PK ÍH 2022/13.
PK ÍH 2022/13.
2022.03.01.
I. A dokumentumfilm – mint műfaj – önmagában nem mentesíti a jogsértőt a kép- és hangfelvétel jogosulatlan felhasználásával kapcsolatos felelősség alól. Mentesülést a magánszféra védelméhez fűződő joggal mint védendő személyiségi joggal szemben álló más alkotmányos alapjog, a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő érdek eredményezhet, ha a konkuráló alapjogok kiegyenlítése mellett ez indokoltnak mutatkozik [Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés; 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. § (1)–(2) bekezdés, 2:43. § g) pont, 2:48. § (1)–(2) bekezdés; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 504. § (2) bekezdés; 3019/2021. (I. 28.) AB határozat [33] és [35] bekezdés].
II. Egy közismert személy halálának tisztázatlan körülményei, a büntetőeljárás ellentmondásai feltárásához fűződhet közérdek, amellyel kapcsolatban a filmben megszólaló személy a közügyek vitájában érintetté válhat. A magánszféra védelme és a véleménynyilvánítás szabadsága között fennálló alapjogi kollízió körében vizsgálandó, hogy az érintettről nem közszereplés során készült és hozzájárulása nélkül a dokumentumfilmben felhasznált felvétel nélkül a véleménynyilvánítás szabadsága biztosítható lett volna-e. A hitelesség csak úgy teszi arányossá a közlést, ha az ennél kevesebbel nem teljesíthető [3212/2020. (VI. 19.) AB Indokolás [53]; Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés; 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. § (1)–(2) bekezdés, 2:43. § g) pont, 2:48. § (1)–(2) bekezdés].
III. Amennyiben a nyilvánosság számára rendelkezésre álló információkhoz a felhasznált felvétel új elemet nem adott hozzá, az érintett hozzájárulása nélküli közlés nem áll arányban az elérni kívánt eredménnyel (a halálozás körüli kérdések feltárásával). Ha a véleménynyilvánítás szabadsága a jogosult személyiségi jogának sérelme nélkül is gyakorolható lett volna, a felhasználás jogosulatlannak minősül [Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés; 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. § (1)–(2) bekezdés, 2:43. § g) pont, 2:48. § (1)–(2) bekezdés; 3019/2021. (I. 28.) AB határozat [33] és [35] bekezdés].
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a külföldön élő felperes és B. T. közös vállalkozást folytatott. B. T., az X. zenekar egykori gitárosa 1982-ben elhunyt. Halálát pisztolylövés okozta, amelyet a bűnügyi hatóság öngyilkosságnak minősített.
L. J. 1994-ben Hawaii szigetén a felperessel folytatott beszélgetéséről videófelvételt készített. Ennek során a felperes B. T. haláláról, annak általa vélelmezett okairól beszélt, elmondta azt is, hogy a nyomozás során gyanúsított volt. A beszélgetés alatt a felvételen kizárólag a felperes látható.
Az I. rendű alperes a II. rendű alperes egyik ügyvezetője és a dokumentumfim rendezője. Felkérésére a felperes szereplést vállalt a dokumentumfilmben. Az I. rendű alperes és anyja 2018. szeptember 16-17-én forgatott a felperessel. A második napon az I. rendű alperes hosszabb interjút készített a felperessel. A forgatás utolsó mozzanataként ellátogattak a Hollywood Magyar Református Templomba, ahol az I. rendű alperes anyja a mobiltelefonján lejátszotta a felperesnek a hawaii felvételt.
A kész műben – a felperesről Los Angelesben, a forgatás alkalmával készített kép- és hangfelvételeken túl – 1 óra 12 perc 34 másodperctől 1 óra 13 perc 9 másodpercig, továbbá 1 óra 14 perc 8 másodperctől 1 óra 14 perc 32 másodpercig láthatóak a hawaii felvétel részletei is.
A felperes 2020. június 26-án, a film nyilvános vetítésén látta először a filmet. 2020. július 20-án közölt képmássérelem orvoslása iránti kérelmét az alperesek nem teljesítették.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. és II. rendű alperesek megsértették a képmáshoz és hangfelvételhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az I. rendű alperes rendezésében és a II. rendű alperes produkciójában készült dokumentumfilmben a felperest ábrázoló Hawaiin készült kép- és hangfelvételt a felperes hozzájárulása nélkül használták fel.
Kérte továbbá, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket a jogsértés abbahagyására akként, hogy a sérelmes helyzet megszüntetéséig megtiltja az alpereseknek, hogy a dokumentumfilmet jogsértő formájában Magyarországon és külföldön forgalmazzák, és bármilyen módon harmadik személy számára hozzáférhetővé tegyék.
Kérte, hogy a bíróság tiltsa el az alpereseket a további jogsértéstől akként, hogy megtiltja a felperes hozzájárulása nélkül felhasznált, a felperest ábrázoló Hawaiin készült kép- és hangfelvételek további felhasználását.
Kérte továbbá a sérelmes helyzet olyan módon történő megszüntetését, hogy a műből a felperes hozzájárulása nélkül felhasznált, Hawaiin készült kép- és hangfelvételt eltávolítják.
További szankcióként elégtétel adására tartott igényt, ennek módjaként az ítélet jogsértést megállapító rendelkezésének Blikk és a Bors című országos napilapokban, valamint a B. T. rajongói klub Facebook-oldalán közzétételét és az alperesek sajnálkozásának kifejezését.
Az I. rendű alperes perbeli legitimációját a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 2. § 3. pontjára alapította, amely szerint rendezőként a film alkotójának minősül, míg a II. rendű alperes a film feletti jogokkal rendelkező produkciós cég.
Keresete jogszabályi alapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban. Ptk.) 2:42. § (2) bekezdését, a 2:43. § g) pontját, továbbá a 2:48. § (1) és (2) bekezdését jelölte meg.
Előadta, hogy az alperesek által a hozzájárulása nélkül felhasznált felvételt barátja, L. J. készítette 1994-ben. A film rendezői koncepciója azt a valótlan látszatot kelti, hogy bűnös B. T. halálában. Ennek érdekében szerepelteti a műben a Hawaiin készült felvételt, amelyen ő maga mondja el, hogy az ügyben gyanúsított volt. A felvételnek azonban csak egy kis része szerepel a műben kontextusából kiragadva.
Álláspontja szerint a perben kifogásolt felvétel esetében sem nyilvános közéleti szereplésnek, sem pedig tömegfelvételnek nem minősül, ezért a felvétel felhasználásához való hozzájárulás nem lett volna mellőzhető. A forgatáson az alperesek által a felperesről készített kép- és hangfelvétel felhasználásához adott hozzájárulást nem lehet kiterjesztően értelmezni, az nem vonatkozhat általánosan az érintett személyről készített, közelebbről meg nem határozható képmás és hangfelvétel felhasználására. A hawaii videófelvételt korábban nem hozták nyilvánosságra, a filmbeli felhasználáshoz pedig a felperes kifejezett hozzájárulására lett volna szükség. Az alperes által megjelölt hozzájáruló nyilatkozaton lévő aláírás nem tőle származik. A film mozikban történő vetítése után atrocitások érték és érik jelenleg is.
Indítványozta L. J. özvegyének tanúként meghallgatását annak bizonyítására, hogy az alperesek nem L. J.-től kapták a hawaii felvételt.
Az I. rendű alperes elsődlegesen az eljárás vele szembeni megszüntetését, másodlagosan a kereset elutasítását, a II. rendű alperes pedig a kereset elutasítását kérte.
Az I. rendű alperes a megszüntetés iránti kérelmét azzal indokolta, hogy a film rendezőjeként nem minősül a felvétel felhasználójának, ezért a Pp. 176. § (1) bekezdés e) pont alkalmazásának van helye.
Az alperesek a keresettel szembeni, együtt előterjesztett érdemi védekezésüket arra alapították, hogy a felperes a videófelvétel felhasználásához hozzájárult. A 2018. szeptember 17-i forgatás után a templomban a felperes aláírta a filmmel kapcsolatos hozzájáruló nyilatkozatot, amelynek szövege szerint a filmben minden róla készült kép- és hangfelvétel szabadon felhasználható. A forgatási anyag része a felperes és az I. rendű alperes anyjának templomi beszélgetése B. T. halálának körülményeiről, amelyen az I. rendű alperes anyja a mobiltelefonján megmutatja a felperesnek a Hawaiin készült felvételt és azzal kapcsolatos rövid beszélgetést folytatnak. A hozzájárulás tehát kiterjedt a L. J. által készített felvételek felhasználására is. A felperes a Los Angeles-i forgatás felvételein is elmondta, hogy az ügyben gyanúsított volt. A felperes aláírásának eredetiségével kapcsolatban igazságügyi írásszakértő kirendelését kérték.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a II. rendű alperes megsértette a felperes képmáshoz és hangfelvételhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a dokumentumfilmben a felperes hozzájárulása nélkül felhasználta a felperest ábrázoló, 1994-ben Hawaiin L. J. által készített kép- és hangfelvételt. Kötelezte a II. rendű alperest, hogy a filmből távolítsa el a felperest ábrázoló, 1994-ben Hawaiin L. J. által készített kép- és hangfelvételt és megtiltotta, hogy a dokumentumfilmet a felperest ábrázoló, 1994-ben Hawaiin L. J. által készített kép- és hangfelvétel eltávolításáig harmadik személyek részére hozzáférhetővé tegye, azt Magyarországon vagy külföldön forgalmazza. Megtiltotta a II. rendű alperesnek, hogy a felperest ábrázoló, 1994-ben Hawaiin L. J. által készített kép- és hangfelvételt bármilyen módon felhasználja. Kötelezte a II. rendű alperest, hogy magánlevélben kérjen bocsánatot a felperestől a jogsértésért és feljogosította a felperest, hogy a levelet nyilvánosságra hozza. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság az I. rendű alperes eljárás megszüntetésére irányuló kérelmét elutasította.
A jogvita eldöntésének körében relevánsnak tartott jogszabályok körében idézte a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 502. § (1) bekezdés a)-c) pontját és (2) bekezdését, valamint az 503. § (1) és (4) bekezdését, a Ptk. 2:42. § (1)–(2) bekezdését, a 2:43. § g) pontját és a 2:48. § (1)–(2) bekezdését.
Az eljárás megszüntetése iránti kérelmet azért találta alaptalannak, mert annak eldöntését, hogy az I. rendű alperes a felvétel felhasználójának minősül-e, nem eljárási jogi, hanem anyagi jogi legitimációs kérdésnek tartotta. Felhasználónak az a személy minősül, aki a felvételt a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszi. Ilyennek pedig a film feletti jogokkal rendelkező II. rendű alperes tekinthető. Az I. rendű alperes az alkotás létrehozásában működött közre, a nyilvánosság számára bemutatásról azonban a jogtulajdonos II. rendű alperes dönthetett. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság a keresetet az I. rendű alperessel szemben elutasította.
A II. rendű alperessel szembeni kereset vizsgálatánál abból indult ki, hogy a Ptk. idézett rendelkezéseiből következően a kép- és hangfelvétel készítéséhez és annak valamennyi felhasználásához szóban, írásban vagy ráutaló magatartással kifejezett, egyértelmű hozzájáruló nyilatkozat szükséges. A jogosult hozzájárulásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy az tartalmában joglemondó nyilatkozat, így azt kiterjesztően értelmezni nem lehet.
A dokumentumfilm forgatása során a felperestől származó – kép- és hangfelvétel készítéséhez és felhasználásához adott – hozzájárulás nem terjedt ki a hawaii felvétel felhasználásához adott hozzájárulásra még abban az esetben sem, ha a felperesnek tudomása volt arról, hogy a felvétel az alperesek birtokában van és azt neki a forgatás során megmutatták. A 2018. szeptember 17-én készült „Declaration” elnevezésű okirat ugyanis nem tartalmaz kifejezetten a hawaii felvétel felhasználására szóló engedélyt. Az elsőfokú bíróság emiatt nem tulajdonított jelentőséget a nyilatkozaton lévő aláírás eredetisége vizsgálatának. A II. rendű alperes nem bizonyította, hogy a felperes a forgatás végén szóban hozzájárult a felvétel felhasználásához, következtetése szerint e tényállítást az I. rendű alperes anyjának tanúvallomása cáfolta. Az alperesek maguk sem hivatkoztak arra, hogy a felperest tájékoztatták a felvétel felhasználásának szándékáról, így fel sem merült, hogy a felperes ráutaló magatartással hozzájárult volna a felvétel felhasználásához.
Az elsőfokú bíróság a jogsértés tényének megállapítását követően alkalmazni kért jogkövetkezményekhez képest – az ítélet végrehajthatóságának érdekében – a felperest jogosította fel a magánlevélben kifejezett elégtételadás nyilvánosságra hozatalára, egyebekben a keresetben megjelölt szankciókat alkalmazta.
A felperes és az alperesek további bizonyítási indítványait szükségtelennek tartotta és elutasította, mellőzve annak a vizsgálatát, hogy az utólagos bizonyítás feltételei fennállnak-e.
Az elsőfokú ítélet ellen a II. rendű alperes fellebbezett.
Jogorvoslati kérelme az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatására irányult. A másodfokú bíróság által gyakorolni kért felülbírálati jogkört a Pp. 369. § (3) bekezdés a), b) és c) pontja szerint jelölte meg.
Megítélése szerint az elsőfokú bíróságnak a bizonyítékok helyes mérlegelése és összevetésének eredménye alapján tényként kellett volna megállapítania, hogy a felperes a hawaii videófelvétel filmben történő felhasználásához hozzájárult. Az írásbeli hozzájárulást bizonyítja, hogy a „Declaration” nevű iratot ő töltötte ki és ő írta alá. Annak cáfolata érdekében, hogy a hozzájárulási nyilatkozaton szereplő adatokat, a nevét és a címét a stáb egyéb tagjának, az operatőrnek írta fel a helyszínen, az operatőr a Los Angeles-i követségen ezzel ellentétes tartalmú nyilatkozatot adott. A II. rendű alperes a nyilatkozat 2021. március 19-i keletkezésére figyelemmel kérte ennek az okiratnak az utólagos bizonyítás körében figyelembevételét.
A tényállást kérte azzal kiegészíteni, hogy a felperes nem vitatta a 2018. szeptemberi forgatási napokon készült felvételek felhasználásához szóban és írásban is megadott hozzájárulását, továbbá, hogy soha nem kérte az alperesektől a film vetítést megelőző bemutatását és nem tiltotta meg a hawaii felvétel felhasználását sem.
Ezt támasztja alá az a peradat, amely szerint a felperes a Los Angeles-i forgatáson 2018. szeptember 17-én a templomban megtekintette a felvételt, ezután hozzájáruló nyilatkozatot tett a róla készült felvételek felhasználásához. Ebből az elsőfokú bíróságnak arra kellett volna következtetnie, hogy a hozzájárulás kiterjedt ez utóbbi felvételre is. A felperes az engedélyt szóban és ráutaló magatartásával is kifejezte. A felvétel a nyilvánosság előtt már ismert volt, L. J. azt eredetileg is bemutatásra szánta, nyilvánosságra hozta, amelyről a felperesnek is tudomása volt és a II. rendű alperes rendelkezett a felvétel készítőjétől származó engedéllyel.
A II. rendű alperes fellebbezésében a következő érvek alapján tartotta kétségesnek a felperes szavahihetőségét és házastársa tanúvallomásának bizonyító erejét. A perben a felperes tagadta, hogy a hawaii felvételt levetítették neki, majd miután ezt az alperesek cáfolták, azt állította, hogy őt a videó létezéséről az alperesek a lejátszás előtt nem tájékoztatták. Ehhez képest a délelőtti, lakáson készült felvétel tanúsítja, hogy az I. rendű alperes tájékoztatta a felperest arról, hogy a hawaii felvétel a birtokukban van. A tanú szavahihetőségével kapcsolatos aggály nem merült fel, annak lerontására a felperes feleségének vallomása sem volt alkalmas. A felperes felesége a templomi forgatás alatt a templom utolsó padsoraiban foglalt helyet, ahonnan előadása szerint nem hallotta, hogy lejátszottak egy kb. 7 perces felvételt a mobiltelefonon. Ez kétségessé teszi vallomásának azt a részét, amelyben a szóbeli hozzájárulás vagy a nyilatkozat aláírásának hiányát állította.
A dokumentumfilm műfaji sajátossága megtörtént – a nyilvánosság érdeklődésére számot tartó – események feltárása és bemutatása. Ennek során használ korábbi felvételeket, például annak érdekében, hogy a nyilatkozót szembesítsék régebbi, akár teljesen ellentétes tartalmú nyilatkozatával. Az interjúalany könnyen kibújhatna a korábbi nyilatkozataival való szembesítés alól, ha a bíróság teret engedne olyan joggyakorlatnak, amely a hozzájárulástól teszi függővé a korábbi nyilatkozat felhasználását. B. T. halálának körülményei körében lényeges elem volt a felperes által sérelmezett rész, annak bemutatása nem volt okszerűtlen és öncélú, nem keltett olyan látszatot, hogy a felperes volt B. T. gyilkosa.
A képmás és hangfelvétel védelme érdekében alkalmazott, a dokumentumfilm lényegi részéhez és a fő mondanivalójához tartozó felvételek felhasználására vonatkozó tilalom ellehetetlenítené a dokumentumfilmes műfajt. A film egyéni érdekeket sérthet, de a bíróságnak ilyen esetben a felhasználás megtagadásához fűződő egyéni érdeket össze kell vetnie a közönség tájékozódáshoz való jogával. A II. rendű alperes ez utóbbival kapcsolatban analógiára hivatkozva kérte figyelembe venni az Alkotmánybíróság határozataiban foglalt mérlegelési szempontokat. Ennek körében felhívta a 3359/2020. AB határozat [16] bekezdését, 1224/2018. AB határozatát, a 3348/2018. (XI. 12.) AB határozat [37] bekezdését, illetőleg megjelölte a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának PK 15. számú állásfoglalását.
A filmben a felperes beszélt arról, hogy ő volt az egykori gyanúsított, ezt baráti körében is tudták, illetve a magyar sajtóban többször megjelent. Ezzel kapcsolatban a II. rendű alperes idézte a Story magazinnak 2019 januárjában adott interjút, valamint a 2008-ban a Zuglói Lapokban megjelent leiratot a videó egy részéről. A felperes a hawaii videó tartalmát a gyilkosságra vonatkozóan a forgatások alatt is szinte szó szerint megismételte, elmondta a templomban készített felvételen, így szempontjából irreleváns, hogy a hawaii felvételből, vagy a 2018. szeptemberi nyilatkozatából származó idézés-e, hogy az ügyben gyanúsított volt. A felperes sem a helyszínen, sem pedig a forgatást követő csaknem két éven belül nem tiltotta meg a forgatás részeként értelmezett videórészletek felhasználását. E magatartása a hozzájárulás megadására vonatkozó ráutaló magatartásként értelmezendő.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet fellebbezéssel érintett részének helybenhagyására irányult.
A felperes előadta, hogy a filmbe utólag vágták bele a hawaii felvétel – alperesek narratívájának megfelelő – egyes részeit, a hangvágás is utólag készült. Az alperesek által csatolt forgatási anyag egyértelművé teszi, hogy amikor az I. rendű alperes odaadta a mobiltelefonon elmentett hawaii felvételt a felperesnek, nem a felhasználásra kért engedélyt, nem azt jelezte, hogy a felvétel része a koncepciójának, mindössze azt kérdezte meg, hogy a felperes azt meg akarja-e nézni. Erre válaszolt a felperes, amely azonban nem értelmezhető a felvétel felhasználására adott szóbeli hozzájárulásként. A felperes jelentőséget tulajdonított annak is, hogy a New York-i ügyvédeknél bejátszott hawaii felvételt is tartalmazó forgatásra korábban került sor, mint a vele való találkozásra, ez pedig fogalmilag kizárja a felvétel felhasználására szóló hozzájárulást.
A Pp. 504. § (2) bekezdése szerint korlátozott bizonyítási lehetőségre figyelemmel a perben a II. rendű alperes kizárólag a felvétel felhasználásához való hozzájárulás tényét, vagy azt bizonyíthatta, hogy a felperes hozzájárulására a törvényben meghatározott okok miatt nem volt szükség. Az I. rendű alperes anyjának tanúvallomása szerint természetesnek vették, hogy a forgatott anyagot felhasználhatják, és ezzel a ténnyel a felperesnek tisztában kellett lennie. A kijelentés azonban a dokumentumfilm-készítés során felvett forgatási anyagra vonatkozik és nem a hawaii felvételre.
A fellebbezéshez csatolt, az operatőrnek tulajdonított irat önmagában azért sem használható fel a perben, mert nem alkalmas a felhasználáshoz hozzájárulásra, vagy a törvény szerinti kivételek fennállására, továbbá a speciális szabályok szerint az utólagos bizonyítás e perben kizárt. A 2020. október 16-án megtartott tárgyaláson az alperesek képviselője egyebekben azt állította, hogy a nyilatkozat aláírásakor az operatőr is jelen volt, míg az I. rendű alperes anyjának tanúvallomása szerint az aláíráskor már csak ő, az I. rendű alperes és a felperes volt jelen. A perben korlátozott bizonyítási lehetőségre figyelemmel az írásszakértő kirendelésére vonatkozó indítvány a Pp. 504. § (2) bekezdésébe ütközik.
Az alperesek az elsőfokú ítélet után ingyenesen hozzáférhetővé tették a teljes dokumentumfilmet a YouTube-csatornájukon, amelynek hatására a megtekintések száma meghaladta a százezret. Ennek eredményeként a felperest becsmérlő, őt gyilkosnak mondó kommentáradatnak tette ki.
A II. rendű alperes rosszhiszemű pervitelt folytatva állította, hogy a hozzájárulásnak része a templomi felvétel is, amelyen a hawaii videó jól hallható, tehát a II. rendű alperes még szűkítő értelmezés mellett is felhasználhatta azt. Ezzel szemben a templomi felvételen a hawaii videó egyáltalán nem látható, a felvétel kizárólag a felperest mutatja, a videófelvétel a vágás eredménye. Az így kialakított hamis és valótlan, vágásokkal torzított dokumentumfilmes narratíva felelt meg a rendezői koncepciónak. A felperes valótlannak tartotta azt az ismétlődő előadást, hogy L. J. a magáncélú felvételt a nyilvánosságnak szánta.
Az alperesek szándékos „csapda helyzetet” alakítottak ki, a filmet megtekintő személy potenciális gyilkosnak, büntetlenül maradt embernek tekintheti a felperest, amely ütközik a dokumentumfilm műfaji sajátosságaival is, hiszen a film nem a valóságot ábrázolja. Az alperesek a rendelkezésre álló anyagok összevágásával véleményt formáltak, állást foglaltak a felperes személyével kapcsolatban.
A fellebbezés alaptalan.
A II. rendű alperes fellebbezési érvelése szerint az elsőfokú ítélet tényállása hiányos, mert a szükséges bizonyítást az elsőfokú bíróság nem folytatta le, a rendelkezésre álló tényekből téves jogi következtetést vont le. Állítása szerint a felperesnek bemutatta a hawaii felvételt, amelyet követően a felperes hozzájárult írásban a róla készült felvételek felhasználásához, így e felvétel felhasználásához is. Egyebekben a hawaii felvétel a templomi felvételen jól hallható, ezt a II. rendű alperes még szűkítő értelmezés mellett is felhasználhatta.
Az elsőfokú bíróság a Ptk. 2:48. § (1) bekezdésének értelmezése során figyelembe vette az ítélkezési gyakorlatban kialakult szempontokat, amelyek között kiemelt jelentősége van annak, hogy a kép- és hangfelvétel felhasználásához hozzájárulás – jellegét tekintve – joglemondó nyilatkozat (BDT 2007.1682.), amely nem értelmezhető kiterjesztően (Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.20.125/2008/5. és Pfv.IV.21.261/2011/4.). A felhasználáshoz való hozzájárulás kifejezettsége nem csupán a szándék, akarat egyértelmű kifejezésre juttatását jelenti, hanem a felhasználhatóság terjedelmére is vonatkozik.
A törvény rendelkezése alapján a jogi védelem tárgya az érintett képmása és hangfelvétele, mint a személyiség megjelenítésének releváns módja. A jogosultnak efelett a törvény rendelkezési jogot biztosít, akaratelhatározásától teszi függővé, hogy mennyiben tárja fel mások előtt, és e törvényes érdekét mindenki köteles tiszteletben tartani. A Ptk. 2:48. § (1) bekezdésének joggyakorlata szerint az érintettről szóló kép- és hangfelvétel készítéséhez és felhasználásához külön-külön nyilatkozatra van szükség, a korábban adott hozzájárulás – erre vonatkozó megállapodás nélkül – csupán az adott alkalomra szól és a felvétel újbóli felhasználásához ismét engedélyt kell kérni az érintett személytől. A felhasználáshoz hozzájárulás tehát egyedi jellegű. E szabályok megsértése a kép- és hangfelvétel sérelmét valósítja meg, amellyel kapcsolatban közömbös, hogy a felvétel az érintettet a nyilvánosság előtt előnyös vagy előnytelen színben tünteti fel. A jogsértés megállapítása szempontjából annak sincs jelentősége, hogy a jogsértő felhasználás milyen időtartamban valósult meg.
A kép- és hangfelvétel felhasználása a már kifejtettek szerint szűken értelmezendő, a más alkalommal készült felvétel újabb felhasználásához újabb hozzájárulásra van szükség. Ezért nincs jelentősége annak, hogy a más által készített felvételt eredetileg milyen céllal alkották, bemutatták-e, illetőleg az mennyire volt ismert. A korábban megadott hozzájáruló nyilatkozatot nem lehet a jogosult terhére kiterjesztően, más felhasználásra is hatályosan, illetve úgy értelmezni, hogy a jövőben ne illetné meg személyiségi jogainak védelme, ezen belül az a jog, hogy maga döntsön személyisége nyilvánosság elé tárásáról. Az érvényesítés joga körében jogosult dönteni arról, hogy képmását, hangját milyen módon és terjedelemben, mely összefüggésben tárja a nyilvánosság elé. Ezért nincs jelentősége a hawaii felvétel készítésének körülményeivel kapcsolatos fellebbezési okfejtéseknek.
A perben rendelkezésre bocsátott, „Declaration” elnevezésű okirat szövegezése nem foglal magában az előbbi feltételeknek megfelelő, egyértelmű és kifejezett hozzájáruló nyilatkozatot a forgatás során készült hawaii felvételek felhasználásáról. A szöveg alapján a felperesnek az I. rendű alperes által rendezett filmben arcképének és hangjának bemutatását engedélyező nyilatkozata a forgatáson készült kép- és hangfelvételek felhasználására vonatkozik és megfogalmazásából következően nem terjed ki a róla más személy által készített videófelvétel felhasználására.
A nyilatkozatnak az eset körülményei alapján sem adható olyan kiterjesztő értelmezés, hogy a felperes bármely, korábban róla készült felvétel felhasználásához hozzájárult. Ezért az okirat tartalma a felperes aláírásának bizonyítottsága esetén sem támasztaná alá, hogy a felperes a hawaii felvétel felhasználásához írásban a hozzájárulását adta. Az elsőfokú bíróság tehát helytállóan mellőzte az írásszakértő kirendelésére vonatkozó bizonyítási indítványt.
A perben rendelkezésre álló adatok a szóban vagy ráutaló magatartással történő hozzájárulás megtörténtét sem támasztják alá. A templomban forgatott felvételen látható, hogy a felperes a forgatás során megtekintette a videót, amellyel kapcsolatban maga sem vitatta, hogy a Hawaiin elhangzott beszélgetés során készült. A templomi felvételen azonban a hawaii felvétel képsora nem látható, a dokumentumfilmben ezt csak a rendezői tevékenység tette lehetővé, tehát szerkesztői tevékenység eredménye, amely felhasználáshoz a felperes kifejezett engedélyére lett volna szükség. A felperes hangja ugyan hallható, ez azonban azt nem támasztja alá, hogy a felperes akár ráutaló magatartással a számára telefonon lejátszott felvétel nyilvánosság elé tárásához hozzájárult.
Nem támasztja alá a felperes hozzájárulását az I. rendű alperes anyjának vallomása sem, miszerint „a felperes hozzájárult minden felvétel felhasználásához, ami fel lett véve róla [...] Látta a hawaii felvételeket és nem tiltotta meg azok felhasználását.” A felhasználás megtiltásának hiánya azonban ráutaló magatartással történő hozzájárulásként nem értelmezhető, mert a felperesnek nem volt tudomása a videó kép- és hanganyag egyes részeinek a dokumentumfilmbe történő bevágásáról. A nyilvánosságra hozatal előtt a film megtekintésére, az ezzel kapcsolatos tiltakozásra sem volt lehetősége, így a ráutaló magatartás sem az előbbi, sem az ügyvédek előtti részletbejátszás tekintetében nem volt megállapítható.
A felperes helyes jogi indok alapján kérte az általa szükségtelennek és törvény által kizártnak tartott írásbeli nyilatkozat bizonyítékként figyelembevételének mellőzését. A különleges szabályok szerint folyó jelen perben a felperesnek kell bizonyítania a képmás és hangfelvétel elkészültét vagy felhasználását, az alperesnek pedig azt, hogy a felperes a képmás és hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználáshoz hozzájárult, illetve, hogy ilyen hozzájárulásra nem volt szükség. Tekintettel arra, hogy a Pp. 504. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó 498. § (1) bekezdése szerint e perben utólagos bizonyításnak nincs helye, a másodfokú eljárásban sem lehet hivatkozni olyan bizonyítékra, amely a II. rendű alperes álláspontja szerint az ellenkérelemben felhozott tény bizonyítására szolgál, azonban utóbb keletkezett [Pp. 220. § (1) bekezdés a) pont, 373. § (3) bekezdés]. Ezért az operatőr 2021. március 19-én tett nyilatkozatának bizonyítékként értékelését a törvény rendelkezése kizárta.
Alaptalan a II. rendű alperesnek az a jogi érve is, hogy a dokumentumfilm – mint műfaj – önmagában mentesíti a jogsértőt a jogosulatlan felhasználással kapcsolatos felelősség alól. A II. rendű alperes fellebbezési álláspontjával ellentétben nem a műfaj, hanem a felperes védendő személyiségi jogával szemben álló más alkotmányos alapjog, a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő érdek eredményezheti a felelősség alóli mentesülést, ha a konkuráló alapjogok kiegyenlítése mellett ez indokoltnak mutatkozik. B. T. évtizedekkel ezelőtti halálának tisztázatlan körülményei, a büntetőeljárás ellentmondásai feltárásához fűződhet közérdek, amellyel kapcsolatban a felperes megszólalt, így a közügyek vitájában érintetté vált.
Az alapjogok ütközése esetén az egyik alapjog érvényesülése a szükséges és arányos mértékben korlátozhatja a másik alapjog érvényesülését. A másodfokú bíróság megítélése szerint a Kúria követendő gyakorlatából kiemelendő releváns elem, hogy a sajtótudósításhoz való jog érvényesülését más alapjog gyakorlása korlátozhatja, azt indokolhatja a kép- és hangfelvételhez fűződő személyiségi jog, mint a magánszféra védelmének egyik nevesített eleme is. A jog érvényesülésének korlátozhatóságát mindig az eset összes körülménye alapján kell mérlegelni (Kúria Pfv.IV.20.561/2018/3., Pfv.IV.20.272/2018/9.).
A fellebbezési tárgyaláson említett 3359/2020. (X. 14.) AB végzés [16] bekezdése az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésének értelmezésével kapcsolatban állapította meg, hogy a „magánélethez, illetve a jó hírnévhez való jog valóban ütközhet a véleménynyilvánítás szabadságával; ilyen esetekben a bíróságoknak, végső soron az Alkotmánybíróságnak kell a kollíziót feloldania”. Ez az általános megállapítás nem volt vitatott a perben. A II. rendű alperes által megjelölt „1224/2018. AB határozat” az ítélőtábla előtt nem ismert és a bejelentett adatok alapján sem volt fellelhető. A 3348/2018. (XI. 12.) AB határozat [37] bekezdése pedig végkövetkeztetéseket tartalmaz a fénykép közzététele miatt indult perben a felperes képmáshoz fűződő joga korlátozásának alkotmányosságával kapcsolatban. A közszereplő felperest ábrázoló fénykép az Alkotmánybíróság megítélése szerint szorosan összefüggött a cikk szöveges tartalmával és az ott elemzett interjúban említett, közérdeklődésre számot tartó bírósági eljárással, amely a korábbi politikus és miniszter felperes közéleti szereplői minőségéhez, tisztségéhez kapcsolódott. A jelen perben fel sem merült, hogy a felperes a hawaii felvételen közszereplői minőségben lett volna érintett, azt pedig a II. rendű alperes nem tette világossá, hogy az alkotmányjogi mérce milyen szempontú alkalmazhatóságát tartja relevánsnak a peradatok értékelésénél.
A 3019/2021. (I. 28.) AB határozat [33] és [35] bekezdésében az Alkotmánybíróság saját gyakorlatát úgy összegezte, „hogy a közhatalmat gyakorló személyekről közhatalom gyakorlása során készült felvétel esetében a főszabály az, hogy a felvétel hozzájárulás nélkül is nyilvánosságra hozható. A kivételt az képezi, hogy ha a felvétel az emberi méltóságot sérti. Közhatalmat nem gyakorló személyek esetében épp fordítva: a főszabály az, hogy képmásuk közzétételéhez hozzájárulás szükséges, és ez alól kivétel, ha a képmás közzététele a közszerepléssel függ össze. [...] Általánosságban kijelenthető, hogy egyetlen közszereplés vállalása nem eredményezi az érintett személyiségvédelmi szintjének csökkenését: az alkalmankénti közszereplés nem tesz közszereplővé. A közhatalmat nem gyakorló személyek fényképfelvétele hozzájárulásuk nélkül alkotmányosan csak akkor tehető közzé, ha az tárgyi összefüggésben van a közszerepléssel. A hozzájárulás alóli kivétel akkor igazolható, ha a felvétel és a közszereplés között kapcsolat teremthető, és mind a felvétel készítése, mind nyilvánosságra hozatala összefügg a közszerepléssel”.
A másodfokú bíróság megítélése szerint az alapjogi kollízió a magánszféra védelme és a véleménynyilvánítás szabadsága között áll fenn. Ennek körében azt kellett vizsgálni, hogy a felperesről nem közszereplés során készült és hozzájárulása nélkül a dokumentumfilmben felhasznált hawaii felvétel nélkül a véleménynyilvánítás szabadsága biztosítható lett volna-e. A 3212/2020. (VI. 19.) AB határozat szerint a hitelesség ugyanis a közlést csak úgy teszi arányossá, ha az ennél kevesebbel nem teljesíthető (Indokolás [53]).
A II. rendű alperes érvelése szerint a dokumentumfilm mondanivalója nem a felperes gyanúsítotti szerepének hangsúlyozása volt, ilyet a film sugallani sem kívánt, amiből önmagában az következik, hogy a korábbi gyanúsítással kapcsolatos nyilatkozatának hozzájárulás nélküli nyilvánosságra hozatala a közlés eredeti céljához nem tett hozzá. Ezt erősíti az is, hogy a II. rendű alperes további érvelése szerint a felperes maga is elmondta a forgatáson, hogy gyanúsított volt, a fegyver tulajdonosa, a rajta talált ujjlenyomat származása a régebben megjelent cikkekből már korábban is ismert adat volt, a hawaii felvétel valójában új információt nem tartalmazott. Ez a kép- és hangfelvétel hozzájárulás nélküli felhasználását még a II. rendű alperes érvelése szerint is szükségtelenné teszi. Amennyiben ugyanis a dokumentumfilmnek nem volt célja a felperes gyanúsítotti szerepének hangsúlyozása, a nyilvánosság számára rendelkezésre álló információkhoz pedig az úgynevezett hawaii felvétel új elemet nem adott hozzá, akkor a feltárni kívánt információk átadása, a véleménynyilvánítás szabadsága a felperes személyiségi jogának sérelme nélkül is gyakorolható lett volna. Ehhez képest a II. rendű alperes fellebbezésében már kitért arra, hogy B. T. halálának körülményei körében lényeges elem volt a felperes által sérelmezett felvételrész, azt azonban nem tárta fel, hogy ez a közléshez pontosan miben járult hozzá.
Az ítélőtábla a rendelkezésre álló peradatok összevetésével arra következtetett, hogy a felperes korábbi kép- és hangfelvételen rögzített, gyanúsításával kapcsolatos nyilatkozatának hozzájárulás nélküli közlése nem állt arányban az elérni kívánt eredménnyel, a halálozás körüli kérdések feltárásával. A filmben bevágott részletek jogosulatlan felhasználásnak minősülnek, a felvételek a II. rendű alperes véleményének hitelességét önmagukban nem erősítették meg, amely a felhasználást kifejezetten öncélúvá teszi.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett részét az indokolás kiegészítése mellett a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.398/2021/7/II.)
A Kúria a Pfv.IV.21.138/2021/7. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás