1205/2022. (III. 28.) Korm. határozat
1205/2022. (III. 28.) Korm. határozat
egyes EFOP 4.1.2-17 uniós projektekben megvalósuló beruházások befejezéséhez szükséges pótmunkáinak támogatásáról
A Kormány
1. a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva egyetért az 1. melléklet szerint az ott felsorolt, európai uniós forrásból támogatott köznevelési infrastrukturális fejlesztések megvalósítása során felmerült pótmunkálatok finanszírozásához szükséges többletforrások központi költségvetésből történő biztosításával a beruházások szakszerű lezárása érdekében;
2. az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 6/A. §-a alapján úgy határoz, hogy a projektek keretemelése és annak végrehajtása során a Kormányrendelet 5. §-át nem kell alkalmazni;
3. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – az 1. pontban meghatározott cél megvalósítása érdekében gondoskodjon 950 235 207 forint többletforrás biztosításáról a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 18. Klebelsberg Központ cím javára.
Felelős: pénzügyminiszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: azonnal
1. melléklet az 1205/2022. (III. 28.) Korm. határozathoz
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
1. |
Forrásbiztosítás kedvezményezettje |
Projektazonosító |
Projekt megnevezése |
Többletforrással módosított támogatási összeg |
Pótmunka forrásigénye |
Megnövelt összköltség |
Projekt rövid bemutatása |
2. |
Egri Tankerületi Központ |
EFOP-4.1.2-17- |
Kiskörei Iskola fejlesztése |
409 352 941 Ft |
36 625 849 Ft |
445 978 790 Ft |
A projekt célja a Kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése |
3. |
Egri Tankerületi Központ |
EFOP-4.1.2-17- |
Poroszlói Vass Lajos Általános Iskola fejlesztése |
358 718 075 Ft |
31 261 884 Ft |
389 979 959 Ft |
A projekt célja a Vass Lajos Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése |
4. |
Balassagyarmati Tankerületi Központ |
EFOP-4.1.2-17- |
Varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola fejlesztése, korszerűsítése |
1 474 959 792 Ft |
42 218 013 Ft |
1 517 177 805 Ft |
A projekt célja a Varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése |
5. |
Hatvani Tankerületi Központ |
EFOP-4.1.2-17- |
A Lőrinci Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola infrastruktúrájának fejlesztése |
588 899 249 Ft |
107 048 525 Ft |
695 947 774 Ft |
A projekt célja a Lőrinci Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola infrastrukturális fejlesztése |
6. |
Hajdúböszörményi Tankerületi Központ |
EFOP-4.1.2-17- |
Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése |
896 118 101 Ft |
83 080 936 Ft |
979 199 037 Ft |
A projekt célja a Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése |
7. |
Tatabányai Tankerületi Központ |
EFOP-4.1.2-17- |
A tatai Vaszary János Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése |
1 980 518 828 Ft |
650 000 000 Ft |
2 630 518 828 Ft |
A projekt célja a Vaszary János Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése |
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
