• Tartalom

10/2022. (IV. 28.) HM rendelet

10/2022. (IV. 28.) HM rendelet

a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról

2023.12.28.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (2) bekezdés r) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 107. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. §1 E rendelet hatálya a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 106. § (8) bekezdés szerint egyenruha viselésére jogosult személyekre, valamint – a kiképzés, illetve a behívás időtartamára – a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló 2018. évi CXIV. törvény 3. § (2) bekezdése szerinti többletkötelezettséget vállaló személyekre terjed ki.

2. § A Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatát az 1. melléklet tartalmazza.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

4. §2

1. melléklet a 10/2022. (IV. 28.) HM rendelethez


A Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzata


I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Az egyenruha és az öltözet

1. A katonai egyenruha – a hadviselésre vonatkozó nemzetközi egyezményekben meghatározott követelményeknek megfelelően – kifejezi a Magyar Honvédséghez (a továbbiakban: MH) való tartozást, továbbá háborúban és békében megfelel a haderőnemi, fegyvernemi sajátosságoknak és a fokozott igénybevételi kívánalmaknak, továbbá megjeleníti a magyar nemzeti hagyományokat.

2. Katonai egyenruhát viselők

2. Katonai egyenruhát visel a tényleges állomány, így a hivatásos és szerződéses katona, a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona, a honvéd tisztjelölt, a honvéd altiszt-jelölt, valamint – a hadkötelezettség bevezetése esetén – a hadköteles katona és a többletkötelezettséget vállaló honvédelmi alkalmazott.
3. Katonai egyenruhát viselhet – a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 223. §-a kivételével – a hivatásos állományból nyugállományba helyezett és a szolgálati járandóságban részesülő személy (a továbbiakban együtt: nyugállományú), valamint műveleti területen a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv tagja, ha az MH érdekében végez tevékenységet.

3. Katonai öltözetek típusai viselésük szerint

4. A gyakorló öltözet
4.1.3 A gyakorló öltözet a honvédelmi szervezetek tényleges állományának alapruházata békeidőben és békétől eltérő időszakban egyaránt. A gyakorló öltözetet viseli a hivatásos, a szerződéses, a honvéd tisztjelölt és a honvéd altiszt-jelölt állomány az MH feladatát képező műveletek, gyakorlatok, valamint kiképzési tevékenységek során, a próbaidős szerződéses állomány a próbaidő alatt, a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona felkészítés, továbbá a hadkötelezettség bevezetése után a hadköteles katona, a többletkötelezettséget vállaló honvédelmi alkalmazott.
4.2. A gyakorló öltözetet viselheti műveleti területen a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv tagja, ha hivatalos kiküldetésben az MH érdekében végez tevékenységet.
4.3. A gyakorló ruházat általános, repülőszerelő, repülőműszaki és repülőhajózó öltözetekre tagolódik.
5. A köznapi öltözet
5.1. A köznapi öltözet – ha más öltözet nincs elrendelve – a hivatásos és a szerződéses tiszti, altiszti állomány, továbbá a honvéd tisztjelöltek ruházata, valamint az öltözetet viselheti a szerződéses legénységi, az önkéntes tartalékos állomány a szolgálati tevékenységük ellátása során.
5.2. A köznapi öltözet általános, légierő által viselt és hadihajós öltözetekre tagolódik.
6. Az ünnepi öltözet
6.1. Ünnepi öltözetet visel a hivatásos és a szerződéses tiszt, altiszt, valamint a honvéd tisztjelölt, viselheti a szerződéses legénységi és az önkéntes tartalékos állomány laktanyán belül és kívül ünnepi állománygyűlések, rendezvények alkalmával.
6.2. Ünnepi öltözetet visel a honvéd tisztjelölt, továbbá viselhet a szerződéses legénységi és az önkéntes tartalékos állomány nemzeti és állami ünnepeken, kiemelkedő társadalmi és ünnepélyes katonai rendezvényeken.
6.3. Az ünnepi öltözet általános, légierő által viselt és hadihajós öltözetekre tagolódik.
7. A társasági öltözet
7.1. A társasági öltözet a hivatásos és a szerződéses tiszti, altiszti állomány alkalmi ruházata nemzeti és állami ünnepeken, kiemelkedő katonai és társadalmi rendezvényeken, katonai temetésen. Társasági öltözetet lehet viselni jelentősebb családi események alkalmával.
7.2. A társasági öltözet általános, légierő által viselt és hadihajós öltözetekre tagolódik.
8. A díszöltözet
8.1. A díszöltözet az MH szervezetszerű dísz(al)egységeinek öltözete.
8.2. A Honvéd Koronaőrség, a Honvéd Palotaőrség, a Honvéd Díszzászlóalj, valamint a katonazenekarok állománya viseli díszelgési szakfeladataik végrehajtása során, nemzeti és állami ünnepeken, kiemelkedő katonai és társadalmi rendezvényeken, temetéseken, továbbá az elöljáró vagy hivatali felettes által meghatározott alkalmak esetén.
8.3. A katonazenekarok díszruházata általános és légierő által viselt öltözetekre tagolódik.
8.4. Honvéd tisztjelölti díszöltözetet viselhet az MH Ludovika Zászlóalj (a továbbiakban: MH LZ) állományába tartozó honvéd tisztjelölt a tisztavatáson, a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM), az MH és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: NKE) ünnepélyes katonai, valamint kulturális eseményein.

4. Az egyenruha viselésének általános szabályai

9. Az állomány szolgálati feladata ellátása során egyenruhát visel.
10. A katona szolgálatteljesítési időn túl egyenruhát, a szolgálat tekintélyét nem sértő módon viselhet.
11. Alakzatban egységes öltözetet kell viselni.
12. Katonai objektumon kívül az öltözetet – az időjárási körülmények figyelembevételével – a helyőrségparancsnok határozza meg, azonban időjárás-változás esetén a változásnak megfelelő öltözetet a helyszínen tevékenykedő parancsnok vagy rangidős is módosíthatja.
13. Különösen gyakorlat, terepen végrehajtott foglalkozás, alaki kiképzés ellenőrzése, szemléje alkalmával az ellenőrző állomány a rendszeresített vagy alkalmazásba vett vagy ideiglenes használatra engedélyezett gyakorló öltözetét viseli. Műveleti területen végrehajtott ellenőrzés során a gyakorló öltözet viselése a fogadó nemzet részére vagy a nemzetközi katonai szervezetben szolgálatot teljesítők részére elrendelt egyenruha-viselési formák figyelembevételével történik, kiegészítve az adott műveleti területen elrendelt egyéni védőeszközökkel. Egyéb ellenőrzés alkalmával – az ellenőrzés helye és jellege szerint – az ellenőrzést elrendelő határozza meg az ellenőrzést végrehajtók öltözetét.
14. A légierőtől, illetve a hadihajós fegyvernemtől áthelyezett állomány a szárazföldi haderőnemhez tartozó új szolgálati helyén, az állományilletékes parancsnok engedélyével a légierő által viselt, illetve a hadihajós köznapi, társasági és ünnepi öltözetet viselheti.
15. A Tábori Lelkészi Szolgálat tagja e szabályzat rendelkezéseit köteles betartani, illetve katonai rendezvényen az arra előírt öltözeti változatban megjelenni. A tábori püspök az egyenruhán a püspöki keresztet, a vezető tábori rabbi és a rabbi az egyenruhához a kipát viselheti.
16. Ha a tábori lelkész a katonai rendezvényen egyházi feladatokat végez, katonai öltözetét – az egyházi előírásokra figyelemmel – további egyházi ruházattal is kiegészítheti.
17. A Hjt. 51. §-a alapján más szervezetnél szolgálatot teljesítő katona szolgálati helyén viselendő öltözetét – e szabályzat rendelkezéseinek figyelembevételével – a más szervezet vezetője határozza meg.
18. A más szervezet vezetője egyes meghatározott feladatok teljesítéséhez kapcsolódóan e szabályzat rendelkezéseitől eltérő öltözet viselését rendelheti el
18.1. a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ),
18.2. a Honvéd Együttes Budapest,
18.3. a Köztársasági Elnöki Hivatal és
18.4. a Tábori Lelkészi Szolgálat
állományába tartozó katonák részére.
19.4 A Honvéd Vezérkar Főnöke (a továbbiakban: HVKF) indokolt esetben a katonák részére a szolgálati feladatok ellátása során, e szabályzat rendelkezéseitől eltérő öltözet viselését írhatja elő.
20.5 A HVKF külön intézkedésben határozza meg a légiutas kísérő állomány formaruházatának viselési szabályait.
21. A katonának a 18–20. pont alapján meghatározott eltérő öltözet viselése esetén is rendelkeznie kell gyakorló, köznapi és társasági öltözettel.
22. A szolgálati viszony Hjt. 58/A. §-a szerinti szünetelésének időtartama alatt, az állomány tagja a hivatásos és szerződéses állományú katonák általános katonai és egyes szakmai ismereteinek bővítéséhez szükséges továbbképzésekről szóló 38/2010. (III. 31.) HM utasítás 2. § (1) bekezdésében meghatározott kiképzési feladatokon való részvétel ideje alatt gyakorló öltözetet visel.
23. A katona egyenruhához – annak szellemiségéhez, jellegéhez igazodó, kulturált, nem kirívó színű, méretű és fazonú – fényvédő szemüveget viselhet. Alakzatban – ha a teljes állomány részére egységesen biztosítható – fényvédő szemüveg viselését az elöljáró vagy hivatali felettes elrendelheti vagy megtilthatja.
24. A parancsnok, vezető – a Magyar Honvédség Szolgálati Szabályzatában (a továbbiakban: Szolgálati Szabályzat) előírtak szerint – felelős e szabályzatban meghatározottak betartásáért és betartatásáért.
25. Egyéni védőeszköz viselésének elrendeléséről az állományilletékes parancsnok, illetve munkahelyi vezető – kockázatértékelés alapján – saját hatáskörében határoz.
26. Munkába járás során a gyakorló, a köznapi, a társasági és az ünnepi öltözet viselhető e szabályzat előírásainak betartásával.
27. Munkába járás során motorkerékpáron, segédmotoros kerékpáron, kerékpáron az egyenruházat kiegészíthető a szükséges védőfelszerelésekkel, így különösen sisakkal, kesztyűvel, könyök- és térdvédővel.
28. A honvédelmi táborokban közreműködő állomány a tábor időtartama alatt 15 M kiképzési gyakorló ruházathoz – a honvédelmi táborokat népszerűsítő – „Honvédelmi Tábor” feliratú pólót, baseballsapkát, valamint pulóvert viselhet.

5. Öltözetek katonai rendezvények alkalmával

29. A fegyverrel vagy haditechnikai eszközzel szolgálati feladatot ellátó katona gyakorló öltözetet visel.
30. Ha a parancsnok másképp nem rendelkezik, a fegyver és haditechnikai eszközök nélkül sorakozó, felvonuló tiszti és altiszti állomány társasági vagy ünnepi, a honvéd tisztjelölt honvéd tisztjelölti dísz- vagy ünnepi, a honvéd altiszt-jelölt és a legénységi rendfokozattal rendelkező katona, illetve a közkatona gyakorló öltözetet visel.
31. Katonai rendezvények alkalmával az MH szervezetszerű dísz(al)egységeinek állománya díszöltözetet, illetve a rendezvény jellege szerint gyakorló öltözetet visel.
32. A csapatok alaki szemléjén, a Tisztavatáson, az Altisztavatáson, az eskütételen részt vevő állomány öltözetét a rendezvényt szervező parancsnoknak parancsban kell szabályoznia.
33. Egyéb katonai rendezvény alkalmával az azt szervező parancsnok döntése szerinti öltözet viselendő.

6. A polgári ruha viselésének rendje

34. A katona szolgálatteljesítési időben, szolgálati feladata végrehajtása során, indokolt esetben, a legalább zászlóaljparancsnok szintű parancsnok engedélyével, gondozott, rendezett megjelenés kritériumait kielégítő polgári ruhát viselhet.
35. A honvédelmi szervezet protokolláris feladatai, így különösen a delegációk kísérése, a személyvédelem ellátásához szükséges protokolláris polgári formaruházatot viselhet a külön intézkedésben meghatározott személyi állomány.
36. A katonanő a várandósság harmadik hónapjától kezdődően szolgálati idejében polgári ruhát viselhet.

7. A nyugállományúak egyenruha-viselése

37. A nyugállományú polgári foglalkozás vagy más tevékenység folytatása közben, továbbá külföldi tartózkodás ideje alatt – hivatalos kiküldetés kivételével –, valamint politikai rendezvényen egyenruhát nem viselhet.
38. A nyugállományú az egyenruháján nyugállományt kifejező hímzett jelvényt visel.
39. Az a rehabilitált katona, aki jogosultságot kapott egyenruha viselésére, a nyugállományúakra vonatkozó szabályok szerint viselheti az egyenruhát.

8. A külföldön szolgálatot teljesítő katonák egyenruha-viselésének szabályai

40. A külföldön szolgálatot teljesítő tényleges állományú katona – a 41. pont szerinti eltérésekkel – e szabályzat szerint viseli egyenruháját.
41. E szabályzatban meghatározott hordmódok megválasztása során figyelembe kell venni a fogadó országban vagy nemzetközi katonai szervezetben szolgálatot teljesítők részére elrendelt egyenruha-viselési formákat.
42. A külföldön szolgálatot teljesítő katona viselheti
42.1. az adott kontingens, illetve szolgálati hely megkülönböztető jelzéseit, így különösen csapatkarjelzést, szolgálati karszalagot vagy jelzést, csapatjelvényt, csapat-, illetve fegyvernemi vagy szakmai sálat, sapkát, továbbá végzettséget tanúsító jelvényt, egyéb feliratot és jelvényt,
42.2. a speciális szakfegyvernemi öltözetet, öltözeti kiegészítőket.
43. A külszolgálat befejezését követően a 42. pontban felsorolt jelzések nem viselhetők.

9. Öltözeti könnyítések

44. A katona a Szolgálati Szabályzatban előírtaknak megfelelően, a katonai objektum területén, egyéni mozgás esetén a sapkáját leveheti.
45. Az ügyeleti szolgálatot teljesítő katona az alvásra biztosított pihenőidőben egyenruháját leveheti. Az egyéb öltözeti könnyítéseket, a szolgálat jellegének figyelembevételével, a szolgálati intézkedésben kell szabályozni.
46. Az őrség pihenő váltásának tagja a Szolgálati Szabályzatban meghatározottak szerint – egyenruha levétele nélkül – fekve pihenhet, alhat oly módon, hogy sapkáját, hevederövét leteszi, zubbonyának felső gombjait kigombolja.
47. A szolgálati gépjárműben
47.1. köznapi, társasági, ünnepi öltözetben utazó katona a sapkáját és kabátját leveheti, zubbonyát kigombolhatja vagy leveheti, nyakkendőjét meglazíthatja, ingének felső gombját kigombolhatja,
47.2. gyakorló öltözetben utazó katona a sapkáját, kabátját és zubbonyát leveheti,
azonban a járműből történő kiszállás, járműről történő leszállás után e ruházati könnyítéseket köteles haladéktalanul megszüntetni.
48. A közösségi közlekedés eszközein
48.1. köznapi, társasági, ünnepi öltözetben utazó katona a sapkáját leveheti, ülve kabátját, zubbonyát kigombolhatja,
48.2. gyakorló öltözetben utazó katona a sapkáját leveheti, kabátját kinyithatja,
azonban a járműről történő távozás előtt e ruházati könnyítéseket köteles megszüntetni.
49. Gépjárművön szállított személy az oszlop-, illetve a gépjárműparancsnok engedélyével sapkáját leveheti, – a kihordás alatt lévő – 90 M téli sapkáját lehajthatja, illetve a 90 M gyakorló téli kabátja gallérját felhajthatja.
50. A katona fizikai munkavégzés közben a munkát irányító parancsnok engedélyével a sapkát, a kabátot és a zubbonyt leveheti.

10. Tiltó rendelkezések

51. A katonának tilos
51.1. az MH-nál rendszeresítettől, alkalmazásba vettől, ideiglenesen használatra engedélyezettől eltérő anyagú, formájú és színű egyenruhát, lábbelit, rendfokozati jelzést, névfeliratot és államjelzőt, továbbá a katonanőknek testszínűtől eltérő színű vagy mintás harisnyát, harisnyanadrágot hordani, az egyenruházatot az MH-ban rendszeresített formától, kiviteltől, színtől és alapanyagtól eltérően előállítani, átalakítani, illetve ilyen ruházatot viselni,
51.2. e szabályzatban meghatározottakon kívül kitüntetést és elismerést (a továbbiakban együtt: kitüntetés), kitüntetési szalagsávot, jelvényt, kitűzőt, különböző emblémát, jelzést és feliratot, nem rendszeresített csapatkarjelzést viselni,
51.3. az egyenruhához – az 55.4. pont szerinti kivétellel – ékszert viselni,
51.4. az 55.4. pontban fel nem sorolt egyéb testékszert látható módon viselni,
51.5. a köznapi, társasági és ünnepi öltözeti cikkeken a külső zsebekben kilátszó vagy az öltözet esztétikáját negatívan befolyásoló, átnyomódó tárgyat elhelyezni,
51.6. az egyenruházaton – a meghatározottakon kívül – könnyíteni, a hosszú ujjú ing és ingblúz, a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbony és 15 M hosszú ujjú harci póló, valamint a 90 M és a 93 M gyakorló zubbony ujját felhajtani, felgyűrni,
51.7. a ruha fazonján, gallérhajtókán gyászszalagot viselni, élő vagy művirágot feltűzni,
51.8. a gyakorló öltözethez köznapi – a repülőhajózó állomány kivételével – vagy társasági sapkát viselni,
51.9. más kereső foglalkozás folytatása közben, továbbá külföldi tartózkodás alatt – a hivatalos kiküldetés kivételével – egyenruhát viselni,
51.10. a katonai objektumon kívül – e szabályzat öltözeti könnyítései kivételével – a sapkát levenni,
51.11. rendfokozati jelzés nélküli egyenruhát viselni,
51.12. egyenruhát polgári ruhával vegyes öltözetként viselni,
51.13. a 15 M, valamint a 90 M, a 93 M és a 2000 M nyári gyakorló zubbonyokat és gyakorló nadrágokat vegyesen viselni,
51.14. a koronaőr, díszelgő (lövész) és palotaőr állomány szolgálati helyre utazása és őrszobán tartózkodása kivételével a köznapi és társasági öltözet cikkeit a hadiruházati cikkekkel vegyesen viselni,
51.15. a 95 M gyakorló pulóveren névkitűzőt elhelyezni,
51.16. a 90 M, a 93 M és a 2000 M nyári gyakorló zubbonyt és a gyakorló pólót a gyakorló nadrágon, továbbá a köznapi, társasági inget a köznapi, társasági pantallón vagy szoknyán kívül hordani,
51.17. politikai rendezvényen egyenruhát viselni,
51.18. az egyenruha szellemiségével össze nem egyeztethető, kulturálatlan, kirívó táskát, reklámtasakot, csomagot vinni,
51.19. az egyenruhához esernyőt hordani,
51.20. a természetes hajszínektől merőben eltérő hajszínt viselni, és
51.21. az öltözet által nem takart helyen közízlést sértő tetoválást látható módon viselni.
52. Az 51. pontban foglaltak mellett a katonanőnek tilos
52.1. a térd középvonalától felfelé számított 10 cm-nél rövidebb, illetve a térd középvonalától lefelé számított 10 cm-nél hosszabb köznapi, illetve társasági szoknyát viselni,
52.2. egyenruhában a vállig érőnél hosszabb haját kibontva hordani,
52.3. az egyenruhához – annak szellemiségéhez, méltóságához illő, kulturált, visszafogott smink kivételével – sminket viselni.
53. Beteg, sérült tényleges állományú katona a szolgálatképessége helyreállításáig egyenruhát csak a betegség, sérülés jellege figyelembevételével viselhet.

11. A haj, arcszőrzet, köröm, smink és ékszer viselésének szabályai

54. Haj, arcszőrzet
54.1. A katona hajviseletének ki kell elégítenie a gondozott, rendezett megjelenés kritériumait. A haj legfeljebb olyan hosszú lehet, hogy az ne akadályozza a feladat végrehajtását, tábori körülmények között is könnyen ápolható legyen, valamint ne befolyásolja a fejfedő megfelelő viselését.
54.2. A katona férfi hajának hossza a fej tetején nem haladhatja meg a 10 cm-t, hátul az 5 cm-t, tarkón pedig nem lehet hosszabb 2 cm-nél.
54.3. A katonanő középhosszú és hosszú haját összefogva viselje. A haj összefogására viselt hajgumi vagy hajcsat a viselt öltözet színvilágával harmonizáljon, ne legyen feltűnő.
54.4. A Szolgálati Szabályzatban meghatározott magatartási szabályokkal összhangban, a tényleges katonai szolgálatot teljesítő katona – az 54.8. pont kivételével – a munkavédelmi és műveleti körülményeknek megfelelő ápolt arcszőrzetet viselhet, amely maximális hossza 1,5 cm lehet. A szakállat viselő katona nyaka legyen borotvált.
54.5.6 A honvédségi szervezetek állománya részére a HVKF, a HM és a HM szervezetek, valamint a KNBSZ állománya részére a munkáltatói jogkör gyakorlója indoklással határozza meg azon katonai és szolgálati tevékenységek, illetve alkalmak körét, amikor a katona arcszőrzetet – bajusz kivételével – nem viselhet.
54.6. Az állományilletékes parancsnok, vezető által – a bajusz kivételével – megtiltható az arcszőrzet viselete, ha az akadályozza a katonai tevékenység ellátását, veszélyezteti a katona életét, testi épségét, egészségét, illetve a szolgálati tevékenység biztonságát, továbbá ha az nem felel meg az általános higiénés követelményeknek.
54.7. Alapkiképzés végrehajtása idején a szakáll viselete nem engedélyezett a kiképzendő állomány részére.
54.8. Az MH 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka, valamint a külföldön szolgálatot teljesítő kontingens parancsnoka, rangidős vezetője saját hatáskörben szabályozza a szakáll viselésének rendjét.
55. Köröm, smink, ékszer
55.1. A katonanő körme, valamint irodai szolgálatban viselt – feladata végrehajtását nem gátló, testi épségét nem veszélyeztető – műkörme nem lehet feltűnő színárnyalatú és mintázatú, az ujjvégtől a köröm végéig mért hossza nem lehet több 0,5 cm-nél.
55.2. Alapkiképzés, továbbá az alap tiszti és alap altiszti tanfolyam végrehajtása idején kizárólag a természetes, festés nélküli köröm engedélyezett a kiképzendő állomány részére. A köröm az ujjvégen nem érhet túl.
55.3. A katonanő az egyenruha szellemiségéhez, méltóságához illő kulturált, visszafogott sminket viselhet.
55.4. Az egyenruhához a katonai öltözet szellemiségéhez méltó, nem kirívó ékszer – karikagyűrű, pecsétgyűrű, nyaklánc, karlánc, katonanők számára egy pár fülbevaló –, karóra viselete a vonatkozó munkavédelmi előírások betartása mellett megengedett, ha jogszabály, munkáltatói rendelkezés eltérően nem rendelkezik.


II. FEJEZET
ÖLTÖZETI TÍPUSOK

12. Gyakorló öltözet

56. Általános viselési előírások
56.1. Rendezvények alkalmával, alakzatban, szervezeti egységenként az elrendelő parancsnok vagy hivatali felettes által meghatározott egységes öltözetet kell viselni.
56.2. Az állomány a réteges gyakorló öltözetét úgy állítja össze, hogy az biztosítsa a feladata végrehajtását és nyújtson védelmet az időjárási körülményekkel szemben.
56.3. Az állomány épületen kívül – ha más intézkedés nincs érvényben – a katonai objektum területén, továbbá az objektumon kívül sapkát vagy kalapot visel.
56.4. A szolgálatot teljesítő állomány – a szolgálati helyiség kivételével – állandó jelleggel sapkát vagy kalapot visel.
56.5. Az arra jogosult állomány a gyakorló sapka vagy gyakorló kalap helyett – a 167–172. pont szerint – szakmai végzettségének vagy szakbeosztásának megfelelő színű, hímzett vagy fém fegyvernemi vagy szakbeosztási sapkajelvénnyel ellátott barett sapkát viselhet.
56.6. Az arra jogosult fegyvernemi alegység teljes személyi állománya a fegyvernemnek megfelelő színű barett sapkát visel.
56.7. Az egység, alegység, sorakozón részt vevő állomány gyakorló sapkát vagy a szakmai végzettségének, szakbeosztásának megfelelő színű, hímzett vagy fém fegyvernemi vagy szakbeosztási sapkajelvénnyel ellátott barett sapkát visel.
56.8. Az állomány a felszerelését a málhaeszközökön és hátizsákban, a személyi felszerelés részét képező tábori pihentetési eszközeit hátizsákban vagy hátizsákra málházva hordja.
56.9. Harcászati tevékenységen kívül az állomány nem rendszeresített, alkalmazásba nem vett, ideiglenes használatra nem engedélyezett katonai jellegű hátizsákot hordhat.
56.10. A katonanőkre a katona férfiakkal megegyező előírások vonatkoznak a 36. pont figyelembevételével.
57. A gyakorló öltözetek típusai az alábbiak:
57.1. 15 M gyakorló öltözet,
57.2. 15 M repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló öltözet,
57.3. 2003 M repülőhajózó védőöltözet,
57.4. önkéntes területvédelmi tartalékos (a továbbiakban: ÖTT) gyakorló öltözet.
58. 15 M gyakorló öltözet
58.1. A 15 M gyakorló öltözetet viseli – a szakfeladatot végrehajtó repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló öltözet és repülőhajózó védőöltözet viselésére jogosult állomány kivételével – a hivatásos és szerződéses állományú katona, valamint a honvéd tisztjelölt és a honvéd altiszt-jelölt, továbbá a próbaidős szerződéses és a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos állomány, valamint viselheti műveleti területen a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv tagja, ha hivatalos kiküldetésben az MH érdekében végez tevékenységet.
58.2. A 15 M gyakorló öltözet típusváltozatai az alábbiak:
58.2.1. a 15 M műveleti gyakorló öltözet és
58.2.2. a 15 M kiképzési gyakorló öltözet.
58.3. Az állomány a 15 M műveleti gyakorló öltözetet műveleti területen végrehajtott feladatok során viseli.
58.4. Az állomány a 15 M kiképzési gyakorló öltözetet
58.4.1. napi szolgálati tevékenysége alatt,
58.4.2. kiképzési feladatai teljesítése során,
58.4.3. alaki szemle, sorakozó és a 30. pont figyelembevételével az egyéb katonai rendezvény alkalmával,
58.4.4. őr- és ügyeleti szolgálatban és
58.4.5. honi területen a nemzetközi feladatokra való készenlét ellenőrzése során
viseli.
58.5. A 15 M gyakorló öltözet alapváltozata

A

B

1.

15 M gyakorló alapöltözet

2.

15 M műveleti gyakorló öltözet

15 M kiképzési gyakorló öltözet

3.

15 M gyakorló sapka/barett sapka

4.

15 M műveleti gyakorló zubbony

15 M kiképzési gyakorló zubbony

5.

15 M műveleti gyakorló nadrág

15 M kiképzési gyakorló nadrág

6.

Gyakorló póló

7.

Gyakorló zokni

8.

Bakancs

9.

Hevederöv


58.6. Az időjárási körülmények függvényében a 15 M gyakorló öltözet alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki vagy módosítható:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

15 M gyakorló téli fejvédő

3.

Sisaksapka

4.

15 M gyakorló kalap

5.

15 M esővédő kabát

6.

15 M polárpulóver kabátbélés

7.

15 M softshell kabát

8.

Gyakorló kesztyű

9.

Taktikai kesztyű

10.

Téli felső és alsó

11.

15 M esővédő nadrág

12.

15 M meleg kabát

13.

15 M meleg nadrág

14.

15 M hosszú ujjú harci póló

15.

15 M esővédő poncsó


59. 15 M repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló öltözet
59.1. A 15 M repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló öltözetet viseli az MH repülőszerelő, repülőműszaki tiszt és altiszti állománya szolgálati helyén szakfeladat végrehajtásakor, valamint egység-, illetve annál alacsonyabb szintű 24 órás ügyeleti szolgálatban.
59.2. A 15 M repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló öltözet – a zubbony és a nadrág kivételével – megegyezik az 58. pontban részletezett 15 M gyakorló öltözettel. A repülőszerelő, repülőműszaki szakállomány 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbony helyett 15 M repülőszerelő zubbonyt, a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló nadrág helyett 15 M repülőszerelő nadrágot visel.
60. A 15 M gyakorló öltözet és a 15 M repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló öltözet viselésére vonatkozó szabályok
60.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során viselhető
60.1.1. a 15 M gyakorló sapka helyett 15 M gyakorló kalap,
60.1.2. a 15 M gyakorló sapka helyett 15 M gyakorló téli fejvédő vagy sisaksapka,
60.1.3. a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbony – gyakorló pólón – zárt vagy nyitott gallérral,
60.1.4. a 15 M műveleti vagy kiképzési zubbony – gyakorló póló nélkül – nyitott gallérral,
60.1.5. a 15 M hosszú ujjú harci póló önállóan,
60.1.6. a gyakorló póló önállóan,
60.1.7. a 15 M esővédő kabát 15 M polárpulóver kabátbéléssel zárt vagy nyitott gallérral,
60.1.8. a 15 M esővédő kabát 15 M meleg kabáttal zárt gallérral,
60.1.9. a 15 M meleg kabát zárt gallérral,
60.1.10. a 15 M esővédő kabát 15 M polárpulóver kabátbélés és 15 M meleg kabát nélkül zárt vagy nyitott gallérral,
60.1.11. a 15 M polárpulóver kabátbélés zárt vagy nyitott gallérral,
60.1.12. a 15 M softshell kabát zárt vagy nyitott gallérral,
60.1.13. a 15 M műveleti vagy kiképzési nadrágon a 15 M gyakorló esővédő nadrág,
60.1.14. a 15 M műveleti vagy kiképzési nadrágon a 15 M meleg gyakorló nadrág,
60.1.15. a 15 M meleg nadrágon a 15 M gyakorló esővédő nadrág,
60.1.16. a 15 M esővédő poncsó minden felsőruházaton felül és
60.1.17. taktikai kesztyű vagy gyakorló kesztyű.
60.2. A hadihajós katona gyakorló póló helyett hímzett tépőzáras rendfokozati jelzéssel ellátott matróztrikót viselhet.
60.3. A 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbony a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló nadrágon kívül viselendő, de ünnepi és egyéb kiemelkedő fontosságú katonai rendezvények alkalmával, az elrendelő parancsnok intézkedése alapján a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló nadrágon belül is viselhető.
60.4. A 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló nadrág szára a bakancson kívül és a bakancsba betűrve is viselhető.
60.5. A 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló öltözeten – a IV. Fejezetben részletezettek szerint, az arra kialakított helyen – a viselésre való jogosultság függvényében
60.5.1. hímzett gyakorló rendfokozati jelzés – a honvéd tisztjelölt állomány esetében hallgatói rendfokozatjelzés –,
60.5.2. hímzett államjelző,
60.5.3. hímzett név vagy hímzett egyedi személyügyi azonosító szám,
60.5.4. hímzett nemzeti hovatartozást kifejező, színes vagy alacsony láthatóságú pajzs,
60.5.5. gyakorló csapatkarjelzés,
60.5.6. különleges katonai képességet kifejező karfelirat és
60.5.7. gyakorló vezénylő zászlósi jelvény
viselendő, továbbá viselhető egyéb hímzett megkülönböztető jelzés, mint például a szakcsapatot, vezetési szintet, szervezeti elemet és vércsoportot kifejező jelzés.
60.6. Az arra jogosult állomány a gyakorló sapka vagy gyakorló kalap helyett – a 167–172. pont szerint – szakmai végzettségének vagy szakbeosztásának megfelelő színű, hímzett vagy fém fegyvernemi vagy szakbeosztási sapkajelvénnyel ellátott barett sapkát, a vezető tábori rabbi és a rabbi a fekete barett sapka helyett kipát viselhet.
60.7. Ünnepi és egyéb kiemelkedő fontosságú katonai rendezvények alkalmával az állomány, a fegyvernemi hovatartozását kifejező vagy szakbeosztásának megfelelő, a 164. pont szerinti színű, a 163. pont szerinti szakmai sálat visel. A honvéd tisztjelölt állomány a szakirány választásig egységesen skarlátpiros szakmai sálat visel. A szakmai sál viselése – a feladatot elrendelő parancsnok külön parancsa alapján – mellőzhető.
60.8. A nemzetközi kontingensben szolgálatot teljesítő állomány a 168–169. pont alapján, hímzett vagy fém sapkajelvénnyel ellátott barett sapkát viselhet.
60.9. 2025. december 31-ig viselhető
60.9.1. bármely – az MH-ban rendszeresített – bakancs,
60.9.2. bármely – az MH-ban rendszeresített – hevederöv,
60.9.3. a világosbarna színnel barna alapra hímzett helyett barna színnel zöld alapra hímzett gyakorló rendfokozati jelzés, államjelző, névfelirat, egyedi személyügyi azonosító szám, nemzeti hovatartozást kifejező pajzs.
60.10. Kiegészítő felszerelés viselése tekintetében az alábbiak szerint kell eljárni:
60.10.1. az öltözet minden felső ruhadarabként viselt cikkén – a 15 M esővédő poncsó kivételével – fegyver, málhafelszerelés és egyéb eszköz vagy felszerelés viselhető,
60.10.2. fegyver a 15 M esővédő poncsó alatt és felett is viselhető, málhafelszerelés és egyéb eszköz vagy felszerelés alatta viselhető,
60.10.3. a ballisztikai szemüveg vagy porvédő szemüveg műveleti területen, valamint hazai kiképzési feladatok végrehajtása során – a feladat függvényében – viselendő kiegészítő felszerelés,
60.10.4. a könyök- és térdvédő kiegészítő felszerelésként a 15 M műveleti vagy kiképzési zubbonyon, 15 M meleg kabáton, 15 M gyakorló esővédő kabáton, illetve a 15 M műveleti vagy kiképzési nadrágon, 15 M meleg nadrágon, 15 M gyakorló esővédő nadrágon viselendő.
61. A 2003 M repülőhajózó védőöltözetet
61.1. A 2003 M repülőhajózó védőöltözetet az MH repülőhajózó, azaz repülőgép- és helikoptervezető, valamint fedélzeti állománya viseli szakkiképzési feladatai végrehajtásakor, alaki szemlén, készenlét fokozásakor, valamint készültségi szolgálatban; a légi egészségügyi kiürítés egészségügyi szakállománya viseli szakkiképzési feladatai végrehajtásakor és készültségi szolgálatban; továbbá a légiutas kísérő viseli kiképzési és hadműveleti, illetve missziós szállítások során.
61.2. A 2003 M repülőhajózó védőöltözet alapváltozata

A

1.

2003 M repülőhajózó alapöltözet

2.

Sötétkék köznapi sapka

3.

2003 M repülőhajózó overall

4.

2003 M repülőhajózó ing

5.

2003 M repülőhajózó alsó

6.

2003 M repülőhajózó kesztyű

7.

2003 M repülőhajózó zokni

8.

Repülőhajózó bakancs


61.3. Az időjárási körülmények függvényében a 2003 M repülőhajózó védőöltözet alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

2003 M repülőhajózó dzseki béléssel

3.

Nyaksál

4.

Sisaksapka


62. A 2003 M repülőhajózó védőöltözet viselésére vonatkozó szabályok
62.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során viselhető
62.1.1. az alapöltözethez 2003 M repülőhajózó dzseki bélés nélkül vagy béléssel,
62.1.2. sisaksapka – a repülő eszköz fedélzetén történő tartózkodást megelőzően, illetve azt követően –,
62.1.3. az overallhoz 2003 M nyári repülőhajózó ing és alsó vagy 2003 M téli repülőhajózó ing és alsó.
62.2. A repülőhajózó állomány a 2003 M repülőhajózó overall és dzseki mellrészén bal oldalon nevet vagy hívónevet, jobb oldalon egység csapatkarjelzést, a jobb felkaron hímzett rendfokozati jelzést, felette hímzett századjelvényt, a bal felkaron hímzett színes nemzeti színű pajzsot, felette a repült típus hímzett jelvényét viseli.
62.3. A repülőhajózó állomány a 2003 M repülőhajózó dzsekihez és a 2003 M repülőhajózó overallhoz a századának megfelelő nyaksálat, sorakozó, illetve kiemelkedő fontosságú katonai rendezvények alkalmával világoskék szakmai sálat visel.
62.4. A repülőhajózó állomány, ha a terepen végrehajtott foglalkozás nem esik egybe szakfeladata teljesítésével, a 2003 M repülőhajózó védőöltözet megkímélése céljából – az 58. pontban meghatározottak szerint – 15 M gyakorló öltözetet visel.

13. ÖTT gyakorló öltözet

63. Az ÖTT gyakorló öltözetet viseli az ÖTT állomány az alapfelkészítési és tényleges feladatellátás során, alaki szemle, sorakozó és egyéb katonai rendezvény alkalmával.
63.1. Az ÖTT gyakorló öltözetet viselő állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

ÖTT gyakorló alapöltözet

2.

Fekete barett sapka

3.

ÖTT gyakorló zubbony

4.

ÖTT gyakorló nadrág

5.

ÖTT gyakorló póló

6.

Nyári gyakorló zokni

7.

Tartalékos szolgálati bakancs

8.

Csatos öv


63.2. Az időjárási körülmények függvényében az ÖTT gyakorló öltözetet viselő állomány öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki vagy módosítható:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Sisaksapka

3.

15 M gyakorló téli fejvédő

4.

ÖTT gyakorló kabát

5.

ÖTT polárpulóver

6.

Csősál

7.

ÖTT hosszú ujjú harci póló

8.

Téli felső

9.

Téli alsó

10.

Gyakorló kesztyű

11.

Téli gyakorló zokni


64. Az ÖTT gyakorló öltözet viselésére vonatkozó szabályok
64.1. Az állomány a réteges öltözetét úgy állítja össze, hogy az a feladata végrehajtását biztosítsa, és az időjárási körülményekkel szemben védelmet nyújtson.
64.2. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során az ÖTT gyakorló alapöltözet kiegészíthető
64.2.1. ÖTT gyakorló kabáttal és polárpulóverrel, hozzá – fekete barett sapka helyett – sisaksapkával, csősállal vagy 15 M gyakorló téli fejvédővel, valamint gyakorló kesztyűvel,
64.2.2. ÖTT gyakorló kabáttal, polárpulóver nélkül,
64.2.3. ÖTT polárpulóverrel
64.2.4. aláöltözetként téli felsővel és alsóval.
64.3. Meleg időjárás esetén viselhető
64.3.1. az ÖTT gyakorló zubbony ÖTT gyakorló póló nélkül,
64.3.2. az ÖTT gyakorló póló önállóan,
64.3.3. illetve az ÖTT harci póló önállóan.
64.4. Tartalékos szolgálati bakancs helyett bármely rendszeresített bakancs – így különösen általános, nyári, sivatagi – és gumicsizma is viselhető.
64.5. A csatos öv helyett bármely rendszeresített hevederöv is viselhető.
64.6. Az ÖTT gyakorló zubbony az ÖTT gyakorló nadrágon kívül viselendő.
64.7. Ünnepi és egyéb kiemelkedő fontosságú katonai rendezvények alkalmával, az elrendelő parancsnok intézkedése alapján az ÖTT gyakorló zubbony az ÖTT gyakorló nadrágon belül is viselhető.
64.8. Az ÖTT gyakorló zubbony ÖTT gyakorló pólón kigombolt gallérral viselendő.
64.9. Az ÖTT gyakorló kabát – polárpulóver nélkül – zárt vagy nyitott gallérral viselhető.
64.10. Az ÖTT gyakorló kabát polárpulóverrel zárt vagy nyitott gallérral viselendő.
64.11. Az ÖTT gyakorló kabát polárpulóverrel és csősállal együtt nyitott gallérral viselendő.
64.12. Az ÖTT vagy ÖTT polárpulóver zárt vagy nyitott gallérral viselendő.
64.13. Az ÖTT gyakorló öltözeten – a IV. Fejezetben részletezettek szerint, az arra kialakított helyen – a viselésre való jogosultság függvényében
64.13.1. hímzett gyakorló rendfokozati jelzés,
64.13.2. hímzett államjelző,
64.13.3. hímzett név vagy hímzett egyedi személyügyi azonosító szám,
64.13.4. hímzett színes vagy alacsony láthatóságú pajzs,
64.13.5. ÖTT hímzett karjelzés
viselendő, továbbá
64.13.6. gyakorló csapatkarjelzés viselhető.
64.14. Az ÖTT gyakorló öltözetet viselő állomány a felszerelését és a személyi felszerelés részét képező tábori pihentetési eszközeit málhazsákban hordja.
64.15. A fekete barett sapka hímzett ÖTT sapkajelvénnyel viselendő.
64.16. Speciális feladat végrehajtásakor a gyakorlókesztyű helyett kiegészítő felszerelésként ujjatlan taktikai kesztyű is viselhető.
64.17. Az ÖTT gyakorló öltözetet viselő állomány a taktikai kesztyűt, a könyök- és térdvédőt, valamint a fényvédő szemüveget kiegészítő felszerelésként hordhatja. A könyökvédő az ÖTT gyakorló zubbonyon, illetve a térdvédő az ÖTT gyakorló nadrágon viselendő.
64.18. Az ÖTT gyakorló öltözetet viselő katonanőkre a katona férfiakkal azonos előírások vonatkoznak.

14. Köznapi öltözet

65. Általános köznapi öltözet
65.1. Az öltözetet viseli a honvédelmi szervezetek tiszti és altiszti állománya, viselheti a legénységi, az önkéntes tartalékos állomány a napi szolgálati tevékenysége során, valamint viseli a honvéd tisztjelölt a tantermi foglalkozások alkalmával, ha más öltözetet nem rendeltek el, továbbá ügyeleti szolgálatban, ha annak jellege nem teszi szükségessé a gyakorló öltözetet. Az állomány a köznapi öltözetét úgy állítja össze, hogy az biztosítsa a feladata végrehajtását és nyújtson védelmet az időjárási körülményekkel szemben.
65.2. Az általános köznapi öltözetet viselő állomány köznapi öltözetének alapváltozata

A

1.

Általános köznapi alapöltözet

2.

Köznapi sapka

3.

Köznapi zubbony

4.

Köznapi ing

5.

Köznapi pantalló

6.

Nyakkendő

7.

Zokni

8.

Félcipő

9.

Névkitűző

10.

Nyakkendőcsíptető

11.

Kézelőgomb

12.

Deréköv


65.3. Az időjárási körülmények függvényében az általános köznapi öltözetet viselő állomány köznapi öltözetének alapváltozata a következő cikkekkel egészíthető ki vagy módosítható:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Köznapi Bocskai sapka

3.

Posztóköpeny

4.

3/4-es ballonkabát

5.

4/4-es ballonkabát

6.

Esőkabát

7.

Nyaksál

8.

Téli bőrkesztyű

9.

Bőrkesztyű

10.

95 M gyakorló pulóver

11.

Ingblúz

12.

Nyári félcipő


66. A légierő köznapi öltözete
66.1. A légierő köznapi öltözetét viseli a repülőhajózó, a légiutas kísérő, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő szakállomány, a katonai légügyi hatósági feladatot ellátó szervezetnél beosztást betöltő állomány, a repülő műszaki, a repülés irányító, a légi közlekedési, a légvédelmi rakéta szakos honvéd tisztjelölt, továbbá hadihajós köznapi öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő állomány.
66.2. A légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő állomány köznapi öltözetének alapváltozata

A

1.

Légierő és hadihajós köznapi alapöltözet

2.

Sötétkék köznapi sapka

3.

Sötétkék köznapi zubbony

4.

Világoskék köznapi ing

5.

Sötétkék köznapi pantalló

6.

Fekete köznapi nyakkendő

7.

Fekete zokni

8.

Fekete félcipő

9.

Névkitűző

10.

Nyakkendőcsíptető

11.

Kézelőgomb

12.

Fekete deréköv


66.3. Az időjárási körülmények függvényében a légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő állomány köznapi öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki vagy módosítható:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Sötétkék posztóköpeny

3.

Sötétkék tányérsapka

4.

Sötétkék 3/4-es ballonkabát

5.

Sötétkék 4/4-es ballonkabát

6.

Sötétkék esőkabát

7.

Fekete nyaksál

8.

Fekete téli bőrkesztyű

9.

Fekete bőrkesztyű

10.

Sötétkék pulóver

11.

Világoskék ingblúz

12.

Fekete nyári félcipő


67. A köznapi öltözet viselésére vonatkozó szabályok
67.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során
67.1.1. az általános köznapi öltözetet viselő hivatásos és szerződéses tiszti és altiszti állomány posztóköpenyt, 3/4-es ballonkabátot vagy 4/4-es ballonkabátot; a légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő hivatásos és szerződéses tiszti és altiszti állomány sötétkék posztóköpenyt, sötétkék 3/4-es ballonkabátot vagy sötétkék 4/4-es ballonkabátot visel,
67.1.2. az általános köznapi öltözetet viselő honvéd tisztjelölt, legénységi, valamint önkéntes tartalékos állomány 3/4-es ballonkabátot; a légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő honvéd tisztjelölt, legénységi, valamint önkéntes tartalékos állomány sötétkék 3/4-es ballonkabátot visel,
67.1.2.1. a posztóköpenyhez és a 3/4-es ballonkabáthoz nyaksál és téli bőrkesztyű, a sötétkék posztóköpenyhez és a sötétkék 3/4-es ballonkabáthoz fekete nyaksál és fekete téli bőrkesztyű viselhető – ha nem viselik, úgy a kesztyűt a bal kézben kell tartani,
67.1.2.2. a 4/4-es ballonkabáthoz bőrkesztyű, a sötétkék 4/4-es ballonkabáthoz fekete bőrkesztyű viselhető – ha nem viselik, úgy a kesztyűt a bal kézben kell tartani,
67.1.3. csapadékos időjárás esetén az általános köznapi öltözetet viselő állomány esőkabátot, a légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő állomány sötétkék esőkabátot visel,
67.1.4. meleg időjárás esetén – megengedettként – nyári félcipő is viselhető, és
67.1.5. meleg időjárás esetén a köznapi öltözet zubbony nélkül is viselhető.
67.2. Az általános köznapi öltözetet viselő tiszti és altiszti állomány a posztóköpenyt és a 3/4-es ballonkabátot köznapi Bocskai sapkával vagy barett sapkával viseli.
67.3. A légierőhöz tartozó állomány a sötétkék köznapi sapka helyett köznapi tányérsapkát viselhet.
67.4. A hadihajós fegyvernemhez tartozó állomány a sötétkék köznapi sapka helyett hadihajós köznapi tányérsapkát visel.
67.5. Az arra jogosult állomány a köznapi sapka helyett – megengedettként, a 167–172. pont szerint – szakmai végzettségének vagy szakbeosztásának megfelelő színű, hímzett vagy fém fegyvernemi vagy szakbeosztási sapkajelvénnyel ellátott barett sapkát, a vezető tábori rabbi és a rabbi a fekete barett sapka helyett kipát viselhet.
67.6. A köznapi zubbony helyett 95 M gyakorló pulóver, a sötétkék köznapi zubbony helyett sötétkék pulóver – az inggallér kihajtása nélkül –, nyakkendő nélkül viselhető.
67.7. A 3/4-es és 4/4-es ballonkabát, a sötétkék 3/4-es és 4/4-es ballonkabát, az esőkabát, a sötétkék esőkabát, a 95 M gyakorló pulóver, a sötétkék pulóver hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel viselendő.
67.8. A köznapi zubbony köznapi paroli rendfokozati jelzéssel – honvéd tisztjelölt esetében hímzett köznapi hallgatói rendfokozatjelzéssel –, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett jelvénnyel – a honvéd tisztjelölt, a legénységi és az önkéntes tartalékos állomány kivételével – viselendő.
67.9. A hosszú ujjú köznapi ing hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel – honvéd tisztjelölt esetében hímzett köznapi hallgatói rendfokozatjelzéssel –, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett jelvénnyel – a honvéd tisztjelölt, a legénységi és az önkéntes tartalékos állomány kivételével –, nyakkendővel viselendő.
67.10. A köznapi öltözet zubbony nélküli viselése esetén
67.10.1. a hosszú ujjú köznapi ing helyett hosszú ujjú ingblúz, a világoskék hosszú ujjú köznapi ing helyett világoskék hosszú ujjú ingblúz hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett jelvénnyel – a honvéd tisztjelölti állomány kivételével – viselhető,
67.10.2. a hosszú ujjú köznapi ing helyett rövid ujjú köznapi ing, a világoskék hosszú ujjú köznapi ing helyett világoskék rövid ujjú köznapi ing hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett jelvénnyel – a honvéd tisztjelölt állomány kivételével –, köznapi nyakkendő nélkül viselhető,
67.10.3. a rövid ujjú köznapi ing helyett rövid ujjú ingblúz, a világoskék rövid ujjú köznapi ing helyett világoskék rövid ujjú ingblúz hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett jelvénnyel – a honvéd tisztjelölti állomány kivételével – viselhető.
67.11. Az általános köznapi öltözetet viselő állomány barna színű derékövet hord ezüstszínű csattal, a tiszt és a zászlós, valamint a honvéd tisztjelölt aranyszínű, az altiszt és a legénységi állományú ezüstszínű stilizált címerrel díszítve.
67.12. A légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő állomány fekete színű derékövet hord ezüstszínű csattal, a tiszt és a zászlós, valamint a honvéd tisztjelölt aranyszínű, az altiszt és a legénységi állományú ezüstszínű stilizált címerrel díszítve.
67.13. A légiutas kísérő állomány a politikai, szakmai és katonai felsővezetői szállítási feladatok végrehajtása során a köznapi öltözetet a kockázatértékelés szerint megfelelő cipővel vagy bokacsizmával viseli.
67.14. A légierő által viselt és a hadihajós köznapi ruházat formailag megegyezik az általánossal, attól csak színében és egyes kiegészítő cikkeiben tér el.
67.15. A tábori lelkész a hosszú és rövid ujjú köznapi ing, valamint a hosszú és rövid ujjú ingblúz bal zsebére gomboltan keresztet viselhet.
67.16. Az egészségügyi, azaz orvosi, ápolói szakállomány egészségügyi szaktevékenysége alkalmával egészségügyi munkaruházatot hord, amelyen hímzett társasági rendfokozati jelzést és névkitűzőt viselhet.
68. Női köznapi öltözet
68.1. Az általános női köznapi öltözetet viselő állomány köznapi öltözetének alapváltozata

A

1.

Általános női köznapi alapöltözet

2.

Köznapi sapka

3.

Női köznapi zubbony

4.

Női köznapi ing

5.

Női köznapi szoknya

6.

Női köznapi nyakkendő

7.

Harisnya

8.

Női cipő

9.

Névkitűző

10.

Deréköv


68.2. Az időjárási körülmények függvényében az általános női köznapi öltözetet viselő állomány köznapi öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki vagy módosítható:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Női kalap

3.

Női köpeny béléssel

4.

Női ballonkabát

5.

Női esőkabát

6.

Női nyaksál

7.

Téli bőrkesztyű

8.

Bőrkesztyű

9.

Női köznapi pantalló

10.

95 M gyakorló pulóver

11.

Női ingblúz

12.

Szandál


69. A légierő női köznapi öltözete
69.1. A légierő női köznapi öltözetét viseli a repülőhajózó, a légiutas kísérő, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő női szakállomány, a katonai légügyi hatósági feladatot ellátó szervezetnél beosztást betöltő női állomány, a repülő műszaki , a repülés irányító, a légi közlekedési, a légvédelmi rakéta szakos honvéd tisztjelölt nő, továbbá hadihajós női köznapi öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő katonanői állomány.
69.2. A légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő katonanői és honvéd tisztjelölt női állomány köznapi öltözetének alapváltozata

A

1.

Légierő és hadihajós női köznapi alapöltözet

2.

Sötétkék köznapi sapka

3.

Sötétkék női köznapi zubbony

4.

Világoskék női köznapi ing

5.

Sötétkék női köznapi szoknya

6.

Fekete női köznapi nyakkendő

7.

Harisnya

8.

Fekete női cipő

9.

Névkitűző

10.

Fekete deréköv


69.3. Az időjárási körülmények függvényében a légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő katonanői és honvéd tisztjelölt női állomány köznapi öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki vagy módosítható:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Sötétkék női köpeny béléssel

3.

Sötétkék női ballonkabát

4.

Sötétkék női esőkabát

5.

Fekete női nyaksál

6.

Fekete téli bőrkesztyű

7.

Fekete bőrkesztyű

8.

Sötétkék női köznapi pantalló

9.

Sötétkék pulóver

10.

Világoskék női ingblúz

11.

Fekete szandál


70. A női köznapi öltözet viselésére vonatkozó szabályok
70.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során
70.1.1. az általános köznapi öltözetet viselő hivatásos és szerződéses, tiszti és altiszti katonanői állomány női köpenyt béléssel vagy női ballonkabátot; a légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő hivatásos és szerződéses, tiszti és altiszti katonanői állomány sötétkék női köpenyt béléssel vagy sötétkék női ballonkabátot visel,
70.1.2. az általános köznapi öltözetet viselő honvéd tisztjelölt nő, legénységi, valamint önkéntes tartalékos katonanői állomány női köpenyt béléssel és női ballonkabátot; a légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő honvéd tisztjelölt nő, legénységi, valamint önkéntes tartalékos katonanői állomány sötétkék női köpenyt béléssel és sötétkék női ballonkabátot visel,
70.1.2.1. a női köpenyhez női nyaksál és téli bőrkesztyű, a sötétkék női köpenyhez fekete nyaksál és fekete téli bőrkesztyű viselhető – ha nem viselik, úgy a kesztyűt a bal kézben kell tartani,
70.1.2.2. a női ballonkabáthoz nyaksál és bőrkesztyű, és a sötétkék női ballonkabáthoz fekete női nyaksál és fekete bőrkesztyű viselhető – ha nem viselik, úgy a kesztyűt a bal kézben kell tartani,
70.1.3. csapadékos időjárás esetén az általános köznapi öltözetet viselő katonanői állomány női esőkabátot, a légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő katonanői állomány sötétkék női esőkabátot visel,
70.1.4. meleg időjárás esetén a katonanői állomány szandált is viselhet,
70.1.5. meleg időjárás esetén a női cipő és a szandál harisnya nélkül is viselhető, és
70.1.6. meleg időjárás esetén a női köznapi öltözet zubbony nélkül is viselhető.
70.2. Az általános köznapi öltözetet viselő tiszti és altiszti katonanői állomány a női köpenyt és a női ballonkabátot női kalappal viseli.
70.3. A hadihajós fegyvernemhez tartozó tiszti és altiszti katonanői szakállomány a sötétkék köznapi sapka helyett fekete kalapot visel.
70.4. Az arra jogosult állomány a köznapi sapka helyett – megengedettként a 167–172. pont szerint – szakmai végzettségének vagy szakbeosztásának megfelelő színű, hímzett vagy fém fegyvernemi vagy szakbeosztási sapkajelvénnyel ellátott barett sapkát viselhet.
70.5. A női köznapi zubbony helyett 95 M gyakorló pulóver, a sötétkék női köznapi zubbony helyett sötétkék pulóver – az inggallér kihajtása nélkül – nyakkendő nélkül viselhető.
70.6. A köznapi szoknya helyett női köznapi pantalló, a sötétkék köznapi szoknya helyett sötétkék női köznapi pantalló viselhető.
70.7. A női ballonkabát, a női sötétkék ballonkabát, a női esőkabát, a sötétkék női esőkabát, a 95 M gyakorló pulóver, a sötétkék pulóver, a női mellény és a sötétkék női mellény hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel viselendő.
70.8. A női köznapi zubbony köznapi paroli rendfokozati jelzéssel – honvéd tisztjelölt esetében hímzett köznapi hallgatói rendfokozatjelzéssel –, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett jelvénnyel – a honvéd tisztjelölt női állomány kivételével – viselendő.
70.9. A hosszú ujjú női köznapi ing hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel – honvéd tisztjelölt esetében hímzett köznapi hallgatói rendfokozatjelzéssel –, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett jelvénnyel – a honvéd tisztjelölt női állomány kivételével –, női köznapi nyakkendővel viselendő.
70.10. A köznapi öltözet zubbony nélküli viselése esetén
70.10.1. a hosszú ujjú női köznapi ing helyett hosszú ujjú női ingblúz, a világoskék hosszú ujjú női köznapi ing helyett világoskék hosszú ujjú női ingblúz hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett jelvénnyel – a honvéd tisztjelölt női állomány kivételével – viselhető,
70.10.2. a hosszú ujjú női köznapi ing helyett – megengedettként – rövid ujjú női köznapi ing, a világoskék hosszú ujjú női köznapi ing helyett – megengedettként – világoskék rövid ujjú női köznapi ing hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett jelvénnyel – a honvéd tisztjelölt női állomány kivételével –, női köznapi nyakkendő nélkül viselhető, és
70.10.3. a rövid ujjú női köznapi ing helyett – megengedettként – rövid ujjú női ingblúz, világoskék rövid ujjú női köznapi ing helyett – megengedettként – világoskék rövid ujjú női ingblúz hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett jelvénnyel – a honvéd tisztjelölt női állomány kivételével – viselhető.
70.11. Az általános női köznapi öltözetet viselő állomány barna színű derékövet hord ezüstszínű csattal, a tiszt és a zászlós, valamint a honvéd tisztjelölt aranyszínű, az altiszt és a legénységi ezüstszínű stilizált címerrel díszítve.
70.12. A légierő által viselt és a hadihajós női köznapi öltözetet viselő állomány fekete színű derékövet hord ezüstszínű csattal, a tiszt és a zászlós, valamint a honvéd tisztjelölt aranyszínű, az altiszt és a legénységi ezüstszínű stilizált címerrel díszítve.
70.13. A légiutas kísérő állomány a katonai felsővezetői szállítási feladatok végrehajtása során a köznapi öltözetet a kockázatértékelés szerint megfelelő cipővel vagy bokacsizmával viseli.
70.14. A légierő által viselt köznapi ruházat formailag megegyezik az általánossal, attól csak színében és egyes kiegészítő cikkeiben tér el.
70.15. Megengedettként, katonai objektumon belül, a köznapi zubbony helyett mellény, a sötétkék köznapi zubbony helyett sötétkék mellény – épületen belül kigombolva, épületen kívül begombolva, köznapi sapkával, sötétkék köznapi sapkával – viselhető.
70.16. A tábori lelkésznő a hosszú és rövid ujjú női köznapi ing, valamint a hosszú és rövid ujjú női ingblúz bal zsebére gomboltan keresztet viselhet.
70.17. Az egészségügyi katonanői szakállomány egészségügyi szaktevékenysége alkalmával egészségügyi munkaruházatot hord, amelyen hímzett társasági rendfokozati jelzést és névkitűzőt viselhet.

15. Ünnepi öltözet

71. Ünnepi öltözet
71.1. Ünnepi öltözetet visel a honvédelmi szervezetek tiszti és altiszti állománya, viselhet a legénységi, a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos állomány, valamint visel a honvéd tisztjelölt a laktanyán belül és kívül ünnepi állománygyűlések, rendezvények, továbbá külföldi katonai küldöttségek fogadása, baráti és nyugdíjas találkozók, valamint egyéb kulturális események alkalmával.
71.2. Ünnepi öltözetet visel a honvéd tisztjelölt, továbbá viselhet a legénységi, a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos állomány nemzeti és állami ünnepeken, kiemelkedő társadalmi és ünnepélyes katonai rendezvényeken, ha a sorakozás, felvonulás fegyver és haditechnika nélkül történik, valamint az elöljáró vagy hivatali felettes által meghatározott alkalommal, katonai temetésen, illetve viselheti jelentősebb családi eseményeken, így különösen házasságkötésen, keresztelőn.
71.3. Az állomány ünnepi öltözetét úgy állítja össze, hogy az a feladata végrehajtását biztosítsa, és az időjárási körülményekkel szemben védelmet nyújtson.
71.4. Az általános ünnepi öltözetet viselő állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Általános ünnepi alapöltözet

2.

Köznapi Bocskai sapka

3.

Köznapi zubbony

4.

Társasági fehér ing

5.

Köznapi pantalló

6.

Nyakkendő

7.

Zokni

8.

Félcipő

9.

Névkitűző

10.

Nyakkendőcsíptető

11.

Kézelőgomb

12.

Deréköv


71.5. Az időjárási körülmények függvényében az általános ünnepi öltözetet viselő állomány ünnepi öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Posztóköpeny

3.

4/4-es ballonkabát

4.

Esőkabát

5.

Nyaksál

6.

Téli bőrkesztyű

7.

Bőrkesztyű


72. A légierő ünnepi öltözete
72.1. A légierő ünnepi öltözetét viseli a repülőhajózó, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő szakállomány, a katonai légügyi hatósági feladatot ellátó szervezetnél beosztást betöltő állomány, a repülő műszaki, a repülés irányító, a légi közlekedési, a légvédelmi rakéta szakos honvéd tisztjelölt, továbbá hadihajós ünnepi öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő állomány.
72.2. A légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Légierő és hadihajós ünnepi alapöltözet

2.

Sötétkék köznapi sapka

3.

Sötétkék köznapi zubbony

4.

Társasági fehér ing

5.

Sötétkék köznapi pantalló

6.

Fekete köznapi nyakkendő

7.

Fekete zokni

8.

Fekete félcipő

9.

Névkitűző

10.

Nyakkendőcsíptető

11.

Kézelőgomb

12.

Fekete deréköv


72.3. Az időjárási körülmények függvényében a légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő állomány ünnepi öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Sötétkék posztóköpeny

3.

Sötétkék 4/4-es ballonkabát

4.

Sötétkék esőkabát

5.

Fekete nyaksál

6.

Fekete téli bőrkesztyű

7.

Fekete bőrkesztyű


73. Az ünnepi öltözet viselésére vonatkozó szabályok
73.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során
73.1.1. az általános ünnepi öltözetet viselő tiszti és altiszti állomány posztóköpenyt vagy 4/4-es ballonkabátot; a légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő tiszti és altiszti állomány sötétkék posztóköpenyt vagy sötétkék 4/4-es ballonkabátot visel,
73.1.2. az általános ünnepi öltözetet viselő honvéd tisztjelölt, legénységi, valamint önkéntes tartalékos állomány 3/4-es ballonkabátot, a légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő honvéd tisztjelölt, legénységi, valamint önkéntes tartalékos állomány sötétkék 3/4-es ballonkabátot visel
73.1.2.1. a posztóköpenyhez nyaksál és téli bőrkesztyű, a sötétkék posztóköpenyhez fekete nyaksál és fekete téli bőrkesztyű viselhető – ha nem viselik, a kesztyűt a bal kézben kell fogni,
73.1.2.2. a 4/4-es ballonkabáthoz bőrkesztyű, a sötétkék 4/4-es ballonkabáthoz fekete bőrkesztyű viselhető – ha nem viselik, a kesztyűt a bal kézben kell fogni,
73.1.3. csapadékos időjárás esetén az általános ünnepi öltözetet viselő állomány esőkabátot, a légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő állomány sötétkék esőkabátot visel, és
73.1.4. az ünnepi öltözet köznapi zubbony nélkül is viselhető.
73.2. Az általános ünnepi öltözetet viselő honvéd tisztjelölt, legénységi, valamint önkéntes tartalékos állomány köznapi sapkát, a légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő honvéd tisztjelölt, legénységi, valamint önkéntes tartalékos állomány sötétkék köznapi sapkát hord.
73.3. A hadihajós fegyvernemhez tartozó tiszti, altiszti állomány a sötétkék köznapi sapka helyett hadihajós köznapi tányérsapkát visel.
73.4. A vezető tábori rabbi és a rabbi az ünnepi öltözet valamennyi változatához a köznapi Bocskai sapka helyett kipát viselhet.
73.5. A 3/4-es és 4/4-es ballonkabát, a sötétkék 3/4-es és 4/4-es ballonkabát, az esőkabát, a sötétkék esőkabát hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel viselendő.
73.6. A köznapi zubbony köznapi paroli rendfokozati jelzéssel – honvéd tisztjelölt esetében köznapi paroli hallgatói rendfokozatjelzéssel –, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett jelvénnyel – a honvéd tisztjelölt állomány kivételével – viselendő.
73.7. A hosszú ujjú társasági fehér ing hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel – honvéd tisztjelölt esetében köznapi paroli hallgatói rendfokozatjelzéssel –, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett társasági jelvénnyel – kivéve a honvéd tisztjelölti állományt –, köznapi nyakkendővel viselendő.
73.8. Az ünnepi öltözet zubbony nélküli viselése esetén a hosszú ujjú társasági fehér ing helyett rövid ujjú társasági fehér ing névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett társasági jelvénnyel – a honvéd tisztjelölti állomány kivételével –, nyakkendő nélkül, a 73.7. pont előírásai szerinti hímzett rendfokozati jelzéssel viselhető.
73.9. Az általános ünnepi öltözetet viselő állomány barna színű derékövet hord ezüstszínű csattal, a tiszt és a zászlós, valamint a honvéd tisztjelölt aranyszínű, az altiszt és a legénységi ezüstszínű stilizált címerrel díszítve.
73.10. A légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő állomány fekete színű derékövet hord ezüstszínű csattal, a tiszt és a zászlós, valamint a honvéd tisztjelölt aranyszínű, az altiszt és a legénységi ezüstszínű stilizált címerrel díszítve.
73.11. Az ünnepi öltözethez csak zárt cipő viselhető.
73.12. A légierő által viselt ünnepi öltözet formailag megegyezik az általánossal, attól csak színében és egyes kiegészítő cikkeiben tér el.
73.13. Az állomány a fehér kesztyűt, katonai ünnepségeken külön intézkedés alapján viseli.
73.14. A tábori lelkész a hosszú és rövid ujjú társasági fehér ing bal zsebére gomboltan keresztet viselhet.
74. Női ünnepi öltözet
74.1. Az általános ünnepi öltözetet viselő katonanői és honvéd tisztjelölt női állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Általános női ünnepi alapöltözet

2.

Női kalap

3.

Női köznapi zubbony

4.

Társasági fehér női ing

5.

Női köznapi szoknya

6.

Női köznapi nyakkendő

7.

Harisnya

8.

Női cipő

9.

Névkitűző

10.

Deréköv


74.2. Az időjárási körülmények függvényében az általános ünnepi öltözetet viselő katonanői és honvéd tisztjelölt női állomány ünnepi öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki vagy módosítható:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Női köpeny béléssel

3.

Női ballonkabát

4.

Női esőkabát

5.

Női nyaksál

6.

Téli bőrkesztyű

7.

Bőrkesztyű

8.

Női köznapi pantalló


75. A légierő női ünnepi öltözete
75.1. A légierő női ünnepi öltözetét viseli a repülőhajózó, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő női szakállomány, a katonai légügyi hatósági feladatot ellátó szervezetnél beosztást betöltő női állomány, a repülő műszaki, a repülés irányító, a légi közlekedési, a légvédelmi rakéta szakos honvéd tisztjelölt nő, továbbá hadihajós női köznapi öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő katonanői állomány.
75.2. A légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő katonanői és honvéd tisztjelölt női állomány köznapi öltözetének alapváltozata

A

1.

Légierő és hadihajós női ünnepi alapöltözet

2.

Sötétkék köznapi sapka

3.

Sötétkék női köznapi zubbony

4.

Társasági fehér női ing

5.

Sötétkék női köznapi szoknya

6.

Fekete női köznapi nyakkendő

7.

Harisnya

8.

Fekete női cipő

9.

Névkitűző

10.

Fekete deréköv


75.3. Az időjárási körülmények függvényében a légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő katonanői és honvéd tisztjelölt női állomány ünnepi öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki vagy módosítható:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Sötétkék női köpeny béléssel

3.

Sötétkék női ballonkabát

4.

Sötétkék női esőkabát

5.

Fekete női nyaksál

6.

Fekete téli bőrkesztyű

7.

Fekete bőrkesztyű

8.

Sötétkék női köznapi pantalló


76. A női ünnepi öltözet viselésére vonatkozó szabályok
76.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során
76.1.1. az általános ünnepi öltözetet viselő tiszt és altiszt katonanő női köpenyt béléssel vagy női ballonkabátot; a légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő tiszt és altiszt katonanő sötétkék női köpenyt béléssel vagy sötétkék női ballonkabátot visel,
76.1.2. az általános ünnepi öltözetet viselő honvéd tisztjelölt női, legénységi, valamint önkéntes tartalékos katonanői állomány női köpenyt béléssel, a légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő honvéd tisztjelölt női, legénységi, valamint önkéntes tartalékos katonanői állomány sötétkék női köpenyt béléssel visel,
76.1.2.1. a női köpenyhez női nyaksál és téli bőrkesztyű, a sötétkék női köpenyhez fekete nyaksál és fekete téli bőrkesztyű viselhető – ha nem viselik, úgy a kesztyűt a bal kézben kell fogni, és
76.1.2.2. a női ballonkabáthoz nyaksál és bőrkesztyű, és a sötétkék női ballonkabáthoz fekete női nyaksál és fekete bőrkesztyű viselhető – ha nem viselik, úgy a kesztyűt a bal kézben kell fogni,
76.1.3. csapadékos időjárás esetén az általános ünnepi öltözetet viselő katonanői állomány női esőkabátot, a légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő katonanői állomány sötétkék női esőkabátot visel, és
76.1.4. az ünnepi öltözet köznapi zubbony nélkül is viselhető.
76.2. Az általános ünnepi öltözetet viselő honvéd tisztjelölt női, legénységi, valamint önkéntes tartalékos katonanői állomány köznapi sapkát; a légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő honvéd tisztjelölt női, legénységi, valamint önkéntes tartalékos katonanői állomány sötétkék köznapi sapkát hord.
76.3. A hadihajós fegyvernemhez tartozó tiszt, altiszt katonanői állomány a sötétkék köznapi sapka helyett fekete kalapot visel.
76.4. A köznapi szoknya helyett női köznapi pantalló, a sötétkék köznapi szoknya helyett sötétkék női köznapi pantalló viselhető.
76.5. A női ballonkabát, a női sötétkék ballonkabát, a női esőkabát, illetve a sötétkék női esőkabát hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel viselendő.
76.6. A női köznapi zubbony köznapi paroli rendfokozati jelzéssel – honvéd tisztjelölt esetében köznapi paroli hallgatói rendfokozatjelzéssel –, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett jelvénnyel – a honvéd tisztjelölt női állomány kivételével – viselendő.
76.7. A hosszú ujjú női társasági fehér ing hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel – honvéd tisztjelölt esetében hímzett köznapi hallgatói rendfokozatjelzéssel –, névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett társasági jelvénnyel – a honvéd tisztjelölt női állomány kivételével –, női köznapi nyakkendővel viselendő.
76.8. Az ünnepi öltözet zubbony nélküli viselete esetén a hosszú ujjú társasági fehér női ing helyett rövid ujjú társasági fehér női ing névkitűzővel, állománykategóriát kifejező hímzett társasági jelvénnyel – a honvéd tisztjelölt női állomány kivételével – női köznapi nyakkendő nélkül, a 76.7. pont előírásai szerinti hímzett rendfokozati jelzéssel viselhető.
76.9. Az általános női ünnepi öltözetet viselő állomány barna színű derékövet hord ezüstszínű csattal, a tiszt és a zászlós, valamint a honvéd tisztjelölt aranyszínű, az altiszt és a legénységi ezüstszínű stilizált címerrel díszítve.
76.10. A légierő által viselt és a hadihajós női ünnepi öltözetet viselő állomány fekete színű derékövet hord ezüstszínű csattal, a tiszt és a zászlós, valamint a honvéd tisztjelölt aranyszínű, az altiszt és a legénységi ezüstszínű stilizált címerrel díszítve.
76.11. Az ünnepi öltözethez csak zárt cipő viselhető.
76.12. A légierő által viselt ünnepi ruházat formailag megegyezik az általánossal, attól csak színében és egyes kiegészítő cikkeiben tér el.
76.13. Az állomány a fehér kesztyűt katonai ünnepségeken külön intézkedés alapján viseli.
76.14. A tábori lelkésznő a hosszú és rövid ujjú társasági fehér női ing bal zsebére gomboltan keresztet viselhet.

16. Társasági öltözet

77. Társasági öltözet
77.1. Az öltözetet a honvédelmi szervezetek tiszti és altiszti állománya viseli nemzeti és állami ünnepeken, kiemelkedő katonai és társadalmi rendezvényeken, ha a sorakozás, felvonulás fegyver és haditechnika nélkül történik, valamint az elöljáró vagy hivatali felettes által meghatározott alkalommal, katonai temetésen, illetve viselheti jelentősebb családi eseményeken, így különösen keresztelőn, házasságkötésen.
77.2. Az állomány a társasági öltözetét úgy állítja össze, hogy az a feladata végrehajtását biztosítsa és az időjárási körülményekkel szemben védelmet nyújtson.
77.3. Az általános társasági öltözetet viselő tiszti és zászlósi állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Általános társasági alapöltözet

2.

Társasági Bocskai sapka

3.

Társasági zubbony

4.

Társasági fehér ing

5.

Fekete társasági pantalló

6.

Fekete társasági nyakkendő

7.

Fekete zokni

8.

Fekete társasági félcipő

9.

Névkitűző

10.

Nyakkendőcsíptető

11.

Kézelőgomb

12.

Fekete deréköv


77.4. Az időjárási körülmények függvényében az általános társasági öltözetet viselő tiszti és zászlósi állomány társasági öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Posztóköpeny

3.

4/4-es ballonkabát

4.

Esőkabát

5.

Nyaksál

6.

Fekete téli bőrkesztyű

7.

Fekete bőrkesztyű


77.5. Az általános társasági öltözetet viselő altiszti állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Általános társasági alapöltözet

2.

Társasági Bocskai sapka

3.

Társasági zubbony

4.

Társasági fehér ing

5.

Társasági pantalló

6.

Társasági nyakkendő

7.

Zokni

8.

Társasági félcipő

9.

Névkitűző

10.

Nyakkendőcsíptető

11.

Kézelőgomb

12.

Deréköv


77.6. Az időjárási körülmények függvényében az általános társasági öltözetet viselő altiszti állomány társasági öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Posztóköpeny

3.

4/4-es ballonkabát

4.

Esőkabát

5.

Nyaksál

6.

Téli bőrkesztyű

7.

Bőrkesztyű


78. A légierő társasági öltözete
78.1. A légierő társasági öltözetét viseli a repülőhajózó, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő szakállomány, a katonai légügyi hatósági feladatot ellátó szervezetnél beosztást betöltő állomány, hadihajós társasági öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő állomány.
78.2. A légierő által viselt és a hadihajós társasági öltözetet viselő tiszti és altiszti állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Légierő és hadihajós társasági alapöltözet

2.

Sötétkék légierős
vagy fehér hadihajós tányérsapka

3.

Sötétkék társasági zubbony vagy
sötétkék hadihajós társasági zubbony

4.

Társasági fehér ing

5.

Sötétkék társasági pantalló

6.

Fekete társasági nyakkendő

7.

Fekete zokni

8.

Fekete társasági félcipő

9.

Névkitűző

10.

Nyakkendőcsíptető

11.

Kézelőgomb

12.

Fekete deréköv


78.3. Az időjárási körülmények függvényében a légierő által viselt és a hadihajós társasági öltözetet viselő tiszti és altiszti állomány társasági öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Sötétkék posztóköpeny

3.

Sötétkék 4/4-es ballonkabát

4.

Sötétkék esőkabát

5.

Fekete nyaksál

6.

Fekete téli bőrkesztyű

7.

Fekete bőrkesztyű


79. A társasági öltözet viselésére vonatkozó szabályok
79.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során
79.1.1. az általános társasági öltözetet viselő állomány posztóköpenyt; a légierő által viselt és a hadihajós társasági öltözetet viselő állomány sötétkék posztóköpenyt visel,
79.1.2. a posztóköpenyhez – tiszti és zászlósi állomány esetében – nyaksál és fekete téli bőrkesztyű, – az altiszti állomány esetében – nyaksál és téli bőrkesztyű viselhető, a sötétkék posztóköpenyhez fekete nyaksál és fekete téli bőrkesztyű viselhető – ha nem viselik, úgy a kesztyűt a bal kézben kell fogni,
79.1.3. a 4/4-es ballonkabáthoz – tiszti és zászlósi állomány esetében – fekete bőrkesztyű, – az altiszti állomány esetében – bőrkesztyű, a sötétkék 4/4-es ballonkabáthoz fekete bőrkesztyű viselhető – ha nem viselik, úgy a kesztyűt a bal kézben kell fogni,
79.1.4. csapadékos időjárás esetén az általános társasági öltözetet viselő állomány esőkabátot; a légierő által viselt és a hadihajós társasági öltözetet viselő állomány sötétkék esőkabátot visel és
79.1.5. meleg időjárás esetén a társasági öltözet zubbony nélkül is viselhető.
79.2. A hadihajós fegyvernemhez tartozó szakállomány a sötétkék tányérsapka helyett hadihajós társasági tányérsapkát, a sötétkék társasági zubbony helyett hadihajós, kétsoros gombolású, hadihajós rendfokozati jelzéssel és hadihajós fegyvernemi vagy szakbeosztási jelvénnyel ellátott társasági zubbonyt visel.
79.3. A vezető tábori rabbi és a rabbi a társasági öltözethez a társasági Bocskai sapka helyett kipát viselhet.
79.4. A 4/4-es ballonkabát, a sötétkék 4/4-es ballonkabát, az esőkabát és a sötétkék esőkabát köznapi hímzett rendfokozati jelzéssel viselendő.
79.5. A hosszú ujjú társasági fehér ing állománykategóriát kifejező hímzett társasági jelvénnyel, névkitűzővel, hímzett társasági rendfokozati jelzéssel, társasági nyakkendővel viselendő.
79.6. A társasági öltözet zubbony nélküli viselése esetén a hosszú ujjú társasági fehér ing helyett rövid ujjú társasági fehér ing állománykategóriát kifejező hímzett jelvénnyel, névkitűzővel, hímzett társasági rendfokozati jelzéssel, társasági nyakkendő nélkül viselhető.
79.7. Az általános társasági öltözetet viselő állomány – az altiszti rendfokozati csoportba tartozók kivételével –, valamint a légierő által viselt és a hadihajós társasági öltözetet viselő állomány a társasági öltözethez fekete színű derékövet hord ezüstszínű csattal; a tiszt és zászlós aranyszínű, a légierő által viselt és a hadihajós társasági öltözetet viselő altiszt ezüstszínű stilizált címerrel díszítve.
79.8. Az általános társasági öltözetet viselő altiszt a társasági öltözethez barna színű derékövet hord ezüstszínű csattal, ezüstszínű stilizált címerrel díszítve.
79.9. A társasági öltözethez csak zárt félcipő viselhető.
79.10. A légierő által viselt és a hadihajós társasági ruházat formailag – a hadihajós társasági zubbony kivételével – megegyezik az általánossal, attól csak színében és egyes kiegészítő cikkeiben tér el.
79.11. Az állomány a fehér kesztyűt katonai ünnepségeken külön intézkedés alapján viseli.
79.12. A katonai ünnepségeken, zárt alakzatban, felvonuláson – külön intézkedés szerint – a tiszt, zászlós fekete színű díszövet aranyszínű csattal, az altiszt barna színű – a légierő által viselt és a hadihajós társasági öltözetet viselő állomány fekete színű – díszövet ezüstszínű csattal visel a társasági zubbonyon.
79.13. A tábori lelkész a hosszú és rövid ujjú társasági fehér ing bal zsebére gomboltan keresztet viselhet.

80. Női társasági öltözet
80.1. Az általános társasági öltözetet viselő tiszti és zászlósi katonanő állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Általános női társasági alapöltözet

2.

Fekete női kalap

3.

Társasági kosztümkabát

4.

Társasági fehér női ing

5.

Fekete társasági szoknya

6.

Fekete társasági női nyakkendő

7.

Harisnya

8.

Fekete női cipő

9.

Névkitűző

10.

Fekete deréköv


80.2. Az időjárási körülmények függvényében az általános társasági öltözetet viselő tiszti és zászlósi katonanő állomány társasági öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki vagy módosítható:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Női köpeny béléssel

3.

Női ballonkabát

4.

Női esőkabát

5.

Női nyaksál

6.

Fekete téli bőrkesztyű

7.

Fekete bőrkesztyű

8.

Fekete női társasági pantalló


80.3. Az általános társasági öltözetet viselő altiszti katonanő állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Általános női társasági alapöltözet

2.

Női kalap

3.

Társasági kosztümkabát

4.

Társasági fehér női ing

5.

Társasági szoknya

6.

Társasági női nyakkendő

7.

Harisnya

8.

Női cipő

9.

Névkitűző

10.

Deréköv


80.4. Az időjárási körülmények függvényében az általános társasági öltözetet viselő altiszti katonanő állomány társasági öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki vagy módosítható:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Női köpeny béléssel

3.

Női ballonkabát

4.

Női esőkabát

5.

Női nyaksál

6.

Téli bőrkesztyű

7.

Bőrkesztyű

8.

Női társasági pantalló


81. A légierő női társasági öltözete
81.1. A légierő női társasági öltözetét viseli a repülőhajózó, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő női szakállomány, a katonai légügyi hatósági feladatot ellátó szervezetnél beosztást betöltő női állomány, hadihajós női társasági öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő katonanői állomány.
81.2. A légierő által viselt és a hadihajós társasági öltözetet viselő tiszti és altiszti katonanő állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Légierő és hadihajós női társasági alapöltözet

2.

Fekete női kalap

3.

Sötétkék társasági kosztümkabát vagy
sötétkék hadihajós kosztümkabát

4.

Társasági fehér női ing

5.

Sötétkék társasági szoknya

6.

Fekete társasági női nyakkendő

7.

Harisnya

8.

Fekete női cipő

9.

Névkitűző

10.

Fekete deréköv


81.3. Az időjárási körülmények függvényében a légierő által viselt és a hadihajós társasági öltözetet viselő tiszti és altiszti katonanő állomány társasági öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki vagy módosítható:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Sötétkék női köpeny béléssel

3.

Sötétkék női ballonkabát

4.

Sötétkék női esőkabát

5.

Fekete női nyaksál

6.

Fekete téli bőrkesztyű

7.

Fekete bőrkesztyű

8.

Sötétkék női társasági pantalló


82. A női társasági öltözet viselésére vonatkozó szabályok
82.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során
82.1.1. az általános társasági öltözetet viselő katonanői állomány női köpenyt béléssel vagy női ballonkabátot; a légierő által viselt és a hadihajós társasági öltözetet viselő katonanői állomány sötétkék női köpenyt béléssel vagy sötétkék női ballonkabátot visel,
82.1.2. a női köpenyhez – tiszti és zászlósi állomány esetében – női nyaksál és fekete téli bőrkesztyű, – az altiszti állomány esetében – nyaksál és téli bőrkesztyű viselhető, a sötétkék posztóköpenyhez fekete nyaksál és fekete téli bőrkesztyű viselhető – ha nem viselik, úgy a kesztyűt a bal kézben kell fogni,
82.1.3. a női ballonkabáthoz – tiszti és zászlósi állomány esetében – fekete bőrkesztyű, – az altiszti állomány esetében – bőrkesztyű, a sötétkék női ballonkabáthoz fekete bőrkesztyű viselhető – ha nem viselik, úgy a kesztyűt a bal kézben kell fogni,
82.1.4. csapadékos időjárás esetén az általános társasági öltözetet viselő katonanői állomány női esőkabátot; a légierő által viselt és a hadihajós társasági öltözetet viselő katonanői állomány sötétkék női esőkabátot visel,
82.1.5. a fekete társasági szoknya helyett fekete női társasági pantalló; a társasági szoknya helyett női társasági pantalló; a sötétkék társasági szoknya helyett sötétkék női társasági pantalló is viselhető és
82.1.6. meleg időjárás esetén a társasági öltözet kosztümkabát nélkül is viselhető.
82.2. A hadihajós fegyvernemhez tartozó női szakállomány a sötétkék társasági kosztümkabáton hadihajós rendfokozati jelzést és hadihajós fegyvernemi jelvényt visel.
82.3. A női ballonkabát, a sötétkék női ballonkabát, a női esőkabát és a sötétkék női esőkabát köznapi hímzett rendfokozati jelzéssel viselendő.
82.4. A hosszú ujjú társasági fehér női ing állománykategóriát kifejező hímzett társasági jelvénnyel, névkitűzővel, hímzett társasági rendfokozati jelzéssel, társasági női nyakkendővel viselendő.
82.5. A társasági öltözet zubbony nélküli viselése esetén a hosszú ujjú társasági fehér női ing helyett rövid ujjú társasági fehér női ing állománykategóriát kifejező hímzett társasági jelvénnyel, névkitűzővel, hímzett társasági rendfokozati jelzéssel, társasági női nyakkendő nélkül viselhető.
82.6. Az általános női társasági öltözetet viselő állomány – az altiszti rendfokozati csoportba tartozók kivételével –, valamint a légierő által viselt és a hadihajós női társasági öltözetet viselő állomány a társasági öltözethez fekete színű derékövet hord ezüstszínű csattal; a tiszt, zászlós aranyszínű, a légierő által viselt és a hadihajós női társasági öltözetet viselő altiszt ezüstszínű stilizált címerrel díszítve.
82.7. Az általános női társasági öltözetet viselő altiszti állomány a társasági öltözethez barna színű derékövet hord ezüstszínű csattal, ezüstszínű stilizált címerrel díszítve.
82.8. A társasági öltözet valamennyi változatához csak zárt cipő viselhető.
82.9. A légierő által viselt női társasági ruházat formailag – a hadihajós kosztümkabát kivételével – megegyezik az általánossal, attól csak színében és egyes kiegészítő cikkeiben tér el.
82.10. Az állomány a fehér kesztyűt katonai ünnepségeken külön intézkedés alapján viseli.
82.11. A katonai ünnepségeken, zárt alakzatban, felvonuláson – külön intézkedés szerint – a tiszt, zászlós katonanő fekete színű díszövet aranyszínű csattal, az altiszt barna színű – a légierő által viselt és a hadihajós társasági öltözetet viselő állomány fekete színű – díszövet ezüstszínű csattal visel a társasági kosztümkabáton.
82.12. A tábori lelkésznő a hosszú és rövid ujjú társasági fehér női ing bal zsebére gomboltan keresztet viselhet.

17. Az MH szervezetszerű dísz(al)egységeinek öltözete

83. A díszöltözet
83.1. A díszöltözetet az MH szervezetszerű dísz(al)egységeinek állománya viseli a protokolláris objektumőrzési és díszelgési feladatok végrehajtása során.
83.2. Díszelgő öltözeti forma a koronaőr díszöltözet, a díszelgő (lövész) díszöltözet, valamint a palotaőr díszöltözet.
83.3. Az öltözeti formákat az adott rendezvényen az elöljáró vagy hivatali felettes által meghatározottak szerint, az időjárási viszonyoknak megfelelően kell viselni.
83.4. A rendezvényért felelős parancsnok döntése alapján a szervezetszerű dísz(al)egység állománya egységesen viselheti az öltözetéhez rendszeresített napszemüveget.
84. Koronaőr díszöltözet
84.1. A koronaőr díszöltözetet viselő tiszti, zászlósi és altiszti állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Koronaőr alapöltözet

2.

Koronaőr díszsapka

3.

Koronaőr díszzubbony

4.

Fehér póló

5.

Koronaőr csizmanadrág

6.

Nadrágtartó

7.

Zokni

8.

Díszcsizma

9.

Névkitűző

10.

Koronaőr díszöv

11.

Koronaőr mellzsinór

12.

Koronaőr kardtartó csatlék


84.2. Az időjárási körülmények függvényében a koronaőr díszöltözetet viselő tiszti, zászlósi és altiszti állomány öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Koronaőr díszköpeny
(posztóköpeny koronaőr ékítményekkel szerelve)

3.

Díszelgő esőkabát

4.

Polár nyakravaló

5.

Díszelgő kesztyű

6.

Téli felső és alsó


85. A koronaőr díszöltözet viselésére vonatkozó szabályok
85.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során a koronaőr díszöltözet alapváltozata
85.1.1. koronaőri díszköpennyel vagy díszelgő esőkabáttal és polár nyakravalóval kiegészítve viselhető a rendezvényért felelős parancsnok döntése szerint és
85.1.2. kiegészíthető aláöltözetként téli felsővel és alsóval.
85.2. A koronaőr sapkazsinór, topán alátét, mellzsinór, valamint polár nyakravaló skarlátpiros fegyvernemi vagy szakbeosztási színű.
85.3. Díszelgő kesztyűként viselhető fekete bőr vagy fehér szövet kesztyű.
85.4. A koronaőr díszzubbony koronaőr paroli rendfokozati jelzéssel, aranyszínű – a Szent Koronát ábrázoló – koronaőr fegyvernemi vagy szakbeosztási jelvénnyel, koronaőr állományt kifejező hímzett színes jelvénnyel, névkitűzővel, koronaőr karjelzéssel, koronaőr mellzsinórral és a bal vállon vállzsinórral viselendő.
85.5. A koronaőr állomány a mellzsinórt és a vállzsinórt csak a koronaőr díszzubbonyon viseli.
85.6. A koronaőr díszköpeny posztóköpeny rendfokozati jelzéssel és koronaőr parolival viselendő.
85.7. A koronaőr állomány a kitüntetéseit a koronaőr díszzubbonyon szalagsávon, a Szent Korona melletti szolgálatban teljes alakban viselheti.
85.8. A koronaőr tiszti, zászlósi állomány a fekete díszövet aranyszínű stilizált Szent Koronával díszített aranyszínű csattal, a fekete díszcsizmát aranyzsinóros díszítéssel viseli.
85.9. A koronaőr altiszti állomány a fekete díszövet ezüstszínű stilizált Szent Koronával díszített ezüstszínű csattal, a fekete díszcsizmát feketebőr szegélyfonattal díszítve viseli.
85.10. A koronaőri díszövhöz a tiszti, zászlósi állomány arany, az altiszti állomány ezüstszínű kardtartó csatlékot hord.
85.11. A koronaőr tiszti, zászlósi állomány díszöltözete külön intézkedésre gombos rézsarkantyúval és rézcsatos fekete sarkantyúszíjjal egészülhet ki.
85.12. A Honvéd Koronaőrség állománya a díszöltözet megkímélése érdekében az őrszobán való tartózkodásakor, valamint a díszelgés helyszínére történő utazás alatt a díszzubbony helyett egységesen – e szabályzatban előírt ékítményekkel ellátott – 15 M kiképzési gyakorló zubbonyt vagy 15 M polárpulóvert, eső esetén 15 M esővédő kabátot viselhet a kirendelő parancsnok engedélyével.
85.13. Ha a díszelgési feladat gyakorló öltözetben kerül elrendelésre, az öltözet 15 M gyakorló sapkával, skarlátpiros fegyvernemi vagy szakbeosztási színű szakmai sállal és homokszínű díszelgő kesztyűvel kiegészítve viselendő. A szakmai sál viselése – a rendezvényért felelős parancsnok külön döntése alapján – elhagyható.
86. Díszelgő (lövész) díszöltözet
86.1. A díszelgő (lövész) díszöltözetet viselő tiszti, zászlósi, altiszti és legénységi állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Díszelgő (lövész) alapöltözet

2.

Bocskai díszsapka

3.

Díszzubbony

4.

Fehér póló

5.

Díszelgő csizmanadrág

6.

Nadrágtartó

7.

Zokni

8.

Díszcsizma

9.

Névkitűző

10.

Díszelgő díszöv

11.

Díszelgő (lövész) mellzsinór


86.2. Az időjárási körülmények függvényében a díszelgő (lövész) díszöltözetet viselő tiszti, zászlósi, altiszti és legénységi állomány öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Díszelgő (lövész) díszköpeny
(posztóköpeny díszelgő ékítményekkel szerelve)

3.

Díszelgő esőkabát

4.

Polár nyakravaló

5.

Díszelgő kesztyű

6.

Téli felső és alsó


87. A díszelgő (lövész) díszöltözet viselésére vonatkozó szabályok
87.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során a díszelgő (lövész) díszöltözet alapváltozata
87.1.1. díszelgő díszköpennyel vagy díszelgő esőkabáttal és polár nyakravalóval kiegészítve viselhető a rendezvényért felelős parancsnok döntése szerint és
87.1.2. kiegészíthető aláöltözetként téli felsővel és alsóval.
87.2. A díszelgő sapkazsinór, topán alátét, mellzsinór, a polár nyakravaló és a vállfődísz alapja optikai fehér fegyvernemi és szakbeosztási színű.
87.3. Díszelgő kesztyűként viselhető fekete bőr vagy fehér szövet kesztyű.
87.4. A tiszti és zászlósi állomány díszzubbonya díszelgő paroli rendfokozati jelzéssel, – rendfokozati jelzés mögött elhelyezett aranyszínű, stilizált keresztbe tett puskát ábrázoló szúrós gombbal – aranyszínű keresztbe tett puska állományt kifejező hímzett színes jelvénnyel, névkitűzővel – vagy névkitűző helyett hímzett névvel –, Honvéd Díszzászlóalj karjelzéssel, díszelgő mellzsinórral és a bal vállon vállfődísszel viselendő.
87.5. Az altiszti és legénységi állomány díszzubbonya díszelgő paroli rendfokozati jelzéssel, – a rendfokozati jelzés mögött elhelyezett ezüstszínű, stilizált keresztbe tett puskát ábrázoló szúrós gombbal – ezüstszínű keresztbe tett puska állományt kifejező hímzett állományjelvénnyel, névtáblával, Honvéd Díszzászlóalj karjelzéssel, díszelgő (lövész) mellzsinórral és a bal vállon vállfődísszel viselendő.
87.6. A díszelgő (lövész) állomány a mellzsinórt csak a díszzubbonyon viseli.
87.7. A díszelgő (lövész) díszköpeny posztóköpeny rendfokozati jelzéssel, fegyvernemi és szakbeosztási színű parolival és – altiszt és legénységi állomány kivételével – díszelgő vállfődísszel viselendő.
87.8. A vállfődíszt a tiszti és zászlósi állomány a díszköpenyen mindkét vállán viseli.
87.9. A díszelgő (lövész) állomány a kitüntetéseit a díszzubbonyon szalagsávon vagy teljes alakban viselheti.
87.10. A díszelgő (lövész) tiszti és zászlósi állomány a fekete díszövet aranyszínű stilizált államcímerrel díszített aranyszínű csattal, a fekete díszcsizmát aranyzsinóros díszítéssel viseli.
87.11. A díszelgő (lövész) altiszti és legénységi állomány a fekete díszövet ezüstszínű stilizált államcímerrel díszített ezüstszínű csattal, a fekete díszcsizmát feketebőr szegélyfonattal díszítve viseli.
87.12. A díszelgő kardtartó csatlék a tiszti, zászlósi állomány részére arany, az altiszti és legénységi állomány részére ezüstszínű.
87.13. A díszelgő (lövész) tiszti, zászlósi állomány díszöltözete külön intézkedésre gombos rézsarkantyúval és rézcsatos fekete sarkantyúszíjjal egészülhet ki.
87.14. A díszelgő (lövész) állomány a díszöltözet megkímélése érdekében az őrszobán való tartózkodásakor, valamint a díszelgés helyszínére történő utazás alatt a díszzubbony helyett egységesen – e szabályzatban előírt ékítményekkel ellátott – 15 M kiképzési gyakorló zubbonyt vagy 15 M polárpulóvert, eső esetén 15 M esővédő kabátot viselhet a kirendelő parancsnok engedélyével.
87.15. Ha a díszelgési feladat gyakorló öltözetben kerül elrendelésre, az öltözetet 15 M gyakorló sapkával, optikai fehér fegyvernemi vagy szakbeosztási színű – kegyeleti szertartás esetén fekete színű – szakmai sállal és homokszínű díszelgő kesztyűvel kiegészítve viseli. A szakmai sál viselése – a rendezvényért felelős parancsnok külön döntése alapján – elhagyható.
88. Palotaőr díszöltözet
88.1. A palotaőr díszöltözetet viselő tiszti, altiszti és legénységi állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Palotaőr alapöltözet

2.

Palotaőr díszsapka

3.

Palotaőr díszzubbony

4.

Fehér póló

5.

Palotaőr csizmanadrág

6.

Nadrágtartó

7.

Zokni

8.

Díszcsizma

9.

Névkitűző

10.

Palotaőr díszöv

11.

Palotaőr mellzsinór

12.

Palotaőr kardtartó csatlék

13.

Díszelgő kesztyű


88.2. Az időjárási körülmények függvényében palotaőr díszöltözetet viselő tiszti, altiszti és legénységi állomány öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Palotaőr díszköpeny
(posztóköpeny palotaőr ékítményekkel szerelve)

3.

Díszelgő esőkabát

4.

Polár nyakravaló

5.

Téli felső és alsó


89. A palotaőr díszöltözet viselésére vonatkozó szabályok
89.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során a palotaőri díszöltözet alapváltozata
89.1.1. palotaőri díszköpennyel vagy díszelgő esőkabáttal és polár nyakravalóval viselhető a rendezvényért felelős parancsnok döntése szerint és
89.1.2. kiegészíthető aláöltözetként téli felsővel és alsóval.
89.2. A palotaőr sapkazsinór, topán alátét, mellzsinór, polár nyakravaló és a vállfődísz alapja palack-zöld fegyvernemi vagy szakbeosztási színű.
89.3. Díszelgő kesztyűként viselhető fekete bőr vagy fehér szövet kesztyű.
89.4. A tiszti és zászlósi állomány palotaőr díszzubbonya palotaőr paroli rendfokozati jelzéssel, aranyszínű – Magyarország, két angyal által tartott koronás címerét ábrázoló – palotaőr fegyvernemi vagy szakbeosztási jelvénnyel, palotaőr állományt kifejező hímzett színes jelvénnyel, névkitűzővel, palotaőr karjelzéssel, mellzsinórral és bal vállon vállfődísszel viselendő.
89.5. Az altiszti és legénységi állomány palotaőr díszzubbonya palotaőr paroli rendfokozati jelzéssel, ezüstszínű – Magyarország, két angyal által tartott koronás címerét ábrázoló – palotaőr fegyvernemi vagy szakbeosztási jelvénnyel, palotaőr állományt kifejező hímzett színes jelvénnyel, névkitűzővel, palotaőr karjelzéssel, mellzsinórral és bal vállon vállfődísszel viselendő.
89.6. A palotaőr állomány a mellzsinórt csak a palotaőr díszzubbonyon viseli.
89.7. A palotaőr díszköpeny posztóköpeny rendfokozati jelzéssel, palack-zöld fegyvernemi vagy szakbeosztási színű parolival és díszelgő vállfődísszel viselendő.
89.8. A vállfődíszt a tiszti, zászlósi, altiszti és legénységi állomány a díszköpeny mindkét vállán viseli.
89.9. A palotaőr állomány a kitüntetéseit a palotaőr díszzubbonyon – feladatszabás alapján – szalagsávon vagy teljes alakban viselheti.
89.10. A palotaőr tiszti, zászlósi állomány a fekete díszövet – aranyszínű stilizált, Magyarország, két angyal által tartott államcímerével díszített – aranyszínű csattal; a fekete díszcsizmát aranyzsinóros díszítéssel viseli.
89.11. A palotaőr altiszti és legénységi állomány a fekete díszövet – ezüstszínű stilizált, Magyarország, két angyal által tartott államcímerével díszített – ezüstszínű csattal; a fekete díszcsizmát feketebőr szegélyfonattal díszítve viseli.
89.12. A palotaőr kardtartó csatlék a tiszti, zászlósi állomány részére arany-, az altiszti állomány részére ezüstszínű.
89.13. A palotaőr tiszti, zászlósi állomány öltözete külön intézkedésre gombos rézsarkantyúval és rézcsatos fekete sarkantyúszíjjal egészülhet ki.
89.14. A Palotaőrség állománya a díszöltözet megkímélése érdekében az őrszobán való tartózkodásakor, valamint a díszelgés helyszínére történő utazás alatt a díszzubbony helyett egységesen – e szabályzatban előírt ékítményekkel ellátott – 15 M kiképzési gyakorló zubbonyt vagy 15 M polárpulóvert, eső esetén 15 M esővédő kabátot viselhet a kirendelő parancsnok engedélyével.
89.15. Ha a díszelgési feladat gyakorló öltözetben kerül elrendelésre, az öltözetet gyakorló sapkával, palack-zöld fegyvernemi vagy szakbeosztási színű szakmai sállal és homokszínű díszelgő kesztyűvel kiegészítve viseli. A szakmai sál viselése – a rendezvényért felelős parancsnok külön döntése alapján – mellőzhető.
90. Koronaőr szolgálati öltözet
90.1. Koronaőr szolgálati öltözetet visel a Szent Korona Őrségének állománya a Szent Korona teljeskörű őrzés-védelemének biztosítási feladatai végrehajtása során az Országházban lévő szolgálati helyeken.
90.2. A koronaőr szolgálati öltözetet viselő tiszti, zászlósi és altiszti állomány öltözete és felszerelése

A

1.

Koronaőr szolgálati öltözet

2.

Koronaőr köznapi Bocskai sapka

3.

Köznapi zubbony

4.

Köznapi ing

5.

Köznapi pantalló

6.

Nyakkendő

7.

Nadrágtartó

8.

Zokni

9.

Félcipő

10.

Névkitűző

11.

Nyakkendőtű

12.

Kézelőgomb

13.

Deréköv

14.

Taktikai deréköv


91. A koronaőr szolgálati öltözet viselésére vonatkozó szabályok
91.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során
91.1.1. a koronaőr szolgálati öltözet aláöltözetként téli felsővel és alsóval viselhető és
91.1.2. az elöljáró vagy a hivatal felettesi döntése alapján a zubbony könnyítésként levehető.
91.2. A hosszú ujjú köznapi ing hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel, koronaőri állományt kifejező hímzett színes selyem jelvénnyel, névkitűzővel, nyakkendővel, – a főtiszt, tiszt és zászlós részére aranyszínű, az altiszt részére ezüstszínű – nyakkendőcsíptetővel és kézelőgombbal kiegészítve viselendő.
91.3. A koronaőr állomány a szolgálati öltözetéhez barna színű derékövet hord ezüstszínű csattal, a tiszt és a zászlós aranyszínű, az altiszt ezüstszínű stilizált címerrel díszítve.
91.4. A koronaőr állomány a szolgálati helyiségben történő tartózkodása ideje alatt a szolgálati öltözetét a koronaőri köznapi Bocskai sapka nélkül viselheti.
91.5. A taktikai derékövön kiegészítő felszerelésként pisztolytartó, tártartó, gázspray tartó és bilincstartó viselendő.
91.6. A szolgálati pihenőben a pihenőjét töltő váltás a taktikai kiegészítőket leveheti.
91.7. Az őrszolgálati intézkedésben meghatározott esetekben a koronaőr szolgálati öltözet helyett időjárásnak megfelelő gyakorló öltözet viselhető a feladatnak megfelelő kiegészítőkkel.
92. Zenekari díszöltözet
92.1. Az öltözetet a katonazenekarok állománya viseli a kiemelkedő katonai és társadalmi rendezvényen végrehajtott zenés feladatai során.
92.2. A szárazföldi haderőnemhez tartozó zenekari díszöltözetet viselő tiszti és altiszti állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Zenész alapöltözet

2.

Zenész díszsapka

3.

Társasági zubbony

4.

Társasági fehér ing

5.

Fehér trikó

6.

Fekete társasági pantalló

7.

Fekete társasági nyakkendő

8.

Fekete zokni

9.

Fekete félcipő

10.

Névkitűző

11.

Nyakkendőcsiptető

12.

Kézelőgomb

13.

Fekete deréköv

14.

Díszzsinór


92.3. Az időjárási körülmények függvényében szárazföldi haderőnemhez tartozó zenekari díszöltözetet viselő tiszti és altiszti állomány alapöltözete az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Zenész díszköpeny,
posztóköpeny díszzsinórral szerelve

3.

4/4-es ballonkabát

4.

Díszelgő esőkabát

5.

Téli felső és alsó

6.

Polár nyakravaló

7.

Fehér kesztyű

8.

Bélelt bokacipő


92.4. A légierő haderőnemhez tartozó zenekari díszöltözetet viselő tiszti és altiszti állomány alapöltözete megegyezik a 78. pont szerinti légierős társasági öltözettel, amely díszzsinórral és fehér trikóval egészül ki.
92.5. Az időjárási körülmények függvényében a légierő haderőnemhez tartozó zenekari díszöltözetet viselő tiszti és altiszti állomány alapöltözete az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Sötétkék zenész díszköpeny,
posztóköpeny díszzsinórral szerelve

3.

Sötétkék 4/4-es ballonkabát

4.

Díszelgő esőkabát

5.

Téli felső és alsó

6.

Polár világoskék nyakravaló

7.

Fehér kesztyű

8.

Bélelt bokacipő


93. A zenekari díszöltözet viselésére vonatkozó szabályok
93.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során – a rendezvényért felelős parancsnok döntése alapján – a zenekari díszöltözet
93.1.1. sötétkék díszköpennyel, arany vagy ezüst díszzsinórral ellátott posztóköpennyel, vagy sötétkék 4/4-es ballonkabáttal vagy díszelgő esőkabáttal,
93.1.2. fegyvernemi vagy szakbeosztási színű polár nyakravalóval és
93.1.3. aláöltözetként téli felsővel és alsóval viselhető.
93.2. A zenész díszöltözet zubbony nélküli viselése esetén a hosszú ujjú társasági fehér ing helyett rövid ujjú társasági fehér ing hímzett társasági rendfokozati jelzéssel, hivatásos állományt kifejező hímzett társasági jelvénnyel, névkitűzővel, társasági nyakkendő nélkül is viselhető.
93.3. Hideg időjárás esetén a kültéri feladatvégrehajtás során a fekete társasági félcipő helyett egységesen bélelt bokacipő vagy fekete bakancs viselhető.
93.4. A karmester minden öltözeti típushoz a zenész díszsapka helyett társasági Bocskai sapkát visel.
93.5. A tiszti és zászlósi állományú zenész a társasági zubbonyt és a sötétkék társasági zubbonyt arany díszzsinórral és arany stilizált líra karjelzéssel; az altiszti állományú zenész a társasági zubbonyt és sötétkék társasági zubbonyt ezüst díszzsinórral és ezüst stilizált líra karjelzéssel viseli.
93.6. A zenekarok díszöltözetéhez csak zárt cipő viselhető.
93.7. A tiszt és zászlós a fekete derékövet aranyszínű, az altiszt ezüstszínű stilizált címerrel díszített csattal viseli.
93.8. Ha a díszelgési feladat gyakorló öltözetben kerül végrehajtásra, akkor a zenekar állománya az öltözetet gyakorló sapkával, skarlátpiros színű – a „légierő zenekar” állománya világoskék színű – szakmai sállal és fehér kesztyűvel kiegészítve viseli. A szakmai sál viselése – a feladatért felelős parancsnok külön parancsa alapján – elhagyható.
93.9. A kiemelt állami és katonai rendezvényeken, valamint az MH Főkarmester által külön meghatározott feladatok végrehajtása során a Központi zenekar állománya a társasági zubbony és a zenész díszsapka helyett hagyományos világoskék atillát és fekete zenekari sapkát viselhet.

94. Női zenekari díszöltözet
94.1. A szárazföldi haderőnemhez tartozó zenekari díszöltözetet viselő női tiszti és altiszti állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

Zenész női alapöltözet

2.

Fekete női kalap

3.

Társasági kosztümkabát

4.

Társasági fehér női ing

5.

Fehér női trikó

6.

Fekete társasági szoknya

7.

Fekete társasági női nyakkendő

8.

Harisnya

9.

Fekete cipő

10.

Névkitűző

11.

Fekete deréköv

12.

Díszzsinór


94.2. Az időjárási körülmények függvényében a szárazföldi haderőnemhez tartozó zenekari díszöltözetet viselő női tiszti és altiszti állomány alapöltözete az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Női zenészköpeny béléssel,
női köpeny béléssel,
díszzsinórral szerelve

3.

Női zenész ballonkabát

4.

Díszelgő esőkabát

5.

Téli felső és alsó

6.

Polár nyakravaló

7.

Fehér kesztyű

8.

Bélelt bokacipő

9.

Fekete zokni


95. A légierő haderőnemhez tartozó zenekari díszöltözet
95.1. A légierő haderőnemhez tartozó zenekari díszöltözetet viselő női tiszti és altiszti állomány alapöltözete megegyezik a 81. pont szerinti légierős női társasági öltözettel, amely díszzsinórral és fehér női trikóval egészül ki.
95.2. Az időjárási körülmények függvényében a légierő haderőnemhez tartozó zenekari díszöltözetet viselő női tiszti és altiszti állomány alapöltözete az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Sötétkék női zenészköpeny béléssel,
sötétkék női köpeny béléssel,
díszzsinórral szerelve

3.

Sötétkék női ballonkabát

4.

Díszelgő esőkabát

5.

Téli felső és alsó

6.

Polár nyakravaló

7.

Fehér kesztyű

8.

Bélelt bokacipő

9.

Fekete zokni


96. A zenekari női díszöltözet viselésére vonatkozó szabályok
96.1. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során – a rendezvényért felelős parancsnok döntése alapján – a zenekari női díszöltözet
96.1.1. sötétkék női zenészköpennyel, arany vagy ezüst díszzsinórral ellátott posztóköpennyel, vagy sötétkék női ballonkabáttal vagy díszelgő esőkabáttal,
96.1.2. fegyvernemi vagy szakbeosztási színű polár nyakravalóval és
96.1.3. aláöltözetként téli felsővel és alsóval viselhető.
96.2. Hideg időjárás esetén, kegyeleti feladat, terepen, illetve szabadtéren végrehajtott katonai rendezvények alkalmával a fekete társasági szoknya helyett fekete női társasági pantalló viselhető.
96.3. A zenész női díszöltözet kosztümkabát nélküli viselése esetén a hosszú ujjú társasági fehér női ing helyett rövid ujjú fehér társasági női ing hímzett társasági rendfokozati jelzéssel, hivatásos állományt kifejező hímzett társasági jelvénnyel, névkitűzővel, társasági nyakkendő nélkül is viselhető.
96.4. Hideg időjárás esetén a kültéri feladatvégrehajtás során a fekete társasági cipő helyett egységesen bélelt bokacipő vagy fekete bakancs viselhető fekete zoknival.
96.5. A központi zenekar katonanő állománya a női köpeny helyett férfiszabású, női gombolású posztóköpenyt visel, amelynek színe megegyezik a férfi posztóköpeny színével.
96.6. A központi zenekar katonanő állománya a női ballonkabát helyett férfiszabású, női gombolású ballonkabátot visel, amelynek színe megegyezik a 4/4-es férfi ballonkabát színével.
96.7. A tiszti és zászlósi állományú zenész katonanő a társasági kosztümkabátot és sötétkék társasági kosztümkabátot arany díszzsinórral és arany stilizált líra karjelzéssel; az altiszti állományú zenész katonanő a társasági kosztümkabátot és sötétkék társasági kosztümkabátot ezüst díszzsinórral és ezüst stilizált líra karjelzéssel viseli.
96.8. A zenekarok díszöltözetéhez csak zárt cipő viselhető.
96.9. A tiszt és zászlós a fekete derékövet aranyszínű, az altiszt ezüstszínű stilizált címerrel díszített csattal viseli.
96.10. Ha a díszelgési feladat gyakorló öltözetben kerül végrehajtásra, akkor a zenekar állománya az öltözetet gyakorló sapkával, skarlátpiros színű – a „légierő zenekar” állománya világoskék színű – szakmai sállal és fehér kesztyűvel kiegészítve viseli. A szakmai sál viselése – a feladatért felelős parancsnok engedélye alapján – elhagyható.
96.11. Kiemelt állami és katonai rendezvényeken és az MH Főkarmester által külön meghatározott feladatok végrehajtása során a Központi zenekar katonanő állománya a társasági zubbony és a zenész díszsapka helyett tradicionális világoskék atillát és fekete csákót viselhet.

A honvéd tisztjelölt díszöltözet

96.12. Az öltözetet az MH LZ honvéd tisztjelölti állománya viseli nemzeti és állami ünnepeken, a HM, az MH és az NKE kiemelkedő katonai, oktatási, társadalmi és kulturális rendezvényein, valamint az MH LZ parancsnokának külön engedélye alapján családi eseményeken.
96.13. A honvéd tisztjelölt díszöltözet alapváltozata

A

B

1.

Honvéd tisztjelölt alapöltözet

Honvéd tisztjelölt nő alapöltözet

2.

Hallgatói díszcsákó

Hallgatói díszcsákó

3.

Hallgatói díszzubbony

Hallgatói női díszzubbony

4.

Nyakgallér

Nyakgallér

5.

Gyakorló póló

Gyakorló póló

6.

Fekete társasági pantalló

Fekete női társasági pantalló

7.

Fekete zokni

Harisnya

8.

Fekete félcipő

Fekete női cipő

9.

Fekete deréköv

Fekete deréköv

10.

Nadrágtartó

Nadrágtartó

11.

Fehér kesztyű

Fehér kesztyű


96.14. A honvéd tisztjelölt díszöltözet alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

B

1.

Kiegészítő cikkek

2.

Honvéd tisztjelölt

Honvéd tisztjelölt nő

3.

Téli felső és alsó


A honvéd tisztjelölt díszöltözet viselésére vonatkozó szabályok

96.15. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során a díszöltözet alapváltozata kiegészíthető
95.15.1. díszelgő esőkabáttal és
95.15.2. téli inggel, a gyakorló póló helyett vagy a pólón viselve.
96.16. A hallgatói díszzubbony a galléron elhelyezett évfolyamjelzéssel viselendő.


III. FEJEZET
KIEGÉSZÍTŐ ÉS MEGKÜLÖNBÖZTETŐ JELZÉSEK, FELSZERELÉSEK

18. A nem szervezetszerű díszalegységek öltözete és felszerelése

97. Az MH nem szervezetszerű díszalegységei díszelgési feladataikat – az időjárási körülményeket és fegyvernemi sajátosságokat figyelembe véve – egységes 15 M gyakorló öltözetben hajtják végre nyári sapkával vagy a katonai szervezetnél rendszeresített hímzett vagy fém fegyvernemi vagy szakbeosztási sapkajelvénnyel ellátott barett sapkával, rendszeresített fekete bakanccsal, szakmai sállal, fehér kesztyűvel és fehér hevederövvel kiegészítve.
98. 15 M gyakorló öltözet díszelgési feladaton való viselésére vonatkozó szabályok
98.1. Kegyeleti feladat esetén az öltözet 6 cm széles gyászkarszalaggal egészül ki.
98.2. A szakmai sál viselése – a feladat végrehajtásáért felelős parancsnok engedélye alapján – elhagyható.
98.3. A zubbony ujjai nem hajthatók fel, gyakorló kalap nem viselhető.
98.4. Az esővédő kabátot és a polárpulóver kabátbélést zárt gallérral kell viselni.
98.5. A fehér hevederövet az öltözeten egységesen kívül kell viselni.
98.6. Ha díszlövés vagy kegyeleti dísztűz nem kerül végrehajtásra a rendezvényen, a rendezvényért felelős parancsnok elrendelheti a díszalegység teljes állománya részére a zubbony nadrágba betűrését, ebben az esetben a fehér hevederövet nadrágtartó övként, a vezénylő parancsnok és zászlókíséret állománya számára fegyver- és nadrágtartó övként kell alkalmazni.
98.7. A zászlóvivő katona – a történelmi zászlóvivő kivételével – rendszeresített zászlótartó hevedert visel.

19. A katonai rendész, forgalomszabályozó, közúti komendáns és ellenőri beosztású katonák felszerelése

99. Szakfeladat végrehajtásakor a katonai rendész, a forgalomszabályozó, a közúti komendáns, az ellenőrző áteresztő ponton szolgálatot teljesítő ellenőri beosztású katona a gyakorló öltözetét – az 58. pontban meghatározott öltözeti és hordmód változatok betartásával – az időjárásnak megfelelően, az alábbi megkülönböztető jelzésekkel és felszerelési cikkekkel kiegészítve viseli:

A

1.

Katonai rendész beosztású állomány

2.

Skarlátpiros barett sapka

3.

Skarlátpiros katonai rendész karfelirat

4.

Skarlátpiros államjelző

5.

Fekete taktikai öv, protokolláris feladat esetén fehér hevederöv

6.

Fekete taktikai kesztyű, protokolláris feladat esetén fehér kesztyű

A

1.

Motorkerékpáros beosztású katonai rendész állomány

2.

Bukósisak vagy álló ellenőrzés esetén skarlátpiros barett sapka

3.

Motorkerékpáros kabát és nadrág

4.

Motorkerékpáros kesztyű

5.

Motorkerékpáros csizma

A

1.

Forgalomszabályozó és közúti komendáns beosztású,
valamint Ellenőrző Áteresztő Ponton szolgálatot teljesítő állomány

2.

Rohamsisak jól láthatóságot biztosító sisakhuzattal

3.

Jól láthatóságot biztosító mellény vagy kantár

4.

Jól láthatóságot biztosító kézelő

5.

Fehér hevederöv

6.

Fehér kesztyű


100. Az öltözet és felszerelés viselésére vonatkozó szabályok
100.1. A katonai rendész, valamint a forgalomszabályozó, a közúti komendáns beosztású és az ellenőrző áteresztő ponton szolgálatot teljesítő katona egységes 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló öltözetet visel.
100.2. A katonai rendész a 15 M esővédő kabát helyett – katonai rendész feliratú – jól láthatóságot biztosító kabátot viselhet.
100.3. A katonai rendész – a feladatot elrendelő állományilletékes parancsnok külön parancsa alapján – feladatát polgári öltözetben is elláthatja.
100.4. A katonai rendész járőr, a forgalomszabályozó, a közúti komendáns és az ellenőrző áteresztő ponton szolgálatot teljesítő állomány a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbonyt a 15 M műveleti vagy kiképzési nadrágon belül viseli.
100.5. A katonai rendész járőr külön parancsra a védőmellény alatt 15 M hosszú ujjú harci pólót visel.
100.6. A skarlátpiros katonai rendész megkülönböztető jelzések – az időjárás függvényében – a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbony, a 15 M hosszú ujjú harci póló és a 15 M esővédő kabát bal ujjának zsebén kialakított tépőzáras felületen viselendők.
100.7. A katonai rendész járőr nemzetközi gyakorlatok alkalmával a bal felkar zsebén kialakított tépőzáras felületen csökkentett láthatóságú NATO Military Police karjelzést viselhet.
100.8. A fekete taktikai öv vagy fehér hevederöv az öltözeti változathoz igazodva viselhető a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló nadrágba befűzve és a 15 M esővédő kabáton kívül a felhelyezett szakfelszerelésekkel.
100.9. Hideg időjárási körülmények esetén a barett sapka és a 15 M gyakorló nyári sapka helyett 15 M téli fejvédő vagy sisaksapka viselhető.
100.10. A végrehajtandó feladat függvényében a katonai rendész szakállomány felszerelése – a feladatot elrendelő állományilletékes parancsnok külön parancsa alapján – kiegészíthető jól láthatóságot biztosító mellénnyel, kabáttal vagy kantárral, könnygázszóró palackkal, palack tartóval, patentbilinccsel, bilincstartóval, gumibottal, rendőrbottal vagy tonfával, gumibottartóval, zseblámpával, zseblámpatartóval, rádiótartó tokkal, irattartó táskával és a pisztolyhoz rendszeresített pisztolytartóval, tártatóval. A kiegészítő cikkek hordását a szakmai szabályozóknak megfelelően a feladatot elrendelő parancsnok határozza meg.
100.11. A forgalomszabályozó, a közúti komendáns, a diszpécser, az ellenőrző áteresztő ponton szolgálatot teljesítő ellenőri beosztású katona felszerelése külön parancsra kiegészíthető zseblámpával, zseblámpatartóval, rádiótartótokkal.
100.12. A jól láthatóságot biztosító sisakhuzatot a rohamsisakon, a jól láthatóságot biztosító mellényt vagy kantárt és kézelőt a 15 M esővédő kabáton, illetve a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbonyon kell viselni.

20. A Vasútállomás Katonai Parancsnokság, a Határátlépést Koordináló Közlekedési Parancsnokság, a Repülőtéri Katonai Parancsnokság, illetve a szállítmánykísérő katonák felszerelése

101. Szakfeladat végrehajtásakor a Vasútállomás Katonai Parancsnokság (a továbbiakban: VKP), a Határátlépést Koordináló Közlekedési Parancsnokság (a továbbiakban: HKKP), a Repülőtéri Katonai Parancsnokság (a továbbiakban: RKP) állománya, valamint a szállítmánykísérő állomány az 58. pont szerint meghatározott gyakorló öltözetet visel az alábbi megkülönböztető jelzésekkel és felszerelési cikkekkel:

A

B

1.

VKP, HKKP, RKP

Szállítmánykísérő

2.

karszalag vagy tépőzáras karjelzés
„MCT” vagy Movement Control Team felirattal

karszalag vagy tépőzáras karjelzés
„Escort Team” felirattal

3.

Fehér deréköv

Fehér deréköv

4.

Jelsíp fehér zsinórral


102. A felszerelés viselésére vonatkozó szabályok
102.1. A VKP, a HKKP, az RKP és a szállítmánykísérő karjelzés a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbony ujján a bal felkaron, a karjelzés a zubbony bal ujjának zsebén kialakított tépőzáras felületen viselendő.
102.2. A feladat függvényében az előírt öltözet kiegészíthető jól láthatóságot biztosító sisakhuzattal ellátott rohamsisakkal, továbbá jól láthatóságot biztosító kabáttal vagy mellénnyel vagy kantárral és kézelővel. A kiegészítő cikkek hordását a szakmai szabályozóknak megfelelően a feladatot elrendelő parancsnok határozza meg.
102.3. A jól láthatóságot biztosító sisakhuzatot a rohamsisakon, a jól láthatóságot biztosító kantárt vagy mellényt és kézelőt a 15 M esővédő kabáton, a 15 M polárpulóver kabátbélésen, illetve a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbonyon kell viselni.
102.4. A VKP, a HKKP, az RKP és a szállítmánykísérő állomány szolgálati feladatellátása közben a 15 M gyakorló sapka helyett, hímzett vagy fém logisztikus sapkajelvénnyel ellátott skarlátpiros barett sapkát viselhet.
102.5. A szállítmánykísérő állomány külön parancsra a védőmellény, illetve málhamellény alatt 15 M hosszú ujjú harci pólót visel. A „Szállítmánykísérő”, illetve „Military Escort” feliratú megkülönböztető jelzések a 15 M hosszú ujjú harci póló bal ujjának zsebén kialakított tépőzáras felületen viselendők.
102.6. A 15 M esővédő kabát helyett a VKP, a HKKP és az RKP állomány „Movement Control Team” feliratú, a szállítmánykísérő állomány „Escort Team” feliratú, jól láthatóságot biztosító kabátot viselhet.
102.7. A szállítmánykísérő állomány nemzetközi szállítmányok kísérésének alkalmával a bal felkaron Military Escort karjelzést visel.
102.8. A végrehajtandó feladat függvényében a szállítmánykísérő állomány felszerelése – a feladatot elrendelő állományilletékes parancsnok külön parancsa alapján – kiegészíthető könnygázszóró palackkal, palack tartóval, patentbilinccsel, bilincstartóval, gumibottal, világító jelzőbottal, rendőrbottal vagy tonfával, gumibottartóval, zseblámpával, zseblámpatartóval, rádiótartó tokkal, irattartó táskával és védőmellénnyel vagy málhamellénnyel, valamint egyéni lőfegyverhez pisztolytartóval, pisztoly és gépkarabély tártartóval. A kiegészítő cikkek hordását a szakmai szabályozóknak megfelelően a feladatot elrendelő parancsnok határozza meg.
102.9. A hevederöv az öltözeti változathoz igazodva viselhető a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló nadrágba befűzve és a 15 M esővédő kabáton kívül a felhelyezett szakfelszerelésekkel.

21. A katonai vámügyi szerv katonai állományú tagjának felszerelése

103. Szakfeladat végrehajtásakor az egyéb jogszabályban meghatározott katonai vámügyi szerv (a továbbiakban: KVSZ) állományában szolgálatot teljesítő katona az 58. pont szerint meghatározott gyakorló öltözetet, illetve a köznapi öltözetre meghatározott köznapi öltözetet visel az alábbi megkülönböztető jelzésekkel és felszerelési cikkekkel:

A

1.

A 226. pontban meghatározott jelvény (KVSZ jelvény)

2.

„KVSZ” karfelirat („MC”, „Military Customs” felirattal)


104. A felszerelés viselésére vonatkozó szabályok
104.1. A 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló öltözeten
104.1.1. a KVSZ jelvény a bal zubbonyzseben, a zsebfedő takarásába varrt gombra gombolva viselendő és
104.1.2. a „KVSZ” karfelirat a zubbony és az esővédő kabát bal ujján lévő zseben kialakított tépőzáras felületen rögzítve viselendő.
104.2. A feladat függvényében az előírt öltözet kiegészíthető jól láthatóságot biztosító sisakhuzattal ellátott rohamsisakkal, védősisakkal, továbbá jól láthatóságot biztosító mellénnyel vagy kantárral. A kiegészítő cikkek hordását a szakmai szabályozóknak megfelelően a feladatot elrendelő parancsnok határozza meg.
104.3. A jól láthatóságot biztosító sisakhuzatot a rohamsisakon, a jól láthatóságot biztosító mellényt vagy kantárt a 15 M esővédő kabáton, a 15 M polárpulóver kabátbélésen, illetve a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbonyon kell viselni.
104.4. A KVSZ jelvény a köznapi, illetve a női köznapi zubbony és a köznapi, illetve a női rövid ujjú ing bal mellzsebére gombolva viselendő.


IV. FEJEZET
EGYES DÍSZÍTŐELEMEK, RUHADARABOK, RENDFOKOZATI JELZÉSEK ÉS FELSZERELÉSI TÁRGYAK VISELÉSÉNEK RENDJE

22. Névkitűző, hímzett feliratok

105. Névkitűzőt visel a honvédelmi szervezetek tiszti és altiszti állományú tagja – a 95 M gyakorló pulóver kivételével – a köznapi, ünnepi, társasági öltözethez, valamint a legénységi, az önkéntes tartalékos és a honvéd tisztjelölti állomány – a 95 M gyakorló pulóver kivételével – a köznapi és ünnepi öltözethez.
106. Hímzett névfeliratot visel a honvédelmi szervezetek tényleges állománya a gyakorló öltözetéhez, továbbá megengedettként viselheti egységesen a szervezetszerű dísz(al)egység állománya a díszöltözethez.
107. Hímzett államjelzőt visel a honvédelmi szervezetek tényleges állománya a gyakorló öltözetéhez.
108. A feliratok formája, tartalma és viselésük módja
108.1. A névkitűző, valamint a hímzett név, a viselőjének nyomtatott nagy betűtípussal írott vezetéknevét (például: KOVÁCS, DR. KOVÁCS; nők esetében: Kovácsné Nagy Mária névvariáció esetén első vezetéknevet, azaz KOVÁCSNÉ, a Kovács Istvánné, illetve Kovács Istvánné Nagy Mária névvariációk esetén a katonanő egyéni választásának megfelelően, KOVÁCSNÉ vagy KOVÁCS nevet) tartalmazza, a köznapi, ünnepi, társasági öltözeteken a jobb oldali felső zseb középvonalában, a zsebfedő felső széléhez igazítva, az állománykategóriát kifejező hímzett jelvény alatt – az ennek megfelelő helyen – feltűzve viselendő 65×15 mm méretben készülő, fekete felületű, fehér színű műanyag lapba gravírozott felirat, és a gyakorló öltözeteken – a 15 M hosszú ujjú harci póló kivételével – a jobb mellen vízszintesen, a 15 M hosszú ujjú harci pólón a bal felkar zsebtakarójának felső felén, – a 95 M gyakorló pulóveren, a sötétkék pulóveren az arra kialakított helyen – viselendő 105×25 mm méretben készülő, hímzett felirat.
108.2. Az államjelző 105×25 mm méretben készül, amelyen hímzett „HUNGARY” felirat szerepel. Az államjelző a gyakorló öltözeteken – a 15 M hosszú ujjú harci póló kivételével – és a 95 M gyakorló pulóveren, a sötétkék pulóveren a bal mellen vízszintesen viselendő, a 15 M hosszú ujjú harci pólón a bal felkar zsebtakarójának alsó felén viselendő.
108.3. A hímzett név és államjelző
108.3.1. a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló, valamint az ÖTT gyakorló öltözeten világosbarna színnel barna alapra hímzett,
108.3.2. a 90 M, a 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló, valamint a 2003 M repülőhajózó védőöltözeten barna színnel zöld alapra hímzett és
108.3.3. a 95 M gyakorló pulóveren barna színnel zöld alapra, a sötétkék pulóveren barna színnel sötétkék alapra hímzett.
108.4. Az önkéntes védelmi tartalékos békeidőben, a rendelkezésre állás időszakában, a szerződésében meghatározott őrzés-védelmi feladata ellátása során a 108.1. pontban részletezett hímzett név felirat helyett a 90 M és a 2000 M gyakorló öltözeten 105×25 mm méretben készülő fehér színnel, olívzöld alapra hímzett, a 15 M gyakorló öltözeten fehér színnel, barna alapra hímzett „FEGYVERES BIZTONSÁGI ŐR” (a továbbiakban: FBŐ) feliratot visel, továbbá a 90 M gyakorló kabát, a 90 M és a 2000 M gyakorló zubbony és 15 M gyakorló zubbony bal zsebfedője alá gombolva FBŐ jelvényt, jobb zsebfedője alá gombolva FBŐ igazolványt hord.

23. Nemzeti színű pajzs, szalag, kokárda

109. A honvédelmi szervezetek tényleges állománya hímzett, színes vagy alacsony láthatóságú nemzeti színű pajzsot visel
109.1. a 15 M esővédő kabát bal vállán kialakított pajzs formájú és az ÖTT gyakorló kabát bal ujján kialakított tépőzáras felületen rögzítve,
109.2. a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbony, a 15 M hosszú ujjú harci póló és az ÖTT gyakorló zubbony bal ujján a zseben kialakított tépőzáras felületen – középvonalával a zseb középvonalához igazítva – középen rögzítve és
109.3. a 2008 M gyakorló esővédő kabát, a 90 M és 93 M gyakorló zubbony, a 90 M és 93 M téli gyakorló kabát, a 2000 M nyári gyakorló zubbony bal ujján a vállcsúcstól 3 cm-re rögzítve úgy, hogy a pajzs középvonala a zubbony ujjának hossztengelyétől 1 cm-rel előbbre helyezkedjen el.
110. Az állomány a köznapi és a sötétkék köznapi, a társasági és a sötétkék társasági, valamint a hadihajós társasági zubbonyon, valamint a női és a sötétkék női köznapi zubbonyon, a társasági kosztümkabáton és a sötétkék társasági kosztümkabáton a nemzeti hovatartozást kifejező, 35×20 mm méretű nemzeti színű szövött szalagot visel. A nemzeti színű szalagot a bal vállcsúcstól 4 cm-re úgy kell vízszintesen rögzíteni, hogy a nemzeti színű szalag középvonala a zubbony ujjának hossztengelyétől 1 cm-rel előbbre helyezkedjen el.
111. Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából rendezett állami és katonai rendezvényen nemzeti színű kokárdát viselhet
111.1. a társasági öltözetet viselő katona állomány
111.1.1. a társasági, a sötétkék társasági, és a hadihajós társasági zubbony, továbbá a társasági és a sötétkék társasági kosztümkabát bal paroli alatti gallérkihajtójára rögzítve úgy, hogy azon nem érhet túl,
111.1.2. a posztóköpeny és a sötétkék posztóköpeny bal paroli alatti gallérkihajtóján a felső gomblyukra, a 4/4-es ballonkabát és a sötétkék 4/4-es ballonkabát gallér alatti kihajtóján rögzítve és
111.1.3. a női posztóköpeny és a sötétkék női posztóköpeny bal mellvarrásának és a gallér csúcsának metszéspontjára, a női ballonkabát és a sötétkék női ballonkabát bal gallércsúcsának magasságában, a gallércsúcs és a karöltővarrás között középre rögzítve,
111.2. az ünnepi öltözetet viselő legénységi és önkéntes tartalékos állomány
111.2.1. a köznapi, a sötétkék köznapi, a női köznapi és a sötétkék női köznapi zubbony bal paroli alatti gallérkihajtójára rögzítve úgy, hogy azon nem érhet túl,
111.2.2. a posztóköpeny és a sötétkék posztóköpeny bal paroli alatti gallérkihajtóján a felső gomblyukra, a 4/4-es ballonkabát és a sötétkék 4/4-es ballonkabát gallér alatti kihajtóján rögzítve és
111.2.3. a női posztóköpeny és a sötétkék női posztóköpeny bal mellvarrásának és a gallércsúcsának metszéspontjára, a női ballonkabát és a sötétkék női ballonkabát bal gallércsúcsának magasságában, a gallércsúcs és a karöltővarrás között középen rögzítve,
111.3. a honvéd tisztjelölt
111.3.1. általános ünnepi öltözet viselése esetén a köznapi és a női köznapi zubbony bal paroli alatti kihajtóján rögzítve úgy, hogy azon nem érhet túl,
111.3.2. a 4/4-es ballonkabát gallér alatti kihajtóján rögzítve,
111.3.3. a női posztóköpeny bal mellvarrásának és a gallér csúcsának metszéspontjára, a női ballonkabát bal gallércsúcsának magasságában, a gallércsúcs és a karöltővarrás között középen rögzítve és
111.3.4. a honvéd tisztjelölti díszöltözet viselése esetén a hallgatói díszzubbony, a hallgatói női díszzubbony bal felső két vízszintes irányú zsinórja között középen, a felső zsinór középvonalához igazítottan rögzítve.
112. Az egyenruházaton formai megkötés nélkül viselhető kokárda, amely az 5 cm-es sugarú képzeletbeli kör méretét nem haladhatja meg.
113. A gyakorló öltözeten kokárda nem viselhető.

24. Csapatkarjelzés

114. A csapatkarjelzés az adott katonai szervezethez vagy ideiglenes kötelékhez való tartozás jelképe.
115. Színes köznapi és társasági csapatkarjelzés
115.1. Hímzett vagy szövött kivitelű színes csapatkarjelzést visel az állomány a köznapi és a társasági zubbony, valamint a női köznapi zubbony és a társasági kosztümkabát bal ujján felvarrva.
115.2. Azon – MH-ban rendszeresített – csapatkarjelzések közül, amely a katona korábbi szolgálati helyére utalnak, a 115.1. pontban meghatározott öltözeti cikkeken, a zubbony jobb ujján felvarrva egy darab viselhető.
115.3. A koronaőr, a díszelgő (lövész) és a palotaőr állomány a díszzubbony, valamint köznapi zubbony bal ujján felvarrva koronaőri, díszelgő (lövész), illetve palotaőri karjelzést visel.
115.4. A csapatkarjelzés a vállcsúcstól 13 cm-re, hossztengelye a zubbony ujjának hossztengelyétől 1 cm-rel előbbre helyezkedik el.
116. Gyakorló, alacsony láthatóságú csapatkarjelzés, karjelzés
116.1. A honvédelmi szervezetek tényleges állománya hímzett vagy szövött kivitelű gyakorló, illetve missziós – a műveletekben részt vevő kontingensnek megfelelően – csapatkarjelzést visel
116.1.1. a 15 M esővédő kabát bal ujjának és a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbony jobb ujjának zsebén, valamint viselhet az ÖTT gyakorló kabát és ÖTT gyakorló zubbony jobb ujjának zsebén kialakított tépőzáras felület közepén úgy, hogy a csapatkarjelzés középvonala egybeessen a zseb középvonalával,
116.1.2. a 90 M, a 93 M gyakorló téli kabát és a 90 M, a 93 M, a 2000 M gyakorló zubbony jobb ujján és
116.1.3. a 2003 M repülőhajózó overall és dzseki mell részén jobb oldalon.
116.2. Az önkéntes védelmi tartalékos állomány békeidőben, a rendelkezésre állás időszakában, a szerződésében meghatározott őrzés-védelmi feladata ellátása során, gyakorló karjelzést visel a gyakorló kabát és a gyakorló zubbony jobb ujján.
116.3. A gyakorló csapatkarjelzést, illetve gyakorló karjelzést
116.3.1. a 15 M esővédő kabát bal ujjának és a 15 M gyakorló zubbony, valamint a 15 M hosszú ujjú harci póló jobb ujjának zsebén kialakított tépőzáras felületen kell elhelyezni úgy, hogy a csapatkarjelzés középvonala egybeessen a zseb középvonalával,
116.3.2. a 90 M, a 93 M és a 2000 M gyakorló zubbonyon és gyakorló kabáton a vállcsúcstól 3 cm-re úgy kell rögzíteni, hogy hossztengelye a gyakorló zubbony, illetve a gyakorló kabát ujjának hossztengelyétől 1 cm-rel előbbre helyezkedjen el.
116.4. A katona a köznapi és a társasági zubbony ujjain egy-egy, az esővédő kabát, gyakorló kabát és a gyakorló zubbony ujján egy csapatkarjelzést viselhet; a repülőhajózó katona a repülőhajózó védőöltözeten együtt viseli az egység- és az alegység csapatkarjelzést.

25. Megkülönböztető feliratok

117. A külön parancs alapján adományozott karfelirat a megszerzett különleges képességek jelképe.
117.1. A katonaállomány a különleges képességek megszerzését tanúsító hímzett színes karfeliratot a köznapi és a társasági zubbony jobb ujján, a vállcsúcstól 1 cm-re, a vállcsúcs ívét követő felvarrással, több darab esetében egymás alatt, a csapatkarjelzés fölött viselheti.
117.2. A honvédelmi szervezetek tényleges állománya a különleges képességek megszerzését tanúsító hímzett gyakorló alacsony láthatóságú karfeliratot a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbony ujján viselheti
117.2.1. egy és két darab esetében a bal ujjon, a zsebfedőn kialakított tépőzáras felületen rögzítve úgy, hogy azok függőleges középvonala egybeessen a tépőzár függőleges középvonalával,
117.2.2. a harmadik darab esetében a bal ujjon, a zseben kialakított tépőzáras felületen a nemzeti pajzs fölött úgy, hogy annak középvonala egybeessen a tépőzár középvonalával,
117.2.3. a negyedik és ötödik darab esetében a jobb ujjon a zsebfedőn kialakított tépőzáras felületen rögzítve úgy, hogy azok függőleges középvonala egybeessen a tépőzár függőleges középvonalával,
117.2.4. a hatodik darab esetében a jobb ujjon, a zseben kialakított tépőzáras felületen a csapatkarjelzés fölött úgy, hogy annak középvonala egybeessen a tépőzár középvonalával.
117.3. A 15 M hosszú ujjú harci pólón a különleges képességek megszerzését tanúsító hímzett gyakorló (alacsony láthatóságú) karfelirat nem helyezhető el. Ezen feliratok védőmellény, illetve málhamellény viselése esetén azok tépőzárral ellátott felületén helyezhetők el. Ebben az esetben a különleges képességek megszerzését tanúsító hímzett gyakorló (alacsony láthatóságú) karfeliratok elhelyezésének helyét az adott egység vagy alegység parancsnoka határozza meg.
117.4. A honvédelmi szervezetek tényleges állománya a különleges képességek megszerzését tanúsító hímzett gyakorló alacsony láthatóságú karfeliratát a 90 M, a 93 M gyakorló zubbony és a 2000 M nyári gyakorló zubbony jobb ujján viselheti a vállcsúcstól 1 cm-re, a vállcsúcs ívét követő felvarrással, több darab esetében egymás alatt, a csapatkarjelzés fölött.
118. A különböző szolgálati karfeliratok
118.1. a 15 M gyakorló zubbony, a 15 M esővédő kabát bal ujján, a zseben kialakított tépőzáras felületen rögzítve viselendők úgy, hogy azok középvonala egybeessen a zseb középvonalával,
118.2. a 15 M hosszú ujjú harci póló bal ujjának zsebén kialakított tépőzáras felületen,
118.3. védőmellény, illetve málhamellény viselése esetén azok tépőzárral ellátott felületén helyezhetők el.
119. Az egyéb jelvények, így különösen a szaktevékenységet, szakcsapatot és vezetési szintet kifejező, vércsoportot jelző jelvények a 15 M gyakorló zubbony jobb ujján a zsebfedőn elhelyezett tépőzáras felületen rögzítve viselhetők.
120. Az Alap altiszti tanfolyamon és ennek keretében az Altiszti szakmai tanfolyamon részt vevő állomány a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbony és 15 M esővédő kabát bal ujján elhelyezett zsebfedőn „ALAP ALTISZTI TANFOLYAM” feliratú hímzett jelzést visel.
121. Speciális szolgálatteljesítést kifejező színes karfeliratok
121.1. Az önkéntes műveleti tartalékos állomány „ÖNKÉNTES MŰVELETI TARTALÉKOS” feliratú, az önkéntes védelmi tartalékos állomány „ÖNKÉNTES VÉDELMI TARTALÉKOS” feliratú, az ÖTT állomány „ÖNKÉNTES TERÜLETVÉDELMI TARTALÉKOS” feliratú
121.1.1. hímzett színes karfeliratot visel a köznapi zubbony bal vállán a vállcsúcstól 1 cm-re, a vállcsúcs ívét követő felvarrással és
121.1.2. gyakorló alacsony láthatóságú karfeliratát
121.1.2.1. a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbony bal ujján, a zsebfedőn kialakított tépőzáras felületen rögzítve, valamint az ÖTT gyakorló zubbony bal ujján a vállcsúcstól 1 cm-re, a vállcsúcs ívét követő felvarrással,
121.1.2.2. a 15 M hosszú ujjú harci póló bal ujjának zsebén kialakított tépőzáras felületen, a színes vagy alacsony láthatóságú nemzeti színű pajzs felett rögzítve,
121.1.2.3. a 90 M gyakorló zubbony és a 2000 M nyári gyakorló zubbony bal ujján a vállcsúcstól 1 cm-re, a vállcsúcs ívét követő felvarrással viselheti.
121.2. A szolgálaton kívüli állomány „KÖZSZOLGÁLAT” feliratú, hímzett színes karfeliratot visel a köznapi és a társasági zubbony bal ujján.
121.3. A speciális szolgálatteljesítést kifejező színes karfeliratokat a zubbony vállcsúcsától 1 cm-re, a vállcsúcs ívét követően kell felvarrni.

26. Sapka, kalap, fejvédő

122. Gyakorló sapka, gyakorló kalap
122.1. A gyakorló sapkát és a gyakorló kalapot úgy kell viselni, hogy a sapkajelvény az arc középvonalának meghosszabbításával egybeessen, és a szemernyő széle 2 cm-rel a szemöldök felett helyezkedjen el.
122.2. A honvédelmi szervezetek tényleges állománya a gyakorló sapkán hímzett tépőzáras gyakorló rendfokozati jelzést, az önkéntes védelmi tartalékos békeidőben, a rendelkezésre állás időszakában, a szerződésében meghatározott őrzés-védelmi feladata ellátása során gyakorló beosztásjelzőt visel.
122.3. A 90 M téli gyakorló sapka fülvédője –5 °C alatt lehajtva viselhető.
123. A köznapi és társasági Bocskai sapkát, tányérsapkát, díszsapkát, díszcsákót úgy kell viselni, hogy a sapkajelvény az arc középvonalának meghosszabbításával egybeessen és a szemernyő széle 2 cm-rel a szemöldök felett legyen.
124. A köznapi sapkát, női kalapot úgy kell viselni, hogy a sapkajelvény az arc középvonalának meghosszabbításával egybeessen.
125. A barett sapkát úgy kell viselni, hogy a sapkajelvény középvonala a bal szem bal sarkával, a megkötött szabályozó zsinór a tarkó középvonalával egybeessen, alsó széle legyen párhuzamos a szem vonalával, felső része pedig boruljon a jobb fül felé.
126. Sisaksapka
126.1. Úgy kell viselni, hogy az alsó széle 2 cm-rel a szemöldök felett helyezkedjen el.
126.2. Viselhető sisak alatt és sisak nélkül, önmagában is.
127. A téli fejvédőt úgy kell viselni, hogy a fejet és a nyakat melegen tartsa és a látást ne korlátozza.

27. Nyaksál, szakmai sál

128. A nyaksál a nyakban, a posztóköpeny, illetve a 3/4-es ballonkabát alatt, csomókötés nélkül viselendő úgy, hogy a sál mindkét vége rejtett legyen. A katonanők a női nyaksálat a nyakban, a női köpeny alatt laza, kisimított egyszeri csomókötéssel viselik úgy, hogy a sál mindkét vége rejtett legyen.
129. A szakmai sál a nyakban, a gyakorló kabát, illetve a gyakorló zubbony alatt laza, kisimított egyszeri csomókötéssel viselendő úgy, hogy a sál mindkét vége rejtett legyen. Szakmai sál nem viselhető csősál viselésének elrendelése esetén.

28. Posztóköpeny, női köpeny

130. A posztóköpeny – a két legfelső gomb kivételével – begombolva, a női köpeny – a legfelső gomb kivételével – begombolva és befűzött övvel viselendő. A posztóköpeny mindkét ujján a visszahajtáson posztóköpeny rendfokozati jelzést kell viselni úgy, hogy a posztóköpeny rendfokozati jelzés felső széle a visszahajtás felső szélétől 4,5 cm-rel lejjebb, függőleges középvonala pedig az ujj függőleges középvonalától 2 cm-rel előrébb legyen. A női köpeny mindkét ujján posztóköpeny rendfokozati jelzést kell viselni úgy, hogy a posztóköpeny rendfokozati jelzés felső széle az ujj alsó szélétől 14 cm-re, függőleges középvonala pedig az ujj függőleges középvonalától 2 cm-rel előrébb legyen.

29. 3/4-es és 4/4-es ballonkabát, női ballonkabát

131. A 3/4-es ballonkabát bepatentolva, becsatolt övvel, a 4/4-es ballonkabát begombolva, becsatolt övvel, a női ballonkabát begombolva és becsatolt övvel viselendő. A ballonkabátot változó időjárási viszonyok között, ha a katona leveti, színével kifelé, hosszában négyrétűen összehajtva, a bal karjára fektetve kell hordania. A ballonkabát vállszalagján hímzett köznapi rendfokozati jelzést kell viselni.

30. Esőkabát

132. Az esőkabát összekapcsolva és becsatolt övvel viselendő. Az esőkabátot változó időjárási viszonyok között, ha a katona leveti, tasakjában elhelyezve vagy hosszában négyrétűen összehajtva, a bal karjára fektetve kell hordania. Az esőkabáton hímzett köznapi rendfokozati jelzést kell viselni.

31. Pulóver

133. A 95 M gyakorló pulóver hímzett névvel, államjelzővel és rendfokozati jelzéssel ellátott felső ruhadarab.
134. A 95 M gyakorló pulóvert önállóan, pólón, téli ingen, a 90 M és 2000 M általános, valamint a 93 M ejtőernyős gyakorló nadrágon kívül kell hordani, hozzá hímzett gyakorló rendfokozati jelzést kell viselni.
135. A 95 M gyakorló pulóveren fegyver, málha és egyéb eszköz nem viselhető.
136. A köznapi öltözethez viselt 95 M gyakorló pulóvert, illetve sötétkék gyakorló pulóvert hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel, a köznapi ingen – az inggallér kihajtása nélkül –, a köznapi nadrágon kívül kell viselni.
137. A hímzett névvel, államjelzővel és rendfokozati jelzéssel ellátott 15 M polárpulóver, kabátbélés viselhető felső ruhadarabként és kabáttal együtt, annak béléseként is.

32. Gyakorló zubbony, nadrág

138. A 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbony begombolva – a felső gomb kivételével –,
138.1. a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló nadrágon kívül viselendő,
138.2. ünnepi és egyéb kiemelkedő fontosságú katonai rendezvények alkalmával, az elrendelő parancsnok intézkedése alapján a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló nadrágon belül is viselhető.
139. A 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló nadrág a bakancson kívül és a bakancsba betűrve is viselhető.
140. A 90 M és a 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló nadrágot a bakancson kívül úgy kell viselni, hogy a bakancs szárának felső kétharmad részét fedje.
141. A 90 M és a 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló zubbony begombolva – a felső gomb kivételével – a nadrágon belül viselendő.

33. Hosszú ujjú harci póló

142. A 15 M hosszú ujjú harci póló a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló nadrágon belül viselendő. Az időjárási körülmények vagy az elrendelt feladat függvényében a 15 M hosszú ujjú harci póló viselhető zárt vagy nyitott gallérral. A végrehajtandó feladat függvényében a viselés rendjét a feladatot elrendelő parancsnok határozza meg.

34. Deréköv, díszöv, hevederöv

143. Az öveket úgy kell felhelyezni, hogy a csat a bal oldali ágon a test középvonalában helyezkedjen el.
144. Fekete színű derékövet hord ezüstszínű csattal és aranyszínű stilizált címerrel díszítve a tiszti és zászlósi állomány a társasági öltözethez.
145. Barna színű derékövet hord
145.1. ezüstszínű csattal és aranyszínű stilizált címerrel díszítve a tiszti és zászlósi, valamint a honvéd tisztjelölt állomány a köznapi öltözethez és
145.2. ezüstszínű csattal és ezüstszínű stilizált címerrel díszítve az altiszti és legénységi állomány a köznapi és társasági öltözethez.
146. A fekete díszövet a tiszti és zászlósi állományú
146.1. koronaőr aranyszínű stilizált Szent Koronával díszített aranyszínű csattal,
146.2. díszelgő aranyszínű stilizált címerrel díszített aranyszínű csattal és
146.3. palotaőr – aranyszínű stilizált, Magyarország, két angyal által tartott címerével díszített – aranyszínű csattal viseli.
147. A fekete díszövet az altiszti és legénységi állományú
147.1. koronaőr ezüstszínű stilizált Szent Koronával díszített, ezüstszínű csattal,
147.2. díszelgő ezüstszínű stilizált címerrel díszített ezüstszínű csattal és
147.3. palotaőr – ezüstszínű stilizált, Magyarország, két angyal által tartott címerével díszített – ezüstszínű csattal viseli.
148. Hevederövet vagy taktikai övet visel a katona a gyakorló nadrágba befűzve vagy – fegyverövként – a gyakorló zubbonyon és az esővédő vagy gyakorló kabáton kívül.

35. Fehérnemű, zokni, harisnya

149. A katonának rendelkeznie kell a szolgálatteljesítéséhez szükséges mennyiségű, nemének és e szabályzat előírásainak megfelelő fehérneművel.
150. A társasági és köznapi öltözethez csak a cipő színével megegyező színű zokni viselhető.
151. A katonanők a köznapi, ünnepi és társasági öltözeti változatokhoz testszínű harisnyát, harisnyanadrágot viselnek.

36. Lábbeli

152. Az egyenruhához csak a rendszeresített, alkalmazásba vett vagy ideiglenesen használatra engedélyezett lábbeli viselhető.
153. Orvosi javaslat alapján – a parancsnok engedélyével – a rendszeresített színben gyógycipő is viselhető.
154. A katonának rendelkeznie kell a szolgálatteljesítéséhez szükséges, az egyéni higiéniát biztosító tusolópapuccsal.

37. Női táska

155. Az általános köznapi, ünnepi és társasági öltözetet viselő katonanő köznapi, ünnepi öltözetéhez barna, társasági öltözetéhez fekete – az altiszt barna – színű, visszafogott női táskát hordhat.
156. A légierő által viselt és a hadihajós köznapi, ünnepi és társasági öltözetet viselő katonanő köznapi, ünnepi, társasági öltözetéhez fekete női táskát hordhat.
157. A női táskát a bal kézben vagy a bal vállon kell hordani.

38. Karszalag

158. A szolgálati karszalagot a szolgálati személyek a bal felkaron viselik.
159. A 6 cm széles gyászkarszalagot a temetésen résztvevők mind alakzatban, mind alakzaton kívül a bal felkaron viselik. Hozzátartozó halála esetén a gyászkarszalag csak a temetési ceremónia idején viselhető.

39. Kesztyű

160. Az öltözetekhez csak a rendszeresített színű és kivitelű kesztyű viselhető. Az időjárás változása esetén a kesztyű a bal kézben is vihető, fogható.

40. Nyakkendőcsíptető, kézelőgomb

161. Nyakkendőcsíptető és kézelőgomb a hosszú ujjú köznapi és társasági ingen együttesen viselendő kiegészítők, amelyeken stilizált nemzetiszínű pajzs található. A tiszt, zászlós és a honvéd tisztjelölt aranyszínű, az altiszt ezüstszínű nyakkendőcsíptetőt és kézelőgombot visel.
162. A nyakkendőcsíptetőt a hosszú ujjú ing zsebfedőjének aljával egy vonalban, a nyakkendőre és az ingre csíptetve kell felhelyezni és rögzíteni.

41. Fegyvernemi vagy szakbeosztási jelvények és színek

163. Rendszeresített fegyvernemi vagy szakbeosztási vagy állománykategóriát kifejező jelvények, jelzések

A

1.

tábornok

2.

légvédelmi lokátoros

3.

repülő

4.

elektronikai harcász

5.

térképész

6.

egészségügyi

7.

felderítő

8.

tábori lelkész (csillag)

9.

tábori lelkész (kereszt)

10.

tüzér

11.

zenész

12.

informatikai

13.

hadihajós

14.

mérnök, technikus

15.

gépkocsiszállító

16.

harckocsizó

17.

lövész

18.

vegyivédelmi

19.

légvédelmi tüzér

20.

katonai nemzetbiztonsági

21.

híradó

22.

hadtáp

23.

jogi- és igazgatási

24.

közlekedési

25.

műszaki

26.

pénzügyi

27.

koronaőr

28.

palotaőr

29.

katonai rendész


164. Fegyvernemi vagy szakbeosztási vagy állománykategóriát kifejező (szakmai sálak) színek és a hozzájuk tartozó fegyvernemek, szakcsapatok, állománykategóriák

A

B

1.

sötétkék

hadihajós

2.

fehér

felderítő (ejtőernyős)

3.

fűzöld

lövész

4.

világoskék

repülő tábornok
repülő
légierő

5.

acélzöld

műszaki
vegyivédelmi
pénzügyi

6.

fekete

harckocsizó
tábori lelkész

7.

búzavirágkék

informatikus
híradó
elektronikai harcász

8.

skarlátpiros

tábornok
tüzér
légvédelmi tüzér
légvédelmi lokátoros
zenész
katonai rendész
koronaőr

9.

kármin

hadtáp
térképész
mérnök, technikus
gépkocsiszállító
közlekedési
logisztika
jogi- és igazgatási
egészségügyi
katonai nemzetbiztonsági

10.

optikai fehér

díszelgő (lövész)

11.

palack-zöld

palotaőr


165. A korábban a légierőnél vagy hadihajósként szolgálatot teljesített és a légierős vagy a hadihajós öltözettel ellátott állomány a sötétkék köznapi és társasági öltözetét megtarthatja, illetve hordhatja, amelyen a saját fegyvernemi vagy szakbeosztási jelvényét légierő esetében világoskék, hadihajós esetében sötétkék színű fegyvernemi vagy szakbeosztási parolin viseli.
166. A fegyvernemi vagy szakbeosztási jelzések viselési rendje
166.1. Fegyvernemi vagy szakbeosztási jelvényt, jelzést a köznapi, társasági zubbonyon, posztóköpenyen kell viselni. A honvéd tisztjelöltek a tanulmányaiknak megfelelő, a tényleges állomány pedig szakmai végzettségének megfelelő jelvényt visel.
166.2. Ezüstszínű tölgy és babér ágat visel a tábornok a köznapi és társasági parolin.
166.3. Hímzett aranyszínű tölgyfalombot visel a tábornok a posztóköpenyen, sötétkék posztóköpenyen, a tábornoki rendfokozattal rendelkező katonanő a női köpenyen, sötétkék női köpenyen.
166.4. Hímzett aranyszínű stilizált címert visel a tábornok a posztóköpeny, sötétkék posztóköpeny ujján, a tábornoki rendfokozattal rendelkező katonanő a női köpeny, sötétkék női köpeny ujján közvetlenül a rendfokozati jelzés felett.
166.5. Aranyszínű fegyvernemi vagy szakbeosztási jelvényt visel
166.5.1. a tiszt és a zászlós a köznapi és társasági zubbony és a posztóköpeny paroliján, a hadihajós állomány a hadihajós társasági zubbony hajtókáján,
166.5.2. a szervezetszerű dísz(al)egységek tisztje és zászlósa a díszelgő zubbony és a díszköpeny paroliján és
166.5.3. a Honvéd Koronaőrség teljes állománya a koronaőr köznapi zubbony paroliján.
166.6. Ezüstszínű fegyvernemi vagy szakbeosztási jelvényt visel
166.6.1. az altiszt a köznapi és társasági zubbony és a posztóköpeny paroliján, a hadihajós állomány a hadihajós társasági zubbony hajtókáján és
166.6.2. a szervezetszerű dísz(al)egységek altiszti és legénységi állománya a díszzubbony és a díszköpeny paroliján.

42. Barett sapkák és barett sapka jelvények

167. A katona szakmai végzettségének vagy szakbeosztásának megfelelő hímzett vagy fém fegyvernemi vagy szakbeosztási sapkajelvénnyel ellátott barett sapkát visel, a szakirányú tanulmányait folytató honvéd tisztjelölt szakirányának megfelelő hímzett vagy fém fegyvernemi vagy szakbeosztási sapkajelvénnyel ellátott barett sapkát viselhet az alábbiak szerint:

A

B

C

1.

Fegyvernem vagy szakbeosztás

Barett sapka

Hímzett vagy fém sapkajelvény

2.

lövész

fűzöld

lövész

3.

felderítő (ejtőernyős)

fűzöld

felderítő (ejtőernyős)

4.

harckocsizó

fekete

harckocsizó

5.

tüzér

skarlátpiros

tüzér

6.

légvédelmi tüzér

skarlátpiros

légvédelmi tüzér

7.

hadihajós

fekete

hadihajós

8.

logisztikus

kármin

logisztikus

9.

különleges műveleti

homok színű

különleges műveleti

10.

informatikus

búzavirág kék

informatikus

11.

híradó

búzavirág kék

híradó

12.

elektronikai harcász

búzavirág kék

elektronikai harcász

13.

tábori lelkész

fekete

tábori lelkész

14.

katonai rendész

skarlátpiros

katonai rendész


168. A honvéd altiszt-jelölt hímzett lövész sapkajelvénnyel ellátott zöld barett sapkát viselhet.
169. Az önkéntes védelmi tartalékos békeidőben – a rendelkezésre állás időszakában, a szerződésében meghatározott őrzés-védelmi feladata ellátása során – a fekete barett sapkán hímzett önkéntes védelmi tartalékos sapkajelvényt viselhet.
170. Az ÖTT békeidőben – a rendelkezésre állás időszakában, a szerződésében meghatározott feladata ellátása során – a fekete barett sapkán hímzett zászlóalj számos sapkajelvényt visel.
171. A külföldön végrehajtott műveletekben – kontingensben vagy egyéni beosztásban, a 169. pontban foglaltak kivételével – szolgálatot teljesítő állomány, ha más barett sapka viselésére nem jogosult, hímzett lövész sapkajelvénnyel ellátott zöld barett sapkát visel.
172. Az ENSZ béketámogató műveletekben – kontingensben vagy egyéni beosztásban – szolgálatot teljesítő állomány hímzett vagy fém barett sapka jelvénnyel ellátott világoskék ENSZ barett sapkát visel.

43. Sapkajelvények és díszítések

173. Gyakorló öltözethez
173.1. Barna színű, színes hímzett kerek sapkajelvényt visel a honvédelmi szervezetek tényleges állománya a gyakorló kalapon és – a tábornok kivételével – a gyakorlósapkán,
173.2. Barna színű hímzett tábornoki sapkajelvényt visel a tábornok a gyakorlósapkán.
174. Általános köznapi és társasági öltözethez
174.1. Tábornoki sapkadíszt visel az általános öltözetet viselő tábornok a köznapi és a társasági Bocskai sapkán, a tábornoki rendfokozattal rendelkező katonanő a köznapi és társasági női kalapon,
174.2. Aranyszínű hímzett tábornoki sapkajelvényt visel az általános köznapi öltözetet viselő tábornok a köznapi sapkán,
174.3. Az általános öltözetet viselő tábornok hímzett tábornoki aranydíszítést visel a társasági Bocskai sapka szemernyőjén,
174.4. Aranyszínű sapkadíszt visel az általános társasági öltözetet viselő tiszt és zászlós a társasági Bocskai sapkán, illetve a katonanő a fekete női kalapon,
174.5. Aranyszínű ovális sapkajelvényt visel az általános köznapi öltözetet viselő tiszt és zászlós a köznapi Bocskai sapkán, illetve a katonanő a női kalapon,
174.6. Aranyszínű hímzett kerek sapkajelvényt visel az általános köznapi öltözetet viselő tiszt és zászlós katona és katonanő, a honvéd tisztjelölt és a honvéd tisztjelölt nő a köznapi sapkán,
174.7. Az általános öltözetet viselő tiszt és zászlós hímzett aranydíszítést visel a társasági Bocskai sapka szemernyőjén,
174.8. Ezüstszínű kerek sapkajelvényt visel az általános társasági öltözetet viselő altiszt a társasági Bocskai sapkán, illetve a katonanő a női kalapon,
174.9. Ezüstszínű ovális sapkajelvényt visel az általános köznapi öltözetet viselő altiszt a köznapi Bocskai sapkán, illetve a katonanő a női kalapon,
174.10. Ezüstszínű hímzett kerek sapkajelvényt visel az általános köznapi öltözetet viselő altiszt, legénységi katona és katonanő a köznapi sapkán,
174.11. Az általános öltözetet viselő altiszt hímzett ezüstdíszítést visel a társasági Bocskai sapka szemernyőjén.
175. Légierő köznapi és társasági öltözetéhez
175.1. Repülő tábornoki sapkadíszt visel a repülő fegyvernemhez tartozó tábornok a sötétkék társasági tányérsapkán, a tábornoki rendfokozattal rendelkező katonanő a fekete női kalapon,
175.2. Aranyszínű hímzett repülő tábornoki sapkajelvényt visel a repülő fegyvernemhez tartozó tábornok és a tábornoki rendfokozatot viselő katonanő a sötétkék köznapi sapkán,
175.3. Aranyszínű repülő sapkadíszt és aranyszínű kerek sapkajelvényt visel a repülő fegyvernemhez tartozó tiszt és zászlós a sötétkék társasági tányérsapkán, illetve aranyszínű repülő sapkadíszt visel a katonanő a fekete női kalapon,
175.4. Aranyszínű hímzett repülő sapkajelvényt visel a repülő fegyvernemhez tartozó tiszt és zászlós katona és katonanő a sötétkék köznapi sapkán,
175.5. Ezüstszínű repülő sapkadíszt és ezüstszínű kerek sapkajelvényt visel a repülő fegyvernemhez tartozó altiszt a sötétkék társasági tányérsapkán, illetve ezüstszínű repülő sapkadíszt visel a katonanő a fekete női kalapon,
175.6. Ezüstszínű hímzett repülő sapkajelvényt visel a repülő fegyvernemhez tartozó altiszt katona és katonanő a sötétkék köznapi sapkán.
176. Légierő által viselt öltözetet viselő – nem a repülő fegyvernemhez tartozó – köznapi és társasági öltözetéhez
176.1. Tábornoki sapkadíszt visel a légierő által viselt társasági öltözetet viselő – nem a repülő fegyvernemhez tartozó – tábornok a sötétkék társasági tányérsapkán, a tábornoki rendfokozattal rendelkező katonanő a fekete női kalapon,
176.2. Aranyszínű hímzett tábornoki sapkajelvényt visel a légierő által viselt társasági öltözetet viselő – nem a repülő fegyvernemhez tartozó – tábornok sötétkék köznapi sapkán,
176.3. Aranyszínű sapkadíszt visel a légierő által viselt társasági öltözetet viselő – nem a repülő fegyvernemhez tartozó – tiszt és zászlós a sötétkék társasági tányérsapkán, illetve a katonanő a fekete női kalapon,
176.4. Aranyszínű hímzett kerek sapkajelvényt visel a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő – nem a repülő fegyvernemhez tartozó – tiszt és zászlós katona és katonanő a sötétkék köznapi sapkán,
176.5. Ezüstszínű kerek sapkajelvényt visel a légierő által viselt társasági öltözetet viselő – nem a repülő fegyvernemhez tartozó – altiszt a sötétkék társasági tányérsapkán, illetve a katonanő a fekete női kalapon,
176.6. Ezüstszínű hímzett kerek sapkajelvényt visel a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő – nem a repülő fegyvernemhez tartozó – hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos altiszt, legénységi katona és katonanő a sötétkék köznapi sapkán.
177. Hadihajós köznapi és társasági öltözethez
177.1. Aranyszínű kerek sapkajelvényt és aranyszínű hímzett hadihajós jelvényt visel a hadihajós tiszt és zászlós a hadihajós társasági tányérsapkán,
177.2. Aranyszínű ovális sapkajelvényt és aranyszínű hímzett hadihajós jelvényt visel a hadihajós tiszt és zászlós a hadihajós köznapi tányérsapkán, illetve aranyszínű ovális sapkajelvényt visel a katonanő a fekete női kalapon,
177.3. A hadihajós tiszt és zászlós katonanő a sötétkék társasági öltözetéhez a fekete női kalapon aranyszínű sapkadíszt, a sötétkék köznapi öltözetéhez a sötétkék köznapi sapkán aranyszínű hímzett kerek sapkajelvényt visel,
177.4. Aranyszínű hímzett kerek sapkajelvényt visel a hadihajós köznapi öltözetet viselő önkéntes tartalékos tiszt és zászlós katona és katonanő a sötétkék köznapi sapkán,
177.5. Ezüstszínű kerek sapkajelvényt és ezüstszínű hímzett hadihajós jelvényt visel a hadihajós altiszt a hadihajós társasági tányérsapkán,
177.6. Ezüstszínű ovális sapkajelvényt és ezüstszínű hímzett hadihajós jelvényt visel a hadihajós altiszt a hadihajós köznapi tányérsapkán, illetve ezüstszínű ovális sapkajelvényt visel a katonanő a fekete női kalapon,
177.7. A hadihajós altiszt katonanő a sötétkék társasági öltözetéhez, a fekete női kalapon ezüstszínű kerek sapkajelvényt, a sötétkék köznapi öltözetéhez, a sötétkék köznapi sapkán ezüstszínű hímzett kerek sapkajelvényt visel,
177.8. Ezüstszínű hímzett kerek sapkajelvényt visel a hadihajós köznapi öltözetet viselő legénységi állományú, valamint önkéntes tartalékos állományú altiszt és legénységi katona és katonanő a sötétkék köznapi sapkán.
178. Díszöltözethez
178.1. Aranyszínű kerek sapkajelvényt visel a díszelgő (lövész) tiszt és zászlós a díszsapkán, valamint katonazenekarnál a zászlós a zenész díszsapkán, továbbá a zenész tiszt és zászlós katonanő a fekete női kalapon,
178.2. Ezüstszínű kerek sapkajelvényt visel a díszelgő (lövész) altiszt és legénységi állomány a díszsapkán, valamint katonazenekarnál az altiszt a zenész díszsapkán, továbbá a zenész altiszt katonanő a fekete női kalapon,
178.3. Szent Koronát ábrázoló aranyszínű koronaőr sapkajelvényt visel a koronaőr tiszt és zászlós a koronaőri díszsapkán és a koronaőri köznapi Bocskai sapkán,
178.4. Szent Koronát ábrázoló ezüstszínű koronaőr sapkajelvényt visel a koronaőr altiszt a koronaőri díszsapkán és a koronaőri köznapi Bocskai sapkán,
178.5. Magyarország – két angyal által tartott – címerét ábrázoló aranyszínű palotaőr sapkajelvényt visel a palotaőr tiszt és zászlós a palotaőri díszsapkán,
178.6. Magyarország – két angyal által tartott – címerét ábrázoló ezüstszínű palotaőr sapkajelvényt visel a palotaőr altiszt és a palotaőr legénységi állomány a palotaőri díszsapkán,
178.7. Aranyszínű csákócímert, valamint aranyszínű csákórózsát visel a honvéd tisztjelölt és honvéd tisztjelölt nő a hallgatói díszcsákón.

44. Topán, topánalátét

179. Topánt és topánalátétet visel a tiszti és altiszti állomány a köznapi és társasági Bocskai sapkán, a szervezetszerű dísz(al)egységek állománya a díszsapkán, továbbá a koronaőr a koronaőr köznapi Bocskai sapkán.
180. A topán a tiszti és zászlósi állomány részére arany, az altiszt, valamint a legénységi állománya részére ezüstszínű.
181. A topánalátét fegyvernemi vagy szakbeosztási színű, csúcsára állított egyenlő szárú háromszög.

45. Sapkazsinór, mellzsinór, vállzsinór, vállfődísz, díszzsinór

182. Sapkazsinór
182.1. Aranyszínű – pirossal átszőtt – sapkazsinórt visel a tábornok, a tiszt és a zászlós a társasági Bocskai sapkán, a légierős és hadihajós társasági tányérsapkán, a katonazenekar tagja a zenész díszsapkán.
182.2. Aranyszínű sapkazsinórt visel a tábornok, a tiszt és a zászlós a köznapi Bocskai sapkán, a légierős és hadihajós köznapi tányérsapkán.
182.3. Ezüstszínű – pirossal átszőtt – sapkazsinórt visel az altiszt a társasági Bocskai sapkán, a repülő és a hadihajós társasági tányérsapkán, a katonazenekar tagja a zenész díszsapkán.
182.4. Ezüstszínű sapkazsinórt visel az altiszt a köznapi Bocskai sapkán, a repülő és a hadihajós köznapi tányérsapkán.
182.5. Fegyvernemi vagy szakbeosztási színű sapkazsinórt visel a koronaőr, a díszelgő (lövész) és a palotaőr állomány a díszsapkán.
182.6. Barna színű viharszíjat visel a díszelgő (lövész) és a palotaőr a díszsapkán.
183. Mellzsinór
183.1. Aranyszínű mellzsinórt visel az MH vezénylő zászlós, ezüstszínű mellzsinórt visel az MH felső és középszintű vezető szervénél, bronzszínű mellzsinórt visel a csapatnál szolgálatot teljesítő vezénylő zászlós a köznapi és a társasági zubbonyon.
183.2. Fegyvernemi vagy szakbeosztási színű mellzsinórt visel a koronaőr, a díszelgő (lövész) és a palotaőr a díszzubbonyon, valamint viselhet a köznapi és társasági zubbonyon.
184. Vállzsinór
184.1. Aranyszínű – pirossal átszőtt – és fegyvernemi vagy szakbeosztási színű alátéttel ellátott vállzsinórt visel a tiszt és a zászlós a társasági, sötétkék társasági és a hadihajós társasági zubbony vállain.
184.2. Aranyszínű – pirossal átszőtt – és fegyvernemi vagy szakbeosztási színű alátéttel ellátott vállzsinórt visel a tiszt és a zászlós állományú koronaőr a koronaőr díszzubbony, valamint a katonazenekar tiszt és zászlós tagja a társasági, illetve a sötétkék társasági zubbony bal vállán.
184.3. Ezüstszínű – pirossal átszőtt – és fegyvernemi vagy szakbeosztási színű alátéttel ellátott vállzsinórt visel az altiszti állományú koronaőr a koronaőr díszzubbony, valamint a katonazenekar altiszt tagja a társasági, illetve a sötétkék társasági zubbony bal vállán.
185. Vállfődísz
185.1. A díszelgő (lövész) tiszt és zászlós állomány aranyszínű, az altiszti és legénységi állománya ezüstszínű, hármas zsinórfonatból készült, stilizált két keresztbe tett puskát ábrázoló gombbal díszített és fegyvernemi vagy szakbeosztási színű alátéttel ellátott díszelgő (lövész) vállfődíszt visel a díszzubbony bal vállán, valamint a tiszt és zászlós állomány a díszköpeny mindkét vállán az ujja bevarrástól 1 cm-re keresztben elhelyezve.
185.2. A palotaőr tiszt és zászlós állomány aranyszínű, az altiszti és legénységi állomány ezüstszínű, hármas zsinórfonatból készült, Magyarország koronás címerét ábrázoló gombbal díszített és fegyvernemi vagy szakbeosztási színű alátéttel ellátott palotaőr vállfődíszt visel a palotaőr díszzubbony bal vállán, valamint a palotaőri díszköpeny mindkét vállán az ujja bevarrástól 1 cm-re keresztben elhelyezve.
186. Díszzsinór
186.1.7 Aranyszínű szárnysegédi díszzsinórt visel a köznapi és a társasági zubbonyon a köztársasági elnök főhadsegédje, a miniszteri parancsőrtiszt, a HM altiszti főreferens és a HVKF-nek, valamint a Honvéd Vezérkar főnöke helyetteseinek segédtisztje.
186.2. A katonazenekarok tiszti és zászlósi állománya aranyszínű díszzsinórt, altiszti állománya ezüstszínű díszzsinórt visel a díszzubbonyon.
186.3. A külföldön katonadiplomáciai feladatot ellátó tiszti és zászlósi állomány aranyszínű, az altiszti állomány ezüstszínű díszzsinórt visel a köznapi és társasági zubbonyon.
187. A díszzsinórt, valamint a mellzsinórt a köznapi és a társasági zubbony, valamint a díszzubbony jobb vállcsúcsára, illetve a zubbony felső, a díszzubbony második gombjára gombolva kell viselni.

46. Rendfokozati jelzések

188. Köznapi, társasági és díszelgő paroli rendfokozati jelzés
188.1. Aranydíszítésű,
188.1.1. aranyszínű köznapi, illetve társasági paroli rendfokozati jelzést visel a tábornok a köznapi és a társasági zubbonyon, a sötétkék köznapi és a sötétkék társasági zubbonyon, valamint a tábornoki rendfokozattal rendelkező katonanő a női köznapi zubbonyon és a társasági kosztümkabáton, a sötétkék női köznapi zubbonyon és a sötétkék társasági kosztümkabáton,
188.1.2. fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi, illetve társasági paroli rendfokozati jelzést visel az általános köznapi, társasági öltözetet viselő főtiszt, tiszt a köznapi és a társasági zubbonyon, a katonazenekarnál a zenész társasági zubbonyon, valamint a katonanő a köznapi női zubbonyon és a társasági kosztümkabáton, a katonazenekarnál a zenész társasági kosztümkabáton,
188.1.3. fegyvernemi vagy szakbeosztási színű díszelgő paroli rendfokozati jelzést visel a főtiszt, tiszt a Honvéd Koronaőrségnél, a Honvéd Palotaőrségnél és a Díszzászlóaljnál a díszzubbonyon,
188.1.4. világoskék fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi, illetve társasági paroli rendfokozati jelzést visel a légierő állományába tartozó főtiszt, tiszt a sötétkék köznapi és társasági zubbonyon, valamint a katonazenekarnál a sötétkék zenész társasági zubbonyon, illetve a katonanő a sötétkék köznapi női zubbonyon és sötétkék társasági kosztümkabáton,
188.1.5. fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel az általános köznapi öltözetet viselő; aranydíszítésű, világoskék fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő önkéntes tartalékos főtiszt, tiszt a köznapi és a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a női köznapi és a sötétkék női köznapi zubbonyon.
188.2. Ezüst- és aranydíszítésű,
188.2.1. fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi, illetve társasági paroli rendfokozati jelzést visel az általános köznapi, társasági öltözetet viselő zászlós a köznapi és a társasági zubbonyon, a katonazenekarnál a zenész társasági zubbonyon, valamint a katonanő a köznapi női zubbonyon és a társasági kosztümkabáton, a katonazenekarnál a zenész társasági kosztümkabáton,
188.2.2. fegyvernemi vagy szakbeosztási színű díszelgő paroli rendfokozati jelzést visel a zászlós a Honvéd Koronaőrségnél, a Honvéd Palotaőrségnél és a Díszzászlóaljnál a díszzubbonyon,
188.2.3. világoskék fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi, illetve társasági paroli rendfokozati jelzést visel a légierő állományába tartozó zászlós a sötétkék köznapi és társasági zubbonyon, valamint a katonazenekarnál a sötétkék zenész társasági zubbonyon, illetve a katonanő a sötétkék köznapi női zubbonyon és sötétkék társasági kosztümkabáton,
188.2.4. fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel az általános köznapi öltözetet viselő; ezüst- és aranydíszítésű, világoskék fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő önkéntes tartalékos zászlós a köznapi és a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a női köznapi és a sötétkék női köznapi zubbonyon,
188.2.5. barna színű paroli hallgatói rendfokozatjelzést visel az általános köznapi öltözetet viselő zászlósi rendfokozatú honvéd tisztjelölt a köznapi zubbonyon és a női köznapi zubbonyon,
188.2.6. világoskék színű paroli hallgatói rendfokozatjelzést visel a légierő köznapi öltözetét viselő zászlósi rendfokozatú honvéd tisztjelölt a köznapi zubbonyon és a női köznapi zubbonyon.
188.3. Ezüstdíszítésű,
188.3.1. fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi, illetve társasági paroli rendfokozati jelzést visel az általános köznapi, társasági öltözetet viselő altiszt a köznapi és a társasági zubbonyon, a katonazenekarnál a zenész társasági zubbonyon, valamint a katonanő a köznapi női zubbonyon és a társasági kosztümkabáton, a katonazenekarnál a zenész társasági kosztümkabáton,
188.3.2. fegyvernemi vagy szakbeosztási színű díszelgő paroli rendfokozati jelzést visel az altiszt a Honvéd Koronaőrségnél, a Honvéd Palotaőrségnél és a Díszzászlóaljnál a díszzubbonyon,
188.3.3. világoskék fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi, illetve társasági paroli rendfokozati jelzést visel a légierő állományába tartozó altiszt a sötétkék köznapi és társasági zubbonyon, valamint a katonazenekarnál a sötétkék zenész társasági zubbonyon,
188.3.4. fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel az általános köznapi öltözetet viselő; ezüstdíszítésű, világoskék fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő önkéntes tartalékos altiszt a köznapi és a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a női köznapi és a sötétkék női köznapi zubbonyon,
188.3.5. szürkedíszítésű, fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel az általános köznapi öltözetet viselő; szürkedíszítésű, világoskék fegyvernemi vagy szakbeosztási színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő legénységi és az önkéntes tartalékos legénységi állomány a köznapi és a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a női köznapi és a sötétkék női köznapi zubbonyon,
188.3.6. fehérselyem díszítésű, fegyvernemi vagy szakbeosztási színű díszelgő paroli rendfokozati jelzést visel a szerződéses legénységi állomány a Honvéd Palotaőrségnél és a Díszzászlóaljnál a díszzubbonyon,
188.3.7. barna színű paroli hallgatói rendfokozat jelzést visel az általános köznapi öltözetet viselő altiszti rendfokozatú honvéd tisztjelölt a köznapi zubbonyon és a női köznapi zubbonyon,
188.3.8. világoskék színű paroli hallgatói rendfokozat jelzést visel a légierő köznapi öltözetét viselő altiszti rendfokozatú honvéd tisztjelölt a köznapi zubbonyon és a női köznapi zubbonyon,
188.3.9. a honvéd tisztjelölt és a honvéd tisztjelölt nő az évfolyamának megfelelő aranydíszítésű meggypiros hallgatói évfolyamjelzést visel a hallgatói díszzubbonyon, illetve a hallgatói női díszzubbonyon.
189. Hadihajós rendfokozati jelzés
189.1. A hadihajós főtiszt, tiszt aranydíszítésű, a zászlós ezüst- és aranydíszítésű, az altiszt ezüstdíszítésű, sötétkék fegyvernemi színű paroli rendfokozati jelzést visel a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a katonanő a sötétkék női köznapi zubbonyon.
189.2. Hadihajós társasági rendfokozati jelzést visel a hadihajós tiszt és altiszt a hadihajós társasági zubbony ujjain, valamint a hadihajós katonanő a sötétkék társasági kosztümkabát ujjain.
189.3. A hadihajós önkéntes tartalékos főtiszt, tiszt aranydíszítésű; a zászlós ezüst- és aranydíszítésű; az altiszt ezüstdíszítésű; a legénységi szürkedíszítésű, sötétkék fegyvernemi színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a katonanő a sötétkék női köznapi zubbonyon.
190. A köznapi, társasági és díszelgő paroli rendfokozati jelzés a köznapi és társasági zubbonyon, a sötétkék köznapi és sötétkék társasági zubbonyon, a női köznapi zubbonyon és társasági kosztümkabáton, a sötétkék női köznapi zubbonyon és sötétkék társasági kosztümkabáton a gallér szögletébe varrva helyezkedik el.
191. Köznapi, társasági – barna vagy sötétkék alapra – hímzett rendfokozati jelzés
191.1. Aranydíszítésű, aranyszínű hímzett rendfokozati jelzést visel a tábornok; aranydíszítésű hímzett rendfokozati jelzést visel a főtiszt, tiszt; ezüst- és aranydíszítésű hímzett rendfokozati jelzést visel a zászlós; ezüstdíszítésű hímzett rendfokozati jelzést visel az altiszt; szürkedíszítésű hímzett rendfokozati jelzést visel a legénységi állomány, valamint az önkéntes tartalékos legénységi állomány a 3/4-es és a 4/4-es sötétkék ballonkabáton, a sötétkék esőkabáton, a 95 M sötétkék gyakorló pulóver köznapi változatán, a világoskék köznapi és a társasági fehér ingen, valamint a világoskék ingblúzon.
191.2. Ezüst- és aranydíszítésű hímzett hallgatói rendfokozati jelzést visel a zászlós rendfokozatú, ezüstdíszítésű hímzett hallgatói rendfokozatjelzést visel az altiszti rendfokozatú honvéd tisztjelölt a sötétkék 3/4-es ballonkabáton, a 95 M sötétkék gyakorló pulóver köznapi változatán, a világoskék köznapi és társasági fehér ingen, valamint a világoskék női köznapi és társasági fehér női ingen.
191.3. A hímzett rendfokozati jelzés – honvéd tisztjelölt esetén hímzett hallgatói rendfokozatjelzés – a társasági fehér ingen fehér; a 3/4-es és 4/4-es ballonkabátokon és női ballonkabáton, az esőkabátokon és a női esőkabáton, a 95 M gyakorló pulóver köznapi változatán, a köznapi férfi és női ingen, a női ingblúzon, a női mellényen barna – a repülő és a hadihajós fegyvernemhez tartozó szakállomány részére sötétkék –; a 95 M gyakorló pulóveren zöld alapra hímzett.
191.4. A köznapi, társasági hímzett rendfokozati jelzés – honvéd tisztjelölt esetén hímzett hallgatói rendfokozatjelzés – a 3/4-es és a 4/4-es sötétkék ballonkabáton, a sötétkék esőkabáton, a 95 M sötétkék gyakorló pulóver köznapi változatán, a világoskék köznapi és a társasági fehér ingen, valamint a világoskék ingblúzon a vállszalagra felfűzve helyezkedik el.
192. Posztóköpeny rendfokozati jelzés
192.1. A tiszt és altiszt katona, valamint katonanő posztóköpeny rendfokozati jelzést – a honvéd tisztjelölt nő posztóköpeny hallgatói rendfokozatjelzést – visel a posztóköpeny, illetve a női köpeny két ujján zöld; a légierő által viselt öltözetet viselő és a hadihajós öltözetet viselő állomány a sötétkék posztóköpeny, illetve a női sötétkék köpeny két ujján sötétkék alapszínben.
192.2. A posztóköpeny rendfokozati jelzés a posztóköpenyen a visszahajtott kézelő részen kerül rögzítésre úgy, hogy a felső széle a kézelő felső szélétől 4,5 cm-re, függőleges tengelye az ujja középvonalától 2 cm-re előre eltolva helyezkedik el.
192.3. A posztóköpeny rendfokozati jelzés a női köpeny ujján úgy kerül rögzítésre, hogy felső széle az ujja aljától 14 cm-re és függőleges tengelye az ujja középvonalától 2 cm-re előre tolva helyezkedik el.
193. Hímzett gyakorló rendfokozati jelzés
193.1. A honvédelmi szervezetek tényleges állománya világosbarna színnel barna alapra hímzett tépőzáras gyakorló rendfokozati jelzést visel a 15 M gyakorló sapkán, a 15 M esővédő kabát és a 15 M műveleti vagy kiképzési gyakorló zubbony mellrészén; a 15 M polárpulóver, kabátbélés, a gyakorló póló és a matróztrikó, valamint a 2003 M repülőhajózó overall és dzseki ujján, az ÖTT gyakorló zubbony és az ÖTT gyakorló kabát mellrészén, az ÖTT polárpulóver ujján az arra kialakított helyen, valamint a 15 M hosszú ujjú harci póló jobb felkarjának zsebtakaróján kialakított tépőzáras felületen vízszintesen.
193.2. A honvéd tisztjelölt világosbarna és sárga színnel hímzett hallgatói rendfokozatjelzést visel a 15 M gyakorló sapkán, a 15 M esővédő kabát és a 15 M kiképzési gyakorló zubbony mellrészén; a 15 M polárpulóver, kabátbélés, a gyakorló póló, valamint a 2003 M repülőhajózó overall és dzseki ujján, az arra kialakított helyen, valamint a 15 M hosszú ujjú harci póló jobb felkarjának zsebtakaróján kialakított tépőzáras felületen vízszintesen.
193.3. A honvédelmi szervezetek tényleges állománya zöld alapra barna színnel hímzett tépőzáras gyakorló rendfokozati jelzést visel, a kihordás alatt lévő 90 M és 2000 M általános, valamint a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló öltözethez viselt téli gyakorló sapkán, a gyakorló póló ujján, a 93 M esővédő kabát és a 2008 M esővédő kabát mellrészén, valamint a 2008 M polárpulóver ujján.
193.4. A honvédelmi szervezetek tényleges állománya zöld alapra barna színnel hímzett gyakorló rendfokozati jelzést visel a 95 M gyakorló pulóveren.
193.5. Az önkéntes védelmi tartalékos békeidőben, a rendelkezésre állás időszakában, a szerződésében meghatározott őrzés-védelmi feladata ellátása során, a gyakorló rendfokozati jelzés helyett olívzöld alapra fehér színnel hímzett gyakorló beosztásjelzést visel.
194. Hímzett gyakorló paroli rendfokozati jelzés
194.1. A honvédelmi szervezetek tényleges állománya zöld alapra barna színnel hímzett gyakorló paroli rendfokozati jelzést visel, – a kihordás alatt lévő – 90 M és 2000 M általános, valamint a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló zubbony és a kabát gallérján.
194.2. Az önkéntes védelmi tartalékos békeidőben, a rendelkezésre állás időszakában, a szerződésében meghatározott őrzés-védelmi feladata ellátása során, a gyakorló paroli rendfokozati jelzés helyett olívzöld alapra fehér színnel hímzett gyakorló paroli beosztásjelzést visel.

47. Gombok

195. Aranyozott gomb
195.1. Aranyozott gombot visel
195.1.1. az általános köznapi és társasági öltözetet viselő tábornok a köznapi és társasági zubbonyon, a posztóköpenyen, a köznapi és társasági Bocskai sapkán, valamint a tábornoki rendfokozattal rendelkező katonanő a női köznapi és társasági zubbonyon, a női köpenyen és a női mellényen,
195.1.2. a díszelgő (lövész) tiszt és zászlós a díszköpenyen, a díszzubbonyon, a díszsapkán és a díszelgő (lövész) vállfődíszen,
195.1.3. a légierő által viselt köznapi és társasági öltözetet viselő tábornok a sötétkék köznapi és társasági zubbonyon, a sötétkék posztóköpenyen, a sötétkék társasági tányérsapkán, valamint a tábornoki rendfokozattal rendelkező katonanő a sötétkék női köznapi és társasági zubbonyon, a sötétkék női köpenyen, a sötétkék női mellényen.
195.2. Szent Koronát ábrázoló aranyozott gombot visel a koronaőr tiszt és zászlós Szent Koronát ábrázoló aranyozott gombot visel a koronaőri díszzubbonyon, a koronaőri díszsapkán, a koronaőri köznapi zubbonyon és a koronaőri köznapi Bocskai sapkán.
195.3. Magyarország címerét ábrázoló aranyozott gombot visel a palotaőr tiszt és zászlós Magyarország címerét ábrázoló aranyozott gombot visel a palotaőri díszköpenyen, a palotaőri díszzubbonyon, a palotaőri díszsapkán, a palotaőri köznapi zubbonyon és a palotaőri köznapi Bocskai sapkán, valamint a palotaőri vállfődíszen.
196. Aranyszínű gomb
196.1. Aranyszínű gombot visel az általános köznapi és társasági öltözetet viselő tiszt és zászlós a köznapi és társasági zubbonyon, a posztóköpenyen, a köznapi és társasági Bocskai sapkán; a katonanő a női köznapi zubbonyon és társasági kosztümkabáton, a női köpenyen, a női mellényen; a honvéd tisztjelölt a köznapi zubbonyon, a honvéd tisztjelölt nő a női köznapi zubbonyon és a női köpenyen.
196.2. Aranyszínű gombot visel a légierő által viselt köznapi és társasági öltözetet viselő tiszt és zászlós a sötétkék köznapi és társasági zubbonyon, a sötétkék posztóköpenyen, a sötétkék társasági tányérsapkán; a katonanő a sötétkék női köznapi zubbonyon és a sötétkék társasági kosztümkabáton, a sötétkék női köpenyen, a sötétkék női mellényen; honvéd tisztjelölt a sötétkék köznapi zubbonyon, a honvéd tisztjelölt nő a sötétkék női köznapi zubbonyon és a sötétkék női köpenyen.
196.3. Aranyszínű gombot visel a hadihajós köznapi öltözetet viselő tiszt és zászlós a sötétkék köznapi zubbonyon, a sötétkék posztóköpenyen; a katonanő a sötétkék női köznapi zubbonyon, a sötétkék női köpenyen, a sötétkék női mellényen.
196.4. Aranyszínű gombot visel a katonazenekaroknál a zenész tiszt és zászlós a zenész társasági zubbonyon, a díszköpenyen és a zenész díszsapkán; a zenész nő a zenész társasági kosztümkabáton és a női zenészköpenyen; továbbá a légierő zenekaroknál a zenész tiszt és zászlós a sötétkék zenész társasági zubbonyon, a sötétkék díszköpenyen és a tányérsapkán; a zenész nő a sötétkék zenész társasági kosztümkabáton és a sötétkék női zenészköpenyen.
196.5. Aranyszínű gombot visel az általános köznapi öltözetet, illetve a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő önkéntes tartalékos tiszt és zászlós a köznapi és a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a katonanő a női és a sötétkék női köpenyen, a női és a sötétkék női köznapi zubbonyon, valamint a női és a sötétkék női mellényen.
197. Ezüstszínű gomb
197.1. Ezüstszínű gombot visel
197.1.1. az általános köznapi és társasági öltözetet viselő altiszt a köznapi és társasági zubbonyon, a posztóköpenyen, a köznapi és társasági Bocskai sapkán; a katonanő a női köznapi zubbonyon és társasági kosztümkabáton, a női köpenyen és a női mellényen,
197.1.2. az altiszt és a legénységi állomány a díszzászlóaljnál a díszköpenyen, a díszzubbonyon és a díszsapkán,
197.1.3. az altiszt a katonazenekaroknál a zenész társasági zubbonyon, a díszköpenyen és a zenész díszsapkán; a zenész nő a zenész társasági kosztümkabáton és a női zenészköpenyen; továbbá a légierő zenekaroknál a sötétkék zenész társasági zubbonyon, a sötétkék díszköpenyen és a tányérsapkán; a zenész nő a sötétkék zenész társasági kosztümkabáton és a sötétkék női zenészköpenyen,
197.1.4. a légierő által viselt köznapi és társasági öltözetet viselő altiszt a sötétkék köznapi és társasági zubbonyon, a sötétkék posztóköpenyen, a sötétkék társasági tányérsapkán; a katonanő a sötétkék női köznapi zubbonyon, a sötétkék társasági kosztümkabáton, a sötétkék női köpenyen, a sötétkék női mellényen,
197.1.5. a hadihajós köznapi öltözetet viselő altiszt a sötétkék köznapi zubbonyon, a sötétkék posztóköpenyen; a katonanő a sötétkék női köznapi zubbonyon, a sötétkék női köpenyen, a sötétkék női mellényen,
197.1.6. az általános köznapi öltözetet, illetve a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő legénységi, valamint önkéntes tartalékos altiszti és legénységi állomány a köznapi és a sötétkék köznapi zubbonyon; a katonanő a női és a sötétkék női köznapi zubbonyon, a női és a sötétkék női köpenyen, valamint a női és a sötétkék női mellényen.
197.2. Szent Koronát ábrázoló ezüstszínű gombot visel a koronaőr altiszt a koronaőri díszzubbonyon, a koronaőri díszsapkán, a koronaőri köznapi zubbonyon és a koronaőri köznapi Bocskai sapkán.
197.3. Magyarország koronás címerét ábrázoló ezüstszínű gombot visel az altiszti és a legénységi állományú palotaőr a palotaőri díszköpenyen, a palotaőri díszzubbonyon, a palotaőri díszsapkán, a palotaőri köznapi zubbonyon és a palotaőri köznapi Bocskai sapkán, valamint a palotaőri vállfődíszen.
198. A hadihajós öltözetet viselő tiszt és zászlós aranyszínű; az altiszt ezüstszínű hadihajós jelvénnyel díszített gombot visel a köznapi és a társasági hadihajós tányérsapkán, a hadihajós társasági zubbonyon, a katonanő a sötétkék társasági kosztümkabáton.
199. Barna színű, stilizált két keresztbe tett puskát ábrázoló gombot visel a honvédelmi szervezetek tényleges állománya – a repülőhajózó, repülőszerelő kivételével – a nyári és téli gyakorló sapkán.
200. Barna színű gombot visel a honvédelmi szervezetek tényleges állománya – a repülőhajózó, repülőszerelő kivételével – a 15 M műveleti vagy kiképzési, valamint a kihordás alatt lévő 90 M és 2000 M általános, valamint a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló öltözeteken.

48. Csillagok

201. Ezüstszínű 17 mm-es hatágú csillagot visel az általános és a légierő által viselt öltözetet viselő tábornok a köznapi és a társasági parolin.
202. Ezüstszínű 15 mm-es hatágú csillagot visel az általános és a légierő által viselt köznapi és társasági öltözetet viselő főtiszt és altiszt a köznapi és a társasági parolin, az őrmester, törzsőrmester, főtörzsőrmester rendfokozatú honvéd tisztjelölt, valamint legénységi köznapi parolin, a hadihajós köznapi öltözetet viselő főtiszt, altiszt és legénységi a köznapi parolin, az MH szervezetszerű díszegységeinél a főtiszt és altiszt a díszelgő parolin, valamint a katonazenekaroknál a zenész főtiszt és altiszt a társasági parolin.
203. Aranyszínű 15 mm-es hatágú csillagot visel az általános és a légierős öltözetet viselő tiszt és zászlós a köznapi és a társasági parolin, a zászlósi rendfokozatú honvéd tisztjelölt a köznapi parolin, a hadihajós öltözetet viselő tiszt és zászlós a köznapi parolin, az MH szervezetszerű díszegységeinél a tiszt és zászlós a díszelgő parolin, valamint a katonazenekaroknál a tiszt és zászlós zenész a társasági parolin.
204. 20 mm-es hímzett hatágú csillagot visel a hadihajós tiszt és zászlós arany, a hadihajós altiszt ezüst színben a társasági zubbony mindkét ujján.


V. FEJEZET
KITÜNTETÉSEK, SZOLGÁLATI JELEK ÉS JELVÉNYEK VISELÉSÉNEK RENDJE

49. Kitüntetések, szolgálati jelek, kitüntető címek, miniatűr jelvények viselésének rendje

205. A köztársasági elnök, a Kormány, a honvédelmi miniszter, továbbá a jogszabályban feljogosított vagy az adományozásra miniszteri engedéllyel rendelkező más szerv által alapított és adományozott kitüntetést, szolgálati jelet, kitüntető címet, miniatűr jelvényt a honvédelmi szervezet katona állománya az egyenruhán viseli.
206.8 Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (a továbbiakban: NATO) és Európai Unió (a továbbiakban: EU) tagállamai, valamint nemzetközi szervezetek által adományozott kitüntetésektől eltérő külföldi kitüntetést csak az hordhat, aki erre a honvédelmi minisztertől, vagy átruházott jogkörben a HVKF-től engedélyt kapott.
207. Az adományozott kitüntetéseket szalagsávon kell viselni, azonban ezen kitüntetések eredeti formában – kivéve az 1948–1990 között alapítottakat – a 208. pontban meghatározottak szerint is viselhetők.
208. A kitüntetések szalagsávon és eredeti formában együtt nem viselhetők.
209. A kitüntetéseket a 211. pontban meghatározott sorrendben kell viselni.
210. A kitüntetések szalagsávon történő viselésének szabályai
210.1. A kitüntetési szalagsávokat – a 209. pontban meghatározott eset kivételével – a köznapi és a társasági zubbonyon kell viselni.
210.2. A szalagsávot közvetlenül a zubbony bal felső zsebfedőjének felső része felett – annak szélével párhuzamosan – úgy kell felerősíteni, hogy a szalagsáv és a zseb középvonala egybeessen.
210.3. Több sor esetén a felső sor mindig 4 szalagsávból áll.
210.4. A négynél kevesebb szalagsávot az előbbiekben szabályozott módon alulra kell elhelyezni.
210.5. A szalagsávot a viselési sorrendnek megfelelően belülről kifelé, több sorban, felülről lefelé haladva kell elhelyezni.
211. A kitüntetések eredeti formában történő viselésének szabályai
211.1. A kitüntetések eredeti formában csak nemzeti és állami ünnepeken, továbbá csapatünnep, illetve fegyvernemi nap alkalmával rendezett ünnepi rendezvényeken, valamint külföldön, a helyben szokásos alkalmakkor viselhetők.
211.2. Egy kitüntetést a társasági zubbony bal oldalán, a felső zseb fölé úgy kell elhelyezni, hogy a kitüntetés ékítménye a zsebfedő felső szélét érintse, középvonala pedig a zsebfedő középvonalával egybeessen.
211.3. Két kitüntetést a zseb középvonalától jobbra és balra a viselési sorrendnek megfelelően úgy kell feltűzni, hogy a magasabban sorolt kitüntetés kerüljön a belső oldalra, és az alacsonyabban sorolt kitüntetés szalagjából 2 cm látható legyen.
211.4. Ha a kitüntetések hossza különböző, akkor a zsebfedő felső szélét a hosszabb kitüntetés ékítményének alsó széle érintse, a szalagok felső szélét pedig egymással azonos magasságban kell elhelyezni.
211.5. Több kitüntetés esetén a fenti szabályokat úgy kell alkalmazni, hogy az első kitüntetés szalagjából a zubbony kihajtása alól 2 cm látható legyen, a legszélső kitüntetés szalagja pedig a zseb bal oldali varrásával egybeessen.
211.6. Egy sorban 6 kitüntetés helyezhető el. Amennyiben a kitüntetések száma indokolja egy sorban 6-nál több kitüntetés is elhelyezhető, ez esetben a 2 cm távolságot – a kitüntetések számának megfelelően – arányosan csökkenteni kell.
212. A „Kardokkal Ékesített Szolgálati Érdemjel” arany, ezüst és bronz fokozata, továbbá a sebesülések számának megfelelő „Sebesülési Szolgálati Érdemjel” a gyakorló zubbony bal oldalán közvetlenül az államjelző felett, világosbarna színnel barna alapra hímzett gyakorló kivitelű szalagsáv formában – a 207. pontban meghatározott módon – viselendő.
213. A honvédelmi miniszter által alapított díjak bármelyikével elismert katona jogosult az arra utaló miniatűr jelvényt kitűzni. A miniatűr jelvény a köznapi és a társasági zubbonyon, a baloldali kihajtó széleitől 1-1 cm-re feltűzve viselhető.
214. Az állomány tagja által viselhető kitüntetések sorrendje
214.1. Magyar Szent István Rend
214.2. Magyar Becsület Rend
214.3. Magyar Érdemrend nagykeresztje a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal
214.4. Magyar Érdemrend nagykeresztje (Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje)
214.5. Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal)
214.6. Magyar Érdemrend középkeresztje (Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje)
214.7. Magyar Érdemrend tisztikeresztje (Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje)
214.8. Magyar Érdemrend lovagkeresztje (Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje)
214.9. Magyar Arany Érdemkereszt (Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt)
214.10. Magyar Ezüst Érdemkereszt (Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt)
214.11. Magyar Bronz Érdemkereszt (Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt)
214.12. Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje
214.13. Magyar Köztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendje
214.14. Magyar Köztársaság Zászlórendje
214.15. Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje
214.16. Magyar Köztársaság kardokkal díszített Csillagrendje
214.17. Magyar Köztársaság Csillagrendje
214.18. Hazáért Érdemjel (Hazáért Kitüntető Cím)
214.19. Kardokkal ékesített Szolgálati Érdemjel arany fokozat
214.20. Szolgálati Érdemjel Babérkoszorúval ékesített arany fokozat (Babérkoszorúval Ékesített Szolgálati Érdemjel)
214.21. Honvédelemért Kitüntető Cím Babérkoszorúval ékesített fokozat
214.22. Szolgálati Emlékjel
214.23. Szolgálati Érdemjel arany fokozat [Szolgálati Jel (érdem utáni) I. osztálya]
214.24. Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozat (Honvédelemért Kitüntető Cím I. osztálya)
214.25. Aranykor Kitüntető Cím arany fokozat
214.26. Magyar Hadisírgondozásért Kitüntető Cím arany fokozat (Magyar Hadisírgondozásért Kitüntető Cím I. osztálya)
214.27. Kardokkal ékesített Szolgálati Érdemjel ezüst fokozat
214.28. Szolgálati Érdemjel ezüst fokozat [Szolgálati Jel (érdem utáni) II. osztálya]
214.29. Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozat (Honvédelemért Kitüntető Cím II. osztálya)
214.30. Aranykor Kitüntető Cím ezüst fokozat
214.31. Magyar Hadisírgondozásért Kitüntető Cím ezüst fokozat (Magyar Hadisírgondozásért Kitüntető Cím II. osztálya)
214.32. Kardokkal ékesített Szolgálati Érdemjel bronz fokozat
214.33. Szolgálati Érdemjel bronz fokozat [Szolgálati Jel (érdem utáni) III. osztálya]
214.34. Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozat (Honvédelemért Kitüntető Cím III. osztálya)
214.35. Aranykor Kitüntető Cím bronz fokozat
214.36. Magyar Hadisírgondozásért Kitüntető Cím bronz fokozat (Magyar Hadisírgondozásért Kitüntető Cím III. osztálya)
214.37. Első Tűzharcért Szolgálati Jel
214.38. Békefenntartásért Szolgálati Jel
214.39. Katasztrófa-elhárításért Szolgálati Jel [Árvízvédelemért Szolgálati Jel, Katasztrófa-elhárításért Szolgálati Jel (2010)]
214.40. Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jel
214.41. Külszolgálatért Szolgálati Jel (NATO, EU, EBESZ, ENSZ Szolgálati Érdemérem)
214.42. Sebesülési Emlékérem (Sebesülési Szolgálati Érdemjel)
214.43. Tiszti Szolgálati Jel Babérkoszorúval ékesített fokozata, Altiszti-legénységi Szolgálati Jel Babérkoszorúval ékesített fokozata
214.44. Tiszti Szolgálati Jel I. fokozata, Altiszti-legénységi Szolgálati Jel I. fokozata (Altiszti Szolgálati Jel I. fokozata, Tiszthelyettesi Szolgálati Jel I. fokozata)
214.45. Tiszti Szolgálati Jel II. fokozata, Altiszti-legénységi Szolgálati Jel II. fokozata (Altiszti Szolgálati Jel II. fokozata, Tiszthelyettesi Szolgálati Jel II. fokozata)
214.46. Tiszti Szolgálati Jel III. fokozata, Altiszti-legénységi Szolgálati Jel III. fokozata (Altiszti Szolgálati Jel III. fokozata, Tiszthelyettesi Szolgálati Jel III. fokozata)
214.47. Legénységi Szolgálati Jel I. fokozata
214.48. Legénységi Szolgálati Jel II. fokozata
214.49. Legénységi Szolgálati Jel III. fokozata
214.50. Független Demokratikus Magyarországért Emlékérem
214.51. 1945 előtt alapított kitüntetések, az 1944. évi viselési sornak megfelelően
214.52. 1945–1990 között alapított kitüntetések, az 1989. évben hatályos viselési sornak megfelelően, viselésük csak szalagsávon engedélyezett
214.53. más miniszteri kitüntetések az adományozás sorrendjében
214.54. külföldi kitüntetések az adományozás sorrendjében
214.55. az erre feljogosított társadalmi szervezetek kitüntetései az adományozás sorrendjében.

50. Jelvények viselésének rendje

215. A tényleges állomány tagja a honvédelmi miniszter által adományozott jelvényt, állománykategóriát kifejező hímzett jelvényt, iskolai végzettséget tanúsító jelvényt, csapatjelvényt visel, illetve külföldi katonai tanintézményben hivatalosan, oklevéllel adományozott végzettséget kifejező jelvényt viselhet.
216. Az állomány közvetlenül a jobb zsebfedő fölött állománykategóriát kifejező hímzett jelvényt visel az alábbiak szerint:
216.1. a köznapi és társasági zubbonyon, női köznapi zubbonyon, társasági kosztümkabáton, női mellényen a tiszt és zászlós arany, az altiszt ezüst alapszínben, színes kivitelben, az általános öltözetet viselő állomány részére barna, a légierő által viselt és a hadihajós öltözetet viselő állomány részére sötétkék alapra hímzetten felvarrva,
216.2. a társasági fehér ingen és a társasági fehér női ingen a tiszt és zászlós sárga, az altiszt szürke színben, műselyemmel hímzett színes kivitelben fehér alapra hímzetten felvarrva,
216.3. a köznapi ingen, ingblúzon, valamint a köznapi női ingen és női ingblúzon a tiszt és zászlós sárga, az altiszt szürke színben, egyszínű műselyemmel hímzett kivitelben, az általános öltözetet viselő állomány részére barna, a légierő által viselt és a hadihajós öltözetet viselő állomány részére világoskék alapra hímzetten felvarrva.
217. Az állományt kifejező hímzett jelvény fajtái az alábbiak:
217.1. hivatásos állományt kifejező hímzett jelvény,
217.2. szerződéses állományt kifejező hímzett jelvény,
217.3. nyugállományt kifejező hímzett jelvény,
217.4. önkéntes tartalékos állományt kifejező hímzett jelvény,
217.5. koronaőri állományt kifejező színes jelvény a koronaőri díszzubbonyon, a koronaőri köznapi zubbonyon és a köznapi ingen skarlátpiros alapra hímzetten,
217.6. díszelgő (lövész) állományt kifejező színes jelvény a díszzubbonyon optikai fehér alapra hímzetten,
217.7. palotaőri állományt kifejező színes jelvény a palotaőri díszzubbonyon palack-zöld alapra hímzetten.
218. Az állomány iskolai végzettséget tanúsító jelvényt visel a jobb zsebfedő alatt a zsebközépre helyezve a köznapi és társasági zubbonyon, női köznapi zubbonyon és társasági kosztümkabáton.
219. Végzettséget tanúsító képzettségi jelvény a hazai felsőfokú oktatási intézményben szerzett, oklevéllel, diplomával tanúsított végzettséget kifejező jelvény – arany, illetve ezüst kivitelben, az intézményt megjelenítő jelzéssel –, és az MH altiszt-képző katonai oktatási intézményben szerzett végzettséget kifejező jelvény.
220. A végzettséget tanúsító képzettségi jelvények közül csak egy, a legmagasabb végzettséget tanúsító viselhető.
221. A külföldi oktatási intézmény által adott, oklevéllel tanúsított képzettségi – az önkényuralmi jelképek használatának előírásaiba nem ütköző – jelvényt viselhet a katona a bal zsebfedő alatt zsebközépre helyezve a köznapi és társasági zubbonyon.
222. A honvédelmi szervezetek tényleges állományának tagja, ha beosztásában a rendszeresített haditechnikai eszközt kezeli, vezeti, és az osztályba sorolás követelményeinek eleget tett, osztályos kezelői fokozatot kifejező jelvényt visel.
222.1. A repülőhajózó hivatásos szakállomány a Repülőgép- és helikoptervezető jelvényt, meghatározott képzettségi szint fölött az Aranykoszorús Repülőgép- és helikoptervezető jelvényt a köznapi és társasági zubbony bal felső zsebfedő tűzésén, illetve a 2003 M repülőhajózó overall mellrészén elhelyezve, hímzett kivitelben viseli.
222.2. A repülőfedélzeti beosztást ellátó hivatásos szakállomány a Repülőfedélzeti beosztást ellátó szakszemélyzet jelvényt, meghatározott képzettségi szint fölött az Aranykoszorús Repülőfedélzeti beosztást ellátó szakszemélyzet jelvényt a köznapi és társasági zubbony bal felső zsebfedő tűzésén, illetve a 2003 M repülőhajózó overall mellrészén elhelyezve, hímzett kivitelben viseli.
222.3. A repülő-műszaki beosztású tiszti és altiszti szakállomány a Repülő-műszaki jelvényt, meghatározott képzettségi szint fölött a Mester fokozatú Repülő-műszaki jelvényt a köznapi és társasági zubbony bal felső zsebfedő tűzésén viseli.
222.4. A vadászirányító-megfigyelő és légiforgalmi irányító tiszti és altiszti szakállomány a Vadászirányító-megfigyelő és légiforgalmi irányító jelvényt, meghatározott képzettségi szint fölött a Mester fokozatú Vadászirányító-megfigyelő és légiforgalmi irányító jelvényt a köznapi és társasági zubbony bal felső zsebfedő tűzésén viseli.
222.5. Az állomány a szárazföldi osztályos kezelői fokozatot jelző jelvényt (Mester, I., II., III. osztályú) a köznapi és társasági zubbony bal felső zsebének gombján, a zsebfedő alá gombolva, illetve a 15 M gyakorló zubbony bal ujján a zsebfedőn kialakított tépőzáras felületen, a 90 M és a 2000 M általános, valamint a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló zubbony bal ujján a zsebfedőn hímzett kivitelben viseli.
222.6. Az ejtőernyős szakbeosztású állomány az ejtőernyős osztályos kezelői fokozatot jelző jelvényt (Aranykoszorús, I., II., III. osztályú) a köznapi és társasági zubbony bal ujja zsebfedője alatt a zsebközépre helyezve, illetve a 15 M gyakorló zubbony bal ujján a zsebfedőn kialakított tépőzáras felületen, a 90 M és a 2000 M általános, valamint a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló zubbony bal ujján a zsebfedőn, hímzett kivitelben viseli.
223. A csapatjelvény a csapatkarjelzés kicsinyített jelvényváltozata.
223.1. Csapatjelvényt viselhet a tiszti és az altiszti állomány a köznapi és világoskék köznapi ing és ingblúz, valamint a társasági fehér ing, továbbá a köznapi és világoskék köznapi női ing és ingblúz, valamint a társasági fehér női ing bal zseb gombján a zsebfedő alá gombolva.
224. A vezénylő zászlósi beosztást betöltő állomány
224.1. vezénylő zászlósi jelvényt visel a köznapi és világoskék köznapi ing és ingblúz, valamint a társasági fehér ing, továbbá a köznapi és világoskék köznapi női ing és ingblúz, valamint a társasági fehér női ing jobb zseb gombján a zsebfedő alá gombolva,
224.2. textil kivitelű színes vezénylő zászlósi jelvényt visel a köznapi és sötétkék köznapi, zubbony, a társasági és sötétkék társasági, valamint a női köznapi és sötétkék női köznapi zubbony, a társasági és sötétkék társasági kosztümkabát bal ujján úgy, hogy a jelvény középvonala a zubbony, illetve a kosztümkabát ujjának a vállcsúcsból kiinduló hossztengelyétől 1 cm-rel előbbre, alsó csúcsa az ujja aljától 9 cm-re helyezkedik el, továbbá a hadihajós társasági zubbony és a társasági kosztümkabát bal ujján a hímzett hatágú csillag helyett,
224.3. textil kivitelű gyakorló vezénylő zászlósi jelvényt visel a 15 M gyakorló zubbonyon és a 15 M polárpulóver kabátbélésen a rendfokozat jelzés alatt, a 15 M esővédő kabáton a bal felkaron a zsebfedőn kialakított tépőzáras felületen a csapatkarjelzés fölött, és a 90 M és a 2000 M általános, valamint a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló zubbony bal zsebfedőn középre felvarrva.
225. A vezénylő zászlósi jelvény megkülönbözteti az MH vezénylő zászlósa, az MH haderőnemi vezénylő zászlósi, az MH középszintű katonai szervezeteinek vezénylő zászlósi és csapatszintű vezénylő zászlósi beosztásokat.
226. A vámeljárás során alkalmazandó NATO okmányok köréről, alkalmazásuk és kibocsátásuk eljárási szabályairól, valamint a katonai csapat- és árumozgásokra vonatkozó vámeljárás különös szabályairól szóló 13/2016. (IV. 29.) NGM rendeletben meghatározott katonai vámügyi szerv tagja – az e rendelet szerinti – jelvényét a köznapi és társasági zubbony bal felső zseb gombján, illetve a gyakorló zubbony bal zseb belső gombján, a zsebfedő alá gombolva viseli.


VI. FEJEZET
KIHORDÁS ALATT LÉVŐ ÖLTÖZETEK ÉS RUHÁZATI CIKKEK

51. A 90 M és a 2000 M általános gyakorló öltözet

227. A 90 M és a 2000 M általános gyakorló öltözetet viselheti – az ejtőernyős, mélységi és csapatfelderítő, a tűzszerész és hadihajós, a repülőszerelő és a szakfeladatot végrehajtó repülőhajózó állomány kivételével – a honvédelmi szervezetek tényleges állománya fizikai munkavégzés és kiképzési feladatok során a 15 M gyakorló öltözet kímélése céljából, továbbá az önkéntes műveleti tartalékos, önkéntes védelmi tartalékos állomány szolgálati idejében 2025. december 31-ig.
228. Az általános gyakorló öltözetet viselő állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

90 M gyakorló alapöltözet

2.

90 M nyári gyakorló sapka

3.

90 M gyakorló zubbony

4.

90 M gyakorló nadrág

5.

Gyakorló póló

6.

Nyári gyakorló zokni

7.

Általános bakancs

8.

Hevederöv


229. Az időjárási körülmények függvényében az általános gyakorló öltözetet viselő állomány öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki vagy módosítható:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

90 M téli gyakorló sapka

3.

Gyakorló kalap

4.

90 M téli gyakorló kabát béléssel

5.

Csősál

6.

2008 M gyakorló esővédő kabát

7.

2008 M polárpulóver kabátbélés

8.

93 M esővédő kabát

9.

95 M gyakorló pulóver

10.

Téli felső

11.

Téli alsó

12.

Gyakorló kesztyű

13.

Téli gyakorló zokni

14.

93 esővédő nadrág

15.

90 M téli gyakorló nadrág

16.

90 M téli gyakorló nadrágbélés



52. A 93 M ejtőernyős gyakorló öltözet

230. A 93 M ejtőernyős gyakorló öltözetet viselheti a honvédelmi szervezetek tényleges állományának ejtőernyős, mélységi- és csapatfelderítő, tűzszerész és hadihajós állománya fizikai munkavégzés és kiképzési feladatok során a 15 M gyakorló öltözet kímélése céljából 2025. december 31-ig.
231. A 93 M ejtőernyős gyakorló öltözetet viselő állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

93 M ejtőernyős gyakorló alapöltözet

2.

Ejtőernyős barett sapka

3.

93 M ejtőernyős gyakorló zubbony

4.

93 M ejtőernyős gyakorló nadrág

5.

Gyakorló póló

6.

Gyakorló zokni

7.

Általános bakancs

8.

Hevederöv


232. Az időjárási körülmények függvényében a 93 M ejtőernyős gyakorló öltözetet viselő állomány öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

93 M ejtőernyős téli gyakorló kabát béléssel

3.

Csősál

4.

Téli felső

5.

Téli alsó

6.

Gyakorló kesztyű

7.

Téli gyakorló zokni

8.

93 M ejtőernyős téli gyakorló nadrág

9.

93 M ejtőernyős téli gyakorló nadrágbélés


53. A 93 M repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló öltözet

233. A 93 M repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló öltözetet viselheti a honvédelmi szervezetek hivatásos és szerződéses tiszt, altiszt repülőszerelő, repülőműszaki állománya szolgálati helyén szakfeladat végrehajtásakor, fizikai munkavégzés és kiképzési feladatok során a 15 M repülőszerelő, repülőműszaki öltözet kímélése céljából 2025. december 31-ig.
234. A 93 M repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló öltözetet viselő állomány öltözetének alapváltozata

A

1.

93 M repülőszerelő gyakorló alapöltözet

2.

93 M repülőszerelő nyári sapka

3.

93 M repülőszerelő gyakorló zubbony

4.

93 M repülőszerelő gyakorló nadrág

5.

Gyakorló póló

6.

Gyakorló zokni

7.

Általános bakancs

8.

Hevederöv


235. Az időjárási körülmények függvényében a 93 M repülőszerelő, repülőműszaki gyakorló öltözetet viselő állomány öltözetének alapváltozata az alábbi cikkekkel egészíthető ki vagy módosítható:

A

1.

Kiegészítő cikkek

2.

93 M repülőszerelő téli sapka

3.

93 M repülőszerelő téli gyakorló kabát béléssel

4.

Csősál

5.

Téli felső

6.

Téli alsó

7.

Gyakorló kesztyű

8.

93 M repülőszerelő téli gyakorló nadrág

9.

93 M repülőszerelő téli gyakorló nadrágbélés


236. A 90 M és a 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő gyakorló öltözet viselésére vonatkozó szabályok
236.1. Az állomány a réteges öltözetét úgy állítja össze, hogy az biztosítsa a feladata végrehajtását és nyújtson védelmet az időjárási körülményekkel szemben.
236.2. A hideg vagy meleg, szeles, csapadékos időjárási körülményekhez történő alkalmazkodás során a 90 M gyakorló alapöltözet kiegészíthető
236.2.1. 2008 M gyakorló esővédő kabáttal és polárpulóver kabátbéléssel, hozzá – 90 M gyakorló nyári sapka helyett – 90 M téli gyakorló sapkával, valamint gyakorló kesztyűvel,
236.2.2. 2008 M gyakorló esővédő kabáttal, polárpulóver kabátbélés vagy kabátbélés nélkül,
236.2.3. 2008 M polárpulóverrel kabátbéléssel,
236.2.4. 90 M téli gyakorló kabáttal és kabátbéléssel, hozzá csősállal, valamint – 90 M gyakorló nyári sapka helyett – 90 M téli gyakorló sapkával és gyakorló kesztyűvel,
236.2.5. 90 M gyakorló téli kabáttal bélés nélkül,
236.2.6. 93 M ejtőernyős téli gyakorló kabáttal és kabátbéléssel, hozzá csősállal, valamint gyakorló kesztyűvel,
236.2.7. 93 M ejtőernyős gyakorló téli kabáttal bélés nélkül,
236.2.8. 93 M repülőszerelő téli gyakorló kabáttal és kabátbéléssel, hozzá csősállal, valamint – 93 M repülőszerelő gyakorló nyári sapka helyett – 93 M repülőszerelő téli gyakorló sapkával és gyakorló kesztyűvel,
236.2.9. 93 M ejtőernyős gyakorló téli kabáttal bélés nélkül,
236.2.10. 93 M esővédő kabáttal,
236.2.11. 93 M esővédő nadrággal,
236.2.12. aláöltözetként téli felsővel és alsóval,
236.2.13. 90 M gyakorló nadrág helyett 90 M téli gyakorló nadrággal és nadrágbéléssel,
236.2.14. 93 M ejtőernyős gyakorló nadrág helyett 93 M ejtőernyős téli gyakorló nadrággal és nadrágbéléssel,
236.2.15. 93 M repülőszerelő gyakorló nadrág helyett 93 M repülőszerelő téli gyakorló nadrággal és nadrágbéléssel.
236.3. Meleg időjárás esetén a 90 M általános, a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő gyakorló zubbony és nadrág helyett 2000 M gyakorló zubbony és gyakorló nadrág viselhető.
236.4. A 2000 M gyakorló zubbony viselhető póló nélkül.
236.5. Meleg, napos időjárás esetén a 90 M gyakorló nyári sapka helyett gyakorló kalap viselhető.
236.6. Általános bakancs helyett bármely rendszeresített bakancs – így különösen nyári, tartalékos szolgálati, sivatagi – és gumicsizma is viselhető.
236.7. A 90 M gyakorló zubbony helyett – a gyakorló póló vagy a téli felső fölött – 95 M gyakorló pulóver viselhető a 90 M gyakorló nadrágon kívül.
236.8. A gyakorló zubbonyok minden esetben a gyakorló nadrágba betűrve viselendők.
236.9. A 90 M általános és a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő gyakorló zubbony gyakorló pólón, a 2000 M nyári gyakorló zubbony gyakorló pólón és póló nélkül is kigombolt gallérral viselendő.
236.10. A 2000 M nyári hosszú ujjú gyakorló zubbony ujja felhajtható.
236.11. A 2008 M és 93 M esővédő kabátok zárt vagy nyitott gallérral viselhetők.
236.12. A 90 M téli gyakorló kabát és a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő téli kabát – béléssel és csősállal együtt – nyitott gallérral viselendő.
236.13. A 90 M téli gyakorló kabát és a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő téli kabát – bélés nélkül – nyitott vagy zárt gallérral viselendő.
236.14. A 90 M és a 2000 M általános, valamint a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő gyakorló öltözeten – a IV. Fejezetben részletezettek szerint – a viselésre való jogosultság függvényében
236.14.1. hímzett gyakorló rendfokozati jelzés,
236.14.2. hímzett államjelző,
236.14.3. hímzett név vagy hímzett egyedi személyügyi azonosító szám,
236.14.4. hímzett nemzeti hovatartozást kifejező, színes vagy alacsony láthatóságú pajzs,
236.14.5. gyakorló csapatkarjelzés,
236.14.6. különleges katonai képességet kifejező karfelirat és
236.14.7. gyakorló vezénylő zászlósi jelvény
viselendő.
236.15. Szabadban, épületen kívül –5 °C alatt a téli sapka lehajtva, továbbá a kabát gallérja felhajtva viselhető.
236.16. A 2008 M polárpulóver, illetve a 95 M gyakorló pulóver felső ruhadarabként történő viselése esetén fegyver, málha és egyéb eszköz, felszerelés nem hordható.
236.17. Az állomány a hevederövet a 2008 M gyakorló esővédő kabáton, illetve a 90 M téli gyakorló kabáton csak külön parancsra viseli.
236.18. A honvédelmi szervezetek tényleges állománya a felszerelését a málhaeszközön, a személyi felszerelés részét képező tábori pihentetési eszközeit hátizsákon viseli.
236.19. Az arra jogosult szakállomány gyakorló sapka vagy gyakorló kalap helyett szakmai végzettségének vagy szakbeosztásának megfelelő színű, hímzett vagy fém fegyvernemi vagy szakbeosztási sapkajelvénnyel ellátott barett sapkát viselhet.
236.20. A HM Tábori Rabbinátus állománya a gyakorló kalap, illetőleg a fekete barett sapka helyett a 2000 M nyári gyakorlóöltözet alapanyagából készített, hímzett magyar és héber felirattal ellátott kipát viselhet.
236.21. A fegyvernemi alegység teljes személyi állománya a fegyvernemnek megfelelő színű barett sapkát hord.
236.22. A barett sapka viselésére jogosult szakállomány – téli gyakorló kabát és kabátbélés viselése esetén – a barett sapka helyett téli gyakorló sapkát viselhet.
236.23. A repülőszerelő állomány szakfeladat végrehajtásakor
236.23.1. 2000 M nyári gyakorló öltözetet, 2008 M polárpulóvert, valamint 95 M gyakorló pulóvert felső ruhadarabként nem viselhet,
236.23.2. a vonatkozó munkavédelmi előírások betartása mellett – a 93 M repülőszerelő gyakorló öltözet megkímélése céljából – munkaruhát, overallt, valamint védőlábbelit viselhet figyelemmel a 25. pontban foglaltakra.
236.24. A hadihajós katona
236.24.1. meleg időjárás esetén szakfeladatai végrehajtása, ünnepi felvonulás, díszkíséret alkalmával a gyakorló póló helyett hímzett tépőzáras rendfokozati jelzéssel ellátott matróztrikót visel,
236.24.2. hideg időjárás esetén szakfeladatainak hajón történő végrehajtása során hímzett hadihajós jelvénnyel ellátott kötött fekete sapkát viselhet.
236.25. Speciális feladat végrehajtásakor a gyakorlókesztyű helyett kiegészítő felszerelésként ujjatlan taktikai kesztyű is viselhető.
236.26. A hadiöltözetet viselő állomány a 90 M téli gyakorló nadrágot és nadrágbélést, a taktikai kesztyűt, a könyök- és térdvédőt, valamint a fényvédő szemüveget kiegészítő felszerelésként hordja. A könyökvédő a gyakorló zubbonyon, illetve a térdvédő a gyakorló nadrágon viselendő.
236.27. A katonanőkre a katona férfiakkal azonos előírások vonatkoznak.
236.28. Az önkéntes védelmi tartalékos katona
236.28.1. hevederöv helyett fekete csatos bőrövet visel,
236.28.2. a 2000 M nyári hosszú ujjú gyakorló zubbony helyett 2000 M rövid ujjú nyári gyakorló zubbonyt viselhet,
236.28.3. télen a fűtetlen őrhelyen 96 M téli őrruhát viselhet,
236.28.4. csapadékos időjárás esetén a gyakorló öltözet összes változatához PVC körgallért visel, a PVC körgallér helyett, tépőzáras hímzett beosztásjelzéssel ellátott, esővédő zubbonyt viselhet,
236.28.5. meleg időjárás esetén a 2000 M gyakorló zubbonyt és nadrágot, valamint a 90 M gyakorló zubbonyt és nadrágot is viselheti,
236.28.6. a gyakorló kalap helyett hímzett önkéntes védelmi tartalékos sapkajelvénnyel ellátott fekete barett sapkát vagy 90 M nyári sapkát viselhet,
236.28.7. gyakorló öltözete a szolgálati beosztás ellátása során bilinccsel, bilincstartóval, gumibottal, gumibottartóval, FBŐ jelvénnyel és FBŐ igazolvánnyal egészül ki,
236.28.8. a rendelkezésre állás időszakában, kizárólag a szerződésében meghatározott MH objektumban végzett őrzés-védelmi alapfeladata ellátása során gyakorló öltözetet viselhet, a szolgálati helyre, munkahelyre, valamint az onnan történő közlekedés, utazás alatt, továbbá a szolgálati feladattal nem összefüggő tevékenység során az öltözetet nem viselheti.
236.29. Az önkéntes védelmi tartalékos katonanőkre az önkéntes védelmi tartalékos katona férfiakkal azonos előírások vonatkoznak.

54. A kötött téli kesztyű

237. A kötött téli kesztyű – mind a kihordás alatt lévő 90 M és 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és repülőszerelő, repülőműszaki, mind a 15 M gyakorló öltözetekhez – 2025. december 31-ig viselhető.
1

Az 1. § a 29/2022. (XII. 28.) HM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 4. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

Az 1. melléklet 4. pont 4.1. alpontja a 29/2022. (XII. 28.) HM rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

4

Az 1. melléklet 19. pontja a 42/2023. (XII. 27.) HM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. melléklet 20. pontja a 42/2023. (XII. 27.) HM rendelet 1. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

Az 1. melléklet 54. pont 54.5. alpontja a 42/2023. (XII. 27.) HM rendelet 1. § c) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 1. melléklet 186. pont 186.1. alpontja a 42/2023. (XII. 27.) HM rendelet 1. § d) és e) pontja szerint módosított szöveg.

8

Az 1. melléklet 206. pontja a 42/2023. (XII. 27.) HM rendelet 1. § f) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére