PK ÍH 2021/84.
PK ÍH 2021/84.
2021.09.01.
Nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközik az a megbízási szerződés, amely megkötésének időpontjában a szerződő felek előtt nyilvánvaló volt, hogy a szerződés az annak megkötésében részt nem vevő harmadik felet olyan helyzetbe hozza, hogy huzamos ideig csupán a rendkívüli felmondás szerződésben rögzített – kifejezetten szigorú, nehezen teljesíthető – feltételeinek bekövetkezése esetén szüntetheti meg a szerződést, amennyiben pedig e feltételektől eltérő indokok alapján kívánja a szerződés megszüntetését, a hátralevő teljes díj – azon belül a szerződés megszűnése esetén a megbízottnál fel sem merülő költségek – megfizetésére köteles [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. § (2) bekezdés].
A felperes ingatlankezeléssel foglalkozó gazdasági társaság. Az alperes korábban a felperes kezelése alatt állt társasház. 2014. január 4-én – az alperes alapító okiratának 2011. január 6-i aláírását megelőzően – a felperes az alperes jogelődjével – az ingatlanfejlesztő kft.-vel mint az alperesi társasház alapítójával – ingatlankezelési szerződést kötött, melyet a szerződő felek ügyvezetői írtak alá. Az alperesi jogelőd a társasház alakuló közgyűlésén (2011. január 7.) a szerződésből eredő jogait az alperesre engedményezte, a szerződésből eredő kötelezettségeit az alperes a tartozásátvállalás szabályai szerint átvállalta, az alakuló közgyűlés napjával a szerződésben a megbízó alperesi jogelőd helyére az alperes lépett. A szerződés IV.4.1. pontja szerint a szerződés az aláírás napjától kezdődő hatállyal tíz év határozott időtartamra jött létre. A felek a szerződés VI. pontjában rendelkeztek annak megszüntetéséről; a 6.1. pont kimondja: a szerződés rendes felmondással nem szüntethető meg, míg a 6.2 pont szerint az 5.1. pontban meghatározott súlyos szerződésszegés esetén a sérelmet szenvedett fél jogosult a szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni, miután a súlyos szerződésszegést elkövető felet írásban legalább 60 napos határidő tűzésével felhívta e magatartás orvoslására és ezen határidőn belül a szerződésszegő magatartást nem szünteti meg. A felmondást részletesen indokolni kell, ennek elmaradása esetén a felhívást nem lehet jogérvényes nyilatkozatnak tekinteni. A 6.3. pont alapján, amennyiben a megbízó jogellenesen a szerződést felmondja, a társasház köteles a megbízott részére a határozott időtartamból még hátralévő időtartamra számított megbízási díjat egy összegben a megbízott részére megfizetni. A felek 2013. január 1. napján a megbízási díj tekintetében módosították a szerződést. Az alperes közös képviselője – hosszadalmas levélváltást követően – 2017. november 22. napján közölte a felperessel, hogy együttműködésük lehetetlenné vált, ezért minden szerződést azonnali hatállyal felmond, a jövőben szolgáltatásra nem tart igényt.
A felperes keresetében 41 163 240 forint megbízási díj és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 483. § (3) bekezdésére és a 339. § (1) bekezdésére hivatkozással. Előadta, hogy az alperes mindvégig igénybe vette a társasházkezelési szolgáltatását, azonban a számláit nem egyenlítette ki, majd 2017. november 22. napján a szerződést felmondta. Állította, hogy súlyos szerződésszegő magatartást nem tanúsított, így az azonnali hatályú felmondás jogellenes. A szerződés 6.1. pontja értelmében a szerződés rendes felmondással nem szüntethető meg, így a 6.3. pont szerint az alperes köteles a szerződés határozott időtartamából hátralévő időre számított megbízási díjat – a keresetben megjelölt összeget – megfizetni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen azzal védekezett, hogy a társasházkezelésre vonatkozó szerződés nem jött létre, a felperes által csatolt szerződés a társasház alapítását követően – 2011. február 14-én – kelt, ezt megelőzően létrejött szerződés nem áll rendelkezésre. Hivatkozott arra is, hogy a szerződést nem a társasházakról szóló 2003. évi CXXX. törvény (Tht.) 27. § (2) bekezdése szerint arra jogosult közös képviselő írta alá, így a szerződés a képviseleti jogosultság hiánya miatt nem jött létre. Nem létező szerződés alapján az alperesre nem volt mit átruházni. Azzal is érvelt, hogy a szerződés a Ptk. 221. § (3) bekezdésébe ütközik, ezért semmis. Állította, hogy a felmondás jogszerű volt, figyelemmel a Ptk. 483. § (1)–(4) bekezdésére. Megítélése szerint a szerződés VI.6.1. és 6.3. pontja semmis, jogszabályba ütközik, ugyanis nem lehetett volna kizárni a szerződésben a rendes felmondás lehetőségét annak ellenére sem, hogy az határozott időtartamra jött létre. Előadta, hogy a felek közötti bizalmi viszony megromlott, a felperes részére számtalan felszólító levelet küldött, melyre választ nem kapott.
Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével a keresetet elutasította. Az indokolás szerint a perben csatolt megbízási szerződés dátuma 2011. február 14. napja; a felperes állította, hogy a dátum el lett írva. Az alakuló közgyűlési jegyzőkönyv alapján megállapítható, hogy az alakuló közgyűlésre 2011. január 7-én került sor, a jegyzőkönyv II. pontjában rögzítve lett, hogy a felperessel tízéves határozott idejű ingatlankezelési szerződés jött létre. Ezt követően a szerződés felmondásáig nem képezte vita tárgyát, hogy a megbízási szerződés létrejött-e vagy sem, a szerződés alapján az alperes a felperesi szolgáltatásokat elfogadta, igénybe vette, maga is ellenszolgáltatást nyújtott, így hét év elteltével nem hivatkozhat arra, hogy a felperessel a szerződés nem jött létre. A szerződés 2013. január 1. napján módosítva lett, ekkor sem volt vitatott a felek között az érvényes szerződés léte. A bíróság alaptalannak találta az alperesnek azt a hivatkozását is, hogy a szerződés azért nem jött létre, mert azt a társasház részéről nem a közös képviselő írta alá. A közös képviselő megválasztására a szerződés aláírását követően került sor, így a szerződést az alapító nevében az ügyvezető írhatta alá.
Az elsőfokú bíróság nem értett egyet az alperesnek a Ptk. 221. § (3) bekezdésére alapított semmisségre való hivatkozásával. A szerződést a felperes és az alperesi jogelőd ügyvezetője írta alá, ezért – függetlenül a szerződő felek kapcsolatától – nem állapítható meg, hogy az alperes képviselője a felperessel azonos személy lenne, vagy a felperest maga is képviselte volna.
A bíróság megítélése szerint a szerződés nem ütközik a Tht. 28. § (1) bekezdés a) pontjába sem, mivel a közös képviselőt az alakuló közgyűlés választotta meg a 2/2011. (2011. január 7.) számú határozatával.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a szerződés VI.6.1. és 6.3. pontja jogszabályba ütközik, ezért semmis. A Ptk. 481. § a) pontjából, a 483. § (1), (3), (4) bekezdéséből az következik, hogy a határozott és a határozatlan időtartamra létrejött szerződés mind rendes, mind azonnali hatályú felmondással megszüntethető. A felek a szerződésben sem a rendes, sem az azonnali hatályú felmondás lehetőségét nem zárhatták ki, a rendes felmondás kizárása nem értelmezhető a felmondási jog korlátozásaként. A felmondási jog a felmondási idő kikötésével vagy a szerződésben megjelölt indokokhoz kötésével korlátozható, azonban nem terjedhet odáig, hogy a megbízót megfossza annak lehetőségétől, hogy a határozott idejű szerződést rendes felmondással megszüntesse. Mindezzel összefüggést mutat a VI.6.3. pont semmissége, amely a jogellenes felmondáshoz a teljes hátralévő időtartamra járó megbízási díj teljes összegének a megfizetését köti jogkövetkezményként.
A perbeli esetben a felmondás nem tekinthető jogellenesnek, ahhoz nem fűzhetők a VI.6.3. pont szerinti jogkövetkezmények, különös tekintettel arra, hogy a Ptk. 483. § (3) bekezdése szerint az alapos ok nélkül történő felmondás esetén csak az okozott kárt kell megtéríteni. A szerződés a teljes hátralévő megbízási díj megfizetése ellenében semmiféle szolgáltatást nem ír elő a megbízott részére. A bíróság a rendelkezésre álló adatokból megállapította, hogy a felek közötti bizalmi kapcsolat megromlott, az alperes a felperes tevékenységét számos esetben kifogásolta, a tulajdonosok az önkormányzat jegyzőjéhez fordultak a társasház nem megfelelő működése miatt, így az alperes felmondása nem volt előzmény nélküli, indokolatlan, minden alapot nélkülöző felmondás, ezért az nem lehetett jogellenes. Semmis szerződéses rendelkezésre a felperes nem alapíthat jogot, ezért a bíróság a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes élt fellebbezéssel, melyben elsősorban annak megváltoztatását, a kereseti kérelmével egyező döntés meghozatalát, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárás lefolytatására történő utasítását kérte. Azzal érvelt, hogy a per tárgya az volt, hogy az alperes nem jogszerűen gyakorolta a rendkívüli felmondás jogát, továbbá neki nem volt olyan magatartása, amely alapján szerződésszegésre alapozva jogszerűen megnyílt volna az alperes felmondási joga. Ezzel szemben a bíróság olyan kérdésben hozott ítéletet, amely nem volt a kereset tárgya. Sérelmezte: az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, hogy a rendkívüli felmondást megalapozó magatartás felmerült-e részéről. A szerződés IV.4.1. (tíz év határozott idő kikötése), VI.6.2. és a VI.6.3. pontja a felek szerződéskötéskori szándékát tükrözi: a felmondás jogának korlátozásában kívántak megállapodni. Hangsúlyozta, hogy a társasház vevői az ingatlan-adásvételi szerződésben megállapodtak az eladóval, hogy a perbeli szerződés felmondásának joga korlátozott. Kiemelte, hogy a Ptk. a határozott idejű, tartós megbízási szerződés felmondhatóságát nem nevesíti, az új Ptk. azonban a 6:278. § (4) bekezdésében rögzíti, hogy tartós megbízási jogviszony esetén a felek megállapodhatnak a felmondás jogának korlátozásában és kiköthetik azt is, hogy meghatározott idő előtt a rendes felmondás joga nem gyakorolható. Figyelemmel arra, hogy az alperes a 2017. november 22. napján kelt levelében azonnali hatállyal történő felmondással élt, így a bíróságnak kizárólag ezzel a körülménnyel kellett volna foglalkoznia.
A szerződés VI.6.2. pontja szabályozza az azonnali hatályú felmondás menetét, a VI.6.3. pontja pedig az előző pontban írtak be nem tartása esetén a jogkövetkezményt, az átalány-kártérítés alkalmazását.
Az elsőfokú bíróság megalapozatlanul, iratellenesen és jogszabályba ütközően állapította meg a VI.6.3. pont semmisségét a VI.6.1. pont semmissége alapján.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte annak helyes indokaira tekintettel. Arra hivatkozott, hogy a folyamatos megbízási jogviszony esetén a felmondási jog korlátozása nem terjedhet odáig, hogy a felek a szerződés teljes időtartamára kizárják a rendes felmondás gyakorlásának lehetőségét. Az ilyen szerződéses rendelkezés jogszabályba ütközik, ezáltal semmis. Hangsúlyozta: a határozott időtartamra kötött megbízási szerződés az általános szabályok szerint, annak lejárata előtt is felmondható. A határozott időtartamra létrejött megbízási jogviszony ténye nem zárja ki a szerződés idő előtti felmondásának lehetőségét az általános szabályok szerint; az ellenkező álláspont elfogadása ugyanis nem a felmondási jog korlátozását, hanem annak – a törvény által tiltott – kizárását jelentené. E körben a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseire utalt. Fenntartotta az elsőfokú eljárásban kifejtett álláspontját: felmondása jogszerűen történt a Ptk. 483. § (1)–(4) bekezdése alapján, ezért a szerződés VI.6.3. pontjára és a Ptk. 483. § (3) bekezdésére alapított felperesi igény alaptalan.
A fellebbezés nem alapos.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság elutasító döntésével egyetértett, annak indokait azonban nem osztotta.
Az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a megbízási szerződés VI.6.1. és VI.6.3. pontja – mint jogszabályba ütköző – semmis, ezért az alperes felmondása nem jogellenes, és az nem válthatta ki a VI.6.3. pontban írt jogkövetkezményeket. Figyelmen kívül hagyta az elsőfokú bíróság, hogy a kérdéses kikötések semmissége a szerződés részleges érvénytelenségét eredményezik. Ennek jogkövetkezménye pedig attól függ a Ptk. 239. §-ának (1) bekezdése alapján, hogy a felek az érvénytelen rendelkezések hiányában megkötötték volna-e a szerződést. Ezt a lényeges körülményt elmulasztotta vizsgálni, és anélkül állapította meg csupán a kikötések érvénytelenségét, hogy az alperesi jogelőd, illetve a felperes szerződéskötéskori szándékát felderítette volna. Így anélkül foglalt állást a szerződés részleges érvénytelensége mellett, hogy az egész szerződés megdőlésének lehetőségét vizsgálta volna. Ennek azonban az alábbiak miatt nem volt ügydöntő jelentősége.
A másodfokú bíróság észlelte ugyanis, hogy a szerződés nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik, ezért semmis. Erről, valamint a semmisség alább kifejtett indokairól tájékoztatta a feleket, majd az 1/2005. (VI. 15.) PK véleményre is figyelemmel lehetőséget biztosított részükre, hogy ezzel kapcsolatos nyilatkozataikat megtegyék. A felperes az ítélőtábla által megjelölt okokra észrevételt nem tett, a jóerkölcsbe ütközéssel szemben egyéb, olyan irreleváns érvet sorakoztatott fel, mint azt, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyensúlyban áll. A felperes a kérésére elrendelt szünetet követően sem tett a másodfokú bíróság által a felek tudomására hozott érvénytelenségi okra, illetve az annak fennállását megalapozó körülményekre vonatkozó releváns nyilatkozatot, csupán 15 napos határidő engedélyezését kérte jogi álláspontja kifejtésére.
Az ítélőtábla a felperes tárgyalás halasztása iránti kérelmének nem adott helyt, mivel a felperes a másodfokú bíróság által a felekkel közölt, a jóerkölcsbe ütközést alátámasztó érvek vonatkozásában észrevételt nem tett, a másodfokú tárgyaláson tett nyilatkozatában előadott indokai nem álltak összefüggésben a bíróság által megjelölt indokokkal. Az ítélőtábla csupán a jelen ügyben releváns észrevételek kiegészítése érdekében találta volna szükségesnek további határidő biztosítását.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmét kiegészítve maga is hivatkozott a szerződés jóerkölcsbe ütközésére.
Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek minősül az a szerződés, amelyet a jogszabály ugyan nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege, vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat nyilvánvalóan sérti, és ezért az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek minősíti (BH 2000.260., BH 2001.473.).
A nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés olyan jogi kategória, amely a társadalom etikus viselkedésről, tisztességről kialakított általános értékítéletét tartja szem előtt. A szerződés jóerkölcsbe ütközésének megállapítása során nem a szerződő fél érdeksérelmét, hanem azt kell a bíróságnak vizsgálnia, hogy maga a jogügylet társadalmilag elítélendő-e. A szerződést csak akkor lehet semmisnek tekinteni, ha a jóerkölcsbe ütközés nyilvánvaló. A felek jó- vagy rosszhiszeműségének a jóerkölcsbe ütközés miatti semmisség megállapítása szempontjából nincs jelentősége, ugyanakkor a szerződő felek tudattartalmának abból a szempontból igen, hogy a szerződéskötés időpontjában a szerződésnek jóerkölcsbe ütközése számukra is nyilvánvaló kell, hogy legyen (Legfelsőbb Bíróság Pfv.X.20.753/2004/9.). A megbízási szerződés megkötésekor mindkét félnek tudnia kellett arról, hogy a szerződés tartalma tisztességtelen cél elérését szolgálja, ezáltal a szerződés erkölcstelenségének, etikátlanságának számukra is nyilvánvalónak kellett lennie.
Az ítélőtábla vizsgálódása során nem amiatt értékelte nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek a megbízási szerződést, mert az alperes jogelődje, az ingatlanfejlesztő kft. mint az alperesi társasház alapítója a felperessel kötötte meg az ingatlankezelési szerződést annak ellenére, hogy a társadalmi közfelfogás azt is a felek terhére értékelné, hogy a majdani megbízóra nézve kedvezőtlen feltételeket is tartalmazó szerződés megkötésére a cégcsoporton belül került sor. A jóerkölcsbe ütközést ennél nyomósabb körülmények eredményezik.
A szerződéskötésre olyan körülmények között került sor, hogy mindkét fél tisztában volt vele, miszerint azt követően az alperesi jogelőd, a társasház alapítója a társasház alakuló közgyűlésén a szerződésből eredő jogait a társasházra engedményezi, a szerződésből eredő kötelezettségeit pedig a társasház a tartozásátvállalás szabályai szerint átvállalja, így az alakuló közgyűlés napjával a szerződésben a megbízó helyére a társasház lép. Így a felek előtt a szerződés megkötésének időpontjában nyilvánvaló volt, hogy a szerződés az annak megkötésében részt nem vevő harmadik felet, az alperest olyan helyzetbe hozza, hogy tíz évig csupán a rendkívüli felmondás szerződésben rögzített – kifejezetten szigorú, nehezen teljesíthető – feltételeinek bekövetkezése esetén szüntetheti meg a szerződést. Amennyiben az alperes e feltételektől eltérő indokok alapján kívánja a szerződés megszüntetését, a hátralevő teljes díjat meg kell fizetnie. Ezenfelül az egy összegben megfizetendő díj nem csupán a felperes tevékenységének díját tartalmazza, hanem annak költségeit is magába foglalja, amely a szerződés megszűnése esetén a felperes részéről fel sem merül.
Mindezek miatt e szerződés nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik, ezért a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján semmis. Ezáltal arra nem lehet jogot alapítani, a felperes a keresettel érvényesített megbízási díjat alappal nem követelheti. E jogkövetkezményt a bíróságnak hivatalból kellett alkalmaznia, míg a Ptk. 237. §-ában írt jogkövetkezmények csak a felek kérelmére alkalmazhatók [1/2010.(VI. 28.) PK vélemény 2. pont]. Erre irányuló kérelem hiányában a bíróságnak az érvénytelenség további jogkövetkezményeiről rendelkeznie nem kellett.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a rPp. 253. § (2) bekezdése alapján – a kifejtett eltérő indokok mellett – helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf.20.440/2019/6.)
(A Kúria a Pfv.V.20.139/2020/4. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás