BÜ BH 2021/8
BÜ BH 2021/8
2021.01.01.
Ha az irányadó tényállásból nem állapítható meg, hogy a terhelt sértett-e közlekedési szabályt, az anyagi jogi sérelmet eredményez, mert a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapján a bűnösség kérdése nem ítélhető meg [Be. 649. § (1) bek. a) pont aa) alpont].
[1] A járásbíróság a 2019. március 4. napján meghozott és kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki közúti baleset okozásának vétségében [Btk. 235. § (1) bek., (2) bek. b) pont], ezért 1 év 6 hónap szabadságvesztésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette, valamint akként rendelkezett, hogy annak végrehajtási fokozata fogház, és abból a terhelt – a végrehajtás elrendelése esetén – legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
[2] A kétirányú fellebbezések alapján eljárt törvényszék mint másodfokú bíróság a 2019. október 3. napján meghozott és kihirdetett ítéletével a terheltet előzetes mentesítésben részesítette; egyebekben azonban az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[3] A jogerős ítéletben megállapított tényállás a következő:
[4] A sértett és felesége 2016. október 31. napján a délelőtti órákban gépkocsijukkal P.-ről, a főút mellett lévő emlékhelyhez mentek, hogy a 2007 nyarán motoros balesetben elhunyt fiuk emlékhelyét rendbe tegyék. A sértett felesége a gépkocsival M.-en megfordult, majd a főúton P. felé haladva a külső forgalmi sáv menetiránya szerinti jobb oldalán a szalagkorlát P.-hez közelebb eső végénél – kb. 50 méterre felfelé az emlékhelytől – leparkolt az útpadkán úgy, hogy a forgalmat nem akadályozta.
[5] Ezt követően a sértett és felesége a szalagkorlát mögött lévő emlékhelyhez mentek, ahol egy négyzet alakú fekete nejlonfóliába gyűjtötték össze a lehullott faleveleket. Miután 11 óra körüli időben a leveleket összegyűjtötték, a sértett a levelekkel teli nejlonfólia négy sarkát a jobb kezében összefogva, átlépett a szalagkorlát M. felőli végén azért, hogy a főút 11 méter széles három forgalmi sávján átkelve a vízáteresz melletti árokba szórja a leveleket. A terhelt haladási iránya szerinti sáv szélessége 3,6 méter, a mellette lévő külső sáv szélessége ugyanennyi, a szemben közlekedő forgalom rendelkezésére álló forgalmi sáv szélessége pedig 3,8 méter volt.
[6] A terhelt 2016. október 31. napján 11 óra 8 perckor a 66-os számú fő közlekedési úton a belső forgalmi sávban, nappali, jó látási viszonyok, hibátlan aszfaltburkolatú úttesten 4%-os emelkedőn felfelé haladt az általa vezetett személygépkocsival M. felől Á. irányába.
[7] A terhelt a 60 km/h sebességkorlátozás feloldását követően – fokozatosan gyorsítva a személygépkocsi menetsebességét – indokolatlanul haladt a belső forgalmi sávban, ugyanis ez időben vele egy irányban közlekedő forgalom nem volt.
[8] A sértett a terhelt által vezetett személygépkocsi haladási irányát tekintve jobbról balra, átlósan, gyors tempóban, illetve futó léptekkel akart áthaladni az úttesten.
[9] A vádlott a gépkocsi első részével kb. 75 km/h sebességgel – fékezés nélkül – elütötte a belső forgalmi sávban, az úttest jobb szélétől 7,3 méterre – a menetirányát tekintve – az úttesten jobbról balra átlós irányban gyors tempóban áthaladó, ittas állapotban lévő sértettet, aki a jobb kezében a faleveleket tartalmazó, négy sarkánál összefogott nejlonfóliát próbálta átvinni az úttest túloldalára. Az ütközés következtében a sértett felcsúszott a terhelt által vezetett gépkocsi motorháztetejére, a fejét beütötte a gépkocsi első szélvédőjének bal oldali részébe, majd a sértett a nyugalmi helyzetét az elütés helyétől 39-40 méterrel arrébb, a terhelt menetirányával szemközti forgalmi sávban érte el. A sértett a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott.
[10] A terhelt részéről az úttest szélén álló sértett 152,8 méterről volt látható, míg a sértett úttestre lépésekor – a veszélyhelyzet kialakulásakor – a gépkocsi legalább 99-113 méterre volt az elütési ponttól. A sértett intenzív, intenzív lassító és lassító fékezés esetén is féktávolságon kívül lépett az úttestre. A baleset idején a fenti útszakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 90 km/h volt.
[11] A baleset következtében a sértett a hajas fejbőr repesztett sérülését, az arcon többszörös kiterjedt hámsérüléseket, a bal lábszáron nagyméretű folytonosság-megszakítást, a végtagok és a törzs hámsérüléseit, koponyaalapi törést, agyvizenyőt, a szegycsont és a bordák többszörös darabos töréseit, a tüdő felszínén többszörös szakadásokat, tüdőzúzódást, a VII. nyaki csigolya, az I-IV-V-XI. háti csigolyák törését és darabos töréseit, a főér mellkasi szakaszának kétszeres teljes harántrepedését, a máj állományának felszínes repedését, a medencecsontok darabos töréseit, valamint a lábszárcsontok darabos töréseit szenvedte el. A sértett halálához a többszörös súlyos, élettel összeegyeztethetetlen sérülések (főverőér szakadás, többszörös gerinccsigolya- és bordatörések, koponyaalapi törés) vezettek. A sértett halála a közlekedési balesetben elszenvedett sérülésekkel egyenes, közvetlen és kizárólagos ok-okozati összefüggésben következett be. A sértett a halál beálltakor enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt (1,31 g/l véralkohol koncentráció), mely a figyelem és koncentrációkészségét csökkentette, így az észlelési, illetve észrevételi képességében enyhe fokban korlátozva volt.
[12] A baleset következtében a terhelt a kézfején karcolásos sérülést szenvedett, mely sérülés nyolc napon belül gyógyuló. A vádlott által vezetett személygépkocsiban a baleset következtében kb. 600 000 forint anyagi kár keletkezett.
[13] A baleset bekövetkeztéhez közvetlenül az vezetett, hogy a terhelt megszegte a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezést, mivel nem kellő figyelemmel közlekedett az általa vezetett gépkocsival. Ugyancsak megszegte a KRESZ 25. § (2) bekezdésében írtakat, miszerint járművel az úttesten – az előzés és a kikerülés esetét kivéve – annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni.
[14] A sértett megszegte a KRESZ 21. § (5) bekezdés b) pontjában, a (6) és (8) bekezdésében foglalt rendelkezéseket, mivel nem a legrövidebb áthaladást biztosító irányban kívánt átkelni az úttesten és az úttestre lépés előtt, annak ellenére, hogy nem volt elsőbbsége, nem győződött meg annak veszélytelenségéről.
[15] A KRESZ 21. § (12) bekezdése szerint a lakott területen kívüli út úttestjén, leállósávján, útpadkáján tartózkodó gyalogosnak – ide nem értve a gyalogosok zárt csoportban való közlekedését – éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie, ekként a sértettnek a baleset idején ilyen kötelezettsége nem volt.
[16] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjára alapítva nyújtott be felülvizsgálati indítványt, melyben elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását és a terhelt felmentését kérte.
[17] Indokai szerint a másodfokú bíróság jelentősen megváltoztatta az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást, azt új tényekkel bővítette, amivel szemben azonban jogorvoslati jog nem volt gyakorolható. A tényállásban rögzítette, hogy a terhelt megszegte a KRESZ 25. § (2) bekezdésében írt jobbra tartási kötelezettségét is, amit okozati összefüggésbe hozott a baleset eredményével akként, hogy ha a terhelt „szabályosan” a jobb oldali sávban halad, akkor nem ütötte volna el a sértettet.
[18] A jobb oldali sáv azonban a baleseti helyszíni jegyzőkönyv 5. oldal harmadik bekezdésében rögzítettek szerint kapaszkodósáv, amit a KRESZ 25. § (3) bekezdése szerint a jobbra tartási kötelezettség szempontjából figyelmen kívül kell hagyni. A terhelt tehát jogszerűen használta a bal oldali, haladó forgalmi sávot, jobbra tartási kötelezettség nem terhelte, így annak megszegése sem lehet a baleset bekövetkezésének oka.
[19] A védő álláspontja szerint a jogerős ítéleti tényállás nem tartalmazza, hogy a sértett hol lépett az úttestre, hol haladt be a kapaszkodósávba, hol hagyta el azt, és hol haladt be a haladósávba. Ezért az a ténymegállapítás, miszerint az úttesten 7,3 métert tett meg, nem igazolt.
[20] A jogerős ítélet szerint a terheltnek fékezési – balesetelhárítási kötelezettsége akkor állt be, amikor elérte a kapaszkodósáv közepét. Ez azonban azt jelenti, hogy a sértett kevesebb mint egy másodperc múlva már át is lépte az onnan 1,8 méterre lévő terelővonalat. Ez minden sebességgel számítva féktávolságon belüli behaladást jelent a terhelt által használt sávba, vagyis az ütközés nem volt elhárítható. A terhelt cselekvési késedelme kb. 0,69 másodperc, ugyanakkor adott esetben még akár 2-3 másodperces késedelem sem alapozta meg a terhelt büntetőjogi felelősségét (BH 2009.4.).
[21] A védő álláspontja szerint a veszélyhelyzet csak a sértettnek a haladósávba való behaladásakor jött létre. Utalt arra is, hogy a másodfokú bíróság által helyesbített tényállás szerint a sértett gyors tempóban, illetve futó léptekkel haladt, ami az igazságügyi mérnök szakértői véleményhez csatolt táblázat szerint 2 m/s („gyorsan megy”), illetve 3,2 m/s („fut”) sebességnek felel meg. Ehhez képest a szakvélemény 1,5 m/s („megy”) sebességgel számolt, a gyors tempóban, illetve futó léptekkel történő áthaladáshoz tartozó sebességekre nincsenek számítások.
[22] A másodfokú bíróság az ún. „bizalmi elvre” is hivatkozott. A védő szerint azonban egy autósnak nem kell számítania arra, hogy egy ittas személy, lakott területen kívül, országúton, KRESZ-szabályt szegve az úttestre lép, azt további szabályszegésekkel tetézi, majd bizonyosan be is halad a másik forgalmi sávot használó, szabályosan közlekedő autó elé.
[23] A jogerős ítélet a terhelt terhére rótta az elhárító manőver, elkormányzás vagy fékezés hiányát. Az elkormányzást – azon túl, hogy az nem elvárható magatartás – megakadályozta az úttest két szélén lévő szalagkorlát is. Balra történő elkormányzás pedig frontális ütközéssel járt volna, mert éppen arra közlekedett szemből a K. A. által vezetett FIAT, jobbra pedig pont a sértett irányába kellett volna elkormányozni. A fényképfelvételek igazolják, hogy a terhelt behúzódott a záróvonalhoz.
[24] Az indítvány szerint nem igazolt, hogy a terhelt fékezés nélkül ütötte el a sértettet; ABS rendszerű fékkel felszerelt gépkocsik esetében nem szokatlan, hogy nem marad féknyom. A terhelt nem nyilatkozott úgy, hogy nem fékezett, a sértett felesége pedig a nyomozati vallomásában azt adta elő, hogy fékcsikorgást hallott, amit egy évvel később módosította úgy, hogy sem az ütközés előtt, sem azután nem hallott fékezést.
