, 0111, 0112/3, 0113, 0114/4, 0114/5, 0115/5, 0116/14, 0116/15, 0117/4, 0118/1, 0119, 0151/5, 0151/6, 0151/7, 0151/8, 0151/9, 0151/11, 0151/18, 0151/19, 0151/20, 0151/21, 0152, 0153/1, 0153/2, 0153/3, 0154, 0155/1, 0155/2

23.

Dozmat

176/8, 181/1, 181/2, 181/3, 181/4

24.

Eplény

092/4, 0216/4, 0217, 0220, 0221, 0222, 0223, 0224, 0225, 0226, 0227, 0228

25.

Epöl

03, 0279/3, 0279/4, 0279/11, 0279/12, 0298, 126, 127, 130, 131, 132, 135/2, 136, 137, 138, 142/3, 580/18, 580/33, 580/34

26.

Ete

0115/1, 0115/4, 0115/6, 0115/8, 0115/10, 0115/12, 0116/1, 0116/2, 0116/4, 0116/5, 0116/6, 0116/7, 0116/8, 0116/9, 0116/10, 0116/11, 0116/12, 0116/13, 0116/14, 0133, 0163/5, 0164, 0165/3, 0165/4, 0165/5, 0165/6, 0165/7, 0165/8, 0165/9, 0165/10, 0165/11, 0165/12, 0165/13, 0165/14, 0165/15, 0165/16, 0180, 0185/3, 0186/27, 0186/28, 0186/29, 0186/30, 0186/31, 0186/32, 0189/12, 0207/2, 0208/2, 0208/5, 0208/6, 0208/7, 0208/8, 0208/9, 0208/10, 0209, 0221/6, 0221/7, 0221/8, 0221/9, 0221/10, 0226, 0228/9, 0228/28, 0228/29, 0228/30, 0228/31, 0228/32, 0228/33, 0228/34, 0228/35, 0228/36, 0228/37, 0228/38, 0228/39, 0228/40, 0228/41, 0228/42, 0228/43

27.

Gic

042, 045, 046, 047, 049, 053, 054, 055, 058/1, 060, 063

28.

Gyermely

02/3, 02/6, 02/10, 08/1, 038, 040, 041/1, 041/2, 041/3, 041/4, 043, 044, 046/3, 046/4, 046/6, 046/11, 047, 048/1, 048/2, 049, 050, 0109/3, 0109/6, 0111/1, 0111/4, 0111/8, 0111/9, 0111/11, 0112/2, 0112/5, 0112/6, 0112/7, 0112/8, 0112/9, 0112/10, 0114, 0119, 0120, 219/21, 219/22, 219/23, 219/24,

29.

Hajmáskér

03/4

30.

Héreg

030/3, 068, 074/21, 074/22, 081, 082/1, 091, 2523, 2597/2, 2597/3, 2597/4, 2597/5, 2607, 2608, 2609, 2611, 2612, 2613, 2614, 2615, 2616, 2617, 2618, 2619

31.

Hosszúpereszteg

0286/1

32.

Iklanberény

02/7, 02/15, 02/16, 02/18, 03, 04/1, 05

33.

Iván

066/20, 066/22, 066/23, 080, 081, 082, 083/1, 083/2, 091/1, 096, 097, 098, 099, 0100, 0492/5

34.

Királyszentistván

041, 042, 048/10, 051/18, 052, 053/1, 054/16, 054/17, 054/18, 054/19, 054/20, 054/21, 054/22, 054/28, 054/29, 054/31, 054/33, 054/34, 054/35, 054/36, 054/37, 054/38, 054/39, 054/40

35.

Kisbér

050/2, 051/3, 051/4, 053, 054, 055, 056, 068, 069/12, 069/13, 069/14,
069/18, 077, 091, 092, 093/3, 093/4, 098, 0110/4, 0112, 0120, 0121,
0122/7, 0122/8, 0126, 0129/9, 0129/15, 0129/18, 0129/20, 0129/21, 0129/22, 0129/23, 0129/25, 0129/26, 0129/36, 0129/37, 0129/38, 0129/39, 0131, 0132, 0135/1, 0136/1, 0137, 0138/2, 0138/3, 0138/4, 0139/1, 0139/2, 0140/2, 0141/2, 0142/3, 0142/11, 0142/13, 0144/1, 0146, 0148/1, 0148/2, 0148/3, 0148/4, 0155, 0157/1, 0157/2, 0157/3, 0157/4, 0158, 0160, 0161/2, 0163/1, 0163/2, 0163/3, 0180/6, 0185, 0186, 0187/3, 0187/4, 0187/5, 0187/6, 0187/7, 0187/8, 0190/3, 0190/4,
0190/5, 0191, 0194/4, 0194/5, 0194/6, 0196/2, 0196/3, 0198/11, 01002,
01005, 01006/5, 01006/14, 01006/18, 01007, 01008/2, 01008/4, 01008/6, 01017/1, 01017/2, 01101, 01102/4, 01102/9, 01103, 01110/4, 01112, 01117/2, 01117/15, 01117/16, 01120, 309, 1122/3, 1122/4, 1207, 1208, 1282, 1283, 1284, 1285, 1286, 1287, 1305, 1306, 1343, 1380, 1464/5, 1464/7, 1465, 6040, 6041/2, 6041/3, 6041/4, 6042, 6043, 6044/1, 6045

36.

Kisgörbő

073/1

37.

Kisigmánd

04, 06/1, 06/2, 07/1, 010/2, 011/6, 011/7, 011/9, 013/1, 020/5, 020/8, 020/9, 020/16, 020/17, 020/19, 022, 023/2, 023/4

38.

Lábatlan

42

39.

Lázi

040/1, 040/2, 041, 042, 048/8, 048/9, 048/10, 048/11, 048/12, 052, 055/12, 055/13, 059, 062/3, 062/5, 063, 073, 076/10, 076/19, 076/20, 076/21, 076/22, 077, 079/9, 085, 086/1, 087, 088/1, 088/2, 090, 095/19, 095/38, 095/39, 095/52, 095/55, 0122/3, 0122/4, 0122/5, 0122/6, 0122/8, 0122/9, 0122/25, 0122/26, 0128/1, 0128/2, 0128/3, 0128/4, 0101, 0102, 0130, 0144, 0171, 101, 102, 130, 144, 171, 312, 330/3, 330/4

40.

Lepsény

035/33, 051/1, 051/2, 052/3, 052/4, 052/5, 052/6, 055, 060, 061/1, 061/2, 061/3, 061/4, 061/5, 061/6, 062, 063/2, 063/10, 063/11, 063/18, 063/19, 063/20, 063/21, 063/23, 063/25, 063/33, 063/35, 063/36, 063/37, 071/1, 075, 083/2, 083/5, 083/7, 084, 085/1, 085/2, 086/1, 70, 71, 72, 74, 75, 76, 77

41.

Litér

018/3

42.

Lócs

65, 72, 071/3, 071/6, 079/2, 079/10, 079/11, 090/19, 090/21, 090/22

43.

Lövő

022, 027/4, 027/7, 029/2, 029/3, 0127/6, 0127/7, 0132, 0133/7, 801/1, 802/3, 802/4, 802/5

44.

Magyarkeresztúr

05, 07/4, 07/5, 07/6, 07/7, 07/8, 07/9, 07/10, 07/11, 07/12, 07/13, 07/14, 07/15, 07/16, 07/17, 010/1, 011/14, 011/15, 053, 054/4, 054/16, 054/17,
054/18, 054/49, 054/51, 054/52, 054/53, 054/54, 054/55, 054/56, 054/57, 054/62, 054/63, 083, 089

45.

Mihályi

021, 022/8, 022/9, 022/10, 022/11, 022/12, 022/15, 062/8, 062/9, 062/10, 062/11, 062/12, 062/13

46.

Mosonmagyaróvár

0519/87, 0519/154

47.

Mosonszolnok

043/3, 054, 056/18, 056/19, 056/22, 056/23, 056/24, 056/25, 056/26, 056/27, 056/28, 056/29, 056/30, 056/31, 056/33, 056/34, 056/35, 056/36, 056/37, 056/38, 056/39, 056/40, 056/41, 056/42, 056/43, 056/45, 056/47, 056/49, 056/50, 056/51, 056/79, 056/82, 056/83, 056/84, 056/85, 056/86, 056/87, 056/88, 056/89, 056/90, 056/91, 056/92, 056/93, 056/94, 056/95, 066/1, 066/2, 066/3, 067, 068/2, 068/5,
068/6, 078, 080/12

48.

Nagyesztergár

095/2, 095/4, 095/6, 095/7, 0100/2, 0100/6, 0100/7, 0100/8, 0103, 0104, 0109/53, 0109/54, 0109/55, 0109/56, 0109/62, 0109/63, 0109/64, 0109/76, 0109/78, 0109/79, 0109/83, 0109/84, 0109/85, 0109/87, 0110/1, 0120/9, 0124/2, 0125/2, 0129/2, 0130/3, 0133, 0134/1, 0135, 0136/7, 0136/8, 0136/12, 0137, 0138/1, 0139, 0140/1, 0140/2, 0140/3, 0143, 0176/1, 0176/7, 0176/8, 0177, 0185/11, 0190/1, 0190/2, 0190/3, 0190/4, 0190/5, 0190/10, 0191, 0192, 0194, 0195/1, 0195/2, 0195/19, 0195/20, 0195/21, 0201, 0202/2, 0202/3, 0202/4, 0202/5, 0202/6, 0207, 192

49.

Nagygeresd

068/2, 068/9, 080, 083/2, 083/5, 083/6, 083/7, 084, 085, 0110/1, 0111, 0116

50.

Nagygyimót

09, 011/4, 012, 013/4, 014, 015/6, 015/7, 026, 027, 029/1, 030, 031/1, 031/2, 031/3, 039/1, 040, 041, 042, 043/1, 043/2, 043/3, 043/8, 044, 045/1, 045/2, 045/17, 046, 051/2, 051/3, 051/4, 051/9, 051/11, 051/12,
0177/3, 0202/2, 0202/5, 0202/10, 0202/16, 0204/1, 0207, 0208, 0209, 0210, 0211/2, 0212/1, 0212/5, 0212/6, 0212/7, 0212/8, 0212/10, 0213, 0214/20, 0218, 0226/3, 0227, 0228/11, 0228/12, 0228/13, 0228/15, 0229, 0230/1, 0230/2

51.

Nagyigmánd

076, 077/1, 077/3, 080/10, 080/11, 080/12, 080/13, 080/39, 080/44, 080/46, 080/52, 0121/2, 0185/5, 0229/1, 0232, 0233/2, 0242/9, 0244/5, 0244/6, 0244/7, 0244/8, 0244/9, 0249/1, 0250/3, 0250/4, 0250/12, 0250/13, 0250/20, 0250/22, 0250/23, 0250/24, 0257/1, 0257/2, 0258/1, 0258/2, 0258/3, 0258/4, 0259, 0260/1, 0261, 0262/6, 0262/18, 0262/19, 0262/21, 0262/22, 0262/23, 0262/24, 0262/25, 0262/26, 0263, 0265/16, 0265/17, 0265/18, 0265/19, 0265/20, 0265/21, 0265/22, 0265/23, 0265/24, 0265/28, 0265/33, 0265/35, 0265/36, 0266/11, 0267, 0278/9

52.

Nemeskér

02/12, 02/13, 02/14, 02/16, 02/17, 02/18, 02/19, 02/20, 02/21, 02/22, 02/23, 02/24, 02/29, 02/30, 02/31, 02/32, 02/33, 02/34, 02/35, 02/36, 02/37, 02/38, 094/3, 097, 098, 099/2, 099/3, 099/4, 2, 3, 105, 380, 385

53.

Nemesládony

08/24, 08/25, 08/26, 08/27, 011, 013, 014/3, 014/4, 014/13, 014/15, 014/16, 014/17, 014/18, 014/19, 014/20, 014/21, 014/22, 014/24, 014/25, 016, 030/2, 030/5, 030/9, 030/10, 096/5, 096/6, 096/7, 096/8,
096/15, 096/16, 096/19, 096/20, 096/21, 096/23, 096/24, 096/25

54.

Olaszfalu

02, 03/3, 03/5, 03/6, 03/8, 04, 09/1, 0179/6, 0179/7, 0179/8, 0179/9, 0179/10, 0179/11, 0179/12, 0179/13, 0179/14, 0179/17, 0179/19, 0179/20, 0179/21, 0179/22, 0179/23, 0256/3, 0257, 0258, 0259/28, 0264, 0265, 0266/8, 0266/9, 0266/10, 0266/12, 0266/13, 0266/16, 0266/24, 0266/25, 0266/26, 0266/27, 0266/28, 0266/29, 0266/31, 0266/33, 0266/34, 0266/39, 0266/41, 0268/1, 0269/8, 0269/10, 0269/11, 0269/13, 0269/14, 0269/15, 0269/18, 0269/20, 0269/21, 0269/22, 0269/23, 180, 257, 258, 264, 265, 486, 487

55.

Öttevény

02/2, 03/2, 06/7, 06/8, 06/9, 06/10, 06/11, 06/12, 06/13, 06/14, 06/15, 06/16, 06/17, 06/18, 06/19, 06/20, 07/1, 07/2, 08, 09/11, 016/1, 016/7, 017/5, 019/5, 023/1, 023/2, 024/2, 024/10, 024/12, 024/13, 024/14, 024/15, 024/16, 024/17, 024/18, 024/19, 024/20, 024/21, 024/22, 024/23, 024/24, 025/2, 026/5, 026/6, 026/8, 026/9, 026/10, 027, 028/4, 028/5, 029/2, 030/5, 030/6, 030/7, 030/10, 030/11, 030/14, 030/15, 030/16, 042/3, 043/3, 044/2, 044/3, 044/4, 044/5, 044/6, 044/7, 044/11, 044/12, 044/13, 044/14, 044/15, 044/16, 046, 069, 070/1, 070/2, 0128/15, 0129/4, 0130/9, 0130/10, 0130/11, 0130/12, 0136/2, 0136/5, 10, 14, 86/1, 125/1, 296/10, 296/31, 298, 310, 340/1, 340/2, 340/3, 599, 630, 634/4, 635, 646, 681, 689/1

56.

Pápa

0593/5, 0600, 0601/3, 0601/5, 0601/7, 0601/10, 0601/11, 0604, 0702/3

57.

Pápateszér

08/1, 08/17, 016, 018/2, 018/3, 018/31, 018/34, 018/35, 020/1, 020/2, 021, 022/1, 022/2, 022/3, 046/25, 046/26, 046/32, 046/39, 046/40, 046/41, 046/42, 048, 049/2, 049/3, 049/4, 052, 053/2, 054, 055/10, 055/11, 056, 059/8, 060, 061, 0225/5, 0225/6, 0225/9, 0225/10, 0225/14, 0226, 0228, 0229/4, 0230, 0232/10, 0232/19, 767/1, 767/2

58.

Potyond

08/1, 08/2, 08/4, 08/5, 08/6, 08/7, 09, 010/1, 010/2, 010/3, 010/4, 010/5,
010/6, 010/7, 013, 025/1, 025/2, 025/3, 025/4, 025/5, 025/6, 025/7, 025/8, 038

59.

Rajka

056/9, 056/10, 058/9, 058/10, 058/14, 059, 069/1

60.

Réde

057, 058/5, 058/8, 058/9, 058/10, 058/11, 058/12, 058/13, 058/14, 058/15, 058/16, 058/17, 060, 063, 064, 065, 067, 070/2, 070/7, 070/8, 070/9, 081, 092, 093, 094, 095/1, 095/2, 095/3, 095/4, 096, 0100/1, 0100/2, 0100/3, 0101, 0119/1, 0119/2, 0143/2, 0154, 0155, 0158/2, 0158/3, 0158/4, 0158/5, 0158/6, 0158/7, 0158/10, 0158/14, 0161, 0162/1, 0162/2, 0163/1, 0183, 0184, 0185, 0188, 0189, 0190, 0191, 0192/3, 0192/4, 0194/3, 0194/5, 0194/6, 0194/7, 0194/8, 0194/9, 0194/10, 0194/11, 0194/12, 0194/13, 0194/14, 0194/15, 0194/16, 0194/17, 0194/18, 0194/19, 0194/20, 0194/23, 0194/24, 0200, 0201, 0209/6, 0209/7, 0209/8, 0210/1, 0210/2, 0210/3, 0210/4, 0210/5, 0210/6, 0210/7, 0210/8, 0210/9, 0210/10, 0210/11, 0211, 0212/1, 0212/2, 0212/3, 0212/4, 0212/5, 0212/6, 0212/7, 0212/8, 0212/9, 0218, 0220, 0221, 0222, 0225, 0226/1, 0226/2, 0226/3, 0226/4, 0226/5, 0226/6, 0226/7, 0226/8, 0238, 0239/3, 0239/4, 0239/5, 0239/6, 0239/7, 0239/8, 0239/9, 0240, 0242, 0245/2, 0245/3, 0245/4, 0247, 0248/1, 0248/2, 0248/3, 0248/4, 0248/5, 0248/6, 0248/7, 0249, 0251/1, 0251/2, 0251/3, 0251/4, 0252, 0253/1, 0253/2, 0253/3, 0253/4, 0253/5, 0254, 0255/1, 0255/3, 0256/1, 0256/2, 0257/1, 0257/2, 0259, 0260, 0261/1, 0261/2, 0261/3, 0262, 0263, 0264/1, 0264/4, 0264/5, 0264/6, 0264/7, 0264/8, 0264/9, 0264/10, 0264/11, 0264/12, 0264/23, 0264/24, 0264/25, 0264/26, 0264/27, 0264/28, 0264/29

61.

Répcelak

015/28, 069/2, 069/12, 069/15, 069/17, 071/2, 076/4, 076/5, 076/6, 076/7, 076/8, 076/9, 076/10, 076/11, 076/12, 076/13, 076/14, 076/37, 077, 079/4, 079/7, 079/9, 079/10, 079/12, 081, 082, 084/14, 084/17, 084/18, 088/7, 086, 087, 097/4, 0101/1, 0101/16, 0101/24, 0108, 0122/5, 0122/6, 0123, 0125/9, 0125/10, 0125/11, 0125/12, 0125/13, 0125/18, 0134, 0137/18, 0137/19, 0137/81, 0137/82, 0137/83, 0137/84, 0137/96, 0137/103, 0137/111, 0137/115, 0137/133, 0137/134, 0137/151, 0137/152, 0138, 0142/34, 0142/35, 0142/37, 0142/39, 0142/41, 0142/43, 0142/45, 0142/47, 0142/49, 0142/51, 0142/53, 0142/55, 0142/57, 0142/59, 0142/61, 0142/63, 0142/65, 0144/1, 0149/3, 0151/5, 0151/6, 0154/29, 0154/32, 0154/35, 0154/36, 0154/41, 0154/52, 0155/4, 0167/13, 0167/17, 0167/21, 0167/25, 0167/28, 0177, 0185, 0186/14, 0186/15, 0186/16, 0186/17, 0192/3, 0193, 0194, 0196/1, 0203, 0204, 0209, 947/9, 947/12, 947/17, 947/18

62.

Répceszemere

02/1, 02/3, 02/7, 02/8, 09, 010, 011/1, 012, 013/1

63.

Románd

06/3, 06/4, 07, 08/4, 08/15, 08/16, 09, 010/7, 050/3, 050/4, 050/5, 050/6, 050/7, 86, 101/3, 108, 109, 110, 136

64.

Sajtoskál

072, 080/1, 080/2, 080/3, 080/4, 080/5, 080/6, 080/8, 080/10, 080/11, 087, 088/1

65.

018/1, 020/1, 020/2, 020/3, 081/3, 081/6, 081/7, 081/8, 081/9, 086/2, 086/5

66.

Sikátor

02, 03/3, 03/4, 03/5, 03/7, 04, 05/3, 05/4, 05/5, 05/6, 05/7, 05/8, 05/9, 05/11, 06, 07/1, 010, 026/2, 026/3, 026/4, 026/5, 026/6, 026/7, 027, 028/1, 028/2, 028/3, 029, 031, 033, 035, 041/10, 044, 045/1, 045/2, 048,
049/1, 049/2, 049/3, 049/4, 049/5, 049/6, 049/7, 049/8, 261/2, 262, 263/1

67.

Simaság

020/4, 020/6, 020/17, 020/18, 020/19, 020/20, 020/21, 020/22, 020/23, 020/26, 040/1, 041/1, 041/2, 041/3, 041/5, 041/7, 041/8, 041/9, 041/11, 041/12, 043, 050/4, 050/5, 050/6, 050/7, 050/8, 050/9, 050/10, 050/11, 052, 053/8, 053/9, 054/2, 071, 072/1, 073, 074/3, 074/8, 074/9, 074/10, 074/11, 074/12

68.

Sóly

039, 040/4, 1014, 1015/1, 1015/2, 1019, 1020, 1021, 1022, 1023/3, 1023/4, 1053

69.

Sopronnémeti

017/8

70.

Sümeg

04

71.

Székesfehérvár

020383/3, 020384/5, 020384/6, 020385, 020386/24, 020386/25, 020386/26, 020386/27, 020387, 020388/2, 020388/11, 020391/3, 020391/4, 020391/12, 020391/13, 020391/14, 020391/20, 020391/21, 020391/23, 020391/27, 020392, 020393, 020400/1, 020400/2, 020400/3, 020409, 020494/4, 020494/5, 020494/6, 020494/7, 020494/8, 020494/9, 020494/10, 020494/11, 020494/12, 020494/13, 020494/14, 020494/15, 020494/16, 020494/17, 020494/18, 020494/19, 020494/20, 020494/21, 020494/22, 020494/23, 020494/24, 020494/25,
7897/34, 7897/50, 7897/58, 7897/69, 7897/69/A/1, 7897/69/A/2, 7897/69/A/3, 7897/69/A/4, 7897/69/A/5, 7897/69/B/1

72.

Szombathely

075/2, 075/3, 077/7, 099/1, 099/6, 099/7, 099/8, 099/9, 099/10, 0100/13, 0100/15, 0100/24, 0100/25, 0100/26, 0100/40, 0100/41, 0100/45, 0100/46, 0100/47, 01002/2, 0102/4, 0104/3, 0104/5, 0104/9, 0104/17, 0104/18, 0104/19, 0104/20, 0104/21, 0104/22, 0104/23, 0104/24, 0104/25, 0104/26, 0104/27, 0104/28, 0104/30, 0104/63, 0104/64, 0105/2, 0125/7, 0125/8, 0126, 0127/6, 0149, 0150/6, 0150/28, 0150/29, 0150/30, 0150/31, 0150/32, 0150/33, 0150/34, 0150/35, 0150/36, 0150/37, 0150/39, 0151/1, 0151/2, 0151/3, 0151/4, 0151/5, 0151/6, 0151/7, 0162, 0171/3, 0171/4, 0172/4, 0172/6, 0174, 0189/68, 0189/69, 0192/1, 0192/2, 0213/3, 0213/4, 0213/5, 0213/6, 0213/7, 0214, 0215/4, 0215/5, 0215/6, 0215/7, 0215/8, 0215/9, 0215/10, 0215/11, 0215/12, 0215/13, 0215/14, 0215/15, 0221/1, 0224/1, 0225/18, 0225/19, 0225/20, 0225/21, 0225/22, 0225/23, 0225/24, 0225/25, 0225/26, 0225/27, 0225/28, 0225/29, 0225/30, 0225/31, 0225/35, 0978/2, 01009/6, 01017/2, 01018, 01025, 01026/165, 01026/166, 01026/167, 01026/168, 01026/169, 01026/170, 01026/171, 01026/172, 01026/173, 01026/174, 01026/175, 01026/176, 01026/177, 01026/178, 01026/179, 01026/180, 01026/181, 01026/182, 01026/183, 01026/204, 01026/207, 01026/208, 01026/209, 01038/177, 01041/2, 01048/136, 01063/43, 01092/1, 01092/2, 01092/3, 01222/2, 01225/1, 01225/2, 01231/5, 01232/10, 01232/12, 58, 60, 78/4, 83/9, 87, 112, 113/1, 120/11, 121/19, 124/1, 124/2, 124/3, 124/4, 125/20, 125/25, 126, 127/2, 127/4, 127/5, 147, 318, 512/6, 515, 658, 716, 768, 770/2, 770/4, 770/5, 770/6, 773/1, 773/2, 774, 826, 851/1, 876, 893/3, 893/4, 896, 898/2, 939, 1018, 1025, 1324, 1529/1, 1638/1, 1638/2, 1705/84, 1754, 1778, 1807, 1972/5, 2004/2, 2008/2, 2008/12, 2008/18, 2008/19, 2008/20, 2008/34, 2008/36, 2009/6, 2010/2, 2010/12, 2010/13, 2010/14, 2010/15, 2036, 2037, 2759/1, 2759/2, 2759/50, 2759/51, 2759/52, 2759/54, 2763, 2778, 2786/1, 2804/22, 3518/1, 3587/6, 3587/34, 3747/1, 3784, 3785/5, 3785/56, 3785/74, 3785/207, 3785/208, 3785/216, 3785/217, 3785/232, 3785/233, 3785/289, 3785/290, 3785/302, 3785/320, 3785/321, 3785/330, 3785/332, 3785/334, 3785/340, 3786/1, 3788/5, 3788/6, 3913/18, 3925/4, 3926/2, 3929, 3930/3, 3931/1, 3931/10, 3931/11, 3931/17, 3931/18, 3931/25, 3934/11, 3934/12, 3934/16, 3934/17, 3934/22, 3934/25, 3934/32, 3936/4, 3936/7, 3937/2, 3938, 3964, 4062, 4063/1, 4065/2, 4181/2, 12304, 12340, 12412, 12428, 13528, 13529/1, 13571, 16946

73.

Szomor

02/1, 02/4, 06/6, 015, 028, 029/1, 029/2, 033/1, 033/9, 034, 035/2, 035/3, 036/2, 038, 039/1, 039/2, 040, 041/3, 041/4, 4/1, 4/2, 5, 6, 13, 16, 17, 18/1, 18/2, 87

74.

Tárkány

1032, 0265/6

75.

Tormásliget

0280/5, 0283/4, 0283/5, 0283/6, 0283/7, 0281, 0282, 0314, 0315

76.

Torony

087, 088/11, 088/14, 0100/7, 0112/3, 0112/4, 0112/5, 0112/6, 0112/7, 0112/29, 0112/30, 0119/1, 0124/22, 0126, 0127/8, 758/5, 758/6, 758/7, 758/8, 759/4, 768

77.

Ugod

0307/1, 0307/2, 0307/4, 0307/5, 0308, 0314, 0317/2, 0317/7, 0317/8, 0317/9, 0317/10

78.

Újkér

058/9, 060, 061/2, 064, 067/4, 070, 071/1, 074, 075/15

79.

Uraiújfalu

047/3

80.

Vadosfa

019/2, 019/4, 019/6, 019/7, 019/8, 019/9, 019/11, 019/12, 019/13, 019/15, 019/16, 019/17, 019/18, 019/19, 019/20, 019/21, 019/22, 020, 024/2, 024/4, 024/7, 024/8, 024/9, 024/11, 024/12, 024/13, 024/14, 028/1, 028/3, 028/4, 028/5, 028/6, 028/7

81.

Vámoscsalád

038/1, 038/3, 038/4, 038/5, 041, 042/1, 042/2, 052/3, 052/4, 052/5, 052/6, 056/7, 075/1, 081/1, 083, 090, 092, 093/1, 093/2, 093/4, 093/5, 093/6, 093/7, 0114/1, 0130/3, 0130/4, 0130/5, 0130/6, 0130/7, 0130/8, 0130/9, 0130/10, 0130/11, 0130/12, 0130/13, 0130/14, 0130/15, 0130/16, 0131, 0134, 0135, 0137, 0162, 0181/1, 0181/2, 0181/3, 0181/4, 0181/5, 0182, 0183/2, 0187, 0254/18, 0254/25, 0254/32, 0254/33, 0255/33, 0257/2, 0258/4, 0258/5, 0259/3, 0260/3

82.

Veszprém

0169/37, 0169/92, 0173/10, 0173/14, 0173/44, 0173/45, 0174, 0177/13, 0178, 0179/7, 0180/4, 0180/5, 0180/6, 0180/7, 0181, 0193, 0216, 0217/7, 0217/8, 0217/13, 01005/19, 01005/20, 01005/21, 01005/22, 01005/23, 01005/25, 01005/56, 01005/58, 01005/59, 01005/81, 01005/85, 01005/86, 01005/87, 01005/88, 01005/89, 01006/40, 01010, 01011/40, 01011/42, 01011/50, 01011/51, 01011/52, 01011/53, 01011/54, 01011/55, 01011/56, 01011/57, 01011/58, 01011/61, 01011/68, 01011/80, 01011/81, 01011/82, 01011/184, 01011/185, 01023, 01030/10, 01030/11, 01030/12, 01030/13, 01030/14, 01030/15, 01030/16, 01030/17, 01030/18, 01030/19, 01030/20, 01030/21, 01030/22, 01030/23, 01030/24, 01030/25, 01030/26, 01030/27, 01030/28, 01030/29, 01030/30, 01030/31, 01030/32, 01030/33, 01030/34, 01032, 01033, 01034, 01061, 01062, 01063,1025, 16050, 16051, 16052, 16105

83.

Veszprémvarsány

059, 060/2, 066/8, 067, 068/1, 068/4, 068/8, 068/9, 068/10, 068/11, 068/12, 068/13, 071/2, 071/3, 071/4, 071/5, 071/6, 071/9, 072, 074, 075, 076/1, 076/2, 076/3, 076/4, 076/5, 076/6, 076/7, 076/8, 076/9, 076/10, 077, 078/2, 078/15, 078/16, 078/17, 078/18, 078/19, 078/20, 078/21, 078/22, 078/23, 078/24, 078/25, 078/26, 078/34, 078/35, 078/36, 078/37, 078/38, 078/39, 078/40, 078/41, 078/42, 078/48, 082/2, 082/3, 082/4, 082/5, 0107/2, 0107/3, 0108, 0109/1, 0110, 0112/1, 0112/4, 0113, 0114/4, 0116, 0117, 15, 35, 36, 37, 38, 40, 41, 42, 49, 51, 53, 60/2, 82/3, 82/4, 82/7, 398, 399, 430/2, 501, 542/1, 542/2, 542/23, 542/37, 552, 553, 554, 555, 556, 557, 558, 573, 576, 740, 745/1, 746, 843/4, 844/1, 844/2, 847/1, 847/2, 848, 879, 880, 886, 887

84.

Zalaszentgrót

010006/2, 010012/2, 010024/4, 010024/50, 010035, 010036, 010037, 010038, 010040, 010044/53, 010225/6, 010225/8, 010225/9, 010274, 010301/16, 010305/7, 010305/15, 010331/6, 010331/7, 010331/11, 010331/12, 010334/7, 010336/10, 010336/11, 010336/13, 010336/14, 010336/15, 010336/16, 010336/18, 010336/19, 010336/22, 010336/23, 010336/25, 010336/26, 010336/27, 010336/28, 010336/29, 010336/30, 010338/10, 010338/11, 010338/12, 010339, 1, 499, 583, 626/2, 627/25, 627/26, 654/2, 654/3, 691, 1386/1, 1387/2, 1387/3, 1387/4, 1387/5, 1387/6, 1387/7, 1389/4, 1389/6, 1389/12, 1389/20, 1389/22, 1389/23, 1501/2, 1501/3,

85.

Zámoly

02, 03/3, 03/5, 07/3, 07/4, 07/9, 07/10, 07/11, 07/12, 07/13, 07/14, 07/15, 07/23, 07/24, 030/1, 030/2, 030/3, 030/4, 030/5, 030/6, 030/7, 030/9, 030/10, 030/11, 030/12, 030/13, 030/15, 035, 036/8, 036/9, 036/10, 036/11, 036/12, 036/13, 036/16, 037, 0198/2, 0199, 0200/1, 0200/3, 0200/4, 0200/5, 0200/6, 0204, 0205/1, 1

86.

Zirc

010/1, 010/12, 010/13, 010/14, 013/15, 013/20, 013/21, 013/25, 013/26, 013/27, 014, 016/4, 016/8, 016/11, 016/12, 016/13, 016/14, 016/15, 016/16, 016/17, 016/18, 016/19, 016/21, 016/23, 016/24, 016/25, 017, 018, 021/1, 021/3, 0211/2, 0211/6, 0211/8, 0211/11, 0211/12, 0211/13, 0211/14, 211/15, 0211/16, 0211/17, 0211/21, 45, 456, 459/1, 459/2, 1525/15, 1892, 1893/1, 1897/1, 1897/2, 1902, 1904/3, 1904/4,

2. melléklet a 778/2021. (XII. 23.) Korm. rendelethez

A Beruházással összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

3. környezetvédelmi hatósági eljárások, ideértve a zajvédelemre vonatkozó hatósági eljárásokat is,

4. természetvédelmi hatósági eljárások, ideértve a helyi jelentőségű védett természeti területre vonatkozó hatósági eljárásokat is,

5. hulladékgazdálkodási hatósági eljárások,

6. hulladékgazdálkodási bírság kiszabására irányuló hatósági eljárások,

7. útügyi hatósági eljárások,

8. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárás,

9. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

10. helyi vízgazdálkodási hatósági eljárások,

11. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

12. földvédelmi hatósági eljárások,

13. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

14. földmérési hatósági eljárások,

15. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

16. tűzvédelmi hatósági eljárások,

17. közegészségügyi hatósági eljárások,

18. hírközlési hatósági eljárások,

19. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

20. erdészeti hatósági eljárások,

21. bányahatósági engedélyezési eljárások,

22. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

23. honvédelmi hatósági eljárások,

24. régészeti feltárásokkal kapcsolatos eljárások,

25. a közterületen és belterületen lévő fás szárú növények kivágásával és pótlásával kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárások,

26. villamosenergia-ipari tevékenységek végzéséhez szükséges engedélyezési eljárások,

27. területrendezési hatósági eljárások,

28. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

29. azok az 1–28. pontban nem szereplő közigazgatási hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

30. az 1–29. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

3. melléklet a 778/2021. (XII. 23.) Korm. rendelethez

A 2. § (2) bekezdése szerinti kivételt képező ingatlanok

 

A

B

1.

Település

Ingatlan helyrajzi száma

2.

Ászár

58, 209/1, 228, 1114

3.

Balatonfőkajár

050/17, 062, 064, 066, 067, 068/2, 828, 829/3, 829/4, 830, 854

4.

Gyermely

041/4, 043, 046/3, 047, 048/2, 0112/10

5.

Királyszentistván

041, 042, 048/10, 054/37, 054/38, 054/39, 054/40

6.

Kisbér

1122/3, 1122/4, 1207, 1305, 1306, 1343, 1380, 1464/5, 1464/7, 1465

7.

Lepsény

035/33, 051/1, 051/2, 052/4, 055, 060, 061/6

8.

Litér

018/3

9.

Mosonszolnok

043/3, 054, 056/18, 056/19, 056/22, 056/23, 056/24, 056/25, 056/26, 056/27, 056/28, 056/29, 056/30, 056/31, 056/33, 056/34, 056/35, 056/36, 056/37, 056/38, 056/39, 056/40, 056/41, 056/42, 056/43, 056/45, 056/47, 056/49, 056/50, 056/51, 056/79, 056/82, 056/83, 056/84, 056/85, 056/86, 056/87, 056/88, 056/89, 056/90, 056/91, 056/92, 056/93, 056/94, 056/95, 066/1, 066/2, 066/3, 067, 068/2, 068/5, 068/6, 078, 080/12

10.

Rajka

056/9, 056/10, 058/9, 058/14, 058/10, 059, 069/1

11.

Szombathely

099/6, 0978/2, 01002/2, 01009/6, 01017/2, 01026/165, 01026/166, 01026/167, 01026/168, 01026/169, 01026/170, 01026/171, 01026/172, 01026/173, 01026/174, 01026/175, 01026/176, 01026/177, 01026/178, 01026/179, 01026/180, 01026/181, 01026/182, 01026/183, 01026/204, 01026/208, 01026/207, 01026/209, 0100/15, 0100/45, 0100/47, 7, 58, 60, 124/1, 124/2, 124/3, 124/4, 125/20, 125/25, 126, 515, 512/6, 658, 716, 770/4, 770/5, 770/6, 773/1, 773/2, 774, 851/1, 893/3, 893/4, 896, 898/2, 1324, 1638/1, 1638/2, 1754, 1778, 1807, 1972/5, 2036, 2037, 2004/2, 2008/2, 2008/12, 2008/36, 2008/18, 2008/19, 2008/20, 2008/34, 2009/6, 2010/2, 2010/12, 2010/13, 2010/14, 2010/15, 2759/1, 2759/2, 2759/50, 2759/51, 2759/52, 2759/54, 2763, 2778, 2786/1, 2804/22, 3518/1, 3784, 3785/5, 3785/56, 3785/74, 3785/207, 3785/208, 3785/216, 3785/217, 3785/289, 3785/290, 3785/302, 3785/320, 3785/321, 3785/330, 3785/232, 3785/233, 3785/334, 3785/340, 3786/1, 3788/5, 3788/6, 3913/18, 3925/4, 3926/2, 3929, 3930/3, 3931/1, 3931/10, 3931/11, 3931/17, 3931/18, 3931/25, 3934/11, 3934/12, 3934/16, 3934/17, 3934/22, 3934/25, 3934/32, 3936/4, 3936/7, 3937/2, 3938, 4063/1, 4065/2, 4062, 4181/2, 16946

12.

Veszprémvarsány

068/1, 068/4, 068/8

13.

Zalaszentgrót

1387/2, 1387/3, 1387/4, 1387/5, 1387/6, 1387/7

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére