BK ÍH 2022/107.

A perújítás megengedhetőségének vizsgálatából nincs kizárva az a bíró, aki az alapügyben a kényszerintézkedés elrendelésének kérdésében eljárt, de az ügydöntő határozat meghozatalában nem vett részt [Be. 14. § (3) bekezdés e) pont, (8) bekezdés; 1998. évi XIX. törvény 21. § (3) bekezdés a) pont].

A törvényszék végzésével H. S. elítélt által előterjesztett, a Be. 637. § (1) bekezdés a) pontjának aa) alpontjában foglaltaknak megfeleltethető perújítási okra alapított perújítási indítványt elutasította.

A végzés ellen az indítványt előterjesztő elítélt nyújtott be jogorvoslatot kézbesítési íven, indokainak előadása nélkül.

A fellebbviteli főügyészség átiratában a végzés hatályon kívül helyezésére és a törvényszék új eljárásra utasítására tett indítványt, tekintettel arra, hogy a perújítás megengedhetősége kérdésében eljáró tanács valamennyi tagja korábban, az alapügyben hozott kényszerintézkedésről szóló határozatok felülbírálatában részt vett. Álláspontja szerint a kényszerintézkedés szorosan összefüggött a jelenlegi perújítás tárgyát képező rablás bűntettével kapcsolatos bírói döntéssel, és bár az eljárt bírók nem a rendkívüli jogorvoslattal támadott ügydöntő határozat meghozatalában vettek részt, de azzal összefüggő olyan határozat hozatalában működtek közre, amelyet a rendkívüli jogorvoslati indítvány érint.

A fellebbviteli főügyészségi átiratra észrevétel nem érkezett.

Az ítélőtábla a Be. 645. § (4) bekezdése alapján a törvényszék végzése elleni fellebbezést tanácsülésen bírálta el.

A fellebbezés nem alapos.

Az ítélőtábla a felülbírálat során a fellebbviteli főügyészségi indítványban írtak alapján elsőként azt vizsgálta, hogy eljárási szabálysértéssel hozta-e meg a végzését a perújítás megengedhetősége kérdésében elsőfokon döntő törvényszék.

A Be. 14. § (3) bekezdés e) pontja értelmében az egyszerűsített felülvizsgálati eljárást kivéve, a rendkívüli jogorvoslati eljárásból ki van zárva az a bíró, aki a rendkívüli jogorvoslattal megtámadott határozat meghozatalában részt vett.

A fenti törvényhelyen említett megtámadott határozat értelemszerűen az alapeljárás jogerős, vádról rendelkező ügydöntő határozatára vonatkozik, hiszen a rendkívüli jogorvoslat ezt támadja. A sérelmezett végzést meghozó bírák akkor nem járhattak volna el, ha az alapügy első- vagy másodfokú ügydöntő határozatának meghozatalában vettek volna részt. Mivel ilyen kizáró körülmény esetükben nem állt fenn, a törvényszék a perújítás megengedhetőségéről az eljárási szabályok megtartásával hozta meg döntését.

Nem foghatott helyt a hatályon kívül helyezés iránti indítvány azért sem, mert a Be. 14. § (8) bekezdése szerint az e) pont esetén nem kizárási ok, ha az alapügyben a bíró olyan határozat meghozatalában vett részt, amelyet a rendkívüli jogorvoslati indítvány nem érint. Az alapeljárásban a kényszerintézkedésekről szóló döntések felülbírálata során hozott határozatokat a perújítási indítvány nem érinti, így a Be. 14. § (8) bekezdéséből kifolyólag nem kizártak a perújítás megengedhetőségében való döntésből azon bírók, akik korábban a letartóztatásra vonatkozó végzések meghozatalában részt vettek.

Az ügyészség által hivatkozott alkotmánybírósági határozat a tárgybeli ügytől eltérő eljárásjogi kérdést vizsgált. Az Alkotmánybíróság a 21/2016. (XI. 30.) AB határozatában a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: régi Be.) 21. § (3) bekezdés a) pontjáról foglalt állást, melynek az alkotmánybírósági határozat meghozatalakor hatályos szövege úgy fogalmazott, hogy a bíróság további eljárásából ki van zárva, aki az ügyben nyomozási bíróként járt el. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben a Kúria ítélkező tanácsának egyik tagja a nyomozási bíró előzetes letartóztatásról szóló döntését felülvizsgáló másodfokú tanács elnöke volt. A vizsgált eljárásjogi probléma abból fakadt, hogy a kényszerintézkedést felülbíráló másodfokú tanács tagjai nem a törvényszék elnöke által kijelölt nyomozási bírók, így szűken értelmezve rájuk a régi Be. 21. § (3) bekezdés a) pontja nem vonatkozott.

Ennek kapcsán mondta ki az Alkotmánybíróság azt az alkotmányos követelményt, hogy a büntetőügy további elintézésében ne vegyen részt olyan bíró, aki az eljárás bármely korábbi szakaszában, így akár a nyomozás során bíróként járt el.

A jogalkotó az alkotmánybírósági határozatnak megfelelően az említett szabályozást 2017. április 19. napjával módosította, innentől kezdve a régi Be. – a hatályos Be. 14. § (3) bekezdés a) pontjával egyezően – akként rendelkezett, hogy a vádemelést követően a bíróság további eljárásából ki van zárva, aki az ügyben a vádemelés előtt nyomozási bíróként vagy a nyomozási bíró határozata elleni fellebbezés tárgyában eljárt.

A Be. jelenleg hatályos szabályai szerint a fentebb kifejtettek alapján a vádemelést követően a bíróság további eljárásából (így a rendkívüli jogorvoslati eljárásokból is) az a bíró van kizárva, aki a vádemelés előtt a nyomozási bíró határozata elleni fellebbezés tárgyában eljárt. Tekintettel arra, hogy jelen esetben a perújítás megengedhetőségéről döntő bírói tanács egyik tagja sem járt el a nyomozási bíró határozata elleni fellebbezés tárgyában, és a perújítással támadott határozat meghozatalában sem vettek részt, kizártságuk nem állt fenn.

A törvényszék tehát az eljárási szabályoknak megfelelően hozta meg határozatát.

Az ítélőtábla ezt követően vizsgálta az elsőfokú végzés megalapozottságát.

Ennek során megállapította, hogy a törvényszék az ügy előzményi adatainak pontos és részletes rögzítését követően, következetes indokolással ellátva, törvényesen döntött a perújítási indítvány elutasításáról. Az elsőfokú bíróság érveivel az ítélőtábla mindenben egyetértett.

Helytállóan állapította meg a törvényszék, hogy az alapügyben eljárt járásbíróság körültekintően foglalkozott a perújítási indítványban újból vitássá tett kamerafelvételek értékelésével. Osztotta az ítélőtábla a támadott végzésben írtakat a tekintetben is, hogy H. S. elítélt nem hivatkozott a Be. 637. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának megfelelő új bizonyítékra, kizárólag az eljárt bíróságok bizonyítékmérlegelő tevékenységét támadta, amikor a kamerafelvételek számára kedvezőbb értékelését kérte. Szintén a bíróság bizonyítékértékelését támadta a terhelt védője által a megyei főügyészségi indítványra tett észrevétel, miszerint a sértett vallomása ellentmondásos és nem tekinthető aggálymentesnek, ezért az nem alapozhatta volna meg a bűncselekmény rablás bűntettének történő minősítését, azt a bíróságnak nem kellett volna elfogadnia.

Az alapügyben már értékelt, és a perújítási kérelemben újból hivatkozott bizonyíték nem új bizonyíték, mivel ilyen esetben a perújítási kérelem az alapügyben eljárt bíróságnak a bizonyítékokat értékelő tevékenysége ellen irányul, melyre a perújítás nem alapozható (BH 2001.163.). A következetes bírói gyakorlat szerint tehát perújítási indítvány nem alapozható a bizonyítékoknak az alapügyben hozott ítéletben foglaltaktól eltérő értékelésére (BH 2006.387.).

Mindezekből fakadóan az elítélt fellebbezése eredményre nem vezethetett, ezért az ítélőtábla a törvényszék végzését a Be. 645. § (5) bekezdésére figyelemmel alkalmazandó Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.