[25] A jogerős ítélet szerint a sértett nem észlelte a közeledő gépjárművet, ezért nem volt oka arra, hogy fusson. Ezzel szemben a terhelt gépjárműve több mint 100 méterről látható volt, közeledése hanghatással is jár. Ha a sértett azt nem észlelte volna, akkor nem szándékozott volna gyors tempóban, illetve futó léptekkel átkelni az úttesten. Kiemelte azt is, hogy a sértett mozgására nézve N. G. tanú az eljárás során közokiratban két egymást kizáró előadást tett, ezért meghallgatása nélkül nem lehetett volna a jogerős határozatot meghozni. A vádirat szerint a sértett kb. 80 méterre volt az autótól, amikor az úttestre lépett, a szóban kihirdetett ítélet pedig ennél súlyosabb tényt – 99 méteres távolságot – állapított meg. Az írásba-foglalt ítélet pedig 152,8 méterben állapította meg a sértett észlelhetőségét.
[26] Az indítvány szerint nem az a kérdés, hogy a sértett sérülése a balesetből eredt-e, hanem az, hogy kinek a KRESZ-szabályszegésével áll okozati összefüggésben a halálos eredmény. Jelen ügyben a bizonyítás kizárólag az előbbire terjedt ki. A jogerős ítélet a terhelt terhére három KRESZ-szabályszegést állapított meg, azonban arra nézve a bíróság nem folytatott bizonyítást, hogy a sértett szabályszegései miatt keletkezhetett-e a halálos eredmény. A védő szerint a balesetre a sértett szabályszegései miatt került sor, és amiatt alakultak ki a halálos eredményt okozó sérülések.
[27] A KRESZ 21. § (6) bekezdése szerint a gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti. Jelen esetben, amikor a gyalogos keresztezve a gépkocsi haladási irányát, behaladt a belső forgalmi sávba, előidézte a veszélyhelyzetet, és ez a szabályszegő magatartása a baleset és a sérülések bekövetkezésének az oka. A sértett nem közrehatott a baleset bekövetkezésében, hanem annak okozója volt. A bíróság jogerős ítéletében az ezzel ellentétes álláspontját nem indokolta meg.
[28] Az indítvány szerint a bíróság egyrészt a KRESZ 25. § (2) bekezdésének megsértését, másrészt azt rótta fel a terheltnek, hogy azért nem látta a gyalogosan áthaladni kívánó sértettet, mert hanyag, gondatlan magatartása miatt nem látta előre, hogy a sértett jogellenes módon megpróbál átkelni az úttesten, és emiatt nem tett eleget a balesetelhárítási kötelezettségének. Előbbivel egy olyan szabályszegést rótt fel neki, amit nem valósított meg, másfelől pedig kimondta, hogy a gépjárművezetőnek a gyalogos személy több jogellenes magatartását is előre kell látnia.
[29] A védő utalt arra, hogy az elsőbbségi szabályokat is a gyalogos szegte meg, azzal azonban a bíróság nem foglalkozott. Kitért arra, hogy miként a gépjárművezetőnek még a gyalogátkelőhelynél sem kell a sebességét csökkentenie, ha nincs ember, akinek a mozgása áthaladási szándékra engedne következtetni, úgy jelen esetben is közömbös, hogy látta, avagy láthatta-e a terhelt a sértettet, mert még ha látta is, akkor sem kell sebességét csökkentenie és azzal számolnia, hogy a sértett futó mozgással behalad a gépkocsi elé egy olyan erdőben, ahol nincs lakott terület és gyalogosforgalmat előjelző tábla sincs kihelyezve.
[30] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, és a támadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.
[31] Indokai szerint a védőnek a tényállás megalapozottságát és bizonyítottságát támadó, a sértett által megtett út hosszára, a féktávolságon belüli behaladásra, és a fékezés hiányának igazolatlanságára vonatkozó kifogásai alapján a felülvizsgálat törvényben kizárt. Nem vehetők figyelembe az indítványnak a műszaki szakértő hiányos számításait, a sértett útra lépési helye meghatározásának elmaradását és a szemtanú kihallgatásának mellőzését panaszló részei sem. Utalt arra, hogy a jogerős ítéletben megállapított tényállás nem tartalmazza, hogy a baleset helyszínén nem párhuzamos közlekedésre alkalmas, hanem kapaszkodósávval ellátott úttest van, ezért a jobbra tartási kötelezettség hiányára való hivatkozás az ítéleti tényekkel nincs összhangban. Az indítványban állított indokolási kötelezettség megsértése pedig nem feltétlen, hanem csak ún. relatív eljárási szabálysértés, ami miatt felülvizsgálatnak nincs helye.
