KÜ BH 2022/186
KÜ BH 2022/186
2022.07.01.
Kivetéses adózás esetén az Art. 220. § (2) bekezdése szerinti mulasztási bírság kiszabására nem kerülhet sor, ha az adózó bevallásában azért közöl az ingatlan-nyilvántartástól eltérő adatokat, mert vitatja az abban megjelenő adatok helyességét, ezáltal az adóalapot vitássá teszi [2017. évi CL. törvény (Art.) 18. §, 58. §, 220. § (2) bek., 221. § (1) bek. c) pont].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A ... helyrajzi számú, kivett kemping megjelölésű 5 hektár, 4560 m2 térmértékű ingatlan korábban egy gazdasági társaság tulajdonában állt, mely társaság építmény, illetve telekadó kivetése kapcsán az adóhatósággal jogvitában állt, az ingatlant átszelő ...-csatorna, nyomvonalával összefüggésben.
[2] Az ingatlant a felperes vásárolta meg, amire figyelemmel az elsőfokú adóhatóság 2021. január 20. napján felhívta a felperest, hogy tegyen eleget építményadó, illetve telekadó bejelentési kötelezettségének. A felperes 2021. február 1-jei keltezéssel nyújtotta be az „adatbejelentés a telekadóról” megnevezésű beadványt, melynek VIII. pontjában rögzítette, hogy a telek teljes területe 10 m2, a telekből építménnyel érintett terület szintén 10 m2, a telekadó hatálya alá tartozó terület 0 m2, a telek forgalmi értéke pedig 0 forint. Az építmény hasznos alapterületével egyező nagyságú telekrészt pedig 1 m2-ben jelölte meg. A felperes bejelentette azt is, hogy a terület pontos adatai nem az önkormányzat nyilvántartása szerintiek, az űrlapon megadott adatok adminisztratív kitöltési célúak, a méretadatok nem valósak, miután a rendszer nem megy tovább, ezért írt oda be adatot.
[3] Az elsőfokú adóhatóság a felperest a bejelentési kötelezettségének jogszerű teljesítésére hívta fel, tájékoztatva arról, hogy az általa szolgáltatott adatok nem egyeztethetők össze az ingatlan-nyilvántartásban rögzített térmértékkel.
[4] A felperes 2021. február 17. napján kelt beadványában előadta, hogy nem valótlan adattartalommal tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének. Hangsúlyozta, hogy az adóhatóság nyilvántartásaiban szereplő térmérték adatok, illetve a társaság rendelkezésére álló adatok között ellentmondás van. Indítványozta szakértő kirendelését a térmérték tényleges megállapítása érdekében, illetve azért, hogy a szakértői vélemény ismeretében a társaság az adókötelezettségének minél hamarabb eleget tudjon tenni.
[5] Az elsőfokú hatóság a H/558-5/2021. számú határozatával 100 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére kötelezte a felperest, és ismételten felhívta, hogy az adótárgy tekintetében bejelentési kötelezettségét valós adattartalommal teljesítse. Álláspontja szerint az ügyben nem lehet alkalmazni az adózás rendjéről szóló, 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 140. § (7) bekezdését, miután a tényállás nem tisztázott, a felperes a hiánypótlási felhívás ellenére sem jelentette be a telek valós, általános jellemző adatait, nyilatkozatában pedig ellentmondásra hivatkozott.
[6] A felperes a felhívó végzés és a mulasztási bírság kiszabása ellen fellebbezést nyújtott be, melyben vitatta, hogy a hiánypótlásra történő felhívás, illetve a szankcionálás jog és ténybeli alapja fennállt.
[7] Az alperes a BA/72/00851-3/2021. számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Idézte a helyi adóról szóló, 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.), illetve az Art. rendelkezéseit és kiemelte, hogy a felperes a bejelentő lap VIII. és X. pontjaiban valótlan adatokat tüntetett fel. A nyilvántartott hivatalos térképmásolat szerint a telken több építmény van, ezért az építmény hasznos alapterületével egyező nagyságú telekrész 1 m2-ben történő feltüntetése, illetve az építményen lefedett terület 10 m2-ben történő meghatározása nem lehet reális adat. A felperes a valós adatokkal történő adóbevallási kötelezettségét a törvényben meghatározott teljes körű felhívás ellenére nem teljesítette, ezért az elsőfokú hatóság által alkalmazott jogkövetkezmény jogszerű.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[8] A felperes keresetében elsődlegesen a mulasztási bíróságot kiszabó határozat, illetve hiánypótlásra felhívó végzés megváltoztatását, másodlagosan a döntések hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte.
[9] Jelezte, hogy milyen problémák állnak fenn az ingatlannal összefüggésben, amellyel kapcsolatban jogvita volt a korábbi tulajdonos és az adóhatóság között. Kiemelte, hogy a terület pontos mértéke nem állapítható meg, az elsőfokú adóhatóság annak ellenére nem intézkedett a megfelelő ingatlan-nyilvántartási átvezetésről, hogy a korábbi tulajdonos a saját költségén kimérette az ingatlan területét, benne a ...-csatorna nyomvonalát és kiterjedését. Állította, hogy 2016 óta az elsőfokú hatóság nem vetette ki a telekadót, és hangsúlyozta, hogy a törvény által megkívánt bejelentési kötelezettségének valós adatokkal eleget tett, ekként nem volt helye hiánypótlás kibocsátásának, a hatóság az Art. 221. § (1) bekezdés c) pontját jogszerűtlenül alkalmazta. Hiányzott az Art. 220. § (1)–(2) bekezdése alkalmazásának ténybeli, illetve jogi alapja, valótlan adattartalom szolgáltatására részéről nem került sor. Az ingatlan helyzetében változás nem következett be, így őt ezzel kapcsolatban kötelezettség nem terhelte. Hangsúlyozta, hogy önállóan nem képes a helyzet megoldására, jelentős költséggel lemérethetné az érintett területeket, így pótolva az adóhatósági nyilvántartás hiányosságait, ám ez a saját mérése lenne, amelyet vagy elfogad az adóhatóság vagy nem. Az alperesnek az eljárás során tett felperesi nyilatkozatok tartalma, illetve fellebbezés alapján fel kellett volna ismernie, hogy tisztázatlan az adott ingatlanra vonatkozó adóalap és a törvényi mentességekkel érintett terület.
Az elsőfokú bíróság döntése
[11] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
[12] Kiemelte, hogy 2021. január 1-jén a felperes volt az adó alanya, az adóhatóság felhívására adóbejelentési kötelezettségének eleget tett. Ugyanakkor a felperes által feltüntetett adattartalom nyilvánvalóan valótlan volt. Az Art. 220. § (2) bekezdése szerint a kötelezettség megszegésének minősül a hibás, hiányos vagy valótlan adattartalommal történő bevallás benyújtása vagy késedelmes teljesítése, illetve a teljesítés elmulasztása. Nem vitásan a felperes valótlan adattartalommal adta be bevallását, ezért jogszerűen került sor a hiánypótlás kiadására az Art. 221. § (1) bekezdés c) pontja alapján. A felperes hiánypótlási kötelezettségének sem tett eleget, a felperes hibájából hiúsult meg az Art. 141. § (4) bekezdés rendelkezése, mely szerint az adókivetés, adókiszabás az adózó bejelentése, bevallása, illetve adatszolgáltatása alapján történik.
[13] Hangsúlyozta, hogy az adóbevallás-kivetés-megfizetés rendszerében az adózónak a perbeli esetben egyértelműen kötelezettsége volt a valós adattartalom-szolgáltatás. Ennek nem tett eleget, így jogszerű a felhívás, illetve a szankció alkalmazása. A felperes nem hivatkozhat a korábbi tulajdonossal fennálló jogvitára. A helyi adók kapcsán az adózó és az adóhatóság kötelezettsége, illetve jogosultsága egymásra épül, az adózót bejelentési kötelezettség terheli, az adóhatóság pedig kiveti az adót. Nem az adóhatóságnak kell elöl járnia és a szakértő kirendelésével megállapítani a területet. Bejelentési kötelezettség kapcsán az adóhatóságnak nincs szerepköre, az a felperest terheli. Az más kérdés, ha megtörténik az adókivetés és azzal a felperes nem ért egyet, akkor jogorvoslati lehetőség illeti meg.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[15] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítása, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az alperes határozatának megsemmisítése és az alperes új eljárás lefolytatására történő kötelezése érdekében.
[16] Sérelmezte, hogy az ítéletből nem derül ki, hogy mit tartott a bíróság nem lényegi, periférikusnak sem minősíthető jogsérelemnek, amelynek az elemzését mellőzte. Rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a felperes által keresetében és külön benyújtott észrevételiratában felsorolt, illetve kifogásolt jogsértéseket még csak fel sem vette a tényállásba, nem ismertette, így nem tudni, puszta ítéleti hiányosságról vagy a bíróság szándékos eljárásáról van szó. Így az ítélet nem ismerteti a felperes keresetének 37. pontjában hivatkozott, az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) 127. § (1) bekezdésének megsértését, erre vonatkozóan semmilyen hivatkozás az ítéletben nem szerepel.
[17] Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a felperes kereseti kérelmének részeként állította, hogy az adóhatóság megszegte a fenti jogszabályhelyet, és az ítéletből következően ez még periférikusnak sem nevezhető jogsértés, hiszen az alperesnek a fellebbezés tartalmára tekintet nélkül kellett volna vizsgálnia a döntést és a döntéshozatalt megelőző eljárást. Lényegi kérdés, hogy nem került sor szakszerű, illetve jogszabályban előírtak szerinti másodfokú felülbírálatra, ennek hiányában a bíróság sem került olyan helyzetbe, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján az adóigazgatási eljárás jogszerűségét tartalmilag megítélje. Ha ebben a lényegi eljárási kérdésben a bíróság eljárt volna, nem juthatott volna más következtetésre, minthogy a keresetnek helyt kell adnia és új eljárást kell elrendelnie.
[18] Az ítélet nem ismertette a felperes keresetének 41. és 42. pontjában hivatkozott jogszabályok megsértését, és az ítélet úgy állítja, az Art. 221. § (1) bekezdés c) pontjának alkalmazhatóságát, hogy átugorja az ahhoz vezető Art. 18. § és Art. 2. számú melléklet II.A.4. pontját. A felperes keresetében jogsértésként állította, hogy a felperesnek az ingatlan tulajdoni illetőségében, adóalanyiságában bekövetkezett változást kellett bejelentenie, aminek a felperes eleget tett, nem volt helye hiánypótlás kibocsátásának.
[19] Az elsőfokú bíróság azt sem indokolta meg, hogy mi minősül nyilvánvalóan valótlan adatnak a felperes részéről, nem ismerteti a felperes keresete jogi indokolásának 60. pontjában hivatkozott és ahhoz kapcsolódva, az ott további pontokban kifejtett, az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (továbbiakban: Air.) 58. §-ban szabályozott tényállás-tisztázási kötelezettség alperes általi megsértését. Az ítélet a mellőzhető jogsértések egyes elemeit olyan rendszerré állítja össze, ami lehetetlenné teszi az adóigazgatási határozatok bírósági támadását, hiszen a bíróság egyszerűen nem foglalkozik sem a tényállás felderítési problémákkal, sem a másodfokú szerv eljárásának hiányával.
[20] A bíróság iratellenes tényállást vett fel az ítéletében, mikor azt állítja, hogy jogvita állt fenn a korábbi tulajdonos és az adóhatóság között a térmértékkel összefüggésben. Jogvita ebben a kérdésben nem áll fenn, mert mind a korábbi tulajdonos, mind az adóhatóság álláspontja az, hogy az adóhatósági adatok nem megfelelők. A felperes erőfeszítései arra irányultak, hogy végre az arra jogosult rendezze az ingatlan iratait, állapítsa meg az adó alapjának térmértékét, mivel ez a felek által nem vitatottan nem a telek ingatlan-nyilvántartásban szereplő adata. Azáltal, hogy a bíróság a keresetében szereplő számos témakört periférikusnak nyilvánított, nem tett eleget a jogszabályban előírt indokolási kötelezettségének. Ez pedig sérti az Alkotmánybíróság és a Kúria kialakult gyakorlatát.
[21] Összegző értékelése szerint az elsőfokú bíróság ítéleti indokolása kirívóan hiányos oka voltán a felperes csak arra tud hivatkozni, hogy iratellenes-e az ítéleti indokolás azon kijelentése, miszerint az Art. 220. § (2) bekezdésének követelménye bekövetkezett volna. Az ítélet nem elemzi, nem kezeli sem a bejelentő űrlap adattartalmát és a későbbi hiánypótlás tartalmát sem. Az iratok tartalma alapján az Alaptörvény 28. cikk szerinti józan észnek megfelelő értelmezés mellett a valótlan adattartalom közlés ténye nem lett volna megállapítható. A bíróság az iratok tartalma okszerű, észszerű, a hétköznapi életnek megfelelő értelmezése alapján nem juthatott volna arra a következtetésre, hogy a felperes valótlan adatot közölt.
A Kúria döntése és jogi indokai
[23] A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.
[25] Az elsőfokú bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a perbeli ingatlan tértmértéke kapcsán a felek között fennálló különbségre figyelemmel helye volt-e a felperesi adatközlésre figyelemmel az Art. 220. § (2) bekezdése alapján mulasztási bírság kiszabásának. A kérdés megválaszolása érdekében elsőként a Kúria a kivetéses adók természetét, az adóigazgatás rendszerében elfoglalt helyüket vizsgálta, tekintette át.
[26] Az adó kivetéssel történő megállapítása az adómegállapítási módok egyike. Ebben az esetben az adó megállapításának alapja az adózó bevallása, bejelentése, illetőleg adatszolgáltatása; magának az adónak a megállapítása az adóhatóság határozatával történik. Szabályait az Art. XV. fejezete, „Hatósági adómegállapítás bejelentés, bevallás alapján” cím alatti 141-143. §-ai tartalmazzák. Ezen előírások értelmében az adóhatóság a fizetendő adóról, az adófizetés módjáról és idejéről, továbbá – ha törvény előírja – az adóalapról, az adómentességről vagy adókedvezményről az adatbejelentés, bevallás adatai alapján határoz.
[27] Nem osztja a Kúria azt a felperesi álláspontot, hogy csak az adóalanyok tekintetében bekövetkezett változás miatt, csupán ezen adat bejelentése tekintetében terhelte a felperest bejelentési kötelezettség. Miután a felperes az ingatlan tekintetében mint új adóalany lépett be, ezért mindenre kiterjedően – az ingatlan méreteire vonatkozóan is – kellett teljesítenie a bevallási kötelezettségét.
[28] Az adóhatóságnak lehetősége van hiánypótlás elrendelésére, ha az adózó adatbejelentése, bejelentése, bevallása hiányos, valótlan vagy téves adatokat tartalmaz. Az adóhatóság az ingatlannyilvántartási adatok birtokában helytállóan értékelte a felperesi adóbevallást első körben valótlan tartalmúnak, emiatt nem járt el jogsértően, amikor az adóbevallás korrigálására szólította fel a felperest.
[29] Mindazonáltal a felperes már a bevallás benyújtásakor jelezte az ingatlan térmértékének ingatlan-nyilvántartása tekintetében közte és az adóhatóság között kialakult eltérést, ezért nem volt alkalmazható az Art. 141. § (6) bekezdés a)-b) pontja szerinti eljárás, ebből következően a 141. § (7) bekezdése alapján sem lehetett megállapítani az adóalapot és a fizetendő adó összegét. A felperes által közölt adatokból egyértelműen kitűnik, hogy a tényállás ebben a tekintetben nem volt tisztázott.
[30] Téves az az elsőfokú bírósági álláspont, hogy a felperes hibájából hiúsult meg az Art. 141. § (4) bekezdése előírásának érvényesülése. Nem vitásan főszabály szerint az adózó bevallása alapján kerül sor az adókivetésre, de ahol vita áll fenn valamely adat helytállóságát illetően, ott elkerülhetetlen a tényállás tisztázása a helyes adó megállapítása és kivetése érdekében. Az elsőfokú bíróságnak az a megközelítése, hogy a bejelentési kötelezettség kapcsán az adóhatóságnak nincs szerepköre, és ha az adókivetés a bejelentett adatok alapján megtörténik, az adózó egyet nem értése esetén jogorvoslati jogával élve vitathatja azt, meglehetősen leegyszerűsített és az adókivetés rendszerével sem összeegyeztethető álláspontot jelent. Az Art. 142. § (1) bekezdése megteremti annak lehetőségét, hogy még az adókivetést megelőzően a tényállás tisztázása érdekében ellenőrzést folytassanak le. Tévedett az elsőfokú bíróság akkor, amikor a felperesnek a térmérték megállapítása kapcsán felvetett aggályait nem vizsgálta, azt periférikusnak tekintette és nem bírálta el.
[31] A Kúria megítélése szerint az elsőfokú bíróság által hivatkozott Alkotmánybírósági döntés nem ad felmentést a felperes keresetének teljes körű elbírálása alól. A Kp. 85-86. §-a helyes értelmezése szerint a bíróság döntéshozatala során kötve van a felperes keresetéhez. A korábbi (a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 215. §) szabályozás szerint is így volt, ezért a kimunkált elvek és joggyakorlat a lényegét tekintve továbbra is irányadónak tekinthető. A Legfelsőbb Bíróság 2/2011. (V. 9.) KK véleményében rámutatott, hogy a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. A felperes által megjelölt jogszabálysértés szabja meg a bíróság számára azokat a korlátokat, amelyek között a bíróság a közigazgatási határozatot felülvizsgálhatja. A közigazgatási perben a kereseti kérelem nem általában vonatkozik a közigazgatási határozat felülvizsgálatára, hanem a felperes meghatározott irányú felülvizsgálatot kér. A bíróság a közigazgatási perben nem teljes körű felülvizsgálatot végez, ezért nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a fél a közigazgatási határozat felülvizsgálatát milyen okból és milyen tartalommal kéri (Kfv.V.35.604/2014/7.). A Kp. továbbra is fenntartotta a kereseti kérelemhez kötöttség elvét, azonban ezt kiegészítette a kérelem kimerítése, azaz valamennyi kereseti kérelemről való döntéshozatal kötelezettségének rögzítésével. Az ítéletet akként kell megindokolni, hogy abból megállapítható legyen, hogy a bíróság a keresetet teljeskörűen elbírálta. (Kfv.X.38.209/2019/5.; Kfv.I.35.154/2020/5.; Kfv.I.35.452/2019/8.; Kfv.I.35.106/2020/8.).
[32] Márpedig akár mennyire is „periférikus"-nak ítélte az elsőfokú bíróság a felperesnek a bevallás „hibás, valótlan” adattartalmú beadását kimentő érvelését, annak elbírálását nem mellőzhette volna az Alkotmánybíróság hivatkozott döntésére figyelemmel.
[33] Ugyanis az Alkotmánybíróság azt fejtette ki: „Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem a szubjektív elvárásaikat is kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása (3107/2016. (V. 24.) AB határozat, Indokolás [38]; 30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás [89]). Az indokolási kötelezettség mindössze azt az elvárást támasztja a bírósággal szemben, hogy a döntés indokolásának az ügy érdeme szempontjából releváns kérdésekre kell kiterjednie és nem minden egyes részletre (lásd legutóbb pl. 3159/2018. (V. 16.) AB határozat, Indokolás [31]).” Az Alkotmánybíróság nem tesz egyenlőségjelet a kereset ki nem merítése és a bírósági indokolás mélysége közé, az Alkotmánybíróság döntéséből nem következik a felperesi kereset elbírálásának negligálása.
[34] Az adókivetési eljárás áttekintése után vizsgálta a Kúria, hogy megvalósult-e az Art. 220. § (2) bekezdése szerinti hibás, hiányos, valótlan adattartalmú bevallás benyújtása a felperes részéről. Ezt a Kúria azért nem látta megvalósultnak, mert a felperes nem rosszhiszeműen, szándékosan valótlan adattartalmú bevallást nyújtott be, hanem a bevallásnak az ingatlannyilvántartástól eltérő adattartalmú benyújtásával volt csak lehetősége jelezni az adóalapja tekintetében fennálló tényállás tisztázatlanságát. Ellenkező esetben az adókivetési eljárás során jogorvoslati jogának gyakorlása útján lett volna lehetősége ennek vitatására és joggal állíthatta volna a hatóság, hogy az adókivetés az általa közölt adatok alapján történt meg. Éppen ez vezethetett volna egy mulasztási bírság megállapítására, hiszen a felperes bevallásában az általa is vitatott adatok alapján teljesített volna „valótlan” tartalmú bevallást.
[35] Rámutat a Kúria arra is, hogy az Air. 2. §-ának előírásából is az következik, hogy az adóhatóságnak úgy kell megszerveznie a tevékenységét, hogy – a tényállás tisztázására vonatkozó követelmények sérelme nélkül – az eljárás a lehető leggyorsabban lezárható legyen, és az adózónak, az eljárás egyéb résztvevőjének és az adóhatóságnak a legkevesebb költséget okozza. Az Air. 4. §-ában rögzített, egyedi elbírálás elvéből fakadóan az adóhatóságnak vizsgálnia kellett volna a felperesi bevallás adatai és az ingatlannyilvántartási adatok különbözőségéből adódó eltéréseket, és tényállástisztázási kötelezettségét teljesíteni.
[36] A Kúria összegző értékelése szerint az alperes és a bíróság tévedett, mikor a felperesi bevallást olyan valótlannak minősítette, amely alapot adott volna az Art. 220. § (2) bekezdése szerinti mulasztási bírság alkalmazására. Helytálló az a felperesi felülvizsgálati érvelés, mely szerint nem állt fenn a mulasztási bírság kiszabásának jogalapja. A fentiekre figyelemmel a Kúria – habár az elsőfokú bíróság súlyos eljárási hibákat vétett – a Kp. 121. § (1) bekezdésének b) pontja alapján eljárva rendelkezett a jogerős ítélet megváltoztatásáról és az alperes határozatának az elsőfokú határozatra is kiterjedő megsemmisítéséről.
[37] A Kúria csak a mulasztási bírság alkalmazásának jogszerűségéről dönthetett. Az adóhatóságnak ettől független eljárásban kell az ingatlan térmértéke körében a tényállást feltárnia ahhoz, hogy a felperest terhelő adót kivesse.
(Kúria Kfv.I.35.021/2022/8.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás