1455/2022. (IX. 19.) Korm. határozat
1455/2022. (IX. 19.) Korm. határozat
a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében megvalósuló egyes projektek összköltségének növeléséről
A Kormány
1. a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet] 4. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva egyetért
a) az 1. mellékletben és a 2. mellékletben felsorolt projektek (a továbbiakban együtt: Projektek) összköltségének növelésével és forrásszerkezetének módosításával,
b) az 1. mellékletben foglalt táblázat F oszlopa szerinti, valamint a 2. mellékletben foglalt táblázat H oszlopa szerinti többlettámogatásnak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: TOP) 1–7. prioritása, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (a továbbiakban: VEKOP) 4–6. prioritása rendelkezésre álló kerete terhére történő finanszírozásával,
c) a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 3.12.6. pontja alapján az 1. melléklet 26. sorában szereplő projekt tekintetében a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 3.12.1. pontjában meghatározott költségek ingatlanvásárlás költségtípusra történő – a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 3.3.6.4. pontja szerinti mértéket meghaladó mértékű – átcsoportosításával,
d) a 3. mellékletben felsorolt felhívások a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1005/2016. (I. 18.) Korm. határozatban, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozatban foglalt keretösszegének E oszlopban jelzett módosításával;
2. az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet] 6/A. §-a alapján úgy határoz, hogy a Projektek keretemelése és annak végrehajtása során a 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet 3–5. §-át nem kell alkalmazni;
3. egyetért azzal, hogy a 2. mellékletben foglalt táblázat I oszlopában meghatározott, összesen legfeljebb 356 109 771 forint összegű, európai uniós forrás terhére el nem számolható költség – a Gazdaság-újraindítási Alap uniós fejlesztései fejezetbe tartozó fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 481/2021. (VIII. 13.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 481/2021. (VIII. 13.) Korm. rendelet] 9. § (1) bekezdés f) pontja alapján – a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény 1. melléklet XIX. Gazdaság-újraindítási Alap uniós fejlesztései fejezet, 3. Központi kezelésű előirányzatok cím, 1. Kohéziós politikai operatív programok 2014–2020 alcím, 2. Versenyképes Közép-Magyarország OP (VEKOP) és 3. Terület- és Településfejlesztési OP (TOP) jogcímcsoport hazai társfinanszírozáson felüli felhasználásával kerüljön finanszírozásra;
4. felhívja a területfejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon a Projektek támogatási szerződéseinek 1–3. pontban foglaltak szerinti módosításáról;
Felelős: |
területfejlesztési miniszter |
Határidő: |
azonnal |
5. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy gondoskodjon a Projektekben foglalt forrás biztosításáról.
Felelős: |
Miniszterelnökséget vezető miniszter |
Határidő: |
azonnal |
1. melléklet az 1455/2022. (IX. 19.) Korm. határozathoz
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. |
Projekt azonosító száma |
Projekt megnevezése |
Kedvezményezett neve |
Megítélt támogatás (forint) |
Hatályos támogatás (forint) |
Többlettámogatás legfeljebb |
Megnövelt támogatás legfeljebb |
Projekt rövid bemutatása |
2. |
TOP-1.1.3-16-BK1-2017-00007 |
Agrárlogisztikai központ építése Jánoshalmán |
Jánoshalma Városi Önkormányzat |
450 000 000 |
658 470 749 |
138 648 637 |
797 119 386 |
A tervezett agrárlogisztikai központ épülete az 5412. sz. út melletti iparterületen, az Önkormányzat tulajdonában álló, 4565/14 helyrajzi számú, 1,8961 hektár alapterületű ingatlanon valósul meg. Az épület 1350 m2 alapterületű, acélváz szerkezetű. Az alapterületből 720 m2 hűtőkamratér, míg a manipulációs tér 420 m2-es. Ezenfelül a jogszabályi előírások szerinti szociális blokk is kialakításra kerül. A hűtőház 45 × 30 m alapterületű, 8,5 m ereszmagasságú, 11 m gerincmagasságú, nyeregtetős, könnyű acélváz szerkezetű. |
3. |
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00002 |
Zala Kétkeréken – Kerékpárút-fejlesztés Kisrécse és Zalasárszeg településeken |
Zala Megyei Önkormányzat |
129 666 325 |
162 348 429 |
61 438 043 |
223 786 472 |
A projekt keretében turisztikai célú kerékpáros útvonal kerül kialakításra Kisrécse és Zalasárszeg települések között. A kétirányú kerékpárút 1634,29 m hosszon valósul meg, 2,4 m széles útburkolattal, két réteg aszfalttal, a szükséges árok- és padkarendezésekkel, valamint forgalomtechnikai megoldások alkalmazásával. Kerékpáros-pihenőhely is épül, ahol a térkővel burkolt felületen kerékpártámaszok, padok, asztalok és szemetes kerül elhelyezésre. |
4. |
TOP-1.2.1-16-BO1-2017-00019 |
Pitypalatty-völgy turisztikai fejlesztése |
KBTF Közép-Borsodi Területfejlesztési Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság |
331 749 000 |
429 085 695 |
30 452 742 |
459 538 437 |
A projekt közvetlen célja, hogy a Pitypalatty-völgyben, a Bükk északi területein gyalogos és kerékpáros túraútvonalak mentén a térség egyedi kulturális-természeti értékeit bemutató helyek és kapcsolódóan aktív pihenő területek jöjjenek létre. |
5. |
TOP-1.2.1-16-JN1-2019-00013 |
Tematikus utak Tiszafüreden |
Tiszafüredi Református Egyházközség |
149 367 780 |
149 367 780 |
178 675 114 |
328 042 894 |
A projekt egy nettó 215,97 m2 alapterületű közösségi tér létrehozására irányul, melynek első szintjén egy kiállítótér |
6. |
TOP-1.2.1-16-JN2-2020-00001 |
Természetbúvár játszóház és túraközpont létesítése Tiszafüreden |
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat |
800 000 000 |
800 000 000 |
478 979 000 |
1 278 979 000 |
A Tisza-tó kiemelt turisztikai térségében elhelyezkedő Tiszafüreden látogatóközpont, többfunkciós bemutatótér kialakítása, fejlesztése, a kapcsolódó épületállomány turisztikai célú fenntartható fejlesztése valósul meg. |
7. |
TOP-1.4.1-19-BO1-2019-00039 |
„Pindur ház” mini bölcsőde kialakítása Csobaj településen |
Csobaj Község Önkormányzata |
50 000 000 |
50 000 000 |
29 260 658 |
79 260 658 |
A projekt keretében a meglévő közösségi ház épületrészében egy új, 1 csoportszobás, 7 férőhelyes mini bölcsődét terveznek megvalósítani. |
8. |
TOP-1.4.1-19-GM1-2019-00043 |
Bölcsőde fejlesztése Fertőendréd Községben |
Fertőendréd Község Önkormányzata |
64 996 010 |
64 996 010 |
52 383 628 |
117 379 638 |
A projekt keretében bölcsőde épül, 1 csoportszobával, amelyben 7 férőhely kerül kialakításra. A bölcsődei épület építése mellett megvalósul a bölcsődei ellátáshoz kapcsolódó eszközbeszerzés és a játszóudvar kialakítása. |
9. |
TOP-1.4.1-19-HB1-2019-00022 |
Mini bölcsőde építése Álmosdon |
Álmosd Község Önkormányzata |
96 959 143 |
96 959 143 |
41 180 380 |
138 139 523 |
A projekt keretében egy új mini bölcsődei épületet terveznek építeni, 12 férőhellyel, 2 csoportszobával, melegítőkonyhával és a szükséges kiszolgálóhelyiségekkel. Az épület energiaellátására napelemek kerülnek felhelyezésre. |
10. |
TOP-1.4.1-19-HB1-2019-00023 |
Mini bölcsőde építése Zsáka Nagyközségben |
Zsáka Nagyközségi Önkormányzat |
95 958 359 |
95 958 359 |
40 133 963 |
136 092 322 |
A projekt keretében egy 1 csoportszobás, 8 férőhelyes mini bölcsőde kerül megépítésre, a kapcsolódó szükséges eszközök beszerzésével, valamint az épület udvarának fejlesztésével. |
11. |
TOP-1.4.1-19-HE1-2019-00004 |
Bölcsődei fejlesztés Szihalom településen |
Szihalom Községi Önkormányzat |
167 097 742 |
209 594 830 |
24 986 205 |
234 581 035 |
A projekt célja egy 1 csoportos, 12 férőhelyes önálló bölcsődei infrastruktúra létrehozása az óvodával szomszédos épület felhasználásával. A már meglévő épület átalakítása és a bővítés mellett terasz, játszókert, kerítés, udvar kerül kialakításra. |
12. |
TOP-2.1.3-16-BA1-2021-00033 |
Somberek belterületi vízrendezése |
Somberek Község Önkormányzata |
100 000 000 |
100 000 000 |
60 817 111 |
160 817 111 |
A projekt specifikus célja a sombereki vízfolyás belterületi mederszakaszainak és a kapcsolódó medreknek a rendezése, a csapadék és a belvíz Somberek belterületről való biztonságos elvezetésének érdekében a csapadékvíz-elvezető infrastruktúra fejlesztése. |
13. |
TOP-2.1.3-16-GM1-2019-00013 |
Osli község belterületi csapadékvíz-elvezetése |
Osli Községi Önkormányzat |
104 000 000 |
104 000 000 |
46 923 845 |
150 923 845 |
A község földárkos vízelvezetésre támaszkodik, a projekt keretében a leromlott árkok, eltömődött és beomlott átereszek fejlesztése történik meg. A fejlesztés által érintett utcák a következők: Árpád utca, Petőfi Sándor utca, Acsalagi út, Hanyi utca, Rákóczi Ferenc utca, Fő utca. |
14. |
TOP-2.1.3-16-GM1-2021-00024 |
Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztése Tápszentmiklóson |
Tápszentmiklós Község Önkormányzata |
25 000 000 |
25 000 000 |
7 500 000 |
32 500 000 |
A projekt közvetlen célja, hogy a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer képes legyen ellátni a nagy intenzitású, megnövekedett csapadékmennyiség megfelelő kezelését és elvezetését a fejlesztett szakaszok mentén, továbbá megfelelő csapadékvíz-elvezető rendszer kialakítása és ezzel a veszélyeztetett területről a vízelvezetés megoldása és a csapadékvíz okozta károk megelőzése. |
15. |
TOP-3.1.1-15-ZA1-2020-00012 |
Kerékpárforgalmi útvonal kialakítása Murakeresztúr térségében |
Murakeresztúr Község Önkormányzata |
970 000 000 |
970 000 000 |
291 000 000 |
1 261 000 000 |
Kerékpárút építése két szakaszban, |
16. |
TOP-3.1.1-16-KO1-2019-00007 |
Esztergomot Esztergom-Kertvárossal összekötő kerékpárút kiépítése |
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata |
799 998 810 |
799 998 810 |
118 432 409 |
918 431 219 |
A fejlesztés során Esztergom kerül kerékpárforgalmi létesítményekkel összekötésre Esztergom-Kertváros településrésszel. |
17. |
TOP-4.2.1-15-BO1-2016-00029 |
Új épület építése az Öregek Napközi Otthonának Monokon |
Monok Község Önkormányzata |
90 000 000 |
128 025 778 |
4 788 442 |
132 814 220 |
A beruházás eredményeként a község egész területén működő, nappali ellátási tevékenységet szolgáló, új, minden igényt kielégítő, teljes akadálymentesítéssel ellátott épület létesül. A beruházás keretében férőhelybővítésre nem kerül sor. |
18. |
TOP-4.2.1-16-HE1-2017-00007 |
Szociális alapszolgáltatások fejlesztése Tarnaörsön |
Tarnaörs Községi Önkormányzat |
50 435 510 |
50 435 510 |
44 225 158 |
94 660 668 |
A beruházás célja a települési szociális alapszolgáltatások nyújtására szolgáló épület felépítése, amely két irodából, egy |
19. |
TOP-4.3.1-15-BO1-2016-00001 |
Cigánd szociális városrehabilitációja – |
Cigánd Város Önkormányzata |
215 000 000 |
343 030 192 |
33 618 838 |
376 649 030 |
A projekt keretében 5 db önkormányzati tulajdonú szociális bérlakás komfortos, energiatakarékos állapotban történő felújítása vagy felépítése valósul meg. A szegregátumban elhelyezkedő közösségi ház felújítása, bővítése és a kapcsolódó eszközbeszerzés is megvalósul. További elemek: térfigyelő rendszer bővítése az akcióterületen, valamint közösségi gyakorlókert kialakítása; útfelújítás, továbbá buszforduló és buszmegálló kialakítása a szegregátumban; közműves ivóvízellátás és önkormányzati energiatakarékos közvilágítás kialakítása. |
20. |
TOP-5.1.1-15-JN1-2016-00001 |
Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében |
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat |
1 339 000 000 |
1 529 000 000 |
158 827 947 |
1 687 827 947 |
A projekt átfogó célja a megyei foglalkoztatási együttműködések – paktumok – képzési és foglalkoztatási programjainak támogatása, növelése, foglalkoztatás helyi szintű akciótervek megvalósítása révén. Kulcsindikátor: a munkaerőpiaci programokban részt vevők tervezett száma 2023 végéig 2899 fő. A projekt másik célja a megyében lévő munkanélküliek és álláskeresők foglalkoztathatóságának javítása, a célcsoportba tartozó személyek támogatás nélküli munkaerőpiacra segítése, komplex, személyre szabott, a helyi munkaerőpiaci lehetőségekhez és igényekhez igazodó szolgáltatásokkal és támogatásokkal történő támogatása. |
21. |
TOP-6.1.1-16-SE1-2018-00001 |
Szekszárdi Ipari Park fejlesztése |
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata |
2 147 000 000 |
2 108 773 182 |
684 217 856 |
2 792 991 038 |
A projekt keretében a Szekszárdi Ipari Park infrastrukturális bővítésével a meglévő raktárépületek felújítása mellett 4 db új, termelőtevékenységre alkalmas csarnoképület építése valósul meg a szükséges infrastruktúra – így nevezetesen közvilágítás, kamerarendszer, csapadékvíz-hálózat, gázelosztó hálózat, valamint járda – kiépítésével együtt. |
22. |
TOP-6.1.3-15-SH1-2016-00001 |
Szombathelyi Vásárcsarnok felújítása |
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata |
1 601 000 000 |
1 601 000 000 |
322 073 616 |
1 923 073 616 |
A rossz műszaki-fizikai állapotú, meglévő belvárosi vásárcsarnok értéknövelő komplex felújítása, a környező vidék helyi élelmiszeripari termékeinek piacra juttatása, valamint a belváros vonzerejének növelése és szolgáltatásainak fejlesztése. A fejlesztés által a belváros, valamint az egész város népességvonzó és -megtartó erejének növelése a cél. |
23. |
TOP-6.1.4-15-SL1-2016-00001 |
Szolnok Vár! – Szolnoki Várkerület turisztikai célú fejlesztése |
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata |
950 000 000 |
1 562 300 000 |
99 888 830 |
1 662 188 830 |
A projekt keretében a régi szolnoki végvár területe kerül fejlesztésre, ahol a vár ikonikus pontjait jelenítik meg épített és/vagy virtuális eszközökkel, térségi jelentőségi turisztikai vonzerőt hozva ezzel létre. A Szolnok Vár! mint turisztikai attrakció fejlesztése keretében megújul a Hídfő épület, új látogatóközpont épül török kávézóval, várkiállítással, vetítőteremmel, kilátóterasszal, átalakításra kerül a Nyáry Lőrinc híd, felújításra kerül a Művésztorony – kilátóval, fedett mobilszínpaddal, kiállítóhelyekkel, megépül a Bástyasétány – díszburkolatú sétány várfalat imitáló mellvéddel, rendezésre kerül a Damjanich park – közterület, Vár tematikus játszótér épül, turistaparkoló – |
24. |
TOP-6.1.4-15-TB1-2016-00002 |
A Tulipános ház turisztikai célú felújítása |
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata |
1 435 553 184 |
1 435 553 184 |
196 426 514 |
1 631 979 698 |
A Tulipános ház néven is ismert épület Tatabánya bányaipari kifejlődésének és ezzel együtt a város építészeti kialakulásának egyik legfontosabb eleme. Ma műemlék. A Tulipános ház felújítása és turisztikai hasznosítása a város egyik legnagyobb volumenű és jelentőségű projektje. Szakmai tartalmának gerincét a műemléki épület felújítása, restaurálása jelenti. A beruházás keretében eszközbeszerzésekre is sor kerül, ami részben a helyiségek mobíliákkal való berendezését jelenti, de a költségvetési lehetőségek függvényében a díszteremben színpadi hang- és fénytechnika kialakítására kerülhet sor. Az eszközbeszerzés keretében kerül kialakításra az alagsori interaktív kiállítás és játszóház. |
25. |
TOP-6.1.4-16-SG1-2018-00005 |
A szegedi Móra Ferenc Múzeum és Vár turisztikai célú fejlesztése |
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata |
899 000 000 |
899 000 000 |
609 038 766 |
1 508 038 766 |
A projektben infrastrukturális fejlesztés, turisztikaiattrakció-elemek kidolgozása, korszerű üzemeltetést támogató megoldások alkalmazása, energiatakarékos megoldások erősítése, projektarányos akadálymentesítés valósul meg, amellyel egy új, szélesebb körű célközönség megszólítása válik lehetővé. A Móra Ferenc Múzeum első emeletén a fogadótér – pénztár – ruhatár látogatók számára megfelelőbb kialakítása történik, illetve egy polgári hangulatú büfé is létesül. |
26. |
TOP-6.1.5-16-KE1-2017-00004 |
Hetényegyháza bekötése |
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata |
705 564 628 |
705 564 628 |
1 231 461 940 |
1 937 026 568 |
Hetényegyháza településrész közlekedési lehetőségeinek kiépítése az M5 autópályával és a 445 sz. főúttal való összeköttetése céljából. A projekt keretében meglévő önkormányzati földút kerül szélesítésre és burkolattal való ellátásra, meglévő önkormányzati út kerül szélesítésre és korszerűsítésre, valamint 1365 méter hosszan új útszakasz épül ki, amely összeköttetést biztosít az M5 autópályával és a 445 sz. főútvonallal. |
27. |
TOP-6.2.1-16-SG1-2018-00006 |
Szegedi ÓVI Klebelsberg Telepi Óvodájának korszerűsítése |
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata |
95 000 000 |
95 000 000 |
32 283 144 |
127 283 144 |
A projekt keretében az óvoda komplex felújítása valósul meg: vizesblokkok, csoportszobák, tornaszoba, gazdasági blokk, további helyiségek és folyosók felújítása; terasz árnyékolása, udvar, játszóudvar felújítása; épületgépészeti, épületvillamossági tevékenységek és tűzjelzőrendszer telepítése. |
28. |
TOP-6.3.3-16-SG1-2018-00001 |
Szeged, belterületi csapadékvíz elvezetés III. és IV. ütem |
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata |
1 050 000 000 |
1 050 000 000 |
185 478 141 |
1 235 478 141 |
A projekt keretében csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítésére kerül sor Újszegeden, Marostő és Kiskundorozsma városrészeken. |
29. |
TOP-6.4.1-16-VP1-2019-00003 |
Kerékpárút és kerékpárforgalmi létesítmények építése Veszprém– |
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata |
905 999 920 |
905 999 920 |
102 319 913 |
1 008 319 833 |
A projekt keretében 5,032 km kerékpárforgalmi létesítmény kerül kialakításra Veszprém és Gyulafirátót között. A tervezett létesítmény magában foglal önálló kerékpárutat, elválasztott közös gyalog- és kerékpárutat, mezőgazdasági utat és forgalomtechnikai beavatkozást egyaránt. |
30. |
TOP-6.5.1-15-HM1-2016-00001 |
Klauzál Gábor Általános Iskola Klauzál és Nádor utcai telepe, valamint a Szent István Általános Iskola Szent István utcai épületének energetikai korszerűsítése |
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata |
460 000 000 |
460 000 000 |
171 119 114 |
631 119 114 |
A projekt keretében megvalósul az épületek külső homlokzati és padlásszigetelése, a gépészeti, fűtési rendszer és nyílászárók korszerűsítése, napelemek telepítése és világítás-korszerűsítés. |
31. |
TOP-6.5.1-15-SG1-2016-00007 |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola energetikai korszerűsítése |
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat |
309 999 370 |
309 999 370 |
193 175 015 |
503 174 385 |
A tervezett energetikai korszerűsítés során megvalósul a homlokzati nyílászárók cseréje, valamint elkészül az épületek teljes homlokzati és szükség esetén a tetőfödém hő- és vízszigetelése. Megvalósul a fűtési csővezetékek és radiátorok cseréje, valamint az erős- és gyengeáramú rendszerek korszerűsítése és a HMKE fotovillamos rendszer kialakítása. |
32. |
TOP-6.5.1-16-DE1-2017-00002 |
A Régi Városháza épületének energetikai korszerűsítése |
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata |
1 095 410 000 |
1 095 410 000 |
1 608 724 221 |
2 704 134 221 |
A Régi Városháza épületében fő tevékenységként a külső határolószerkezetek korszerűsítése (hőszigetelés és nyílászárócsere), a hőtermelő berendezések kül- és beltéri világítási rendszerek, központi szellőző- és légkondicionáló rendszerek korszerűsítése, hőszivattyúrendszerek kiépítése valósul meg. |
33. |
TOP-6.6.1-16-SL1-2017-00003 |
Temető úti rendelő újjáépítése |
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata |
250 000 000 |
469 866 731 |
17 643 983 |
487 510 714 |
A projekt keretében a Temető úti rendelő újjáépítése valósul meg, mely által fejlesztésre kerülnek a következő alapellátási funkciók: a házi gyermekorvosi ellátás, a védőnői szolgálat, a fogorvosi ellátás, valamint az iskolai-ifjúsági egészségügyi ellátás (iskolafogászat). A projekt tartalmazza parkoló, akadálymentes parkoló, kerékpártároló, babakocsi-tároló kialakítását, továbbá az egészségfejlesztési feladatok ellátását, preventív szolgáltatások fejlesztését szolgáló és egészségfejlesztő programoknak helyt adó multifunkcionális helyiség kialakítását is. |
34. |
VEKOP-5.3.2-15-2020-00058 |
Újhartyán – Dabasi Szőlők közötti kerékpárút építése |
Újhartyán Város Önkormányzata |
219 085 972 |
219 085 972 |
107 801 742 |
326 887 714 |
A tervezett beruházás az Újhartyán – Dabasi Szőlők közötti kerékpárút, mely a 2+700 szelvénytől indul és a 4+517 szelvényig tart. A tervezett nyomvonal a 4606. j. út mellett halad. A tervezési szakasz kül- és belterületen található. |
35. |
VEKOP-6.1.1-21-2021-00001 |
Új bölcsődei szolgáltatás létrehozása Abonyban |
Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat Nevelőszülői Hálózat |
417 158 264 |
417 158 264 |
66 000 000 |
483 158 264 |
A projekt keretében a kedvezményezett új épület építésével hozza létre a 2 csoportszobás, 24 új férőhelyet biztosító bölcsődei intézményt. Az 573 m2-es épület egy 1934 m2-es telken kerül kialakításra. A beruházás megújuló energiaforrások felhasználásával kerül megvalósításra: napelemrendszer kerül kiépítésre az épület tetőszerkezetén. |
36. |
VEKOP-6.1.1-21-2021-00016 |
Csobánka 2 csoportszobás bölcsőde építése |
Csobánka Község Önkormányzata |
313 090 508 |
313 090 508 |
426 210 961 |
739 301 469 |
A projekt keretében két csoportszobás, összesen 28 férőhelyes, 429,84 m2-es bölcsőde felépítése történik, alagsori szinttel, játszóudvarral és terasszal. Játszótéri eszközök: olyan játékok beszerzése valósulna meg, amelyek a 3 év alatti korosztály igényeinek és a vonatkozó rendeleteknek megfelelnek. Udvar: 500,00 m2 zöldfelület (füvesítés, fásítás). Terasz: 206,82 m2, járólappal ellátva. |
37. |
VEKOP-6.1.1-21-2021-00028 |
Mini bölcsőde kialakítása a Halász Jenő kúriában |
Dabas Város Önkormányzata |
189 892 186 |
189 892 186 |
85 253 575 |
275 145 761 |
Az önkormányzat a tulajdonában lévő Halász Jenő kúriában tervezi az új mini bölcsőde kialakítását. Az épületben 2 db csoportszoba – 16 férőhely – kerül kialakításra. Az ingatlanon épül a 3 férőhelyes parkoló és az 1 db akadálymentes parkolóhely is, valamint a kerékpártároló, az épület mögötti részén pedig a játszóudvar. |
38. |
VEKOP-6.1.1-21-2021-00035 |
Bölcsőde létrehozása Újlengyelben |
Újlengyel Község Önkormányzata |
384 466 187 |
384 466 187 |
151 251 862 |
535 718 049 |
A projekt keretében egy 2 csoportos, 24 férőhelyes bölcsődei intézmény jön létre. A beruházás során egy modern, minden igényt kielégítő, megújuló energiaforrásokat hasznosító új épületet terveznek építeni játszóudvarral és a jogszabályban előírt számú parkolóférőhellyel, kerékpártámasszal és babakocsi-tárolóval. |
39. |
VEKOP-6.3.1-16-2020-00012 |
Kornis Klára Gyermekotthon kiváltása a Fővárosban |
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság |
678 000 000 |
678 000 000 |
64 060 275 |
742 060 275 |
A projekt célja a családból kiemelt, gyermekvédelmi szakellátás keretei között nevelkedő gyermekek számára befogadó otthont nyújtó ellátás biztosítása, 32 férőhelyes speciális (leány-) gyermekotthon létrehozása. A korszerűsítés a Budapest IX. kerület – 38166 hrsz. alatt található, korábban működő gyermekotthon telekterületén valósul meg, férőhelykiváltással. |
2. melléklet az 1455/2022. (IX. 19.) Korm. határozathoz
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. |
Projekt azonosító száma |
Projekt megnevezése |
Kedvezményezett neve |
Megítélt TOP támogatás |
Hatályos forrásszerkezet |
Változás |
Módosított forrásszerkezet |
Projekt rövid bemutatása |
||||||
2. |
A TOP keretében finanszírozandó összeg |
A
481/2021. (VIII. 13.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés f) pont
ja alapján a TOP hazai társfinanszírozáson felüli felhasználás összege |
Módosítás előtti összköltség |
A TOP keretében finanszírozandó összeg |
A
481/2021. (VIII. 13.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés f) pont
ja alapján a TOP hazai társfinanszírozáson felüli felhasználás összege |
A TOP keretében finanszírozandó összeg |
A
481/2021. (VIII. 13.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés f) pont
ja alapján a TOP hazai társfinanszírozáson felüli felhasználás összege |
Önerő |
Módosítást követő összköltség legfeljebb |
|||||
3. |
TOP-1.2.1-16-BS1-2017-00004 |
Orosháza-Gyopárosfürdő városrész turisztikai célú fejlesztése |
Orosháza Város Önkormányzata |
650 000 000 |
650 000 000 |
0 |
650 000 000 |
172 684 231 |
5 037 692 |
822 684 231 |
5 037 692 |
0 |
827 721 923 |
A pályázat célja a gyopárosi tavak környezetének fejlesztése: „Hajó játszóház”, felüljáró és kilátó, forest bathing és meditációs park, fogadóállomás (ajándékbolt, büfé, zuhanyzók, parkolók, kerékpártárolók), sétány és tematikus játszótér kialakítása. |
4. |
TOP-1.4.1-16-BS1-2021-00049 |
Új óvoda kialakítása és meglévő feladatellátási hely infrastrukturális fejlesztése Eleken |
Elek Város Önkormányzata |
549 500 000 |
549 500 000 |
0 |
549 500 000 |
221 460 574 |
141 707 577 |
770 960 574 |
141 707 577 |
0 |
912 668 151 |
A projekt során egy meglévő, leromlott állapotú intézményi ingatlan felújítása, illetve két másik, szintén leromlott állagú, óvodaként működő ingatlan új építésű ingatlannal való kiváltása valósul meg. Az újonnan létrehozott óvodai férőhelyek száma 6 fő, a fejlesztett bölcsődei férőhelyek száma 7 fő, a fejlesztett óvodai férőhelyek száma pedig 141 fő. |
5. |
TOP-3.1.1-16-SO1-2017-00006 |
Szántód–Kőröshegy–Kereki községek kerékpárút fejlesztése |
Kőröshegy Község Önkormányzata |
510 000 000 |
176 918 471 |
0 |
176 918 471 |
172 469 843 |
23 902 732 |
349 388 314 |
23 902 732 |
0 |
373 291 046 |
A projekt célja egy új kerékpáros útvonal kialakítása, mely Szántód, Kőröshegy és Kereki településeket köti össze. A szántódi végponttal elérhetővé válik a Balaton körüli kerékpárút is. |
6. |
TOP-3.2.1-16-BA1-2018-00062 |
A kultúrház energetikai korszerűsítése Homorúdon |
Homorúd Községi Önkormányzat |
63 027 534 |
63 027 534 |
0 |
63 027 534 |
0 |
3 943 461 |
63 027 534 |
3 943 461 |
0 |
66 970 995 |
A projekt célja az önkormányzati tulajdonban levő kultúrház/művelődési ház energetikai korszerűsítése, napelem telepítése, valamint az épület projektarányos akadálymentesítése. |
7. |
TOP-3.2.1-16-BS1-2017-00066 |
A mezőkovácsházi Kalocsa Róza Művelődési Központ energetikai korszerűsítése |
Mezőkovácsháza Város Önkormányzata |
59 999 984 |
59 999 984 |
0 |
59 999 984 |
50 925 269 |
3 153 258 |
110 925 253 |
3 153 258 |
0 |
114 078 511 |
A projekt célja a mezőkovácsházi Kalocsa Róza Művelődési Központ átfogó energetikai korszerűsítése. |
8. |
TOP-4.2.1-16-BO1-2019-00032 |
Szociális alapszolgáltatások fejlesztése Alsóberecki településen |
Alsóberecki Község Önkormányzata |
72 976 000 |
72 976 000 |
0 |
72 976 000 |
42 797 689 |
580 899 |
115 773 689 |
580 899 |
0 |
116 354 588 |
A projektben összesen 3 db szociális alapellátási szolgáltatás fejlesztése valósul meg: házi segítségnyújtás, étkeztetés, nappali ellátás. A szociális alaptevékenységek fejlesztésén túl akadálymentesítés, családbarát funkciók, valamint a környezeti célokat érintő fejlesztések is megvalósulnak. |
9. |
TOP-6.6.2-15-SG1-2016-00006 |
Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése az SZKTT ESZI Kossuth Lajos sugárúti telephelyén |
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása |
50 512 460 |
50 312 460 |
0 |
50 312 460 |
10 482 374 |
404 629 |
60 794 834 |
404 629 |
3 015 311 |
64 214 774 |
A projekt során az SZKTT ESZI Kossuth Lajos sugárúti telephelyen fejleszteni kívánt szociális alapszolgáltatások: étkeztetés, idősek nappali ellátásának helyet adó épület felújítása. |
10. |
TOP-6.6.2-15-SG1-2016-00008 |
Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése az SZKTT ESZI Kálvária sugárúti telephelyén |
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása |
195 789 590 |
195 789 590 |
0 |
195 789 590 |
0 |
112 218 873 |
195 789 590 |
112 218 873 |
0 |
308 008 463 |
A projekt során a Kálvária sugárúti szociális otthon épületében működő főzőkonyhának helyet adó ingatlan felújítása és a főzőkonyha kapacitásának növelése. |
11. |
VEKOP-6.1.1-21-2021-00034 |
Liliput Magyar–Angol két tannyelvű családi bölcsőde Szentendrén! |
Liliput Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság |
200 965 400 |
199 489 894 |
0 |
199 489 894 |
0 |
65 160 650 |
199 489 894 |
65 160 650 |
0 |
264 650 544 |
Szentendre településen új családibölcsőde-épület építése, 3 csoportszobával, 21 férőhellyel, játszóudvar kialakításával. |
3. melléklet az 1455/2022. (IX. 19.) Korm. határozathoz
|
A |
B |
C |
D |
E |
---|---|---|---|---|---|
1. |
Felhívás |
Felhívás neve |
Hatályos ÉFK keretösszeg |
Módosítást követő |
Változás |
2. |
TOP-1.1.1-15 |
Ipari parkok, iparterületek fejlesztése |
51,956 |
51,156 |
–0,800 |
3. |
TOP-1.2.1-15 |
Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés |
62,327 |
61,987 |
–0,340 |
4. |
TOP-1.2.1-16 |
Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés |
39,571 |
39,976 |
0,405 |
5. |
TOP-1.3.1-15 |
A gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés |
71,383 |
71,863 |
0,480 |
6. |
TOP-1.3.1-16 |
A gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés |
21,959 |
22,250 |
0,291 |
7. |
TOP-1.4.1-15 |
A foglalkoztatás segítése és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével |
56,457 |
55,957 |
–0,500 |
8. |
TOP-1.4.1-16 |
A foglalkoztatás segítése és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével |
19,260 |
19,269 |
0,009 |
9. |
TOP-1.4.1-19 |
Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése |
95,806 |
96,119 |
0,313 |
10. |
TOP-2.1.3-16 |
Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések |
119,233 |
119,296 |
0,063 |
11. |
TOP-4.2.1-16 |
A szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése |
4,437 |
4,516 |
0,079 |
12. |
TOP-6.1.1-16 |
Ipari parkok, iparterületek fejlesztése |
13,042 |
13,727 |
0,685 |
13. |
TOP-6.1.4-16 |
Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés |
26,651 |
25,676 |
–0,975 |
14. |
TOP-6.5.1-16 |
Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése |
19,620 |
20,910 |
1,290 |
15. |
TOP-6.5.1-19 |
Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése |
19,110 |
18,110 |
–1,000 |
16. |
Összesen: |
0 |
|
A |
B |
C |
D |
E |
---|---|---|---|---|---|
1. |
Felhívás |
Felhívás neve |
Hatályos ÉFK keretösszeg |
Módosítást követő ÉFK keretösszeg |
Változás |
2. |
VEKOP-4.1.2-17 |
Tematikus hálózatok fejlesztése |
1,130 |
1,261 |
0,131 |
3. |
VEKOP-6.1.1-21 |
Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése |
11,619 |
11,759 |
0,140 |
4. |
VEKOP-4.1.1-15 |
Aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése |
6,180 |
6,049 |
–0,131 |
5. |
VEKOP-6.3.1-16 |
Gyermekotthonok kiváltása, korszerűsítése, hiányzó gyermekotthoni kapacitások létrehozása |
1,493 |
1,353 |
–0,140 |
6. |
Összesen: |
0 |
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás