BÜ BH 2022/196
BÜ BH 2022/196
2022.08.01.
Nem szakítja meg az elévülést az újabb elfogatóparancs kiadása, ha azt csupán a jogi környezet változása tette szükségessé és eredményeképp bár a hatékonysága fokozódik, de hatóköre nem bővül. Ugyanakkor a terhelt felkutatását szolgáló azonos eszközök ismételt igénybevétele félbeszakítja az elévülést, ha a korábban már alkalmazott intézkedés ismételt megtételét a terhelt valós személyazonosságának utóbb történt tisztázása indokolja, vagy az elfogatóparancs kibocsátását követő személyazonosítás folytán a keresett személy körözési nyilvántartásban feltüntetett nevének vagy személyi adatainak helyesbítésére kerül sor [1978. évi IV. törvény (korábbi Btk.) 35. § (1) bek.; 1996. évi XXXVIII. törvény 32. §; 2012. évi CLXXX. törvény 26. §].
[1] A törvényszék a 2021. február 24-én kihirdetett ítéletével a vádlottat emberölés bűntette [1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 166. § (1) bek.] miatt 4 év börtönbüntetésre és Magyarország területéről 5 év kiutasításra ítélte. Beszámítani rendelte a kiszabott szabadságvesztésbe a vádlott által előzetes fogvatartásban és ingatlanhoz kötött bűnügyi felügyelet alatt töltött időt, akként, hogy a beszámítás során egy napi előzetes fogvatartás, illetve négy nap bűnügyi felügyeletben töltött idő felel meg egy-egy nap szabadságvesztésnek. Döntött továbbá az eljárás során felmerült bűnügyi költségről.
[2] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség a kiszabott büntetés súlyosítása, míg a vádlott felmentés, a védő pedig elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése iránt jelentett be fellebbezést.
[3] Az ellentétes irányú fellebbezéseket elbírálva az ítélőtábla a 2021. június 18-án meghozott végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az eljárást elévülés okán megszüntette. Megállapította, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költséget az állam viseli.
[4] Az ítélőtábla mint másodfokú bíróság ítélete ellen a fellebbviteli főügyészség jelentett be fellebbezést, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését sérelmezve, míg a vádlott és a védő tudomásul vette a másodfokú bíróság végzését.
[5] A fellebbezés írásbeli indokolásában a fellebbviteli főügyészség kifejtette, hogy a rendőr-főkapitányság 1994. december 26-án rendelt el nyomozást az ügyben, egy nappal később pedig a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 119. § (1) bekezdése alapján belföldre irányuló elfogatóparancsot bocsátott ki a vádlott ellen, az „S. A.” név feltüntetésével. Megállapítható emellett, hogy a BM Adatfeldolgozó Hivatalának rendszerében már – az ügyészség szerint vélhetően elírás folytán – 1996. december 26-án országos hatályú körözés került rögzítésre A. P. névvel. A körözést a következő napon kiegészítették, feltüntetve az S. A. nevet is.
[6] A nyomozó hatóság az 1995. január 31-én kelt határozatával az 1973. évi I. törvény 137. § (1) bekezdés a) pontja alapján – a gyanúsított ismeretlen helyen tartózkodása okán – a nyomozást felfüggesztette. Ezután 2019. május 21-én rendelte el az eljárás folytatását, mert a vádlott pontos nevére és tartózkodási helyére vonatkozó új információk merültek fel.
[7] A főügyészség 1995. szeptember 11-én az 1973. évi I. törvény 119. § (1) bekezdése alapján bocsátott ki elfogatóparancsot a külföldön tartózkodó S. A. ellen. Az INTERPOL Magyar Nemzeti Iroda nyilvántartásában rögzített ügyészi elfogatóparancs a külföldön ismeretlen helyen tartózkodó elkövető kézre kerítését célozta.
[8] Az F.-i Bíróság 2008. március 17-én változatlan ténybeli alapon európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki, amelynek célja – megváltozott jogi környezetben – ugyancsak a külföldön ismeretlen helyen tartózkodó elkövető kézre kerítésének biztosítása volt.
[9] A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az 1/2005. BJE határozat iránymutatására figyelemmel az 1995-ben kibocsátott, nemzetközi körözést elrendelő ügyészi elfogatóparancs és a bíróság 2008-ban kiadott európai elfogatóparancsának összevetése alapján válik lehetségessé állást foglalni az elévülés beálltáról.
[10] A nemzetközi körözést elrendelő ügyészi elfogatóparancs alapján az elkövető kiadatására nem volt lehetőség, ekként joghatása már a kibocsátáskor sem volt azonos a 2008-ban kibocsátott európai és nemzetközi elfogatóparanccsal. Ezzel szemben az európai elfogatóparancs célja a keresett személy más tagállam részére történő átadása, amelyet a megtagadási okot leszámítva a kölcsönös elismerés elve alapján automatikusan végre kell hajtani az Európai Unió egész területén. Ráadásul a Schengeni Végrehajtási Egyezmény keretében történő együttműködésről és információcseréről szóló 2007. évi CV. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján az európai és a nemzetközi elfogatóparancs teremtette meg a lehetőséget a Schengeni Információs Rendszerben (SIS) a figyelmeztető jelzés elhelyezésére, amely hatékonyabbá tette az ismeretlen helyen lévő elkövető felkutatását, így az eljárást előbbre vivő intézkedésként fogadható el.
[11] Mindezek alapján az F.-i Bíróság 2008. március 17-én kibocsátott európai és nemzetközi elfogatóparancsa félbeszakította az elévülést, ezért a vádlott büntethetősége nem szűnt meg. Ekként a fellebbviteli főügyészség indítványozta, hogy a Kúria helyezze hatályon kívül a másodfokú bíróság határozatát, és utasítsa az ítélőtáblát új eljárás lefolytatására.
[12] A Legfőbb Ügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést helytálló indokai alapján fenntartotta.
[13] Az átirat szerint az 1/2005. BJE határozat különbséget tesz az 1973. évi I. törvényen alapuló nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs, az európai elfogatóparancs és a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvényen (a továbbiakban: Nbjt.) alapuló nemzetközi elfogatóparancs között. Az 1995-ben kiadott nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs alapján ugyanis az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásról szóló 2002/584/IB tanácsi kerethatározat implementációs időszakának lejártát, 2003. december 31-ét követően nem vagy nem feltétlenül lett volna lehetőség, hogy az Európai Unió valamely tagállamában tartózkodó terheltet elfogják és Magyarországnak átadják. Erre figyelemmel nem tekinthető belső, ügyviteli jellegű intézkedésnek az európai és a nemzetközi elfogatóparancs kibocsátása, mert az érdemben szolgálta a vádlott hatékony és eredményes felkutatását, elfogását és Magyarországra történő átadását (kiadatását).
[14] A kifejtettek alapján a Legfőbb Ügyészség is a másodfokú bíróság határozatának – a Be. 608. § (1) bekezdés e) pontjára figyelemmel – a Be. 625. § (2) bekezdés a) pontján alapuló hatályon kívül helyezése és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítása iránt tett indítványt.
[15] A védő a fellebbviteli főügyészség fellebbezésére írt észrevételében az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Eu.tv.) 26. §-ára és az 1/2005. BJE határozatra való utalással kifejtette, hogy az utólag kibocsátott európai elfogatóparancs nem szakította félbe az elévülést, mert az eredeti, 1995. szeptember 29-én kibocsátott nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs helyébe lépett, és megtartotta az eredeti kibocsátási időpontot. Ezen túlmenően is, a 2008. március 17-i európai elfogatóparancs joghatás kiváltására alkalmatlan volt, mert nem felelt meg a 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 8. cikk (1) bekezdés c) pontjának, amely okból utólag vissza is kellett vonni.
[16] Indokai alapján indítványozta, hogy a Kúria az ítélőtábla határozatát a Be. 623. §-a alapján hagyja helyben.
[17] A fellebbviteli főügyészség másodfellebbezése nem alapos.
[18] Figyelemmel arra, hogy az ítélőtábla végzésével az első fokon elítélt vádlottal szemben a büntetőeljárást megszüntette, e rendelkezése a Be. 615. § (2) bekezdés b) pont második fordulata alapján ellentétes döntésnek minősül. A fellebbviteli főügyészség e végzés ellen bejelentett, a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntését sérelmező fellebbezése a Be. 615. § (1) bekezdése és a (3) bekezdés a) pontja szerint joghatályos.
[19] A Kúria a másodfellebbezést a Be. 617. §-ára figyelemmel a Be. 598. § (1) bekezdés b) pontja alapján tanácsülésen bírálta el.
[20] A joghatályos másodfellebbezés alapján a Kúria a Be. 618. § (1) és (2) bekezdése szerinti terjedelemben bírálta felül a megtámadott másodfokú ítéletet, valamint az azt megelőző első- és másodfokú eljárást.
[21] A felülbírálat tárgyát értelemszerűen és főszabályként először az eljárási szabályok megtartása, azon belül is a feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések vizsgálata képezte.
[22] A Kúria az abszolút eljárási szabálysértések sorában is elsőként a Be. 608. § (1) bekezdés a)-d) és f) pontjában felsorolt feltétlen hatályon kívül helyezésre vezető okok beálltát tette vizsgálat tárgyává, ilyen abszolút eljárási szabálysértés bekövetkezését azonban nem észlelte.
[23] Ezt követően foglalt állást a Kúria a másodfellebbezésben állított, a Be. 608. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott hatályon kívül helyezési ok megvalósulását illetően.
[24] Az ügyiratokat áttekintve megállapítható, hogy a rendőr-főkapitányság bűnüldözési főosztálya a bűncselekmény elkövetésének napján, 1994. december 26-án rendelt el nyomozást a korábbi Btk. 166. § (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntette miatt.
[25] Az eljárás során a nyomozó hatóság 1994. december 27-én az akkor hatályos, a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 119. § (1) bekezdése alapján elfogatóparancsot bocsátott ki S. A. ellen, a vádlott személyi adataitól eltérő személyi adatokat feltüntetve.
[26] A nyomozó hatóság 1995. január 31-én a vádlott ismeretlen helyen tartózkodása okán felfüggesztette a nyomozást.
[27] A vádirat közlése szerint a főügyészség 1995. szeptember 11-én az 1973. évi I. törvény 119. § (1) bekezdése alapján elfogatóparancsot bocsátott ki a külföldön tartózkodó S. A. ellen, amelynek nyomán az INTERPOL Magyar Nemzeti Iroda 1995. szeptember 29-én a vádlott nemzetközi körözését rendelte el. Az ügyészi tájékoztatás szerint sem a nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs eredeti példánya, sem annak másolata nem áll rendelkezésre.
[28] Ezt követően az F.-i Bíróság 2008. március 17-én 2. alszám alatt európai elfogatóparancsot, 3. alszám alatt pedig az Nbjt. 32. § (1) bekezdése szerinti nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki S. A. ellen, a belföldi elfogatóparancs szerinti személyi adatokkal azonos személyi adatokkal, az európai elfogatóparancsban ezen túlmenően az „A. P.” nevet álnévként feltüntetve.
[29] A kerületi bíróság a 2016. szeptember 5-én kelt végzésével az F.-i Bíróság által kibocsátott európai elfogatóparancsát visszavonta, egyúttal – a főügyészség 2016. augusztus 11-én kiadott elfogatóparancsának birtokában – új európai elfogatóparancsot bocsátott ki S. A. ellen, a korábbi elfogatóparancsokban írt személyi adatokkal.
[30] A BRFK Nyomozó Főosztályának 2017. október 16-án kelt jelentése szerint a nyomozó hatóság a nyomozás során felmerült „A. P.” névre kutatást végzett a Facebookon, amelynek nyomán eljutott a vádlott profiljához. A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ INTERPOL Magyar Nemzeti Iroda a nyomozó hatóság megkeresése nyomán 2019. április 10-én közölte a vádlott valós személyi adatait. A személyi adatok birtokában a nyomozó hatóság pontosította a körözési nyilvántartás adatait. A helyes személyi adatok ismeretében vált lehetségessé a vádlott elfogása, amelyre a nyomozás folytatásának 2019. május 21-én történt elrendelését követően, 2019. augusztus 23-án került sor Szlovéniában.
[31] Az elkövetéskor hatályos korábbi Btk. 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján a büntethetőség a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, azaz – jelen esetben – tizenöt év elteltével évül el.
[32] A korábbi Btk. 34. § a) pontja alapján az elévülés határidejének kezdő napja befejezett bűncselekmény esetén az a nap, amikor a törvényi tényállás megvalósul.
[33] A korábbi Btk. 35. § (1) bekezdése szerint az elévülést félbeszakítja a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított büntetőeljárási cselekménye. A félbeszakítás napján az elévülés határideje ismét elkezdődik. Az elévülés félbeszakítását ugyanakkor kizárólag az ügy előbbrevitelét célzó, ezért érdemi eljárási cselekmények eredményezik, amelyek ténybeli alapja megegyezik az utóbb vád tárgyává tett cselekmény lényegével, és meghatározott személy utóbb vád tárgyává tett tények megvalósításában játszott szerepének tisztázására irányul, függetlenül attól, hogy az eljárási cselekmény megtételekor ennek a személynek a kiléte ismert vagy ismeretlen volt (BH 2014.69.II., BH 2007.363.).
[34] Ennek megfelelően – egyebek mellett – a büntethetőséget félbeszakító eljárási cselekmény a terhelt tartózkodási helyének felkutatása érdekében első alkalommal kiadott lakhelykutatás, rendőrségi megkeresés, elfogatóparancs, továbbá a tárgyalási határnap kitűzésével összefüggő idézés vagy értesítés kiadása a terhelt részére (BH 2013.143.I.).
[35] Az ismertetett jogszabályi rendelkezések és a fentebb áttekintett eljárási cselekmények tükrében az elévülés beállta valójában az F.-i Bíróság által 2008. március 17-én kibocsátott európai elfogatóparancs és nemzetközi elfogatóparancs elévülés félbeszakítására való alkalmasságának megítélésén áll. Eddig az időpontig ugyanis az elévülés tizenöt éves határideje még nem telt el, míg az ezután következő érdemi eljárási cselekmények időpontjában a vádlott büntethetősége egyedül abban az esetben nem állt be, ha e 2008. március 17-i elfogatóparancsokhoz az elévülést félbeszakító jogi következmény társítható.
[36] A 2008-ban kibocsátott európai és nemzetközi elfogatóparancs elévülést félbeszakító hatásával kapcsolatos problémakör előkérdéseként azonban nem kerülhető meg a vádiratban hivatkozott, de az ügyiratok részét nem képező, nemzetközi körözést elrendelő ügyészi elfogatóparancs vizsgálata. Alappal merülhet fel a kérdés: ha az ügyészségnek nem áll rendelkezésére az elfogatóparancs, úgy miként rendelkezhet tudomással annak ügyszámáról, keltének dátumáról vagy a keresett személy elfogatóparancsban rögzített személyi adatairól. Ha a kérdéses adatok forrása a körözési nyilvántartás vagy az INTERPOL Magyar Nemzeti Iroda által nyújtott tájékoztatás, úgy az ezt igazoló okiratok elhelyezése a nyomozás ügyiratai között nem lett volna mellőzhető. Ennek hiányában az ügyészi elfogatóparancs kibocsátásának megtörténtével kapcsolatban kétségek merülhetnek fel, és e kétségeket nyomatékosítja, hogy az F.-i Bíróság – nyilvánvalóan éppen az ügyészi indítvány alapján – az európai elfogatóparancsban az elévülést félbeszakító utolsó eljárási cselekményként a nyomozó hatóság 1994. december 27-i belföldi elfogatóparancsát jelölte meg, nem pedig a vádiratban hivatkozott, nemzetközi körözést elrendelő ügyészi elfogatóparancsot.
[37] Ekként az ítélőtábla nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a főügyészség vádiratában megjelölt, nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs kibocsátásával kapcsolatos, iratokkal alá nem támasztott vádbeli közlést megnyugtatóan tisztázza. Ezt a Kúria sem pótolhatta, hiszen a harmadfokú bírósági eljárásban nincs helye bizonyításnak [Be. 619. § (2) bek.]. Ezzel együtt a főügyészség közlése alapján a nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs kibocsátása nem kérdőjelezhető meg. E tényt annál is inkább el kell fogadni, mert a bizonyítás alapvetése, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére [Be. 7. § (4) bek.]. Jelen ügyben pedig az ügyészi elfogatóparancs kiadásával kapcsolatos kétségek terhelt terhére szóló értékelését éppen az jelentené, ha a Kúria a vádirat közlése ellenére nem tekintené igazoltnak, hogy az ügyészség 1995. szeptember 11-én nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancsot bocsátott ki. Az ugyanis kétségkívül azt eredményezné, hogy az 1994. december 27-én kiadott belföldi elfogatóparancshoz képest mindenképpen tágabb hatókörű, 2008. március 17-én kiadott nemzetközi és európai elfogatóparancsnak mindenképpen az elévülést félbeszakító hatást kellene tulajdonítani.
[38] Ezért a Kúria is tényként fogadta el, hogy az ügyben – az akkor hatályos szabályozás alapján – 1995. szeptember 11-én sor került a vádlott nemzetközi körözésének elrendelésére, ami a vádlott büntethetőségének elévülését a belföldi elfogatóparancs kibocsátása után első ízben félbeszakította.
[39] Az eldöntendő kérdés tehát, hogy a főügyészség 1995. szeptember 11-én kelt, de nem ismert tartalma ellenére az előbbiek szerint valósnak elfogadott, nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancsát követően az F.-i Bíróság 2008. március 17-én kiadott európai és nemzetközi elfogatóparancsa félbeszakította-e a büntethetőség elévülését.
[40] A felvetett kérdés eldöntése pedig az elévülés félbeszakításáról rendelkező törvényi szabályozásra figyelemmel – egyfelől – azon áll, hogy az utóbb kiadott európai elfogatóparancs és nemzetközi elfogatóparancs hatókörében eltért-e az ügyészség nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancsától. Az ismételt, de hatókörét tekintve tartalmilag megegyező intézkedések ugyanis nem szakítják félbe az elévülést.
[41] A főügyészség 1995. évben kelt, nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancsának kiadásakor sem az 1973. évi I. törvény, sem más jogszabály nem tartalmazott részletes rendelkezéseket az elfogatóparancs hatóköréről, illetve végrehajtásának pontos módjáról. Amint arra az 1/2005. BJE határozat is utal, erre csak a 2013. december 31-ig hatályban volt, a személy- és tárgykörözésről szóló 2001. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztk.) 2001. november 1-jei hatályba lépésével került sor, amely törvény megalkotásának egyik célja éppen az volt, hogy az elfogatóparancs fogalmát tartalommal töltse meg.
[42] Az Sztk. 1. § (2) bekezdés a) pontja alapján körözés – egyebek mellett – az ismeretlen helyen lévő személy felkutatása, illetve ismeretlen személy személyazonosságának megállapítása érdekében végzett intézkedések összessége. Az 1. § (2) bekezdés c) pontja szerint nemzetközi körözés: nemzetközi szerződés, valamint viszonossági gyakorlat alapján büntető-, polgári vagy közigazgatási ügyben magyar hatóság kezdeményezésére más állam hatósága által az adott állam területén végzett körözés (továbbá külföldi hatóság kezdeményezésére magyar hatóság által Magyarország területén végzett körözés).
[43] Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozását, 2004. május 1-jét követően az Sztk. fenti fogalommeghatározásai annyiban módosultak, hogy a törvényalkotó a nemzetközi körözés fogalmából kiemelte az európai elfogatóparancs alapján végzett körözést, egyidejűleg az 1. § (2) bekezdés f) pontjában az európai elfogatóparancsot olyan igazságügyi hatósági határozatként definiálta, amelyet egy EU tagállamban bocsátanak ki, és azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam büntetőeljárás, szabadságvesztés-büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából a keresett személyt elfogja és átadja. Ekként az 1/2005. BJE határozat indokolása szerint nemzetközi körözés a magyar hatóság által kezdeményezett és más állam területén folytatott minden olyan körözés, amely nem európai elfogatóparanccsal történik, ideértve legtágabb értelemben az Nbjt. 32. §-a alapján kiadott nemzetközi elfogatóparancsot is.
[44] Az ügyészség által kibocsátott, a jogegységi határozat fogalomhasználata szerinti nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs célja tehát az 1973. évi I. törvény 119. § (1) bekezdésében írtakkal összhangban ugyanaz volt, mint az utóbb hatályba lépett Nbjt. 32. §-a szerinti nemzetközi elfogatóparancsnak, illetve a 2004. május 1-jét követően kibocsáthatóvá vált európai elfogatóparancsnak: az ismeretlen helyen, külföldön tartózkodó terhelt felkutatása, elfogása és a magyar igazságügyi hatóságok részére történő kiadatása (átadása).
[45] Ekként a nemzetközi elfogatóparancs és az európai elfogatóparancs 2008. március 17-i kibocsátását valójában nem valamely újonnan ismertté vált tényadat indokolta, hanem a jogszabályi környezet változása. A fellebbviteli főügyészség fellebbezésének indokolása, illetve a Legfőbb Ügyészség átirata éppen a jogszabályi környezet változásából kísérelte meg levezetni a korábbi ügyészi elfogatóparancs és a kerületi bíróság által később kiadott európai, illetve nemzetközi elfogatóparancs hatókörének különbözőségével kapcsolatos álláspontját, utalva egyfelől arra, hogy 2003. december 31-jét követően az ügyészség nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancsa nem vagy nem feltétlenül lett volna alkalmas az Európai Unió valamely tagállamában tartózkodó terhelt elfogására és Magyarország részére való átadására; másfelől arra, hogy csak az európai elfogatóparancs alapján nyílhatott lehetőség figyelmeztető jelzés elhelyezésére a Schengeni Információs Rendszerben.
[46] Valóban nem vitás, hogy a felsorolt intézkedések fokozták a hatékonyságát a külföldön tartózkodó terhelt kézre kerítésére irányuló törekvéseknek, az ügyészi érveléssel szemben azonban a terhelt hatékonyabb üldözését nem a büntetőügyben eljáró hatóságok utóbb megtett intézkedései biztosították, hanem az a körülmény, hogy megnyílt a lehetőség Magyarország számára az Európai Unió tagállamai által folytatott bűnügyi együttműködés eszközeinek igénybevételére. Ehhez képest az európai elfogatóparancsnak kizárólag Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozására tekintettel történt kiadása az elévülést nem szakította félbe (Bhar.I.458/2012/7.). Úgyszintén nem járt ilyen következménnyel a nemzetközi körözést elrendelő ügyészi elfogatóparanccsal azonos hatókörű nemzetközi elfogatóparancs kibocsátása sem.
[47] A védői észrevételben írtakkal egyezően ugyancsak jelentőséggel bír az Eu.tv. – az 1/2005. BJE határozat indokolásában is hivatkozott, és az európai elfogatóparancs 2008. március 17-i kibocsátásakor még hatályban volt – 26. §-a is. Eszerint, ha a bíróság már kibocsátott a keresett személy ellen nemzetközi elfogatóparancsot, akkor az európai elfogatóparancs annak helyébe lép, megtartva az eredeti kibocsátási időpontot és a bírósági ügyszámot. Következésképpen az európai elfogatóparancsot és a korábban – akár Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása előtt – kibocsátott nemzetközi elfogatóparancsot maga a törvény is azonos hatókörűnek tekinti, olyannyira, hogy kibocsátásuk időpontját is azonosként rendeli kezelni (jelentőség nélküli, hogy a nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancsot jelen esetben nem az Eu.tv. 26. §-ában nevesített bíróság, hanem az ügyészség adta ki, hiszen az 1995-ben hatályos 1973. évi I. törvény szerint a vádemelést megelőzően a bíróság erre nem is rendelkezett hatáskörrel).
[48] A büntethetőség elévülésének beálltát illetően azonban egy további, a másodfokú bíróság által nem vizsgált szempont megfontolása sem kerülhető meg.
[49] Az Sztk. 1. § (2) bekezdés a) pontja alapján a körözésnek – így a nemzetközi körözésnek, ideértve a nemzetközi és európai elfogatóparancs kiadását is – az ismeretlen személy személyazonosságának megállapítása is célját képezi. Sőt, valójában a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy személyazonosságának igazolása a körözés (tágabb értelemben a büntetőeljárás) első célja; a keresett személy felkutatását és elfogását éppen valós személyazonosságának tisztázása teszi lehetővé.
[50] A különböző időpontban kibocsátott elfogatóparancsok vizsgálata tehát távolról sem szorítkozhat csupán annak áttekintésére, hogy az egyes elfogatóparancsok milyen hatókörben nyújtottak lehetőséget a keresett személy kézre kerítésére. A keresett, külföldön ismeretlen helyen tartózkodó személy elfogására ugyanis az előbbiek szerint valós személyazonosságának ismeretében nyílhat reális lehetőség. Könnyen belátható, hogy a nem létező személy azonosítóival kibocsátott elfogatóparancs alapján a keresett személy kézre kerítésére épp olyan csekély esély nyílik, mint ha a bíróság (ügyészség) a keresett személytől eltérő, de az eljárás tárgyát képező bűncselekmény elkövetésével a valóságban megalapozottan nem gyanúsítható, valós személy ellen ad ki elfogatóparancsot.
[51] A megállapított tényállás szerint a vádlott 1994-ben Magyarországon az S. A. álnevet használta a hatóságok előtt, a valós személyazonosító adataitól eltérő, valótlan személyi adatokat megadva. A hatóságok előtt tett valótlan nyilatkozata nyomán a nyomozó hatóság nem valós nevén, hanem S. A. néven kísérelte meg felkutatni, és e néven adott ki ellene belföldi elfogatóparancsot. A főügyészség ugyancsak S. A. ellen bocsátott ki nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancsot. Amint azt a való élet tényei bizonyítják, ilyen adatokkal a vádlott elfogása nem volt lehetséges.
[52] Éppen ezért a 2008. március 17-én kelt európai és nemzetközi elfogatóparancs elévülés félbeszakítására való alkalmasságának megítélése során az is kiemelt figyelmet érdemel, hogy kibocsátásukra milyen személyi adatok megadásával került sor. Ha ugyanis ez utóbbi elfogatóparancsok nyomán már a vádlott valódi neve és valós személyazonosító adatai kerültek (volna) a körözési nyilvántartásba, úgy a korábbi nemzetközi körözést elrendelő ügyészi elfogatóparancstól eltérően már reális lehetőség nyílt (volna) az elfogására és Magyarország részére történő átadására (kiadatására), ezért azok az eljárást előmozdító, érdemi intézkedésként lennének elfogadhatók.
[53] Következésképpen általános érvénnyel jelenthető ki, hogy a terhelt felkutatását szolgáló azonos eszközök (személykörözés, belföldi, nemzetközi vagy európai elfogatóparancs) ismételt igénybevétele félbeszakítja az elévülést, ha a korábban már alkalmazott intézkedés ismételt megtételét a terhelt valós személyazonosságának utóbb történt tisztázása indokolja; azaz a bíróság (hatóság) felismeri, hogy korábban nem a valós adataival körözték a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyt. Ugyancsak a büntethetőség elévülésének félbeszakítását eredményezi az (akár, belföldi, akár európai vagy nemzetközi) elfogatóparancs kibocsátását követő személyazonosítás folytán a keresett személy körözési nyilvántartásban feltüntetett nevének vagy személyi adatainak helyesbítése.
[54] Az ügyiratokból kitűnően azonban az európai és a nemzetközi elfogatóparancs ez okból sem szakította félbe az elévülést, mert a bíróság – a nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparanccsal egyezően – ugyancsak S. A. ellen, és ugyanazokkal – a vádlott személyi adataitól eltérő – személyi adatokkal bocsátotta ki. Ilyen körülmények mellett annak sincs jelentősége, hogy a bíróság az európai elfogatóparancsban álnévként az „A. P.” nevet is feltüntette, hiszen a vádlott elfogására a megadott személyi adatokkal ezen, a vádlott nevéhez legfeljebb is csak hasonlító néven sem nyílt esély. Ráadásul, az sem kizárható, hogy az álnév már a nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancsban is szerepelt, ekként az európai elfogatóparancsban való szerepeltetése nem kizárhatóan még csak tartalmi eltérést sem feltétlenül eredményezett az 1995. szeptember 11-én kelt ügyészi elfogatóparancs tartalmához képest.
[55] Az elévülés félbeszakítására ekként alkalmatlan európai és nemzetközi elfogatóparancs 2008. március 17-én történt kiadását követően azok 2016. szeptember 5-én történt visszavonása és újbóli kiadása eleve nem eredményezte volna az elévülés félbeszakadását, azonban az és a 2017. október 16-án megkezdett további, már kétségkívül érdeminek tekinthető eljárási cselekmények – így a vádlott valós személyazonosságának megállapítása, a körözési nyilvántartás ezen adatoknak megfelelő módosítása, a nyomozás elrendelése, majd a vádlott elfogása stb. – időpontjában az elévülés tizenöt éves határideje az 1995. szeptember 11-én történt nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs kibocsátásához képest már eltelt.
[56] Az előbbiekre tekintettel csupán röviden és kizárólag a teljesség érdekében rögzíti a Kúria, hogy a védői észrevételben írt érvelés abban a tekintetben már nem foghat helyt, miszerint a 2008. március 17-i európai elfogatóparancs – miután később azt vissza kellett vonni, és belföldi elfogatóparancs kiadása után ismét ki kellett bocsátani – joghatás kiváltására eleve alkalmatlan lett volna. Az Európai Unió Bíróságának C-241/15. számú, más ügyben, évekkel később hozott határozatától függetlenül ugyanis az európai elfogatóparancs a kibocsátását szabályozó, az Eu.tv.-ben szabott rendelkezéseknek mindenben megfelelt, így a nemzetközi körözést elrendelő korábbi elfogatóparancs hiányában érdemi eljárási cselekményként lett volna értékelhető.
[57] A kifejtettek okán azonban az ítélőtábla helytálló érvek mentén jutott arra a következtetésre, hogy a vádlott büntethetősége elévülés folytán megszűnt, és ezért a Be. 607. § (1) bekezdése alapján – a Be. 567. § (1) bekezdés a) pont második fordulatára való utalással – törvényesen határozott az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése és az eljárás megszüntetése felől.
[58] A fentiek alapján a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét a Be. 623. §-a alapján helybenhagyta. A harmadfokú eljárásban felmerült bűnügyi költségről a Be. 617. §-ára és a Be. 613. § (1) bekezdésére tekintettel, a Be. 576. § (1) bekezdés b) pontja alapján rendelkezett.
(Kúria Bhar.II.1.125/2021/10.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás