BK ÍH 2022/44.

A kétéves kisgyermek megragadása és megrázása eredményeképpen előálló agysérülés („shaken baby syndrome” – „megrázott gyermek szindróma”) miatti halálos eredményért való büntetőjogi felelősség kérdései [Btk. 7. §, 8. §, 38. § (4) bekezdés e) pont, 160. § (1) bekezdés és (2) bekezdés i) pont, 164. §].

A törvényszék 2021. május 26. napján kihirdetett ítéletével T. I. G. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében [Btk. 160. § (1) bekezdés, (2) bekezdés d) és i) pont], ezért őt 18 év fegyház végrehajtási fokozatú szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, rendelkezett a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időnek a kiszabott büntetésbe történő beszámításáról, az eljárás során lefoglalt bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről.

Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság részéről helyesbített tényállás lényege a következő.

A vádlott 2017 februárjában költözött S. H. lakásába, akivel 2017 nyarán élettársi kapcsolatot is létesített. A vádlott az élettársi kapcsolat létrejöttétől kezdődően részt vett S. H. 2015. december 30. napján született gyermeke, a velük együtt élő S. M. sértett gondozásában, nevelésében.

2017. év őszi hónapjaitól kezdődően rendszeresen a lakásban aludt a vádlott barátja, P. L. is.

A vádlott a sértett nevelése, gondozása során gyakran alkalmazott testi fenyítést, így ráütött a gyermek fenekére, ellökte magától, illetve 2017 decemberében bedobta a kiságyba oly módon, hogy a kisfiú feje az ágy fából készült szélének ütődött. Ezen fenyítések során a sértett fizikai sérülést nem szenvedett. A vádlott a sértettel gyakran kiabált trágár szavakat használva és a gyermeket rendszeresen „idiótának”, „fogyatékosnak” nevezte.

2018. január 24. napján reggel 7 óra körüli időben a vádlott a sértettel és az ezen a napon is náluk tartózkodó P. L.-lel együtt autóval elvitte S. H.-t munkahelyére, ahol S. H. aznap az édesanyját helyettesítette. S. H. a gyermekét a távolléte idejére a vádlott felügyeletére bízta.

A vádlott 9-10 óra körüli időben – pontosan meg nem határozható időpontban – érkezett vissza a sértettel és P. L.-lel a lakásba. Ezt követően a vádlott és a sértett folyamatosan a lakásban tartózkodott, P. L. legalább egy alkalommal elhagyta a lakást.

A vádlott kb. 10 óra és kb. 13 óra közötti időben – pontosan meg nem határozható időpontban – ismeretlen okból többször, különböző módon, különböző testrészein bántalmazta a sértettet.

Egy kerek felszínű, keskeny, nem nagy átmérőjű, botszerű eszközzel kis-közepes, a közepest meg nem haladó erővel a szeméremtájékán megütötte a sértettet, aki ezáltal a szeméremdombon, a hímvesszőre, valamint a herezacskókra is kiterjedő zúzódást szenvedett el.

Számos – pontosan meg nem határozható – alkalommal kis-közepes, a közepest meg nem haladó erővel megragadta a sértettet a különböző testrészein, aki ezáltal a fején, a mellkasán, a hasán, a csípőtájékán, a csípőjén, a jobb combján, a jobb térdén, a jobb lábszárán, a bal alkarján, a bal combján, a bal lábszárán, a bal lábfején és a hátán legalább 47 rendbeli zúzódást szenvedett el.

A sértettet számos – pontosan meg nem határozható – alkalommal nagy erővel megrázta, illetve a sértett fejét kis-közepes vagy a közepest meg nem haladó erővel megütötte vagy kemény tárgynak ütötte. A sértett fejének megütése, illetve kemény tárgynak ütődése, továbbá a többszöri nagy erővel történt megrázás együttesen kemény burok alatti vérgyülemet, súlyos mértékű heveny traumás agyvizenyőt, keményburok visszeres öblök vérrögös elzáródását, mindkét szem ideghártyájának és látóideg hüvelyének bevérzését okozta.

A sérülések keletkezésének pontos sorrendje, illetve időbelisége nem határozható meg, a koponyaűri sérüléseket okozó bántalmazásokat azonban a vádlott bizonyosan 12.00–12:15 óra után 12:52 órát megelőzően valósította meg.

A sértett a koponyaűri sérülések következtében elveszítette az eszméletét. P. L. 13:13 órakor telefonon értesítette a mentőket, ekkor már a gyermek nem lélegzett és nem volt érzékelhető szívverése.

A mentőközpont diszpécserének útmutatásai szerint a vádlott megpróbálta újraéleszteni a sértettet, a 13.29 órakor kiérkező mentők azonban a gyermeket a klinikai halál állapotában találták.

A mentők a sértettet sikeresen újraélesztették, majd eszméletlen állapotban kórházba szállították. Mivel a koponyasérülések igen rövid idő alatt az agy állományában visszafordíthatatlan károsodást okoztak, a kötelező 72 órás megfigyelési időszak után, 2018. január 27. napján 0 óra 45 perckor állapították meg a sértett halálát.

A sértett által elszenvedett sérülések közül a zúzódások nyolc napon belül gyógyultak volna, a koponyaűri sérülések – a keményburok alatti vérgyülem, traumás agyvizenyő, agynyomásfokozódás okozta kisagyi beékelődés – azonban a halálát okozták. A sértett koponyaűri sérülései és bekövetkezett halála között közvetlen oksági kapcsolat állt fenn.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan téves jogi minősítés miatt, harmadlagosan pedig a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.

Az ügyészség az elsőfokú bíróság ítéletét tudomásul vette.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen bejelentett többirányú védelmi fellebbezések egyikét sem találta a másodfokú bíróság megalapozottnak, az elsőfokú bíróság ítéletét kizárólag járulékos kérdésekben változtatta meg.

A védelmi fellebbezés tartalmára figyelemmel, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 590. § (1) és (2) bekezdése értelmében az azt megelőző bírósági eljárással együtt teljes terjedelmében bírálta felül.

Ennek során megállapította, hogy a törvényszék a hatályos perrendi szabályokat betartva folytatta le az eljárást.

Az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a lehetséges és rendelkezésre álló bizonyítékokat a Be. 167. § (4) bekezdésének megfelelően, egyenként és összességében is gondosan megvizsgálta, ítéletében értékelés alá vonta.

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást túlnyomórészt megalapozottnak találta, a Be. 592. § (2) bekezdés a) pontjából kifolyólag a részbeni megalapozatlansági hibákat az ügyiratok tartalma alapján a Be. 593. § (1) bekezdés a) pontja szerint kiküszöbölte.

A másodfokú bíróság kiegészítéseivel az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás hiánytalan és hibátlan, téves ténybeli következtetésektől mentes, a rendelkezésre álló bizonyítékokkal teljes mértékben összhangban áll, így az a másodfokú eljárás során is irányadó volt a Be. 593. § (3) bekezdése értelmében.

Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének maradéktalanul és körültekintően, logikai hibáktól mentesen eleget tett.

Az ítélőtábla álláspontja szerint a törvényszék a bizonyítékok helyes, logikus mérlegelésével, hibátlan ténybeli következtetések útján jutott arra a következtetésre, hogy a gyermekkorú sértett halálát a vádlott okozta a sértett 2018. január 24-én 10 óra és 12:52 óra közötti bántalmazásával, ennek során 12 óra és 12:52 között többszöri nagy erejű megrázásával, megrángatásával, illetve a sértett fejének kis-közepes erővel kemény tárggyal megütésével, vagy a bántalmazása során ilyen tárgynak ütődésével. A felmentést célzó védelmi fellebbezés e helyes mérlegelést támadja, amely a másodfokú eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma folytán nem vezethetett eredményre.

Így az irányadó tényállás alapján a törvényszék okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére.

Az ügyben elvi jelentőségű kérdésként merült fel, hogy a gyermek megrázása eredményeképp előálló agysérülés – vagyis a megrázott gyermek szindróma (SBS, „shaken baby syndrome”) – miatti halálos eredményért mikor, milyen feltételek teljesülése esetén és milyen bűncselekményért felelhet az elkövető.

E körben leszögezi az ítélőtábla: az, aki kisgyermeket megráz/megrángat, és ennek következtében a gyermek életét veszti, főszabály szerint büntetőjogi felelősséggel tartozik. Ha ez a magatartás egyszeri, indulati, és nem bántalmazási jellegű, az elkövetőt a sértett haláláért teljes egészében gondatlanság terhelheti – így ilyen esetben akár gondatlanságból elkövetett emberölésért felelhet.

Hosszú évek óta számos forrásból ismert, hogy egy megrázott gyermeknél súlyos, életveszélyes agysérülés következhet be, a szülőket, gondozókat is rendszeresen oktatják ki (gyermekorvosok, védőnők) a fokozott elővigyázatosságra. Éppen ezért ma már aligha lehet alappal hivatkozni arra, hogy az elkövető nem számolt a magatartásának végrehajtása során e lehetséges következménnyel. Ha pedig ráadásul teszi mindezt a gyermek bántalmazása során, vagyis kifejezetten vele szembeni erőszakos magatartást tanúsítva, akkor legalábbis halált okozó testi sértésért felelhet.

Az elsőfokú bíróság is a cselekmény objektív jellegzetességeiből vont következtetést a vádlotti tudattartalomra, különös figyelemmel arra is, hogy az ügyészség eredetileg a Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és a (8) bekezdés II. fordulata szerint minősülő (halált okozó) testi sértés bűntette miatt emelt vádat. E bűncselekmény esetében az elkövető szándéka testi sérülés előidézésére irányul, de az eredmény tekintetében csak gondatlansága állhat fenn, az elkövető tudatában – a tőle elvárható figyelem, körültekintés elmulasztása miatt – fel sem merül a halálos eredmény bekövetkezésének a lehetősége, vagy ha igen, azt nem kívánja, nem nyugszik bele abba, hanem könnyelműen bízik az elmaradásában.

A jelen esetben azonban ennél jóval több történt. A vádlott ugyanis testszerte megragadta és több esetben olyan erővel rázta meg a kétéves, törékeny kisgyermeket, amely kiváltotta ezt az az ún. „shaken baby szindrómaként” (SBS) nevezett tünetegyüttest. A kitartó bántalmazás erejét igazolta mindkét látóideg bevérzése, az ütődéstől, ütéstől származó fejsérülés is, amelyet, ha nem a vádlott direkt ütése okozott, akkor a bántalmazás, rángatás során ütődött egy tárgynak, amelyet a vádlottnak mindenképpen észlelnie kellett. Az így sértett testtájékra, a bántalmazás módjára, az igen fiatal kisgyermekkel szembeni rendkívüli erőfölényre tekintettel a vádlottnak is előre kellett látnia azt, hogy a kétéves gyermeknél olyan súlyos sérülés is bekövetkezhet, amelybe belehalhat.

Abban a tekintetben is egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontjával, hogy az eljárás adatai olyan tényt, okot, amely arra utalt volna, hogy a vádlott a sértett halálát kívánta volna, nem tártak fel, azonban az elkövetés körülményeiből egyértelműen következik, hogy a sértett halálának bekövetkezésébe belenyugodva cselekedett. Közönyét a vádlott elkövetés után az általa mobiltelefonnal készített hangfelvételből megállapítható magatartása is igazolja: a vádlott ugyanis, felismerve a sértett állapotának súlyosságát, a már haldokló gyermek mellett durva, trágár kifejezések kíséretében leginkább csak amiatt aggódott, hogy a szomszédok esetleg meghallják a sértett sírását, nyöszörgését, és megjelennek a lakásnál. A felvétel készítésére is kizárólag egy oka lehetett, hogy magát mentse, illetve azt a látszatot keltse élettársa felé, hogy a gyermek megmentése érdekében mindent megpróbált. Ahogyan az elsőfokú bíróság kifogástalanul rámutatott: az általa előidézett súlyos helyzetben nem elsősorban a gyermek sorsa, hanem saját érdekének megfelelő cselekvés motiválta.

Az alanyi tényezők vizsgálata körében ugyancsak helytálló volt az elsőfokú bíróság álláspontja.

A vádlott igazságügyi szakértői véleményben leírt személyisége és a sértetthez fűződő ambivalens érzelmi kapcsolatának az a vetülete, amely a kisgyermekkel szembeni ellenszenvével, irreális elvárásaival jellemezhető, és amely a konkrét cselekményét kiváltó indító ok pontos meghatározásának hiánya ellenére is a vádlottban olyan indulatot váltott ki, amely a gyermek – általa is felismerhető halálos kimenetelű – bántalmazásában öltött testet.

Az előzőekben kifejtettek alapján a védelem eltérő jogi minősítést célzó fellebbezése minden alapot nélkülözött.

Elsőként is: az életveszélyt okozó testi sértés, illetve az emberölés bűntettének kísérlete jelen ügyben a sértett halálának tényleges bekövetkezésére tekintettel szóba sem kerülhetett.

A védő által indítványozott, gondatlanságból elkövetett emberölés megállapítására az irányadó tényállás nem adhatott alapot, ugyanis a vádlott terhére megállapított, több órán át tartó kíméletlen bántalmazás alapján a testi épséget sértő szándék hiányára nyilvánvalóan nem vonható megalapozott következtetés, mint ahogy az elkövetési magatartás egészében gondatlan jellegére sem.

A halált okozó testi sértéstől pedig az választotta el a cselekményt, hogy a vádlottban nyilvánvalóan felmerülő halálos eredmény lehetőségének elmaradásában alappal nem bízhatott, hanem aziránt közömbös maradt, így másért nem, egyedül az emberölésért felelhetett.

Az emberölés bűntettét minősítő körülmények megállapítása is hibátlan érveken alapult. A sértett életkorából vitán felül adódik a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére történő elkövetés.

A sértettnek okozott sérülések száma, a bántalmazásának hosszan tartó, elhúzódó jellege, és ezzel összefüggésben a sértett nyilvánvalóan észlelhető – szakértők által is igazolt – szenvedése alapján, míg az elkövető oldaláról a sértett nemi szervének bántalmazásában megnyilvánuló szadisztikus, és egyébként is kifejezetten brutális, embertelen, könyörtelen megvalósítás együttesen megalapozza a különös kegyetlenséggel elkövetést is.

A büntetés kiszabása során értékelhető körülményeket az elsőfokú bíróság pontosan és hiánytalanul, a 56/2007. BK vélemény szempontjainak megfelelően vette számba, és alapvetően súlyuknak megfelelően is értékelte, amikor a vádlottat a Btk. 33. § (1) bekezdés a) pontja, illetve 34. §-a alapján határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélte.

A Btk. 160. § (2) bekezdésének bármely alpontja szerint minősülő emberölés bűntette tekintetében a törvény 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását teszi lehetővé.

A szabadságvesztés tartamának meghatározásánál az elsőfokú bíróság Btk. 80. § (2) bekezdése szerinti büntetési tétel középmértékét a törvényi rendelkezése alapján megállapítva, az élet elleni bűncselekmény kétszeres minősülésére tekintettel indokoltan jutott arra a következtetésre, hogy a büntetés speciális és generális céljait jelen ügyben kizárólag a büntetési tétel középmértékét meghaladó, és inkább a büntetési tétel maximumához közelítő tartamú szabadságvesztés szolgálhatja.

A vádlott által elkövetett bűncselekmény tárgyi súlya, a vádlott alanyi bűnösségi foka és az elsőfokú bíróság által pontosan megjelölt bűnösségi körülmények alapján meghatározott 18 év szabadságvesztés-büntetés eltúlzottnak nem tekinthető, az elkövetés körülményeire, módjára nézve inkább méltányos, megjegyezve, hogy annak a vádlott terhére történő megváltoztatására ügyészi fellebbezés hiányában törvényes lehetőség, lényeges enyhítésére pedig törvényes ok nem volt.

A közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazása, tartamának megállapítása, valamint a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának meghatározása helytálló, megfelel a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek.

A feltételes szabadsággal kapcsolatos elsőbírói rendelkezéssel kapcsolatban kiemelést érdemel, hogy ebben a tekintetben a Btk. 2. § (1) bekezdése szerinti főszabály alkalmazásával a bűncselekmény elkövetésekor hatályos anyagi jogszabályt alkalmazta az elsőfokú bíróság. A 2020. november 5-től hatályos Btk. 38. § (4) bekezdés eb) alpontja ugyanis az emberölés bűntette [Btk. 160. § (1)–(2) bekezdés] miatt tettesként végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek esetében a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a törvény erejénél fogva kizárja.

Az erre vonatkozó azon védői észrevétellel kapcsolatban, hogy az ügyészség sem kifogásolta a feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó rendelkezést, azon túl, hogy erre nem lett volna törvényes alap, megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés módosítása nem tartozik a Be. 595. §-a szerinti súlyosítási tilalom hatálya alá, ezért a törvénynek nem megfelelő rendelkezést a másodfokú bíróság a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában is módosíthatta volna.

A fentiek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 606. § (1) bekezdése alapján a járulékos kérdések tekintetében részben megváltoztatta, míg az elsőfokú ítélet egyéb helyes rendelkezéseit a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.