• Tartalom

BK ÍH 2022/113.

BK ÍH 2022/113.

2022.12.01.
A perújítási indítvány visszavonása esetén alakszerű határozat meghozatala nem szükséges. A perújítási eljárásban felmerült bűnügyi költségről azonban ilyenkor is rendelkezni szükséges [Be. 640. § (1), (3) bekezdés].
A törvényszék a Be. 671. § 15. pontján alapuló egyszerűsített felülvizsgálati eljárást folytatott le B. S. terhelt ügyében, melyben kötelezte a terheltet a perújítási eljárás során felmerült – a kirendelt védő díjából adódó – 22 200 forint bűnügyi költség megfizetésére.
A végzést az ügyész tudomásul vette, a védő – mivel a védői díj a díjjegyzéknek megfelelően került megállapításra – a jogorvoslati jogáról már kérelmében lemondott, az ellen a terhelt nyújtott be fellebbezést kézbesítési íven, indokainak előadása nélkül.
A fellebbviteli főügyészség átiratában a bejelentett fellebbezést alaposnak tartotta, álláspontja szerint a végzés az egyszerűsített felülvizsgálat eljárási szabályainak megsértésével született. Kifejtette, hogy a perújítási eljárás megszűnése 2021. november 3. napjához köthető (bár erről formailag nem rendelkezett a törvényszék), és a terheltre hátrányos döntés a Be. szerint innentől számítva hat hónapon belül hozható. Mivel a törvényszék a támadott végzést ezt követően hozta meg, indítványozta az egyszerűsített felülvizsgálati eljárás megszüntetését és a végzés megváltoztatását oly módon, hogy a felmerült bűnügyi költséget az állam viseli.
A fellebbviteli főügyészségi indítványra észrevétel nem érkezett.
A terhelt fellebbezését kiegészítette, előadva, hogy jövedelemmel nem rendelkezik, ezért a bűnügyi költséget kifizetni nem tudja. Erre tekintettel kérte annak elengedését és az eljárás megszüntetését. A fellebbviteli főügyészség – a terhelti beadvány tartalmával egyezően – átiratában megerősítette korábbi álláspontját, miszerint az eljárás 2021. november 3. napjához köthető megszűnésétől számított, az egyszerűsített felülvizsgálathoz fűződő hat hónapos határidő eltelt, ezért a bűnügyi költséget az államnak kell viselnie.
Az ítélőtábla a törvényszék végzése elleni fellebbezést tanácsülésen, a Be. 645. § (4) bekezdése alapján bírálta el.
A terhelti fellebbezés alaptalan.
A felülbírálat során az ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék érdemben helytállóan döntött, ugyanakkor az eljárási szabályok helytelen megjelölésével folytatta le eljárását. Végzésnek indokolása az alábbiak szerint igényelt kiegészítést és helyesbítést:
A B. S. elítélt által indított perújítási eljárásban a terhelt kirendelt védőjének költsége merült fel, melyet az általa 2021. október 22. napján érkeztetett – a perújítási indítványt visszavonó – észrevétellel együtt becsatolt díjjegyzékkel igazolt. A törvényszék 2021. november 3. napján értesítette a megyei főügyészséget arról, hogy az elítélt és védője visszavonta indítványát, majd az iratokat visszaküldte a járásbíróságnak, azonban a perújítási eljárás során felmerült védői díjról mint bűnügyi költségről nem határozott.
Ezt követően a védő 2022. augusztus 24. napján érkezett beadványában kért tájékoztatást a perújítási kérelem tárgyában meghozott döntésről és kérte a védői díjának megállapítását.
Ezen előzmények után folytatta le a törvényszék a rendkívüli jogorvoslati eljárást.
Elöljáróban az ítélőtábla megjegyzi, hogy helyesen járt el a törvényszék, amikor a perújítási indítvány visszavonására tekintettel alakszerű, perújítási eljárás megszüntetéséről rendelkező végzést nem hozott, hanem csak tájékoztatta a megyei főügyészséget az indítvány visszavonásáról. A perújítási indítvány visszavonása esetén a perújítási eljárás megszüntetéséről külön határozatot nem szükséges hozni. (Büntetőeljárás jog. Kommentár a gyakorlat számára. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2021. Harmadik kiadás, II. kötet 1316. oldal).
Az ítélőtábla mindazonáltal rámutat arra, hogy ebben az esetben is szükséges végzéssel rendelkezni a bűnügyi költségről. A Be. 640. § (3) bekezdése ugyanis kimondja, hogy a perújítási indítvány visszavonása esetén a felmerült bűnügyi költség megfizetésére az indítványozót kell kötelezni. Ha a perújítási indítványt az ügyészség vonta vissza, a bűnügyi költséget az állam viseli.
Jelen ügyben a perújítási indítványt az indítványozó terhelt vonta vissza, így az idézett törvényhely alapján a törvényszék kifogástalanul döntött akkor, amikor B. S. elítéltet a felmerült bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.
Tévesen értelmezte viszont az elsőfokú bíróság a fennálló eljárásjogi helyzetet, amikor határozatát a Be. XCIV. Fejezetében szereplő egyszerűsített felülvizsgálat szabályai szerint folytatta le, hiszen végzését a perújítási eljárás keretében, a Be. 640. § (3) bekezdése alapján kellett meghoznia. Tárgybeli esetben az egyszerűsített felülvizsgálat szabályainak alkalmazása fel sem merülhetett, tekintve, hogy egyrészről nem volt olyan (alakszerű) végleges határozat, amelyben a bűnügyi költségről a bíróság a törvény kötelező rendelkezése ellenére nem rendelkezett, másrészről az eljárási törvény a perújításnál külön rendelkezést tartalmaz a bűnügyi költségre nézve, melynek alkalmazása így elsőbbséget élvez.
Ezért volt szükséges a támadott végzés bevezető részének helyesbítése és az indokolás kiegészítése amellett, hogy ez a döntés irányát és tartalmát érdemben nem érintette.
Mindezek alapján a védelmi fellebbezés eredményre nem vezethetett, ezért az ítélőtábla a törvényszék egyébként törvényes végzését, az eljárási szabályok megjelölésének pontosításával a Be. 645. § (5) bekezdésére figyelemmel alkalmazandó Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Bpkf.II.574/2022/7.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére