PÜ BH 2022/153
PÜ BH 2022/153
2022.06.01.
I. Ha a büntetőbíróság valamely bűncselekmény minősített esete miatt állapította meg az elítélt büntetőjogi felelősségét, a polgári per bírósága a büntető törvényi tényálláshoz tartozó minősítő körülmény hiányát nem állapíthatja meg.
II. A felelősségbiztosítási jogviszony járulékos jellegéből adódóan a biztosító helytállási kötelezettségének fennállását és terjedelmét a kártérítési felelősségnek, illetve – sérelemdíj esetében – a személyiségi jogok megsértésének azok a szabályai határozzák meg, amelyek a biztosított – vagy helyette más személy – károkozása, illetve személyiségi jogsértése tekintetében irányadóak [1952. évi III. törvény (régi Pp.) 4. § (2) bek.; 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:52. § (2) bek., 6:524. § (1)–(2) bek.; 2009. évi LXII. törvény (Kgfb. tv.) 3/A. §, 12. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] K. I.-né I. r. felperes, a II. r. felperes házastársa és a III-IV. r. felperesek édesanyja 2016. október 13-án a város belterületén kerékpárosként közlekedési balesetet szenvedett, amelynek következtében a jobb lábszára és a bal sípcsontja eltört, a bal felkarja és válla kificamodott, agyrázkódást szenvedett. A sérülések alapján maradandó fogyatékosság kialakulása volt valószínűsíthető.
[2] A sérüléseket a megyei kórház tagkórházában látták el, a vállficam reponálása mellett mindkét alsó végtagot gipszsínben rögzítették. A lágyrészek elhalása miatt többszöri műtétre volt szükség, 2016. november 14-én a sarjadó seb miatt bőrplasztikát végeztek. Mivel a beültetett fém a krónikus gyulladás jeleit mutatta, ezért azokat a 2016. december 20-i műtét során eltávolították, és a stabilizálást másként oldották meg. Az I. r. felperest 2017. január 9-én jó általános állapotban bocsátották otthonába, és járókerettel való közlekedést javasoltak számára.
[3] Az I. r. felperes állapota 2017. január 20-tól rohamosan romlott, szepszis gyanújával került kórházba. A kezelés ellenére az állapota súlyosbodott, és 2017. január 26-án, 64 éves korában gennykeltő baktérium okozta szepszisben elhalálozott.
[4] A közlekedési balesetet okozó B. Z.-t a bíróság jogerős ítéletével közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek, és felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
[5] A baleset okozója által üzemben tartott gépjárműre az alperesnél állt fenn kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[6] A II-IV. r. felperesek keresetükben az I. r. felperes jogutódaiként 2 000 000 forint sérelemdíj és annak 2016. október 13-tól járó késedelmi kamatai, míg saját jogon a II. r. felperes részére 4 000 000 forint sérelemdíj, a III-IV. r. felperesek javára személyenként 3 000 000 forint sérelemdíj és ezen összegek 2017. január 26-tól számított késedelmi kamatai megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Keresetük jogalapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:52. §-át és 6:535. §-át, valamint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Kgfb. tv.) 27. §-át és 28. § (1) bekezdését jelölték meg.
[7] Az alperes érdemi ellenkérelmében a II. r. felperes esetében 500 000 forintot, a III-IV. r. felperesek esetében pedig személyenként 400 000 forintot meghaladóan kérte a kereset elutasítását.
Az első- és a másodfokú ítélet
[8] Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest a II. r. felperes részére 4 000 000 forint, és abból 600 000 forint után 2016. október 23-tól, 3 400 000 forint után 2017. január 26-tól járó késedelmi kamatok, a III-IV. r. felperesek javára személyenként 3 000 000 forint, és abból személyenként 600 000 forint után 2016. október 13-tól, 2 400 000 forint után 2017. január 26-tól számított késedelmi kamatok megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[9] Mindenekelőtt a Ptk. 6:535. § (1) bekezdésére és a Kgfb. tv. 28. § (1) bekezdésére hivatkozással rögzítette, hogy az alperes sem a biztosítottjának károkozó magatartását, sem a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés fennállását nem vitatta. Ehhez képest az alperes védekezésére figyelemmel elsődlegesen abban a kérdésben tartotta indokoltnak állást foglalni, hogy az alperes kötelezhető-e a teljes kár megtérítésére, vagy arra az egyetemleges felelősség alkalmazásának mellőzése mellett csak a közrehatás arányában kötelezhető.
[10] Mivel az alperes hangsúlyozta, hogy a baleset közvetlen következménye csak a térd és a boka mozgásbeszűkülése, csökkent terhelhetősége lett volna, míg a halál a szakma előírásainak megfelelő orvosi ellátás esetén nem következett volna be, ezért e körben bizonyítékként a büntetőeljárás során beszerzett orvosi dokumentumokat és a két eljárásban kiállított szakértői véleményeket értékelte. A büntetőeljárásban 2016. november 16-án készült orvosszakértő által készített szakértői véleményből azt emelte ki, hogy a szakértő által még személyesen vizsgált I. r. felperesnél a baleset következtében legnagyobb valószínűséggel maradandó fogyatékosság kialakulása volt várható, de a súlyos egészségromlás lehetősége sem volt kizárható. Figyelembe vette, hogy a 2017. január 25-i másik igazságügyi orvosszakértőtől származó szakvélemény 67%-os mértékű munkaképesség-csökkenést valószínűsített. A büntetőeljárásban kirendelt Nemzeti Szakértői és Kutató Központ által 2017. március 17-én kiállított szakértői véleménynek – egyebek mellett – azt a megállapítását értékelte, amely szerint a baleset során elszenvedett sérülések és a bekövetkezett halál között közvetett oksági kapcsolat állt fenn. Ugyanezen szakvélemény kiegészítéséből – többek között – arra utalt, hogy a kórház részéről mulasztás nem volt megállapítható. A perben kirendelt orvosszakértői intézet szakvéleményének megállapításai közül hivatkozott arra, hogy ha a lábszártörés elsődleges ellátása a szakma szabályai szerint, adekvátan történt volna, a sérülés a szepszis kialakulásának minimális esélyével gyógyult volna, és a halált okozó szepszis a baleseti sérüléssel közvetett okozati összefüggésben állt.
[11] A Ptk. 6:524. § (1) bekezdésére és 6:29. §-ára utalással kifejtette, hogy a károsult több károkozó közül a teljesítést bármelyiktől követelheti, teljesítés esetén a követelését kielégítettnek kell tekinteni, és ezt követően már csak a károkozók belső jogviszonya szorul rendezésre. Figyelemmel volt arra az egységes bírói gyakorlatra, amely szerint a közös károkozás megállapítható, ha a károsodáshoz vezető okfolyamatban akár egyidejűleg, akár egymást követően többen vesznek részt, és a kár e több személy közrehatásának eredményeként következik be, vagyis szerves kapcsolat áll fenn a károsodásra vezető magatartás és a kár között.
[12] Mindezekhez képest utalt arra, hogy a felperesek az I. r. felperes ellátásában részt vett egészségügyi intézményt nem vonták perbe, emiatt felelősségének fennállása nem volt vizsgálható. A kereset alapján azt jelölte meg eldöntendő kérdésként, hogy a baleset bekövetkezése és az I. r. felperes halála között fennállt-e az okozati összefüggés, azt az egészségügyi intézmény esetleges szakmai hibája megszakította-e.
[13] A szakértői vélemények alapján pedig azt állapította meg, hogy a baleset és az elszenvedett sérülések között közvetlen, míg a baleset és a halál között közvetett oksági kapcsolat áll fenn, ezt az utóbbi okfolyamatot az egészségügyi szolgáltató mulasztása sem szakította meg.
[14] A Ptk. 6:29. §-ára hivatkozással azt emelte ki, hogy a károsult választása szerint érvényesítheti igényét bármelyik károkozóval szemben, s így nincs szükség valamennyiük perben állására. Nem értett egyet az alperesnek azzal az álláspontjával, hogy a Ptk. 6:524. § (1) bekezdése kizárólag a károkozók tekintetében értelmezhető, és annak alapján a károkozó mögött álló biztosító egyetemleges felelőssége nem állapítható meg. Ezzel kapcsolatban jelentőséget tulajdonított annak, hogy a biztosító helytállási kötelezettsége a Kgfb. tv. 12. §-a szerint a biztosítottja által okozott károkért fennáll, és az egyetemleges felelősséget meghatározó fenti anyagi jogi jogszabályhelyek egyértelműen meghatározzák a közös károkozás esetén történő igényérvényesítés feltételeit. Érvelése szerint ezért az alperesnek megvan a jogszabályi lehetősége arra, hogy egy másik perben igényt érvényesítsen az egészségügyi intézménnyel szemben.
[15] Mindezekre figyelemmel azt állapította meg, hogy az alperesnek a károkozó magatartásáért való helytállási kötelezettsége a veszélyes üzemi felelősség szabálya alapján fennállt, és mivel a felperesek közül a keresetindítás után elhunyt I. r. felperesnek a testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi joga, a II-IV. r. felpereseknek pedig a lelki egészséghez és a teljes családban éléshez fűződő személyiségi joga sérült, ezért sérelemdíjra voltak jogosultak.
[16] A II-IV. r. felperesek által jogutódokként követelt sérelemdíj mértékét mindösszesen 1 800 000 forintban, személyenként 600 000 forintban határozta meg. Ennek során értékelte, hogy az I. r. felperes aktív életet élő ember volt, a családban fontos szerepet töltött be, a baleseti sérülések következtében ugyanakkor hosszas kórházi kezelésre szorult, teljesen mozgáskorlátozottá vált, és a szakértői vélemény a 67%-os mértékű munkaképesség-csökkenését valószínűsítette.
[17] A saját jogon érvényesített sérelemdíj iránti igények esetében annak vizsgálatából indult ki, hogy az I. r. felperes milyen szerepet töltött be a család életében, és ehhez képest a halál milyen hatással volt a család funkcióinak alakulására, milyen változásokat idézett elő a hozzátartozók életvitelében, életminőségében. Ebben a körben a beszerzett pszichológus szakértői véleményeket is értékelte. A II. r. felperes tekintetében figyelembe vette, hogy a házastársával 43 évig élt együtt, akinek elvesztése pótolhatatlan veszteségélményt jelent számára, a gyász elhúzódása mellett – többek között – depresszivitás és csökkent önértékelés figyelhető meg nála. Emiatt 3 400 000 forint sérelemdíjat ítélt meg részére. A III-IV. r. felperesek esetében az édesanyjuk elvesztésére tekintettel, az ennek következtében kimutatható pszichés hátrány és traumatizálódás miatt személyenként egyezően 2 400 000 forintban állapította meg a sérelemdíj összegét.
[18] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett – a keresetnek 1 300 000 forint sérelemdíjat és késedelmi kamatait meghaladóan helyt adó – rendelkezését helybenhagyta.
[19] Rámutatott: a felek között a másodfokú eljárásban elsődlegesen abban volt vita, hogy az alperes kötelezhető-e egyetemleges helytállásra a „közvetett” károkozóval, a nem megfelelő ellátást nyújtó egészségügyi intézménnyel a halál miatt bekövetkezett károkért.
[20] Nem tartotta figyelmen kívül hagyhatónak, hogy az alperes biztosítottjának büntetőjogi felelősségét a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 235. § (1) bekezdése szerinti és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségében állapították meg. Ez értelmezése szerint a perben eljáró bíróságot a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 4. § (2) bekezdése értelmében annyiban köti, hogy az eset kártérítési következményeinek vizsgálatakor nem állapíthatja meg: a biztosított a bűncselekmény más, akár enyhébb, akár súlyosabb alakzatát követte el. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a biztosított köteles lenne a károsult halálával kapcsolatos kártérítési következményekért is helytállni, ezért a Kgfb. tv. 12. §-a alapján az alperes helytállása sem lehet szűkebb körű.
[21] Egyetértett az elsőfokú bíróságnak a közös károkozással és az arra tekintettel érvényesülő egyetemleges felelősséggel kapcsolatos indokaival. Emiatt rögzítette, hogy a perben a károkozók egymás közti közrehatásának mértékét nem kellett elbírálni, az külön eljárásra tartozó kérdés. Ennek megfelelően azt is helyesnek minősítette, hogy az elsőfokú bíróság az alperes teljes helytállási kötelezettségét állapította meg.
[22] A sérelemdíj összegét érintő fellebbezés kapcsán abból indult ki, hogy az alperes a II-IV. r. felperesek mint jogutódok javára megítélt sérelemdíj összegét nem vitatta. A hozzátartozó elvesztése miatt megállapított sérelemdíjak fellebbezésben kért leszállítását pedig azért nem tartotta indokoltnak, mert az elsőfokú bíróság az e körben rendelkezésre álló bizonyítékokat okszerűen mérlegelte, a megállapított összegek nem túlzóak, nem aránytalanok, és megfelelnek a balesetkori értékviszonyoknak.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[23] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a marasztalási összegnek mindösszesen 1 300 000 forintra és késedelmi kamataira történő leszállítását kérte.
[24] Megsértett jogszabályhelyként a régi Pp. 4. § (2) bekezdését, a 206. § (1) bekezdését és a 221. § (1) bekezdését, a Ptk. 6:524. § (1) és (4) bekezdését, valamint a Kgfb. tv. 12. §-át jelölte meg.
[29] A II-IV. r. felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A Kúria döntése és jogi indokai
[30] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
[31] A Kúria a régi Pp. 275. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva, a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet az alperes által megjelölt okokból nem jogszabálysértő.
[32] A II-IV. r. felperesek kétféle sérelemdíj iránti igényt érvényesítettek az alperessel szemben: egyrészt a keresetindítás után elhunyt hozzátartozójuk, az I. r. felperes jogutódaiként, másrészt az ő elvesztése miatt, saját jogon követeltek sérelemdíjat. A kétféle igény részben eltérő személyiségi jogok megsértéséből fakadt, és más-más nem vagyoni sérelmek kompenzálását célozta. Míg a jogutódi minőségben érvényesített sérelemdíj iránti igényt kiváltó nem vagyoni sérelem a közlekedési baleset következtében az I. r. felperes által elszenvedett testi sérülések és egészségkárosodás volt, addig a saját jogon követelt sérelemdíj alapjául az I. r. felperes halála szolgált. Ennek a megkülönböztetésnek pedig azért is volt jelentősége, mert az alperes az utóbbi kereseti követelés esetében a perben mindvégig arra hivatkozott, hogy a biztosítottja által okozott közlekedési baleset és az I. r. felperes halála között csupán közvetett okozati összefüggés állt fenn, e következmény tekintetében ezért helytállási kötelezettség nem terheli.
[33] A büntetőeljárásban és a perben kirendelt szakértői intézetek a szakvéleményeikben valóban az oksági kapcsolat közvetett voltát véleményezték, és ezt a bizonyítás eredményének mérlegelésekor az elsőfokú bíróság is értékelte. Az elsőfokú ítélet indokaiból kitűnően azonban ennek az alperes helytállási kötelezettségének terjedelmére kihatása nem volt, mindez a II-IV. r. felpereseknek a hozzátartozójuk elvesztése miatt követelt sérelemdíjra való jogosultságát nem érintette. Ebben a kérdésben – a fellebbezésben foglaltakra tekintettel – a másodfokú bíróság is állást foglalt, de az elsőfokú bírósággal egyező jogi álláspontjának eltérő indokát adta, amely a régi Pp. 4. § (2) bekezdésének alkalmazásán alapult. Az e jogszabályhely sérelmén nyugvó felülvizsgálati támadás a következők miatt nem volt megalapozott.
[34] A régi Pp. 4. § (2) bekezdése értelmében, ha jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Ennek, a más hatóság határozatának polgári perbeli hatályával kapcsolatban – a régi Pp. 4. § (1) bekezdése alóli kivételként – érvényesülő abszolút kötöttségnek a terjedelmét a bírói gyakorlat negatív és pozitív megközelítésben is meghatározta. Az utóbbi értelemben a ténymegállapítási kötöttség a bűnösség megállapításának alapjául szolgáló tényekre is kiterjed (Kúria Pfv.III.20.126/2018/17.). Vagyis a polgári perben eljáró bíróság nemcsak azt nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem volt bűnös a bűncselekmény elkövetésében, hanem azt sem, hogy nem tanúsította azt a magatartást, amely miatt a bűnösségét megállapították (BH 2020.150.). Ez azt is jelenti, hogy amennyiben az elítélt bűnösségét olyan bűncselekményben állapították meg, amelynek tényállási eleme az elkövetési magatartás és a bekövetkezett eredmény közötti okozati összefüggés megléte, a polgári perben a jogellenes magatartás és a beállott eredmény közötti okozati összefüggés fennállása már nem vitatható (BH 2020.70.). Továbbá, ha a büntetőbíróság valamely bűncselekmény minősített esete miatt állapította meg az elítélt büntetőjogi felelősségét, a polgári per bírósága a büntető törvényi tényálláshoz tartozó minősítő körülmény fenn nem állását nem állapíthatja meg (Kúria Pfv.III.21.779/2018/5.).
[35] Az adott esetben az alperes biztosítottjának bűnösségét közúti baleset okozásának vétségében [Btk. 235. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont] állapították meg. Az előbbi jogszabályhely szerint, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A másik, a minősített eset diszpozícióját tartalmazó jogszabályhely alapján pedig a büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált okoz. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra helyesen hivatkozott, hogy a bűncselekménynek a büntetőügyben hozott jogerős ítélet rendelkező részében használt megnevezése a fenti és nem a másodfokú bíróság által feltüntetett halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége volt. A felhívott jogszabályhelyek ismeretében azonban megállapítható, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása a szóban forgó bűncselekmény minősített esete miatt történt, és ez a minősítő eredmény a halál volt. A büntető határozat indokolása ennek megfelelően tartalmazza, hogy „[...] a sérüléseket kiváltó, a vádlott által okozott baleset és a késedelmes kezelés együttes eredményeként a sértett 2017. január 26. napján elhalálozott”.
[36] Ezek a bűnösség kimondásának alapjául szolgáló ténymegállapítások a perben eljárt bíróságokat is kötötték. Mindezt a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, és az ebből levont következtetése csupán annyiban szorul pontosításra, hogy az alperes biztosítottjának nem a halállal kapcsolatos „kártérítési” következményekért kell felelnie, hanem a II-IV. r. felperesek személyiségi jogainak megsértése miatt az őket ért nem vagyoni sérelemért sérelemdíj fizetésére köteles. Az alperesnek mint felelősségbiztosítónak a helytállási kötelezettsége pedig a Kgfb. tv. 12. §-a alapján – a Kgfb. tv. 3/A. §-ának értelmező rendelkezésére tekintettel – ezeknek a sérelemdíj iránti igényeknek a kielégítésére is kiterjedt.
[37] Mindezekhez képest az I. r. felperes ellátásában részt vett egészségügyi intézmény kártérítési felelősségének fennállását a bíróságok nem vizsgálták, és a perben állásának hiányában nem is vizsgálhatták. Az elsőfokú bíróság ugyan a szakvélemények tartalmának ismertetése körében a perben kirendelt szakértői intézet szakvéleményének azt a részét is kiemelte, amely szerint a lábszártörésnek a szakma szabályai szerinti, adekvát elsődleges ellátása esetén a sérülés gyógyulása lett volna várható, a szepszis kialakulásának minimális esélyével, azonban – a fentiek szerint helyesen – ebből sem következtetett a felelősség fennállására. Ennélfogva – a Ptk. 2:52. § (2) bekezdésének utaló rendelkezésén keresztül – a többek közös károkozásának a Ptk. 6:524. §-ában írt szabályainak alkalmazására nem volt szükség. Mindazonáltal ellenkező esetben sem lehetett volna más következtetésre jutni a kereset megalapozottságát illetően. Ha ugyanis az alperes biztosítottjának károkozó magatartására visszavezethető okfolyamatba mulasztásával az egészségügyi intézmény is bekapcsolódott volna, akkor a Ptk. 6:524. § (1) bekezdése szerint – ahogyan azt mindkét fokú bíróság kifejtette – a II-IV. r. felperesekkel szemben egyetemleges felelősség terhelte volna őket, és a Ptk. 6:29. § (1) bekezdésének megfelelően bármelyiküktől követelhető lett volna a teljesítés. Ebben a külső jogviszonyban annak sem lehetett volna jelentőséget tulajdonítani, hogy az egyes károkozó magatartások mennyire szoros, közvetlen vagy csak közvetett okozati összefüggésben álltak a kárral. (Ugyanakkor annak megállapítását, hogy az egészségügyi ellátás során esetlegesen felmerült hiba mint továbbsúlyosító esemény az oksági láncot megszakította volna, a büntetőügyben hozott jogerős ítélethez való abszolút kötöttség – az előzőekben részletezettek szerint – kizárta.)
[38] A felülvizsgálati kérelemben előadottakra tekintettel indokolt továbbá annak rögzítése, hogy a felelősségbiztosítási szerződésnek – a felülvizsgálati ellenkérelemben is felhívott – Ptk. 6:470. § (1) bekezdésében található fogalommeghatározásából és a már hivatkozott Kgfb. tv. 12. §-ának a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetén fennálló helytállási kötelezettség terjedelmére vonatkozó szabályából egyaránt következően a biztosító szolgáltatása olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése, amelynek megtérítéséért, illetve megfizetéséért jogszabály értelmében a biztosítottja köteles. A felelősségbiztosítási jogviszonynak ebből a járulékos jellegéből adódóan a biztosító helytállási kötelezettségének fennállását is a kártérítési felelősségnek, illetve – sérelemdíj esetében – a személyiségi jogok megsértésének azok a szabályai határozzák meg, amelyek a biztosított – vagy helyette más személy – károkozása, illetve személyiségi jogsértése tekintetében irányadóak. Emiatt alapvetően téves volt az alperesnek az – az ellenkérelmében és a fellebbezésében foglaltakkal egyező – általános jellegű felülvizsgálati hivatkozása, amely szerint a Ptk. 6:524. § (1) bekezdésének a közös károkozóknak a károsulttal szembeni egyetemleges felelősségét rögzítő rendelkezése a felelősségbiztosítóra nem alkalmazható.
[39] Szintén a felülvizsgálati kérelem tartalmára figyelemmel szükséges annak kiemelése, hogy a közös károkozók egyetemleges felelősségének a Ptk. 6:524. § (2) bekezdése alapján történő mellőzése a bíróság számára nem kötelező, és az kizárólag az e jogszabályhely által vagylagosan meghatározott feltételek valamelyikének fennállása esetén lehetséges. Emellett a felróhatóság arányában kért marasztalás indokaként az alperes azért hivatkozott a méltányolható érdekére, mert állítása szerint ahhoz minden adat rendelkezésre áll, ami önmagában semmiképpen sem azonosítható a törvény által megkívánt rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények fennállásával.
[40] A perben eljárt bíróságok a sérelemdíjak mértékét a felülvizsgálati kérelemben feltüntetett régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértése nélkül határozták meg. Az alperes a bizonyítékmérlegelés hibájaként annak a szakértői megállapításnak a figyelmen kívül hagyását jelölte meg, amely szerint a baleset és a halál között csak közvetett oksági kapcsolat állt fenn. Az okozati összefüggés fennállását és arra tekintettel az alperes helytállási kötelezettségének terjedelmét illetően a fentiekben kifejtettek miatt ugyanakkor e körülménynek a sérelemdíjak összegére kihatása nem lehetett. Egyebekben pedig a bíróságoknak az e körben lényeges ténymegállapításaik a perben felvett szakértői és okirati bizonyítás eredményének helyes, a II-IV. r. felperesek előadásaival is egybevetett mérlegelésén alapultak. Ez a mérlegelés – a felülvizsgálati kérelemben kifejezetten meg nem jelölt, de a régi Pp. 272. § (3) bekezdése szerint ugyancsak figyelembe veendő – régi Pp. 206. § (3) bekezdésének is megfelelt. A bíróságok a felpereseket ért nem vagyoni hátrányokat teljeskörűen feltárták, értékelték a jogsértés súlyát és figyelemmel voltak a sérelem bekövetkezésekori értékviszonyokra. Ehhez képest az alperes a Ptk. 2:52. § (3) bekezdésének megsértésére nem hivatkozott, az ott meghatározott szempontok figyelmen kívül hagyását nem állította. Hangsúlyozta ellenben annak fontosságát, hogy a helytállási kötelezettsége a biztosítottja mint magánszemély károkozásáért áll fenn. Ez a körülmény azonban a sérelemdíj represszív funkciójára, magánjogi büntetés jellegére tekintettel sem indokolhatta a marasztalás összegének leszállítását.
[41] A jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt másik eljárási jogszabályhelyet, a régi Pp. 221. § (1) bekezdését sem sérti. A másodfokú bíróság a felülbírálatnak a fellebbezési kérelem és a fellebbezési ellenkérelem kijelölte korlátait figyelembe véve, a szükséges mértékben ismertette az elsőfokú bíróságéval nagyobb részt azonos, a keresettel érvényesített jog fennállásával összefüggő jogi indokait, és számot adott arról, hogy a sérelemdíj mértékének meghatározása kapcsán miért tartotta okszerűnek az elsőfokú bíróság mérlegelését. A másodfokú bíróság a közös károkozás szabályainak értelmezése és – annak alapján – az alperes egyetemleges felelőssége, valamint az alperes helytállási kötelezettségének terjedelme kérdésében is az elsőfokú bírósággal egyező álláspontot fejtett ki. E fellebbezési érveinek figyelmen kívül hagyását ezért az alperes ugyancsak megalapozatlanul sérelmezte.
[42] A Kúria a kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv.III.20.686/2021/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás