3440/2022. (X. 28.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

[1] 1. Az indítványozó jogi képviselő (dr. Galambos Károly ügyvéd) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt nyújtottak be, amelyben a Fővárosi Törvényszék 49.Pkf.636.479/2020/3. számú végzése és a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték az Alaptörvény I cikk (1), (3) és (4) bekezdése; II. cikke; IV. cikk (1) bekezdése; XV. cikk (1) és (5) bekezdése, valamint XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése sérelmére hivatkozással.

[2] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben a kiskorú indítványozó édesapja a gyámhatóság határozataival előírt kapcsolattartás pótlása, valamint kapcsolattartás végrehajtása iránt indított eljárást. Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság 46.Pk.500.115/2020/28-II. számú végzésével az eljárást részben megszüntette, valamint elrendelte a három alkalommal elmaradt folyamatos kapcsolattartások végrehajtását. E végzés ellen az indítványozó és kiskorú gyermeke fellebbezést nyújtott be. A fellebbezés alapján eljárt Fővárosi Törvényszék 49.Pkf.636.479/2020/3. számú végzésével a gyermek, mint az eljárásban érdekelt fellebbezését hivatalból visszautasította, az édesanya fellebbezése nyomán eljárva pedig az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A fellebbezés visszautasítására vonatkozó döntése indokolásában – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:171. §; az egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény (a továbbiakban: Bpnt.) 1. § (2) bekezdése és 22/B. § (2) bekezdése, valamint a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 365. § (5) bekezdése együttes értelmezése alapján – arra hivatkozott, hogy „a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti nemperes eljárásban a kapcsolattartással érintett gyermekre nézve marasztalást tartalmazó döntés nem születhet, következésképpen közvetlenül rá vonatkozó rendelkezést a végzés nem tartalmazhat, így a fellebbezés lehetőségének fenti eljárásjogi feltétele nem áll fenn”.

[3] A Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzésével a Fővárosi Törvényszék döntésének fellebbezett rendelkezését helybenhagyta. Döntésének indokolásában megállapította, hogy a kiskorú – a Ptk. 4:178. § (1) bekezdése alapján – a kapcsolattartás jogosultja, ám ez önmagában nem alapozza meg az eljárásban félként részt vevő személyként való elismerését. Sem a Pp., sem a Bpnt., sem pedig a gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) szabályai alapján a kiskorú számára ügyféli jogállás és fellebbezési jogosultság az érdekeiket érintő perben nem állapítható meg.

[4] 2. Az indítványozó – a nemperes eljárás kérelmezettje a maga nevében, valamint a kiskorú képviseletében – ezt követően nyújtotta be az alkotmányjogi panasz indítványt, amelyben a kiskorú indítványozó fellebbezési jogosultságának a kapcsolattartás végrehajtására iránti polgári nemperes eljárásban történő kizárását vélte alaptörvény-ellenesnek. Az indítvány szerint az a bírói döntés, amely a kiskorútól a kapcsolattartásra kötelező bírósági döntés elleni fellebbezés jogát megvonta, sérti az emberi méltóságát [Alaptörvény II. cikke], a törvény előtti egyenlőség elvét [Alaptörvény XV. cikk (1) és (5) bekezdései], a tisztességes eljáráshoz, a hatékony és érdemi jogorvoslathoz való jogát [XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése]. Álláspontja szerint továbbá a bíróságok nem biztosították a kiskorú alapvető, így különösen eljárásbeli jogait, ezért sérült az Alaptörvény I. cikk (1) és (3) bekezdése; megítélésük szerint továbbá a kiskorú – az Alaptörvény IV. cikk (1) bekezdésében deklarált – szabadsághoz és biztonsághoz való joga is sérült, hiszen „nem lehetett beleszólása” az édesapjával való kapcsolattartás végrehajtásába, vagyis nem mondhatta el erről a véleményét.

[5] Összességében az indítványban foglalt érvelés szerint a kapcsolattartás végrehajtása céljából folyó nemperes eljárásban a kiskorút, mint az eljárásban (és a kapcsolattartásban) érdekeltet megilleti a fellebbezési jogosultság, így az őt ebből kizáró bírói döntésben foglalt jogértelmezés alaptörvény-ellenes.

[6] Az Alaptörvény érintett rendelkezései:

[7] Az alkotmányjogi panasz indítványt az alapügy kérelmezettje (édesanya), úgyis mint a kiskorú gyermek törvényes képviselője nyújtotta be. Az indítványozó gyermeke Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdéséből következő jogorvoslathoz való jogának sérelmére hivatkozott, saját alapjogának sérelmére a támadott bírói döntésekkel összefüggésben indokolást nem adott elő. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben 3508/2021. (XI. 30.) AB végzésében a következőkre mutatott rá: „Az alkotmányjogi panasz jognyilatkozatnak minősül, mely az alkotmánybírósági eljárás megindítására és lefolytatására, az Alkotmánybíróság döntésében foglalt joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat” {3026/2019. (II. 4.) AB végzés, Indokolás [11]}. Ennek alapján az Alkotmánybíróságnak meg kellett vizsgálnia, hogy az indítványozó jogosult-e a gyermeke nevében és képviseletében fellépni a gyermek alapvető jogainak védelmében {lásd például: 3093/2022. (III. 10.) AB végzés, Indokolás [7]}. Az indítványozó édesanya a bírósági iratok szerint szülői felügyeleti jogot gyakorol gyermeke tekintetében, így jogosult arra, hogy a gyermek képviseletében a gyermek alapjogi igényét érvényesítve alkotmányjogi panaszt nyújtson be [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:14. § (1) bekezdése és 4:161. § (1) bekezdése szerint].

[8] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány részben megfelel az Abtv. szerinti befogadási feltételnek, és 2021. október 19. napján tartott tanácsülésén az alkotmányjogi panaszt – az alábbiak szerint – azért fogadta be, mert az indítvány az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésével összefüggésben, a bírói döntést érdemben befolyásoló, illetve alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetett fel, amely így érdemi vizsgálatot tett szükségessé.

[9] Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében elismert jogorvoslathoz való joggal összefüggésben kiforrott gyakorlata van. A testület a korábbiakban vizsgálta azt, hogy mely döntések ellen van lehetőség jogorvoslatra {e körben vizsgálta az Alkotmánybíróság a hatósági és bírói döntések ellen biztosított jogorvoslati lehetőségeket: 17/2015. (VI. 5.) AB határozat, Indokolás [84]; valamint a jogszabályok ellen kizárt jogorvoslati jogot, például: 20/2011. (III. 30.) AB határozat, ABH 2011, 645}. Ebben a körben kitért az „érdemi, illetve eljárást lezáró döntés” kritériumainak való megfelelésre is [lásd például: 114/2010. (VI. 30.) AB határozat]. Vizsgálta az alapjog gyakorlásának fórumrendszerrel kapcsolatos összefüggéseit [14/2018. (IX. 27.) AB határozat]. Értelmezte továbbá azt is, hogy mit jelent a tényleges és hatékony jogorvoslat érvényesülése [például: 33/2017. (XII. 6.) AB határozat]. De a fentieken túlmenően vizsgálta az alapjogi jogalanyiság kérdéskörét is, azaz azt, hogy ki lehet alanya a kérdéses alapjognak [például: 12/2015. (V. 14.) AB határozat].

[10] Az utóbbi kérdéskörbe tartozóan, a jelen ügyben az vetette fel a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség aggályát (Abtv. 29. § első fordulat), hogy az eljárt bíróságok a kiskorú indítványozó esetében a Bpnt. 22/E. § (1) bekezdés b) pontját az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésének megfelelő alkotmányos tartalommal értelmezték-e.

[11] Az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést (Abtv. 29. § második fordulat) pedig ezzel összefüggésben abban ragadható meg, hogy a kapcsolattartás végrehajtására irányuló nemperes eljárás mikénti eldöntésében szükségképpen érdekelt kiskorú gyermek rendelkezhet-e a bírói döntést alakító, befolyásoló jogorvoslathoz való joggal.

[12] Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.

[13] Az Alkotmánybíróság elsőként áttekintette a kapcsolattartás végrehajtására irányuló eljárás alaki és anyagi jogi szabályait, ezzel összefüggésben pedig a kiskorú gyermek (polgári) eljárásban betöltött lehetséges szerepét {a határozat indokolásának IV/1. pontja (Indokolás [14] és köv.)}; ezt követően vizsgálta az alkotmányos gyakorlatot a kiskorú gyermek alapjogi jogalanyisága tekintetében {a határozat indokolásának IV/2. pontja (Indokolás [26] és köv.)}, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggő eddigi gyakorlatát az alapjog alanyának és a reparálandó sérelem szemszögéből közelítve {a határozat indokolásának IV/3. pontja (Indokolás [34] és köv.)}; végül mindezt vonatkoztatta a támadott bírói döntésekből kiolvasható bírói érvelésre {a határozat indokolásának IV/4. pontja (Indokolás [45] és köv.)}.

[14] 1. Az alapul fekvő ügy szabályozási környezetének bemutatása során az Alkotmánybíróság figyelemmel volt a kiskorú gyermek Ptk. szerinti jogalanyiságára, a kapcsolattartás végrehajtására irányuló eljárás jellegére, végül a gyermek véleményének érvényesítésére vonatkozó szabályokra és az ahhoz kapcsolódó hazai és nemzetközi bírói gyakorlatra.

[15] 1.1. A Ptk. különválasztva szabályozza a kiskorúság miatti cselekvőképtelen állapotot és rendelkezik arról, hogy a tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú nem köthet szerződést és önállóan nem tehet jognyilatkozatot [lásd: Ptk. 2.8. § (1)–(3) bekezdései és 2:10. § (1)–(3) bekezdései]. Ezen túl a Ptk. 2:11. §-a szerint a tizennegyedik életévét betöltött kiskorú, ha nem cselekvőképtelen, korlátozottan cselekvőképesnek tekintendő. Utóbbi esetben a Ptk. 2:12. § (1) bekezdése szerint a jognyilatkozat érvényességéhez – kivéve a 2:12. § (2) bekezdésében felsorolt bagatell ügyleteket – a korlátozottan cselekvőképes kiskorú törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges.

[16] Bár a támadott bírói döntések a kapcsolattartás végrehajtása tárgyában születtek, az Alkotmánybíróság figyelemmel volt a kapcsolattartás rendezése iránti eljárás szabályaira is, hiszen a végrehajtási szakasz ahhoz járulékos jelleggel kapcsolódik. Így a kiskorú gyermek a kapcsolattartás végrehajtására irányuló nemperes eljárásban betöltött szerepe nem ítélhető meg a teljes eljárás áttekintése nélkül.

[17] A kapcsolattartás rendezésére hazánkban két szerv rendelkezik hatáskörrel, a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) 29/A. §-a alapján a gyámhatóság; illetve a Ptk. 4:181. § (1) bekezdése szerint a bíróság. A Ptk. 4:181. § (1) bekezdése szerint prioritást élvez a szülők megállapodása a kapcsolattartás tárgyában, annak hiányában arról a perben bíróság dönt, amelynek során az ítélőképessége birtokában lévő gyermeket meg kell hallgatni, vagyis a Ptk. értelmében a kapcsolattartás tárgyában csak akkor születhet döntés a gyermek megkérdezése nélkül, ha nincs ítélőképessége birtokában. Tekintettel a Pp. 34. § (1)–(2) bekezdéseiben foglaltakra, a kiskorú gyermek perbeli cselekvőképessége híján ugyan nem peres fél a polgári perben, de a Pp. 472–473. §-ai szerinti meghallgatás jogintézmény keresztül nem is csupán passzív alanya (elszenvedője) az eljárásnak (vö. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 1997. évi XXXI. törvény 8. §-ával). A Pp. – összevetve a Ptk. anyagi szabályaival – nem tesz különbséget perbeli cselekvőképesség szempontjából a tizennegyedik életévet betöltött, és az az alatti kiskorúak között. Perbeli cselekevőképességet Pp. 34. § (1) bekezdés a) pontja szerint a teljes cselekvőképességgel rendelkezőknek tulajdonít.

[18] 1.2. A kapcsolattartásra vonatkozó döntés végrehajtására a Ptk. 4:185. §-a szerint önálló, nemperes eljárásban, a Bpnt. szerint kerülhet sor. Kiemelendő, hogy a Bpnt. 22/A. § (2) bekezdése szerint a „kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtását a Ptk. szerint kapcsolattartásra jogosult és kapcsolattartásra kötelezett személy kérheti”. A Bpnt. általános szabályai szerint, az 1. § (2) bekezdése értelmében az eljárás alanyai: „az eljárásban kérelmező az eljárást kezdeményező személy, kérelmezett, akivel szemben az eljárást megindítják, feltéve, hogy van az eljárásban a kérelmezővel szemben álló személy”. A kapcsolattartás végrehajtása tárgyában született döntéssel szemben a Bpnt. 22/C. § (5) bekezdése alapján van helye fellebbezésnek, a Bpnt. 1. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 365. § (5) bekezdése alapján „[f]ellebbezéssel élhet a fél, valamint az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, a rendelkezés rá vonatkozó része ellen”.

[19] 1.3. Bár a Ptk. fent idézett rendelkezése a kiskorú gyermek cselekvőképességet tizennégy éves kora alatt kizárja, de összhangban a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény 12. cikkével a jogalkotó a Ptk. 2:14. § (3) bekezdésében rendelkezik arról, hogy a cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes kiskorú – olyan mértékben, amennyire ezt belátási képessége, ítélőképessége lehetővé teszi – részt vehessen a személyét és vagyonát érintő kérdések meghozatalában. E szerint a törvényes képviselőnek a kiskorút érintő jognyilatkozatok megtétele során figyelembe kell vennie a cselekvőképtelen kiskorú véleményét akkor, ha ítélőképessége birtokában van, vagyis képes arra, hogy a jogügylet lényegét, következményeit átlássa, véleményt formáljon, és véleményét kifejezésre juttassa. Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy a Kúria Pfv.II.20.799/2012/5. számú ítéletének indokolásában hangsúlyozta: „A Gyermekek Jogairól szóló New-Yorkban, 1989. november 20-án kelt és az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett Egyezmény 12. Cikk 1. pontja a részes államok számára kötelezővé teszi, hogy az ítélőképessége birtokában levő gyermek részére biztosítsák, hogy minden őt érintő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, és a gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára kellően tekintetbe kell venni. A gyermek jogainak előtérbe kerülése világszerte jelentős szemléletváltozást eredményezett a gyermekekkel kapcsolatos jogviták elbírálásában, ami éppen a fentiek szerint abban foglalható össze, hogy a gyermek immár nem tárgya az őt érintő döntéseknek és eljárásoknak, hanem olyan legfőbb érdekeltje, akiért az eljárás minden résztvevője (hatóságok, szülők jogi képviselők, szakértők) fokozott felelősséggel tartozik. […] E jogszabályok a gyermek mint autonóm személyiség számára biztosítják az aktív részvétel lehetőségét a sorsát érintő kérdések eldöntésében és valamennyi, a gyermeket érintő jogviszonyok elsődleges rendező elvévé a gyermek érdekét teszi. Ezt fejezi ki, hogy a törvény alkalmazása során mindenkor a gyermek érdekére figyelemmel jogait biztosítva kell eljárni. A »mindenkor« szó a gyermek érdekének elsődlegességét fejezi ki az őt érintő jogviszonyokban.”

[20] Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság figyelembe vette az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) és az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) gyakorlatát.

[21] A gyermek meghallgatáshoz való jogát az EUB 2010. december 22-i Zarraga ítéletében, C-491/10, ECLI:EU:C:2020:828. nem tekintette abszolút jognak, arról az eljárást lefolytató bíróság dönt a gyermek életkora és érettsége függvényében.

[22] Ehhez illeszkedve mondta ki az EJEB a Sahin kontra Németország ügyben (30943/96) 2003. július 8., 73., hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye magán- és családi élethez való jogáról szóló 8. cikkének rendelkezéseiből nem következik a gyermek feltétlen és szisztematikus meghallgatásának követelménye, a nemzeti bíróságok mérlegelhetik, hogy a gyermek mennyire képes önálló véleményalkotásra [EJEB Sommerfeld kontra Németország ügy (31871/96), 2003. július 8., 43. és 71.].

[23] A családjog keretébe tartozó, fent ismertetett szabályozással a jogalkotó tehát a gyermek véleménynyilvánításhoz való jogát egyidejűleg a szülők kötelezettségeként deklarálta, amelynek keretében a gyermeket érintő kérdésekben a szülő ki kell, hogy kérje az ítélőképességgel rendelkező gyermek véleményét, amely közösen meghozott döntéshez vezet(het).

[24] A Ptk. nem csupán a szülőknek, hanem az állami szerveknek (bíróságok, közigazgatási hatóságok, azon belül is a gyámhatóságok) is lehetőséget biztosít a gyermek véleményének meghallgatására az őt érintő kérdésekben. Így a Ptk. 4:171. § (4) bekezdése szerint a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése és a gyermek elhelyezése megváltoztatásának bírósági rendezése, illetve – a jelen ügyben érintett – kapcsolattartás rendezése iránti eljárásban a Ptk. 4:181. § (2) bekezdése szerint.

[25] Figyelemmel a szabályozási háttérre, valamint a nemperes eljárás céljára megállapítható, hogy a kapcsolattartás rendezesére és az arról szóló döntés végrehajtására irányuló eljárásban sem a Pp., sem pedig a Bnpt. nem ruházza fel (perbeli) cselekvőképességgel a kiskorú gyermeket, függetlenül attól, hogy a Ptk. fent ismertetett szabályai értelmében (Indokolás [15]–[17]) anyagi jogi értelemben korlátozottan cselekvőképesnek minősül. A jogalkotó ugyanakkor (nemzetközi kötelezettségének is eleget téve) elismeri és biztosítja a gyermek meghallgatáshoz és véleménynyilvánításhoz való jogát. A kapcsolattartás végrehajtása iránti eljárás célja a gyermek oldaláról: az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésén alapuló gondoskodáshoz való alapjogának kikényszerítése. Sem a Ptk., sem pedig a Pp. és a végrehajtási eljárásra vonatkozó Bpnt. sem zárja ki, hogy a bíróság beszerezze a kiskorú gyermek véleményét. Ugyanakkor annak szükségessége és a beszerzett vélemény értékelése bírói kompetencia [Bpnt. 22/C. § (1) bekezdése]. Az eljárásban érdekelt kiskorú meghallgatásának törvényi lehetősége nem biztosít számára perbeli cselekvőképességet {vö. a Fővárosi Törvényszék 49.Pkf.636.479/2020/3. számú végzése indokolásának [48] bekezdése és a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzése indokolásának [21] bekezdése}.

[26] 2. A szabályozási környezet feltárását követően a tanács azt a kérdést vizsgálta meg, hogy a hogyan viszonyul(t) az Alkotmánybíróság a kiskorú gyermek alapjogi jogalanyiságának kérdésköréhez.

[27] A kiskorúak alapjogi jogalanyiságának jogkérdése az alkotmánybírósági gyakorlatban ismert. Az érintett – és az indítványokban hivatkozott alaptörvényi rendelkezések [XV. cikk (1) bekezdése, XVI. cikk (1) bekezdése] tekintetében a testület a korábbiakban már eleget tett az Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezések 5. pontjából következő és a 22/2012. (V. 11.) AB határozatában foglalt követelményeknek. Eszerint a testület a két alkotmányos rendelkezés tartalma kapcsán fenntartotta az Alaptörvény hatálybalépése előtt hozott döntéseiben kifejtett joghatásokat. Így fenntartotta azt a megközelítést is, amely szerint a gyermekeket életkorukhoz mért döntési képességeik alapján rendeli védeni, illetve az alapján tekinti alapjogi értelemben jogalanyoknak {az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése tekintetében lásd 42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [22]–[27]; az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésére vonatkozva lásd 3080/2019. (IV. 17.) AB határozat, Indokolás [44]–[47]}.

[28] Az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése elismeri, hogy „minden ember jogképes”, így a kiskorú is lehet jogok alanya, amelyek gyakorlása kapcsán különböző jogviszonyok alanyává válhat. Az Alaptörvény e rendelkezése részben absztrakció, részben pedig (alap)jogként kikényszeríthető jogosultság. A jogképesség absztrakt fogalom, amely az emberi minőségtől elválaszthatatlan. De nem minden ember minden jognak (és kötelezettségnek) alanya és nem kizárólagosan csak az ember lehet jogoknak (és kötelezettségeknek) az alanya.

[29] Az ember számára feltétlenként elismert (alapjogi) jogképességet bizonyos jogok tekintetében, meghatározott személyi körben maga az Alaptörvény diverzifikálja. Bár az alapjogok „mindenkit” megilletnek, mégis például egyes állampolgársághoz kapcsolódó jogoknak értelemszerűen csak a magyar állampolgárok lehetnek alanyai, más elismert jogoknál pedig az Alaptörvény határozza meg a sajátos jogosulti körét (menedékjog, választójog). Ehhez hasonlóan az Alaptörvényben elismert egyes jogosultságok jogalanyisága meghatározott státushoz, személyállapothoz avagy bizonyos életkorhoz kötött.

[30] A gyermekek alapjogi jogalanyisága kétségtelenül elismert az Alaptörvényben, amely alkotmányjogi tény azonban életkorukhoz mérten jelent többletet, egyben korlátot a számukra. Többletjogosultságként értékelhető esetükben a XVI. cikk (1) bekezdése szerinti védelemhez és gondoskodáshoz való alapjog, amely egyben maga a korlát is az életkorból fakadó döntési képesség behatároltságára tekintettel. A kiskorú gyermek XVI. cikk (1) bekezdésére visszavezethető fokozott védelemhez való joga nem csak az állami intézményekkel, a gyermek tágabb környezetével, de adott esetben rokonaival, saját szüleivel szembeni védelmet, avagy önmagával szembeni védelmet jelent. Ez a védelem a gyermek esetében tehát az alapjogi jogalanyiság korlátja is. A fokozott védelem – és korlát – indoka az életkorra visszavezethető döntési felkészületlenség, a felelősségvállalás képességének korlátozott volta.

[31] A testület korábban kifejtett, de az Alaptörvény hatálya alatt is értelmezhető megállapításai értelmében: „A gyermek alapjoggyakorlása korlátozásának indokoltsága két tényező együttes mérlegelésétől függ: elég érett-e a gyermek általában az önálló döntésre; illetve a döntés tárgyától: az adott esetben mihez kell az érettség?” Az érettséget bizonyos esetekben „az érintett társadalmi intézmények működőképességének védelme, azaz a közérdek követeli meg. A közérdekű és a saját érdekből való jogkorlátozás legtöbbször átfedi egymást”. Ezen túl „[a] jogkorlátozáshoz [...] elégséges érv lehet a gyermek védelme saját maga ellen – azaz döntése következményeitől – is”. „Az alapjoggyakorlás korlátozása nem hordoz értékítéletet arról, amiben a gyermeket akadályozza, illetőleg visszatartja. A döntés súlya az, ami a gyermek joggyakorlásának korlátozását indokolja mindaddig, amíg felelős döntésre nem képes. A döntést azok a következmények, illetve kockázatok tehetik súlyossá, amelyeket a döntéssel a gyermek vállal” [21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 74, 78–79].

[32] Mindemellett a gyermek alapjogi jogalanyisága a családjogi jogviszonyokban még az általános korlátozáshoz képest is speciális lehet. Az Alkotmánybíróság a 1143/B/1998. AB határozatában – utalva a 21/1996. (V. 17.) AB határozatában foglaltakra – erről összefoglalóan megállapította: „A szülők közötti vita a gyermeket minden esetben nehéz helyzetbe hozza. Míg a gyermek ráutaltsága szüleire természetes állapot, e vitákban, válsághelyzetekben, kifejezetten kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet. E kiszolgáltatottságtól igyekszik a törvény megkímélni a gyermeket akkor, amikor nem engedi, hogy túlzott felelősséggel beavatkozhasson a szülők között róla folyó vitába. Indokolt esetben a bíróság megismeri – mégpedig lehetőség szerint befolyásmentes módon – a gyermek kívánságát, azonban e kívánsághoz nincs kötve. Ha a gyermek döntési helyzetbe kerülne az eljárásban, az súlyos, a gyermek érdekeit veszélyeztető visszaéléseknek is utat nyitna” (ABH 2003, 1089, 1092, 1093).

[33] Az állam XVI. cikk (1) bekezdéséből fakadó kötelezettsége, hogy a kiskorú gyermeket megóvja minden olyan kockázattól, amelyek következményeit életkorából fakadó érettségi állapota miatt nem képes megítélni. Különösen olyan helyzetekben kerül előtérbe az állami – jogalkotói – gondoskodás, az állami intézményvédelmi kötelezettség aktiválásának szükségessége, amikor a gyermek szülei között folyó jogvitában kényszerülne állásfoglalásra. Megjegyzendő, hogy az egyéni érdekvédelmi funkció ezesetben kiegészül közérdekvédelmi feladattal is, hiszen a gyermeki döntés adott esetben egyéb ügyleti szereplőkre is kihatással lehet. Ehhez illeszkedve a jogalkotó a polgári jog általános szabályai szerint, a cselekvőképességre vonatkozó szabályokon keresztül a kiskorú gyermeket nem minden esetben ruházza fel a döntés jogával.

[34] 3. Az ügyben eljáró Fővárosi Ítélőtábla és Fővárosi Törvényszék jelen ügyben a kiskorú indítványozó fellebbezését kettős indokolással utasította vissza. Egyrészt hivatkoztak arra, hogy perbeli cselekvőképességgel nem rendelkezik, másrészt rámutattak, hogy a kapcsolattartás végrehajtásának elrendelése a kiskorú gyermekre nézve marasztaló döntést jellegénél fogva nem tartalmazhat. Az indítvány alapján az Alkotmánybíróságnak a továbbiakban azt kellett vizsgálnia, hogy ez a bírói jogértelemzés hogyan viszonyul az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog tartalmához a kiskorú indítványozó esetében.

[35] 3.1. Elöljáróban az Alkotmánybíróság utal arra, hogy a 3064/2014. (III. 26.) AB határozatában – a 22/2012. (V. 11.) AB határozat szerint – megerősítette a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben az Alkotmány hatálya alatt kialakított gyakorlata alkalmazhatóságát.

[36] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése értelmében „[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti”. A hivatkozott alkotmányos rendelkezés értelmében tehát az alapjog főszabályként valamilyen közhatalmi döntéssel szemben biztosít védelmet, amennyiben a döntés jogilag értékelhető sérelmet okoz.

[37] Az Alkotmánybíróság a jogorvoslathoz való jog alkotmányos jelentéstartalmát 3004/2022. (I. 13.) AB határozatában a következők szerint foglalta össze.

[38] A „»jogorvoslat elvont alkotmányjogi fogalmát nehéz meghatározni, általában kettős jelentéstartalommal érvényesül: egyrészt igényérvényesítési lehetőséget, másrészt felülbírálathoz való jogot jelent. A felülbírálathoz való jog szorosan kötődik a bírósági, hatósági, közigazgatási jogorvoslati rendszerhez. A különféle eljárási kódexek sokszor saját jogorvoslat-fogalommal dolgoznak; ezek szerint a jogorvoslatnak van egy harmadik jelentése is: az, amit jogorvoslatként az eljárási kódexek meghatároznak” {3004/2022. (I. 13.) AB határozat, Indokolás [39]}. A jogorvoslathoz való jog korlátozásának kereteit az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése határozza meg, vagyis annak korlátozására valamely alkotmányosan igazolt cél érdekében, e cél eléréséhez képest arányosan kerülhet sor (alkotmányos célhoz kötöttség-szükségesség-arányosság tesztje). Az Alkotmánybíróság a jogorvoslathoz való jog korlátozása kapcsán több elemet vizsgált. Vizsgálta a jogorvoslat alapján képező döntés típusát; az alapjog alanyát; az alapjog érvényesítését kielégítő fórumrendszer jellegzetességeit; valamint az alapjog érvényesítésének ténylegességét és hatékonyságát {lásd: 3111/2021. (IV. 14.) AB határozat, Indokolás [25]–[50]}.

[39] Az Alkotmánybíróság a továbbiakban, eddigi gyakorlata alapján, a jogorvoslathoz való jog egyik részelemét mutatja be, kitérve arra, kit illet meg ez az alapjog.

[40] A jogorvoslat alanya a legtágabb értelemben lehet mindenki, akinek az érdemi döntés jogát, vagy jogos érdekét sértheti {3111/2021. (IV. 14.) AB határozat, Indokolás [43]}. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában „mindenki” alatt kell érteni a természetes személyeket, állampolgárságukra tekintet nélkül; továbbá a jogi személyeket (1441/B/1990/2. AB határozat, ABH 1991, 590, 591); de megilleti ezen alapjog a jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezeteket is, tekintet nélkül alapításuk helyére (belföldi vagy külföldi székhelyükre) (1271/B/1997. AB határozat, ABH 2004, 1183).

[41] Jelen ügy az alapjog alanyának alkotmányos megítélését érinti, amely szoros kapcsolatot mutat az orvoslásra szoruló „sérelem” kérdéskörével.

[42] A jogorvoslathoz való jogot megalapozó feltétel az Alkotmánybíróság gyakorlatában a sérelem elvi lehetőségének fennállása, ugyanis „akinek még elvben sincs joga, vagy jogos (a jog által védett és elismert) érdeke, amelynek sérelmét állíthatná, nem tartozik a »mindenki« fogalma alá” [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH, 1995, 108, 109]. Az Alkotmánybíróság 12/2015. (V. 14.) AB határozatában közigazgatási hatósági eljárás alkotmányosságát vizsgálva is arra a következtetésre jutott, hogy a jogos érdek sérelmének megléte feltétele a jogorvoslathoz való jog biztosításának {12/2015. (V. 14.) AB határozat, Indokolás [28]–[29]}.

[43] Azt a személyi kört, akiket megillet a jogorvoslathoz való jog, fentieken túlmenően azok a személyek alkothatják, akik a sérelmes döntéshez vezető eljárásban félként, vagy az egyes eljárási jogok szerint meghatározott egyéb eljárásbeli pozícióban részt vettek [lásd: 1319/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 690, 691; 696/D/2000. AB határozat, ABH 2003, 1244, 1246].

[44] Ezért jutott arra a következtetésre az Alkotmánybíróság, hogy „a jogorvoslathoz való jog [Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdés] annak a személynek a második döntéshez való alapjogát jelenti, akinek/amelynek a jogát vagy jogos érdekét az első bírósági, hatósági vagy más közigazgatási döntés az általa előadottak szerint sérti. […] A jogorvoslathoz való jog alkalmazási hatálya alá azok az esetek tartoznak, amelyeknél két feltétel egyszerre teljesül. Egyrészt az első(fokú) eljárásban a jogorvoslati jog szempontjából érdeminek minősülő vagy eljárást befejező bírósági, hatósági vagy más közigazgatási döntést hoztak. Másrészt az előbbi döntések alanyi jogot vagy konkretizált jogos érdeket sértenek a jogorvoslati kérelem szerint” {3004/2022. (I. 13.) AB határozat, Indokolás [52]–[54]}. A „sérelemnek” tehát vagy kifejezetten a jogban elismertnek avagy a jog által értelmezhetőnek kell lennie.

[45] 4. Végül az Alkotmánybíróság összevetette a vizsgált bírói döntéseket a fentiekben tett alkotmányossági megállapításokkal.

[46] Az ügyben eljáró Fővárosi Ítélőtábla és Fővárosi Törvényszék a kiskorú fellebbezésének visszautasításáról szóló döntéseikben az anyagi jogszabályra (Ptk. cselekvőképességre vonatkozó szabályai) és az eljárási szabályokra (Pp. perbeli cselekvőképességre vonatkozó szabályai) hivatkozva utasították vissza a kiskorú gyermek fellebbezését, perbeli jogképességének elismerése mellett (a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzése, Indokolás [19]). Az indítványok alapján a testületnek azt kellett vizsgálnia tehát, hogy korlátozták-e a bíróságok a visszautasítás révén a kiskorú gyermek Alaptörvényben elismert jogorvoslathoz való jogát.

[47] A törvényi szabályok ismeretében, figyelemmel a kiskorú gyermek lehetséges alapjogi pozíciójára, valamint a jogorvoslathoz való jog tartalmi kérdéseire is, azt kellett megállapítani, hogy a kiskorú gyermek Alaptörvényben elismert alapjogi jogképessége ellenére sem lehet minden alapjog evidens jogosultja. Bizonyos alapjogok csak akkor illethetik meg a gyermeket, ha a jog gyakorlásához szükséges döntési felelősség elvállalására életkoránál, egyéb körülményeinél fogva képes. Ennek hiányában a gyermeket védelem illeti úgy szülei mint az állam részéről (úgy szüleivel szemben mint az állammal szemben). Mindez eseti döntés tárgyát kell képezze úgy a jogalkotás mint a jogalkalmazás szintjén.

[48] A perbeli cselekvőképességet el nem ismerő – és a fellebbezést visszautasító – bírói döntések ezen tartalmi megállapításokat tükrözik. Azt az alaptörvényi célt juttatták kifejezésre, amely szerint a gyermeket védelmezni kell attól, hogy a szülei közötti jogvitában állásfoglalásra kényszerüljön. Mindez értelemszerűen nem zárja el a bíróságot attól, hogy a bizonyítási eljárás részeként beszerezze és értékelje a gyermek véleményét meghatározott kérdéskörben. A konkrét bírósági eljárásban a gyermek meghallgatásával kapcsolatos döntés azonban nem alkotmányossági kérdés.

[49] Az Alkotmánybíróságnak a kapcsolattartás végrehajtása tárgykörében folytatott gyakorlata értelmében a bíróság nemperes eljárásában abban a kérdésben vesz fel bizonyítást, állapít meg tényállást, hogy melyik szülő felróhatóságára vezethető vissza a kapcsolattartás elmaradása [vö. Bnptv. 1. § (5) bekezdésével, lásd például: 3067/2021. (II. 24.) AB határozat; 3066/2022. (II. 25.) AB határozat; 3067/2022. (II. 25.) AB határozat; 3068/2022. (II. 25.) AB határozat]. Az eljárás célja, a bírói döntés lényege tehát a gyermeknek – és a szülőknek – az a mindenekfelett álló érdeke, hogy a különélés ellenére a családi kapcsolat folyamatos és élő maradhasson. Alkotmányjogi értelemben a bíró döntésével a gyermek, a különélő és az együttélő szülő alapjogainak (magánszféra védelme – VI. cikk (1) bekezdés; gondoskodáshoz – XVI. cikk (1) bekezdése; illetve a neveléshez való jog XVI. cikk (2) bekezdése) egyidejű érvényre juttatását szolgálja. A bírói döntést ezért az alapjogok érvényesítésénél a kíméletes kiegyenlítés, a méltányos egyensúly mércéje kell jellemezze {3067/2021. (II. 24.) AB határozat, Indokolás [20]–[26], [65]}.

[50] A kifejtettek értelmében a kapcsolattartás végrehajtására irányuló eljárás célja tehát a gyermek érdekében áll. A családi kapcsolat fenntartásának igényével a gyermek alapjogait juttatja érvényre, amikor a bíróság a kérelem tárgyában helyt adó döntést hoz. Hiányzik tehát a döntés kapcsán az a „jogsérelem” avagy „jogos érdeksérelem”, amely – az alapjogi jogalanyisággal összefüggésben tett megállapítások mellett – a XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jog gyakorlását a gyermek esetében indokolná. Ezt a megfontolást tartalmazza anyagi jogi és perjogi oldalról a bíróságok azon megállapítása is, amely szerint „a kapcsolattartás végrehajtására vonatkozó döntés a gyermekre nézve kötelezést és így marasztalást nem tartalmazhat” (Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzése, Indokolás [28]; Fővárosi Törvényszék 49.Pkf.636.479/2020/3. számú végzése, Indokolás [48]).

[51] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján – figyelemmel a III. pontban megfogalmazott befogadási szempontokra is – megállapította, hogy a kiskorú gyermek alapjogi jogalanyisága feltétlen, de az ennek ellenére sem jelenti számára bármely alapjog gyakorolhatóságát. A kapcsolattartás végrehajtására irányuló nemperes eljárásban a kiskorú gyermek nem alanya az Alaptörvényben elismert jogorvoslathoz való jognak [XXVIII. cikk (1) bekezdése], ezért a bíróságok döntése nem korlátozhatta ezen alapjogát. Az ügyben eljárt bíróságok az Alaptörvény 28. cikkében foglalt kötelezettségüknek eleget téve, alapjogi oldalról is megfelelően jártak el a jogértelmezésük során.

[52] 4. Az Alkotmánybíróság a kifejtettekre tekintettel az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésének sérelmét állító indítványt elutasította.

Budapest, 2022. október 18.

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/2532/2021.