PK ÍH 2022/121.

A felperes a keresetében az 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 62. § (1) bekezdés c) pontja és (2) bekezdése, az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: rPtk.) 324. § (1) és (2) bekezdése, 259. § (3) bekezdése, 269. § (3) bekezdése, 326. § (1) bekezdése és 327. § (3) bekezdése alapján azt kérte, hogy a bíróság rendelje el a perbeli ingatlan tulajdoni lapjára III.46. sorszámon 299 315 svájci frank és járulékai erejéig az alperes javára bejegyzett, a felperes II.2. és II.24. szám alatt bejegyzett tulajdonjogát terhelő önálló zálogjog törlését, és kötelezze az alperest ennek tűrésére. A felperes álláspontja szerint az alperes jogelődje mint hitelező, valamint az I. Kft. mint adós, továbbá a felperes és házastársa mint adósok és zálogkötelezettek között 2006. április 27-én létrejött kölcsönszerződés közjegyzői okiratba foglalt felmondásával az alperes pénzkövetelése 2012. július 10-én végrehajthatóvá vált. Ezt követően az alperes a követelése elévülését – a Kúria BH 2014.151. és 2014.347. számon közzétett döntéseiben, valamint a Pfv.20.910/2020/8. számú ítéletében kifejtettekre figyelemmel – csak végrehajtási cselekménnyel szakíthatta volna meg. Az alperes csak 2021. február 11-én kérte a közjegyzőtől végrehajtási záradék kibocsátását. A közjegyző által elrendelt végrehajtást a kerületi bíróság jogerős ítéletével megszüntette a végrehajtási jog elévülése miatt. Követelésének elévülése miatt az alperes nem gyakorolhatja az önálló zálogjogából eredő jogait.

Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a 2017. május 15-i írásbeli felszólításával a követelése elévülését megszakította. Álláspontja szerint a Kúria kiterjesztő jogértelmezése téves. Az rPtk. 327. § (3) bekezdésének alkalmazása kizárt, a záradékolható közokirat nem esik a végrehajtható határozattal egy tekintet alá. A hitelszerződés közokiratban történő felmondása nem bírósági úton való igényérvényesítés, mindössze a jogosult egyoldalú nyilatkozata.

Az elsőfokú bíróság ítéletével elrendelte az ingatlan-nyilvántartásban a perbeli ingatlan tulajdoni lapján III/46. sorszámon 299 315 svájci frank és járulékai erejéig az alperes javára bejegyzett, a felperes II.2. és II.24. sorszámon bejegyzett tulajdonjogát terhelő önálló zálogjog törlését, és ennek tűrésére kötelezte az alperest.

Ítéletének indokolásában a bíróság tényként állapította meg, hogy a 2006. április 27-én létrejött szerződés alapján az alperesi jogelőddel kötött kölcsönszerződésből eredő követelések biztosítására az alperes javára a felperes tulajdoni hányadára önálló zálogjogot jegyeztek be az ingatlan-nyilvántartásba. A kerületi bíróság jogerős ítéletével a felperessel szemben indított végrehajtást megszüntette, azzal az indokkal, hogy az alperesi követelés és a végrehajtási jog is elévült.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 360. §-a alapján nem kellett érdemben vizsgálnia az alperes követelésének elévülését, mert a jogerős ítéletet követően az már nem volt vitássá tehető. Utalt ugyanakkor arra, hogy a felperes keresetében hivatkozott kúriai jogértelmezés helytálló, és az elévülés kérdésében egyetértett a Kerületi Bíróság ítéletében kifejtettekkel. A követelés elévülése folytán pedig az rPtk. 269. § (5) bekezdése alapján alkalmazandó 264. § (1) bekezdése értelmében az alperes javára bejegyzett önálló zálogjog megszűnt.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést. Elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását, másodlagosan a Pp. 381. §-a alapján az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára való utasítását kérte.

Az alperes a fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a Kúria a Pfv.20.910/2020/8. számú precedensképes határozatában, továbbá a fellebbezéséhez mellékelt, Gyovai Márknak a Miskolci Jogi Szemle 10. évfolyamának 2. számában megjelent Gondolatok a végrehajtás megszüntetésének nemperes formájáról című tanulmányában kifejtettekből következően a végrehajtási záradék alapján indult végrehajtási eljárás ítélettel történő megszüntetése nem akadálya a marasztalási per indításának. Ebben a perben pedig az elévülés kérdését az rPtk. 327. § (1) bekezdése alapján kell megítélni. Ezt figyelembe véve a követelése nem évült el, az bírósági úton érvényesíthető, ezért az azt biztosító önálló zálogjog törlésének sincs helye. Hangsúlyozta, hogy a végrehajtás megszüntetése iránti per bírósága nem a követelés, hanem csak a végrehajthatóság elévüléséről hozhatott volna döntést. Másodlagos fellebbezési kérelme indokaként arra hivatkozott, hogy az elévülés kérdése nem számít ítélt dolognak, ezért azt a bíróságnak vizsgálnia kellett volna. Az elsőfokú bíróság ezzel ellentétes álláspontja téves, ebből következően ítélete sérti a Pp. 2. § (2) bekezdését.

A felperes a Pp. 372. § (2) bekezdése szerinti határidőben írásbeli fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.

A fellebbezés nem megalapozott.

Az alperes hivatkozásával ellentétben a Pfv.I.20.910/2020/8. számú ítélet nem azt tartalmazza, hogy elévülés miatt a végrehajtás megszüntetéséről hozott jogerős ítélet ellenére eredményesen indítható marasztalás iránti per. A Kúria a döntésében csupán azt mondta ki, hogy a záradékolásra alkalmas közjegyzői okirattal rendelkező jogosult nincs elzárva attól, hogy a közvetlen végrehajtás lehetőségét „félretegye” és marasztalás iránt indítson pert. Marasztalási per esetén pedig az elévülés megszakadását nem a közvetlen végrehajtás rPtk. 327. § (3) bekezdésében meghatározott szabálya, hanem az rPtk. 327. § (1) bekezdése alapján kell megítélni.

A kerületi bíróság a végrehajtási jog mellett a követelés elévülését is megállapította az ítéletében. Ez megfelel az 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 57. § (1) bekezdésének, amely szerint a végrehajtási jog a végrehajtandó követeléssel együtt évül el. A kerületi bíróság a követelés elévülésének jogkövetkezményeként jogerős ítéletével a felperessel szemben indult végrehajtást megszüntette. Ehhez képest a jelen perben a felperes keresete a követelés elévülése miatt megszűnt zálogjog törlésére irányult. A jogazonosság hiánya miatt ezért az ítélt dolog a Pp. 176. § (1) bekezdés d) pontja és 240. § (1) bekezdés a) pontja szerinti eljárásjogi jogkövetkezményének levonására nem volt lehetőség.

A Pp. 360. § (1) bekezdésében meghatározott anyagi jogerőnek azonban pozitív oldala is van, amely abban áll, hogy a felek és a bíróság az anyagi jogerőhöz kötve vannak, és a jogerős határozat tartalmát irányadónak kell tekinteniük. Ezt fejezik ki a 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) szabályai, melyek szerint a bíróságok a vitássá tett, vagy megsértett jogról – törvényben szabályozott eljárás során – véglegesen döntenek [2. § (1) bekezdés], és a bíróság határozata mindenkire kötelező (6. §-a). A jelen perben eljáró bíróságokat ezért kötötte az elévülés tényének jogerős ítélettel történt megállapítása, ami a végrehajtási jog elévülése mellett egyúttal a követelés elévülésének a megítélését is jelentette. Az ítélőtábla utal arra, hogy a Kúria BH 2002.235. számon közzétett döntésében kifejtettek szerint az anyagi jogerő tárgya a keresettel érvényesített jogról való döntés, az annak alapjául szolgáló releváns tények és jogi okfejtések, így a felek közötti jogviszony minősítése, amely utóbb vitássá nem tehető, attól egy későbbi perben a bíróság sem térhet el.

Az elsőfokú bíróság ezért helyesen járt el, amikor az elévülés kérdésének további érdemi vizsgálata nélkül a korábbi jogerős ítéletre utalással az rPtk. 269. § (5) bekezdése folytán alkalmazandó 264. § (1) bekezdése alapján elrendelte az Inytv. 62. § (1) bekezdés c) pontja alapján a megszűnt jog törlését. Az ítélet indokolása nem szenvedett olyan hiányosságban, és a döntéshez vezető eljárás során sem történt olyan szabálysértés, ami a Pp. 381. §-a alapján az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését tette volna szükségessé.

Az ítélőtábla ezért a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság érdemben megalapozott és helyesen indokolt ítéletét – a Pp. 386. § (4) bekezdésére utalással – helybenhagyta.