PÜ BH 2022/329

[1] A felperes a Budaörsi Járásbírósághoz benyújtott keresetében az alperessel kötött házassága felbontását kérte, egyben jelezte, hogy a járulékos kérdésekben megállapodtak az alperessel, a megállapodásban foglaltak szerint a bíróság előtt egyezséget kívánnak kötni. Keresetlevelében az alperes lakóhelyeként a B. településen található címet, míg mindkettőjük tartózkodási helyeként a T. településen található címet jelölte meg. Előadta, hogy házastársi közös lakásuk az alperes kizárólagos tulajdonát képező T.-i családi ház volt, amelyet az életközösségük 2021. augusztus 25. napján történt megszakadását követően is mind a mai napig egymástól elkülönülten, de közösen használnak, és azt a továbbiakban is megosztottan kívánják használni a jelenlegi használatnak megfelelően. A Budaörsi Járásbíróság illetékességét a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 25. § (1) bekezdésére hivatkozással az alperes B.-i lakóhelyére alapította.

[2] A Budaörsi Járásbíróság az első fokon jogerőre emelkedett végzésében megállapította illetékessége hiányát és elrendelte az iratok Székesfehérvári Járásbírósághoz történő áttételét. A Pp. 25. § (1) bekezdését és 454. § (1) bekezdését idézve rámutatott, a házassági perre illetékes lehet egyrészt az a bíróság, amelynek a területén az alperes lakik, másrészt az, amelynek területén a házastársak utolsó közös lakóhelye volt. Kifejtette, a Pp. rendelkezései szerinti lakóhely nem feltétlenül azonos a központi hatóság által nyilvántartott lakcímadattal, lakóhelynek az a hely minősül, ahol a felek a végleges letelepedés szándékával, életvitelszerűen élnek. Megállapította a keresetlevélből és az annak mellékleteként csatolt megállapodásból, hogy a házastársak életvitelszerűen a T.-i ingatlanban élnek gyermekeikkel, ezért az alperes lakóhelye, egyben a házastársak utolsó közös lakóhelye – amely körülmények a bíróság illetékességét megalapozhatják – a Székesfehérvári Járásbíróság illetékességi területén található, T.-n van.

[3] A Székesfehérvári Járásbíróság végzésében ugyancsak megállapította illetékessége hiányát, és az ügyet felterjesztette a Kúriára az eljáró bíróság kijelölése végett. Kifejtette: a felperes választási jogával élve az eljáró bíróság illetékességét az alperes B.-i bejelentett lakóhelyére alapította, ennek alapján pedig a perre a Budaörsi Járásbíróság az illetékes.

[4] A Kúria a fent részletezett negatív illetékességi összeütközést a Székesfehérvári Járásbíróság eljárásra történő kijelölésével szüntette meg az alábbi indokokra figyelemmel.

[5] A Pp. 24. § (1) bekezdése és 30. § (2) bekezdése értelmében a bíróság a hatáskörét, valamint az illetékességét hivatalból vizsgálja, és a Pp. 174. § (1) bekezdése szerint hivatalból rendelkezik a keresetlevél áttételéről, ha a keresetlevél alapján megállapítható, hogy a per elbírálása valamely más bíróság hatáskörébe vagy illetékességébe tartozik.

[6] Arra mindkét eljárt bíróság helyesen utalt, hogy a felperes választhatott: az alperes lakóhelye mint a Pp. 25. § (1) bekezdésében meghatározott általános illetékességi ok vagy a Pp. 454. § (1) bekezdésében írt, a házastársak utolsó közös lakóhelye szerinti vagylagos illetékességi ok alapján illetékes járásbíróság előtt indítja meg a házassági bontópert. Tény, hogy a felperes keresetlevelében az általános illetékességi ok, azaz az alperes lakóhelye szerint illetékes bíróságot választotta. A Budaörsi és a Székesfehérvári Járásbíróság álláspontja abban tért el egymástól, hogy az alperes lakóhelye a T.-i. vagy a B.-i ingatlanban található. A Kúria – az alább kifejtettek szerint – a Budaörsi Járásbíróság álláspontjával ért egyet.

[7] A Pp. a lakóhely fogalmát nem határozza meg, az állandó bírói gyakorlat lakóhely alatt azt a helyet érti, ahol a fél az állandó ottmaradás szándékával letelepedik, ahol az otthonának tekintett lakásban életvitelszerűen lakik, azt a helyet (lakást) pedig, amelyet a lakóhelye végleges elhagyásának szándéka nélkül használ, tartózkodási helynek tekinti.

[8] A Pp.-től eltérően a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nyvtv.) 2022. január 1. napjától hatályos rendelkezései – e törvény alkalmazása során – pontos fogalom-meghatározást adnak mind a lakóhelyre, mind a tartózkodási helyre nézve: az 5. § (2) bekezdése értelmében a polgár lakóhelye: annak a lakásnak vagy szállásnak (a továbbiakban együtt: lakás) a címe, amely a polgár állammal, továbbá a természetes és jogi személyekkel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel való hivatalos kapcsolattartása, valamint lakóhelyhez kötött jogai és kötelezettségei megalapozásául szolgál, míg az 5. § (3) bekezdése szerint a polgár tartózkodási helye: annak a lakásnak a címe, ahol a polgár – a lakóhely-változtatás szándéka nélkül – három hónapnál hosszabb ideig tartózkodik. A 26. § (1) bekezdése előírja, hogy a Magyarország területén élő, e törvény hatálya alá tartozó polgár köteles lakóhelyének címét nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni, a tartózkodási hely címe pedig bejelenthető.

[9] Az Nyvtv. fenti rendelkezéseit megállapító 2021. évi CXIX. törvény indokolása szerint a megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyokra, nevezetesen a tartósan külföldön munkát végzők nagy számára, illetve általánosságban a társadalmi mobilitás erősödésére figyelemmel indokolt volt a korábbi szabályozáshoz képest megszüntetni azt a követelményt, amely arra vonatkozott, hogy a polgárnak életvitelszerűen a lakóhelyként bejelentett lakásban kell élnie. Az emberek egy része ugyanis valójában nem ott él, ahová a lakcímbejelentése szól, ezért az életvitelszerű ottlakás követelményének fenntartása közjogilag jogellenes állapotot eredményezne. Erre tekintettel a polgár szabadon megválaszthatja azt a helyet, amelyet az otthonának tekint, ahová kötődik, anélkül, hogy a folyamatos, illetve életvitelszerű ottlakás követelményét teljesítenie kellene. Ennek megfelelően a módosítás értelmében a lakóhely az a lakás, amelyet a polgár és az állam közötti kapcsolattartás érdekében ekként bejelentenek, nem fogalmi eleme viszont a lakóhelynek az életvitelszerű ottlakás.

[10] A Pp.-nek nincs olyan utaló szabálya, amely a polgári peres eljárásokban alkalmazni rendelné az Nyvtv. fentebb idézett rendelkezéseit, és azok a jogpolitikai indokok, amelyekre figyelemmel a lakcímnyilvántartás szempontjából nem az életvitelszerű ottlakás, hanem a lakcímbejelentés dönti el, hogy mit kell a természetes személy lakóhelyének tekinteni, a Pp. lakóhelyre vonatkozó rendelkezéseinek értelmezése során nem tekinthetők irányadónak. A Pp. fél lakóhelyére alapított illetékességi szabályai ugyanis azt hivatottak biztosítani, hogy a jogvitát az a bíróság bírálja el, amely a szükséges perbeli cselekményeket – mindenekelőtt a tanúk meghallgatását, a szakértői bizonyításhoz szükséges vizsgálatokat, a szemlét – a leggyorsabban, legegyszerűbben el tudja végezni; emellett figyelembe kell venni a jogkereső felek azon elismerhető érdekét, hogy a bíróság elé vitt ügyeiket lehetőleg lakóhelyükhöz közel bírálják el [A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata (szerk.: Wopera Zsuzsa), Wolters Kluwer, Budapest, 2017, 64.]. Ennek a szabályozási célnak viszont az a bírói gyakorlat és szakirodalom által kimunkált értelmezés felel meg, amely lakóhely alatt továbbra is azt a helyet tekinti, amelyet a fél az otthonának tart, ahol az állandó ottmaradás szándékával letelepedik, ahol életvitelszerűen él. Ez a hely többnyire megegyezik a fél bejelentett lakcímével, de nem szükségszerűen azonos azzal.

[11] Mindezek alapján a közhiteles személyi adat- és lakcímnyilvántartásban szereplő cím vélelmet keletkeztet, miszerint a polgár lakóhelye megegyezik a bejelentett lakcímével; ez a vélelem azonban megdönthető (Kúria Pkk.I.24.829/2022/2.).

[12] A jelen esetben a felperes keresetlevelében a saját és az alperes lakóhelyeként is egy-egy budaörsi ingatlan címét tüntette fel. A rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg, hogy ezek a címek megegyeznek-e a felek lakcímnyilvántartásba bejelentett lakcímével, az viszont a keresetlevélben előadottakból, és az ahhoz csatolt, a felek teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt megállapodásából egyértelműen kitűnik, hogy a házassági életközösség alatt az alperes kizárólagos tulajdonát képező T.-i családi házban laktak gyermekeikkel, ez az ingatlan volt az utolsó közös lakásuk, az életközösség megszakadását követően egyikőjük sem költözött el az ingatlanból, azt jelenleg is megosztva ugyan, de mindketten használják, sőt a megállapodásban arra van utalás, hogy a jövőben a felperes lesz az, aki onnan el fog költözni. Mindezek alapján az állapítható meg, hogy az alperes a T.-i ingatlant tekinti az otthonának, ott él életvitelszerűen, következésképpen ez az ingatlan a lakóhelye.

[13] A fentiekre figyelemmel a Kúria a Pp. 31. § (2) bekezdés c) pontja alapján eljárva az alperes T.-i lakóhelye mint a Pp. 25. § (4) bekezdése szerinti, felperes által választott illetékességi ok alapján illetékes Székesfehérvári Járásbíróságot jelölte ki az eljárásra.

[14] A végzés elleni felülvizsgálatot a Pp. 407. § (1) bekezdés d) pontja zárja ki.