PÜ BH 2022/44
PÜ BH 2022/44
2022.02.01.
A település vadászterületnek nem minősülő közigazgatási belterületén az ott megtelepedett vadászható állat által okozott kárért a vadászatra jogosult nem tartozik kártérítési felelősséggel [1996. évi LV. tv. (Vtv.) 8. § (2) bek., 75/A. §; 2013. évi V. tv. (Ptk.) 6:563. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2016. május 15-én kora reggel a város belterületén 30 km/óra sebességgel haladt a személygépkocsijával, amikor egy, az úttest jobb oldaláról, az azt szegélyező fás, bokros területről kiugrott őzsutával ütközött. Ennek következtében az őzsuta elpusztult, míg a felperes személygépkocsijának az első lökhárítója összetört, a jobb első fényszórója és a gépjárművet borító fólia bevonata megsérült.
[2] Az elhullott vad elszállításáról az alperes intézkedett.
[3] A kérdéses útszakaszon megengedett legnagyobb sebesség 30 km/óra, ott a felperes haladási irányából vadveszélyt jelző tábla nincs kihelyezve.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[4] A felperes keresetében a gépjárműben bekövetkezett kár megtérítésére kérte kötelezni az alperest.
[5] Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú ítélet és a másodfokú közbenső ítélet
[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
[7] Határozatának indokolásában felhívta a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 2. §-át, 8. § (2) bekezdés a) pontját és 75/A. § (1)–(2) bekezdéseit, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:539. §-át és 6:563. §-át.
[8] Mivel az alperes érvelése szerint önmagában az elhullott vad elszállításának ténye a felelősségét már csak azért sem alapozta meg, mert a baleset helyszínéhez más vadásztársaság vadászterülete is közel található, ezért az elsőfokú bíróság elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a vad az alperes vadászterületéről váltott-e ki. E körben pedig annak a tanúvallomással bizonyított ténynek tulajdonított jelentőséget, hogy „egy őzsuta élettere és egyben mozgástere 500 méter-1 kilométer, így ez a vad valószínűleg ezen a területen született, itt találta meg életterét, egyszerűen városi vad lehetett”. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy az a terület, amelyről az őzsuta kiváltott, az alperes – nem vadászható – vadászterülete.
[9] A felróhatóságot egyik fél részéről sem tartotta megállapíthatónak. Az alperes esetében figyelemmel volt arra, hogy az érintett közigazgatási terület belterület, a város északi közigazgatási határáig terjed. Értékelte továbbá azt az ugyancsak tanúvallomással bizonyított tényt, hogy az alperesnek a kérdéses városrész fás, bokros területein kialakult vad élővilágról tudomása volt, és bár e probléma megoldása érdekében az illetékes hatóságokkal egyeztetéseket folytatott, azok nem vezettek eredményre, az itt élő vadak kilövésére pedig a terület lakott jellege miatt engedélyt nem kaphatott. A felperes által hiányolt közlekedési jelzőtábla kihelyezésének elmaradását azért nem tartotta az alperesnek felróhatónak, mert a vonatkozó útügyi műszaki előírás szerint a „szabadon élő állatok” jelzőtáblát olyan útszakaszon kell elhelyezni, ahol az utat rendszeresen használt vadcsapás keresztezi. Ezzel szemben rögzítette, hogy a szóban forgó útszakaszon vadcsapás nincs, és az egy forgalmas lakóövezethez tartozik, ahol a rendőrség tájékoztatása szerint más vad által okozott baleset nem volt.
[10] Jóllehet az alperes az érdemi védekezésében azt állította, hogy a felperes az ütközést megelőzően gépjárművével túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, mivel az ennek megállapítása érdekében szükséges szakértői bizonyítás költségeit felhívás ellenére nem előlegezte meg, ezért az elsőfokú bíróság a szakértői bizonyítást mellőzte, és az ebből fakadó bizonyítatlanság következményeit az alperes terhére értékelte. Ennek megfelelően a baleset bekövetkezését a felperesnek sem tartotta felróhatónak. Figyelembe vette továbbá, hogy a felperes a rendőri jelentés szerint is az útszakaszon megengedett legnagyobb sebességgel haladt.
[11] A felperesnek azt a hivatkozását, hogy a lakott területen vaddal történt ütközés az alperes ellenőrzési körében felmerült rendellenességnek minősül, a következők miatt nem találta megalapozottnak. Utalt arra, hogy az említett rendellenesség meghatározása szakkérdés, és bár erről az anyagi pervezetés körében a feleket tájékoztatta, a felperes a szakértői bizonyítás elrendelését nem indítványozta. Hangsúlyozta továbbá, hogy önmagában a vad közúton való megjelenése nem értékelhető a vadásztársaság fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességként (BH 2000.401.). Emiatt azt állapította meg, hogy a vadnak az adott területen való megjelenése – főként azért, mert „ez a vad itt született, itt találta meg életterét” – önmagában nem rendellenes.
[12] Mivel pedig rendellenességet a felperes részéről sem tartott megállapíthatónak, arra a következtetésre jutott, hogy mindkét fél a maga kárát viseli. Erre figyelemmel a keresetet elutasította.
[13] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy „az alperes kártérítési felelőssége a felperessel szemben, a 2015. május 5-én a vaddal való ütközéssel okozati összefüggésben bekövetkezett gépkocsi károsodások kapcsán fennáll”. A kereseti követelés összegszerűsége vonatkozásában az elsőfokú bíróságot a per új tárgyalására és új határozat hozatalára utasította.
[14] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást csupán a felperes személygépkocsijának forgalmi rendszáma tekintetében pontosította.
[15] Rámutatott: az elsőfokú bíróság helyesen hívta fel a Vtv. 8. § (2) bekezdését és a 75/A. § (1)–(2) bekezdéseit, valamint a Ptk. 6:539. §-át és 6:563. §-át, amelyek alapján helytállóan állapította meg, hogy a veszélyes üzemek találkozása miatt a kártérítési felelősség a felróhatóságon, annak hiányában a rendellenességen alapul.
[16] Kiemelte, hogy a Ptk. 6:539. § (1) bekezdése szerinti felróhatóság igazolása nem kimentési bizonyítás, azaz annak kell bizonyítania a másik fél felróhatóságát, aki hivatkozik rá. Ehhez képest – egyetértve az elsőfokú bíróság által e körben kifejtett indokokkal – rögzítette, hogy felróhatóság sem a felperes, sem az alperes részéről nem volt megállapítható.
[17] Ezt követően a Ptk. 6:539. § (2) bekezdésének megfelelően vizsgálandó rendellenesség vonatkozásában kifejtette, hogy az – az elsőfokú bíróság anyagi pervezetésétől és az elsőfokú ítéletben foglaltaktól eltérően – nem szakkérdés, ezért annak eldöntéséhez szakértő igénybevételére nem volt szükség.
[18] Figyelemmel volt arra a jogirodalomban (Döme Attila: A vad-gépjármű ütközésből eredő kártérítési ügyek megítélése a bírói gyakorlatban az új Ptk. tükrében, Polgári Jog, 2016/12.) és a bírói gyakorlatban (BH 2005.212., BH 2012.13.) is helytállónak tekintett álláspontra, amely szerint a rendellenesség egy, a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén belül felmerült belső, elháríthatatlan ok.
[19] Lényegesnek tartotta, hogy mivel az alperes a felperes sebességtúllépését nem bizonyította, ezért valósnak kellett elfogadni a felperesnek azt az előadását, hogy a megengedett sebességgel, körültekintően közlekedett a kérdéses útszakaszon, és a baleset ennek ellenére következett be. Értékelte továbbá, hogy a baleset helyszíne P. város közigazgatási területén belül, egy szupermarket közvetlen közelében található, és a környéken olyan középületek (rendőrség, templom, iskola) vannak, amelyek a vadakat elriasztó jelentős forgalmat generálnak, és folyamatos emberi jelenléttel, mozgással, hanghatással járnak együtt. Megítélése szerint ezért a felperesnek – a veszélyt jelző tábla hiányára is figyelemmel – nem kellett számítania arra, hogy a belterületi útszakaszon a vad megjelenik.
[20] Mindezek miatt – a BH 2006.150. számon közzétett eseti döntésre is hivatkozással – a vad belterületen való megjelenését a vad viselkedésében testet öltő és az alperes működési körében bekövetkezett rendellenességnek minősítette.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[21] A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
[22] Megsértett jogszabályhelyként a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (5) bekezdését, a Ptk. 6:539. § (2) bekezdését és a 6:563. § (2) bekezdését jelölte meg.
[23] Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a Ptk. 6:539. § (2) bekezdésének téves értelmezésével jutott arra az általa is elfogadott tényekkel ellentétes jogi következtetésre, hogy a tevékenysége körében merült fel a kár bekövetkezéséhez vezető rendellenesség. Ezzel kapcsolatban elsődlegesen az elsőfokú bíróságnak arra a másodfokú bíróság által is irányadónak tekintett ténymegállapítására hivatkozott, amely szerint „a vad valószínűleg ezen a területen született, itt találta meg életterét, egyszerűen városi vad lehetett”. Emiatt nem tekintette megfelelőnek azt a következtetést, hogy a vad belterületen való megjelenése a vad rendellenes viselkedésének tekinthető. Ebből a szempontból pedig a másodfokú bíróság által figyelembe vett tanulmánynak – egyebek mellett – azt a megállapítását tartotta lényegesnek, amely szerint „az, hogy egy élőlény rendellenesen viselkedik-e, a saját tulajdonságaihoz viszonyítva ítélhető meg, nem pedig aszerint, hogy egy külső laikus szemlélő mit gondol arról”. Kiemelte továbbá, hogy a baleset hajnalban történt, amikor a jogerős közbenső ítélet indokolásában említett intézmények zárva voltak, s emiatt nem generáltak sem vadakat elriasztó jelentős forgalmat, sem folyamatos emberi jelenlétről nem lehetett szó. Mindezek ismeretében a másodfokú bíróság által felhívott, BH 2006.150. számon közzétett eseti döntést sem tartotta figyelembe vehetőnek, mert az alapul szolgáló tények eltérőek voltak.
[24] A rendellenesség vitatásán túl a kártérítési felelősségének fennállását azért sem tartotta megállapíthatónak, mert az ellenőrzési köre a vadászterület belterületi (városi) részére nem terjed, és fogalmilag nem is terjedhet ki. E körben a Ptk. 6:563. § (2) bekezdése mellett hivatkozott a Vtv. 2. §-ára, a 8. § (2) bekezdés a) pontjára és a 75/A. §-ra. Az utóbbi jogszabályhely értelmezésével kapcsolatban kifejtette, hogy a teljes vadászati igazgatási területet kell bruttó vadászterületnek tekinteni, és azon belül helyezkedik el a nettó, a Vtv. által meghatározott vadászterület, amelyen a vadászatra jogosult köteles vadgazdálkodási tevékenységet folytatni és ellenőrzési köre is csak erre terjedhet ki. Mivel tehát a település közigazgatási belterülete a Vtv. 8. § (2) bekezdésének a) pontja alapján nem minősül vadászterületnek, így ott eleve nem folytatható a Vtv. 2. § c) pontja szerinti vad elejtésére, elfogására irányuló tevékenység, ezért álláspontja szerint mint vadászatra jogosult a felelősség alól mentesül. Azt is állította, hogy a település közigazgatási belterületén nem láthatja el a vad, valamint élőhelyének védelmével kapcsolatos feladatokat [Vtv. 2. § a) pont], ahogyan vadgazdálkodási tevékenységet sem tud folytatni [Vtv. 2. § b) pont]. Érvelése szerint ezért a baleset nemcsak az ellenőrzési körén, hanem az annál szélesebb működési körén is kívül esett.
[25] Ehhez képest sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a jogerős közbenső ítélet indokolásában meg sem említette: a vadászterület e nem vadászható városi részére miért terjed ki a felelőssége. Azt is kifogásolta, hogy bár a másodfokú bíróság a határozatában felhívta a Ptk. 6:563. §-át, annak alkalmazásával kapcsolatos jogi érvelést mégsem fejtett ki. Erre tekintettel hivatkozott a Pp. 346. § (5) bekezdésének megsértésére.
[26] Az alperes a felülvizsgálat Pp. 408. § (1) bekezdése szerinti kizártsága miatt, a Pp. 409. § (2) bekezdésének a) és b) pontja alapján kérte a felülvizsgálat engedélyezését.
[27] A Kúria a Pfv.III.20.122/2021/2. számú végzésével a felülvizsgálatot a Pp. 409. § (2) bekezdése b) pontjának első fordulata alapján engedélyezte.
[28] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[29] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
[30] A Kúria előrebocsátja, hogy az alperes kérelmére a felülvizsgálatot a Pp. 409. § (2) bekezdése b) pontjának első fordulata alapján, az erről szóló végzés meghozatalakor irányadó 2/2017. (XI. 13.) PK vélemény 3. pontjára is figyelemmel azért engedélyezte, mert a felülvizsgálati kérelemben felvetett, a következőkben részletesen bemutatott és a konkrét ügyön túlmutató jogkérdésben korábban még nem foglalt állást közzétett ítélkezési gyakorlatában, továbbá e különleges súlyú jogkérdés megválaszolása a jogegységet (jogbiztonságot) is érinti.
[31] A Kúria a Pp. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva, a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős közbenső ítélet az alperes által megjelölt okból jogszabálysértő.
[32] Az alperes eljárási szabálysértésként a Pp. 346. § (5) bekezdésének megsértését állította. A másodfokú bíróság ugyanakkor az indokolási kötelezettségét teljesítette, a jogerős közbenső ítélet jogi indokolása az alkalmazott jogszabályokat és az azok alapján levont, az elsőfokú bíróságétól eltérő érdemi döntést megalapozó jogi következtetések ismertetését is tartalmazza. A határozat indokaiból az is megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság által felhívott Ptk. 6:563. § alkalmazását, valamint az ahhoz kapcsolódó, az alperes részéről kifejtett jogi érvek figyelembevételét azért mellőzte, mert a kártérítési felelősség fennállásának kérdésében a Ptk. 6:539. § (1) és (2) bekezdése alapján foglalt állást.
[33] Mivel az alperes az anyagi jogi jogszabályhelyek között a megsértett jogszabályhelyként kifejezetten megjelölt Ptk. 6:539. § (2) bekezdése és a 6:563. § (2) bekezdése mellett a Vtv. 2. §-ának, a 8. § (2) bekezdés a) pontjának és a 75/A. §-ának téves alkalmazására is hivatkozott, és – a Pp. 413. § (1) bekezdésének b) pontjában, valamint az 1/2017. Polgári jogegységi határozat szerint a Pp. alkalmazása körében is megfelelően irányadónak tekintett 1/2016. (II. 15.) PK vélemény 3. és 4. pontjában foglaltakat teljesítve – e hivatkozásának indokait is ismertette, ezért a felülvizsgálatnak ezekre az állított jogszabálysértésekre is ki kellett terjednie. Ennek során pedig kiemelt jelentősége volt annak a ténymegállapításnak, amelyre a felülvizsgálati kérelmében az alperes is utalt. Az elsőfokú bíróság nem az ítélete indokolásának tényállási részében, hanem a jogi indokok között rögzítette azt a tanúbizonyítás eredménye alapján megállapított tényt, hogy a felperes gépjárművével ütközött vad a város belterületén született, ott „találta meg életterét”. E tényből az elsőfokú bíróság egyrészt a vadnak az alperes vadászterületéről történt kiváltására, másrészt az alperes részéről felmerült, a Ptk. 6:539. § (2) bekezdése szerinti rendellenesség hiányára következtetett. Olyan, a kereset megalapozottsága szempontjából lényeges jogi következtetések alapjául szolgáló tényről volt tehát szó, amely a határozatszerkesztés fenti módja ellenére az ítéleti tényálláshoz tartozott. Ehhez képest a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást – a gépjármű forgalmi rendszámára vonatkozó pontosítástól eltekintve – helyesnek minősítette, és azt a felek vitatásának hiányában a felülvizsgálati eljárásban is irányadónak kellett tekinteni (BH 2006.165.).
[34] Mindezek miatt az ügy sajátosságát s egyben a perben eljárt bíróságok által felhívott, a kialakult ítélkezési gyakorlat megjelenítésére alkalmas eseti döntésektől való tényállásbeli különbözőségét az adta, hogy a megtéríteni kért kárt belterületen megtelepedett vadászható állat – vagy másképpen, a szóban forgó ténymegállapításnál bizonyítékként értékelt tanúvallomás szóhasználatát követve: „városi vad” – okozta. Ez a tény a jogvita eldöntésekor azért volt lényeges, mert a kártérítési felelősség fennállásának kérdésében a felülvizsgálati kérelemben feltüntetett Vtv. 8. § (2) bekezdésének a) pontjára tekintettel, a Ptk. 6:563. § (1) bekezdése alapján a jogerős közbenső ítélet indokolásában foglaltaktól eltérő jogi következtetés levonását indokolta.
[35] A vadászterület fogalom-meghatározását a Vtv. 8. § (1) bekezdése tartalmazza, míg az ez alóli kivételek taxatív felsorolását a Vtv. 8. § (2) bekezdése rögzíti. A Vtv. 8. § (2) bekezdésének a) pontja értelmében nem minősül vadászterületnek és a vadászterület kiterjedésének megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az azon található település közigazgatási belterületét. A vadászterület fogalmának a vadászati jog gyakorlása (Vtv. 2-7. §-ok) és a vadászható állat által okozott kárért való felelősség fennállása (Vtv. 75/A. §, Ptk. 6:563. §) szempontjából is jelentősége van. Az utóbbi esetében azért, mert a felelősség alanya a vadászterület figyelembevételével határozható meg. A Ptk. 6:563. § (1) bekezdése szerint a vadászható állat által okozott kár megtérítéséért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületén a károkozás történt. Ha a károkozás nem vadászterületen történt, a kárért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületéről a vad kiváltott.
[36] Elsődlegesen tehát a vadászterületen való károkozás, másodlagosan a vadnak a vadászterületről való kiváltása az a jogi tény, amely a kárért felelős vadásztársaságot kijelöli. Az adott esetben azonban ezeknek az egymással eshetőleges viszonyban álló felelősségalapító feltételeknek egyike sem állt fenn. A felperes gépjárműve a vaddal a település közigazgatási belterületén ütközött, amely a már hivatkozott Vtv. 8. § (2) bekezdésének a) pontja értelmében nem minősül vadászterületnek. Kiváltás sem történt, hiszen – a fentebb írtak szerint – a vad élőhelye a belterületen volt. Ennélfogva hiányzott az a Ptk. 6:563. § (1) bekezdése által megkövetelt, a károkozással való ténybeli kapcsolódás, amely az alperes mint vadászatra jogosult kártérítési felelősségét megalapozhatta volna.
[37] A végkövetkeztetésében ezért helytálló volt az alperesnek – az érdemi védekezésében foglaltakkal egyezően – a felülvizsgálati kérelmében előadott, a Vtv. 8. § (2) bekezdése a) pontjának értelmezéséből kiinduló jogi okfejtése. A kártérítési kereset megalapozatlansága azonban nem az alperesnek a Ptk. 6:563. § (2) bekezdésében előírt és a Vtv. 75/A. § (1) bekezdésében meghatározott, az ellenőrzési körön kívül eső elháríthatatlan ok bizonyításával történt mentesüléséből következett, hanem egészen egyszerűen abból, hogy az alperes a kárért nem volt felelősségre vonható, vele szemben a felperesnek kereshetőségi joga nem volt. Emiatt a perben a veszélyes üzemek találkozására vonatkozó felelősségi szabályok [Vtv. 75/A. § (2) bekezdés, Ptk. 6:539. §] alkalmazására sem volt szükség.
[38] A jogerős közbenső ítélet ezért a felülvizsgálati kérelemben feltüntetett jogszabályhelyek közül sérti a Vtv. 8. § (2) bekezdésének a) pontját.
[39] Mindez tehát azt jelenti, hogy a település vadászterületnek nem minősülő közigazgatási belterületén az ott megtelepedett vadászható állat által okozott kárért a vadászatra jogosult kártérítési felelősséggel nem tartozik.
[40] A Kúria a kifejtettekre figyelemmel, a Pp. 424. § (3) bekezdése alapján a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Kúria Pfv. III.20.122/2021/7.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás