1666/2022. (XII. 23.) Korm. határozat
1666/2022. (XII. 23.) Korm. határozat
az egykori Hamisítás Elleni Nemzeti Testület közfeladatainak az Igazságügyi Minisztérium szervezeti keretei közti további ellátásáról
A Kormány
1. – a hamisítási elleni fellépés eddigi eredményeinek megőrzése érdekében – elkötelezett a hamisítás elleni hatékony fellépés erősítését, valamint a hamisítás elleni cselekvési tervek kidolgozását és végrehajtásának koordinálását szolgáló közfeladatoknak az igazságügyi miniszter felelősségi körébe tartozó fogyasztóvédelmi feladat- és hatáskörök keretében történő további ellátása iránt;
2. felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke és az igazságügyi miniszter bevonásával gondoskodjon az 1. pont szerinti feladatok ellátása érdekében olyan külön megállapodás megkötéséről, amely alapján
a) a 2022. évre vonatkozóan 6 700 000 forint kerül biztosításra a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény 1. melléklet X. Igazságügyi Minisztérium fejezet, 1. Igazságügyi Minisztérium igazgatása cím javára,
b) a 2023. évre vonatkozóan 30 300 000 forint kerül biztosításra a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény 1. melléklet X. Igazságügyi Minisztérium fejezet, 1. Igazságügyi Minisztérium igazgatása cím javára;
Felelős: |
kultúráért és innovációért felelős miniszter |
Határidő: |
a megállapodás megkötésekor azonnal |
3. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az igazságügyi miniszter bevonásával gondoskodjon a 2024. évi és az azt követő évek feladatellátása fedezetének a biztosításáról a központi költségvetés Igazságügyi Minisztérium fejezetében foglalt Igazságügyi Minisztérium igazgatása cím javára, a 2023. évi feladatellátás fedezetével egyező mértékben.
Felelős: |
pénzügyminiszter |
Határidő: |
a 2024. évtől kezdve, az adott évi központi költségvetés tervezése során |
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
