BK ÍH 2022/106.

A törvényszék ítéletével H. E. vádlottat emberölés bűntette [Btk. 160. § (1) bekezdés, (2) bekezdés d) pont] miatt 6 év börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztés-büntetésre, mellékbüntetésként 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, annak megállapítása mellett, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére.

A törvényszék által megállapított tényállás lényege a következő:

A vádlott 2015 óta élt együtt az 1935. évben született édesanyjával, H. L. sértettel, aki a háztartást vezette. A légúti asztmában, magas vérnyomás betegségben és idült oxigénhiányos szívizombántalomban szenvedő 84 éves sértett egészségi állapota 2019 elejétől megromlott, bottal is alig tudott járni. A szellemi hanyatlás jelei is észlelhetőek voltak rajta, ezért nem tudott már főzni és takarítani, amiért a vádlott a sértettet többször tettleg bántalmazta.

A sértettel bizalmi kapcsolatot épített ki szomszédja, F. M., aki a ház körüli munkákban, a bevásárlásban – hozzátartozóival együtt – segítséget nyújtott a sértettnek. A vádlott ezen személyek felhívásai miatt, amely a sértett bántalmazásából adódó sérüléseire vonatkozott, megsértődött, ezért a házba nem engedett be senkit. Miután a sértett önellátásra képtelenné vált, nem tudta rendben tartani sem magát, sem a lakóhelyét, a vádlott pedig nem takarított a házban, lakhelyükön elviselhetetlen higiénés körülmények alakultak ki.

A vádlott a sértettet elszigetelte a külvilágtól, orvoshoz nem vitte, orvost nem hívott hozzá, segítséget sem kért számára.

A sértett állapota 2019 júliusára annyira leromlott, hogy folyamatosan ágyhoz kötötten élt, önellátásra képtelen volt, székletét, vizeletét maga alá ürítette. A vádlott számára felismerhető volt a sértett mozgásképtelensége, ellátatlansága, ennek ellenére a vádlott nem gondoskodott édesanyja tisztán tartásáról, mosdatásáról, őt a fekhelyéről nem mozdította el, ruházatát, ágyneműjét nem cserélte, ezért a sértett rothadó fekhelyen, saját ürülékében feküdt, amely miatt a hátán, az ágyékán, alsó és felső végtagjain felfekvéses elváltozások jelentkeztek és mindkét lábán élősködőkkel, kukacokkal borított sebek keletkeztek. A vádlott a sértett testén kialakult sebeket nem mosta le, nem fertőtlenítette, nem kötözte be és nem intézkedett a sértett gyógykezelése érdekében sem. A házban a bejárati ajtónál, a teraszon nagy mennyiségű szemét és háztartási hulladék halmozódott fel, elviselhetetlenül erős bűz volt. Az előszobában, a konyhában, a szobákban a padozat emberi és állati ürülékkel, vizelettel, fekáliával volt szennyezett, az ágyak vizelettel és fekáliával voltak szennyezettek.

A vádlott 2019. augusztus 2. napján a délelőtti órákban eszméletlen állapotban, fedetlen alsó testtel, félig az ágy alatt, a földön fekve találta a sértettet, akit megpróbált kihúzni az ágy alól, de nem járt eredménnyel. A vádlott a továbbiakban azonban semmit nem tett, az öntudatlan állapotban levő, kommunikációképtelen sértetthez orvost, segítséget nem hívott, őt ellátatlanul az ágy alatt hagyta. A sértett másnap és harmadnap is ugyanabban a pozícióban feküdt, már harmadik napja nem fogyasztott ételt, italt, a vádlott azonban továbbra sem kért segítséget. Ezt követően, 2019. augusztus 5. napján, 11 óra körüli időben a vádlott telefonon felhívta F. M.-et és kérte, hogy küldje át hozzájuk a férjét, mert édesanyja több nappal ezelőtt leesett az ágyról és nem tudja egyedül felemelni. F. M. a 112-es segélyhívó számon bejelentést tett, majd fiát, K. G.-t a sértett lakásához küldte. K. G. a helyszínre érkezve a nyitott ablakon keresztül hallotta a sértett jajveszékelését, majd a vádlottat, amint a sértettre rákiabált, hogy maradjon csöndben. K. G. kiabálására a vádlott csak akkor lépett a nyitott ablakhoz, amikor a vádlottat azzal fenyegette, hogy mentőket és rendőröket hív. A vádlott még ekkor is felszólította K. G.-t, hogy ne hívjon mentőt, orvost, mert rendetlenség van nála. Ennek ellenére K. G. bejelentést tett a mentőkhöz és a rendőrséghez. A rendőrök a helyszínre kiérve segítségnyújtás céljából behatoltak a házba és a sértettet – a vádlottal közösen használt szobában – magatehetetlen állapotban, többnapos ételmaradékban és szemétben, a padozaton fekve találták úgy, hogy a sértett lemeztelenített alsó teste az ágy alatt volt.

A helyszínre 11 óra 15 perckor érkező mentőszolgálat az alultáplált, lesoványodott sértettet az ágy alól kihúzta, mikor láthatóvá vált, hogy arca és teste fekáliával szennyezett, mindkét lábfeje sérült, bal lábfejének ujjperceit kukacok megették, a bal lábfején a nagy lábujja maradt épen, a jobb lábfejének nagy lábujja alatt is kukacos rothadás volt látható. A mentőszolgálat a sértettet a helyszínen ellátta, majd kórházba szállította, ahol kukacokkal borított bal láb I–V. ujját és a jobb láb I–III. ujj csonkjait, a sérült szöveteket eltávolították. Az alkalmazott szakszerű orvosi kezelés mellett a sértett állapota nem javult, nem volt kontaktusba vonható, tudatzavara mélyült és 2019. augusztus 7. napján elhalálozott. A sértettnél keringési eredetű agyvelőbántalom, az agyállomány pangásos bővérűsége, idült mellhártyagyulladás, a mellüregben savós folyadék, tüdőtágulat, tüdővizenyő és tüdőgyulladás, idült oxigénhiányos szívizombántalom, általános és koszorúverőér-elkeményedés, a máj szerecsendió rajzolata, keringési eredetű vesebántalom, idült vesemedence-gyulladás és tömlős veseelfajulás, valamint pangásosan bővérű belszervek alakultak ki. A sértett – az ellátatlanság és a rossz higiénés körülmények miatt – a hátán a bal lapockán, a gerinc háti szakaszának felső részén, a bal oldali lapockacsúcs térségében, mindkét farpofán, mindkét alsó végtagon, mindkét sarkon a felfekvés folytán a bőr beszáradt, a lábujjai elüszkösödtek, elrothadtak. A sértettnél az alsó végtagok üszkösödése és a csontvelőgyulladás néhány hét alatt az érelmeszedés talaján alakult ki, azonban az üszkösödés súlyosságának alakulásában a nem megfelelő higiénés körülmények szerepet játszottak. A sértett halálának oka a sokszervi elégtelenség volt, amelyhez a csontvelőgyulladás talaján kialakuló vérmérgezéses állapot (szepszis) vezetett. A sértett halála alapjául sorsszerű betegségei és annak következményei szolgáltak. A gondozás és az időben történő orvoshoz fordulás elmulasztása a kórfolyamat kedvező alakulásának lehetőségét jelentősen csökkentette. Az üszkösödés kezdetekor időben történő orvoshoz fordulás esetén a sértett életének megmentésére reális esély kínálkozott volna, azonban az idő múlásával a gyógyulás lehetősége és a sértett életben maradásának esélye fokozatosan csökkent. A sértett betegsége a kórházi felvételkor már olyan előrehaladott állapotban volt, hogy életének megmentésére esély nem kínálkozott. A sértettnél a mintegy egy hónapig tartó higiénés és egészségügyi ellátatlanság – különösen a 2019. augusztus 2. napja és 2019. augusztus 5. napja közötti időszakban – az átlagosat lényegesen meghaladó lelki és testi szenvedéssel járt.

A törvényszék ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére, súlyosítás érdekében, a bűncselekmény minősítésének megváltoztatása, hosszabb tartamú, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés-büntetés és hosszabb tartamú közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést, míg a terhelt és védője enyhítés érdekében terjesztett elő jogorvoslati kérelmet.

A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést helyes indokaira tekintettel fenntartva, a védelmi jogorvoslati kérelmeket alaptalannak ítélte.

Az ügyészi álláspont szerint az elsőfokú bíróság a perrendszerűen lefolytatott bizonyítási eljárás alapján állapította meg a tényállást, az indokolási kötelezettségének is mindenben eleget tett.

Megalapozott tényállás alapján a büntetőjogi felelősségre vont következtetés is alapos, a bűncselekmény elsőfokú minősítésével azonban csak részben értett egyet.

A másodfokú ügyészi értékelés szerint a vádlott mulasztásban megnyilvánuló ölési cselekményétől függetlenül a sorsszerű megbetegedései miatt került a sértett védekezésre képtelen állapotba, a terhelt azonban teljesen elszigetelte a sértettet a külvilágtól, aki emiatt segítségre, gondozásra, ellátásra senkitől sem számíthatott, egészségi állapota, életben maradása kizárólag a vádlott magatartásán múlott. Az ismert körülmények között a terhelt egy hosszan tartó ölési folyamat áldozatává vált, amelynek során elhúzódó testi gyötrelmeket és lelki szenvedést élt át, amelyet a vádlott tudata is átfogott, a fentiekkel kapcsolatos magatartása az átlagot meghaladó embertelenségéről, mélyen elvetendő erkölcsi érzületéről tanúskodik.

Fentiek szerint az ügyészi érvelés két minősítő körülmény megállapíthatóságát aggálytalannak ítélte, rámutatva arra is, hogy az állandósult ítélkezési gyakorlat az ilyen módon megvalósított cselekményeket védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetettként is minősíti. Ezért a vádlott terhére rótt cselekmény Btk. 160. § (1) bekezdése és (2) bekezdés d) és j) pontjai szerint minősítését, a vádlottal szemben hosszabb tartamú, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés-büntetés, és hosszabb tartamú közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazását, egyebekben pedig az ítélet jogi indokolásának kiegészítését és a büntetéskiszabási körülmények pontosítását követően az elsőfokú határozat helybenhagyását indítványozta.

A védő enyhítésre irányuló fellebbezésének írásbeli indokolásában rámutatott arra, hogy a törvényszék a büntetés kiszabása során nem vette kellő nyomatékkal figyelembe azt, hogy védence több súlyos testi betegségben szenved, súlyos fokban mozgáskorlátozott és az igazságügyi elmeorvos szakértő véleménye szerint súlyos rekurrens depresszióban szenved, mely utóbbi miatt gyógyszeres terápiában részesül. Mindezen körülmények miatt édesanyja állapotának romlását helyesen nem tudta megítélni.

A vádlott írásbeli beadványában egészségi állapotát részletezte, valamint rámutatott arra, hogy a tanúk nem a valóságot adták elő. Édesanyja nem volt fekvőbeteg, a tisztálkodás nehézségekbe ütközött ugyan, segítséget azonban nem tudott kérni, mivel a távolabb élő rokonai meghaltak.

Az ítélőtábla az előterjesztett ellentétes irányú fellebbezések tartalmára figyelemmel a fellebbezésekkel sérelmezett elsőfokú ítéletet a Be. 590. § (1) és (2) bekezdései alkalmazásával teljeskörűen felülbírálta.

A másodfokú felülvizsgálat során az ítélőtábla nem észlelt olyan megalapozatlansági okot, illetőleg perrendi szabálysértést, amely az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatát megakadályozta volna. A széles körben és minden szükséges vonatkozásban beszerzett bizonyítékhalmaz tárgyalás anyagává tételére az eljárás során perrendszerűen került sor, az eljárt bíróság alapos tevékenysége folytán minden olyan bizonyíték a tárgyalás részévé vált, amely a tényállás megalapozott megállapításához szükséges volt, a törvényszék az irányadó történeti tényállást teljes egészében felderítette, s azt egészében helyénvaló módon állapította meg.

Helytálló bizonyítékértékelése eredményeként az elsőfokú bíróság okszerűen állapította meg, hogy a terhelt a nyomozás során egyes részleteiben feltáró jellegű, minden lényeges körülményre kiterjedő, lényegében ténybeli beismerő vallomást terjesztett elő a törvényes eljárás szabályainak megfelelő rendben. Ennek alapján aggálytalanul megállapítható, hogy a terhére rótt cselekmény elkövetésének körülményeivel, okaival, módjával összefüggésben, megfelelő részletességgel, tiszta tudatállapotban, térben és időben kellően orientáltan, az összes releváns körülmény ismeretében tette meg nyomozati vallomásait. Ezen beismerő nyilatkozataiban olyan részleteket is feltárt, amelyek a nyomozás akkori állása szerint nem voltak ismertek, több érdemi körülményről a nyomozóhatóság is elsőként a gyanúsítotti ténybeli elismerésből szerzett értesülést.

A fenti előadásaival ellentétes utólagos védekezése, így a tárgyalási szakban és a fellebbviteli eljárásban hangoztatott, és tényszerűen alá nem támasztható kifogásai értelemszerűen nem foghatnak helyt, a vádlott utólagos tagadásával szemben az elsőfokon eljárt bíróság okszerűen alapította az ítéleti tényállást a sértett kórházba szállításának napján felvett, az elkövetéshez időben legközelebb eső gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyv tartalmára.

A terhelttől származtatható, illetőleg a vele kapcsolatos bizonyításon túlmenően a törvényszék perrendszerűen folytatta le a bizonyítási eljárás további szükséges részcselekményeit, így részint kihallgatások, részint ismertetések útján a tárgyalás anyagává tette valamennyi releváns tanúvallomás tartalmát. A tanúk által szolgáltatott bizonyítékok az egyéb forrásból rendelkezésre álló bizonyítási anyaggal is alátámasztást nyertek. A lefolytatott szakértői vizsgálatok is egyértelmű, aggály nélküli bizonyítékokat szolgáltattak és helytállóan minősítette az elsőfokú bíróság a megállapított tényállást megalapozó bizonyítéknak az eljáró nyomozóhatóság által a helyszíni rendőri intézkedésről készített feljegyzés tartalmát a sértett feltalálási helyzetével, és az ezzel kapcsolatos valamennyi érdemi körülménnyel összefüggésben, továbbá a sértett kórházba szállítását követően az elkövetési helyszín megtekintéséről készített rendőri feljegyzést, amellyel kapcsolatosan készített fényképfelvételek a feljegyzés tartalmát mindenben alátámasztották.

Releváns tényállási elemekre vonatkozóan az elsőfokú bíróság mérlegelése valamennyi bizonyítékra kiterjedt, ezeket a törvényszék körültekintően elemezte, és a kötelezettségeinek magas szakmai színvonalon eleget téve a szükséges részletességgel meg is indokolta.

A fentiekhez képest a terheltnek és védőjének a fellebbviteli eljárás során előterjesztett és az utólagos védekezést megismétlő érvelése a helyesen rögzített, majd megfelelő logika alapján helyénvaló módon értékelt bizonyítékok felülmérlegelésére irányult, amelyre azonban a Be. 593. § (2) bekezdésében megfogalmazott tilalom folytán a másodfokú eljárásban a megalapozottan megállapított tényállás mellett nem kerülhetett sor.

A törvényszék által megállapított tényállás ilyen módon összhangban áll az okszerűen mérlegelt bizonyítékokkal, az helyesbítésre és kiegészítésre sem szorul, a fentiek szerint megállapított tényállás tehát irányadó volt a másodfokú eljárás során is, az ítélőtábla megalapozatlanság hiányában a Be. 591. § (1) bekezdése értelmében ítéletét az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapította.

A megalapozott tényállásból a törvényszék okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségének fennálltára, a bűncselekmény minősítésével összefüggésben azonban az ítélőtábla nem osztotta maradéktalanul az elsőbírói jogi álláspontot.

A másodfokú bíróság is egyetértett azzal, hogy jelen esetben a vádlott magatartásától függetlenül indult meg a halálhoz vezető okfolyamat, amelynek egyes állomásait, azoknak jellegét a vádlott is felismerte, ugyanakkor az annak elhárítására vonatkozó speciális kötelezettségeinek teljesítését tudatosan elmulasztotta, annak ellenére, hogy az adott helyzetben a halálos eredmény még reálisan elhárítható volt.

A vádlott tudata átfogta, hogy a sértett hetekkel a halálát megelőzően önellátásra képtelenné vált, nagymértékű mozgáskorlátozottsága okán külső segítség hiányában székletét, vizeletét maga alá ürítette, a halálát megelőző három napban a legfontosabb életfunkcióit sem gyakorolta, ételt, folyadékot nem fogyasztott, az ágy alá becsúszva, változatlan testhelyzetben feküdt, kontaktusba egyáltalán nem volt vonható. Mindezek alapján a vádlott számára felismerhető volt, hogy az alapvető életfunkciók gyakorlásának hiánya a sértett közeli időpontban bekövetkező halálához vezet, amelyet kizárólag az orvosi beavatkozás, illetőleg a kórházi ellátás képes megakadályozni. A halálos következmény előrelátása ellenére a terhelt a jóvátehetetlen eredmény elhárítása érdekében semmit nem tett, a halálos következmény bekövetkezésébe belenyugodott.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény jogi minősítése a tekintetben azonban hiányos, hogy a vádlott cselekménye nem kizárólag különös kegyetlenséggel, hanem a Btk. 160. § (2) bekezdés j) pontja szerint szabályozott védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetettként is minősül. A sértett a mulasztásban megnyilvánuló, emberölés bűntettét megvalósító terhelti magatartást megelőzően, attól függetlenül sem tudta önmagát semmilyen szinten ellátni, és a terhelt az utolsó hetekben olyan körülményeket alakított ki, amelyben a sértett kizárólag a vádlottól számíthatott volna bárminemű ellátásra, illetőleg segítségre. A sértett magatehetetlen, védekezésre képtelen állapota nem a terhelti magatartással összefüggésben következett be, hanem a sorsszerű megbetegedéseivel összefüggésben már hosszabb ideje fennállt, egészségi állapota már 2019 elején megromlott, bottal is kifejezetten nehezen járt, a szellemi hanyatlás jelei voltak érzékelhetőek rajta. Előbb önellátásra képtelenné, majd 2019 júliusára ágyhoz is kötötté vált. Az ügyészi állásponttal összhangban, a másodfokú bíróság is akként értékelte a fennálló körülményeket, hogy a sértett védekezésre képtelensége okán önmentésre is képtelen volt, a terhelt által kialakított élethelyzetben ki volt szolgáltatva a vádlottnak, s már a halálhoz vezető okfolyamat megindulását megelőzően sem volt olyan képességek birtokában, hogy saját magát táplálja, tisztán tartsa, a külvilágtól hathatós segítséget kérjen.

Tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor a védekezésre képtelen személy sérelmére történő elkövetést mint minősítő körülményt kifejezetten az elkövetői magatartás vizsgálatához kapcsolta, és azt nem a sértett állapotával összefüggésben tette elemzésének tárgyává.

Az elsőbírói okfejtés szerint az ugyan nem vitatható, hogy a sértett megállapított tényállásban is részletezett helyzetében és állapotában kétségtelenül védekezésre képtelen személy volt, a védekezés azonban immanens módon támadást feltételez, a védekezésre való képesség tehát kizárólag támadás, aktív magatartás formájában megvalósuló tevékenység esetén értelmezhető. A törvényszék logikájának elfogadása esetén is kellő alappal vethető fel azonban, hogy ténylegesen a terhelt által is felismerten az emberi élet fennmaradása elleni magatartása során a vádlott által magára hagyott, és a vádlottnak teljes mértékben kiszolgáltatott sértett egy hosszan tartó ölési folyamat áldozatává vált. Nem utolsósorban annak eredményeként, hogy a vádlott aktív magatartásával tudatosan és eredményesen izolálta édesanyját a külvilágtól, megfosztva őt a külvilágtól érkező segítség legelemibb lehetőségétől is.

Mindemellett az elsőfokú bíróság fenti gondolatmenetével ellentétben az ítélőtábla arra a következtetésre jutott, hogy adott körülmények között a vádlott általi elkövetés a védekezésre képtelen sérelmére elkövetettként történő minősítés valamennyi törvényi előfeltételét kimerítette. A bizonyos vonatkozásokban célzatosan tudatos, összességében eshetőleges szándékkal megvalósított vádlotti magatartás a halálhoz vezető okfolyamatot kiváltó okokra ráépülve együttesen, összhatásában vezetett a jóvátehetetlen következmény kialakulásához. Így a sértett aktuális állapotához kapcsolódóan vizsgálandó a védekezésre képtelenség fennállta, ami miatt az ilyen helyzetben lévő sértett sérelmére történtő elkövetés esetén további minősítő körülmény megállapítása indokolt.

A különös kegyetlenséggel történt elkövetés megállapításával összefüggő első bírói érveléssel a maga részéről az ítélőtábla is mindenben egyetértett.

Utóbbiakkal összefüggésben az állandósult ítélkezési gyakorlat is akként foglal állást, hogy helytálló az emberölés bűntettének különös kegyetlenséggel, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetettként minősítése abban az esetben, amikor a sértett vonatkozásában a halálos eredményhez vezető okfolyamatot nem a terhelt magatartása indította el, hanem tőle független folyamatok útján alakul ki egy magatehetetlen állapot, amelyet a terhelt mulasztásban megnyilvánuló magatartása, az ápolás, gondozás, segítségkérés hiánya felgyorsít. Érdemben azonos, illetőleg hasonló élethelyzetek mellett a Kúria ezzel kapcsolatos gyakorlata megállapította a védekezésre képtelen személy sérelmére történt elkövetést (Kúria Bfv.II.62/2020/6. szám, Bfv.I.903/2013/5. számú döntések).

Utóbbiak alapján a másodfokú bíróság a terhelt cselekményét a Btk. 160. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés d) és j) pontja szerint is minősülő, különös kegyetlenséggel védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének minősítette.

A büntetéskiszabás másodfokú felülbírálata során az ítélőtábla is figyelemmel volt az elsőfokú bíróság által helytállóan számba vett és értékelt enyhítő és súlyosító körülményekre, az e körben elvégzett első bírói értékelő tevékenység azonban több vonatkozásban is korrekcióra szorul.

Nyomatékos súlyosító körülményként szükséges értékelni a terhelt által megvalósított élet elleni bűncselekmény különös kegyetlenséget megalapozó, illetőleg a védekezésre képtelen személy sérelmére történt elkövetés kétszeres minősülését, amelynek megállapítása már önmagában indokolatlanná teszi a büntetés enyhítő szakasz alkalmazásával történtő kiszabását. Nem vitatható, hogy a vádlottat terhelő gondozási kötelezettség fennálltát a gyermek-szülő kapcsolat alapozta meg jelen esetben is, az állandósult bírói gyakorlat szerint azonban nem ütközik a kétszeres értékelés tilalmába ilyen esetben sem a közeli hozzátartozó sérelmére történő elkövetés értékelése, jelentős súllyal esik a vádlott terhére az a körülmény, hogy magatartását édesanyjának a sérelmére követte el, aki egész életében – ameddig csak a fizikai és mentális állapota azt lehetővé tette – őt ellátta, kiszolgálta és támogatta.

Az elsőbírói érveléssel szemben az egységes ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a terhelt büntetlen előélete az ilyen típusú, kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény megvalósítása mellett értékelhető, számottevő enyhítő nyomatékkal nem jelentkezik, enyhítő körülményként történő gyakorlati értékelésére nem kerülhet sor.

Az orvosi dokumentációban részletezett különböző betegségei fennállta, a terhelt esetében kimutatható személyiségzavar, torzult személyiségstruktúra végső soron nem akadályozta és nem is korlátozta a jogi és erkölcsi elvárásokkal is alapvetően szembemenő magatartásának következményei felismerésében, többek között ez a felismerés volt az egyik indoka annak, hogy anyját a külvilágtól teljesen elszigetelte, senkit nem engedett be magukhoz, annak elvi lehetőségét is felszámolva, hogy az édesanyján bárki más hathatósan segíteni tudjon. A vádlott fizikai és mentális állapotával kapcsolatos fenti körülmények – a korábban már kifejtetteken túlmenően – tehát összességében sem teszik indokolttá az enyhítő szakasz alkalmazását.

A terhelt magatartásával összefüggésben megállapított eshetőleges szándék sem nyerhetett értékelést az enyhítő körülmények sorában, arra is figyelemmel, hogy a vádlotti magatartást az édesanyja elszigetelésére irányuló tudatos tevékenységére tekintettel az eshetőleges és az egyenes szándék határán álló elkövetői akarat jellemzi.

Figyelemmel pedig arra, hogy a büntetés kiszabásánál irányadó körülményekre tekintettel a kiszabott büntetés eggyel enyhébb fokozatban történő végrehajtásának törvényi feltételei sem álltak fenn a fentiek szerint, a másodfokú bíróság az elsőfokon kiszabott büntetést valamennyi releváns bűnösségi és büntetéskiszabási körülmény együttes értékelése mellett az irányadó 10-től 20 évig terjedő büntetési tételkeretben a középmértéknek megfelelő tartamú, 15 évi, a Btk. 37. § (3) bekezdés a) pont ad) alpontjának I. fordulata értelmében fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre súlyosította.

Miután a törvényszék által elsőfokon alkalmazott szankciórendszer összességében sem volt elégséges a büntetési célok eléréséhez, s az nem minősíthető arányosnak az elkövetett cselekmény tárgyi súlyával, a terhelt alanyi bűnösségének fokával, illetőleg a személyisége társadalomra veszélyességének egyes vonatkozásokban kiemelkedő mértékével, szükségesnek mutatkozott a kiszabott szabadságvesztés tartamának a középmértékhez történő súlyosítása, és ilyen módon tettarányos büntetés kiszabása, illetőleg a közügyektől eltiltás tartamának 10 évre történő felemelése.

A fentiekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 606. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazásával a terhelt által megvalósított bűncselekmény minősítése, a kiszabott büntetés és mellékbüntetés tartama és végrehajtási fokozata vonatkozásában megváltoztatta, az elsőfokú ítélet további rendelkezéseit pedig – amelyek törvényesek és megalapozottak – a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.