BK ÍH 2022/1.
BK ÍH 2022/1.
2022.03.01.
I. A jogos védelmi helyzetet nem alapozhat meg a bűncselekmény elkövetése utáni dulakodás [Btk. 21-22. §].
II. A szabadságvesztés-büntetés fele részének kitöltését követő feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét gondosan kell vizsgálni, önmagában nem különös méltánylást érdemlő körülmény, hogy a terhelt a magyar nyelvet nem ismeri [Btk. 38. § (3) bekezdés].
A törvényszék I. M. vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 160. § (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntettének a Btk. 10. § (1) bekezdése szerinti kísérletében, ezért 5 évi börtönben végrehajtandó szabadságvesztés-büntetésre és 5 évi Magyarország területéről való kiutasításra ítélte.
A kiszabott szabadságvesztés tartamába beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt. Megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés fele részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra, rendelkezett a bűnjelekről és a felmerült bűnügyi költség viseléséről. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő:
A vádlott 2019. augusztus 16. napján érkezett Magyarországra munkavállalás céljából és egy kétszintes, konténerekből kialakított munkásszállón lakott, hasonló célból érkezett honfitársaival együtt.
A vádlott 2019. augusztus 25. napján 16 óra körüli időben 2 dobozos sört ivott meg, majd este nyolc óra körüli időben a folyosón szóváltásba keveredett a szemközti szobában lakó sértettel, aki a szobájából kiküldte. A vádlott azon az estén 0 óra 10 perc körüli időben a földszinti konyhába ment, ahol egy 20 cm pengehosszúságú kést vett magához, majd amikor az emeletre ért, a folyosón lévő heverőn hason fekve telefonáló sértetthez lépett és – jobb lapockája alatt – a hátába döfte a kést. A sértett, aki először ütésként érzékelte a vádlott cselekményét, igyekezett magát védeni, közben az így kialakult dulakodás és kiabálás zajára lépett ki egyik honfitársuk, aki elrángatta a vádlottat a sértett közeléből.
A vádlott cselekménye következtében a 32 éves sértett a háta területén, jobb oldalon, a hátsó hónaljvonalban a mellüregbe hatoló szúrt sérülést szenvedett el. A szúrcsatorna bemeneti nyílása a jobb oldalon, a lapockacsúcs vonalában, a X. borda magasságában volt. A seb bemeneti nyílása 4 cm, a szúrcsatorna 16-18 cm hosszúságú volt. A kés a X. bordát átvágva, közelítőleg vízszintes pengehelyzetben, fokával a test középvonala felé, élével a test külső felszíne felé nézve, a háti X. csigolya jobb oldali ívétől 58 mm-re haladt, majd behatolt a háti mellhártyaüregen át a rekeszt átvágva a máj jobb oldali lebenyébe. A kés hegye a jobb VII. borda elülső ívének magasságában, a csontos-porcos átmenet előtt 3-4 mm-rel helyezkedett el a máj állományában a májtok alatt.
A sérülés következtében a mellüregben vér- és légmell jött létre. A sérülést a sértett jobb mellkasfelét hátulról érő, legalább közepes erejű erőbehatás (szúrás) hozta létre. Az elszenvedett sérülés a mellüreg megnyílásával járt, a tüdő összeesését és a máj sérülését idézte elő, jelentős vérveszteséget okozott, így az közvetlenül életveszélyes sérülésnek minősül. A sérülés következtében a halálos eredmény bekövetkezésének reális esélye fennállt, azt az időben érkező orvosi ellátás hárította el.
A vádlottnál nem állapítható meg az elmeműködés olyan kóros állapota, mely korlátozta volna, avagy képtelenné tette volna arra, hogy cselekménye következményeit felismerje és hogy e felismerésének megfelelően cselekedjék.
Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, a kiszabott fő- és mellékbüntetés súlyosítása, valamint a feltételes szabadságra bocsáthatóság legkorábbi időpontjának az általános szabályok szerinti megállapítása végett, a vádlott és védője felmentés végett jelentettek be fellebbezést.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, és kifejtette, hogy a büntetés kiszabása során további súlyosító körülményként indokolt figyelembe venni az elkövetés eszközéül használt kés különösen veszélyes voltát, mivel az 20 cm pengehosszúságú volt. A terhelt ugyan 2 éve van előzetes fogvatartásban, viszont az általa elkövetett cselekmény 5-15 évig terjedő büntetési tételéhez viszonyítva ez az időtartam viszonylag csekély, következésképpen enyhítő hatása sem lehet számottevő. A törvényszék fokozott jelentőséget tulajdonított a vádlott javára fennálló enyhítő körülményeknek, amiért is eltúlzottan enyhe büntetést szabott ki. A vádlott javára szóló enyhítő körülmények legfeljebb a középmértéktől a javára történő kisebb eltérést tesznek csak lehetővé, de ilyen enyhe büntetés kiszabását már nem, és a kiutasítás tartamának is jelentős súlyosítása indokolt. Az ügyész kifogásolta a törvényszék azon rendelkezését is, hogy a terhelt a szabadságvesztés-büntetés fele részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A védő a fellebbezése írásbeli indokolásában a felmentés érdekében bejelentett fellebbezését fenntartotta. Álláspontja szerint a törvényszék ítélete a Be. 592. § (2) bekezdés c)-d) pontjaiban foglalt okok miatt részben megalapozatlan, mivel a tényállás iratellenes és helytelen ténybeli következtetéseket tartalmaz. Ezáltal a bíróság megalapozatlan következtetésre jutott védence bűnösségének megállapításakor is. Az ítélet részbeni megalapozatlansága azonban kiküszöbölhető a Be. 593. § (1) bekezdés b) pontja alapján az iratok tartalma és helyes ténybeli következtetés által, továbbá eltérő tényállás megállapítása mellett a vádlott felmentését eredményezheti. A védő szerint a törvényszék elmulasztotta értékelni az általa elfogulatlannak minősített tanúk vallomását, így különösen V. Z. és V. O. nyilatkozatait, akik elsőként érkeztek a helyszínre és tanúi voltak a dulakodásnak. V. Z. elmondta, hogy amikor kiért a folyosóra, akkor a heverőn ülő helyzetben egymást átkarolva dulakodni látta a vádlottat és a sértettet. Ugyanezt észlelte V. O. is. V. Z. volt az, aki a sértettet, illetve védencét szétválasztotta. Ekkor esett le a sértett a földre és észlelték a tanúk, csakúgy, mint a vádlott, hogy a sértett hátából egy kés áll ki. Nem vette figyelembe az elsőfokú bíróság azt a tényt, hogy ezen tanúvallomások a vádlott által előadottakkal állnak összhangban, miszerint a sértett nekitámadt, az ezt követő dulakodás során egymásra estek, és valahogy úgy szúródott a kés a sértettbe. A vádlott az elsőfokú eljárás során bírói kérdésre észszerű magyarázatot adott arra is, hogy miért nem dobta el a konyhából étkezés céljára magával hozott kést a dulakodáskor. Hivatkozott a védő arra is, hogy az igazságügyi orvosszakértő kizárólag a sértett sérüléseiről tudott szakvélemény adni. Arról, hogy a sértettnek milyen volt a pozíciója; hason feküdt, esetleg állt vagy ült, a szakértő nem tudott nyilatkozni és ugyancsak nem tudott nyilatkozni a sértett és a vádlott egymáshoz viszonyított pozíciójáról sem.
A védő álláspontja szerint az iratok tartalma és helyes ténybeli következtetés alapján a törvényszék által megállapított tényállástól eltérő történeti tényállás állapítható meg olyan módon, hogy a vádlott jogos védelmi helyzetben védekezett, melyet a Btk. 22. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja értelmében szituációs jogos védelmi helyzetként kell értékelni. E körben eseti döntést megjelölve hivatkozott arra, hogy nem zárja ki a jogos védelmi helyzet megállapítását, ha a megtámadott személy a jogtalan támadást megelőzően az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál.
Mindezen indokok alapján indítványozta, hogy az ítélőtábla a Be. 606. § (2) bekezdése alapján változtassa meg a törvényszék ítéletét akként, hogy a vádlottat az ellene emelt vád alól a Be. 566. § (1) bekezdés d) pontja alapján, figyelemmel a Btk. 22. § (1) bekezdésére és (2) bekezdés a) pontjára – büntethetőséget kizáró ok, jogos védelmi helyzet miatt – mentse fel. Másodlagosan kérte, hogy az ítélőtábla az enyhítő körülmények nagy számára és nyomatékára tekintettel a büntetés súlyosítására irányuló ügyészi fellebbezést – védence esetleges felelősségének megállapítása esetén – utasítsa el.
A súlyosítást célzó ügyészi fellebbezést az ítélőtábla az alábbiak szerint találta alaposnak.
A törvényszék ítéletével szemben a Be. 583. § (1)–(2) bekezdése alapján a vádlott és védője felmentésért jelentettek be fellebbezést, támadták a tényállást, a bűnösségmegállapítást, a minősítést és a büntetéskiszabást is. Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének felülvizsgálatát a Be. 590. § (1) bekezdésében meghatározott módon, azaz teljeskörűen végezte el.
A felülbírálat során megvizsgálta az elsőfokú bíróság eljárását, valamint a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére és a büntetés kiszabására vonatkozó valamennyi rendelkezést. Megállapította, hogy törvényszék a bizonyítási eljárást törvényesen folytatta le, a bizonyítékokat a logika szabályainak megfelelően mérlegelte, így a másodfokú eljárásban nincs perjogi lehetőség arra, hogy az azonos szempont szerint értékelt bizonyítékokat a táblabíróság felülmérlegelje. Ily módon a vádlott felmentésére irányuló védelmi fellebbezés nem foghatott helyt.
A védelem által hivatkozott jogos védelmi helyzet eleve kizárt kölcsönös bántalmazás esetén, márpedig a vádlotti előadás szerint kölcsönös dulakodás során állt bele a kés a sértett hátába. A védő által felhívott eseti döntés szerint nem zárja ki a jogos védelmi helyzet megállapíthatóságát az a tény, hogy az elkövető kést tart magánál és azzal hárítja el a jogtalan támadást. Az idézett döntvény a jelen ügyben megállapítotthoz képest teljesen eltérő tényállást tartalmaz, melyben a vádlottat a sértett és barátai minden elfogadható indok nélkül üldözőbe vették, tettlegesen bántalmazták, egyikük meg is szúrta a kétségbeesetten menekülő terheltet, majd megöléssel fenyegetve tovább kergették, amikor ő a nála lévő késsel védekezni kezdett (BH 1975.203.). Ebből következően az eseti döntés jogi konzekvenciája az elsőfokú ítéletben rögzített tényállás alapján nem alkalmazható, és az ún. szituációs jogos védelmi helyzet nem állapítható meg a vádlott esetében.
A törvényszék okszerűen következtetett vádlott bűnösségére, helyes a cselekmény minősítése és az idevonatkozó jogi indokolás is szakszerű.
A jelen ügyben megállapított emberölés, illetőleg ennek kísérlete esetén az elkövető tudata átfogja a sértett halála bekövetkezésének lehetőségét, és ezt kívánja, vagy ebbe belenyugszik. Az emberölésre, illetőleg a testi sértésre irányuló szándék megállapításánál az elkövetéskori tudattartalomra – ahogyan az elsőfokú bíróság is hivatkozta – a 3/2013. BJE határozatban felsorolt tárgyi (objektív) és az alanyi (szubjektív) tényezőkből lehet következtetni.
Az alanyi tényezők körében az elkövető szándékára kihatott, hogy a cselekményt megelőzően összeszólalkozott a sértettel, aki kizavarta a szobájából. Ez a sérelem nyilvánvalóan nem áll arányban a vádlott tettével, mely gyakorlatilag motiválatlan. A szúrást követően a vádlott még dulakodni kezdett a súlyosan sérült sértettel, melynek csak a lakótársak közbelépése vetett véget.
A tárgyi tényezők körében értékelendő, hogy a vádlott egy nagy méretű (32 cm hosszú, 20 cm-es pengéjű) konyhakést vett magához a konyhában. Ezzel legalább közepes erővel, orvul hátba szúrta a hason fekvő, telefonáló sértettet. A szúrás szinte keresztülhatolt a sértett felsőtestén, átvágva az egyik bordát, sértve a tüdőt, májat, ezzel jelentős vérvesztést okozva. A sértett ösztönös védekezésének és a lakótársak gyors közbelépésének, az általuk hívott orvosi segítségnek köszönhetően maradt el a halálos eredmény. Az élet kioltására irányuló kísérlet befejezett és – a sérülés helye, jellege folytán – közeli. Az éles, hegyes, nagy méretű késsel történt bántalmazás módja, intenzitása egyenes szándékra utal.
A büntetés kiszabása során az enyhítő és súlyosító körülményeket az elsőfokú bíróság helyesen vette számba. Enyhítő hatású, hogy a vádlott letartóztatása alatt két közeli hozzátartozóját is elveszítette, mely jelentős lelki traumával járt. A kétévi időmúlás a Kúria 56. számú Büntető Kollégiumi véleménye szerint enyhítő körülmény, de a bűncselekmény büntetési tételére, illetve az elévülési időre figyelemmel csekélyebb súllyal esik latba. A kés, a főügyészi átiratban írtakkal szemben, nem tekinthető különösen veszélyes eszköznek, mivel egyszerű konyhai kés volt, nem vadásztőr vagy más, támadásra használatos, esetleg harcászati célú szúró-vágó fegyver. Ezért újabb súlyosító körülményként ez nem értékelhető.
Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy egy büntetlen előéletű, középkorú, rendezett családi háttérrel rendelkező vádlott esetében, aki édesanyja gyógyíttatására kívánta előteremteni az anyagi fedezetet a külföldi munkavállalással, egy méltányos joghátrány felel meg a Btk. 79. §-ában írott büntetési céloknak, amely esetében elsősorban az egyéni visszatartás lehet. Az ítélőtábla is úgy találta a bűncselekmény valamennyi körülményére figyelemmel, hogy túlmutatna a büntetés célján, ha a törvényi minimumban meghatározotthoz képest magasabb tartamú végrehajtandó szabadságvesztés-büntetés kerülne kiszabásra, ezért a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezés nem foghatott helyt. A társadalom védelme szempontjából azonban további enyhítésre sincsen törvényes lehetőség.
A szabadságvesztés-büntetés tartamával arányos mértékű a Btk. 59. § (1) bekezdése és 60. § (2) bekezdése szerint alkalmazott kiutasítás, mivel az élet elleni bűncselekményt elkövető ukrán állampolgárságú vádlott Magyarországon való tartózkodása nem kívánatos.
Osztotta a másodfokú bíróság az ügyész azon álláspontját, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának a Btk. 38. § (3) bekezdése szerint a büntetés fele részének kitöltését követő napban való megállapításának nincsenek meg a törvényi feltételei. A különös méltánylást érdemlőség vizsgálatánál a perbíróság számára az elítélt korábbi életvitele és az eljárás során feltárt tények (például a terhelt megromlott egészségi állapota, életkora, eddigi kifogástalan életvezetése, a sértetti közrehatás, emberileg méltányolható egyéb körülmény) szolgálhatnak alapul (BH 2000.45.; BH 1998.314.; BH 1999.242.; BH 1999.400.). Ilyen körülményeket az elsőfokú bíróság nem tárt fel. Nem tekinthető különös méltánylást érdemlő körülménynek, ha a nem magyar állampolgár vádlott a magyar nyelvet nem ismeri, és büntetését hazájától távol kell letöltenie (BH 2006.309.). Ezért az ítélőtábla megváltoztatva a törvényszék rendelkezését, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját az általános szabályok szerint a szabadságvesztés-büntetés kétharmad részének kitöltését követő napban állapította meg a Btk. 38. § (2) bekezdés a) pontja alapján. Az ítélet egyéb rendelkezései törvényesek.
A fentiekben kifejtettek alapján az ítélőtábla a törvényszék ítéletét a Be. 606. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, egyebekben a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Bf.II.72/2021/17.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás