GÜ BH 2022/301

[1] Az alperes ügyvezetője 2015. március 26-ig Sz. É. (a továbbiakban: ügyvezető) volt, tisztsége e napon lemondással megszűnt. Az ügyvezető pontosan meg nem határozható időpontban, de ügyvezetői tisztsége megszűnése után az alperes nevében 2015. március 24-i dátummal váltót állított ki, amelyben kötelezettséget vállalt arra, hogy az alperes 54 352 667 forintot megfizet az F. Ügyvédi Irodának. A fizetés helye a váltó szerint B. út 1., az esedékesség 2016. október 31. volt. A váltóra írt forgatmányok szerint az F. Ügyvédi Iroda 2016. szeptember 20-án átruházta a váltót a P. Ltd.-re, amely társaság 2019. március 25-én a váltót a felperesre ruházta át.

[2] A felperes 2019. április 3-án előterjesztett keresetében a 2015. március 24-én kiállított váltó alapján kérte kötelezni az alperest 54 352 667 Ft tőke és annak a kereset alperessel történő közlése napját követő naptól számított, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:155. § (1) bekezdése szerinti, a kifizetés napjáig járó késedelmi kamata megfizetésére.

[3] Keresetét a váltójogi szabályok szövegének közzétételéről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) 16. § (1) bekezdésére, a 38. § (1) bekezdésére és a 75–78. §-aira alapította.

[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte. A váltóköveteléssel szemben – egyebek mellett – az alábbi kifogást terjesztette elő:

[5] Az alperes nem állított ki váltót 2015. március 24-én. A perbeli váltót az ügyvezető csak 2015. március 26. után írta alá, amikor már nem volt az alperes törvényes képviselője. Állította, hogy a váltót csak 2019-ben állították ki és ebben az évben került a váltó hátoldalára a két forgatmány is. Kifogása alátámasztására utalt arra, hogy az alperes 2015. március 26-i taggyűlésén sem az ügyvezető, sem az F. Ügyvédi Iroda nem közölte az alperessel vagy annak tagjaival, hogy 2015. március 24-én az alperes saját váltót állított ki. Az alperes könyvelését végző L. T. részére a váltó másolatát nem adták át, és sem 2015-ben, sem 2016-ban, de azt követően sem tartott nyilván az alperes a könyveiben váltókötelezettséget.

[6] A váltót antedatálva, 2016. szeptember 20-ra dátumozva, törvényes képviseleti jog nélkül forgatmányozta az F. Ügyvédi Iroda képviselőjeként dr. F. I. az élettársával, az ügyvezetővel közös cégükre, a P. Ltd.-re.

[7] Annak bizonyítékaként, hogy 2018 előtt a váltó nem létezett, hivatkozott arra, hogy 2016 és 2018 között számtalan bejelentés, feljelentés folytán indultak eljárások, amelyekben sem dr. F. I., sem az ügyvezető nem említette egy alkalommal sem a perbeli váltót vagy az annak jogalapját képező 2015. március 12-i Megállapodást.

[8] Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy három napon belül fizessen meg a felperes részére 54 352 667 forintot és annak 2019. április 13-tól a kifizetés napjáig járó, 6% mértékű kamatát és perköltséget.

[9] Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a váltót 2015. március 24-én állították ki, majd azt a váltón feltüntetett időpontokban forgatták.

[10] Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította.

[11] Az ítélet indokolásában – egyebek mellett – kifejtette: a váltókeresettel szemben nem hozhatók fel az alapjogviszonyra vonatkozó kifogások, az alapjogviszony csak a Vár. 17. §-ában meghatározott szűk körben vizsgálható a váltóperben. Helyesen hivatkozott ezért a felperes arra, hogy az alapjogviszony meglétét a felperesnek nem kellett bizonyítania.

[12] Az alperes perbeli védekezése körében azt állította, hogy az ügyvezető a váltót akkor írta alá, amikor már nem volt az alperes ügyvezetője, vagyis álképviselőként járt el.

[13] A Vár. 8. §-a, a 77. § (2) bekezdése, az 1. § 8. pontja, a 75. §, a 28. § (1) bekezdése, a 78. § (1) bekezdése alapján, az EBH 2007.1621. határozatra hivatkozva megállapította, az alperesnek az az állítása, hogy nem ő a kötelezettje a perbeli váltónak, mert az ügyvezető a váltót akkor írta alá, amikor már nem volt jogosult az alperes nevében váltót aláírni, váltójogi kifogás, amelyet vizsgálni kellett, ezért került sor a perben bizonyításra, anyagi pervezetésre és utólagos bizonyításra is.

[14] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást mellőzte, és helyette új tényállást állapított meg, melyet az alábbi tények támasztottak alá:

1. Az alperes által csatolt 11/A/2. és A/3.számú okiratok: az alperes 2015. és 2016. évekre közzétett egyszerűsített éves beszámolói és azok kiegészítő mellékletei. A váltó kibocsátásának és esedékességének évében sem szerepeltette az alperes a közzétett mérlegében a perbeli váltótartozást, a kiegészítő mellékletek mindkét év vonatkozásában azt rögzítik a kötelezettségek körében, hogy a tárgyévi kötelezettségek között olyan kötvénykibocsátás miatti tartozás, váltótartozás vagy egyéb kötelezettség nincs, ahol a visszafizetendő összeg nagyobb a kapott összegnél.

2. Az alperes által csatolt 37/A/43. számú okirat: Dr. F. I. 2018. november 20-án kelt vádindítványa S. E. mint felbujtó ellen a Kunszentmártoni Járásbírósághoz. A vádindítványban dr. F. I. nem tett említést arról, hogy az A. Kft., az alperes és az F. Ügyvédi Iroda között 2015. március 12-én írásbeli Megállapodás jött létre, amelynek alapján az alperes jogalap nélküli gazdagodása ellentételezéseként 2015. március 24-én az alperes váltót bocsátott ki.

3. Az alperes által csatolt 37/A/48. számú okirat: az ügyvezető mint az A. Kft. ügyvezetője 2016. június 16-án az Ö-K Kft. és az alperes ügyvezetőjéhez címzett levele. A levélben az ügyvezető nem tett említést arról, hogy 2015. március 24-én biztosítékul váltót állított ki az alperes.

4. Az alperes által csatolt 37/A/50. számú okirat: Dr. F. I. 2016. június 19-én kelt levele a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség részére, amelyben dr. F. I. a B.1977/2016/1-III. szám alatt zsarolás bűntettének gyanúja miatt elrendelt nyomozásban tett feljelentését egészítette ki, melyben nem tett említést arról, hogy az F. Ügyvédi Iroda követelésének biztosítékaként az alperes 2015. március 24-én váltót bocsátott ki és ez a váltó a feljelentés kiegészítés időpontjában az F. Ügyvédi Iroda birtokában van.

5. Az alperes által csatolt 37/A/51. számú okirat: az ügyvezetőnek az A. Kft. ügyvezetőjeként az Ö. Kft. ügyvezetőjéhez írott levele, melyet tájékoztatásul az alperes ügyvezetőjének, L. T.-nek is megküldött, de nem tett említést arról, hogy megállapodás biztosítékaként váltót is állított ki az alperes.

6. Az alperes által csatolt 37/A/52. számú okirat 8. oldal: a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály Gazdaságvédelmi Alosztály 03010/1764/2016.bü. számú jegyzőkönyve dr. F. I. tanú kihallgatásáról 2016. június 27-én, de e kihallgatása alkalmával sem tett említést arról, hogy 2015. március 12-én írásbeli megállapodás jött létre az felek közötti vita tárgyát képező ingatlan társasházzá alakításáról és a Megállapodásban foglalt kötelezettségek biztosítékaként az alperes 2015. március 24-én váltót bocsátott ki, amely az F. Ügyvédi Iroda birtokában van. A tanúvallomásban foglaltak eltérnek a másodfokú eljárásban kihallgatott dr. F. K. tanú által előadott folyamattól és az általa készített okirattervezetek és a cégbíróságra benyújtott okiratok tartalmától is.

7. Az alperes által csatolt 37/A/53. számú okirat: az ügyvezető 2016. július 8-án kelt, az alpereshez és az Ö. Kft.-hez intézett levele. E nyilatkozatában sem tett említést az ügyvezető a váltóról, s annak ellenére vélte úgy, hogy a vita tárgyát képező ingatlan vételárából az általa képviselt A. C. Kft. egyetlen forint hasznot sem fog élvezni, hogy tudnia kellett a váltó kibocsátásáról, és arról, hogy ez a váltó 2016. július 8-án, a levél megírásakor az F. Ügyvédi Iroda birtokában van.

8. Az alperes által csatolt 37/A/54. számú okirat: Dr. F. Cs. tanú 2016. július 8. napján kelt bizonyítási indítványa a 03010/1764/2016.bü. számú ügyben a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály Gazdaságvédelmi Alosztályához, s e beadványában sem tett említést arról, hogy a kötelezettség elmulasztásának esetére biztosítékként az alperes 2015. március 24-én váltót bocsátott ki, ez a váltó pedig a beadvány megírásakor az F. Ügyvédi Iroda birtokában van.

9. Az alperes által csatolt 37/A/56. számú okirat: a Fonyódi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának 14030/205/2017.bü. számú jegyzőkönyvének 3. oldala dr. F. I. tanúkihallgatásáról 2017. június 27-én. A jegyzőkönyv szerint a nyomozóhatóság kifejezetten rákérdezett arra, hogy készült-e olyan irat, amelyben vállalták a vita tárgyát képező ingatlan társasházzá alakítását. Dr. F. I. a határozott kérdésre se adta elő azt, hogy 2015. március 12-én okirat készült az alperes kötelezettségvállalásáról, amelynek határideje az okirat szerint 2016. szeptember 30. napja volt, és hogy ennek biztosítékaként az alperes 2015. március 24-én váltót bocsátott ki.

10. Az alperes által csatolt 37/A/57. számú okirat: Dr. F. I. levele a Fonyódi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályához, mely a nyomozóhatósághoz 2017. szeptember 8-án érkezett. Dr. F. I. e levelében nem tett említést arról, hogy 2015. március 12-én az ingatlan társasházzá alakítására írásbeli szerződés jött létre. Úgy nyilatkozott, hogy Sz. Sz. az üzletrész átruházási szerződés 2015. március 26-i megkötését követően kapott megbízást a szindikátusi szerződés elkészítésére.

11. Az alperes által csatolt 58/A/84. számú okirat: Az A. C. Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaságnak az alperes elleni törvényességi felügyeleti eljárás megindítása iránti 2017. június 6-án kelt, dr. P. K. meghatalmazott ügyvéd által írt kérelme. A beadványban a kérelmező leírta az alperes üzletrészével és az ingatlannal összefüggő eseményeket. Megjelölte az e tárgyban született szerződéseket. Nem tett azonban említést sem a 2015. március 12-i Megállapodásról, sem az azt biztosító 2015. március 24-én kelt váltóról.

[15] A fentieken túl az alperes váltókifogásának bizonyítékai az alperes által a másodfokú eljárásban 6/3. szám alatt csatolt okirati bizonyítékok, dr. F. K. ügyvéd 2015. április 8. és június 16. közötti e-mailjei és azok mellékletei, melyek az okiratok visszadátumozásának tényét kétséget kizáróan bizonyítják.

[16] A másodfokú bíróság a bizonyítékok együttes értékelése alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a 6/3. számon becsatolt iratokkal igazolt folyamat során a felek 2015. április 8. és 28. napján is változtattak megállapodásuk lényeges tartalmán, annak végleges formáját 2015. április 28. és május 21. napja között alakították ki, majd az így kialakított végleges tartalomnak megfelelően készítették el 2015. március 26-ra visszadátumozva a taggyűlési jegyzőkönyvet, üzletrészátruházási szerződést és a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem további mellékleteit. Mindebből pedig az következik, hogy a 2015. március 12-ére dátumozott Megállapodásban rögzített végleges számadatokban a felek 2015. április 28. és május 21. között állapodtak meg, így a rögzített feltételekkel 2015. március 12-én nem jött létre megállapodás a felek között, ezért az abban rögzített fizetési kötelezettség biztosítására 2015. április 28. napját megelőzően váltót sem állíthattak ki.

[17] Az okirati bizonyítékokon túl értékelte a másodfokú bíróság az elsőfokú eljárásban rögzített tanúvallomásokat is.

[18] A bizonyítékok összességében való értékelése alapján azt állapította meg, hogy a váltó dátumozásától későbbi keltére vonatkozóan áll rendelkezésre több közvetett bizonyíték, ugyanakkor egyetlen olyan hitelt érdemlő bizonyíték sem áll rendelkezésre, ami a váltó keltezésének valódiságát támasztaná alá, hiszen a felperes által a váltó kiállítását megalapozó bizonyítékként hivatkozott 2015. március 12-i Megállapodás nem a keltezésének időpontjában jött létre.

[19] A másodfokú bíróság a 2015. március 12-i Megállapodással kapcsolatban utalt arra, hogy a 41. sorszámú jegyzőkönyv 8. oldalán rögzített végzésével az elsőfokú bíróság felhívta a felperest az eredeti szerződés becsatolására. 48. sorszámú beadványához a felperes a 2015. március 12-i Megállapodás másolatát csatolta, majd azt az ügyvezető 2019. szeptember 3-i tanú meghallgatása alkalmával 67/T/1. szám alatt közjegyző által hitelesített másolatban csatolta az iratokhoz. A közjegyző 2019. május 8-án kelt tanúsítványa rögzítette, hogy előtte felmutatták a Megállapodás eredeti aláírásokkal és bélyegzővel ellátott példányát.

[20] A perben az alperes azzal védekezett, hogy a felperes által a váltó kiállítás alapjául állított, 2015. március 12-re dátumozott Megállapodás (2015. április 28-át megelőzően) nem létezett. Miután a 2015. március 12-i Megállapodást az alperes képviseletében az ügyvezető írta alá, azt azonban az alperesi későbbi ügyvezetőjének, L. T.-nek az előadása szerint az alperes az ügyvezetőtől nem kapta meg, a felperes válasziratában történt hivatkozásig arról az alperesnek nem is volt tudomása, így az alperes e bizonyíték eredeti példányát a perben nem tudta becsatolni. Szakértői vizsgálat érdekében, a hiányzó eredeti irat beszerzésére az alperes által előterjesztett indítványra a felperes nem csatolta az eredeti iratot, ezért ez a körülmény és a megállapodás eredeti példánya szakértői vizsgálatának elmaradása nem értékelhető az alperes terhére.

[21] Az alperes váltókifogáson alapuló védekezését alátámasztó körülményként értékelte még a perben a másodfokú bíróság azt, hogy dr. F. I. nem járult hozzá az S. E.-vel készített megbeszéléséről készült hangfelvétel lejátszásához és azt, hogy A. I. a tanúvallomásában azt mondta, hogy mind a váltót, mind a 2015. március 12-i Megállapodást megküldte az ügyvédjének, aki ezt véleményezte, de kérdésre nem járult hozzá, hogy az ügyvédet a titoktartás alóli felmentés után tanúként meghallgassák.

[22] Mindezeket a bizonyítékokat és körülményeket egyenként és összességében mérlegelve jutott a másodfokú bíróság arra a meggyőződésre, hogy a váltó nem létezett 2015. március 24-én, azt 2015. március 26-át követően, olyan időpontban állította ki és írta alá az ügyvezető, amikor már nem volt jogosult az alperes képviseletére.

[23] A Vár. 8. §-ára, a 77. § (2) bekezdésére, a 28. § (1)–(2) bekezdésére, a 78. § (1) bekezdésére utalással megállapította, hogy a perbeli váltó nem kötelezi az alperest a benne meghatározott pénzösszeg megfizetésére, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 383. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a keresetet elutasította.

[24] A tényállás, az ítéleti döntés és az indokolás fentiek szerinti megváltoztatására tekintettel a másodfokú bíróság nem vizsgálta a fellebbezés megalapozottságát abból a szempontból, hogy a felperes jóhiszemű vagy rosszhiszemű váltóbirtokos volt-e, és az alperes az alapjogviszonyból eredő kifogásait felhozhatja-e vele szemben.

[25] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és – tartalma szerint – elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, valamint az alperes perköltség fizetésére kötelezését, másodlagosan az első- és/vagy a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására kötelezését kérte.

[26] Állította a Ptk. 6:567. §-ának, a Vár. 17. §-ának, a 75. §-nak, a Pp. 263. § (1) bekezdésének, a 279. § (1) bekezdésének, a 346. § (4) és (5) bekezdésének, a Pp. 373. §-ának megsértését.

[27] Felülvizsgálati kérelemben a felek álláspontjának és a pertörténetnek a részletes ismertetését követően előadta, hogy a Ptk. 6:565. §-ának (helyesen 6:567. §), a Vár. 17. §-ának, a 75. § és a PJD2018.1. megsértése körében a Kúriának abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy kizárólag váltójogi alapon – a Vár. 17. §-a szerinti kifogáskorlátozás áttörése nélkül – a felperes váltóbirtokos és a váltókötelezett váltójogviszonyában helyt lehet-e adni egy olyan kifogásnak, amely magából a váltóból mint a feltétlen fizetési ígéretet megtestesítő értékpapírból nem következik, a váltójogi kifogást ugyanis kizárólag – a nem vizsgált alapjogviszony körébe tartozó – közvetett bizonyítékok támasztják alá.

[28] Álláspontja szerint a perbeli váltóból nem következik egy, a váltót forgatmány útján megszerző jóhiszemű váltóbirtokos számára, hogy az ügyvezető a váltót azért nem írhatta alá 2015. március 24-én, mert ő maga és élettársa bizonyos eljárásokban nem tett említést a váltóról, vagy hogy dr. F. K. és L. T. e-mail útján történt levelezése – kicsavart módon – úgy is értelmezhető, hogy a Megállapodás – amelynek vizsgálata szintén az alapjogviszonyra tartozik – nem jöhetett létre 2015. március 12-én. Ez alól kivétel, ha a váltóbirtokos vagy a jogelőd forgatmányosok személyében célzatos rosszhiszeműség állapítható meg a váltó forgatásakor. A másodfokú bíróság nem vizsgálta az alapjogviszonyt és a váltóbirtokosok célzatos jó- vagy rosszhiszeműségét sem.

[29] A másodfokú bíróság ítélete alapján egy váltót jóhiszeműen megszerző váltóbirtokosnak számolnia kell azzal, hogy a Vár. 17. §-a szerinti kifogáskorlátozás áttörése nélkül, pusztán váltójogi alapon a váltókötelezett felhozhat a váltóból nem következő olyan kifogást, amelynek a bíróság pusztán közvetett bizonyítékok alapján helyt adhat. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság olyan közvetett bizonyítékok alapján adott helyt a váltókötelezett váltójogi alapú kifogásának, amelyek nem egyértelműen és kétséget kizáróan bizonyítják a visszadatáltságot, hanem csupán egy szubjektív bírói mérlegelés eredményeként támasztják alá azt. Ilyen értelmezés mellett a váltóforgatás nem különbözne az egyszerű engedményezéstől.

[30] A Pp. 263. § (1) bekezdésének és a 279. § (1) bekezdésének megsértése vonatkozásában állította, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte.

[31] A jogerős ítéletben tizenegy pontban felsorolt bizonyítékok értékelésekor a másodfokú bíróság a hallgatásnak adott bizonyító erőt, teljesen iratellenesen és a kontextusból kiragadva értelmezte az okiratok tartalmát, teljesen figyelmen kívül hagyta a felperes által előadottakat, nyilvánvaló tévedéseknek és elírásoknak tulajdonított olyan bizonyító erőt, mely alkalmas egy teljes bizonyító erejű okiratnak és értékpapírnak minősülő váltó és egy ügyvéd által ellenjegyzett megállapodás hitelt érdemlő voltának megdöntésére.

[32] Kifejtette álláspontját az 1–11. számú közvetett bizonyítékokkal kapcsolatban, melyeket – megítélése szerint – a másodfokú bíróág tévesen értelmezett.

[33] A Pp. 346. § (4) és (5) bekezdésének megsértése tárgyában előadta, hogy a jogerős ítélet nem adta indokát: miért nem vette figyelembe, hogy mind a váltó, mind a Megállapodás teljes bizonyító erejű magánokiratba van foglalva, sőt a Megállapodást ügyvédi ellenjegyzéssel látták el; miért nem vette figyelembe, hogy a C. hitelszerződés közokirati hitelességgel igazolja a váltó gazdasági alapját, vagyis, hogy az alperes az F. Ügyvédi Iroda által a Banktól felvett kölcsönből került felújításra; miért nem foglalkozott azzal, hogy a kirendelt igazságügyi szakértő nem állapította meg a váltó visszadatáltságát; miért tette teljes egészében félre a felperes tanúinak a tanúvallomását, különös tekintettel arra, hogy A. I. az alapjogviszony szereplőitől független üzletember, aki biztosítékként kapta meg a váltót 2016. szeptember 20-án, így a váltónak ekkor már léteznie kellett; miért nem értékelte az alperes terhére azt a tényt, hogy az alperes – annak ellenére, hogy maga is úgy nyilatkozott, hogy dr. Sz. Sz. részt vett a 2015. március 10-i taggyűlésen – nem mentette fel a tanút az ügyvédi titoktartási kötelezettség alól, így elzárta a felperest ezen tanúbizonyítás lehetőségétől.

[34] A Pp. 373. §-ának megsértése vonatkozásában állította, hogy az alperesnek a 2021. december 9-i fellebbezési tárgyaláson előadott utólagos bizonyítási indítványa elkésett, azok a másodfokú eljárás során már nem lettek volna felhozhatóak. L. T.-nek már az elsőfokú eljárásában is tudnia kellett az általa korábban folytatott elektronikus levelezésről.

[35] A közhiteles cégadatokkal szemben a másodfokú bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a felek megállapodása csak 2015. április 28. és május 21. között alakult ki, amely immanensen azt is magában foglalja, hogy a cégbírósághoz benyújtott okiratok tartalmával ellentétben 2015. március 26-án nem volt taggyűlés.

[36] Érvelése szerint a jogerős ítélet jogkérdésben eltér a PJD2018. 1. számú határozattól. Hivatkozott a Kúria Gfv.VII.30.461/2018/6. számú határozatára, valamint a KGD 2002.26., BH 1998.401., BH 1996.255. és BH 2021.35. számú eseti döntésekre.

[37] Az alperes részletes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és a felperes eljárási költségben való marasztalását.

[38] Álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelem alaptalan, a jogerős ítélet megfelel a jogszabályoknak és nem tér el a Kúria hivatkozott, közzétett határozatától. A felperes új tényállítást tett felülvizsgálati kérelmében, ami a felülvizsgálati eljárásban nem megengedett. Olyan új tényállást konstruált meg, amelyben ellentmond a saját, a per korábbi szakaszában megtett nyilatkozatainak is. A felperes a másodfokú bíróság mérlegelési tevékenységét támadja úgy, hogy a másodfokú bíróság ítéletében nem tud felmutatni a logika szabályainak nyilvánvalóan ellentmondó tényállásmegállapítást, mérlegelést.

[39] Kifejtette, a kereseti kérelemnek a Kúria akkor sem adhatna helyt, ha a felperes alappal támadná a jogerős ítéletet, mert a másodfokú bíróság kifejezetten rögzítette, hogy nem vizsgálta a fellebbezés megalapozottságát abból a szempontból, hogy a felperes jóhiszemű vagy rosszhiszemű váltóbirtokos volt-e, és az alperes az alapjogviszonyból eredő kifogásait felhozhatja-e vele szemben. Rámutatott, hogy a másodfokú bíróság nem a váltó alapjogviszonyát vizsgálta, hanem az alperes „in rem” váltókifogása alapján a váltóból magából eredő kifogást (Vár 1–2. §, 8. §), azt kellett elbírálnia, hogy a váltó az alperest kötelezi-e vagy az ügyvezetőt. A Vár. 8. §-a alapján a váltó jóhiszemű megszerzőjével szemben is hivatkozhat a váltóaláírással kapcsolatos kifogására az, akinek nevében a váltót jogtalanul kibocsátották (EBH 2009.1973.).

[40] A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 423. § (1) bekezdése szerint.

[41] A felperes által állított eljárásjogi jogszabálysértések közül a Kúria elsődlegesen rámutat a Pp. 373. §-a kapcsán, hogy a másodfokú bíróság Gf.V.40.030/2021/5. számú jegyzőkönyve szerint a tanács elnöke tájékoztatta a megjelenteket, hogy a másodfokú bíróság a Pp. 369. § (4) bekezdése alapján elvégezte az elsőfokú bíróság eljárásának anyagi pervezetéssel összefüggő része felülvizsgálatát. A jogszabály rendelkezése szerint ezzel együtt köteles elvégezni a saját anyagi jogi álláspontja szerinti helyes anyagi pervezetést, és az ezzel összefüggő intézkedéseket megtenni. Ennek megfelelően tájékoztatta a feleket a Pp. 237. § (2) bekezdése alapján arról, hogy az alperesnek kell bizonyítania, hogy a váltót az ügyvezető e tisztsége megszűnése után állította ki, ennek eredménytelensége esetén pedig azt, hogy a felperes a váltó megszerzésével tudatosan az alperes hátrányára cselekedett, az alap Megállapodás nem jött létre, illetve az alperes nem tartozott az F. Ügyvédi Irodának (5. számú jegyzőkönyv 3. oldal).

[42] A másodfokú eljárásban elvégzett anyagi pervezetésre tekintettel ajánlott fel az alperes utólagos bizonyítást, ennek az indítványnak adott helyt a másodfokú bíróság. Ezzel összefüggésben a Kúria rámutat, a Pp. 370. § (4) bekezdése és 369. § (4) bekezdése értelmében a másodfokú bíróság megfelelő korrekciós eszközökkel rendelkezik a helyes anyagi pervezetés lefolytatása érdekében, jogosult a feleket a jogvita általa meghatározott keretei között a bizonyítandó tényekről, a bizonyítási érdekről tájékoztatni. Ezért a másodfokú bíróság anyagi pervezetésére tekintettel felvett utólagos bizonyítással kapcsolatban megalapozatlanul állította a felperes a Pp. 373. §-ának megsértését.

[43] Az ügy érdemét illetően a Kúria megítélése szerint a felperes tévesen határozta meg a felülvizsgálati eljárásban eldöntendő jogkérdést és az álláspontja szerint megsértett anyagi jogi jogszabályhelyeket. A másodfokú bíróság ugyanis nem a Vár. 17. §-a alapján vizsgálta a rendelkezésre álló bizonyítékokat, azaz nem olyan kifogást vizsgált, amely az alperesnek a kibocsátóval vagy valamelyik előbbi váltóbirtokossal szemben fennálló személyes viszonyán alapult, hanem a Vár. 8. §-ára hivatkozással elsődlegesen azt vizsgálta, hogy jogosult volt-e az ügyvezető az alperes nevében váltót kiállítani, és ezzel az alperesnek keletkezett-e váltókötelezettsége. Mindebből következően a felperesnek a felülvizsgálati kérelemben a Vár. 17. §-ának és 75. §-ának, illetve a Ptk. 6:567. §-ának megsértése vonatkozásában előadott álláspontja nem volt összevethető a másodfokú bíróság által kifejtettekkel, e jogszabályi rendelkezéseket a jogerős ítélet nem sérti.

[44] A Kúria az EBH 2009.1973. számú döntésében kifejtett állásponttal egyezően rámutat, ha a saját váltón szerepel a váltó kiállítójának aláírása, annak valódisága, illetve az aláíró jogosultsága nem feltétele annak, hogy az okirat váltónak minősüljön, tehát a felperes a keresetét alapíthatja a váltóra mint értékpapírra. Az okirat váltónak minősül akkor is, ha az aláírás hamis vagy nem jogosult személytől származik, más kérdés, hogy váltójogi kötelezettsége abból a kibocsátóként feltüntetett személynek nem keletkezik. A képviseleti jogosultság a váltónak nem alaki kelléke, hanem a váltó kifizetéséért való felelősség anyagi jogi feltétele. Ha fennáll a képviseleti jog, akkor a saját váltó kiállítója felel, ha nem, akkor a Vár. 8. §-a alapján az álképviselőnek magának kell helytállnia.

[45] A váltóadós által felhozható kifogások között megkülönböztethetők az általában mindenkivel szemben érvényesíthető, vagyis feltétlen, valamint az alapügyletből meríthető és egyéb személyes, azaz feltételes kifogások. Az abszolút, feltétlen (in rem) kifogások egyik csoportja az, amikor a váltókiállítási akarathibára, a teljes váltói akarathiányra hivatkozik az alperes, hogy váltókötelezettségét kizárja (Leszkoven László: A váltó mint kötelem, Novotni Kiadó, Miskolc 1999, 208–210.). Ide tartozik a Vár. 8. §-a szerinti álképviselet, mely szerint „ha valaki váltót ír alá olyan személy képviselőjeként, akinek képviseletére nem jogosult, a váltó alapján maga válik kötelezetté”. A feltétlen kifogások előadását a Vár. 17. §-a nem korlátozza, ezek a kifogások ugyanis nem tartoznak az ott szabályozott esetkörbe.

[46] Nem vitásan az alperes a per során folyamatosan azzal védekezett, hogy az alperes nem állított ki saját váltót az F. Ügyvédi Iroda részére, a váltó kiállítására akkor került sor, amikor az ügyvezető már nem volt az alperes vezető tisztségviselője. Erre tekintettel kellett a bíróságnak vizsgálnia, hogy a váltót álképviselőként eljárva állította-e ki az ügyvezető.

[47] A felperes ezzel összefüggésben a Pp. 263. § (1) bekezdésének, a 279. § (1) bekezdésének megsértését állította, mellyel a tényállás megállapítását, a bizonyítás eredményének mérlegelését támadta. A Kúria e körben rámutat, hogy a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésére és értékelésére, ún. felülmérlegelésére alapvetően nem kerülhet sor. Jogszabálysértés pedig a tényállás megállapításával, a bizonyítékok értékelésével kapcsolatban csak akkor állapítható meg, a jogerős ítéletben alapul vett tényállás a bizonyítás anyagától eltér, iratellenes, illetve ha a bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján okszerűtlen, logikailag kizárt következtetésre jutott. Másként megfogalmazva: a megállapított tényállás iratellenességére vagy a kirívóan okszerűtlen mérlegelésre történő hivatkozás csak akkor eredményezheti a jogerős határozat megváltoztatását, ha a rendelkezésre álló bizonyítékokból kizárt volt a jogerős határozat szerinti következtetések levonása, az minősíthető nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésnek, amikor a bizonyítékokból csak a felülvizsgálattal támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni (BH 2013.119.). Az viszont, ha az egyes bizonyítékokból eltérő következtetés is levonható lett volna, de nem volt kizárt az a következtetés, amelyet az eljárt bíróságok levontak, nem valósítja meg a tényállás megállapítására, a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó eljárási szabály megsértését.

[48] Hangsúlyozza a Kúria azt is, hogy a polgári perben a bíróság a Pp. 263. § (1) bekezdése szerint – törvény eltérő rendelkezése hiányában – alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint minden bizonyítékot, amely a tényállás megállapítására alkalmas. Nincs akadálya a tényállás megállapítása során a közvetett bizonyítékok figyelembevételének sem. A közvetett bizonyítékok értékelésével kapcsolatban a polgári perekben is iránymutatónak tekinthető a Kúriának a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott – egyébként emberölési ügyben született – Bhar.III.1.530/2019. számú (BH 2021.35.) határozata, amely e körben az alábbiakra mutatott rá: „A közvetett bizonyítékok zárt láncolatának szükségessége kétségtelen, ám ez nem formál-logikai láncolatot jelent. A közvetett bizonyítás zártláncúsága nem feltételezi a legapróbb és az egyforma méretű láncszemeket. Azaz nem feltétel az, hogy a legapróbb részletek is bizonyítva legyenek. Az ugyanis valójában azt jelentené, hogy a valóság megismerése már nem közvetett, hanem közvetlen. És nem feltételezi a közvetett bizonyítás zárt láncolata, hogy egyforma értékű bizonyítékokból tevődjön össze. A hangsúly a zártságon van, ami a két végpontot összekapcsolja. Minden egyes láncszemnek tény-, illetve tárgyszerűnek kell lennie, nem lehet spekulatív; relevánsnak és a valóságra vonatkozónak kell lennie.” A szabad bizonyítás, a bizonyítékok szabad felhasználásának elve, a közvetett bizonyítékok felhasználhatósága eltérő szabályozás hiányában a váltóperekben is érvényesül.

[49] A perbeli esetben a Kúria álláspontja szerint a Pp. 263. § (1) bekezdésének és a 279. § (1) bekezdésének megsértése nem következett be. A másodfokú bíróság által figyelembe vett bizonyítékok a perben felhasználhatók voltak, és – a felülvizsgálati kérelemben előadottakkal ellentétben – a rendelkezésére álló okiratokat is helyesen, valós tartalmuknak megfelelően, a másodfokú eljárás befejezéséig általa ismertté vált egyéb peradatokkal összhangban értelmezte a másodfokú bíróság. A Kúria megítélése szerint éppen a felperes kísérelte meg felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletben említett okiratokat saját jogi álláspontjának alátámasztása érdekében tényleges tartalmuktól eltérően, részben új tényeket is előadva, kontextusukból kiragadva értelmezni, e körben a Kúria egyetért az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a releváns bizonyítékok értékelésével kapcsolatban kifejtettekkel. Kiemeli a Kúria, hogy nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság akkor sem, amikor annak vizsgálata során, hogy ténylegesen a rávezetett keltezés szerinti időpontban állították-e ki a váltót, azt is figyelembe vette, hogy egyes korabeli okiratokban a váltókötelezettségről nem esik szó. Ezek az okiratok ugyanis – tekintet nélkül arra, hogy mi volt annak az eljárásnak a tárgya, amelyhez kapcsolódóan keletkeztek – részletesen taglalják az érintett személyek gazdasági kapcsolatának alakulását, igyekeznek teljeskörűen kitérni minden jogcselekményre, csak éppen a váltót nem említik. Egyetért ezzel összefüggésben a Kúria az alperessel abban is, hogy a felülvizsgálati kérelemben említett egyéb eljárások, jogcselekmények mindegyikének már a megindítása, illetve megtétele sem lenne észszerűen indokolható, ha a váltó a keltezése időpontjában valóban létezett volna.

[50] Mindezekre figyelemmel a Kúria megítélése szerint a rendelkezésre álló bizonyítékokból nem volt kizárt a jogerős ítéletben megfogalmazott következtetés levonása. Nem jogszabálysértő ezért a másodfokú bíróságnak az a következtetése, hogy a váltót nem a keltezése időpontjában, hanem később, olyan időpontban állította ki az ügyvezető, amikor már nem volt jogosult az alperes képviseletére, így a váltó nem kötelezi az alperest.

[51] Nem tért el a jogerős ítélet a Kúria kötelező erejű határozataitól sem. A Kúria rámutat e körben, hogy kötelező erő a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja és 41/B. § (1) bekezdése értelmében csak a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett, 2012. január 1-jét követően hozott határozataihoz fűződik, a korábban született legfelsőbb bírósági határozatokra és a más bíróságok által hozott határozatokra ezért a felperes tévesen hivatkozott. A Kúria kiemeli, a felülvizsgálati kérelemben PJD 2018.1. szám alatt említett határozatot nem a Kúria hozta, az nem jogegységi határozat, nincs kötelező ereje, a határozat egyébként is más jogkérdést vizsgált, nem a feltétlen, hanem az alapjogviszonyt érintő kifogásokkal foglalkozik, a felperes által idézett megállapítását pedig az ugyancsak a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott Ptk. kommentár kifejezetten tévesnek minősíti. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, a Bszi. idézett rendelkezései értelmében vizsgálható kúriai határozatok közül a már említett Bhar.III.1.530/2019. számú határozatnak a vádlott hallgatására vonatkozó megállapításai a polgári peres eljárásokban nyilvánvaló okokból nem lehetnek irányadók, a figyelembe vehető, a közvetett bizonyítékokra vonatkozó megállapításaitól pedig a másodfokú bíróság nem tért el. A Gfv.VII.30.461/2018/6. határozat tárgya ugyancsak más jogkérdés volt: lehet-e a váltóból eredő jogokat a váltó birtoklása nélkül érvényesíteni. Ez a jogkérdés viszont a jelen ügyben fel sem merült.

[52] A másodfokú bíróság kellő alapossággal, részletesen megindokolta határozatát, döntésének indokairól megfelelően számot adott, ezért az indokolási kötelezettség teljesítése körében sem állapítható meg jogszabálysértés. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indokolt bírói döntéshez való jog azt az általános elvárást fogalmazza meg, hogy „a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon” [7/2013. (III. 1.) AB határozat, ABH 2013, 293, 307.], az indokolt bírói döntéshez való jogból azonban „nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem az indítványozó szubjektív elvárásait kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása” [30/2014. (IX. 30.) AB határozat, ABH 2014, 863, 892; 3107/2016. (V. 24.) AB végzés, ABH 2016, 1568, 1574]. A jogerős ítélet indokolása ezeknek a követelményeknek maradéktalanul megfelel.

[53] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 424. § (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.