PÜ BH 2022/237

[1] A jegyző 2013. augusztus 10-én jogerőre emelkedett határozatával magánszemély építtetők kérelmére építési engedélyt adott egylakásos lakóépület építésére. Az építési engedélyben a padlóvonal magasságát Bf = 285,00 méter értékben határozták meg.

[2] A 2013 októberében készült kiviteli tervek a padlóvonal magasságát Bf = 286,25 méterben jelölték meg, a kivitelezés ez alapján kezdődött meg. Sem az építtetők, sem a kiviteli terveket készítő tervező a jogerős építési engedélytől való eltérésről 2014. március 20-ig az építésügyi hatóságot nem értesítették, építési engedély módosítása iránti kérelmet nem terjesztettek elő. Ekkor megküldték az elsőfokú építésügyi hatóságnak az abszolút magasság vonatkozásában javított rajzokat.

[3] 2014. május 8-án a jegyző tájékoztatta az építtetőket, hogy az épület abszolút magassága meghatározásánál csak számelírás történt, a kivitelezés során az épület terepbe való illesztését az engedélyezett tervekben szereplő metszetek alapján kell megvalósítani, ezért a javított rajzokat feltöltötte az ÉTDR rendszerbe.

[4] A felperes 2014 júniusában észlelte, hogy a szomszéd ingatlanon az épület padlófödémének kivitelezése szemmel láthatólag az építési engedélyben foglalt abszolút magassághoz képest magasabban történt.

[5] A felperes ekkor ügyvédhez fordult és a szomszédjában zajló építkezés kapcsán közigazgatási és bírósági eljárásokat indított, amelyek során jogi tanácsadással, szakértői vélemény beszerzésével, szaktanácsadó igénybevételével és eljárási illetékek előlegezésével jelentős összegű költségei merültek fel.

[6] A felperes többször módosított keresetében az I–II. rendű alperesek (polgármesteri hivatal és kormányhivatal) egyetemleges kötelezését kérte 15 393 816 forint és járulékai megfizetésére. Állította, hogy az alperesek közigazgatási jogkörben eljárva számára a fenti összegű, jogi költségekből, szakértői díjból, szaktanácsadói díjból álló vagyoni kárt okozták. Hivatkozott arra, hogy jogos érdekeinek érvényesítése miatt a jogi képviselőket, szaktanácsadókat, szakértőket azért kellett díjazás ellenében igénybe vennie, mert az alperesek közhatalmuk gyakorlása körében, hatósági jogkörükben eljárva, jogellenes közigazgatási határozatokat hoztak.

[7] Az I. rendű alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a felperesnek kárt nem okozott. Egyebek mellett szükségtelennek tartotta – annak vitatása hiányában – az épület abszolút magasságának a megállapításához a szakértők igénybevételét. Utalt arra, hogy önmagában a jogszabály eltérő értelmezése és a határozatának utóbb történő megváltoztatása kártérítési felelősség megállapításához nem vezethet.

[8] A II. rendű alperes ellenkérelmében szintén a kereset elutasítását kérte. Kifejtette, hogy a megépült épület még mindig alacsonyabb, mint a jogszabályi előírások szerint lehetne, a felperes oldalán jogtalan kilátásvesztés nem állapítható meg. Hivatkozott arra is, hogy a felperesnek kárt nem okozott, álláspontja szerint hiányzik a kárigény érvényesítésének jogszabályi feltételeként meghatározott károkozó magatartás, felróhatóság, jogellenesség és közvetlen ok–okozati összefüggés a felperes által állított kár és a jogellenes magatartás között.

[9] Az elsőfokú bíróság ítéletével egyetemlegesen kötelezte az alpereseket 15 393 816 forint és járulékai megfizetésére.

[10] Indokolása szerint a felperes által kezdeményezett közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata iránt folyamatban lévő perekben hozott jogerős ítéletek egyértelműen igazolták, hogy az alperesek kirívóan súlyos jogértelmezési és jogalkalmazási hibát követtek el, amikor az épület abszolút magasságát a jogerős építési engedélytől eltérően kijavították. Rámutatott arra, hogy ezzel az alperesek az építtetők számára lehetővé tették a jogerős építési engedélyben foglaltaktól eltérő építkezést. Érvelése szerint a kár és a jogellenes magatartás közötti oksági láncolatban az a közhatalmi cselekvés vagy mulasztás minősül meghatározó oknak, amely az események rendszerinti lefolyása mellett – az általános élettapasztalat szerint – alkalmas volt az eredmény, a károsodás létrehozására. Kifejtette, hogy a közigazgatási hatóságok nem hagyhatják figyelmen kívül a jogszabály célját. Hangsúlyozta, hogy az építési engedély és a kiviteli terv eltérése esetén az abszolút magasság az építési engedély módosításával változtatható meg, esetleges téves számelírás esetében (KGD 2019.165.), nem pedig az alperesek által megtett módon.

[11] Megítélése szerint a felperes jogosult volt az építésfelügyeleti, építésrendészeti és használatbavételi eljárásokban képviseletével jogi képviselőket megbízni, továbbá szakértőket és szaktanácsadókat felkérni tekintettel arra, hogy az ehhez szükséges közigazgatási, építészeti és jogi ismeretekkel nem rendelkezett. Utalt arra, hogy a felperes ezeknek a költségeit igazoltan megfizette, azaz vagyoni kárai merültek fel, így megítélése szerint a Ptk. 6:522. § (2) bekezdés a) pontja alapján alappal érvényesített kártérítési igényt.

[12] Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett rendelkezéseit megváltoztatta, és a keresetet teljes egészében elutasította.

[13] Indokolása szerint a felperes által kártérítésként érvényesített költségek nem minősülnek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:522. § (2) bekezdése szerint kárnak. Utalt arra, hogy a hivatkozott jogszabályhely a) pontjában írt, vagyonban beállt értékcsökkenés akkor következik be, ha a károsult már meglévő vagyona a károkozás következtében közvetlenül csökken, tehát valamely meglévő vagyonelemet elveszít, vagy az megrongálódik, megsérül. Rámutatott arra, hogy a felperes jelen esetben a vagyona terhére kifizetéseket teljesített, de ez nem közvetlenül az alperesek tevékenységének eredményeképpen, hanem a felperes saját elhatározása alapján következett be, aki úgy döntött, hogy bizonyos szolgáltatásokra szüksége van igénye érvényesítéséhez. Hangsúlyozta: a felperes a kifizetett összegekért valamennyi esetben szolgáltatást kapott, vagyis a vagyonában nem következett be értékcsökkenés. Érvelése szerint az alperesek sérelmezett magatartásával, azaz az építési engedély kijavításával és erre az adott utasítással, illetve a használatbavételi engedély megadásával okozati összefüggésben közvetlenül semmilyen kár nem érte a felperest, ilyet a perben ő maga sem állított, így az általa igényelt összegek nem az őt ért vagyoni hátrány kiküszöböléséhez szükséges költségek voltak.

[14] Utalt arra is, hogy a felperes által igénybe vett jogorvoslati eljárások végül eredményre vezettek, tehát az építési engedély kijavításának, illetve a használatbavételi engedély megadásának a jogkövetkezményeit a felperes a bírósági felülvizsgálati eljárások eredményeként elhárította, a bíróságok megállapították, hogy az építési engedély kijavítása nem volt szabályszerű, erre tekintettel engedélytől eltérő építkezés valósult meg a szomszédos ingatlanon, és így használatbavételi engedély sem adható, hanem fennmaradási engedélyezési eljárást kell lefolytatni.

[15] A másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a szomszédos építkezés következtében az ingatlana értékcsökkenésétől tartott, és az alperesek intézkedéseivel szembeni jogorvoslati eljárások útján, nem az alperesek, hanem a szomszéd magatartása folytán fennálló kárveszélyt kívánta az általa sérelmesnek tartott hatósági döntések megtámadásával elhárítani. Rámutatott arra, hogy nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely általános jelleggel, kártérítésként lehetővé tenné a költekező számára, hogy a később bekövetkező, még csak feltételezett kárai megelőzése érdekében végzett intézkedések költségeit igényelje. Hangsúlyozta, hogy ilyen rendelkezés hiányában a felperes csak akkor tarthatna igényt a költségei megtérítésére, ha valamely, az adott tényállásra irányadó, speciális jogszabályhely ezt valamilyen jogcímen lehetővé teszi. Utalt arra, hogy a hatósági, bírósági eljárásokban felmerült költségek megtérítésének szabályait az egyes eljárási törvények rendezik.

[16] A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a hatósági döntések által lehetővé tett építkezés által okozott hátrány elkerülése érdekében igénybe vett jogorvoslatok költségei a Ptk. 6:522. §-a szerint nem minősülnek kárnak, ezért a felperest kártérítés nem illeti meg. A felperes által előadott tényekből azt állapította meg, hogy a kárkötelem egyik eleme, a kár mindenképpen hiányzik, így a felperesnek igényelt költségei megtérítésére a Ptk. 6:548. §-a és 6:519. §-a alapján nincs lehetősége.

[17] Fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság már nem vizsgálta, hogy az alperesek magatartása jogellenes és felróható volt-e, a keresetet a fenti indokok alapján elutasította.

[18] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

[19] Megsértett jogszabályhelyként a Ptk. 6:522. § (1) és (2) bekezdését jelölte meg.

[20] Álláspontja szerint a jogerős ítélet indokolása hibás, mivel a Ptk. 6:522. § (2) bekezdésének értelmezése ellentétes a 6:522. § (1) bekezdésben foglalt teljes kártérítés elvével.

[21] Az I. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

[22] A II. rendű alperes a felülvizsgálati eljárásban nyilatkozatot nem terjesztett elő.

[23] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.

[24] A felperes felülvizsgálati kérelmében két okból támadta a jogerős ítéletet: egyrészt kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság indokolatlanul szűkítette le a vagyon fogalmát, másrészt nem értett egyet azzal, hogy a jogérvényesítése során meg nem térült perköltséget, eljárási költséget utóbb ne érvényesíthetné kártérítés jogcímén.

[25] A Kúria egyetért a felperessel abban, hogy a vagyon fogalmába nemcsak a vagyontárgyak, hanem a kötelezettségek is beletartoznak. A Ptk. 6:522. § (2) bekezdése szerint kárként a károsult vagyonában beállt értékcsökkenést, az elmaradt vagyoni előnyt, vagy a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költséget lehet igényelni. Erre figyelemmel a Kúria nem osztotta a másodfokú bíróság azon jogi álláspontját, hogy az eredményes jogi igényérvényesítéssel felmerült költségek ne minősülhetnének adott esetben kárnak. „A perköltség viselésről való bírói döntés alapja az a jogelv, hogy a másnak jogellenesen okozott kárt (költséget) át lehet hárítani az okozóra. Távolabbi jogpolitikai célként – éppúgy, mint a kárviselés áthárításánál – a megelőzés és az igazságos teherviselés kettős szabálya szerepel: saját jogellenesnek bizonyult magatartása terhét mindenki viselje maga, s ezáltal a jog arra nevel, hogy a jogalanyok a másnak költséget jogellenesen, indokolatlanul okozó magatartástól tartózkodjanak. A per ugyanis jogállamban a polgárok közötti viták rendezésének nem elsődleges útja. Az állampolgároknak törekedniük kell arra, hogy egymás érdekköreit ne sértsék, a tisztesség általános elveit betartsák és vállalt kötelezettségeiket teljesítsék. A közöttük támadt viták rendezésére az állami döntést csak akkor kell igénybe venniük – más tiltott megoldások helyett –, ha ezen általános elvek alapján vitáikat egymás közt békésen rendezni nem tudják. Aki tehát mást indokolatlanul, alaptalanul, jogalap nélkül perre kényszerít, viselni köteles a másik összes ezzel kapcsolatos költségét –, olyan helyzetbe kell hoznia a perre okot nem adó másikat, mintha vele szemben jogszerűen járt volna el (1518/B/1991. AB határozat, Dr. Zlinszky János alkotmánybíró). Egy jogi eljárásban felmerült költség jogi értelemben valamilyen jog gyakorlásával, kötelezettség teljesítésével vagy igény érvényesítésével okozati összefüggésben „feláldozott” vagyoni értékű erőforrás. „A perköltség megtérítése iránti igény egy olyan kötelmi jogviszonyból fakad, amely azáltal keletkezik, hogy az igényérvényesítés folytán a félnek olyan költségei keletkeznek, amelyek az ellenfél jogellenes magatartása (az anyagi jogi kötelezettség megszegése, illetve alaptalan igényérvényesítés vagy védekezés) hiányában nem merültek volna fel. Ebből következően a perköltség megtérítése iránti követelés anyagi jogi jellegét tekintve a kártérítési követeléshez áll közel, sőt a polgári eljárásjog perköltségviselésre vonatkozó szabályai tulajdonképpen különös szabályként az általános kártérítési felelősségnek egy meghatározott körben (a jogérvényesítés folytán felmerülő károk vonatkozásában) való érvényesítését szolgálják”. [Wopera Zsuzsa (szerk.): Kommentár a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényhez, Wolters Kluwer, Budapest, 2019, a Pp. 80. §-ához fűzött magyarázat; Varga István (szerk.): A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja I–III., HVG–ORAC, Budapest, 2018, a Pp. 80. §-ához fűzött magyarázat].

[26] A lex specialis derogat legi generali elvével – azaz a különös rendelkezések előnyt élveznek az általános szabályokkal szemben – összhangban, e speciális kárelem megtérítésére speciális rendelkezések vonatkoznak, megjelölve azt az elbírálásra jogosult hatóságot vagy közigazgatási bíróságot, amely ennek az eljárásnak a lefolytatására hatáskörrel rendelkezik, ezt pedig a polgári perben eljáró bíróság nem veheti át, hatáskört nem vonhat el, ahogy ezt az EBH 2008.1778. számú döntés is rögzítette.

[27] Mindezek alapján tehát a jogérvényesítés folytán felmerülő károk megtérítését az általános kártérítési felelősség szabályaitól eltérően, az ezt szabályozó speciális jogszabályi rendelkezések alapján lehet követelni. Ahogy arra a másodfokú bíróság helyesen hivatkozott, a hatósági, bírósági eljárásokban felmerült költségek megtérítésének szabályait az egyes eljárási törvények rendezik.

[28] A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 156. §-a kimondja, hogy ha a hatóság az ügyfelet vagy az eljárás egyéb résztvevőjét marasztalja el valamely eljárási cselekmény költségében, azonnal kötelezi a költségek megfizetésére. Ugyanígy járhat el a hatóság akkor is, ha valamely eljárási cselekmény költségének összege és a viselésére kötelezett személy az ügy eldöntésére tekintet nélkül megállapítható. A hivatkozott jogszabályhely 157. § (1) bekezdése szerint a kérelemre indult eljárásban az egyéb eljárási költséget – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a kérelmező ügyfél viseli. A 158. § (1) bekezdése pedig azt mondja ki, hogy az eljárási költséget a hatóság összegszerűen határozza meg, és dönt a költség viseléséről, illetve a megelőlegezett költség esetleges visszatérítéséről.

[29] A régi Pp. 75. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy perköltség – a törvényben meghatározott kivételeket nem tekintve – mindaz a költség, ami a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatban akár a bíróság előtt, akár a bíróságon kívül merült fel (előzetes tudakozódás, és levelezés költsége, eljárási illeték, tanú és szakértői díj ügygondnoki és tolmácsdíj helyszíni tárgyalás és szemle költsége stb.). A régi Pp. 77. §-a alapján pedig ezekről a költségekről az adott perben eljáró bíróság dönt. Amennyiben a közigazgatósági hatóság jogsértően mellőzte a közigazgatási eljárásban ügyfélként szerepelt fél felmerült eljárási költségeinek viseléséről való határozathozatalt, ezt a hatóság döntésével szemben igénybe vett közigazgatási perben érvényesítheti a fél a határozatot érintő rendelkezés útján, vagy ha a közigazgatási eljárásban nem is érvényesíthető, de szükségszerűen felmerült költségről van szó, akkor a régi Pp. idézett rendelkezései alapján, mint a pert megelőzően felmerült célszerű és indokolt költséget érvényesítheti.

[30] A fentiek alapján az igény érvényesítésével felmerült költséget az igény érvényesítésére szolgáló eljárásban kell érvényesíteni, nem másik eljárásban, ugyanis abban az eljárásban eljáró hatóság, illetve bíróság tudja a legjobban megítélni a költség felmerülésének indokoltságát, ami az átháríthatóság alapfeltétele, anyagi jogi értelemben az okozatosság meglétét jelenti. Ha pedig valamely, az igényérvényesítő által viselt költség érvényesítése az adott eljárás szabályai szerint nem lehetséges, vagy arról a határozatot hozó hatóság vagy bíróság jogszerűen nem rendelkezik, ez egyben azt is mutatja, hogy azt a költséget a jogalkotó nem ismerte el az igény érvényesítéséhez szükséges, indokolt költségként. Ami pedig anyagi jogi oldalról azt is jelenti, hogy az igény érvényesítés okául szolgáló jogsértés elkövetőjének a jogsértő magatartása tanúsításakor azt nem kellett előre látnia, ami a jogi értelemben vett okozatosság megállapíthatóságát kizárja a Ptk. 6:521. §-a alapján. Mindezekre tekintettel nincs arra sem lehetőség, hogy a bíróság vagy más hatóság által jogerősen elbírált perköltségigény alaptalannak talált részét a fél újabb bírósági eljárásban kártérítésként érvényesítse. Amennyiben ugyanis az eljárási költségek meg nem térült része külön perben érvényesíthető lenne, akkor mindazokban az esetekben, amikor a bíróság pl. mérsékeli az ügyvédi munkadíjat, a különbözet ellenérdekű féllel szemben történő érvényesíthetővé tétele adott esetben az anyagi jogerő feloldását jelentené.

[31] Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság helytállóan utasította el a felperesnek az egyéb eljárások kapcsán meg nem térült hatósági, közigazgatási eljárásban az igényérvényesítésével felmerült, jelen eljárás tárgyává tett költségek iránti keresetét, mivel ezek indokolatlannak vagy szükségtelennek bizonyultak, és emiatt nem hozhatóak okozati összefüggésbe a felperes által megjelölt károkozó magatartással.

[32] Fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, mert az megfelelt a felülvizsgálat tárgyává tett jogszabályoknak.