[32] Az irányadó tényállás szerint a sértett intenzív, intenzív lassító és lassító fékezés esetén is féktávolságon kívül lépett az úttestre, a veszélyhelyzet pedig ekkor alakult ki, így a balesetelhárítási kötelezettség esedékességének és a cselekvési késedelem ideje tekintetében a védelmi hivatkozás – a Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint – alaptalan.
[33] A Legfőbb Ügyészség átiratára a védő írásban tett észrevételt.
[34] Ebben kifejtette, hogy csak a másodfokú ítéletből értesült arról, miszerint a törvényszék a jobbra tartási kötelezettség megszegését is felrótta a terheltnek, és azt a balesettel okozati összefüggésbe hozta. E ténnyel a másodfokú bíróság egészítette ki az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást, így ellene a terhelt és védője jogorvoslattal nem élhetett. A védő álláspontja szerint ezért ilyen esetben a tényálláshoz kötöttség elve nem érvényesül. A törvény kötelező erővel írja elő a bíróság tényállás-megállapítási kötelezettségét, és nem ad törvényi felhatalmazást arra, hogy a másodfokú bíróság iratellenes tényállást állapítson meg.
[35] Ugyanígy megalapozatlan az ítélet és az átirat fékezésre vonatkozó hivatkozása is.
[36] A védő utalt arra, hogy – az elsőfokú ítéletben és Legfőbb Ügyészség átiratában foglaltakkal szemben – a másodfokú bíróság maga is a kapaszkodósáv középvonalának a sértett általi átlépésében határozta meg a veszélyhelyzet kialakulásának kezdetét. A másodfokú bíróság, bár új tényeket állapított meg, azonban elmulasztotta azokból a szükséges következtetéseket levonni. Így meghatározta a sértett haladási tempóját, azonban nem állapította meg a sértett behaladási sebességét. Meghatározta a veszélyhelyzet kialakulásának helyét, azonban nem állapította meg, hogy a terheltnek mennyi idő állt rendelkezésére – a sértett sebességére is tekintettel – a veszélyhelyzet elhárítására.
[37] Végül a védő fenntartotta, hogy a jogerős ítélet továbbra is tartalmaz bizonyítatlan következtetéseket. A sértett 7,3 méteres behaladási távolsága is értelmezhetetlen az úttestre lépés pontos helyének megállapítása nélkül, mert nem ismert, honnan kell a 7,3 métert számítani.
[38] A felülvizsgálati indítvány – az alábbiak szerint alapos.
[39] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely a Be. 648. §-a értelmében a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen vehető igénybe. A Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján valóban felülvizsgálati ok, ha a bíróság jogerős ítéletében a terhelt büntetőjogi felelősségét a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével állapította meg.
[40] Ugyanakkor előre kell bocsátani, hogy a felülvizsgálati eljárásban alapvető jelentőségű szabály, miszerint a felülvizsgálati indítványban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás nem támadható [Be. 650. § (2) bek.], továbbá a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 659. § (1) bek.].
[41] A jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás irányadósága azt jelenti, hogy a felülvizsgálat során nemcsak maga a tényállás, hanem mindaz, ami a tényállás megállapításához vezetett, támadhatatlan. Ennek megfelelően a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonyában nem vizsgálható. Nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, s ezen keresztül a bűnösség kérdésének vitatására sem.
[42] A fenti törvényi rendelkezések a tényállás vitatását kivételt nem tűrően zárják ki a felülvizsgálati eljárásban. Következésképp a felülvizsgálatban nem támadhatók a tényállás azon elemei sem, amelyeket a Be. 593. § (1) bekezdése szerinti tényállás-helyesbítés során a másodfokú bíróság illesztett az elsőfokú ítéletben megállapított tényállásba, akkor sem, ha a másodfokú ügydöntő határozat ellen a Be. 615. § (1) bekezdésében írt feltétel hiányában fellebbezésnek nem volt helye. Ennek megfelelően az ítéleti tényállásban nem szereplő, illetve attól eltérő tényt a Kúria a felülvizsgálati eljárás során ilyen esetben sem vehet figyelembe.
[43] A fentiekre tekintettel a jelen esetben az indítványnak a jogerős ítéletben megállapított tényállásban rögzített egyes tények valóságtartalmát kétségbe vonó, illetve azok bizonyítatlanságát állító kifogásai alapján felülvizsgálatnak helye nincs, azokat az indítvány elbírálása során figyelmen kívül kell hagyni. Így az indítványnak a sértett által megtett út hosszára vonatkozó megállapítás igazolatlan voltára, a fékezés hiányának bizonyítatlanságára és a tanú kihallgatásának elmaradására vonatkozó részei kapcsán a felülvizsgálat a törvényben kizárt, és nem fogadható el tényként az sem, hogy a terhelt által használt sáv mellett azonos irányban kapaszkodósáv volt.
[44] Ugyanakkor a bűnösség megállapításának a feltétele, hogy a jogerős ítéletben megállapított tényállásból a terhelt terhére rótt bűncselekmény törvényi tényállási elemei maradéktalanul felismerhetők legyenek. Ez lehet a felülvizsgálat tárgya. A másodfokú eljárásban az elsőfokú ítéleti tényállás az irányadó; azt azonban a másodfokú bíróság kiegészítheti, illetve helyesbítheti. Ez történt a jelen ügyben is. A tényállás ezekkel a kiegészítésekkel, illetve helyesbítésekkel irányadó a felülvizsgálati eljárásban (EBH 2011.2385.I.).
[45] A terhelt terhére rótt közúti baleset okozása vétségének (Btk. 235. §) elkövetési magatartása a közúti közlekedés szabályainak a megsértése. A tényállás további elengedhetetlen eleme az eredmény, aminek az elkövetési magatartással oksági összefüggésben kell keletkeznie. Következésképp KRESZ-szabályszegés hiányában a bűnösség megállapítása fogalmilag kizárt, és értelemszerűen az oksági összefüggés nem is értelmezhető. Ekként e bűncselekmény kapcsán a bűnösség megállapításának alapfeltétele, hogy a tényállásból a terhelt konkrét közlekedési szabályt sértő magatartása felismerhető legyen.
[46] Jelen esetben a bíróság jogerős ítéletében két közlekedési szabályszegést – a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjának, valamint a 25. § (2) bekezdésének megsértését – rótta a terhelt terhére, és a halálos eredményt mindkettővel oksági összefüggésbe hozta.
[47] A KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontja szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon. A bíróság jogerős ítéletében ennek a terhelt általi megsértését abban látta, hogy az úttesten szabályszerűen áthaladó sértettet nem észlelte, és a balesetet fékezéssel vagy elkormányzással nem hárította el annak ellenére, hogy a sértett már messziről jól látható volt, és még a féktávolságon kívül lépett az úttestre.
[48] Az elsőfokú bíróság a veszélyhelyzet kialakulását – amitől kezdve a terhelt elhárítási kötelezettsége megnyílt – a sértett úttestre lépésének pillanatában határozta meg, és azt még az ítéleti tényállásban is feltüntette annak ellenére, hogy az nem a tényállás, hanem a jogi indokolás része. A másodfokú bíróság – anélkül, hogy az elsőfokú bíróságnak a tényállásban rögzített jogkövetkeztetését mellőzte volna – ítéletben már azt fejtette ki, hogy a veszélyhelyzetet a terheltnek legkésőbb akkor kellett volna felismernie, amikor a sértett a jobb oldali forgalmi sáv közepére ért. Sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság nem indokolta meg, hogy álláspontját mire alapítja, miért az általa meghatározottak szerint állapította meg a veszélyhelyzet létrejöttének kezdő időpontját.
[49] Az indítvány helyesen hivatkozik arra, miszerint számított adatok csak arra vonatkozóan állnak rendelkezésre, hogy ha a terhelt az úttestre lépésének pillanatában észleli a sértettet, és azonnal fel is ismeri, hogy a sértett három sávon keresztül át kíván futni az úttesten; az irányadó tényállásban írt adatok azt igazolják, hogy ebben az esetben lett volna lehetősége a terheltnek – akár lassító fékezéssel is – a baleset elhárítására.
[50] Azzal azonban nem foglalkoztak az eljárt bíróságok – és az ítéleti tényállásból sem tűnik ki –, hogy a terheltnek pusztán abból, miszerint az úttest szélén álló sértett 152,8 méterről látható volt, miből kellett volna felismernie, hogy a sértett nem csupán az út mentén áll vagy azzal párhuzamosan, esetleg az üres szélső sávban halad, hanem el is indul átlósan az úttesten, és még a haladási iránya szerinti második sávba is behalad. A másodfokú bíróság még helyesbítette is a tényállást azzal, hogy – az elsőfokú ítéletben írtakkal szemben – nem az úttesten áthaladó, hanem az úttest szélén álló sértett volt a terhelt által ilyen távolságból észlelhető. Azt is helyesen ismerte fel, hogy a lakott területen kívül, az erdő szélén, mindkét oldalról szalagkorláttal védett úttest szélén álló gyalogos távoli látványa nem nyitja meg a terhelt baleset-elhárítási kötelezettségét, csak az, ha nyilvánvalóan felismerhető, hogy szabálytalanul az úttestre lépett és olyan irányban halad, ami magában rejti a terhelt által használt sávba való behaladás lehetőségét (így például nem az úttest szélén, azzal párhuzamosan halad, ráadásul a terhelttől egy sávval távolabb is).
[51] Ugyanakkor a másodfokú bíróság érintetlenül hagyta a tényállásba foglalt, ezzel ellentétes elsőbírói jogkövetkeztetést, és bár az indokolásában attól eltérő álláspontot fejtett ki, az arra vonatkozó számítások hiányában is elfogadta az elsőfokú bíróságnak a terhelti felróható cselekvési késedelemre vonatkozó – más kiindulóponton alapuló – álláspontját.
[52] Az irányadó tényállásban nincsenek adatok arra vonatkozóan, hogy a terheltnek mikor kellett felismernie, hogy a sértett befelé halad az úttesten, és ahhoz képest a sértett féktávolságon belül vagy kívül haladt-e be elé, így az elvárható időben való cselekvéssel a balesetet elháríthatta-e volna. Közömbös, hogy a terhelt – előadása szerint – a sértettet egyáltalán nem észlelte. Ha ugyanis a sértett a veszélyhelyzet objektív felismerhetőségétől számítva féktávolságon belül lépett a terhelt elé, úgy a balesetet kellő figyelem mellett sem háríthatta volna el.
[53] Jelentősége van tehát, hogy a terhelt megsértette-e a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontját; az ennek eldöntéséhez szükséges adatok azonban a jogerős ítéleti tényállásból nem tűnnek ki.
[54] A KRESZ 25. § (2) bekezdés első mondata szerint járművel az úttesten – az előzés és kikerülés esetét kivéve – annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni. E törvényhely utolsó mondata szerint párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten a jobbra tartásra a külön szabályok (36. §) az irányadók. A KRESZ 25. § (3) bekezdés első mondata pedig akként rendelkezik, miszerint – egyebek mellett – a kapaszkodósávot a (2) bekezdésben említett jobbra tartási, vagy az úttest jobb szélén való haladási kötelezettség szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.
[55] A jogerős ítéleti tényállás valóban nem tartalmazza, hogy a baleset kapaszkodósávval ellátott úttesten történt; azonban a baleset helyszínéül szolgáló útszakasz jellegét egyáltalán nem jelöli meg, így az sem határozható meg, hogy ott a jobbra tartási kötelezettségre milyen szabályok vonatkoztak, annak ellenére, hogy az ügyiratok között vannak arra vonatkozó adatok. Az irányadó tényállásból az tűnik ki, hogy a 4%-os emelkedő vonalvezetésű úton felfelé két, azzal szemben egy forgalmi sáv van, melyek közül a terhelt a felfelé vezető belső sávban haladt. Ez felveti annak lehetőségét, hogy az ugyanazon irányba haladó külső sáv a KRESZ 17. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kapaszkodósáv (emelkedő úton a lassabban haladó járművek közlekedésére szolgáló kiegészítő sáv). Az irányadó tényállás azonban sem ezt, sem azt nem tartalmazza, hogy az adott útszakaszra az általános jobbra tartási szabályok vonatkoztak, vagy – tekintettel az azonos irányú forgalom számára nyitva álló két forgalmi sávra – a párhuzamos közlekedés szabályai voltak-e az érvényesek.
[56] Következésképp abból a tényből, hogy a terhelt az azonos irányú két forgalmi sáv közül a belső sávban haladt – annak ellenére, hogy a külső sávban nem volt forgalom –, még nem következik, hogy jobbra tartási kötelezettségét megszegte. A KRESZ ugyanis ismer e kötelezettség alóli kivételt, és a jogerős ítéleti tényállásból nem tűnik ki, hogy az adott útszakaszra melyik szabályozás vonatkozott.
[57] Megjegyzi a Kúria, hogy a törvényszék határozatában idézett jogirodalmi hivatkozás nyilvánvalóan csak olyan útszakaszokra vonatkozik, amelyeken a jobbra tartási kötelezettség szempontjából a KRESZ 25. § (2) bekezdésében írt általános szabály az irányadó. A KRESZ 25. § (3) bekezdése ugyanis az autóbuszöblöt, az autóbusz forgalmi sávot, a kapaszkodósávot, a gyorsító- és lassítósávot, a nyitott kerékpársávot, valamint a kerékpársávot teljes egészében kiveszi a jobbra tartási kötelezettség hatálya alól, amikor úgy fogalmaz, hogy azokat „a (2) bekezdésben említett jobbra tartási, vagy az úttest jobb szélén való haladási kötelezettség szempontjából figyelmen kívül kell hagyni”. E rendelkezés tehát kifejezetten azt mondja ki, hogy a kapaszkodósáv tekintetében jobbra tartási kötelezettség nem terheli a gépjárművezetőt.
[58] A Kúria következetes gyakorlata szerint anyagi jogi sérelem az is, ha a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapján a bűnösség kérdése nem ítélhető meg (BH 2014.103.I., 2013.55.II., 2010.141., 1998.110.). Jelen esetben ez a helyzet, mert az irányadó tényállásból nem állapítható meg, hogy a terheltet mikortól terhelte a baleset-elhárítási kötelezettség, ahhoz viszonyítva féktávolságon belül vagy kívül haladt-e be a sértett a terhelt gépjárműve elé és a veszélyhelyzet felismerésétől számítva lett volna-e lehetősége a balesetet elhárítania. Ugyancsak nem állapítható meg, hogy a terheltet az azonos irányban kétsávos úton terhelte-e jobbra tartási kötelezettség, ekként szabályt szegett-e a terhelt, amikor nem a jobb szélső sávban közlekedett. A másodfokú bíróság ezzel kapcsolatos álláspontjának ténybeli alapja a tényállásból hiányzik.
[59] Ekként az sem állapítható meg, hogy a terhelt sértett-e közlekedési szabályt, ami oksági összefüggésben áll a sértett halálával. Így azonban a büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.
[63] A kifejtettek alapján a Kúria – a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen, a Be. 655. § (1) bekezdése szerinti összetételben eljárva – a megtámadott határozatokat a Be. 662. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel, a Be. 663. § (1) bekezdés b) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
(Kúria Bfv. II. 131/2020.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás