• Tartalom

1387/2022. (VIII. 9.) Korm. határozat

1387/2022. (VIII. 9.) Korm. határozat

az ideiglenes védelemre jogosult köznevelésben, szakképzésben tanulók fejlesztésének, nevelésének-oktatásának megvalósítása érdekében szükséges forrásbiztosításról

2022.08.10.

A Kormány

1. egyetért az ideiglenes védelemre jogosultként elismert személyekkel kapcsolatos veszélyhelyzeti szabályokról, továbbá a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény szabályainak eltérő alkalmazásáról szóló 86/2022. (III. 7.) Korm. rendelet 1. §-ában és 8. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő tanulók fejlesztésének, nevelésének-oktatásának megvalósítása érdekében a köznevelési intézmények, valamint a szakképző intézmények fenntartói részére szükséges forrásbiztosítással;

2. egyetért azzal, hogy az 1. pontban foglalt feladat végrehajtása érdekében kiegészítő támogatásként havonta a tanulók havi átlaglétszáma alapján 130 000 forint/hó fajlagos összeg kerüljön megállapításra 2022. szeptember 1-jétől, amely abban az esetben illeti meg a fenntartót, ha a tanuló számára az adott hónapban az alapellátáson felüli heti öt óra egyéni felkészítést biztosította;

3. felhívja a belügyminisztert, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 33. § (4b) bekezdése szerint a tankerületi központok által fenntartott köznevelési intézmények esetében a Klebelsberg Központ által összesített, oktatási nyilvántartásokkal egyeztetett igénylési adatok alapján tárgyhó 5. napjáig kezdeményezze a pénzügyminiszternél a 2. pontban foglalt fajlagos összeggel számított forrás átcsoportosításának engedélyezését a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 31. Köznevelési feladatok támogatása alcím, 1. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport terhére, a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 15. Klebelsberg Központ cím javára;

Felelős: belügyminiszter

pénzügyminiszter

Határidő: a 2022. évi központi költségvetés végrehajtása során

4. felhívja a belügyminisztert, hogy az Áht. 33. § (2) bekezdése szerint – a kultúráért és innovációért felelős miniszter bevonásával – a szakképzésért felelős miniszter által alapított szakképzési centrumok részeként működő szakképző intézmények esetében a Kulturális és Innovációs Minisztérium által összesített, oktatási nyilvántartásokkal egyeztetett igénylési adatok alapján tárgyhó 5. napjáig kezdeményezze a pénzügyminiszternél a 2. pontban foglalt fajlagos összeggel számított forrás átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 31. Köznevelési feladatok támogatása alcím, 1. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport terhére, a Kvtv. 1. melléklet XX. Kulturális és Innovációs Minisztérium fejezet, 6. Szakképzési Centrumok cím javára;

Felelős: belügyminiszter

kultúráért és innovációért felelős miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: a 2022. évi központi költségvetés végrehajtása során

5. felhívja a belügyminisztert, hogy az Áht. 33. § (2) bekezdése szerint – a kultúráért és innovációért felelős miniszter bevonásával – a felsőoktatási intézmények által fenntartott köznevelési és szakképző intézmények esetében a Kulturális és Innovációs Minisztérium által összesített, oktatási nyilvántartásokkal egyeztetett igénylési adatok alapján tárgyhó 5. napjáig kezdeményezze a pénzügyminiszternél a 2. pontban foglalt fajlagos összeggel számított forrás átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 31. Köznevelési feladatok támogatása alcím, 1. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport terhére, a Kvtv. 1. melléklet XX. Kulturális és Innovációs Minisztérium fejezet, 7. Egyetemek, főiskolák cím javára;

Felelős: belügyminiszter

kultúráért és innovációért felelős miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: a 2022. évi központi költségvetés végrehajtása során

6. felhívja a belügyminisztert, hogy az Áht. 33. § (2) bekezdése szerint – a kultúráért és innovációért felelős miniszter bevonásával – az egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények, valamint a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézmények köznevelési és szakképző intézményei esetében a Kulturális és Innovációs Minisztérium által összesített, oktatási nyilvántartásokkal egyeztetett igénylési adatok alapján tárgyhó 5. napjáig kezdeményezze a pénzügyminiszternél a 2. pontban foglalt fajlagos összeggel számított forrás átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 31. Köznevelési feladatok támogatása alcím, 1. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport terhére, a Kvtv. 1. melléklet XX. Kulturális és Innovációs Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 12. Felsőoktatási feladatok alcím, 1. Nem állami felsőoktatási intézmények támogatása jogcímcsoport javára;

Felelős: belügyminiszter

kultúráért és innovációért felelős miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: a 2022. évi központi költségvetés végrehajtása során

7. felhívja a belügyminisztert, hogy az Áht. 33. § (2) bekezdése szerint – az agrárminiszter bevonásával – az Agrárminisztérium által fenntartott, illetve fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési, illetve szakképző intézmények esetében az Agrárminisztérium által összesített, oktatási nyilvántartásokkal egyeztetett igénylési adatok alapján tárgyhó 5. napjáig kezdeményezze a pénzügyminiszternél a 2. pontban foglalt fajlagos összeggel számított forrás átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 31. Köznevelési feladatok támogatása alcím, 1. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport terhére, a Kvtv. 1. melléklet XII. Agrárminisztérium fejezet, 6. Mezőgazdasági középfokú szakoktatás intézményei cím javára;

Felelős: belügyminiszter

agrárminiszter

pénzügyminiszter

Határidő: a 2022. évi központi költségvetés végrehajtása során

8. felhívja a belügyminisztert, hogy Áht. 33. § (4b) bekezdése szerint a tankerületi központok által fenntartott köznevelési intézmények esetében a Klebelsberg Központ által összesített, oktatási nyilvántartásokkal egyeztetett igénylési adatok alapján tárgyhó 5. napjáig kezdeményezze a pénzügyminiszternél a 2. pontban foglalt fajlagos összeggel számított forrás átcsoportosításának engedélyezését a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény (a továbbiakban: 2023. évi Kvtv.) 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 31. Köznevelési feladatok támogatása alcím, 1. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport terhére, a 2023. évi Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 15. Klebelsberg Központ cím javára;

Felelős: belügyminiszter

pénzügyminiszter

Határidő: a 2023. évi központi költségvetés végrehajtása során

9. felhívja a belügyminisztert, hogy az Áht. 33. § (2) bekezdése szerint – a kultúráért és innovációért felelős miniszter bevonásával –, a szakképzésért felelős miniszter által alapított szakképzési centrumok részeként működő szakképző intézmények esetében a Kulturális és Innovációs Minisztérium által összesített, oktatási nyilvántartásokkal egyeztetett igénylési adatok alapján tárgyhó 5. napjáig kezdeményezze a pénzügyminiszternél a 2. pontban foglalt fajlagos összeggel számított forrás átcsoportosítását a 2023. évi Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 31. Köznevelési feladatok támogatása alcím, 1. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport terhére, a 2023. évi Kvtv. 1. melléklet XX. Kulturális és Innovációs Minisztérium fejezet, 6. Szakképzési Centrumok cím javára;

Felelős: belügyminiszter

kultúráért és innovációért felelős miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: a 2023. évi központi költségvetés végrehajtása során

10. felhívja a belügyminisztert, hogy az Áht. 33. § (2) bekezdése szerint – a kultúráért és innovációért felelős miniszter bevonásával – a felsőoktatási intézmények által fenntartott köznevelési intézmények esetében a Kulturális és Innovációs Minisztérium által összesített, oktatási nyilvántartásokkal egyeztetett igénylési adatok alapján tárgyhó 5. napjáig kezdeményezze a pénzügyminiszternél a 2. pontban foglalt fajlagos összeggel számított forrás átcsoportosítását a 2023. évi Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 31. Köznevelési feladatok támogatása alcím, 1. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport terhére, a 2023. évi Kvtv. 1. melléklet XX. Kulturális és Innovációs Minisztérium fejezet, 7. Egyetemek, főiskolák cím javára;

Felelős: belügyminiszter

kultúráért és innovációért felelős miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: a 2023. évi központi költségvetés végrehajtása során

11. felhívja a belügyminisztert, hogy az Áht. 33. § (2) bekezdése szerint – a kultúráért és innovációért felelős miniszter bevonásával – az egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények, valamint a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézmények köznevelési és szakképző intézményei esetében a Kulturális és Innovációs Minisztérium által összesített, oktatási nyilvántartásokkal egyeztetett igénylési adatok alapján tárgyhó 5. napjáig kezdeményezze a pénzügyminiszternél a 2. pontban foglalt fajlagos összeggel számított forrás átcsoportosítását a 2023. évi Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 31. Köznevelési feladatok támogatása alcím, 1. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport terhére, a 2023. évi Kvtv. 1. melléklet XX. Kulturális és Innovációs Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 12. Felsőoktatási feladatok alcím, 1. Nem állami felsőoktatási intézmények támogatása jogcímcsoport javára;

Felelős: belügyminiszter

kultúráért és innovációért felelős miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: a 2023. évi központi költségvetés végrehajtása során

12. felhívja a belügyminisztert, hogy az Áht. 33. § (2) bekezdése szerint – az agrárminiszter bevonásával – az Agrárminisztérium által fenntartott, illetve fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési, illetve szakképző intézmények esetében az Agrárminisztérium által összesített, oktatási nyilvántartásokkal egyeztetett igénylési adatok alapján tárgyhó 5. napjáig kezdeményezze a pénzügyminiszternél a 2. pontban foglalt fajlagos összeggel számított forrás átcsoportosítását a 2023. évi Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 31. Köznevelési feladatok támogatása alcím, 1. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport terhére, a 2023. évi Kvtv. 1. melléklet XII. Agrárminisztérium fejezet, 6. Mezőgazdasági középfokú szakoktatás intézményei cím javára;

Felelős: belügyminiszter

agrárminiszter

pénzügyminiszter

Határidő: a 2023. évi központi költségvetés végrehajtása során

13.1

1

A 13. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére