PK ÍH 2022/119.

A felperes 2016. augusztus 24. napján reggel 7 óra 30 perckor az alperes jogelődje által üzemeltetett H.-ról Sz.-re tartó menetrend szerinti autóbuszjáraton utazott. A k.-i megálló előtt a busz az előtte hirtelen megálló kocsisor miatt fékezésre kényszerült. A hirtelen, intenzív fékezés miatt a felperes kizuhant az ülésből. A balesetet követően az Országos Mentőszolgálat a felperest az Sz.-i Traumatológiai Klinikára szállította, ahol a háti gerinc rándulását és húzódását állapították meg, az elvégzett CT-vizsgálat a koponyacsonton, a nyaki gerincen, valamint a felső háti csigolyákon friss traumás eltérést nem mutatott ki. A felperes megfigyelés és fájdalomcsillapítás céljából 2016. augusztus 29. napjáig tartózkodott az egészségügyi intézményben. Ekkor otthonába bocsátották azzal, hogy további két hétig szigorú fizikai kímélet, bőséges folyadék fogyasztása, fájdalomcsillapítás, valamint az erős fény kerülése javasolt.

A baleset kapcsán a H.-i Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága folytatott eljárást, a szabálysértési ügyet azonban szabálysértés elkövetésének hiányában megszüntette.

A felperes keresetében kérte, a bíróság állapítsa meg, hogy az alperes megsértette a testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogát, továbbá kötelezze az alperest 700 000 Ft sérelemdíj és annak 2016. augusztus 24. napjától járó késedelmi kamata megfizetésére, valamint összesen 215 000 Ft összegű dologi kára (bot, járókeret vásárlása 5000–5000 Ft, gyógyszertöbbletköltség 195 200 Ft, ruházatban okozott kár 10 000 Ft) megtérítésére. Keresete jogalapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 2:51. § (1) bekezdés a) pontját, 2:52. §-át, 2:53. §-át, 6:518–6:520. §-át, 6:522. §-át és 6:531. §-át jelölte meg. Hivatkozott továbbá a veszélyes üzemi felelősség szabályaira.

Az alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását. Vitatta, hogy a felperes által megjelölt kártérítési felelősség jogszabályi feltételei fennállnak. Hivatkozott a felperes kármegelőzési kötelezettségének megsértésére. Az egyes kártételeket – a ruházattal kapcsolatos kár kivételével – jogalapjában és összegszerűségében is vitatta.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította. Határozatának indokolása szerint a személyiségijog-sértés megállapítása mint a felróhatóságtól független objektív személyiségvédelmi eszköz alkalmazása során mögöttes szabályként a kártérítési felelősségre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók. A kötelezett személy meghatározása a jogsértést elkövető személlyel azonosítható, aki a perbeli esetben az autóbuszt vezető személy. Erre tekintettel megállapította, az objektív jogkövetkezmény érvényesítése iránti kereset az alperessel szemben alaptalan.

A sérelemdíj iránti igényt a Ptk. 6:535. §-ának rendelkezései alapján bírálta el, részletesen kifejtett indokai szerint az alperes bizonyította, hogy a felperes kárát a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő, ezért az alperes mentesül a kártérítési felelősség alól.

A felperes – az ítélőtábla felhívására pontosított – fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet keresete szerinti megváltoztatását, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Másodlagos fellebbezési kérelmét egyrészt a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. tv. (a továbbiakban: Pp.) 380. § c) pontjára, másodlagosan a Pp. 381. §-ára alapította. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság a tényállást nem tárta fel kellő mélységben, a bizonyítékok okszerűtlen értékelésével téves következtetésre jutott. Nem adta indokát az indítványozott bizonyítás mellőzésének, továbbá annak sem, hogy jogkérdésben miért tért el a Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától. Álláspontja szerint mindezekkel az elsőfokú bíróság a másodfokú eljárásban nem orvosolható eljárási szabályokat sértett.

Ez elsőfokú ítélet anyagi jogi felülbírálatát kérve vitatta az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy téves a személyiségijog-sértés megállapítására irányuló kereset alperessel szemben való előterjesztése. Hangsúlyozta, nem a gépjármű vezetőjével, hanem az alperessel állt szerződéses jogviszonyban. E szerződés alapján az alperes vállalt kötelezettséget arra, hogy személyiségi jogai megsértése nélkül a célállomásra fuvarozza. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság döntése sérti a Ptk. 6:536. § (1) bekezdését, továbbá a 6:540. §-át is. Részletesen kifejtette azokat az érveit, amelyek álláspontja szerint cáfolják a veszélyes üzemi felelősség alóli kimentéssel kapcsolatos elsőfokú ítéleti álláspontot.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.

A fellebbezés annyiban alapos, hogy az elsőfokú ítélet sérelemdíj és vagyoni kártérítés iránti igényre vonatkozó keresetet elutasító rendelkezése érdemi felülbírálatra nem alkalmas.

A felperes keresetében a testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi joga megsértése miatt kívánt igényt érvényesíteni az alperessel szemben objektív, azaz felróhatóságtól és más jellegű kimentéstől független szankció (jogsértés megtörténtének bírósági megállapítása) alkalmazásával, valamint sérelemdíj és kártérítés jogcímén.

A személyiségi jogot sértő tevékenységért való helytállási kötelezettség személyi köre nem feltétlenül azonos az objektív szankciók alkalmazása, valamint a sérelemdíj és kártérítési igények tekintetében. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy – főszabály szerint – az objektív személyiségvédelmi eszközökre nem alkalmazhatók a mögöttes kártérítési felelősségre irányadó Ptk.-beli rendelkezések (A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja; szerkesztő Osztovits András, kiadó: Opten Informatikai Kft. 323. oldal), azaz az objektív személyiségvédelmi eszközök a jogsértő magatartást tanúsító személlyel szemben érvényesíthetők. Ez alól a Ptk. 2:51. § (2) és (3) bekezdése teremt kivételt, amely szerint ha közigazgatási, bírósági vagy ügyészségi jogkörben eljáró személy okoz személyiségijog-sértést, akkor az objektív szankciókat a közhatalmi jogkört gyakorló jogi személlyel, a bírósággal vagy a Legfőbb Ügyészséggel szemben kell érvényesíteni. A fentiekből következően helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a személyiségijog-sértés megtörténtének bírósági megállapítása, mint a személyiségijog-sértés objektív szankciója iránti igény az alperessel szemben nem érvényesíthető, vele szemben e keresetet passzív perbeli legitimáció hiányában érdemben el kellett utasítani.

A sérelemdíj és a kártérítés iránti igény azonban érvényesíthető az alperessel szemben.

A Ptk. 2:52. § (1) bekezdése értelmében, akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért. A (2) bekezdés szerint a sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire – különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára – a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges.

A Ptk. 2:53. §-a rögzíti, aki személyiségi jogainak megsértéséből eredően kárt szenved, a jogellenesen okozott károkért való felelősség szabályai szerint követelheti a jogsértőtől kárának megtérítését. Ez azt jelenti, a felelősség feltételei, különösen a felelősség alóli kimentés módja attól függ, hogy a nem vagyoni sérelmet, illetve kárt eredményező személyiségijog-sértést szerződésen kívüli magatartással, vagy szerződésszegéssel okozták, ehhez igazodóan kell vizsgálni a mentesülés feltételeit a sérelemdíj-fizetési kötelezettség és a kártérítési felelősség alóli mentesüléshez.

A perbeli esetben a felperes és az alperes között személyfuvarozásra irányuló szerződés jött létre (Ptk. 6:257. §). Az ilyen típusú szerződések teljesítése során bekövetkező balesetek esetén egyaránt felmerülhet a szerződés megszegéséből eredő (kontraktuális) és a veszélyes üzemi (deliktuális) kártérítési felelősség szabályainak az alkalmazása, azaz a felelősségi igények kumulálódnak, és az igény elbírálásánál az egymással versengő kártérítési igények közül választani kell. Erre a választásra a törvényhozó feljogosíthatja a kárt, illetve nem vagyoni sérelmet szenvedő szerződő felet, vagy pedig törvényileg maga dönthet arról, hogy a szóba jövő kártérítési igények közül ténylegesen melyik vehető igénybe. A jelenleg hatályos magyar polgári jogban a törvényhozó a Ptk. 6:145. §-ában megfogalmazott non-cumul elv alkalmazásával kizárta az igények kumulációját annak kimondásával, hogy a jogosult kártérítési igényét a kötelezettel szemben akkor is a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint érvényesítheti, ha a kár a kötelezett szerződésen kívül okozott károkért való felelősségét is megalapozza.

A felperes azonban igényét a deliktuális kárfelelősség szabályai alapján kívánta érvényesíteni. Azzal, hogy az elsőfokú bíróság a felperes keresetének tényállításában és jogállításában lévő ellentmondást nem tisztázta, a Pp. 237. § (1) bekezdése szerinti anyagi pervezetési kötelezettségét megsértette. Utal az ítélőtábla arra, az alperes az érdemi tárgyalási szakban hivatkozott ugyan arra, hogy a felperesnek a keresetet a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésére vonatkozó szabályok szerint kellett volna előterjesztenie, azonban ekkor a felperes a keresetét a Pp. 215. § (1) bekezdés b) pontja alapján csak az elsőfokú bíróság anyagi pervezetése esetén változtathatta volna meg, erre azonban nem került sor.

Az ítélőtábla a Pp. 369. § (4) bekezdés b) pontja alapján a már kifejtett anyagi jogi álláspontja szerinti anyagi pervezetést elvégezte, amelynek következtében a felperes a Pp. 373. § (5) bekezdésében írtakra figyelemmel keresetét megváltoztatta, és kérte azt a Ptk. 6:145. §-ára figyelemmel a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint elbírálni, keresete jogalapjaként a Ptk. 6:145. §-át, 6:146. §-át és 6:142. §-át jelölte meg.

Az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán nem vizsgálta, hogy az alperes sérelemdíj fizetési kötelezettsége és kártérítési felelőssége a szerződésszegéssel okozott kártérítés szabályai szerint fennáll-e. Az alperes az e jogalapra alapított kereset tekintetében ellenkérelmet nem terjesztett elő, bizonyítás lefolytatására sem került sor. Az ügy érdemi eldöntése ennek hiányában a másodfokú eljárásban nem lehetséges, illetve nem is észszerű. Erre tekintettel az ítélőtábla a sérelemdíj és kártérítés megfizetése iránti keresetet elutasító ítéleti rendelkezést a Pp. 384. § (2) bekezdés b) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A fentiek szerint az elsőfokú eljárást a perfelvételi szaktól kell az elsőfokú bíróságnak megismételnie.

A fentiekben írtakra tekintettel az ítélőtábla a Pp. 341. § (2) bekezdése alapján részítélettel határozott a jogsértés megállapítására irányuló keresetet elutasító ítéleti rendelkezésről és azt a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

Az ítélőtábla a fellebbezést a Pp. 376. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.