PK ÍH 2022/117.

Az alperes, mint eladó és a felperes, mint vevő között 2020. augusztus 31. napján két szállítási szerződés jött létre POC20-00967 számon ( a továbbiakban első szerződés) és POC20-00968 számon (a továbbiakban második szerződés) amelyekben az alperes 5000-5000 tonna Magyarországon 2020. évben termelt takarmánykukorica szállítását vállalta a felperes részére az első szerződésben 2020. október 1. és 2020. október 31. napjai közötti teljesítési határidővel nettó 47 200 Ft/tonna vételáron, míg a második szerződésben 2020. november 1. és 2020. november 30. napjai közötti teljesítési határidővel nettó 47 550 Ft/tonna vételáron.

A szerződések 8. pontja szerint, amennyiben az alperes a vállalt mennyiséget teljes egészében nem szállítja le, a felperes felhívására a teljesítés helyett kötbért köteles fizetni, melynek mértéke megegyezik a nem teljesített mennyiség bruttó összértékének 20%-ával. A kötbér megfizetése mentesíti az alperest a további szállítási kötelezettség alól. A szerződések 9. pontjában rögzítésre került, hogy a szerződést a felek kifejezetten nem minősítik a Ptk. 6:232– 6:233. §-ai, vagy a Ptk. 6:255. §-a alapján kötött saját termelésű mezőgazdasági szolgáltatására kötött adásvételi szerződésnek, a vevő közreműködésével előállított mezőgazdasági áru szolgáltatására kötött adásvételi szerződésnek vagy mezőgazdasági vállalkozási szerződésnek. A felek kifejezetten kizárták a Ptk. 6:232. § (1)–(2) bekezdései rendelkezéseinek alkalmazását, valamint a Ptk. 6:231. §-ának alkalmazását.

A szerződések mellékletét képező felperesi általános szerződési feltételek (a továbbiakban: Ászf.) 9. pontja az alábbiakat rögzítette: „A Szerződés szerint egyik fél sem követ el szerződésszegést kötelezettségei nem vagy késedelmes teljesítése miatt abban az esetben, ha ennek oka vis maior. Azonban, ha vis maior okán a szerződés teljesítése két egybefüggő hétnél hosszabb időre ellehetetlenül, a másik (nemteljesítéssel sújtott) Fél jogosult a Szerződést a másik vis maiorra hivatkozó Félnek küldött értesítéssel azonnali hatállyal felmondani. Vis maior bekövetkezése esetén a vis maior által érintett Fél köteles a másik felet a vis maior okáról és annak a Szerződés teljesítésére gyakorolt hatásáról haladéktalanul értesíteni. Vis maiornak minősül a Felek által előre nem látható, általuk nem befolyásolható, a Feleknek fel nem róható vagy nem a Felek gondatlanságából eredő körülmény, így többek között: a természeti katasztrófák, a háború, törvény- és/vagy hatósági beavatkozások, lefoglalás, szállítási tilalmak, üzemzavarok stb. Elvárható gondossággal és előrelátással elkerülhető események, mint pl. munkaügyi jogviták és sztrájkok, a fenti meghatározás ellenére sem minősülnek a Szerződés alapján vis maiornak.”

A takarmánykukorica vételára 2020 őszén folyamatos és jelentős emelkedésnek indult. A felperes beszállítóinak egy része (kb. 5%-a) nem volt képes teljesíteni az általa vállalt kukoricamennyiséget. Az alperes 2020. október 16. napján arról tájékoztatta a felperest, hogy a szerződések megkötése óta bekövetkezett változások miatt egyes megrendelések szerződésszerű teljesítésével kapcsolatban előreláthatólag nehézségei lesznek, javaslatot tett arra, hogy a szerződésekben meghatározott mennyiségű kukoricát magasabb áron tudná leszállítani. A felperes a 2020. október 26. napján kelt levelével tájékoztatta az alperest, hogy a javaslatát nem tudja elfogadni, a szerződések szerinti teljesítést az eredeti feltételeknek megfelelően megköveteli.

Az alperes a 2020. november 4. napján kelt levelével tájékoztatta a felperest arról, hogy a kukorica felvásárlási ára folyamatosan és rohamosan emelkedik annak ellenére, hogy a térségben az előző évekhez hasonló mennyiségű kukorica termett. Csak úgy tud eleget tenni a felperessel szemben a szerződések alapján fennálló kötelezettségének, ha a gazdáktól a szükséges kukoricamennyiséget felvásárolja. Kijelentette, hogy október 3. hetére nyilvánvalóvá vált, hogy a szerződéseket nem tudja teljesíteni. Állította, hogy ekkor ajánlatot tett a felperesnek, amely szerint a kötbér összegének 10%-át megfizeti, emellett a saját termelésű kukoricájából 6000 tonnát piaci áron vételre felajánlott. Álláspontja szerint a felvásárlási árak rendkívüli növekedése vis maior helyzetet eredményezett, mivel a szerződések megkötésekor ez nem volt előre látható. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi piaci ár és a szerződésekben meghatározott vételár között feltűnő értékaránytalanság állapítható meg.

A felperes az alpereshez intézett 2020. december 4. napján kelt levelével a szerződésektől a Ptk. 6:154. § (2) bekezdés a) pontja alapján elállt, arra hivatkozva, hogy az alperes a meghatározott teljesítési időszak alatt és azóta sem teljesített.

A felperes, miután 2020 őszén felismerte, hogy kereskedelmi partnereinek egy része – köztük az alperes – nem képes teljesíteni a velük megkötött szállítási szerződés szerinti kukoricamennyiséget, számos kisebb mennyiségű kukorica rövid határidővel történő adásvételére irányuló szerződést kötött más gazdálkodó szervezetekkel.

A felperes módosított keresetében a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján az alperessel kötött két szállítási (adásvételi) szerződés teljesítésének elmaradása miatt a szerződésekben meghatározott összegű (47 200 000, illetve 47 550 000 Ft) összesen 94 750 000 Ft kötbér megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

A második szerződéshez kapcsolódóan kötbért meghaladó szerződésszegéssel okozott kár [Ptk. 6:142. §-a, 6:143. § (3) bekezdése] címén elsődlegesen – a tényállásban részletezett 10 fedezeti szerződésből eredő többletköltsége miatt további 24 755 000 Ft, másodlagosan – amennyiben az általa megkötött 10 fedezeti szerződés nem lenne beazonosítható a második szerződés szerinti takarmánymennyiséggel – a Pp. 279. §-a (3) bekezdése alkalmazásával a második szerződés teljesítésének időszakára vonatkozóan nála felmerült beszerzési átlagár alapul vételével 24 705 000 Ft, míg ennek hiányában harmadlagosan (általános kártérítés – Ptk. 6:531. §; Pp. 279. § (3) bekezdése – alkalmazásával) ugyancsak 24 705 000 Ft megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

Előadta, az alperes szerződésszegést követett el azzal, hogy nem szállította le a szerződött mennyiségű kukoricát, így a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján a szerződésben meghatározott mértékben meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles. A kötbért meghaladó kárigénye kapcsán arra hivatkozott, bioetanolt előállító üzemként alapvető érdeke fűződött ahhoz, hogy termelése folyamatos maradjon. A gyár – az évi két karbantartás kivételével – mindennap, napi 24 órás üzemben működött. Bevétele (a 2020. évi mérlege szerint 131 milliárd Ft) kizárólag a termelésből eredt, abból kiszámítható, hogy egy napi leállás 360 millió Ft körüli árbevétel-kiesést okozott volna a számára. A téli időszakban – időjárási okból is – fennálló fokozott logisztikai nehézségek miatt nem engedhette meg azt, hogy a kukorica nyersanyagkészlet mennyisége 20 ezer tonna alá süllyedjen és figyelemmel kellett arra is lennie, hogy a beszállítói december közepe és január eleje közötti időszakban leállnak, ezért ekkor a felhalmozott készleteket kell, hogy felélje. Mindez indokolttá tette fedezeti ügyletek megkötését.

A 10 fedezeti adásvételi szerződéssel 5000 tonna takarmánykukoricát vásárolt, amelyekkel 31 055 000 Ft többletköltsége merült fel (3 szerződés esetében a kukorica szállításáról is neki kellett gondoskodnia). A fedezeti szerződések szerinti vételár és költség, valamint a második szerződés szerinti vételárkülönb-sége 72 305 000 Ft volt. A második szerződéshez kapcsolódóan a kötbérigényt meghaladó kára (72 305 000 Ft – 47 550 000 Ft) 24 755 000 Ft volt.

Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Arra hivatkozott, hogy a felperes keresete idő előtti, egyrészt amiatt, mert a perindítást megelőzőzen a felperes fel sem hívta őt a kötbér megfizetésére, s arról számlát sem állított ki. Csak egy 2020. október 26. napján kelt levelében szólította fel őt a teljesítésre, azonban ahhoz kapcsolódóan nem adta át a szállítási ütemtervet, így késedelembe sem eshetett. Évek óta szerződéses kapcsolatban állt a felperessel, az abból eredő kötelezettségének korábban mindig maradéktalanul eleget tett, s most sem állított olyat, hogy nem kívánja a szerződéseket teljesíteni, csak arra hivatkozott, hogy a szerződésben foglalt felvásárlási áron nem tudja azokat teljesíteni. 2020. november 4. napján kelt levelében sem azt jelezte, hogy a szerződéseket nem tudja teljesíteni, a kialakult vis maior helyzetre tekintettel az új piaci viszonyokhoz kívánt igazodni, de ezt a felperes elhárította, semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó.

Hosszú évek óta az volt a gyakorlata, hogy ugyanazon őstermelőktől vásárolta fel a terményt, melynek betakarítása előtt nem kötött az eladókkal írásbeli szerződést, s e gyakorlattal összefüggésben a korábbi években soha nem merült fel probléma. A COVID–19 világjárvány hatására azonban vis major jellegű helyzet alakult ki, a kukorica felvásárlási ára két-három hónap alatt 20-30%-os mértékben emelkedett. A járvány miatt több volt a bizonytalanság a piacokon, így 2020. évben a piac is érzékenyebben reagált minden hírre, s az a felek által előre nem látható hatást gyakorolt a kukorica piacára. Sem a kukorica tőzsdei árának emelkedését, sem az euró árfolyamának jelentős mértékű emelkedését nem láthatták a felek előre, e körülmények nem tartoznak a rendes üzleti kockázat körébe.

Vitatta azt, hogy indokoltan kötötte meg a fedezeti szerződéseket a felperes. Állápontja szerint a per tárgyát képező két szerződés teljesítésének elmaradása esetén is elegendő mennyiségű kukorica állt volna a felperes rendelkezésére, nem került volna sor a gyár leállítására. Állította, hogy az ő 2020. november 4-i ajánlatához képest összességében 8 387 128 Ft-tal drágábban vásárolt kukoricát a felperes, ami nem feleltethető meg a Ptk. 1:3. § (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak és nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségének. Állította, hogy a perrel érintett szerződéseken kívül is felajánlott takarmánykukoricát vételre a felperes részére.

Indítványt terjesztett elő a vele szerződő termelők tanúkénti meghallgatása iránt, a korábbi szerződési gyakorlata, s annak igazolására, hogy 2020. évben e termelők miért nem vele szerződtek. Tanúként kérte meghallgatni az alperes egyedüli tulajdonosát, Z. Á.-t, a felperessel folytatott szóbeli egyeztetések tartalmára vonatkozóan. Csatolt „előzetes” magánszakértői véleményt annak igazolására, hogy kizárólag a pandémia és az arra tekintettel hozott kormányzati intézkedések következtében emelkedtek meg előre nem látható módon a terményárak. Igazságügyi szakértő kirendelését kérte annak igazolására, hogy a per tárgyát képező időszakban a kukorica felvásárlási ára kapcsán – előre nem látható – árrobbanás következett be.

Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 119 455 000 Ft tőkét, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A felperes kötbér igényét a módosított keresettel azonosan mértékben (42 200 000 Ft, illetve 47 550 000 Ft összegben) találta alaposnak, míg a második szerződés vonatkozásában a kötbért meghaladó kártérítési igényt a felperes által 2020. novemberi teljesítési határidővel kötött valamennyi takarmánykukorica felvásárlási szerződés átlagára (62 001 Ft/tonna) figyelembevételével találta átháríthatónak.

Rámutatott, hogy minden alap nélkül hivatkozott az alperes arra, hogy a teljesítés elmaradására alapított felperesi kötbér és kártérítési igény idő előtti. A Ptk. 6:215. § (1) bekezdése szerinti adásvételi szerződésnek minősülő szerződésekből eredő kötelezettsége teljesítésével az alperes – a Ptk. 6:153. §-ában foglaltaknak megfelelően – késedelembe esett. A felperes a Ptk. 6:154. § (2) bekezdés a) pontja alapján – a szerződésekben egyértelműen megjelölt teljesítési határidő eredménytelen eltelte miatt – jogszerűen állt el a szerződésektől. A Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján a kötbérigényt, valamint a Ptk. 6:187. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Ptk. 6:142. §-a szerint a kötbért meghaladó kárát is érvényesíthette. A kötbérigény a teljesítés meghiúsulásakor, a kártérítési igény pedig a károsodás bekövetkezésekor nyomban esedékessé vált (Ptk. 6:532. §). Osztotta a felperes jogi álláspontját a tekintetben, hogy az Áfa. tv. 259. § 6. pontjából következően a felperest számla kiállítására irányuló kötelezettség nem terhelte, sem a kártérítési igény, sem a Ptk. 6:187. §-ából következően általánykártérítés funkciót betöltő kötbérigény vonatkozásában. A szállítási ütemterv készítésére a felperes csak azon esetben lett volna köteles, amennyiben az alperes teljesítési szándéka fennállt volna.

Az alperes sem a kötbérfizetési kötelezettség, sem a kötbért meghaladó kár vonatkozásában nem tudta kimenteni felelősségét. A kukorica piaci árának növekedése ugyan az alperes ellenőrzési körén kívül merült fel, az azonban – az alperes helyzetében levő személlyel szemben alkalmazandó objektivizált mérce alapulvételével – már a szerződéskötés időpontjában is előre látható volt. Az alperes által csatolt magánszakértői véleményből is az állapítható meg, hogy 2020. szeptember elején már újságcikk írt arról, hogy a kukorica felvásárlási ára 11%-kal haladja meg az előző évit, s jelezték, hogy 50 000 Ft/t is lehet a termény ára. Az alperes azon gyakorlatával, hogy a leszállítandó kukorica biztosítására a perbeli szerződések megkötésekor, illetve ahhoz közeli időben nem kötött a termelőkkel szerződést, magára vállalta a termény piacon való elérhetőségének, illetve árának kockázatát, beleértve a valutaárfolyam és a piaci viszonyokból eredő kockázatokat is.

Nem tulajdonított jelentőséget az áremelkedés időbeli lefolyása kapcsán az alperes által előadottaknak. Rámutatott, az alperes 2020. november 4-i levele maga utal arra, hogy a takarmánykukorica felvásárlási ára 2020. október elején még 45 000 Ft /tonna körül mozgott. Az áremelkedés tényét az alperes is felismerte, annak mértéke ekkor nem volt robbanásszerű, nem érte el a felek közötti szerződésben meghatározott vételárat sem, az alperes még ekkor is köthetett volna takarmánykukorica-felvásárlási szerződéseket, ennek elmulasztása saját üzleti döntése volt, mellyel magára vállalta a további árváltozásból eredő kockázatot. A fentiek alapján szükségtelennek találta igazságügyi szakértői vélemény beszerzését a kukorica felvásárlási árában bekövetkezett árváltozás jellegére vonatkozóan.

Rámutatott, hogy az alperes saját előadásának tekinthető előzetes magánszakértői vélemény nem kizárólag a koronavírus-járvány és az ahhoz kapcsolódó intézkedések következményeként jelölte meg a kukorica árának emelkedését, hanem annak számos egyéb, részben belső piaci, részben nemzetközi okát adta, melyek egy része már a felek szerződésének megkötése időpontjában is felismerhető volt. Miután a felperes magát a vélemény tartalmát nem vitatta, ezért szükségtelennek tartotta a magánszakértő tanúkénti meghallgatását. Elutasította az alperes arra irányuló bizonyítási indítványát is, hogy tanúként kerüljenek meghallgatásra korábbi beszállítói, mert a jogvita eldöntése szempontjából nem volt releváns az a körülmény, hogy az alperes a korábbi években milyen forrásból szerezte be a takarmánykukoricát, az pedig nem volt vitatott, hogy korábbi partnereitől 2020 őszén a perbeli szerződésekben megjelölt áron már nem tudott kukoricát felvásárolni.

A felperes kötbért meghaladó kárigénye elsődleges alapja kapcsán rámutatott, azt nem lehetett megállapítani, hogy a második számú szerződés teljesítésének elmaradása miatt kieső takarmánykukorica-mennyiséget konkrétan mely fedezeti szerződésekkel pótolta a felperes. L. Zs. tanúvallomásából megállapíthatóan a kérdéses időszakban a felperes több partnerének a teljesítése is elmaradt. Az összes kiesett takarmánykukorica-mennyiséget kellett pótolni, s a tanú a fedezeti szerződéseket a perbeli szerződésekkel utólagosan nem ellenőrizhető módszerrel párosította. Emiatt a kötbért meghaladó kártérítési igény vonatkozásában a felperes elsődleges keresetét nem találta alaposnak, s a másodlagos keresetben foglaltak alapján marasztalta az alperest. Kiemelte, hogy a fedezeti szerződések kapcsán csak azt kellett vizsgálnia, hogy azok megkötésére észszerű időben került-e sor és megfelelő ellenérték mellett-e. Rámutatott, hogy a felperes 2020. novemberi teljesítési határidővel megkötött kukoricafelvásárlási szerződései átlagára adott volt. A felperes által kötött fedezeti szerződések számára és a felperes kukoricafelvásárlási piacon fennálló – nem vitásan – meghatározó szerepére tekintettel a felperes felvásárlási árait, a piaci átlagár vonatkozásában is irányadónak tekintette. A felperes azon időpontban kezdett gondoskodni a kiesett kukorica pótlásáról, amikor az alperes arról tájékoztatta, hogy képtelen a második szerződés teljesítésére. Bár ekkor a szerződés felmondására még nem került sor, de a teljesítés elmaradása valószínűsített volt, így a fedezeti szerződések is ésszerű időben megkötöttnek minősülnek. A fedezeti szerződések megkötésére a felperes a Ptk. 6:141. §-a alapján jogosult volt, az nem szükséges, hogy erre közvetlenül fenyegető kár elhárítása érdekében kerüljön sor. L. Zs. tanúvallomása alapján bizonyítottnak találta azt, hogy a felperesnek a gyár működése folyamatos fenntartása érdekében szükséges volt más forrásból is takarmánykukoricát beszereznie, fedezeti szerződéseket kötnie.

A fedezeti ár „megfelelősége” vonatkozásában Z. Á. (az alperes tulajdonosa) tanúkénti meghallgatását szükségtelennek találta. Az alperes korábbi bizonyítási indítványában a tanú meghallgatását a felek közötti szóbeli egyeztetések tartalma és az alperes által tett vételi ajánlat körében kérte. Az alperes az érdemi tárgyalási szakban megváltoztatta bizonyítási indítványát, és már azon tény bizonyítására kérte a tanú meghallgatását, hogy az őstermelőként 6000 tonna saját termelésű kukoricát ajánlott fel megvételre a felperesnek, 60 000 Ft/tonna egységáron. Miután a kérdéses tényeket az alperes 2020. november 4. napján – már saját előadása szerint is – ismerte, azokra a perfelvételi szakban nem hivatkozott, új ténynek minősülő állítása a Pp. 214. § (3) bekezdése feltételeinek nem felelt meg, ezért a tényállítást a Pp. 214. § (5) bekezdése alapján figyelmen kívül kellett hagynia a bíróságnak, így az azzal összefüggő bizonyítás felvétele is szükségtelen volt.

Az alperes a fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, másodlagosan annak részben történő megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 276. § (1) és a 279. § (1) bekezdésében foglaltakat és tévesen értelmezte a Ptk. 6:142. §-át. Valamennyi bizonyítási indítványát elutasította és csak a felperes bizonyítási indítványainak adott helyt.

Arra hivatkozott, hogy a termelőkkel folytatott többéves együttműködési gyakorlat az volt, hogy
– felvásárlási jegy kiállítása mellett – szóban kötött szerződést a kukorica felvásárlására. A gazdák közül nagyon kevés köt szerződést tavasszal, általában kivárnak az aratásig, emiatt 2020 szeptemberében még nem lehetett 2020. évben termelt kukoricát vásárolni. A kukorica felvásárlási árának nagymértékű emelkedése sem a hazai, sem a térségi piaci szereplők által nem volt prognosztizált, az világpiaci folyamatok eredménye volt, a 30%-ot meghaladó mértékű áremelkedés nem tartozott a rendes üzleti kockázat körébe.

A kereset valamennyi eleme vonatkozásában mentesülésre alapot adó körülményként kell értékelni a takarmánykukorica-piacon bekövetkezett drasztikus árrobbanást, ami megfelelt a felek szerződésének részét képező Általános Szerződési Feltételek 9. pontja szerinti vis maior fogalmának, mert a felek által előre nem látható, általuk nem befolyásolható, nekik fel nem róható körülmény volt. Ezt az általa csatolt szakértői véleményben foglaltak egyértelműen alátámasztották, de azt is, hogy árrobbanás hiányában a felperes sem vásárolt volna 2020. október 28. napján 63 000 forint/tonna körüli áron kukoricát.

A kötbért meghaladó kárigény kapcsán rámutatott, hogy – tartalma szerint – a meghiúsulási kötbér kizárja a teljesítés követelését, emiatt a teljesítés elmaradásával összefüggésben a felperesnek további kárigénye nem lehet. A perbeli szerződések sem biztosították a fedezetvásárlás lehetőségét. Emellett a felperesnek kára sem keletkezett, a kukorica terén bekövetkezett árrobbanás őt nem érintette, végtermékében az emelt árat a vevőire tudta hárítani, termelése folyamatos volt, nem állt fenn a termelés veszélyeztetettsége, amit L. Zs. tanúvallomása is alátámasztott. Ha tényleg hiánya lett volna az alapanyagból, úgy nincs rá magyarázat miért csak 5000 tonnát vásárolt.

A 2020. november 4-én kelt egyezségi ajánlatát a felperes 2020. november 9. napján vette kézhez, ekkor a második szerződés teljesítési határideje még le sem járt. Ennek ellenére a felperes már október 28. és 29. napján – átlagosan a felek szerződésében szerepelőnél több mint 30%-kal magasabb áron – kukoricát vásárolt. Az elsőfokú bíróság elmulasztotta megkérdezni L. Zs. tanútól, hogy az egyezségi ajánlatot miért nem fogadta el, és a 2020. október 26-án kelt, a teljesítésre felszólító felperesi levelet követően pár nappal miért eszközölt fedezeti vásárlást. A felperes e magatartásából nyilvánvaló, hogy nem a kukoricára volt szüksége, csak a kötbért akarta érvényesíteni, mely eljárása nem feleltethető meg a Ptk. 1:3. § (1) bekezdésében foglaltaknak.

Az ítéletben foglaltakkal szemben nem az alperes, hanem az alperes tulajdonosa ajánlotta fel a kukoricáját megvételre, ami a 2020. november 4. napján kelt levélből ki is tűnik, így nem került sor a bizonyítási indítvány perfelvétel lezárását követő módosítására.

Felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és az alperes másodfokú perköltségben történő marasztalását kérte.

Előadta, nem volt olyan radikális piaci árváltozás, ami vis maior eseményként a Ptk. 6:142. §-a szerinti mentesülés alapja lehetne. A terménypiacon hasonló áremelkedések korábban is voltak. Az árváltozást az alperes is időben felismerte, a saját üzleti döntése volt az, hogy azt vállalta. „Shortolását” semmi nem tiltotta, az ezzel együtt járó kockázat nem hárítható a felperesre. Nem szolgálhat a kimentés alapjaként az, hogy az alperes az eladni vállalt kukoricát csak a teljesítési határidő közeledtével kívánta beszerezni.

A fellebbezésben foglaltakkal szemben a szerződések külön kikötése hiányában, a Ptk. 6:141. §-a alapján is jogosult volt fedezeti ügyleteket kötni. A Ptk. 6:187. § (3) bekezdése alapján a meghiúsulási kötbért meghaladó kár érvényesítésére is jogosult. Az alperes a felperes kárát vitató tényállításait nem dolgozta ki, azokat nem bizonyította. Az időszerűséggel kapcsolatos alperesi hivatkozás minden alapot nélkülöző, a fedezeti szerződés megkötésének joga megnyílt azzal, hogy a teljesítés meghiúsulásának veszélyéről a 2020. október 16-i alperesi értesítésből tudomást szerzett. Az elsőfokú bíróság a felperes másodlagos kereseti kérelmét tartotta alaposnak, emiatt nem is értelmezhető azon alperesi fellebbezési hivatkozás, hogy a fedezeti vásárlást bármely szerződésre ráfoghatta a felperes. A fedezeti vételnek nem képezte akadályát az, hogy annak időpontjában még nem állt el a szerződésektől, éppen ezzel tett eleget kárenyhítési kötelezettségének. Alap nélkül hivatkozott arra az alperes, hogy a kárt nem bizonyította. Az alperes szerződésszerű teljesítése esetén magasabb profitra tehetett volna szert, kára a fedezeti ügyletek többletköltségéből fakad.

A fellebbezésben a kárenyhítési kötelezettség megsértéseként hivatkozott ajánlatot akkor sem kellett volna elfogadnia, ha az valóban Z. Á.-tól (mint harmadik személytől) származó. Az ajánlat eredetét az alperes az elsőfokú eljárásban nem bizonyította, erre a másodfokú eljárásban már nincs is lehetőség, ha mégis, az sem vezethetne sikerre, mert az alperes által Z. Á.-tól származóként megjelölt ajánlat – az eset körülményei alapján – valójában az alperes ajánlata volt, mely a szerződés módosítását célozta.

Az elsőfokú bíróság az alperes bizonyítási indítványait megfelelően értékelte, a szükségtelen bizonyítási indítványok teljesítését helyesen mellőzte. Az alperes kereskedelmi partnerei azért nem kerültek meghallgatásra, mert a bizonyítandó tény a per szempontjából irreleváns volt, az állított tényt nem is vitatta. Z. Á. meghallgatását utóbb az alperes az általa tett egyezségi ajánlattal kapcsolatosan kérte. Az eredetileg megjelölt kérdéssel összefüggésben az elsőfokú bíróság Z. Á.-t több alkalommal idézte, a tanú mulasztása nem nyert igazolást. A módosított bizonyítási indítvány elkésetten került előterjesztésre, az utólagos bizonyítás feltételei nem álltak fenn. Sz. Sz. S. „előzetes” szakvéleménye nem felelt meg a magánszakértői eljárással szemben támasztott követelményeknek. Az alperes utóbb maga is saját nyilatkozataként kérte azt figyelembe venni és az elsőfokú bíróság ennek megfelelően járt el. Sz. Sz. S. tanúkénti meghallgatására lehetőség sem lett volna, mert ő a perben releváns tényeket nem érzékelt közvetlenül. Megjegyezte, hogy az előzetes szakvélemény az alperes védekezésével éppen ellentétes tartalmú, az áremelkedés okaként nem a világjárványt, hanem számos egyéb tényezőt jelölt meg. Igazságügyi szakértői vélemény beszerzése a perben az elsőfokú bíróság által megjelölt okból – mivel az alperes saját üzleti döntése alapján vállalta az áringadozás kockázatát – szükségtelen volt.

Az alperes fellebbezése nem alapos.

A fellebbezésben megjelölt eljárási szabálysértések nem valósultak meg, így az elsődleges fellebbezési kérelemnek megfelelő okokból az eljárás megismétlésére nincs mód. Az elsőfokú bíróság a jogvita elbíráláshoz szükséges – és a felek bizonyítási indítványai által lehetővé tett – körben a tényállást feltárta, ennek során – mint szükségtelent – alappal mellőzte az alperes bizonyítási indítványainak teljesítését és hagyta figyelmen kívül a perfelvétel lezárását követően módosított alperesi tényállítást. Az így feltárt tényállásból a bizonyítékok okszerű értékelésével következtetett arra, hogy a felperes keresete túlnyomórészt alapos, így az ítélőtábla a fellebbezésben foglaltak alapján az elsőfokú ítélet megváltoztatására sem látott okot.

A kereset érdemében mindenekelőtt arról kellett az elsőfokú bíróságnak döntenie, hogy a perbeli takarmánykukorica árának változása – a felek szerződésének részét képező Általános Szerződési Feltételek 9. pontjában foglaltakat is figyelembe véve – minősíthető-e olyan (vis maior jellegű) körülménynek, melyre figyelemmel az alperes mentesül a Ptk. 6:186. § (1) bekezdés második mondata értelmében a kötbérfizetési kötelezettség és a Ptk. 6:142. §-a mentesülésre irányadó fordulata alapján a kötbért meghaladó kártérítési kötelezettség alól.

A kontraktuális kártérítési felelősség objektivizált, a felek közötti kockázatelosztáson alapuló felelősségi forma. Ennek körében a másik szerződő fél kárát okozó magatartás felróhatóságának nincs jelentősége. A mentesülés körében az „ellenőrzési körén kívül eső” fordulat a vis maior tartalmi elemeként értelmezendő (BH 2021.259.). Főszabály szerint a gazdasági válságjelenségek nem tekinthetők vis maiornak. A bírói gyakorlat a vis maior kifejezést olyan természeti vagy emberi eredetű „ellenállhatatlan erővel” azonosítja, mely abszolút jellegű, azaz az ember számára elérhető eszközökkel nem hárítható el. A Ptk. a vis maior fogalmát nem határozza meg, de ilyennek tekinthetők bizonyos természeti csapások, elemi erővel ellenállhatatlanul ható emberi megmozdulások (pl. háború, forradalom, illetve pénznem megszűnése új pénznem bevezetése nélkül). Lényegében a felek szerződése is ennek megfelelően definiálta a vis maiort.

A vis maior körébe tartozó események közös jellemzője, hogy az érvényesen létrejött szerződés teljesítését nem csupán megnehezítik, hanem emberi erővel el nem hárítható módon lehetetlenné teszik (BH 2014.147.). Helyesen hivatkozott arra a felperes, hogy az alperes adásvételi szerződést kötött vele és nem azt vállalta, hogy a szerződésben meghatározott időszakban, a szerződésben meghatározott áron kukoricát vásárol fel a felperes javára. Az adásvételi szerződés megkötését követő árváltozás a szerződés teljesítését nem lehetetlenítette el, csupán költségesebbé tette azt. Azt az alperes nem igazolta – konkrétan erre irányuló bizonyítási indítványt nem terjesztett elő –, hogy eleve kizárt lett volna a piacon a perbeli szerződéskötés időpontja körül a termelőkkel hasonló áron szerződést kötni. A fentieket értékelve helyesen hivatkozott arra az elsőfokú bíróság, hogy az árváltozás nem minősült vis maiornak. Az alperes folytatott olyan szerződési gyakorlatot, mellyel a felperessel megkötött szerződések teljesítéséig bekövetkező árváltozás következményeinek kockázatát magára vállalta.

Az árak emelkedése a szerződéses kötelezettség teljesítését nem megakadályozta, csak gazdaságtalanná, vagy gazdaságtalanabbá tette, így mentesülési okként sem a kötbérfizetési kötelezettség, sem a felperes kötbért meghaladó kára kapcsán nem értékelhető (BDT 2015.3346.). Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy a szerződéskötés időpontjában a kukorica árdrágulása már előre látható volt. Ezt támasztotta alá az alperes által csatolt magánszakértői vélemény és az abban található sajtóanyag is. A drágulás hatása pedig az alperes részéről is elkerülhető lett volna az elsőfokú bíróság által helyesen elvártnak tekintett a szerződéskötés környéki időpontban az alperes által megkötött szerződésekkel. Az alperes szerződhetett volna akként is a termelőkkel, hogy a piaci árváltozást a szerződésben kizárják vagy korlátozzák, s a teljesítés elmaradását kötbérfizetési kötelezettséggel szankcionálják, amivel a felperes irányába vállalt kötelezettségek teljesíthetőségét biztosíthatta volna és saját maga számára is kalkulálhatóvá tehette volna a piaci árváltozás esetére bekövetkező kockázatokat.

A fellebbezésben foglaltakkal szemben a meghiúsulási kötbér érvényesítése csak a teljesítés követelését zárja ki [Ptk. 6:187. § (1) bek.], ugyanakkor nem korlátozza azt, hogy a jogosult a Ptk. 6:187. § (3) bekezdésében foglaltak szerint a meghiúsulási kötbér mellett a kötbért meghaladó kárát is érvényesíthesse. A felperes csupán a szerződésben kikötött jogaival élt, igényérvényesítése nem ütközött a Ptk. 1:3. § (1) és (2) bekezdésébe.

A második szerződéshez kapcsolódó kötbért meghaladó kártérítési igényt illetően helyesen ismerte fel az elsőfokú bíróság, hogy a felperes által hivatkozott 10 ügylet fedezeti jellege nem volt megállapítható. Ugyanakkor a BH 2004.191. számú döntésben foglaltak értelmében fedezeti jellegű az a beszerzés is, ha a megrendelő nem a nem teljesített (kieső) árumennyiséget pótolja, hanem a már meglévő árukészlet egy részét kényszerül felhasználni a saját kötelezettségei teljesítéséhez. A Ptk. 6:141. §-ához kapcsolódó – az új Ptk talaján is mértékadónak tekinthető – bírói gyakorlat szerint fedezeti szerződés megkötése nélkül is tényleges kárként ismerhető el a szerződéses ár és a szerződés megszűnésének időpontjában irányadó piaci ár különbsége, ha a szerződés tárgyának van tőzsdei, vagy más mértékadó piaci ára (BH 2004.191.). A felperes piaci súlya és a per tárgyát képező időszak nem vitatott beszerzési értékei alapján alappal fogadta el az elsőfokú bíróság a felperesi beszerzési ár átlagát irányadó piaci árként. Az így elfogadott ár helyességét támasztja alá az is, hogy az alperes a 2020. november 4. napján kelt, a teljesítést – a szerződés feltételei szerint – megtagadó levelében (szállítási költséggel együtt) maga is 62 000–63 000 Ft/t árat határozott meg.

Az elsőfokú bíróság – mint szükségtelent – a Pp. 276. § (5) bekezdése alapján helyesen mellőzte az alperesi bizonyítási indítványainak teljesítését. Ennek okát is helyesen jelölte meg, azokat az ítélőtábla megismételni nem kívánja. A fellebbezésben foglaltakkal szemben az alperes az érdemi tárgyalási szakban a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig előadott tényállítását egyértelműen megváltoztatta. Z. Á. tanúkénti meghallgatását 8. sorszám alatti ellenkérelmében a felek közötti szóbeli tárgyalások tartalma tekintetében indítványozta és a 2020. november 4-i levélben szereplő 60 000 forintos tonnánkénti ár felajánlását saját és nem Z. Á. őstermelő felajánlásaként adta elő. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy a 2020. november 4. napján kelt levél – függetlenül attól, hogy azt Z. Á. azt „tulajdonosként” írta alá – tartalma alapján a fenti indítvánnyal összhangban álló, az alperes nevében tett nyilatkozatként jelent meg. Ehhez képest – az okiratban foglaltakkal szemben – a perfelvétel lezárását megelőző alperesi tényállítás és a bizonyítási indítvány megváltoztatásának tekintendő az, hogy a 34. sorszám alatti jegyzőkönyvben rögzítettek szerint Z. Á.-t az alperes már arra kérte tanúként meghallgatni, hogy 60 000 forintos tonnánkénti áron nem az alperes, hanem Z. Á. tett ajánlatot. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság a Pp. 214. § (3) bekezdése korlátaiba ütköző új tényállítást a Pp. 214. § (5) bekezdése alapján helyesen hagyta figyelmen kívül, így az ahhoz kapcsolódó bizonyítási indítvány sem volt a Pp. 220. § (1) bekezdés e) pontja alapján teljesíthető. Ezt meghaladó körben pedig a felek közötti egyeztetéseknek jelentősége nem volt, olyat az alperes sem állított, hogy szerződésszerű, vagy a teljes terménymennyiségre vonatkozó, a felperes által érvényesített kötbérigényt meghaladó kár alapjául szolgáló árnál kedvezőbb ajánlattal élt volna. A fentiekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.